Cím: Hulló angyalok

Írta: Drachiss

Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)

Figyelmeztetések: slash, durva beszéd

Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.

Megjegyzés: Nos, kissé zavaros fejezet, de a végén minden kiderül ;)

22. fejezet - Buta, szentimentális ostobaság

- ... Albus! Ez akkor is tűrhetetlen! Az egész iskola róluk pletykál! Nem tehetjük ki Pottert még ezeknek az idióta, eszement szóbeszédeknek is! Pah! Méghogy Potter és Malfoy együtt járnak! Merlinre!

- Pedig igaz, Minerva - mosolygott rá Dumbledore a citromporos bödönjére.

- MI?! - kapott a szívéhez a nő. - De... hát... de hiszen... ez... Jajj, Szent Merlin! Most segíts! És maga hagyja ezt, Albus?! Hiszen az a két fiú ugyabban a szobában él! Bele se merek gondolni, hogy talán már...

- Megrontották egymást? - fejezte be a kérdést kuncogva az igazgató. - Ugyan, Minerva. Harry és Draco mindketten betöltötték a tizenhetedik életévüket. Felnőttek.

- De mégis?! Mi lesz ebből az iskolából?! Lokál?!

- Ugyan, kedves McGalagony professzor. Ma már nem azt a kort éljük, mikor maga, vagy én voltunk gyerekek. A szexualitás akkoriban tabu volt, manapság nyíltan beszélnek róla, s olykor nyíltan is csinálják. Természetesen egyet értünk abban, hogy nem engedhetjük a Roxfortban kivirágozni a szexuális erkölcsök eltiportságát, ám azt hiszem, Harry és Draco esetében kivételt tehetünk. Mindkettejük előtt, és mögött nehéz hónapok állnak, igazán botor dolog volna megtagadni tőlük azt, ami némi kis boldogságot lop a szívükbe.

- De Albus! Ők mindketten fiúk!

- Drága Minerva. Ne legyen ilyen homofób, ebben a században ez már abszolút nem divat.

- Rendben - mondta piros arccal a nő, majd pengevékonyra préselte össze ajkait. Alig egy másodperc múlva azonban ismét kitört. - Én erre csak egy dolgot mondok magának! Azt hiszem, a muglik valahogy így fejezik ki: "Szeretheti egymást egy hal, és egy sirály, de hol fognak majd fészket rakni?"

- Ismerem a mondást, ám nem hiszem, hogy erre a helyzetre érvényes lenne, ugyanis Draco és Harry nem ellenséges oldalon állnak.

- Ezek szerint teljesen megbízik az ifjabb Malfoyban?

- Igen, Minerva. Tökéletesen megbízom benne.

- Rendben, Albus. Ön az igazgató, a döntéseibe nem kívánok, és nincs is jogom beleszólni. De jobb, ha tudja: nem helyeslem ezt a dolgot.

- Ezzel tisztában vagyok. Ám egy dolgot ne felejtsen el, Minerva: a szeretet, az az erő, mely hegyeket képes megmozgatni. S nekünk most épp erre az erőre van szükségünk.

A tanárnő csak legyintett, majd elhagyta az irodát.

Dumbledore pár pillanatig a lemenő napot fürkészte az ablakon kinézve, majd komótosan felállt, s az asztalától jobbra lévő polchoz lépett. Leemelt róla egy kék borítású könyvet, minek hatására a polc mögötti rejtekajtó kitárult, s egy zöldtaláros férfi lépett ki rajta. Egymásra mosolyogtak, majd Dumbledore törte meg a csendet:

- Mindent hallottál?

- Igen, az utolsó szóig - válaszolta a férfi. - Azt kell, hogy mondjam: Minerva semmit sem változott. Ugyanolyan maradi, mint amilyen volt. Nos, hol is tartottunk, mielőtt megzavart minket?

- Azt hiszem, a Terv boncolgatásába kezdtünk épp.

- Áh, igen - bólintott a zöld taláros férfi. - A Terv. Biztos vagy benne, hogy nem teszünk tönkre mindent, Albus?

- Kockázatok nélkül mit ér az élet?

- Te könnyen beszélsz, drága barátom. Ugye tisztában vagy vele, hogy az Ő élete is veszélyben forog? Nagyobb veszélyben, mint eddig bármikor.

- Természetesen tisztában vagyok tetteink súlyával, ám hiszem, te vagy az, aki a legjobban örül a döntésének.

