Cím: Hulló angyalok

Írta: Drachiss

Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)

Figyelmeztetések: slash, durva beszéd

Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.

19. fejezet - Az emlékezet játékai

- Ez bekerül az "Életem legszebb napjai, amikor halálra röhögtem magam" listámra!

- Fogd be, Potter! - vágta oda a talárját Harryhez Draco. - Örülök, hogy ilyen jól mulatsz azon, hogy engem majdnem kinyírtak!

- Csak magadnak köszönheted - mondta gúnyosan Harry. - Te voltál a hülye, hogy hagytad magad rábeszélni arra az eleve elvetélt ötletre, hogy beszélj Justinnal. A toronyban történt incidensrőlnem is beszélve.

- Te aztán kurva jól meg tudod vígasztalni az embert! - morogta Draco. - Tudod mit? Inkább hagyjál békén, mert nincs kedvem olyan faszokkal bájcsevegni, mint te!

- Mit mondtál?

- Hallottad.

- Jól van, inkább megyek is, úgyis találkám van Pearlel, és ő legalább nem egy hozzád hasonló hisztis picsa!

Harry épp jó pillanatban lépett ki az ajtón, így az elhajított könyv a feje helyett a bejáraton csattant. Draco egy pillanatra lemerevedett. Csak most vette észre, hogy az eldobott könyv nem más volt, mint a nagyapjától kapott Lelkek keringője. Szomorkás arccal odasétált a kötethez, majd felvette a földről, s mellkasához szorította. Nagyon régen nem olvasott már bele, így most felcsapta a megjelölt oldalnál, s az ágyra fekve olvasni kezdett.

" Ajkamon ajkadnak zamatos mámora,

Testemen testednek elemésztőtüze,

Szememen szemednek féltőírisze,

Kezemen kezednek lágy érintése.

Ez vagyok én, veled.

S, hogy mi vagyok nélküled?

Semmi... Halott, testetlen lélek,

Ki nyögve tűri az élet keservit,

Vágyva a jóra, szépre.

A vágyaknak gátat szabni botor gondolat,

Elenyészik a szív lüktetésében,

Miként a hazug szavakat elsodorja a szél.

Te vagy, kire vágyom,

Ki cédám lehet őszi éjjeken,

S mégis féltőgonddal, szeretettel

Borzongatod meg a lelkem.

Te vagy, ki mindent megadhat,

Kinél többre nem is vágyhatok,

S te vagy az, kit soha,

Semmi pénzért meg nem kaphatok."

Draco könnyes szemmel bámulta a vers sorait a könyvben. Úgy érezte, ez a pár sor tökéletesen ráillik jelenlegi helyzetére, érzelmeire. Agyában még mindig ott zakatoltak a szavak, melyeket a két hollóhátas lánytól hallott. Ha eddig elkeseredettnek vallotta magát, akkor mostani érzéseit már lehetetlenség volt leírni. Tudta, hogy valami furcsa, felnőttes dolog történik most a szívében, mégis értetlenül állt a szerelem útvesztői előtt. Harry vagy valóban nem emlékszik semmire, vagy pedig nem akar, de bármi legyen is az ok, Draco újfent egyedül maradt egy titokkal, mely emésztette a lelkét. Ha legalább azt tudta volna, hogy Harry miért veszett össze vele karácsonykor, akkor lett volna esélye megbeszélni a fiúval a problémát. Így azonban kénytelen volt egyedül őrlődni, míg Harry beújított magának egy barátnőt. Draco tudta, hogy ebből a helyzetből már nincs visszaút, s bármit tenne is, csak rontana a helyzeten. Mélyet sóhajtott, majd lapozva a könyvben, ismét olvasni kezdett. Alig pár percbe telt, míg a kötettel a kezében elnyomta az álom.

---

Furcsa hangokat hallott a szoba másik végéből. Mikor kinyitotta a szemét, csupán a sötétséget tudta érzékelni, ezért arra következtetett, hogy még mindig éjszaka van. A zajok egyre különösebbek lettek, valami suhanva a földre hullott, majd egyenletes, nagyon halk cuppogással telt meg a levegő. Hiába próbálta kivenni, hogy vajon mi történhet, a Hold nem világított be az ablakon, hisz komor fellegek mögött lelt magának menedéket.

