Írta: Drachiss

Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)

Figyelmeztetések: slash, durva beszéd

Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.

24. fejezet - A tegnap könyve

- Fiam. Gyere beljebb - intett Abraxas, majd mikor a másik szürke szemű férfi belépett az otthonosan berendezett kis házikóba, hellyel kínálta.

- Láttam - közölte ragyogó szemekkel.

Lucius elmosolyodott.

- Tudom. Nemrég beszéltem Dumbledore-ral. Említette a látogatásod, mint ahogy azt is, hogy nem bírtad megállni, hogy ne láthasd.

- Te is tudod, hogy mióta vágytam már erre. Hosszú éveken keresztül te magad voltál az, aki megtagadta ezt tőlem.

- Tudom, apám. De tisztában vagy vele, hogy miért. Csak és kizárólag a fiamat védtem. Képzeld el, milyen érzés lett volna neki látni a halottnak hitt nagyapját. Draco hamarosan megtudja az igazat, s fel kell készülnünk a dühére, a haragjára. Sérülni fog, méghozzá nem is kicsit.

- Gyűlölni fog. Nem csak engem, téged is - sóhajtotta fáradtan Abraxas, majd helyet foglalt az ablak előtt álló kényelmes hintaszékben.

- Tudom. De Draco okos, értelmes gyerek. Időbe telik majd, de meg fogja érteni, hogy nem volt más választásunk. Csak így óvhattuk meg őt.

- Mi más lenne, ha nem okos és értelmes? Elvégre egy Malfoy. A mi vérünk.

- Így igaz, a mi vérünk - Lucius helyet foglalt apjával szemben, az egyik méregzöld fotelben.

- Narcissa hogy van? - kérdezte somolyogva Abraxas.

- Gyengélkedik. A gyógyító szerint idegkimerültség.

- Áh - legyintett egyet mérgesen a legidősebb Malfoy, majd felállt, s kitöltött két pohár whiskyt. Csak miután mindkettejük kezében ott volt a borostyánszínű itallal töltött pohár, s elfoglalta helyét a hintaszékben, folytatta: - Nem kívánom megbántani az érzéseidet, fiam, de azt kell, hogy mondjam, a nejed nem idegkimerült, csupán egy hisztérika.

- Tisztában vagyok vele. Valahol mélyen sajnálom őt. Narcissa és én nagyon jól összeszoktunk az évek alatt, annak ellenére, hogy anyám kényszerített a vele való házasságkötésre.

- Dracónak már könnyebb dolga lesz - kortyolt bele a whiskybe Abraxas. - Az ő érzéseinek már senki sem fog gátat szabni. Albus elmesélte a híreket?

- Arra gondolsz, hogy a fiam hasonló útra tévedt, mint én húsz évvel ezelőtt? Igen. Ha őszinte akarok lenni, nem is bánom, hogy így történt. Még emlékszem, nekem milyen érzés volt, épp ezért meg tudom érteni az ő döntését is. Mindemellett, meg kell, hogy jegyezzem: Harry Potter a legjobb választás, akit Draco mellett el tudok képzelni - Lucius szürke szeme mosolygott, miközben kibámult az ablakon,

- Ebben nagyon egyet értünk. Az a fiú remek egyéniség.

- Milyen lehetne? Elvégre tőlem tanult! - nevetett fel Lucius. Pár pillanatig élvezték apjával jó kedélyüket, majd arca kissé elkomorult. - Hosszú évek óta küzdök Potter életéért. Valahányszor veszélybe került, én mindig hibaként tálaltam a Nagyúr előtt a segítségem. Többször mentettem meg az életét, mint azt Potter gondolná, s a Sötét Nagyúr mindig súlyosan megbüntetett vétkeimért. Néha úgy érzem, nem érek el semmit ezzel az egésszel. Nincs értelme tovább folytatni. A múltkor, mikor megjelentem az iskolában, s Dumbledore irodájában elmeséltem a két fiúnak a Nagyúr újabb húzását azzal a vérdíjjal, láttam Draco szemében, hogy retteg tőlem. Annyira másként akartam nevelni. Néha belegondolok, hogy mi lett volna, ha nem követem Perselus példáját, s nem állok át Dumbledore mellé. Talán rosszabb apa lettem volna, mint eddig.

