Cím: Hulló angyalok

Írta: Drachiss

Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)

Figyelmeztetések: slash, durva beszéd

Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.

16. fejezet - Nyitott ajtók

- Merlinre, Potter! Annyit cicomászkodsz mint egy lány! Gyere már!

- Pont te beszélsz?! - dugta ki vizes fejét a fürdő ajtajának nyílásán Harry. - Mintha nem te lettél volna az, aki majdnem egy órát áztatta a finnyás bőrét a kádban ma reggel!

- Ezt kikérem magamnak! Az én bőröm nem finnyás, hanem érzékeny - húzta fel az orrát Draco.

- Francokat - morogta Harry, majd visszament a fürdőhelyiségbe, hogy felvehesse a ruháit.

Draco sóhajtva nyúlt el az ágyon. Majdnem két hónappal ezelőtti kívánsága teljesült, Harry semmire sem emlékezett abból a részeg, de csodálatos éjszakából. Ám ez valamiért egyre inkább elszomorította, gyakran kapta azon magát, hogy csak ül és mered maga elé, miközben még mindig érzi a griffendéles lágy érintéseit, csókjait a bőrén.

Most, hogy kénytelenek voltak mindketten a Roxfortban tölteni a karácsonyt, csak még negatívabb érzések lettek rajta úrrá. Már maga előtt sem tagadhatta, hogy mély, megingathatatlan érzelmeket táplál a fekete hajú fiú iránt, s csak még inkább elkeserítette a tudat, hogy a másik korántsem viszonozza ezeket.

- Kész vagyok - hallotta Harry hangját a fürdő ajtaja elől, s mikor odanézett, szíve hevesebben kezdett dobogni.

Eddig is tisztában volt vele, hogy Harrynek nagyon jól áll a zöld, de nem hitte volna, hogy egy egyszerű szabású, díszítésektől és csillivilli hímzésektől mentes mélyzöld dísztalár ennyire éterivé varázsolhatja majd a fiút. Harry szemei minden eddiginél jobban csillogtak, hisz most nem volt rajta a szemüveg, mely tompíthatta volna íriszeinek csodálatos fényét. Draco megkövülten bámult rá, egyszerűen képtelen volt elfogadni a tényt, hogy ez a fiú alig néhány hete - ha csak egy rövid időre is - az övé volt. Az izmos vállakat, a keskeny csípőt és hosszú lábakat tökéletesen kihangsúlyozta a ruhadarab, s a szőke fiú nyelt egyet, mikor érezte, hogy mind a lelkében, mind a nadrágjában megmozdul valami.

- Ööö... hol a szemüveged? Látsz így rendesen?

- Hermione mutatott egy rohadtul kacifántos, bonyolult varázslatot, amivel javítani lehet a látás minőségén, de mivel csak pár óráig tart a hatása, így azt hiszem, csak ritkán fogom használni. Minden esetre a szemüvegem beletettem a zsebembe, hogyha elmúlik a bűbáj hatása, akkor ne úgy járkáljak, mint egy vakond. Mehetünk? - mosolygott Harry.

- Aha - nyögte Draco még mindig kábán, szemeit még mindig társán legeltetve. Áldotta az eszét, hogy egy bővebb talárt vett fel, mely kellően eltakarta testének Harry külsejére vonatkozó, nagy és érzékeny tetszését.

---

Harry Draco mellett lépdelt az ódon folyosókon. Arcán ugyan semmi sem látszott, belül mégis majd szétvetette a harag és a szomorúság. Hetek óta alig aludt, emésztette a tudat, hogy Draco semmire sem emlékszik a Halloween-éjszaka történtekből. Eleinte örült ennek, mostanra azonban már rájött, hogy semmi sem tenné boldogabbá, mint ha a mellette lépdelő mardekáros minden apró érintést, szót és csókot képes lenne felidézni magában. Ugyanis Harry úgy érezte, az volt eddigi élete legszebb éjszakája.

Többször próbálta már felhívni magára a szőke figyelmét, eddig sikertelenül. Ám a ma esti sikerében biztos volt, külön erre a célra rendelte azt a talárt, melyet jelenleg is viselt, s Hermione órákon át tanította neki a látása javítására szolgáló bűbájt, hisz tisztában volt vele, hogy szemüveg nélkül íriszei még szebbek, kifejezőbbek. Ám úgy tűnt, hiába volt minden, mert Draco az egészből semmit sem vett észre. Most is olyan közönyösen lépdelt mellette, mint aki mindjárt halálra unja magát.

Pedig Harrynek nem lett volna más vágya így, karácsonyra, minthogy végre úgy érinthesse Dracót, hogy a fiú valóban akarja, kívánja őt, nem pedig csak az alkohol mámora zúzza szét belső gátjait.

- Kíváncsi vagyok, Dumbledore milyen idióta mókával készült ma estére az itt maradóknak.

- Én is - sóhajtotta Harry.

- Azt hallottam, hogy elég sokan maradtak itt az ünnepekre. A legtöbb hetedéves nem ment haza, és az elsősök is sokan vannak.