Végül Draco óvatosan előhúzta párnája alól pálcáját, majd egyetlen intéssel meggyújtotta a szobában lévő lámpásokat, s a varázspálcát azonnal arra a pontra szegezte, ahonnan a hangokat is hallotta. Ám attól, amit látott, szinte rögtön ki is ejtette a kezéből. Harry és a barátnője álltak a griffendéles ágya mellett, mindketten igencsak lenge öltözékben. A fekete hajú fiú épp abban a pillanatban oldotta le a lányról a melltartót, mikor a szoba fényei kigyúltak.

- Oh - kapta maga elé kezeit a vörös hajú lány. - Bocsi, nem akartunk felébreszteni - motyogta a hajához hasonló színű arccal.

Draco megkövülten ült, érezte, hogy torka összeszorul, s képtelen volt egyetlen hangot is kinyögni. A sírás egyre jobban fojtogatta, már nyelni sem tudott, míg végül felpattant, s szó szerint berohant a fürdőszobába. Olyan vehemensen csapta be maga mögött az ajtót, hogy az kis híján kiszakadt a helyéből. Pár percig minden erejét az kötötte le, hogy végre ismét normálisan tudjon lélegezni, könnyei közben végig peregtek az arcán, kezei ökölbe szorultak a dühtől, s egész teste remegett. Mikor valamennyire lenyugodott, a kád szélére ülve tenyerébe temette arcát, s hagyta, hogy a szemében születő sós mámor megrészegítse érzékeit. Mikor már a sírástól alig látott, megtörölgette szemeit, s mormolni kezdett.

- Nem gondolkozni, hanem túlélni kell... A gondolatok ölnek... A lélegzés nem... A szavak és a tettek gyilkosok... Túlélni... Ő maga sem tudta, hogy mennyi ideje ülhet ott, mikor kopogást hallott az ajtón túlról.

- Bemehetnék? - hatolt a fülébe Harry hangja. - Kéne néhány dolog odabentről!

Draco agyát pillanatok alatt öntötte el az indulat, s bivalyként rontott ki az ajtón.

- Parancsolj - hajolt meg teátrálisan Harry előtt, majd a fiú mellett eltrappolva levágta magát az ágyára. Csak ekkor vette észre, hogy a lány már nincs sehol.

- Hát a kis barátnőd hová tűnt? - kérdezte borzasztóan gúnyos, hideg hangon Harrytől.

- Látva, hogy milyen bunkó és pofátlan emberekkel kell nekem együtt élnem, teljesen elszörnyedt, és inkább úgy döntött, hogy a Szükség Szobájában fejezzük be, amit elkezdtünk - válaszolt a griffendéles hasonló stílusban.

Draco elméjében azonban elszakadt valami.

- Akkor mit keresel még itt, baszd meg?! - üvöltött rá a fürdő ajtajában álldogáló Harryre. - Menj már! Ne várasd meg! Ahogy elnéztem, biztos finom hús lehet, hát mi a szart keresel még itt?!

- Velem te ne üvölts! - emelte fel a hangját Harry is. - Akkor és azt csinálok, amit akarok!

- Így igaz! De itt, ebben a szobában nem! Meg ne lássam itt még egyszer azt a szajhát!

- Ne merd így nevezni!

- Miért, Potter? - kacagott fel gunyorosan Draco.

- Hogy nevezzem?! Hisz csak ma délelőtt jöttetek össze, és ő máris alád fekszik! Miként nevezzem, ha nem szajhának?!

- Miért, te talán nem ugyanígy feküdtél alám Halloweenkor?! - ordított fel magából kikelve Harry.

A szobában egy pillanat leforgása alatt fagyott meg a levegő A feszültség még mindig szinte tapintható volt, ám most beköltözött mellé a mélységes döbbenet is.

- Te... de... de hiszen... azt mondtad, hogy nem emlékszel... - Draco hangja egyszerre volt vádló és mélységesen szomorú.

- Na és ha emlékszem, akkor mi van?! - Harry hangja továbbra is vibrált a haragtól, s indulatosan, kiáltva mondta ki a szavakat. - Szeretném az egészet elfelejteni, ugyanúgy, ahogyan te is tetted!

- Mi a faszról beszélsz?!

- Tudod jól, hogy miről beszélek!

- Nem tudom! - ugrott fel Draco az ágyról, s közelebb lépett a griffendéleshez.

