Cím: Hulló angyalok
Írta: Drachiss
Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)
Figyelmeztetések: slash, durva beszéd
Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.
14. fejezet - A megkerült gyémánt
Draco úgy érezte, csak vánszorognak vele a napok. Csupán pár idegörlő nap telt el Harry eltűnése óta, mégis most döbbent rá, hogy mennyire hiányzik neki újdonsült barátja. Dumbledore parancsára nem mozdulhatott ki a lakosztályból, ugyanis az igazgató tartott egy újabb támadástól, így azonban csak még lassabban teltek a percek, az órák. Sem a könyve, sem más nem volt képes lekötni a figyelmét. Naphosszat csak nézte az ágyával szemben lévő fekvőhelyet, s képtelen volt erőt venni a lelkét marcangoló szomorúságon és aggodalmon. Maga sem értette, hogy miért aggódik ennyire valaki miatt, akivel csupán néhány hete vannak beszélő viszonyban.
Borús gondolatait kopogás szakította félbe. Mint már annyiszor, most is megtelt reménnyel a szíve, s szinte száguldott ajtót nyitni, de azonnal el is komorult, mikor meglátta, hogy csak Piton hozta neki az ebédet.
- Draco, beszélnünk kell - mondta a férfi, miután letette az asztalra a gőzölgő tál levest és sült marhahúst tartó tálcát.
- Nincs kedvem beszélgetni, Persleus. Fáradt vagyok, inkább lefekszem.
- Muszáj lesz egy kicsit kitartanod, mert fontos dolgokról kell veled beszélnem.
- Miről? - dőlt el Draco sóhajtva az ágyán.
- Potterről - vetett egy lesajnáló pillantást a fiúra. - Nézd: tudom, hogy mostanában jól kijöttetek egymással, és ennek mind én, mind pedig az igazgató úr nagyon örülünk. De ne felejtsd el, hogy azzal, hogy Pottert elrabolták, te is veszélybe kerültél.
- Merlinre, Perselus! - kiáltott közbe Draco. - Mégis hogy aggódhatsz az én életem miatt, mikor lehet, hogy Harryt épp most kínozzák, vagy már meg is ölték?!
- Először is - szólt vészesen nyugodt hangon Piton. - Te vagy a keresztfiam, nem pedig Potter, így azt hiszem, érthető, miért is érdekel jobban a te sorsod, mint az övé...
- ... Bár ez az elmúlt tizenhét évben nem igazán látszott... - motyogta közbe a szőke fiú.
Piton egy pillanatra megdermedt, majd leült Draco mellé az ágyra, s már sokkal nyugodtabb hangon folytatta.
- Draco... Az, hogy itt a Roxfortban kivételeztem veled, nem azért volt, mert ezzel akartam kompenzálni, hogy kevés időm jutott rád. Te is tudod, én is, hogy olyan helyzetben vagyok, ami nem enged meg szoros érzelmi kötődést, hisz ha lebukom, ha rájönnek, hogy egy kém, egy áruló vagyok, akkor a szeretteim is veszélybe kerülnek. Éppen ezért nem bánom, hogy mit teszel, haragudhatsz rám, de ne rójj meg azért, mert a saját érzéseimet semmibe véve próbáltam megóvni a tiédet. Már abban a korban vagy, mikor igazán illendő lenne ezt felfognod. Ami pedig azt illeti, Potter egészen biztosan életben van - tette hozzá hűvösebb hangon.
- Mi? - csillant fel Draco szeme. - Tudtok róla valamit?
- Merlinre! Mióta azzal a kölyökkel élsz, mintha csökkent értelmi képességű lennél! Gondolkozz már, te bolond gyerek! Hiszen McPhillnek még téged is el kellene kapnia ahhoz, hogy megkaphassa az ezer galleonos vérdíjat! Mindkettőtöket élve kell a Nagyúr elé vinnie!
- Tényleg - konyult le ismét Draco feje. - Ez eszembe sem jutott. De ez még nem akadályozza meg abban, hogy kínozza...
- Ez így igaz. A Rend nagy erőkkel keresi McPhill búvóhelyét, a Minisztérium pedig Kingsleyt állította rá az ügyre. Meg fogják találni, ez egészen biztos.
Azzal a bájitalmester egyetlen szó nélkül elhagyta a szobát.
Draco este épp a fürdőből jött kifelé, mikor heves kopogtatást hallott az ajtó felől. A szíve dobbant egy nagyot, majd rohant az ajtóhoz, ahol egy kipirult arcú, lihegő Ronnal találta szemben magát.
- Du... Dumbledoreh... hívat minket - nyögte a fiú, majd a félmeztelen Dracóval együtt rohanni kezdtek a gyengélkedő felé. Mivel már majdnem éjfélt ütött az óra, így gyanították, hogy hiába is keresnének bárkit az igazgató irodában. Mindkettejük szíve tele volt nagyobbnál nagyobb reményekkel, így egymást előzgetve, írtózatos tempóban száguldottak végig a kastélyon. Végül a gyengélkdő előtt egy kisebb tömeg állította meg őket.
- Apa! - kiáltotta Ron, mikor meglátta vörös hajú apját, akinek be volt kötözve az egész jobb karja.
- Ron! - fordult az érkezők felé Mr. Weasley, majd a fiához sétált, s megölelte azt, miközben kimondta azt a két szót, amely örömkönnyeket csalt a Ron mellett remegő Draco, és a fal mellett ácsorgó, ideges Hermione szemébe:
- Megtaláltuk. Él.
