Cím: Hulló angyalok

Írta: Drachiss

Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)

Figyelmeztetések: slash, durva beszéd

Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.

8. fejezet - A tűzpróba

Harry idegesen járkált körbe-körbe Draco lakosztálya előtt. Már majdnem este tíz óra volt, ám a fiú még mindig nem tért vissza a büntetőmunkájáról. Biztos volt benne, hogy Ron és Hermione már aggódnak késlekedése miatt, főként vörös hajú barátja, aki még mindig képtelen volt hinni Draco átállásában.

A másik dolog, ami aggasztotta Harryt, az az új SVK tanár, McPhill professzor viselkedése. Délelőtt volt órájuk a férfivel, és a legtöbb tanuló képtelen volt mást tenni, mint hápogni a döbbenettől. A tanár szinte percenként vont le pontokat, míg láthatóan a mardekárosokkal kivételezett. A kígyók háza mindössze egyetlen ember miatt veszített az óra folyamán több, mint százötven pontot, s ez az ember nem volt más, mint Draco Malfoy. Harryben fortyogott a düh, ha visszagondolt arra a rengeteg igazságtalanságra, amely a szőke fiút érte. Már szinte azért is tíz pont levonás járt, ha tüsszentett vagy az órájára nézett. A férfi viselkedése több volt, mint különös.

Ebben a pillanatban léptek hangzottak föl a folyosó végéről. Harry odakapta tekintetét, s meglátta a közeledő Dracot. Nem kerülte el a figyelmét a fiú furán mereven tartott válla.

- Mit akarsz itt, Potter? - mordult rá a szőke, mikor közelebb ért.

- Csak tudni akartam, milyen volt a büntetőmunka McPhillnél.

- Most értem vissza a büntetőmunkáról. Gondolod, hogy van még kedvem beszélni róla? - a fiú hangjából sütött a gúny.

- Ööö... én... én csak...

- Ha nincs több mondanivalód, akkor menj szépen lefeküdni, mielőtt megbüntetlek, amiért a folyosón járkálsz takarodó után - vigyorodott el a szőke srác.

Harry fáradtan sóhajtott.

- Nézd. Már marhára régóta esedékes lenne egy beszélgetésünk. Én megértem, hogy fáradt vagy, de legalább ne gúnyolódj velem, ha már egyszer segíteni akarok.

- Ki a frász kérte a segítségedet?! - kelt ki magából Draco.

- Te!

- Én sohasem a segítségedet kértem, csak a támogatásodat! Tudod jól, hogy mi lett a vége! Úgyhogy legalább annyit tegyél meg, hogy kimászol a seggemből és nem jársz úton-útfélen a nyomomban! Elegem van belőled! Unom, hogy bármerre megyek, mindig beléd botlom! Hagyj végre békén!

- Draco... - Harry megpróbálta megállítani a szőkét, akinek eltökélt szándéka volt, hogy a szobájában keres menedéket, így megragadta a vállát.

- Ááá! - üvöltött fel a mardekáros fiú.

- Mi?...

- Vedd le rólam a kezed! - rázta le magáról Harry érintését.

- Mi van a válladdal?

- Semmi olyan, amihez neked bármi közöd lenne! Hagyj végre békén!

- Az istenért! Ne üvölts velem! Felvered az egész kastélyt!

- Teszek rá! Nem akarok mást, csak nyugalmat!

Azzal mielőtt Harry megakadályozhatta volna, Draco bevágtázott a lakosztályába, s becsapta maga mögött az ajtót.

Harry szinte elkeseredetten állt az ajtó előtt. Mióta megtudta az igazat Dracoról és a családjáról, szánalommal nézett a szőke hajú fiúra, s elhatározta, hogy segít neki amiben csak tud. De hogy segíthet az ember valakinek, aki nem akarja azt elfogadni?

Ekkor azonban lenézett ujjaira, s testét átjárta a rémület.

