Itt a 2. fejezet (figyelmeztetések az elsőnél).
Minden jog J. K. Rowlingot és Batsutousai-t illeti.
Magyar szerűre ferdítette Rowena, aztán Gabi magyarosította.
2. fejezet
-
Amikor szeptember elsején a felsőbb évesek elkezdték megtölteni a Nagytermet, a legtöbbjük felpillantott, hogy lássa, ki lesz az új Sötét Varázslatok Kivédése tanár. Mindannyian kíváncsiak voltak, mennyi ideig marad. A férfi a rettegett Bájitaltan professzor és a szigorú javasasszony között ült. Úgy tűnt, mindkettővel boldogul, mivel ők hárman csendesen beszélgettek. Piton, ahogy Madam Pomfrey is, időnként végigjáratta a tekintetét az érkező diákokon. Ellenben az új tanár alig pazarolt egy pillantást rájuk, mintha feljebbvalónak érezné magát.
- Mit gondolsz az új fickóról? – kérdezte a másodéves griffendéles Ronan Rockwell barátaitól.
Storm Ambrose csillogó arany szemekkel nézett fel a férfira.
- Helyes.
- Gazdagnak látszik – tette hozzá Victor McKinley, ráncolva az orrát a férfi tökéletes, zöld köpenyét látva.
- És mardekárosnak. Nem csoda, hogy olyan jól kijön a Rohadékkal – értett egyet Neal Wakely, elfordulva a férfitól.
- Csodálnám, ha egyedülálló lenne – sóhajtott Storm.
- Tulajdonképpen foglalt – közölte Ula Thorald, leülve legjobb barátja, Ronan mellé. Ők ketten a nyár folyamán bagolypostán keresztül békültek ki az előző évi undok összeveszést követően. – És griffendéles volt.
- Ismered? – fordult Storm a lányhoz, hosszú, ezüstös hajával arcon legyintve Victort. – Szerinted van esélyem?
Ula meglepetten nézett a másik lányra.
- Higgy nekem, nem akarnál beleesni – ugratta csíntalanul fénylő szemekkel. Ha Harry nem vigyáz, év végére rajongói klubja is lesz – nevetett magában a lány.
- Ula itt töltötte a nyár második felét – válaszolt Ronan, érzékelve, hogy mi lesz a következő kérdés. – Valószínűleg mostanra az összes tanárt keresztnévről ismeri.
- Nem igazán – mormogta Ula, elképzelve a komoly McGalagonyt, aki hamarabb táncolna vacsora közben meztelenül a tanári asztalon, minthogy megengedje egy diáknak, hogy a keresztnevén szólítsa. Ennek ellenére mind a helyi ápolónőnek, mind a helyi denevérnek megismerte a jó oldalát, és gyakran szólította őket a keresztnevükön. Harry sokszor figyelmeztette, hogy ezzel a szokásával fel kell hagynia. A kis Túlélő laza pasi lévén nem bánta, ha egy diák a keresztnevén szólította, főleg, ha az a testvére volt, vagy nyári védence. Perselus Piton és Poppy Pomfrey ezt nem szerették annyira, kiváltképp Perselus.
- Szóval, hogy hívják az új srácot? – kíváncsiskodott érdeklődően előrehajolva Neal. A többiek várakozva néztek rá.
Ula megrántotta a vállát.
- Nem emlékszem. Nézzétek, itt vannak az elsőévesek!
A másodéves griffendélesek enyhén bosszankodva összenéztek, majd figyelmüket a beosztás felé fordították.
-/-
- Úgy tűnik már rajongói klubod is van, Harry – kuncogott Poppy.
- Csodálatos – lökte a borsót a tányérjára Harry. – Magamat kellett volna adnom.
- Akkor még jobban bámulnának – mutatott rá Perselus belekortyolva a borába. Már leellenőrizte, biztosra menve, hogy a mellette ülő fiatalember nem tervezett semmit a tanári asztalon lévő étellel vagy itallal, így tökéletesen boldog volt, hogy nyugodtan ehet.
- Tudom – sóhajtott Harry, aztán homlokát ráncolva lenézett a tányérjára. – Hogy tudott Herm megint meglógni az évnyitó lakomáról?
- Az ikrek – mondta Poppy cseppnyi nevetéssel a hangjában. Ez még csak a harmadik alkalom volt, hogy Harry rákérdezett. – Miattuk, és hogy hivatalosan nem a tanári kar tagja. Fricset sem látod, ugye?
- Nem – sóhajtott Harry letéve a villáját. – Kérdés mindkettőtökhöz.
- Nem engedem, hogy tengerimalacként használj – mondta gyorsan Perselus.
Harry elmosolyodott.
- Biztos?
- Harry, ne kínozd szegény Perselust – horkantott fel Poppy a fiúra villantva egy halvány mosolyt.
- Aligha szegény – horkantott Harry.
- Mi a kérdésed, Potter? – kérdezte Perselus egy bosszankodó sóhaj kíséretében.
Harry elvigyorodott.
- Mindkettőtöknek felajánlom a szolgálataimat, ha valaha is segítségre lenne szükségetek egy-két bájital elkészítésében.
- Unatkozol? – kérdezte Poppy, gyengéd pillantást vetve a fiatal varázslóra.
- Igen – sóhajtott drámaian Harry.
- Köszönöm, de nem – vágott közbe nyugodtan Perselus. – Mindazonáltal észben fogom tartani, ha szükségem lesz valakire, aki hozzávalókat hoz. – Önelégülten Harryre vigyorgott.