- Ne is tagadd! Karácsonykor te voltál az, aki azt mondta, hogy jobb lenne az egészet elfelejteni!

- Én ilyet nem mondtam!

- De igen!

- Ó! - üvöltött Draco újfent az idegességtől. - És hadd halljam, mikor mondtam én ezt?!

- Mikor lesmároltál!

- Én akkor, mikor megcsókoltalak - nyomta meg a szót a szőke -, egyetlen szóval sem mondtam, hogy el akarom felejteni, ami Halloweenkor történt!

- Igen?! És mi volt az, mikor azt mondtad, hogy: "Jól figyelj rám, Potter, mert csak egyszer mutatom meg"?!

Draco egyre nehezebben szedte a levegőt, most mégis rémült, szinte rettegő arckifejezéssel nézett Harryre.

- Mi a büdös lószar...? Potter! Te normális vagy?! Én... de... Merlinre! Te nem vagy teljesen komplett! Én azt hittem, hogy az égvilágon semmire sem emlékszel a Halloween-éjszakáról, mégis mit kellett volna tennem?! Mondtam volna, hogy gyere baszd meg, smároljunk még egyszer?!

- Ó - vigyorodott el gonoszan Harry. - Mintha én tudtam volna, hogy te emlékszel arra az átkozott éjszakára! Ne játszd itt a mártírt, Malfoy, mert rohadtul nem áll jól!

- Én nem játszom a mártírt! Te vagy az, aki kettőnk közül eszméletlenül hülye! Elvégre nem én voltam az, aki hazudott a másiknak, meg egy hónapig köcsögösködött vele!

- Nah jó! - dobbantott a lábával mérgesen Harry. - Én ezt nem hallgatom tovább! Megyek, mert Pearl már vár, és ő legalább nem az a fajta szajha, mint te, ő nem fogja majd elfelejteni azt az éjszakát, amit velem tölt!

Harry keze már a kilincsen volt, mikor fülébe hatolt a legszívszaggatóbb hang, amit valaha hallott.

- Menj csak! Menj és felejtsd el ugyanúgy Halloweent, mint ahogy az első csókunkat is elfelejtetted!

A fekete hajú fiú megpördült a tengelye körül.

- Mi a frászról beszélsz már megint?!

Draco ekkor azonban már az ágyán feküdt, s képtelen volt más hangot kiadni, mint egyenetlen, félhangos szipogást.

- Válaszolj Malfoy! -... Harryben tombolt az ideg, mégis közelebb lépdelt a mardekáros fiú ágyához.

- Hozzád beszélek - hangja most sokkal nyugodtabban csengett, bár még mindig ki lehetett hallani belőle a feszültséget.

- Menj, vár Pearl - motyogta Draco a párnájának.

- A szentségit, Malfoy! Ne szórakozz velem! - üvöltött fel Harry, majd megragadta Draco karját, s erőszakkal maga felé fordította a fiút. - Miféle első csókról beszéltél az előbb?!

- Arról, mikor kiszabadítottak McPhill kezei közül, és te a gyengélkedőn feküdtél! Mikor lementem hozzád, te meg agyilag annyira nudli voltál a sok fájdalomcsillapítótól, hogy fogtad magad, és mint valami drogos, egyszerűn lekaptál! - ordította bele Draco a meglepett Harry képébe. - És most, hogy már ezt is tudod, engedj el, és menj, mert vár a barátnőd.

Amint Harry kezeinek szorítása enyhült a karján, Draco azonnal visszafordult az oldalára, s meredten bámulni kezdte az ablakon túl ballagó sötét felhőket. Fejében egymást kergették a gondolatok, füleiben ismét vízesés zúgott, s legszívesebben ismét elsírta volna magát. Nem tudta, Harry a szobában van-e még, vagy már elment, csupán akkor vette észre a griffendéles jelenlétét, mikor hátulról egy meleg test simult az övének. Egy pillanatra megmerevedett, majd könnyes szemmel fújta ki a levegőt, és engedte el magát, miközben Harry átvetette karját a csípőjén.

- Nem kéne indulnod? - kérdezte némi búval a hangjában.

- Minek? Jó itt nekem - hallatszott, hogy Harry mosolyog. - Kis köcsög.

- Seggfej - suttogta Draco, majd ebben a helyzetben nyomta el mindkettejüket a boldog álom.