Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)
Figyelmeztetések: slash, durva beszéd
Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.
30. fejezet - Fagyhalál
Arcomat kicsípte a hűvös szellő, testem didereg. Granger és Weasley két oldalamon állnak, közre fogva engem. Testükből csak úgy árad a feszültség, miként az enyémből is.
Pár méterre tőlem, annak a mocsoknak a lábai előtt Harry fetreng a porban, legkevésbé sem önszántából. Szeretnék, akarnék mégsem vagyok képes segíteni neki. Csapatnyi halálfaló álldogál köröttünk, az önfeláldozás kora már rég leáldozott. Ha halálra átkoztatnám magam Harryért, ő ugyanúgy nem menekülne meg.
A Sötét Nagyúr szavakat intéz hozzá, a kígyók nyelvén kíván neki boldog utat a pokolba. Remegek. Sírni szeretnék, mégsem tudok, így könnyek nélkül zokogok. A Szemétláda a halálfalók felé fordul.
- Drága barátaim! Eljött a nap, amire vártunk! Harry Potter végre meghal! És, hogy lássa a világ, mily kegyes Voldemort Nagyúr, megölöm a kis barátait is, hogy ne kelljen a Kis Hős halálának emlékével leélni nyamvadt, értéktelen életüket. Oh... Azt mondtam volna, megölöm? Nyelvbotlás volt, elnézést... Megöletem őket, tudniillik utálom bemocskolni a kezem! Kihasználva ezt a remek alkalmat, szeretném bemutatni nektek legújabb társatokat, egy újabbat Dumbledore csaparából! Sybill Trelawney! Lépj elő!
Értetlenül állok. Egy nő lép ki a halálfalók alkotta körből, s kecses léptekkel a Nagyúr elé sétál. Egy méterre tőle megáll, a földre ereszkedik, majd csúszva megközelíti a Sötét Nagyurat, hogy aztán megcsókolhassa talárjának szegélyét. Legszívesebben hánynék. Ám a nőnek már nincs ideje felállni, a Sötét Nagyúr előrántja pálcáját, majd kettőt int vele. Az első intésre lekerül a nő arcáról a maszk, felfedve így a jósnő szemeit, a következő intéshez azonban a Nagyúr hangot is ad:
- Crucio!
Trelawney majd egy percig rángatózik és sikoltozik kínjában, míg végre elengedi.
- Ugye nem is volt ez annyira rossz, Sybill? - érinti meg a még mindig reszkető nő arcát.
- Ne... nem, Uram.
- Remek. Akkor azt hiszem, eljött az idő, hogy beteljesítsd küldetésed! Pillanatokon belül éjfélt üt az óra! Elhoztad a főzetet?
- Természetesen, Uram.
- Akkor tedd meg! Lássuk, valóban van-e merszed megtenni! Öld meg Harry Pottert!
- Igenis, Uram.
- Nee! - hallom a saját hangomat. Futni akarok, odarohanni, hogy testemmel óvjam meg őt, ám két kar megakadályoz ebben, mely mellkasomra fonódik. Olyan erővel szorít, mintha még a levegőt is ki akarná passzírozni belőlem, én pedig rúgok, csípek, ütök, harapok, miközben már könnyeim is áttörték a fegyelmem által emelt gátakat.
Fátyolos tekintettel nézem, amint a tanárnő bizonytalan léptekkel a félholt Harry mellé ér, majd letérdel hozzá. Ekkor egy pálca szegeződik nyakamnak, utalva rá, hogy ne merjek megszólalni. Testem rázkódik a zokogástól.
Trelawney egy fiolát vesz elő, majd annak dugóját szájával tépi ki, s lábaim elé köpi. Tekintetében elszántság és gúny tükröződik. Felemeli Harry fejét, majd pár cseppet a szájába csöpögtet a fiolából.
Nem bírok odanézni. Becsukom szemeim, ám így is hallom... Hallok mindent... Harry halálhörgéseit, Granger zokogását, Weasley keserű, sírással vegyes sóhajait. És hallom magamat. Hallom vérem zubogását, szívem dobbanásait, karom és talárom halk súrlódását, mit heves remegésem idéz elő. Alig két perc telik el, és vége. Nekem mégis óráknak tűnt.
A Sötét Nagyúr és halálfalói kacagnak, az én szemem még mindig csukva. Tudom, ha kinyitnám, belehalnék a fájdalomba attól, amit látnék.
A két kar, mely eddig oly szorosan tartott, most meglök. Elesem, lábamat egy kő hasítja végig, ám fájdalmat nem érzek. Képtelen lennék bármit is érezni.
- Bizonyosan ismeretes számotokra, drága barátaim, az ifjú Malfoy vétke. Ő volt az, aki alig fél évvel ezelőtt megtagadott engem, s a vén bolond Dumbledore szoknyája alá menekült, segítséget és védelmet remélve. Legyen ő a következő, Harry Potter után. Kérdezhetnétek, hogy miért épp ő, hisz itt vannak még Potter barátai is. Nos, a válasz igen egyszerű: Draco Malfoy nem más, mint Harry Potter szerelme! - Hallom a csatlósok víg kacarászását, érzem testemben a dühöt. Még mindig csukva van a szemem. - Úgy bizony! A két fiú boldog, meghitt kapcsolatban élt, és abba az ostoba hitbe ringatták magukat, hogy ez mindörökké tarthat! De, mivel Harry Potter halott, így azt hiszem, épp itt az ideje Dracót is utána küldeni. Sybill! Ismét rajtad a sor!
Lépteket hallok, egyre közelebbről. A nő letérdel elém, lehelete csiklandozza arcomat, mikor megszólal.
- Nyisd ki a szemed!
- Nem.
- Ne akard, hogy kényszerítselek.
