Cím: Hulló angyalok
Írta: Drachiss
Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)
Figyelmeztetések: slash, durva beszéd
Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.
10. fejezet - Sűrűbb a víznél
- Kezdjenek munkához! Mr. Potter és Mr. Malfoy az óra végén itt maradnak! - fejezte be óra eleji monológját McGalagony professzor.
Draco mélyet sóhajtott. Mindennél jobban elege volt. Mióta három hete Piton megtudta, hogy miféle büntetőmunkát is kellett végeznie McPhillnél, minden egyes mozdulatát megkétszerezett erővel figyelik. Dumbledore azonnal a gyengélkedőre küldette őt, s Madam Pomfrey egyetlen éjszaka alatt elmúlasztotta fájdalmát, a sebei is egyre szebben gyógyultak, bár a javasasszony előre jelezte, hogy halovány hegek valószínűleg maradni fognak.
Az igazgató és Piton megígérték, hogy megakadályozzák a további incidenseket az SVK tanárral, s Dumbledore már másnap kihírdette a Nagyteremben, hogy a "Minisztérium rendelkezése szerint" tanár diákot önmagához nem rendelhet büntetőmunkára, csak más oktatóhoz küldheti. Persze McPhill sem volt hülye, egyből rájött a turpiszságra, s bár azóta nem büntette meg Dracot, mégis a fiún töltötte ki a dühét, valahányszor csak találkoztak vagy órájuk volt. Hiába húzta meg magát a szőke fiú a leghátsó padban, mindentől és mindenkitől elzárva, sajnos ez sem volt elég, McPhill folyamatosan vonta le tőle a pontokat, már csak azért is, ha nem neki tetsző színű pennával írt.
A háztársai folyton belekötöttek, lökdösték, s egy alkalommal Theodore Nott szó szerint leköpte az ifjabbik Malfoyt. Draco egyre nehezebben kezelte a kialakult helyzetet, folyton rettegett, képtelen volt gondolkodni, s mindennek tetejébe tanárai folyton-folyvást nyaggatták. Egyetlen öröme az volt, hogy Potter végre valahára békén hagyta, hetek óta nem is beszélt vele, bár sejtette, hogy Piton a fiútól tudta meg az igazat McPhillről.
Az óra végeztével kelletlenül ballagott oda a tanári asztalhoz, számítva rá, hogy az átváltoztatástan tanárnő egy újabb "Malfoy, ne feledje, hogy milyen súlyos helyzetben van, ne keresse az összetűzéseket, húzza meg magát és akkor nem lesz semmi baj" típusú beszéddel készült a számára. A katedra előtt már ott állt a Kis Túlélő is, így ketten lesték McGalagony minden szavát.
- Jöjjenek velem - mondta fátyolos szemekkel a nő, s a két fiú értetlenül követte. Egészen Dumbledore irodájáig mentek, majd az igazgatóhoz bejutva mindkettejük szeme elkerekedett a döbbenettől. Dumbledore előtt egy széken nem más ült, mint Lucius Malfoy.
- Draco, Harry, kérlek foglaljatok helyet - intett mosolyogva az igazgató, mintha ebben a helyzetben, ezzel a férfival szemközt, ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Dracoban azonban meghűlt a vér, eddig magába folytott rettegése most a felszínre tört, s arcán tükröződött vissza, miközben nyűszítve próbált kihátrálni.
- Draco! Kérlek foglalj helyet édesapád mellett - mondta mostmár erélyesebben az ősz varázsló. A fiú azonban képtelen volt mozdulni, úgy érezte, szíve egész testében dobog, szinte hallotta, ahogy dübörög a vérében, s lüktet a torkában. Ám ebben a pillanatban Lucius Malfoy felállt eddigi helyéről, s lassan elkezdett közelíteni a fia felé.
- Ne... ne... - nyöszörögte Draco.
- Draco. Fiam. Nem foglak bántani - Harry teljesen elképedt. Soha nem hallotta még az idősebb Malfoyt ilyen lágy, szinte becéző hangon beszélni. Ám ez láthatólag csak még jobban megrémisztette a mardekáros fiút, aki arca elé húzta kezeit, ezzel amolyan védelmi pozíciót felvéve.
- Perselus, kérlek, segítenél? - szólt ismét Dumbledore, s ebben a pillanatban hátulról két kar ragadta meg Dracot, s erőszakkal beljebb tuszkolta a bőszen tiltakozó fiút.