Harry elvigyorodott. - Alig várom. – Perselus bólintott, aztán Harry visszafordult a javasasszonyhoz. – Poppy?
- Ó, én valószínűleg hébe-hóba meg foglak kérni. Az is segít, hogy legalább a medimágia alapjait ismered.
- Mi?! Csak az alapjait?! Ugyan már, Poppy! Kicsit több bizalmat, ha lennél oly kedves! – nyafogta Harry.
- Ó, hallgass már. Nézd, Albus most fogja üdvözölni a diákokat – kuncogott Poppy.
- Üdvözlöm a diákokat egy újabb roxforti év kezdetén. Biztos vagyok benne, hogy legtöbbetek fejből tudja a beszédem nagy részét, de tartsatok velem még egyszer, mialatt elmondom az újaknak – mondta Albus. A puszta jelenléte elcsendesítette a Nagytermet, ahogy felállt. – A Tiltott Rengeteg - ahogy a neve is mondja - tiltott. Amint tudjátok, a folyosón tilos a mágia használata. A tiltott tárgyak listája megtalálható Frics úr irodájában, úgy hiszem, a Weasley ikrek összes jelenlegi és jövőbeni áruja is rajta van valahol, szóval én a helyetekben vigyáznék, mivel kapnak el. – Az utolsó megjegyzése a legtöbb diákot – akik tekintetüket az új, rejtélyes Kivédés tanárra szegezték, aki, mint mindenki más a tanára karból, Albust nézte, mintha ő lenne az univerzum legérdekesebb dolga – nevetésre késztette.
Az igazgató kuncogott.
- Látom, nem lehet félrevezetni titeket. Jól van. – Harryre pillantott, aki bólintott és lassan felállt, időt adva az öregebb varázslónak, hogy elfoglalja a helyét, mielőtt cselekedett.
Egy sugárzó mosoly kíséretében Harry hirtelen megjelent saját alakjában, felszisszenéseket és ijedt kiáltásokat váltva ki az egész teremben.
- A legtöbben ismertek, akik nem, hát, ti vagytok a szerencsések – kacsintott. Vigyora kiszélesedett a nevetés hatására, amit kapott. – Harry Potter vagyok, és Zsíros Szemétládák elleni Védekezést fogok tanítani nektek, szörnyetegek.
- Potter… - morogta Perselus, nem- annyira-nyilvánvalóan élvezve Harry kis előadását, mint akárki más a teremben.
Harry zavartan pislogott.
- Elnézést, professzor, szüksége van valamire? – érdeklődött kollégájától, miután meggyőződött róla, hogy ki beszél hozzá.
Perselus nagyot sóhajtott.
- Úgy tűnik, Mr. Potter, hogy a hírnév nem minden.
- Már megint hülyeséget beszélsz, öreg – gúnyolódott Harry, azután visszafordult a többiekhez. A diákok fele alig leplezett félelemmel meredt Perselusra, a többiek tiszteletteljesen néztek Harryre. – Órán találkozunk – tette hozzá titokzatos hangon Harry, mielőtt Albus felé bólintva visszaült.
Ahogy a teremben mindenki tapsolni kezdett, Poppy a fiúra vigyorgott.
- Kölyök.
- Aha. Most már mindannyian látjátok, mivel érdemeltem ki ezt a nevet.
- Azt hiszem, azzal eddig is tisztában voltunk – morogta sötéten Perselus. – És ne nevezz öregnek.
- Zavarja az önbecsülésed, Persi?
- Úgy nézek ki, mint Albus Dumbledore?
- Ó, nem is tudom…
- Hagy abba Perselus kínzását – nevetett Poppy. – Nézd, Albus elküldte őket, amíg nem figyeltünk. – A nő felállt. – Én elmentem aludni.
- Jó éjt, Poppy – mondta mosolyogva Harry.
- Jó éjt – értett egyet Perselus.
Poppy rámosolygott mindkét sötét varázslóra, aztán eltűnt.
- Azt hiszem, hagyom a rajongói klubodnak, hogy azt higgyék, biztonságban elérhető vagy – mormogta Perselus felállva és arrafelé biccentve, ahol Ula és a barátai álltak.
Harry felsóhajtott.
- Nagyszerű. Akkor holnap, reggelinél.
- Pontosan. – A sötét ember kiúszott a teremből, ahogy Harry felállt.
- Tudjátok, harapok – mondta Harry, lelépve az emelvényről, amin az asztal állt. Ula majdnem azonnal a karjai közé vetette magát. Harry ijedtségében megmerevedett egy fél másodpercre, mielőtt megölelte volna. – Mi a baj, Ula?
Ula arcán széles mosollyal nézett fel rá.
- Csak látni akartam, hogyan reagálsz.
- Tényleg? – érdeklődött Harry.
Ula elvigyorodott. - Ja. Mit akarsz tenni ezzel kapcsolatban?
- Az egyetlen dolog, amit tehetek, természetesen – válaszolt Harry sóhajtva. - CSIKI TÁMADÁS!
Ula kacagva sikított, ahogy a fiatalember vigyorogva megcsiklandozta. – Kegyelem, kegyelem – kiáltotta végül nevetés közben.
- Sajnálom. Annak a szónak nem ismerem a jelentését – állította Harry kegyetlenül tovább csikizve a lányt.
'Bratyó, néha olyan fájdalmas tudsz lenni' – jelent meg Harry arca előtt.
Harry abbahagyta védence csiklandozását, hogy húga felé fordulhasson. – Helló, Gin! Már vagy egy hete nem láttalak!