Lassan emelem fel pilláim. A nő arcán gúnyos vigyor, az én számban nyál. A szemébe köpöm. Ő talárjának ujjával megtörli arcát, majd elkapja az állam.
- Olyan ügyesen kinyitottad a szemed, most tedd ezt a száddal is.
Kezében ott a fiola, melyből Harryt itatta. Nem mozdulok.
- A hátam mögött van a köcsögöd holtteste. Ugye nem szeretnéd látni?
Pár percig a szemébe meredek, majd nemet intek.
- Nyisd ki a szád.
Hermione zokogása még mindig a fülembe hatol; éles, rikácsoló zajként érzékelem. Nem menekülhetek, már nincs is miért. Szétválnak ajkaim. Trelawney a számra helyezi a fiolát. Mielőtt még megdöntené az üvegcsét, hogy annak tartalma testembe jusson, mélyen a szemembe néz. Képtelen vagyok olvasni tekintetében, érzem, hogy jéghideg folyadék csurog végi nyelvemen.
A tanárnő elenged, s a következő pillanatban olyan kín hasít végig rajtam, hogy a halálért kezdek fohászkodni. Mintha minden csontom, izmom, izületem és szervem jégpáncél borítaná, testem megfagy, belülről didereg, míg bőrömet kiveri a veríték, patakokban ömlik rólam a víz, üvöltök a fájdalomtól, torkomban mégis gombóc. Sikoltok, de nem hallom saját hangom, a hideg körül vesz, átölel, nem enged, bárhogy próbálok is szabadulni. Vergődöm, haldoklom, küzdök a levegőért, de tüdőm is megfagy, nem jut bele elég éltető oxigén.
Végül lassan, nagyon lassan kezdek kiolvadni, ám ez csak még több fájdalmat okoz, olyan mintha szétfolyna testem, s bár tudom, hogy kívülről semmi sem látszik rajtam, mégis szinte érzem, miként terül el a testem alkotta tócsa a fűben. Már nem hallok semmit, nem érzékelek, csak sikoltok tovább, miközben furcsa hallucinációk támadják meg elmém. Millió hangot hallok, melyek fülsüketítők számomra, az egyik egész közelről szólít, s valahol az elmém mélyén felismerem, hogy Dobby az, amint az kiabálja: "Tarts ki Draco gazda!", és mintha Harry üvöltését is hallanám, és rengeteg ismerős hangot még, melyet most nem tudok hova tenni, csak egyet ismerek még fel, a nagyapámét, s ebből tudom, itt a vég. Lassan elhalkulnak a hangok, eltűnnek szemeim elől a fények, s én belezuhanok az engem hívogató sötétségbe.
"Ne hagyd, hogy a tűz kialudjon benned. Egyik szikra pattanjon a másik után. Még a kételyek mocsarában is. Ne hagyd, hogy a lelkedben élő hős elpusztuljon. A vágyak, melyekre életed magányos pillanataiban gondoltál, de soha nem érted el őket. Valóra válthatod a megálmodott sorsot. Mert létezik. Mert valóság. Mert lehetséges. És a tiéd."
- Mennyit adtál neki?!
- Csak egy kicsivel többet, mint Potternek!
- Potter csupán három percig volt eszméletlen, a fiam pedig már öt órája alszik!
- Jól van na! Nem hiszem, hogy egy csinos kis Cruciatus után a te kezed nem remegne!
- Annyira biztosan nem, hogy a megadott adag négyszeresét öntsem le Draco torkán!
Furcsa. Mintha apám kiabálna Trelawneyval.
- Mindenki nyugodjon meg! Draco és a többiek életben vannak, és ez a lényeg.
- És ezt persze magának köszönhetjük, meg a briliáns tervének, miszerint elkábította Pitont, hogy ne legyen senki, akiben Potter bízhat, aztán odaküldte az árulónak beállított Sybillt, akivel "megölette" Pottert, hogy így Draco aztán könnyebben megadja magát, és őt is "megölhessék" ám a bájital, amit Sybill beadott a fiúknak tartalmazott három cseppnyi életelixírt, amit az apámtól vett kölcsön, aki még Nicholas Flameltől kapta meg ajándékba a Bölcsek Kövét, elhitetve így a világgal, hogy a követ elpusztították, miközben nem is, mert apámnak szüksége van rá az életben maradáshoz, így aztán az épp ébredező Potter azt látta, hogy Draco meghal, és ettől olyan mérhetetlen haragra gerjedt, hogy végül nem is egy, hanem három Adavát küldött a Sötét Nagyúrra, valamint három halálfalót intézett el, majd kis híján Sybillt is! Gratulálok, Dumbledore, fantasztikus terv volt, de ettől még ugyanolyan dühös vagyok magára!
Különös. Szinte biztos, hogy meghaltam, mégis érzek illatokat. Az egyik Harryé, akárha mellettem feküdne, a másik azonban régi ismerős, hosszú évekkel ezelőtt éreztem utoljára. Érdemes volna kinyitni a szemem. Teszek egy próbát, de a szemhéjaim közti résen beszökve fényáradat rohamozza meg pupilláim, melyre szemeim könnyekkel válaszolnak.
- Felébredt - suttogja Harry.
Körvonalak rajzolódnak ki szemeim előtt, de nem vagyok képes kivenni az alakokat. Hosszú, néma percek telnek el, míg kezd kitisztulni a kép, s felismerem magam körül apámat, Trelawneyt, Dumbledore-t, Pitont, Harryt, és...
- Ez... nem... nem lehet...
Hang nélkül tátogok.
- Kicsi Draco...
Lehetetlen. Képtelenség, vagy csupán az ördög játéka velem. Egyszerű hallucináció, semmi több. Reménykedem, bízom, hinni nem tudok...