- Kérlek, Draco, hallgasd meg édesapádat - suttogta közben Piton a szőke fülébe. - Ígérem, hogy nem történik semmi baj. Kérlek.
Hosszú percek küzdelme után mind Draco, mind Harry helyet foglaltak az igazgatóval szemben, Lucius Malfoy mellett.
- Mr. Malfoy egy órával ezelőtt igen érdekes információkkal keresett fel engem - kezdett bele Dumbledore. - Lucius, szeretném ha a fia és Harry is hallhatná, amit nemrég nekem elmondott.
A két fiú kíváncsian fordult a férfi felé, aki egy ideig megfejthetetlen tekintettel nézett a fiára, majd nyelt egy nagyot, s úgy kezdett beszélni:
- Potter is, és Draco is szörnyű veszélyben vannak. A Nagyúr mindkettejükre hatalmas erőkkel vadászik, s nem riad vissza semmitől. A fél mardekár-ház tud a küldetésről és az ezer galleonos vérdíjról, amelyet Uram az én nevemben tűzött ki. Hallottam McPhill húzásáról - intett Draco felé. - Ő egészen biztosan nem az Ő embere, arról tudnék. Ám egy dologról tudniuk kell: Peter McPhill nem más, mint a Parkinson lány nagybátyja, s mint ismeretes az egész Parkinson család a Nagyúr hívei közé tartozik.
- Pansy nagybátyja? - kérdezett közbe fájdalmasan Draco.
- Igen. Szinte biztos vagyok benne, hogy McPhillt azért ajánlotta egyenesen Caramel az igazgató úrnak, mert Wendelworth, Miss Parkinson apja ezt akarta. Pár évvel ezelőtt egy beszélgetésünk alkalmával szóba került a feleségének családja, s az idősebb Parkinson büszkén mesélte, hogy a sógora egy igazi szadista, imádja kínozni az embereket és látni az arcukon a fájdalmat. Csupán azért nincs helye a Nagyúr seregében, mert a mugli eszközök elégítik ki legjobban szadista hajlamait. Ám most úgy tűnik, hogy a Sötét Nagyúr kérésére Wendelworth rávette a sógorát, hogy vállalja el a sötét varázslatok kivédése tanári posztot, s valószínűleg az Ő kérése volt az is, hogy Draco minél jobban megszenvedje a McPhill-el való találkozásokat. Épp ezért mondom, hogy mindkét fiú szörnyű veszélyben van.
- Én miért lennék veszélyben, ha az a perverz állat Dracot akarja elkapni? - kérdezte Harry.
- A helyzet ennél valamivel bonyolultabb - vette át a szót Dumbledore. - Ugyanis az az ezer galleonos vérdíj nem csak és kizárólag Draco fejére szól, hanem a pontos megfogalmazás így hangzik: ... az ifjabbik Malfoyt és a Potter kölyköt együtt
- Miért? - nézett Draco maga elé elrévedt tekintettel.
- Mit miért? - értetlenkedett az apja, miközben szemében még mindig ott ült az a megfejthetetlen csillogás.
- Miért vagy itt? Miért bízzak benned? Miért most? Még ezernyi miértem lenne, de egyenlőre erre a háromra szeretném tudni a választ.
- Nézd fiam - állt fel Lucius és sétált Draco elé. - Tudom, hogy nem könnyű, de higgy nekem. Azt kérded, miért vagyok itt? Magam sem tudom... Talán mert bár nem állunk túl közel egymáshoz, mégiscsak vér vagy a véremből. Vagy talán mert anyád hosszú órákat zokogott a legjobb és legdrágább dísztalárom szélét markolászva - suhant át egy vigyor az arcán. Harry elképedten bámult, hisz nem hitte, hogy egy Malfoy szokott viccelni. Ám a férfi arca pillanatok alatt visszaváltott komolyra. - Miért bízz bennem? Nos, valóban nincs rá túl sok okod. Mégis szeretném, ha hinnél nekem és elfogadnád, hogy nem rossz szándékkal jöttem. Ezúttal nem. A harmadik kérdésedre pedig azt hiszem, egyértelmű a válasz: mert neked most van szükséged a segítségemre. Nem voltam soha jó apa, s nem álltatlak: ezután sem leszek az. Ám neked volt erőd megtenni azt, amihez nekem sosem volt elég bátorságom: hátat fordítani a vagyonnak, a hatalomnak, s legfőképp a Sötét oldal csábításának. Ezért vagyok most itt. Vannak dolgok, amikhez még nekem sincs gyomrom, s bár nem könnyű a helyzet, de a vér sűrűbb a víznél.