'Tényleg?' – Gin szemeit forgatta a varázsló felé, ahogy odasétált. 'Hát akkor, Professzor, segítene nekem felkísérni ezeket a kölyköket a hálótermeikbe?'
Harry elvigyorodott. – Persze, hugi.
- Vegyél a hátadra! – követelte azonnal Ula.
Harry a szemeit forgatta. – Marcusnak igaza van. Úgy viselkedsz, mint egy ötéves – jelentette ki, ahogy lehajolt, hogy a hátára vegye a lányt.
Ula finoman megpofozta a varázslót a korára tett megjegyzés miatt. – Ez vicces. Legtöbbször ugyanolyan rosszul viselkedik, mint én.
Harry felnevetett. – Tudom. Bájos.
- Furcsa vagy.
'Hát, nem t'om. Én mindig azt gondoltam, hogy ez aranyos' – mondta Gin, ahogy a griffendéles csoport a Nagyterem ajtaja felé indult.
Ula a szemeit forgatta. – Mindegy, Gin. Hé, figyi, Harry!
- Hmm?
- Jössz egy galleonnal.
- Tényleg? Miért?
- Ja. – Ula meghúzta a haját. – Storm megkérdezte, hogy szingli vagy-e, mielőtt bárki kíváncsi lett volna a nevedre.
- Hé! – Storm enyhén bosszús pillantást vetett az aranybarna hajú lányra.
- Megtetted – dobta be Victor. – Tisztán emlékszem, mivelhogy telement a szám hajjal.
- Ha nem akartad, meg kellett volna mozdítanod a fejed.
- Neked kellene levágatnod a hajad!
- Abbahagyhatjátok – mondta Harry lágyan, befejezve a vitát. – Az egyik barátom megtanított, hogyan kell meglehetősen különleges kontyokat készíteni, ami a te hajaddal jól fog működni.
Gin megfordult, hogy bátyjára pislogjon. – 'Mikor lett belőled ilyen jó tündér?'
Harry elfintorodott. – Áucs. Tudod, te is kontykészítést tanulnál, ha Pan hirtelen minden egyes divatlapját meg akarná mutatni neked.
Gin összerezzent. 'Nem, kösz. Egyszer elég volt.'
- Én is így gondoltam.
- Öhm, Professzor! – szólalt meg Ronan óvatosan, ahogy a torony bejáratához közeledtek.
- Mi az, Mr. Rockwell? – kérdezte közömbösen Harry.
- Őőő, hallottam anyukámat valamilyen párbaj-körről beszélni…
Harry intett a csoportnak, hogy álljanak meg, és bólintott. – Erről majd többet fogsz hallani az első óránkon. – Letérdelt, hogy Ulát letegye, aztán a hat griffendélesre mosolygott. – Jól néztek ki. Gin, tudod, hogy lépj kapcsolatba velem, ha valami történik, igaz?
'IGEN, Harry. És azt hiszem, jól tudom kezelni a dolgokat, köszönöm szépen' – morogta a lány, miközben felnyúlt, hogy kifényesítse az új Iskolaelső kitűzőjét.
- Abban nem kételkedem – válaszolta Harry őszintén. Ő volt az, aki felvetette, hogy a húgából kitűnő Iskolaelső lenne. Albusnak először nem tetszett az ötlet, de a lány keresztgyermekei iránt mutatott felelősségtudata bebizonyította, hogy jó lesz. Az iskolaelső fiú valamelyik hollóhátas volt, aki roxforti karrierjének nagy részét a könyvtárban töltötte, és majdnem kitűnő jegyeket kapott.
- Alhatok nálad ma este, Harry? – kezdett hirtelen könyörögni Ula.
Harry türelmes pillantást vetett a lányra. – Nem, Ula. Ezt már megbeszéltük. Két hét a Griffendél-toronyban, mielőtt elkezdheted búvóhelynek használni a szobámat – mondta a Kis Túlélő egy gyengéd mosoly kíséretében. – Hát akkor, van pár dolog, amit el kéne…
'Úgy érted, Marcus itt van' – jelentette ki Gin vigyorogva.
- Mondtam én ilyet? – rázta a fejét Harry. – Na, menjetek. Aludjatok valamennyit. Nagy nap lesz a holnap.
- Ez csak az év első napja – horkantott Ronan.
Harry szemei pajkosan megcsillantak. – Tudom.
- Csínyt tervezel? – sikkantott fel Ula.
- 'Éjt. – kiáltott vissza Harry, mielőtt a bejárati csarnok elszórt árnyiba veszett volna.
- Egyszer úgyis kitalálom, hogy csinálja ezt – mormogta Ula, mielőtt bevezette a többieket a klubhelyiségbe. Gin pusztán elmosolyodott magában és becsusszant a csoport után. Ő tudta, hogy csinálta Harry ezt a kis eltűnést.
NYISSZ*
Harry a terem árnyékos sarkából mosolygott az első osztályra. Csak véletlen volt, hogy pont a másodéves griffendélesek és mardekárosok voltak azok. Harry kíváncsi lett volna rá, hogy ezt vajon Albus szándékosan intézte-e így. Persze, elnézve Cyrus Yorkot és a haverját, Morgan Munrót, amint undok pillantást vetnek Ulára és Ronanra, arra késztette Harryt, hogy azt gondolja, az igazgató pusztán mindegyikőjüket az ő útjába küldte, abban reménykedve, hogy ő valahogy le tudja őket nyugtatni.