- Ez egyértelmű. Annyi idő telt el, hogy már remélni sem mertem. Látni szeretném, megérinteni, tudni, hogy mi lett belőle.

- Még nem jött el a te időd, de hamarosan.

- Mindig ezt mondod. Tizenkét év, Albus! Tizenkettő... - a férfi hangja elcsuklott a rá törő érzelmektől. - Annyi mindent elszalasztottam...

- Lesz időd pótolni, ne aggódj. Akkor, mikor Nicholas barátunk megtette azt a bizonyos lépést hat évvel ezelőtt, olyan dolgot adott a kezedbe, amely minden időt vissza ad majd neked, és Neki is.

- Tudom. Mikor Nicholas meghalt, megesküdtem, hogy a tőle kapott ajándékot jóra fogom használni. Neki köszönhetem, hogy még itt vagyok.

- A fiaddal beszéltél mostanában?

- Pár hete járt nálam. Egy tea mellett elbeszélgettünk az elmúlt évekről, és Róla.

- Szereted őt, igaz?

- Persze, hogy szeretem. Bármit tegyen is, ő akkor is a fiam. Vér a véremből, és hús a húsomból. De mi történt veled, Albus? Nem szoktam meg tőled az ilyen nyílt kérdéseket. Te a burkolt célzások embere vagy.

- Azt hiszem, öregszem, barátom.

- Nocsak. És miként? Csak nem rozoga már a prosztatád?

- Áh - legyintett mosolyogva Dumbledore. - Reumám van. A lelkem lett reumás. Egyre többet fáj, sajog.

- A te korodban csoda, hogy csak az.

- Az én koromban? Hisz egyidősek vagyunk.

- Na látod, és nekem már rég roskadozik a hátam, te meg még mindig úgy mozogsz, mint ötven évvel ezelőtt.

- Elmúlnak felettünk az évek...

- Tudod mit mondok én erre, drága Albusom? Buta, szentimentális ostobaság.

- Könnyen beszélsz. A te jövőd már biztosítva van.

- Remélem, az Övé is.

- Mindent megteszek azért, hogy ne legyen baja. Tud küzdeni, és akar is. Ráadásul a szívében lakozó mérhetetlen szeretet elég erőt majd neki, hogy legyőzze az élet állította akadályokat.

- Tudom. Látni szeretném.

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Bárki megláthat.

- Ki ismerne fel?

- Rajta kívül? Például Alastor.

- Mordon? Ő is itt van?

- Természetesen. Többen őrzik Őt, mint azt el tudná képzelni.

- Ahogy a mi drága Rémszemünket ismerem, szerintem még a WC fülkébe is besettenkedik utána.

Dumbledore arcán széles mosoly terült el, miközben összefűzte maga előtt ujjait.

- Látnom kell, Albus. Szörnyű a tudat, hogy itt van tőlem pár méternyire, és mégsem érinthetem meg, mégsem ölelhetem magamhoz. Kérlek - nézett szomorú szemekkel a férfi az igazgatóra.

- Rendben - sóhajtotta az ősz varázsló. - Láthatod. De ne tégy semmilyen őrültséget, mert azzal nemcsak a Tervet, de Őt is veszélybe sodorhatod. Nem tudhatja meg, hogy itt vagy. Senki sem tudhat róla.

- Tudom! És köszönöm.

- Ezt vedd fel - húzott elő Dumbledore egy láthatatlannátévő köpenyt asztalának egyik fiókjából.

A két férfi halk léptekkel haladt végig a folyosókon. A köpenyt viselő közvetlenül az igazgató mellett haladt, kerülgetve a seregnyi diákot, akik épp a hétvége nyújtotta szabadidőt élvezték a kastély folyosóin járkálva, vagy a park felé tartva.

Dumbledore végül megállt az egyik földszinti folyosó ablakánál, s az ujjával az üveg felé bökött.

- Ott van.

A másik férfi közelebb lépett, s kikémlelt a parkra. Az egyik fa alatt egy szőke fiú három másik diák társaságában egy vörös borítású, ezüst betűs könyvet olvasgatott, miközben hajába bele-bele kapott a szél.

Abraxas Malfoy szürke szemei csillogtak a boldogságtól, miközben őszbe menő, ezüstszőke haját éteri színekben pompáztatta meg a lemenő nap fénye.

Szerző megjegyzése: Az eddig kritikákat nagyon köszönöm, a továbbiakat is nagyon nagyon várom!