- Mikor láthatjuk? Hogy van? Bemehetünk hozzá? McPhillel mi lett? Él még? Megölhetem? - hadarta egy szuszra Draco. Kérdéseire az kórházi részlegből kilépő Dumbledore adta meg a választ.
- Sajnálatos módon Harry szenvedett néhány sérülést, és bár a helyzet nem túl kecsegtető, de Madam Pomfrey azzal bíztatott, hogy hamarosan magához fog térni. Amint ez bekövetkezik, bemehettek majd hozzá. McPhill professzor meggyilkolása azt hiszem, már nem esedékes, Draco, ugyanis a küzdelem hevében Kingsley kénytelen volt a halálos átkot alkalmazni rajta. Most nincs értelme itt maradnotok, jobb lenne, ha lefeküdnétek aludni, hiszen Harryvel most úgysem tudnátok beszélni, ellenben ha magához tér, szüksége lesz a kellően kipihent barátai társaságára. Menjetek.
- De...
- Tudom, hogy aggódtok a barátotokért, de hidd el Draco, most úgysem tehetnétek semmit.
- De...
- Menjetek.
Draco még akkor is csak Dumbledore első mondatára volt képes gondolni, mikor a nap kivillantotta sugarait a horizont felett, elhozva ezzel a gyönyörű hajnalt:
... a helyzet nem túl kecsegtető, de Madam Pomfrey azzal bíztatott, hogy hamarosan magához fog térni...
Egy szemhunyásnyit sem aludt az éjszaka, túlságosan ideges volt, így jobbára csak forgolódott, míg végül felkelt, s átköltözött Harry ágyára, majd a fiú párnáiba fúrta a fejét, s belélegezte a jellegzetes illatot. Csak feküdt ott, a gondolataiba merülve, miközben egyre csak azon járt az agya, hogy miért érez így, és miért ilyen furcsa.
Végül nem bírta tovább, felkelt, majd miután egy rövid, fehér pólót magára kapott, amilyen óvatosan csak tudta, elhagyta a szobát.
Csendesen lépdelt az ürességtől kongó folyosókon, ám szerencséjére nem találkozott senkivel, még a szellemek sem zavarták meg a gondolataiba merülve ballagó fiút. Végül alig pár perc után elérkezett a gyengélkedő ajtajához, s a legkevesebb zajt csapva benyitott. A helyiségben csak egy ágy volt foglalt, az, amelyiken Harry aludt gondtalanul békésen, míg pár méterre tőle, a terem másik végében egy széken a javasasszony szunyókált. Draco osonva közelítette meg Harry ágyát, majd leült a fiú mellé, s egész közel az arcához, úgy suttogott neki:
- Harry! Harry! Hallasz?
Nem érkezett válasz, a fekete hajú fiú mellkasa ugyanolyan egyenletesen emelkedett és süllyedt, mint eddig.
- Hahó! Díjaznám, ha végre felébrednél - morogta Draco. Ám Harry továbbra sem mutatta jelét annak, hogy a közeljövőben fel kívánna ébredni.
Dracónál azonban felment a pumpa.
- Nyisd már ki a szemed, te fasz, és legalább annyit mondj, hogy jól vagyok baszd meg!
- Öhh... a szemkinyitás nem hinném, hogy menni fog - nyögte Harry hangja Draco bal hónalja alól, mikor megpróbálta átkarolni a fiút. A mozdulat azonnal félbe szakadt, s elrántotta a kezét, hogy Harryre nézhessen. - De jól vagyok, baszd meg.
- Na végre, Potter! - riposztolt pajkosan a szőke. - Már azt hittem, nem tervezed, hogy ebben az évszázadban magadhoz térsz! Épp indulni akartam, hogy kerítsek neked egy szőke herceget, aki egy csókkal felébreszt az ezer éves álmodból.
- Te vagy az én szőke hercegem - sóhajtotta kábán Harry, ám szavainak hatására Dracoban megállt az ütő.
- Merlinre, Potter! Mi a frásszal itatott meg téged Pomfrey? Csak nem bedrogoztatott?
- Ugyan, Malfoy - nyögte vigyorogva Harry. - Nem is ittam bájitalt... Csak... Olyan lila meg piros minden... Gyere, nézd csak meg! - azzal, mielőtt Draco akár csak elcsodálkozhatott volna, Harry átkarolta a nyakát, s ajkait a szőke ajkaira tapasztotta.
Nem tartott tovább pár pillanatnál, s Harry máris elengedte a mardkáros fiút, majd oldalra fordultva ismét álomba merült.
Ám Draco tisztában volt vele, hogy ha Harry nem is fog emlékezni erre a csókra másnap, az ő elméjébe nagyon mélyen belevésődött, s még akkor is a száját tapogatta, mikor reszkető szívvel, remegő gyomorral visszatért a lakosztályába.
Nos, volt kérdés a kritikáknál, hogy milyen gyakran lesz friss... Igazság szerint már a 20. fejit írom, csak ez a rész erőteljes bővítést igényelt. Még így sem lett a legjobb, de képtelen voltam ehhez a fejezethez többet kisajtolni magamból, mivel az agyam már erőteljesen a következő rész megírásánál járt... Ha tovább olvastok, azt is megtudjátok, miért ;)
Köszönöm az eddigi kritikákat! Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket ez a történet, várom a további véleményeket!