Morgan, abban a hitben, hogy biztonságban van, elvigyorodott és felállt. – Szóval, Thorald, hallom a Sötét Nagyúrral töltötted a nyarat. – Az összes mardekáros, kivéve Babette Kernt – akit kiközösítettek – nevetett, míg Ula úgy tett, mintha ott sem lennének, és mindent megtett, hogy Ronant megakadályozza, hogy bekapja a csalit. Tudta, hogy Harry ott van valahol a teremben.
- Szóval, hányszor Cruciózott meg, te kis ribanc? – dobta be Juno Baddock, miközben a körmeit piszkálta.
Ahogy Ronan felállt, hogy visszaszóljon, Harry megjelent, láthatóan a semmiből Juno mögött. – Azt hiszem, már mondtam, hogy vigyázzon a szájára, Miss Baddock – sziszegte hidegen a varázsló.
Ulán kívül mindenki felugrott a teremben, Juno felsikított, kiesve a székéből. – Potter!
Harry egyik szemöldökét felhúzva nézett a lányra. – Tizenöt pont a házától a csúnya beszédért és a tiszteletlenségéért a tanárával szemben – közölte, aztán a terem elejébe sietett. – És öntől, Mr. Munro, szintén le kéne vonnom pontokat, de ma nagylelkű vagyok. – Lassan megfordult. – Üljetek le. Mindannyian. – Végignézte, ahogy leülnek és elnyomott egy nagy sóhajt. Miért én végzem az ilyen vicces feladatokat?
Mert a vén szőrmók úgy gondolja, te tudsz bánni velük – válaszolta Tom, leheletnyi nevetéssel a hangjában.
Igen, igen. – Harry megrázta a fejét. – Mindenki álljon fel.
- Épp az előbb mondta, hogy üljünk le! – panaszkodott Ronan.
- Öt pont a Griffendéltől. Álljatok fel és szedjétek össze a holmitokat – válaszolta Harry. – Mindenki a folyosóra. Egy apró kis játékot fogunk játszani.
- Már most utálom a játékot – morogta Cyrus.
- Helyes. – Harry előrelépett. – Mr. York, ide rögtön le is ülhet – kopogtatta meg mosolyogva az első sor első padját.
Cyrus elfintorodott, de letette a felszerelését a padra. – Rendben.
Harry bólintott. – Üljön le, Mr. Rockwell. Mellette fog ülni.
- Professzor, nem várhatja el tőlem, hogy leüljek a mellé a…
- Öt pont, Mr. Rockwell. Üljön le, mielőtt tíz lesz belőle – vágott Harry Ronan szavába, mielőtt valami rondát mondhatott volna. Egy dühös pillantás kíséretében Ronan leült az önelégülten vigyorgó Cyrus mellé. – Miss Kern, üljön Mr. Rockwell mellé. – Babs, ahogy Harry várta, mindenféle ellenkezés nélkül elfoglalta a helyét. Harry rákoppintott a folyosó másik oldalán lévő padra, ahogy újra megszólalt. – Miss Clough. – Enid Clough, Babs legjobb barátnője hálás pillantást vetett Harryre, és elfoglalta a helyét.
Harry halványan elmosolyodott, ahogy az első sor következő helyéhez sétált. – Mr. Munro, ez a maga helye. Miss Thorald, maga mellette fog ülni. – Morgan és Ula gyilkos pillantást vetettek egymásra, ahogy leültek. Harry egy sóhajjal a következő sorhoz lépett. – Miss Baddock, maga itt fog…
- Thorald mögött!
- Öt pont. Üljön le. – Juno durcásan leült és a tanárra bámult, ahogy Harry a következő padhoz lépett. – Mr. Wakely, maga itt lesz. – Neal bólintott és egy reménytelen sóhaj kíséretében leült. – Mr. Stanton, maga lesz mellette – tette hozzá Harry, halványan elmosolyodva, ahogy Iven Stanton minden panaszkodás nélkül elfoglalta az új helyét. – Miss Ambrose. – Harry Iven mellől a folyosó másik oldala felé intett. Storm édesen Harryre pislantott, mielőtt durcásan elfoglalta az új helyét. Harry mosolya kiszélesedett. – Mellé Miss Chelton, aztán Mr. McKinley. – Paloma Chelton és Victor csendben helyet foglaltak.
Harry, látva a mardekárosokat a griffendélesekre vicsorogni, megforgatta a szemeit. – Az év hátralévő részében ez lesz a helyük – mondta a zöld szemű férfi újra elfoglalva a helyét a terem elejében. – Akármilyen, a szomszédjuk ellen intézett támadás következménye, hogy a házuk száz pontot fog veszteni. – Harry elvigyorodott, ahogy mindenki hitetlenkedő pillantással fordult felé. – És persze, ha helyet cserélnek az mínusz ötven pontot jelent.
- Ha elkap minket – mutatott rá Storm szélesen mosolyogva.
Harry pislantott párat, ahogy a teremben lévő összes fiú Storm felé fordult, és éhes pillantásokat vetett rá. Ula felnyögött és a szobatársára nézett. – Nézd, Storm, ez Harryre nem hat. Befejezhetnéd már a véla trükködet!
Storm lebiggyesztette az ajkait és az összes fiú kábultan visszanyerte a lélekjelenlétét. – Miért nem?
Harry elmosolyodott. – Nem megfelelő nemű, Miss Ambrose – válaszolta lágyan, mielőtt éles hangra váltott -, és higgye el, tudni fogom, ha megkísérlik a helycserét.
Ula bólintott. Ő kipróbálta Tom előre elkészített Százfűlé-főzetét, és megpróbált besurranni a halálfaló gyűlésre. Amint Harry és a Sötét Nagyúr belépett, Harry odasétált hozzá, és kirángatta a teremből, aztán kiabált vele. Ula azóta nem jött rá, hogy csinálta.
