Cím: Hulló angyalok
Írta: Drachiss
Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)
Figyelmeztetések: slash, durva beszéd
Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.
4. fejezet - A büszkeség ára
A felkelő Nap egy fáradt, ámde eltökélt szőke fiút lelt a Roxfort folyosóin. Draco olyan kecsességgel és önbizalommal telten haladt, hogy a külső szemlélő azt hihette, épp egy sereg ellen vonul hadba. Ám a külső szemlélő tévedett, ugyanis az ifjú Malfoy nem egy sereggel, csupán Harry Potter elutasításával és rossz kedvével kívánt megküzdeni. Amint a fiú megérkezett a Kövár Dáma portréja elé, várta, hogy a festmény felcsapódjon és ő a lyukon bemászva eljuthasson a Kis Túlélő szobájáig.
- Hahó! - kezdte el szólongatni a Dámát, aki valamiért nem volt hajlandó kinyílni előtte.
- Sajnálom, Malfoy úrfi, de Harry Potter szigorúan megtiltotta, hogy bárki olyat beengedjek, aki nem tudja a jelszót - közölte fennkölt modorban a festett hölgy.
- Mi? De hát rajta és rajtam kívül csak Trelawney professzor van a kastélyban! Potter nem zárkózhat ilyen piti módon el!
- Sajnálom, Ön Mardekáros, Mr. Malfoy, így nincs joga belépni a Griffendél toronyba.
- De hát nyár elején is beengedett!
- Valóban, de akkor még egyetlen Griffendéles sem lakott a toronyban.
Draco felháborodása egyre csak nőtt. Végül visszasietett a pincébe, ahol előhalászott holmijai közül egy pennát és egy pergament. Alig fél percig körmölt, míg végül késznek ítélte művét. Felsétált a Kövér Dáma portréjához, s közvetlen a kép elé helyezte a pergament, hogy ha valaki kilép a klubhelyiségből, egyből az üzenetet pillantsa meg. Ezek után abban a reményben, hogy sikerrel jár, magához vette féltett könyvét, s a tóparton keresett magának menedéket.
Harry Potter a Nap sugarainak játékos fickándozására ébredt. A nyitott ablakon beszökött a roxforti park virágarzenáljának muzsikánál édesebb, elharácsolt illata, s a lágy szellő cirógatta, simogatta a fekete hajú fiú testét, porcikáit. Ám bármilyen csodás volt ez a reggelt, Harryt mégsem tudta teljesen felvidítani. Némi szomorúsággal a szívében indult el a Nagyterem felé, ám amikor kilépett a Kövér Dáma portréja mögül, egy pergament fedezett fel a földön, méghozzá Harry Potternek címezve. Harry persze azonnal ráismert a kézírásra, így bár kelletlenül, de felnyitotta a levelet.
'Gyere ki a tópartra!
Draco'
Mindössze ennyi állt rajta. Harry először úgy gondolta, semmit sem veszíthet, ha kimegy, s ezzel az elhatározással indult le a lépcsőkön. Eltökélte, hogy ha törik, ha szakad, kideríti, hogy milyen céllal "tért meg" az ifjabbik Malfoy, ugyanis teljesen biztos volt benne, hogy a szőke átállása mögött valami nem épp magasztos cél, talán küldetés rejtezik.
Még mielőtt megkereste volna a mardkárost, Harry bekapott néhány falatot a Nagyteremben, s csak utána indult el a roxforti tó partja felé. Már messziről kiszúrta Draco ezüstös fényű haját, mely most szinte káprázott a vakító napsütésben. Aggasztotta a tudat, hogy a fiúnál megint AZ a könyv volt. Lassan a szőke mögé lépdelt, eltakarva az olvasni vágyó elől a Napot.
- Mit akarsz Malfoy? - kérdezte minden kertelés nélkül.
Draco felnézett Harryre, majd felállt, s úgy válaszolt:
- Boldog születésnapot, Harry - nyomta meg tudatosan az utolsó szót.
- Azért rángattál ide, hogy boldog születésnapot kívánj? Ezt leírhattad volna a cetlidre is. De azért köszönöm szépen - fordult el a fekete hajú fiú, s indult vissza a kastély felé.