Draco mély lélegzetet vett, mikor végre bezárult mögötte az ajtó. Arcán láthatóvá váltak valódi érzelmei: az elkeseredettség és a görcsös fájdalom. Úgy érezte, teste jeges lázban ég, tarkóján csurgott lefelé a hideg veríték. Óvatosan a fürdőszobába lépdelt, s egy ideig sikeresen tartotta magát, ám mikor a pólóját próbálta levenni, néma zokogásban tört ki a fájdalomtól. Az anyagot mindössze a csípőjéig tudta felhúzni, tovább nem ment, mert a fájdalom elviselhetetlenné vált, így a ruhadarabot magán hagyva teleengedte a kádat forró vízzel, s úgy szállt bele. A kellemes hőmérsékletű víz némileg enyhítette kínjait, s majdnem húsz percnyi ázás után végre képes volt levenni magáról azt az átkozott pólót.

Kiszállt a kádból, de mielőtt a törölközőért nyúlt volna a sarokban álló teljes alakos tükörhöz sétált, s megállt háttal előtte, majd fejét hátra fordítva vizsgálgatni kezdte hátát. Képtelen volt megállni, hogy könnyei ki ne csorduljanak, mikor meglátta a rengeteg, véres és dagadt hurkát, mely egykor hátának bőre volt, s melyen most fekete, lila és vörös foltokban pompáztak McPhill botjának fájdalmas nyomai.

Fülében még mindig ott visszhangzottak a tanár lenéző mondatai:

- A féreg - ütés - hiába próbál - újabb ütés - pillangónak látszani - ismét egy fájdalmas csattanás - mégiscsak féreg marad...

Hosszú percekig sírt a fürdőben, míg végül erőt vett magán, s visszasétált a szobájába. Döbbenten konstatálta, hogy nincs egyedül. Szemben vele, a szekrény előtt egy dühtől lángoló tekintetű Harry Potter állt.

- Malfoy. Egyszer kérdezem meg szépen, nem többször: Mit. Csinált. Veled. McPhill?

- Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz a felfogásod Potter. Büntetőmunkán voltam nála.

- És mit is kellett pontosan csinálnod? Csak nem üres tantermet takarítani?

Draco egyre furcsábbnak találta a szituációt, de kihasználta a kínálkozó alkalmat.

- De igen, tantermeket kellett takarítanom.

- Igen?! - ordított fel hirtelen Harry. - Akkor megmondanád, hogy mégis miért véres a hátad?!

- Nem tudom, miről beszélsz - váltott hűvös hangnemre Draco. - Most kérlek hagyj magamra, szeretnék pihenni. Fárasztó napom volt.

Harry nem tétlenkedett tovább, elege volt a szőke fiú elzárkózásából, így pillanatok alatt ott termett mellette, s erőszakkal fordította meg a mardekárost. Elképedt a fiú hátának látványától, melyet nem fedett semmi, hisz Draco csak egy törölközőt viselt a csípője körül.

- Szentséges Merlin... - nyögte Harry. - Hogy... de... mi a...

- Szállj le rólam, Potter!

- Ezt McPhill csinálta?!

- Azt mondtam szállj le rólam!

- Ő csinálta?!

- Igen! Most örülsz?! Az a szemét volt! Most pedig takarodj végre innen!

- Ezt jelentened kell Dumbledorenak!

- Egy frászt! Én nem te vagyok, hogy minden kis szarsággal az igazgató szoknyájához szaladjak!

- Kis szarság?! Ez neked kis szarság?! Az a szadista állat megvert! Ha nem szólsz az igazgatónak, akkor meg fogja tenni holnap is, meg holnapután is, sőt, a hét minden napján!

- Nem érdekel! Inkább elviselem ezt, minthogy sutba dobjam a büszkeségem!

- Te nem vagy normális!

- Lehet! De nem akarok mást, csak hogy hagyj végre békén, Potter!

Harry nem tehetett semmit, Draco olyan dühvel lökdöste ki az ajtón, hogy képtelen volt ellenkezni. Magában fortyogva indult el a griffendéles torony felé, abban a biztos tudatban, hogy ha másnap meglátja McPhillt, két kézzel fojtja meg.

Eközben Draco hasra feküdt az ágyon, s hosszú idő alatt álomba sírta magát...