- Hé! – mondta hirtelen Morgan, megfordulva, hogy furcsa pillantást vessen Ulára. – A keresztnevén hívtad! – A mosolygó Harryre pillantott. – Tiszteletlen volt magával szemben!
- Nem igazán – válaszolt Harry. – Más professzoraitokkal ellentétben, én nem bánom, ha a keresztnevemen hívtok, vagy elfelejtitek hozzátenni, hogy „professzor", csak azt kérem, hogy mindezt tisztelettel tegyétek.
- Hé, Harry professzor, meg tudna tanítani egy nem-változtató bűbájra? – kiáltott fel hirtelen Storm. Harry és az osztály többi része furcsa pillantást vetett a lányra. Mikor Harry nevetésben tört ki, mindenki ránézett. Storm lebiggyesztette az ajkait. – Komolyan beszélek!
Harry abbahagyta a nevetést és a lányra mosolygott. – Tudom. Csak ahogy feltetted a kérdést – kacsintott. – Ami a bűbájt illeti, igen, tudok egyet-kettőt, de azokkal Azkabanban kötnél ki, szóval nem javasolnám kipróbálásra.
Storm előrehajolt. – Szóval a bűvöm nem fog magán, mert meleg? – érdeklődött. Az osztály kíváncsian Harry felé fordult.
Harry a kézfejére támasztotta az állát. – Tudod, ez egy jó kérdés. – Elmosolyodott. – De az is lehet, hogy egyszerűen nem működik olyanon, akit már elbűvölt valaki más.
- Érdekes lenne letesztelni – mondta homlokráncolva Iven Stormnak.
- Talán… – helyeselt vonakodva Storm.
Harry elmosolyodott. – Ezzel kapcsolatban van még valami, amit ebben az évben csinálni fogunk. – Az összes diák felé fordult. – Párokat fogtok alkotni, hogy az idén elhangzott anyaghoz kapcsolódva kutatást készítsetek és bemutassátok. Így nem kell, hogy levizsgáztassalak titeket év végén, és megtanulhatjátok, hogyan kell ellentétes házakból együtt dolgozni, mivel így akarlak felosztani titeket. Persze kidolgozhatjátok magatokban is, de akinek nem lesz kész év végére, megbukik a vizsgán.
Ula összevonta a szemöldökét. – Megkérdezted Dumblit, hogy csinálhatod-e így?
Harry a lányra vigyorgott. – Maga kritizál engem, Miss Thorald? – ugratta.
- Nem – ráncolta a homlokát Ula. – Csak rámutatok, hogy neked és az igazgatónak mindenben különbözik a nézőpontotok.
- Tényleg úgy tűnik, hogy sokat veszekedtek egymással – tette hozzá félénken Enid.
- Gondolom, úgy van – értett egyet bólintva Harry. Habár Dumbli professzor nem nagyon ellenkezhet ez ellen a rendszer ellen, mivel ez már a születése előtt létezett.
- Mi?
- Az nem létezik!
- Az meg hogy lehet?
Harry felemelte a kezét, hogy elhallgattassa a meglepett felkiáltásokat. – Eredetileg több roxforti tanár kutatást adott feladatnak, mint vizsgáztatott, hogy lássa, a diákjai mennyire hozzáértői a tárgyának. Ezt a rendszert Hugrabug Helga hozta létre, mivel nem szeretett dolgozatokat osztályozni. Sokkal jobban élvezte a növényei társaságát. Griffendél Godrikhoz, az iskola akkori igazgatójához és átváltoztatástan professzorához fordult, és megkérte, hogy engedélyezze, hogy kutatási feladatokat adjon a diákjainak. Godrik belegyezett és onnantól Helga ilyen feladatokat adott. Sok tanár, többek közt Hollóháti Hedvig és Godrik is elkezdett a vizsgák helyett kutatási feladatokat kiosztani az éves anyagból.
- Öh, Potter professzor, nem tudná átvenni a mágiatörténelem tanítását? – kérdezte Paloma tiszteletteljesen.
Harry elvigyorodott. – Azt hiszem, személy szerint jobban szeretem a Kivédést, de utánanézek, hátha tudok találni valakit, aki Binnsnél kevésbé unalmasan tanítja a történelmet, oké?
Morgan hátradőlt a székében és felhúzott szemöldökkel a vigyorgó Juno felé fordult. – Mit gondolsz?
- Bírom – válaszolta lágyan a lány. – Egy szemétláda, de vicces, és tudja, mit csinál.
Ula elvigyorodott és Harryre kacsintott. Fúha. Harry a király.
-/-
- Megtaláltam! – kiabálta Herm, berobbanva Harry irodájába.
Harry felvette a szemüvegét, amit a papírmunka miatt levett, és rosszalló tekintettel a barátjára nézett. – Igen?
- Ugyan már! Megtaláltam Hollóháti szobáját – mondta izgatottan Herm.
Harry rekordidő alatt pattant fel a székéből. Herm után futott, ahogy mutatta az utat a könyvtár felé. Az eredeti DS két vezetője ügyesen kikerülte a bejárati csarnokban lézengő diákokat. Harry minden tőle telhetőt megtett, hogy ugyanolyan gyorsan fusson, mint Herm, és ne gyorsabban.
Mindkettejüket hirtelen állította meg a láthatóan híg levegőből kinyúló, a talárjukat megragadó két kar. Herm egy koppanással a földre esett, míg Harry megpördült és a támadóra fogta a pálcáját.