Draco némán meredt maga elé. Képtelen volt ennek a férfinek az arcába nézni, aki a vérről beszél, miközben meggyilkolta a saját apját. Ám valahol a szíve mélyén mégis lobogott egy kicsi láng, amely próbált hinni és bízni. Ám mielőtt bármit mondhatott volna, apja az ajtó felé indult.
- Mennem kell. Fogadja meg a tanácsomat, Dumbledore, maga már tudja, mi múlik ezen - intett az igazgatónak, majd Pitonnal a nyomában elhagyta az irodát.
- Miért kellene hinnünk neki? - kezdett bele az ősz varázsló módszeres kihallgatásába Harry.
- Mielőtt megérkeztetek, természetesen én és Piton professzor alaposan leellenőriztük Lucius történetét.
- Ezt hogy érti? - kérdezett közbe Draco.
- Lucius beleegyezett mind a Veritaserum, mind pedig a legilimencia alkalmazásába. Igazat mondott. Most Piton professzor elkíséri őt a hoppanálási pontra, s még mielőtt távozna, emlékezet-törlést hajt rajta végre.
- És akkor mit teszünk most? Hogyan védekezhetünk, ha McPhill az iskolában marad? Bármikor lecsaphat ránk!
- Peter McPhill a Mágiaügyi miniszter külön kérésére tanít az iskolában, s ez ellen még én sem tehetek semmit. Bár nem hinném, hogy volna mersze megpróbálkozni az elrablásotokkal, ám egy esetleges támadás ellen nem tudnánk hatékonyan védekezni. Éppen ezért, Harry, szeretném, ha ezentúl teljes felügyelettel vigyáznátok Dracoval egymásra. Éjjel-nappal.
A két fiú értetlen arckifejezését látva Dumbledore kifejtette:
- Harry, örömmel közlöm veled, hogy kifogástalan magatartásod, erkölcsi szilárdságod eredményeképp ezentúl te is az RDFT, azaz a Roxforti Diák-Felügyeleti Testület tagja vagy. Ám sajnos külön szobával nem tudunk szolgálni, így ugyanabba a lakosztályba vagy kénytelen beköltözni, ahol jelenleg Draco is lakik.
- Mi?! Össze akar zárni minket?! - kelt ki magából Draco. Örült, hogy végre nem kell folyton Potter képét bámulnia, erre tessék...
- Vegyétek ezt úgy, hogy egymás örző-védő szolgálata lesztek. A tanórák alatt és a szünetekben mindkettőtökre két-két tanár fog felügyelni, természetesen észrevétlenül, ám esténként és szabadidős programok alkalmával egymásra vagytok bízva.
- De...
- Nincs apelláta. Ezek az intézkedések szükségesek ahhoz, hogy nyugalmatok zavartalan legyen.
- De...
- Kérlek, most menjetek. Harry, még a mai napon szeretném, ha beköltöznél Draco lakosztályába. Én addig intézkedem a szoba átrendezéséről, valamint értesítem a Rend ügyeletes tagját a fejlemények ilyetén fordulatáról.
A két fiú tátogva hagyta el a napsütötte irodát.
Draco a szobájában, az ágyon ült, s mérges tekintettel pásztázta a másik ágyat, mely alig egy méterre az övétől, a szoba másik oldalán feküdt. Harry ezt a pillanatot választotta arra, hogy belépjen, súlyos ládáját maga előtt lebegtetve.
- A fene essen bele! A te cuccaidat bezzeg képes volt csak úgy idevarázsolni, engem meg hagy küszködni ezzel a sok kacattal! - morgolódott a fekete hajú fiú.
Draco azonban nem szólt semmit, inkább eldőlt az ágyon, s az ablak felé fordult. Túl sok gondolat és kétely gyötörte most ahhoz, hogy az ifjú Potterrel is foglalkozni tudjon. Alig telt el pár perc, s már a srác motozására oda sem figyelve nyomta el az álom...
