Cím: Hulló angyalok
Írta: Drachiss
Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)
Figyelmeztetések: slash, durva beszéd
Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.
2. fejezet - Egy őrült éjszaka
- ... Nos nagyjából ennyi történt, igazgató úr - fejezte be Piton hosszadalmas monológját.
Draco csendben ült Dumbledore irodájában, úgy hallgatta végig a bájitalmester beszámolóját. Teljesen elképedt a történettől, amelyet kedvenc tanára elmesélt.
Harry Potter és a nagynénje, Petunia Dursley éppen vásárlásból tartottak hazafelé, amikor az egyik játszótér mellett elhaladva négy suhanc ugrott eléjük egy bokorból. A banditák Mrs. Dursley értékeit és pénzét követelték, amit a nő némi idegsokk után át is adott. Amint ez megtörtént, az egyik támadó Petunia Dursley háta mögé került és minden előzmény nélkül, pusztán kedvtelésből átvágta a nő torkát egy zsebkéssel.
A járókelők közül senki nem tett semmit, hagyták, hogy a négy bandita a haldokló nőt hátrahagyva berángassa Pottert egy mugli autóba, majd elhajtsanak a helyszínről. Mint később kiderült, a város széléig autóztatták a fiút, miközben össze-vissza verték, majd a megbeszélt helyen átadták négy halálfalónak, akik egy-egy 'Adava Kedavra' felkiáltással jutalmazták a mugli rablók ügybuzgóságát. Az ügyeletes Rend-tag, akinek Potter őrzése volt a feladata, még épp időben értesítette a főhadiszálláson tartózkodókat, így hamar a fiú nyomára bukkantak, s még mielőtt a halálfalók a muglik tetemeit otthagyva elhoppanálhattak volna a helyszínről az ájult Harryvel, a Rend tagjai közbe léptek és közelharcot kezdeményeztek a Sötét Nagyúr híveivel. Remus Lupin, Kingsley Shacklebolt, Arthur Weasley és Perselus Piton végül győztesen kerültek ki a küzdelemből, ám két halálfaló meglógott, így csak Crak és Avery kerültek a Minisztérium aurorainak kezére. Piton még az aurorok megérkezése előtt biztonságos helyre vitte Pottert, ahonnan azonnal értesítette Madam Pomfreyt, Hagridot és Dumbledore-t, így érkeztek meg a súlyosan sérült, több helyen megkéselt és sokkos állapotban lévő fiúval a Roxfortba. Miután a rablógyilkosok elmenekültek a helyszínről, az utcán tartózkodók értesítették a mugli mentőket, akik pár perc alatt ki is értek és azonnal megkezdték Petunia Dursley ellátását. A nő fuldoklott és borzalmasan vérzett, a mentőautóban összesen kétszer élesztették újra, ám még a kórházba érkezés előtt feladta a harcot. Petunia Dursley, Harry Potter nagynénje halott.
Draco még sohasem látta Dumbledore-t olyan idegesnek és elgyötörtnek, mint az elmúlt fél órában.
- Ugye tudod, hogy ez mit jelent, Perselus? - sóhajtotta végül az ősz igazgató.
- Tisztában vagyok vele, mint ahogy a helyzet súlyosságával is - bólintott a szintén elgyötört arcot vágó bájitalmester.
Bár Draco nem igazán értette az előtte virágnyelven zajló beszélgetést, de azért annyit ő is kitalált, hogy Petunia Dursley halálával veszélybe került Harry Potter védelme, így nem térhet vissza a nagynénje házába.
- Draco, kérlek hagyj magunkra az igazgató úrral - zökkentette ki a fiút gondolataiból Piton kemény hangja.
- Kérlek hagyd csak Perselus, azt hiszem, jobb, ha Mr. Malfoy marad. Elvégre ha az utolsó esélyünk, azaz Dudley Dursley nemet mondd, akkor Draco segítségére is szükségünk lesz.
- Az enyémre? - kérdezte Draco megszeppenve. Nem értette, hogyan vagy mivel segíthetne ő.