- Mr. Potter, maga egy tanár. Próbálja meg nem áthágni a szabályokat.
Harry kieresztette a levegőt, aztán megfordult, hogy felsegítse Hermet. – Perselus, próbálj figyelmesebb lenni, amikor megállítasz embereket, oké? Kitörhettük volna a nyakunkat.
- Hasznos lett volna számotokra – volt az éles válasz.
Herm hideg pillantást küldött a bájitaltan professzor felé. – Tájékoztatásul közlöm, professzor, hogy ez fontos volt.
- Miss Granger, ami magának fontos, az ritkán fontos nekem is.
Harry a szemeit forgatta. – Ne törődj vele, Herm. Meg kell néznünk, hogy Hedvig beenged-e minket.
Perselus szemei elkerekedtek. – Megtaláltátok a szobát?
Herm megforgatta a szemeit – Csak a folyosót. Magammal akartam hozni Harryt, mielőtt továbbmegyek.
- Tehát mégis van agya – mondta Perselus erős szarkazmussal.
Harry felkuncogott. – Ó, hagyjátok már abba. Gyerünk, Persi, akár te is jöhetnél.
- Nincs futkározás a csarnokban – rendelte Perselus.
- Csak mert olyan lassú vagy, hogy soha nem érnél be minket – vágott vissza Harry, gyorslépésben haladva, Hermmel az oldalán.
Perselus mérgesen nézett, és gyorsabban ment, felzárkózva Harry mellé, könnyedén lépést tartva vele. – Lehet, Harry, hogy te vagy a lassú.
- Ez kihívás egy versenyre? – érdeklődött Harry ugratva.
- Nem idebenn.
- Add fel, Harry – horkantott Herm, belépve a könyvtárba. Irma Cvikker zord pillantást vetett rájuk, aztán visszament, hogy elrendezze a könyveket a polcokon.
- Mosolyog bármikor is az a nő? – morogta Harry.
- Nem – válaszolta kórusba Herm és Perselus.
- Sejtettem. – Harry nagyot sóhajtott.
Herm megállította őket egy magas kőszörny előtt. - Plus est quam vita salusque quod pertit* – mondta. A kőszörny besüllyedt a padlóba, és egy hosszú, rothadó, fából készült léc csúszott a lyukra. A léc, úgy tűnt, eltünteti a folyosó padlóját, mivel az beleveszett a sötétbe. – Ez az, amiért szükségem volt rád, Harry - suttogta Herm. – Nem vagyok tisztában vele, hogy kerülhetnénk meg ezt a problémát.
Harry bólintott és előhúzta a pálcáját. – Restituo. – Lassan, de biztosan a fa elkezdett újra alakot ölteni.
- Bárcsak megtaláltuk volna, mielőtt a tanítás elkezdődött – mormogta Perselus.
- Tudom – sóhajtott reménytelenül Herm.
Harry megvonta a vállát. – Ezen már nem segíthetünk, és bármikor feldobhatok egy illúziót – kommentálta, aztán óvatosan rálépett a lécre, majd kicsit ugrálni kezdett rajta.
Herm elhúzta a száját. – Ezt ne csináld, Harry. Ideges leszek tőle.
Harry elvigyorodott. – Bocs, Herm, de biztosra kell mennem, hogy biztonságosan végigsétálhassunk rajta.
Perselus a tenyerébe köhögött. – Én feldobom az illúziót. Ti ketten miért nem indultok el, én majd csatlakozom.
Harry bólintott. – Rendben. Csak légy óvatos. Ez az izé megtart, ha óvatos vagy, de nem bíznék benne túlságosan. – Összevonta a szemöldökét. – Külön induljunk. Herm, indulj el, mielőtt szem elől vesztenél; Perselus, kövesd, mielőtt szem elől téveszted Hermet. Azon kívül használjátok a Lumost, hogy legyen fényforrásotok.
- Rendben. – Herm és Perselus egyetértően bólintottak.
Harry összeráncolta a homlokát és kimondta a Lumos varázsigét a kezére, azután óvatosan elindult lefelé a lécen, mindenre figyelve, amit a varázsigéje nem érintett. Csak két rothadó folt volt, és miután újra próbálkozott az igével és rájött, hogy nem működik, két élénkvörös Lumost varázsolt jelzésként mindkettőre.
A faléc végén egy kis kőfülke volt, acélajtóval. Harry letesztelte a köveket, aztán, eldöntve, hogy elég biztonságos, közelebb intette Hermet és Perselust, mielőtt visszafordult tanulmányozni az ajtót.
- Még egy ajtó. Zseniális – nyögött fel Herm felbukkanva, és a kis kőre lépett.
- Befelé nyílik – mormolta Harry, még mindig az ajtót tanulmányozva. – Nem találtam semmilyen zárat és meg sem moccan, ha meglököd.
- Hollóhát a négy Alapító közül az ész volt – mutatott rá Perselus, miután ő is csatlakozott hozzájuk, bár a lécen maradt. – Az erővel itt nem mész semmire. Mint ahogy egy latin igére volt szükség ahhoz, hogy átjuss a kőszörnyön, és egy kevésbé ismert házi használatú igére, hogy végigjuthass a falécen, itt is szükséged lesz valamire.
- Rendben... – Harry összevonta a szemöldökét. – Szeretnél egy pillantást vetni erre az ajtóra?
- Persze. – Perselus fellépett a kőre.
Herm felsikoltott, ahogy a faléc szétesett, tátongó lyukat hagyva mögöttük.
- Gondolom nem abban az irányban megyünk visszafelé – sóhajtotta Perselus.
