Cím: Hulló angyalok

Írta: Drachiss

Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)

Figyelmeztetések: slash, durva beszéd

Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.

11. fejezet - Magasságok és mélységek

Egy hét telt el azóta a bizonyos este óta. A két fiú másnap reggel mérhetetlen zavarral nézet egymásra, s néma megállapodást kötöttek, hogy nem beszélnek a történtekről. Mégis mindketten tudták, hogy az a bizonyos este mérföldkő volt a kapcsolatukban.

- Malfoy! Ha megkérhetném ne bámészkodjon, hanem rám figyeljen! Húsz pont a mardekártól! - zendült fel McPhill hangja, s Draco csak most vette észre, hogy már percek óta a két padsorral előtte ülő Harry tarkóját bámulja. Épp elkapta volna a tekintetét, mikor a fekete hajú fiú hátrafordult, s bátorítóan rámosolygott.

Draco gyomra bukfencezett egyet, bár maga sem értette, hogy miért. Persze ő is tisztában volt azzal, hogy Harry az egyetlen, akire valóban számíthat, s valamilyen furcsa, megmagyarázhatatlan kapocs által a barátjának tekintheti, így különös érzéseit is ennek tudta be.

Amint az óra véget ért - és McPhill sikeresen megrövidítette a mardekárt Draco révén százhúsz ponttal - a szőke fiú szinte kimenekült a teremből. Épp Harry mögött haladt, aki két barátjával az oldalán sietett a Nagyterem felé.

- ... és akkor sem tudom elhinni, hogy az a görény Malfoy nem próbált még megátkozni, Harry! Mi van, ha ez csak valami figyelemelterelés, és egy éjszaka majd szépen leadaváz álmodban?

- Igazán kedves vagy, Weasley - szólt közbe rezignáltan Draco. - Mindig örülök, hogy a Jó oldalon olyan empatikus és értelmes lények állnak, mint amilyen te is vagy.

Azzal az ingerült Ron válaszát meg sem várva elsietett a társaság mellett, és a Nagyterembe érve elfoglalta a tanári asztalnál a szokásos helyét. Pár perccel később Harry is megérkezett és leült a szőke fiú mellé.

- Ne is figyelj oda Ronra, csak beszél össze-vissza - súgta oda Draconak Harry két fogás között. A mardekáros biccentett, s már épp válaszolni akart, mikor egy hollófekete hajú hugrabugos kislány vágtatott be a Nagyterembe, furcsán bicegve, miközben arcát könnyek áztatták. Egyenesen a tanári asztal felé iramodott, majd megállt a megilletődött Dracoval szemben.

- Draco! Draco! - kezdte szipogva, ám további mondanivalója görcsös zokogásba torkollott. A szőke fiú el sem tudta képzelni, hogy mit kéne kezdenie egy elsős, síró kislánnyal, aki láthatóan vele szándékozik megosztani szíve fájdalmát. Ám ebben a pillanatban érezte, hogy Harry megböki az oldalát.

- Mi van? - súgta oda a fekete hajú fiúnak.

- Kérdezd meg, hogy mi a baja - sutyorgott vissza Harry.

- Nahát Potter! Hogy ez nekem nem jutott eszembe! - hangzott ingerülten a gunyoros felelet, majd Draco a kislány felé fordult. - Mi a neved?

- Alison - nyögte két hüppögés között a kislány.

- És mi a baj, Alison? Miért sírsz?

- Ha... Ha... Hagrid professzor! - tört ki az eddigieknél is hangosabb sivalkodásban a gyermek.

- Ööö... Mi történt Hagrid professzorral?

- Rálépett a lábamra!

- Oh - illetődött meg Draco, miközben nem tudta eldönteni, hogy a kislányt átkarolva kéne neki is zokognia, avagy törjön ki hangos nevetésben. - Hát... Biztosan nem szándékosan tette.

- De eltört! - fakadt ki paprikapiros arccal a kislány.

- Hagrid professzor eltört?! Én tudtam! Mindig mondtam, hogy ilyen halál vár rá! Én megjósoltam! Mondja még valaki, hogy a Belső Szem hazudik! - kiáltott fel fennhangon a józannak éppenséggel nem nevezhető, tömény alkoholszagot árasztó Trelawney.

A Draco mellett ülő Harry nem bírta tovább, öklöbé harapva röhögött, miközben az elsős kislány, Alison könnyeit törölgetve szájalt vissza a jóslástan tanárnőnek:

- A lábam tört el!