- Nem voltál rossz apa - állt fel Abraxas, s lépett a fia mellé. - Csupán túl nagy felelősség nehezedett a vállaidra. Míg Perselus kémked a Rendnek, neked minden esetben Harry Potter életét kell óvnod. Egész életedben fent kellett tartanod a hideg, közönyös, végletekig romlott ember látszatát, miközben ugyanakkora szíved van, mint a fiadnak. Te is tudsz szeretni, és ha végre véget ér ez az átkozott háború, be is bizonyíthatod ezt Dracónak. Addig azonban az a legfontosabb, hogy lépésről lépésre kövessük a Tervet.

- Tudom. Öreg barátod ismét kitett magáért. Bebizonyította, hogy valóban ő a legnagyobb varázsló ezen a földön. A Terv egyszerűen briliáns, zseniális. Csak egy gond van vele. Hogy a fiam élete a tét.

- Nehogy azt hidd, hogy én tapsikoltam örömömben, mikor Albus beavatott a részletekbe. Ha egyetlen kis hiba is csúszik a számításba, mindennek lőttek. Ha hibázunk, végünk.

- Nem. Ha hibázunk, nekünk lesz végünk. Az elixírnek hála, te még három Adava Kedavra után is vígan elélhetsz. De ne beszéljünk most erről, mert csak borús gondolataim lesznek.

- Ahogy kívánod.

- Ha vége ennek az egésznek, azt hiszem, beköltözöm ide melléd.

- És Narcissa? Vele mi lesz?

- Nem tudom. Talán megszökik számtalan szeretője egyikével.

- Gyűlölöm magam, amiért nem tudtam anyád terveit megakadályozni.

- Nem a te hibád, hogy el kellett vennem Narcissát. Én is ellenkezhettem volna, mégsem tettem. Feleségül vettem őt, és elvesztettem az egyetlen embert, akit igazán szerettem.

- Keegan McSykes húsz éve halott. Ne gyászold őt tovább, Lucius.

- Tudod, sohasem értettem, apám, hogy miként voltál képes elfogadni, hogy a fiad egy férfit szeret. Mikor odaálltam eléd, már hónapok óta készültem arra a beszélgetésre. Ám mikor végeztem a beszámolómmal, te csupán annyit mondtál: "- Csak vigyázz, hogy anyád meg ne tudja."

- Mit kellett volna tennem? - mosolygott Abraxas. - Átkoztam volna le a micsodádat? Ha egy férfi mellett találod meg a boldogságot, ám legyen.

- Szerinted boldog lesz? - révedt el Lucius tekintete.

- Kicsoda?

- Draco.

- Nem tudom. Rajta múlik.

- Tud küzdeni.

- A mi vérünk.

- Így igaz. A mi vérünk.

Pár percig csend telepedett a szobára. Mindkét férfi némaságba burkolózott, önnön gondolataikba menekültek a világ zajai elől. Végül Lucius szólalt meg elsőként.

- Büszke vagyok rá.

- Légy is az. Én rád vagyok büszke.

- Tizenkét éve gyűlöl engem.

- Ez nemsokára megváltozik.

- Remélem.

- Közeleg a háború vége.

- Hosszú ideje álmodom már erről a percről. Annyi embernek okoztam fájdalmat...

- Ne gondolj most erre.

- Azt akarom, hogy ha eljön a perc, Draco büszke legyen rám. Büszkén ejtse majd ki az apja nevét.

- Így lesz, fiam.

- Emlékszel még arra a napra?

- Sohasem tudnám elfelejteni. Akkor tényleg megingott benned a bizalmam.

- Azok voltak a legszörnyűbb perceim.

- Hamarosan vége lesz.

- Igen.

- Holnap Albus ellátogat ide.

- Örülök, hogy akkor, azon a régi napon őt választottad titokgazdának.

- Ha ő és Nicholas nincsenek, már nem élnék.

- Sajnálom - hajtotta le fejét Lucius.

- Ne sajnáld. A fiadat védted.

- Az apám vagy.

- A vérem vagy.

Lucius és az apja még pár percig némán álldogáltak, az ablakon túli tájat figyelve, majd a fiatalabbik férfi hangtalanul távozott. Abraxas még sokáig meredten figyelte fia magányosan maradt whiskys poharát.