De Harry, aki már korábban a macskákéhoz hasonlóra változtatta a szemét, ami lehetővé tette, hogy jobban lásson, megrázta a fejét. – Van lent egy lépcsősor.
- Kérlek, mondd, hogy nem kell oda lemennünk – suttogta Herm, miközben a szívére szorította az egyik kezét.
Harry nem szólt semmit, csak átugrotta a léc szélét.
- HARRY! – sikoltotta Herm. Még Perselus is megdermedt, s szemei elkerekedtek a sokk és horror keverékétől.
Az emelvényen álló két ember egy örökkévalóságnak tűnő ideig várt dühösen lélegezve, mielőtt egy erős fénynyaláb keresztültört a sötétségen, hogy megmutassa nekik a jóval alattuk lévő lépcsősoron álló, vigyorgó Harryt. – Egyáltalán nem kellett volna végigjönnünk a lécen. Ez, úgy tűnik ott fenn kezdődött – mondta Harry nyugodt hangja alattuk. – Tudjátok, leugorhatnátok.
- Nem ugrom olyan mélyre – kiabálta Herm.
Harry megforgatta a szemeit és előhúzta a pálcáját. – Wingardium Leviosa. – Herm felkiáltott, ahogy elkezdett a lépcső felé lebegni. Perselus, nem akarva, hogy Harry lebegtesse le, csendben lelebegtette magát.
Amint Herm lába a földet érintette, Harry nyakába vetette magát, arcát a vállába temette, teste a sírástól remegett. – Ne csináld ezt!
Harry szorosan magához ölelte a barátnőjét. – Sajnálom, Herm. Nem akartalak ennyire megijeszteni, de általában nem vagy ilyen izgulékony.
- És miért? – érdeklődött Perselus, megérkezve a Kis Túlélő mögé. – Ezelőtt egyszer sem láttam, hogy ilyen ideges lettél volna, Herm.
Herm elhúzódott, hogy megtörölje a szemeit. – Ka-kaptam egy levelet ma R-Rontól – csuklotta.
Harry tekintete elsötétedett. – Megölöm azt a kis szardarabot.
Herm idegesen felvihogott. – Vicces, ő is épp ezt mondta.
- Úgy tudtam, Weasley nem küldhet baglyot a cellájából – mondta Perselus összevont szemöldökkel.
Harry megmerevedett, aztán nagy nehezen nyelt egyet. – Nem, nem küldhet. – Mély levegőt vett. – Ron miatt majd aggódjunk később. Most találjuk meg Hedviget – döntötte el határozottan a fiatal varázsló, megjegyezve, hogy beszélnie kell Remusszal a hétvégi kiruccanásukkal kapcsolatban.
Óvatosan haladtak lefelé a lépcsőn, Harry és Herm egymás mellett ment, így Herm bele tudott kapaszkodni Harry karjába, hogy megakadályozza bármilyen egyéb bolond mutatványban, Perselus pedig a hátukat figyelte.
Herm látta meg először a felvillanó fényt, és megmerevedett. – Mi az?
A két varázsló vele együtt megállt, Harry szemei összeszűkültek. – Olyan, mintha tűz fénye szűrődne ki az ajtó alatt.
Herm mély levegőt vett, és átvette a vezetést, gondolkodás nélkül elengedve Harryt.
Harry összenézett Perselusszal. – Gondolod, hogy próbál megvédeni? – érdeklődött Harry, szemeiben a varázslat fénye tükröződött vissza.
- Azt hiszem, griffendéleskedik – válaszolta Perselus, intve, hogy kövessék a barnát.
- Ó. – Harry bólintott. – Habár ez ugyanaz.
Perselus arcán egy gyors mosoly suhant át. – Pontosan.
- Ez egy ajtó! – kiáltott vissza Herm.
- Ki ne nyisd! – kiáltotta vissza Harry és Perselus, pont mielőtt a boszorkány szélesre tárta volna.
Egy dühös tekintetű boszorkány állt az ajtóban, sápadtszürke haja szélrohamként örvénylett körülötte. – Mit akarsz, lány? – köpte aljasul.
Harry a szellemet félve néző Herm mögé lépett, és kezét a vállára tette, mielőtt zord pillantást vetett volna a szellemre. – Azt hittem, Malazár a rohadék. Abból, amit Godrik mondott, neked értelmesnek kéne lenned, nem egy komplett ribancnak.
- Harry! – kiáltott fel halálra váltan Herm, miközben Hollóhát Hedviget nézte.
Hedvig halványan elmosolyodott és megnyugodott. – Te Godrik utódja vagy.
- Az egyik – értett egyet Harry meghajtva a fejét. – Harry Potter.
- Örülök, hogy megismerhetlek – mondta Hedvig, mielőtt bűnbánó tekintettel Hermhez fordult volna. – Sajnálom, hogy megijesztettelek, de ez volt az utolsó teszt.
- Ön tényleg szeretheti a teszteket, Madam Hollóhát – értett egyet Perselus, ahogy Harry mellé lépett. – Perselus Piton vagyok.
- Ő pedig Hermione Granger – tette hozzá Harry nevető szemekkel, mivel a halálfélelem csöndje csak úgy sugárzott legjobb barátjából. – Bemehetünk, Lady Hollóhát?
Hedvig szemöldöke megemelkedett, ahogy intett nekik, hogy menjenek be. – Godrik mondta, hogy Lady vagyok, ugye?
- Nem – vigyorgott Harry, maga előtt tolva Hermet. – Malazár volt.
- Képzelem. – Hedvig becsukta az ajtót Perselus után.