Dumbledore megigazította félhold alakú szemüvegét, majd halványan, szinte bíztatóan elmosolyodott, úgy tekintett a szőke fiúra.
- Azt hiszem, eljött az első próba ideje, Draco. Ami ebben a szobában elhangzik, mind bizalmas információ, bár azt hiszem, feleannyira sem titkos, mint szeretnénk. Ennek ellenére kérlek, bármit is hallasz itt, az ne kerüljön ki ezen falak közül. Megértetted a kérésem?
- Igen - bólintott a mardekáros. Piton szólásra nyitotta a száját, hogy közbevágjon, ám az igazgató egyetlen kézmozdulattal csendre intette.
- Gondolom, Draco, tisztában vagy azzal, hogy Harry Potter a szülei halála után a nagynénjéék házában nevelkedett - kezdte az ősz hajú varázsló. - Ennek a miértje nem más volt, minthogy Voldemort - Piton és Draco összerezzentek a név hallatán - bukása annak eredményeképpen következett be, hogy Harry édesanyja, Lily Evans-Potter feláldozta életét a fiáért.
- Ezt... Úgy érti, hogy meghalt azért, hogy Potter élhessen? - kérdezte némi döbbenettel a hangjában a szőke fiú. Azt persze ő is tudta, hogy Potter nem önerejéből győzte le a Sötét Nagyurat, de apja nem avatta be a Nagyúr bukásának részleteibe. Egy pillanatra eszébe jutott a saját anyja, s az, hogy ő valószínűleg bármikor hagyta volna őt meghalni, sohasem hozott volna érte ekkora áldozatot. Felvillantak előtte gyermekkoárnak képei, amikor ajándékokat és pénzt kapott, ám soha, soha nem kapta meg se az anyjától, se az apjától amire minden kisgyerek igazán vágyik. Erre itt van Potter, az idióta, átkozott Kis Túlélő, aki nem csak köztiszteletnek és rajongásnak örvend, de most még kiderül az is, hogy valójában csak azért él, mert az anyja igazán szerette. A Griffendél-torony mellé befurakodott még egy ok, amiért Draco szívből féltékeny volt Harry Potterre, sőt, szinte már gyűlölte érte.
- Pontosan úgy értem - folytatta Dumbledore. - Harry Potter ezután tizenegy évet töltött a nagynénje házában, mely tizenegy év részleteibe most nem bocsátkoznék bele. Mint tudod, a Dursley család muglikból áll, így természetesen Harry folyamatos felügyelet alatt állt, a tudta nélkül. Ám Harry számára mindössze csak addig nyújtott menedéket a nagynénje háza, amíg Petunia Dursley is ott élt. Ám most, a halálát követően felbomlott az egykori szerződés, mely akkor lépett érvénybe, mikor Lily húga, Petunia magához vette Harryt, akit mellesleg jómagam helyeztem el a Dursley ház ajtaja előtt. Így csupán egyetlen esélyünk van, hogy Harry tovább élvezhesse vérének védelmét, és ez az esély nem más, mint Petunia és Vernon Dursley fia, Dudley.
- Tehát ha Potter unokatestvére beleegyezik, hogy Potter náluk lakjon, akkor minden probléma megoldva - gondolkozott hangosan Draco.
- Bár ilyen egyszerű lenne a helyzet - sóhajtotta fáradtan Dumbledore. - Ám nem elég, hogy Harry Dudleynál lakjon, hanem Dudley HÁZÁBAN - hangsúlyozta a szót az ősz varázsló - kell élnie.
- Azt akarja mondani, hogy a Dursley-kölyöknek kéne a háztulajdonosnak lennie, hogy Potter ott lakhassan és ezáltal fenn álljon a védelme? - kérdezett közbe meglepetten Piton.
- Pontosan. Ez viszont azt jelenti, hogy Vernon Dursley beleegyezése is szükséges.
Piton ekkor hisztérikusan felnevetett.
- Ezt ugye maga sem gondolja komolyan? Az az ember akkor sem menne bele egy ilyen dologba, ha 'Crucio'-val kínoznák! Gyűlöli Pottert! - mondta végül.