Draco megfogta a kislány karját, ezzel elérve, hogy ismét rá figyeljen a gyermek.

- És voltál már Madam Pomfrey-nél?

- Igen.

- Ööö... és akkor tőlem mit szeretnél?

- Védjél meg! - sírta Alison, majd megkerülve az asztalt, Harry mellett elsétálva szó szerint belevetette magát az elképedt Draco nyakába.

Draco mögött este hatalmas döndüléssel csapódott be a lakosztály ajtaja.

- Ó, hogy Merlin legfeneketlenebb üstje nyelné el Dumbledore-t, meg az egész diák-felügyelői tisztséget! - morogta magából teljesen kikelve.

- Sikerült leráznod a kislányt? - kérdezte a bőszen vigyorgó Harry, aki épp ekkor jött ki a fürdőből, immár pizsamanadrágban.

- Hülyéskedsz, Potter?! Egész délután a nyakamban lógott!

- Azért ismerd el, hogy tényleg nagyon vicces volt, mikor a vacsoránál arra kért, hogy vágd fel neki a husit és a krumplipüréből csinálj vulkánt - tört ki ismét kacagásban Harry.

- Fogd be! - kapta fel a párnáját Draco és a fetrengve nevető Harryhez vágta. A griffendéles fiú egy pillanatra ledermedt, meredt tekintettel bámult a megilletődött Dracora, majd a párnát felkapva megrohamozta a szőkét. A két fiú hosszú percekig birkózott, hatalmasakat nevettek, s mikor úgy érezték, utolsó erejük is elszállt a játék hevében, Draco rárogyott az alatta fekvő Harryre.

- Jó volt, Potter? - kérdezte vigyorogva, arckifejezésével utalva a kérdés mivoltára.

- Ó, Malfoy, sose volt még ilyen jó!

- Ez egyértelmű, elvégre egy Malfoy-jal van dolgod - mondta komolyan Draco, majd mikor egymásra néztek, szinte egyszerre tört ki belőlük újra a görcsös röhögés.

Végül Draco lekászálódott Harryről, s felült az ágyára, míg Harry ugyanígy tett.

- Potter! Ez az én ágyam! Nem fogok veled aludni! Egy gyerek mára bőven elég volt!

- Ne hülyülj, Malfoy. A fene se akar az arisztokrata segged mellett aludni, csak az én ágyam kurvára messze van.

- Ejnye! Hogy beszélsz?

- Na ne szívass. Nem én voltam az, aki tegnap a fiú WC-ben olyat káromkodott, mint egy piaci kofa, csak azért, mert Myrtle meglepte, miközben a dolgát végezte.

- Egyszer megölöm azt a kísértetet - morogta Draco.

- Már halott.

- Lényegtelen. Akkor rászabadítom Hóborcot - húzodott gonosz mosolyra a szőke szája.

- Nahát, Malfoy! Gonoszabb vagy, mint képzeltem. Bár érdekesen jönne ki, ha mondjuk Myrtle és Hóborc összejönnének.

- Fújj! Potter! Te kerítő!

- Áh - fordult Harry Draco felé, s az ifjabbik Malfoy ugyanígy tett. - Magamnak sem tudok összeszedni senkit, nemhogy másnak.

Draco megbűvölten mélyedt el Harry csodálatosan zöld szemeiben. Majdnem egy percig bámultak így egymásra, miközben mindkettejük gyomrát bizsergető érzés borzongatta meg. Arcukon semmi sem látszott, elméjükben mégis ezernyi kérdés cikázott a másikkal kapcsolatban. Végül Harry törte meg a csendet.

- Átmászok a saját ágyamba, mert még a végén tényleg itt alszom el - Draco csak bólintott, s nézte, hogy a griffendéles a szoba másik végében álló ágyhoz sétál, s lefekszik.

- Jó éjt Draco! - hallotta még Harry hangját.

- Jó éjt... - szólt vissza. - Harry - tette hozzá csak úgy magának, suttogva. Percekkel később felállt, a fürdőbe vonult zuhanyozni. Mikor kijött, megpróbált hangtalanul bemászni az ágyába, nehogy felébressze a - szerinte - alvó Harryt.

Ám mindkét fiú hosszú ideig forgolódott álmatlanul azon az éjszakán, s képtelenek voltak a másik ragyogó szemét kiverni a fejükből.