Egy sötét erdőben lépdelt, korhadt faágak ropogtak a cipője alatt, talárja nem óvta meg a fák között süvítő jeges széltől. Arcát pirosra csipkedte a hideg, ő azonban veszett tempóban haladt, remegő testtel. Feje fölött fekete felhők mögé bújt a Hold, csak néha-néha pislogott ki, némi világosságot adva. Reszkető kezekkel vette elő varázspálcáját, majd halkan elsuttogott egy Lumos-t. A kis zöld fény megvilágította lába előtt a talajt, s az ő ajka hangtalan sikolyra nyílt.
Közvetlen előtte ott feküdt egy vérbe fagyott test, szétvetett karokkal, háton. Az ezüstszőke hajból irdatlan mennyiségű hevert szanaszét, a szél felkapkodta a levágott szálakat, fürtöket, hogy aztán a fák lombjaira aggassa őket. A szürke, acélos szemek üresen fénylettek a néma éjszakában. Draco érezte, hogy arcán patakokban folynak könnyei, teste verítékben úszott, miközben halkan nyöszörögni kezdett, s lábai összerogytak testének súlya alatt.
- Draco! Draco! - riadt fel, miközben valaki erősen megrázta vállait. A két kéz érintésére ijedten ugrott egyet.
- Mi a frászt ordibálsz, Potter?!
- Én is épp ezt akartam kérdezni! Össze-vissza dobáltad magad az ágyon, meg kiabáltál! Mi történt?!
- Semmi közöd hozzá!
- Ó, hogy Merlin verjen meg téged! Már az is baj, ha aggódom?!
- Miattam nem kell aggódnod. - Draco érezte, hogy arca még mindig könnyes, így az ablak felé fordult, s talárjának ujjával itatta fel a sós cseppeket. Kint már besötétedett, a Tiltott Rengeteg fáinak csúcsát ezüstös párával hintette a Hold. Draco érezte, hogy az álma egyre jobban a hatása alá keríti, teste ismét remegni kezdett, ujjai eljegesedtek a félelemtől, míg könnyei ismét kitörni készültek. A pokolra kívánta Dumbledore-t. Ha a férfi nem sózza rá Pottert, akkor most nyugodt szívvel tudna sírni, de így kénytelen minden erejét összeszedve tartani magát, a büszkeségét, méltóságát.
Ekkor azonban egy kéz érintette a hátát. Először csak óvatosan, finoman simogatni kezdte, s mikor a szőke fiú a döbbenetből feleszmélve sem lökte el az ujjakat, Harry bátrabban folytatta a simogatást.
Ám a mardekáros fiú ezek után képtelen volt visszatartani nyomorának sós bizonyítékát, először csak pár csepp könnye csordult ki, majd némán, hangtalanul zokogni kezdett.
- Rosszat álmodtál? - kérdezte tőle nagyon lágyan Harry. A válasz csak egy nagyon halk ühümm volt. A fekete hajú fiú abbahagyta a simogatást, Draco elé sétált, s bár önmaga is borzalmasan meglepődött, de átkarolta a másik fiút, s hagyta, hogy annak érzelmi hullámai elapadjanak. Rémülten gondolt arra, hogy épp az egykori legnagyobb ellenségét pátyolgatja. Ám aztán eszébe jutott az a nyári nap, mikor megpillantotta Draco legszörnyűbb emlékeit, s már nem akart mást, mint megvígasztalni a szőke fiút. Tekintete az ágy mellett heverő könyvre esett. Draco emlékeiben látta a könyvet, s tudta, hogy a fiú milyen éhesen olvassa újra és újra, így még mindig karjai közt tartva a mardekárost, óvatosan az ágyra feküdt vele, s Draco értetlen tekintetét látva felmutatta a könyvet, majd a bejelölt oldalnál olvasni kezdett.
Draco próbálta ellökni Harry érintéseit, testét, de túl gyenge és elgyötört volt hozzá, halott apjának a képe még mindig szemei előtt lebegett. Kissé meg is rémült, mikor a fekete hajú fiú az ágyra kormányozta, ám amikor meghallotta Harry hangját, ahogy imádott könyvéből olvas, olyan megválaszolhatatlan kérdések jutottak eszébe, mint: miért ilyen finom illatú a haja? és vajon milyen puha lehet?... Még szívesen elmélkedett ilyen és ehhez hasonló kérdéseken, de túl fáradt és kimerült volt, így a fekete hajú fiú hangjára elnyomta az álom.