- Meg kell próbálnunk, Perselus! Lehetőleg Főbenjáró átkok elkerülésével. Ám amennyiben Dursley-ék mégsem egyeznek bele, úgy életbe lép Harry Potter védelmének második szakasza. Ehhez lesz szükségünk az ifjú Malfoy segítségére.
Dumbledore Dracora emelte mélykék szemét.
- Abban az esetben, ha Harry egyetlen élő vérrokona, Dudley nem teljesíti a kérésünket, Harry Potternek a legbiztosabb védelemre lesz szüksége, amelyet nyújtani tudunk neki, méghozzá feltűnés nélkül. Ez pedig nem más, mint a Roxfort.
Draco teljesen megdöbbent. Az addig rendben van, hogy unta már az egyedüllétet és vágyott a társaságra, de hogy Harry Potterrel lakjon együtt a kastélyban? Ez azért már túlzás. Ám mielőtt hevesen megrázta volna a fejét nemleges válaszként, eszébe ötlött, hogy Harry Potter védelmének megszűntével nem csak a Kis Túlélő élete, de ő maga is veszélybe került. Hisz alig egy hónapja döntött úgy, hogy nem áll be apja mellé a halálfalók közé, nem lesz a Sötét Nagyúr zsoldosa. Ezzel a lépéssel nem egyszerűen átállt a Rend, a Jók oldalára, hanem a Kis Túlélővel is szövetséget kötött. Harry Potter az egyetlen, aki legyőzheti a Kígyóarcú Szörnyeteget, s bár Dracot nem boldogította a tudat, de Harry Potter az egyetlen, aki megmentheti őt. Márpedig a szőke fiú mindent megadott volna azért, hogy túlélőként kerüljön ki a küszöbön álló háborúból. Ám azt tekintve, hogy megtagadta apját, mindennek lehetett őt tekinteni, csak nem potenciális túlélőnek. Az, hogy magára haragította Lucius Malfoyt, pusztán annyit jelentett, mintha szépen felrajzolta volna magára a céltáblát.
Végül hosszas megbeszélés után az igazgató és Piton elindultak a Dursley család otthona felé, hogy kifejezzék részvétüket, valamint megpróbálják elérni, hogy Harry továbbra is élvezhesse a család vendégszeretetét.
Persze előtte Dracot is ellátták feladattal, méghozzzá neki kellett segédkeznie Potter ellátásánal, valamint bármiben Madam Pomfrey szolgálatára kellett állnia.
Így hát a szőke fiú némán lépdelt a gyengélkedő felé, kezében néhány Pitontól kapott bájitallal, amelyeket a javasasszonynak kellett átadnia. Pár méterre volt csupán a betegellátótól, mikor egy rémült sikoltást hallott a helyiségből. Azonnal futásnak eredt, majd feltépve az ajtót a helyiségbe rontott. Lábai a földbe gyökereztek a szemei elé tárulkozó látványtól.
Harry Potter rémülten dobálta magát az ágyon, miközben velőtrázóan sikított, ám a javasasszony és Hagrid hiába próbálták lefogni, a Kis Túlélő rúgott, csapott és vágott mindent, ami végtagjai hatósugarába került. Úgy tűnt, mintha megbabonázták volna, teste egy-egy pillanatra elernyedt, ám a következőben már ismét teljes erőbedobással próbált megszabadulni az őt megnyugtatni próbáló kezektől.