- Várj! - szólt utána Draco. Nem értette, ez a kedves gesztus most miért nem tetszik a Kis Túlélőnek. - Beszélni is szeretnék veled!
- Én viszont nem akarok veled, Malfoy! - fordult vissza ingerülten Harry.
- Most mégis mi a frász bajod van? Azt hittem, örülni fogsz, hogy lesz valaki, aki megemlékezik egy olyan jeles eseményről, mint a születésnapod, ha már a barátaid nem tudnak személyesen felköszönteni!
- Az, hogy ők nincsenek itt, nem jelenti azt, hogy hagyom, hogy a piti, alávaló csúszómászóságoddal a helyükre lépj!
- Ó, hogy nyelnél csigát, Potter! Hogy a picsába lehet valaki ennyire beképzelt?! Ki a fene akarna annak az idióta Weasley-patkánynak, vagy a sárvérű Grangernek a helyére lépni?
- Ne nevezd így őket!
- Úgy hívom őket, ahogy akarom!
- Addig nem, amíg én is itt vagyok!
- Ez az Potter! Védd csak szívvel-lélekkel a kis csatlósaidat! Csak egy dolgot magyarázz meg! Ők miért és én miért nem?!
- Mi van?! - nézett Harry elképedve a magából kikelt Dracora.
- Jól hallottad! Hetek óta próbálom elérni, hogy megbízz bennem! Próbálom elfogadtatni veled, hogy én sem akarok mást, mint a Jó úton járni! De te mintha meg sem hallanád, csak mész a magad feje után, és nem vagy hajlandó tudomást venni rólam! Pedig én még csak nem is barátságot ajánlottam, pusztán annyit, hogy fogadd el a segítségem! De te ehhez túl büszke és önelégült vagy! Úgyhogy tudod mit?! Nyalasd csak tovább a talpad Weasley-vel meg Grangerrel! Ők úgysem jók másra!
- Ezt vondd vissza!
- Nem vonom! Nem teszem, mert igazam van!
- Ez hazugság!
- Akkor miért vagy ennyire felháborodva?!
- Dögölj meg Malfoy!
- Csak utánad Potter!
Azzal a két fiú szinte egyszerre esett egymás torkának. Draco ütötte és rúgta Harryt, aki szontén ugyanígy tett. Ezekben a pillanatokban tört elő belőlük az eddig felgyülemlett feszültség; a feszültség, melyet Harry esetében Draco jelenléte, s átállása okozott; Draco esetében pedig a Harry elutasítása miatti mérhetetlen szomorúság.
- Ne harapj, te szemétláda!
- Ne csípj!
Majd öt percnyi testi csata után Draco pálcát rántott.
- Stupor!
Harry ügyesen tért ki az átok elől, s már az ő kezében is ott volt fegyvere.
- Capitulatus!
- Serpensortia!
- Rictumsempra!
- Capitulatus! - próbálkozott meg Draco is a lefegyverzéssel.
Röpködtek az átkok, a harc egyre hevesebb, dühvel fűtötteb lett. Míg Draco próbált nem kárt tenni Harryben, csupán elkábítani a fiút, addig a Kis Túlélő eltökélt célja volt, hogy ha sikerül, akkor egy időre kiüti ellenfelét.
- Legilimens! - kiáltotta végül a fekete hajú fiú, s a Pitontól tanult módszerrel öszpontosított. Draco próbált elugrani az átok elől, de meglepettségében későn mozdult, s csupán csak egy "Ne!!!" kiáltásra futotta tőle, mielőtt a bűbáj eltalálta volna testét.
Harry arcán kaján vigyor terült szét, hisz biztos volt benne, hogy végre megdönthetetlen bizonyítékokat találhat majd Draco átállásának valüdi okáról, s hogy ezúttal Dumbledore sem a szőke fiú pártjára áll majd.
Abban a pillanatban el sem hitte volna, hogy mekkorát téved, mint ahogy azt sem, hogy pár percen belül zokogva hullik majd térdre, s az ember, akit a világon a legszánalomraméltóbbnak tart majd, nem más lesz, mint Draco Malfoy...