- Igen - bólintott a griffendéles fiú. - A háború egyre durvul odakint, szinte naponta hallani a halálfalók kegyetlenkedéseiről és gyilkosságokról, úgyhogy gondolom a szülők úgy érzik, a gyerekeik itt nagyobb biztonságban vannak.

- Azért rossz érzés, hogy az ember nem töltheti a karácsonyt azokkal az emberekkel, akiket szeret - nézett Draco nagy szemekkel Harryre, ám a fiú ebből semmit sem vett észre, mert végig a cipőjét bámulta, s meg volt győződve róla, hogy Draco a családjáról beszél. Pedig nem így volt.

A Nagyterembe érve mindketten meglepődtek, hisz enyhe kifejezés lett volna azt mondani, hogy maradtak egy páran. Szinte minden tanuló itt volt, szebbnél-szebb ruhákba öltözve, ami erősen emlékeztette a két fiút a negyedik évben megrendezett Karácsonyi Bálra.

- Harry! Malfoy! - integetett a fiúknak Seamus Finnigan, aki épp ekkor húzta magával a táncparkettre Ginnyt. Még mielőtt a fiúk visszainthettek volna, mindkettejük szemét két-két tenyér takarta el.

- Helló belló - hallották maguk mögött a két, huncutul csengő hangot.

- Ron! Hermione! - pördült meg Harry, lerázva magáról vörös hajú barátjának kezeit. - Azt hittem, hogy hazamentetek!

- Mikor Seamus és Dean mondták, hogy mennyien maradnak itt, és mekkora parti lesz, úgy döntöttünk, mi is maradunk - vigyorgott szélesen Hermione, miközben levette kezeit Draco szeméről.

- Gyertek, keressünk egy helyet - intett Ron, majd a négy fiatal elindult egy üresnek tűnő asztal felé. Pedig az asztal korántsem volt üres, és ezt Dracót mindennél jobban bosszantotta.

---

Draco remegő kezekkel ült és maga elé meredt. Alig egy órája, hogy elfoglalták helyüket az asztalnál, melynél mindössze egyetlen ember ült, Cho Chang személyében. Mint a lány elmondta, az itt tanuló unokahúga hívta meg karácsonyra ide, és nem felejtette el közölni - Draco szerint legalább ezerszer -, hogy milyen jó Harryt újra látni, s, hogy a fiú milyen istenien néz ki. Ez Dracót nem zavarta. Cseppet sem. Az viszont már annál inkább, hogy pár perccel azután, hogy Ron és Hermione a parkettre sétáltak táncolni, a Chang-csaj átült Harry ölébe, aki ez ellen egy cseppet sem tiltakozott. Az pedig már mindennek a netovábbja, hogy majdnem fél órával ezelőtt Harry felkérte a lányt táncolni - aki persze boldogan igent mondott -, majd miután két lassú, nyálas számot végigriszáltak, a fiú kézen fogva a lányt, kivezette a teremből.

Draco minden erejével azon volt, hogy ne robbanjon fel ott helyben az idegességtől és a mérhetetlen szomorúságtól. Végül nem bírta tovább, mikor éjfélt ütött az óra felállt, s a táncoló párok között szlalomozva kisétált a gyéren megvilágított parkba. A kertet most nem díszítették rénszarvasok és egyéb karácsonyi fityfirittyek, csupán a tó mellett állítottak fel egy hatalmas jég-mikulást. Azt a kevés fényt, amely megvilágította a teret, millió kis szentjánosbogár szolgáltatta, melyek rajokban zsongtak a bokrok körül.

Az ifjú Malfoy lehajtott fejjel sétált, közben próbálta kikerülni azokat a bokrokat, melyeknél mozgolódást vett észre. Gyanította, hogy sok pár ejtőzik a levelek között, reménykedve egy kis nyugalomban. Ám az egyik növény előtt elhaladva megtorpant.

- Cho... Aaah... Olyan... olyan régen vágytam már erre... - suttogta egy rekedt, szenvedélytől fűtött férfihang.

A sóhajok és nyögések egyértelművé tették a mardekáros előtt, hogy mi is folyhat a bokor rejtekén, így lángoló arccal, hatalmas keserűséggel a szívében indult vissza a kastély felé.

A folyosókon rajta kívül senki sem járkált, így nyugodtan hagyhatta, hogy dühe kiüljön az arcára. Tudta, hogy Harry nem érez iránta semmit, azzal is tisztában volt, hogy a szíve valahol már elfogadta ezt a veszteséget, azt azonban nem hitte volna, hogy a griffendéles fiút mással látni ekkora fájdalmat okoz majd. Persze érezte, hogy Harry nagyon fontos neki, és, hogy egyre jobban kötődik a fiúhoz, így azonban most képtelen volt megállni, hogy könnyei ki ne csorduljanak. Annyira más karácsonyt képzelt el magának, és félt, hogy ha érzelmei mégis a felszínre törnek, akkor elveszítheti a fekete hajú fiú barátságát, pedig az most mindennél többet jelentett neki. Ez volt az oka, hogy hallgatott a gyengélkedőn történt csókról, s ez volt az oka, hogy nem mondott semmit a halloween-i éjszakáról.

Vehemensen trappolt be a lakosztályba, könnyeit törölgetve.

Ott azonban már volt valaki.