Draco gyorsan a közeli asztalra helyezte a Pitontól kapott bájitalokat, majd ő is a két felnőtt segítségére sietett. Madam Pomfrey-t kikerülve sikerült elkapnia Harry egyik karját, s olyan erősen fogta, amennyire csak tudta. Potter minden erejével azon volt, hogy lerázza magáról a segíteni próbáló kezeket, arcán krokodilkönnyek szánkáztak végig, miközben sikoltásai betöltötték a helyiséget. Végül lábával hasba rúgta Dracot, aki a pillanatnyi légszomj és fájdalom hatására elengedte a griffendéles csuklóját. Harry ezt azonnal megpróbálta kihasználni, ám jobb lábát az ágy másik oldalán álló Hagrid ügyesen elkapta, aminek az lett az eredménye, hogy a fekete hajú fiú átesett a fekvőalkalmatosságon. Két keze a padlón, egyik lába az ágyon, a másik Hagrid kezében. Madam Pomfrey és Draco azonnal odaugrottak, majd amíg a Madam megpróbálta lefogni a griffendéles kapálózó kezeit, addig a szőke hajú fiú átkarolta Harry mellkasát és addig tornázott, bírkózott a még mindig sikoltozó fiúval, míg végül vissza nem fektette az ágyra. Ennek azonban az lett az eredménye, hogy a Kis Túlélő háttal nekidőlt Draco mellkasának, így feküdt rajta, miközben Hagrid lefogta mindkét lábát, Madam Pomfrey pedig a kezeit.
- Tudod tartani így pár pillanatig? - kérdezte a javasasszony idegesen Dracot.
- Megpróbálom - nyögte a fiú, miközben Harry rajta feküdt, ő pedig továbbra is átkarolta a griffendéles mellkasát, ami erőteljesen rázkódott a zokogástól.
Amint a Madam elengedte a fiú kezeit, az azonnal nekilátott dobálni magát, amivel kis híján összenyomta Draco mellkasát, ám a következő pillanatban egy ismeretlen varázsige hangja töltötte be a levegőt, majd Harry teste elernyedt, s a sikítás abbamaradt.
A mardekáros kikászálódott a fiú alól, megtörölte verítékező homlokát, majd kissé távolabb ugrott az ágyon fekvő Harrytől.
- Mi a fene volt ez? Valami igézet? - kérdezte rémülten nézve a most nyugodtan fekvő testet.
- Pár perc alatt kiderítem - mondta Madam Pomfrey, akinek arcán vörös véraláfutásokat hagyott Harry ökleinek és körmeinek nyoma.
Amíg a javasasszony különböző varázsigéket mormolt Harry ernyedt teste fölé hajolva, addig Hagrid és Draco a szoba másik végében lévő mosdónál próbálták megtisztítani az iménti percekben szerzett sebeiket.
- Nem babonázták meg - mondta a vizsgálatok végeztével a Madam.
Draco és Hagrid egyszerre fordultak felé.
- De hát akko' mi lelte Harryt? - brummogta mély hangján a félóriás.
- Valószínűnek tartom, hogy a sokk váltotta ki nála ezt a reakciót.
- A sokk? - kérdezett vissza Draco.
- Igen. Elvégre végig kellett néznie a nagynénje meggyilkolását, majd őt magát is több ízben megsebezték, megverték. Szinte félholt volt, mikor odadobták a halálfalóknak. A sebeit elláttam, egyik sem maradandó, szerencsére komolyabb belső sérülése sincs, így csupán lelki teher marad a tragédia után, bár azt hiszem, a fiút ismerve ez is éppen elég.
- Ezt hogy érti? - érdeklődött Draco.
- Mr. Potter elég érzékeny ember, bár azt hiszem, múltját ismerve ez senkit sem lep meg. Úgy érzi, kötelessége mindent és mindenkit megmenteni, s éppen ezért ha veszteségek érik, képtelen elfogadni a tényt, hogy ő nem isten, hanem ugyanolyan halandó ember, mint Önök, vagy én.
- Khm... Köszönöm... de sohasem... tartottam magam... semmiféle istennek sem - jött egy fáradt nyögés Harry ágya felől.
Mind arra kapták a fejüket, ám úgy tűnt, a fiú teljesen nyugodt, nem készül újabb sikítozós-rohamra. Szemei csupán résnyire voltak nyitva, ám ennyi is elég volt hozzá, hogy szemhéjai alól kivilágítsanak ragyogóan zöld íriszei.
- Hogy érzi magát, Mr. Potter? - sietett oda betegéhez a javasasszony.
- Voltam már jobban is - sóhajtotta a fiú. - Mi történt?
- Azt hiszem, az Önt ért sokk hatására egy kisebb rohamot kapott...
- Kisebb? - vágott közbe hisztérikus hangon Draco. Közelebb lépdelt az ágyhoz, majd úgy nézett le Harryre. - Csak, hogy tudd Potter: hárman is alig bírtunk lefogni, úgy dobáltad magad, közben pedig úgy visongtál, mint egy sikítószellem. Esküszöm, egy sárkányt is könnyebb lett volna lecsillapítani, mint téged.
Harry szemhéjai egy pillanat alatt felpattantak. Egyetlen gyors mozdulattal ült fel az ágyon, majd a következő másodpercben már a kezében volt Madam Pomfrey pálcája, melyet a javasasszony a Harry ágya melletti asztalon helyezett el, s amely most éppen Dracoval nézett farkasszemet.
- Te meg mi a frászt keresel itt? - üvöltötte remegő tagokkal a griffendéles.
- Mr. Potter, azonnal tegye le a pálcát!
- Majd ha elárulták, hogy ez - bökött a pálcával Draco felé, mire a mardekáros fiú hátrált néhány lépést - mit keres itt!
- Mr. Malfoy a kastélyban lakik! - kiáltotta a javasasszony, miközben még mindig Harry pálcát tartó kezét nézte.
- Mi? - hökkent meg a fekete hajú fiú. - Hogyhogy a kastélyban lakik?
Mielőtt Draco válaszolhatott volna, két ember lépett a helyiségbe, s egyikük azonnal meg is adta a választ.
- Mr. Malfoy ezen a nyáron a Roxfort vendégszeretetét élvezi, ugyanis hozott néhány döntést, amelyek valóságalapjának bebizonyosodásáig a legmagasabb fokú védelmet élvezi - mondta Dumbledore nyugodt, szinte vidám hangja.
- Ezt meg hogy érti? - kérdezte felháborodottan Harry.
- Több tiszteletet, Potter! - zengte be a helyiséget Piton mennydörgése. Madam Pomfrey és Hagrid látva a nem éppen kellemes csevegést, úgy döntöttek, önszántukból hagyják magukra a két tanárt és a két diákot. Szinte nesz nélkül csukódott be hátuk mögött az ajtó.
Ezt azonban már nem lehetett elmondani Dracoról, aki olyan vehemensen vágta be maga után, hogy majdnem kiszakadt az ajtó a helyéből.
Borzalmasan dühös volt, úgy érezte: szétveti a méreg. El sem tudta képzelni, hogy lehet ennyire hálátlan Potter. Hisz épp most próbált segíteni azon az idiótán, erre az a torkának esik, kis híján megátkozza, és ráadásul még az igazgató és Piton előtt is elmondja mindennek.
Draco el sem tudta képzelni, hogyan tudja majd teljesíteni Dumbledore kérését, miszerint ő felügyeljen Potterre a nyár további részében. Ugyanis ahogyan az várható volt, Vernon és Dudley Dursley egyetlen, igen haragos és vehemens 'NEM'-et mondtak a két varázsló kérésére.
Draco magában fortyogva ment le a Nagyterembe, magához vette a könyvét, majd minden gondolkodás nélkül felvágtatott a Griffendél-toronyba. Miután levetette magát az általa választott ágyra, még egy ideig nézegette a könyv borítóját.
Lelkek keringője.
Régi szép emlékek jutottak az eszébe, egy idős férfiről és egy szőke kisfiúról, ahogy éppen sárkány-szelídítőset játszanak, vagy nevetve kergetőznek a hatalmas kúria kertjében.
A szép képeket egy idő után borús, ködös emlékek váltották fel, melyek hatására Draco szíve rengeteg fájdalommal telt meg, ám ő már régóta tudta rá a gyógyírt.
Kinyitotta a könyvet, s olvasni kezdett egy gyönyörű, de megzabolázhatatlan sárkányról, akibe beleszeretett egy szépséges tündér. Ám a sárkány oly rideg és kegyetlen volt, hogy a tündér egyre többször rendült meg szeretetének erejében, ám mindannyiszor visszatért belé a hit, valahányszor meglátta sárkánybőrbe bújtatott kedvesét. Végül Draco könyvet tartó kezei hasára hullottak, s a fiút elnyomta az álom...