Harry leültette Hermet, aztán letérdelt elé. – Minden oké? Bent vagyunk, senki sem sérült meg, minden rendben. – Egyik kezét a lány arcára helyezte. – Rendben vagy, Herm?
- Nehogy még egyszer így megijessz! – kiáltotta Herm dühösen, majd pofonvágta Harryt.
Harry elvigyorodott. – Rendben leszel – jelentette ki, figyelmen kívül hagyva a pirosodó foltot az arcán.
Herm megmerevedett, aztán hirtelen könnyekben tört ki.
- Herm! Mi a baj? – kiáltotta Harry ijedten.
- Nem ke-kellett volna m-megpofozzalak! – sírta a boszorkány.
Harry megeresztett egy sóhajt, karjaiba vette a fiatal nőt, és előre-hátra ringatta. – Sssss. Nézd, látod, már halványul is. Még csak nem is fájt – suttogta Harry. Mikor Herm kicsit lenyugodott, Harry elvigyorodott. – Különben is, azt hiszem, megérdemeltem.
- Meg bizony – tisztázta Herm.
Harry bólintott. – Úgy van. Most már rendben leszel? – Herm csendben bólintott, így Harry leült saját helyére, s szemöldökét felhúzva nézett a rajtuk mosolygó Hedvigre. – Segíthetek, hölgyem?
- Mennyire álltok közel egymáshoz? – kérdezte ravaszul a szellem.
- Legjobb barátok vagyunk – válaszolt Harry azonnal, látva, hogy a nő odanéz, ahol a Potter címeres gyűrű volt Herm jobb kezén. A nyár folyamán adta neki, mintegy másik tiszteletbeli nővéreként számon tartva őt. – A gyerekei pedig a keresztgyermekeim.
- Értem…
Herm összevonta a szemöldökét. – Nem randizom többet pasikkal. Az összes hetero, akit ismerek, barom.
- Nagyon köszönöm, Miss Granger – kommentálta szárazon Perselus.
- Te Rabastan Lestrange-dzsel szoktál együtt aludni, szóval fogd be – vágott vissza Herm.
Harry elnevette magát a tátogó halhoz hasonló ábrázaton, amit ez a hozzászólás a zord bájitaltan tanárból kiváltott. – Tudtad, hogy rájön, Persi.
Perselus becsukta a száját. – Csönd, te szemtelen kölyök – zúgolódott.
Harry nyelvet öltött az öregebb varázslóra, aztán kíváncsian pillantott Hermre. – Van már jelölt?
- Nem létezik, hogy elmondjam – válaszolta Herm. – Semmi perc alatt összeboronálnál minket.
- Hát, rendben – vont vállat Harry. –Előbb-utóbb kiderítem, és kiszolgáltatlak Ginnek.
Herm válasza csak egy nyögés volt.
Hedvig mosolyogva leült. – Szóval kiszabadítjátok az összes Alapítót?
Harry megvonta a vállát. – Valami olyasmi. Még Helgához is el kell jutnunk, gondolom…
- Miért próbáltok kiszabadítani minket? – vágott közbe Hedvig.
- Jelenleg háború folyik a varázsvilágban – válaszolt Herm. – Mi mind egy oldalon vagyunk, és szeretnénk az Alapítók segítségét kérni.
- Az egyetlen probléma, hogy a Roxfort igazgatója az ellenkező oldalon áll – tette hozzá Perselus. – Ha magát a Roxfort épületét magunk mellé tudnánk állítani, az végtelenül sokat segítene.
Hedvig összevont szemöldökkel nézett a két beszélőre. – És mi van, ha én nem értek egyet a ti gondolataitokkal?
- Akkor gondolom, ellenünk leszel – mondta nyugodtan Harry. – Minden szerdán takarodó után van találkozónk Godrik szobájában.
Perselus felhúzta egyik szemöldökét, úgy nézett a Juniorok vezetőjére. – Ezt mondtad már nekik?
Harry önelégülten vigyorgott. – Persze, hogy nem. A most következő szerdán rá fognak jönni.
- És ha nem jönnek el? – érdeklődött Herm komoran.
- Aznap reggel kénytelen leszek megviccelni őket – válaszolta vidáman Harry.
- Úgy tudom, minden csínyedet le kell okéznod Albusszal – fűzte hozzá szárazon Perselus.
Harry elvigyorodott. – Ki mondta, hogy tudnia kell, hogy én voltam?
- Kölyök.
- Sosem tudhatod. – Harry kacsintott. – Azt hiszem, rá tudom venni Sirit is, hogy beugorjon aznap este…
Herm felnevetett. – Borzalmas vagy.
- Hát, nem tudom. Csak mondd meg Blacknek, hogy melyik kölökkel kell kiszúrni, mondd meg neki az összes jelszót, és jól el lesz – mormogta Perselus.
- Tudom. Vicces lesz – értett egyet Harry.
- Elég már! – rázta meg vidáman a fejét Herm.
Harry rámosolygott a boszorkányra, mielőtt komoly tekintettel Hedvighez fordult volna. – Akár jössz, akár nem, rajtad áll, Ladym. Szeretném, ha jönnél, mi több, egyet is értenél a mi oldalunkkal, de nem hozhatom meg helyetted a döntést. – Felállt. – Ha nem találkoznánk szerdán, megpróbálok majd beugrani később, a hét folyamán, hogy beszélhessünk. – Elmosolyodott. – Rájöttem, hogy ti, Alapítók, elég informatívak vagytok, és pánikot kelteni Albusban a hobbijaim közé tartozik.
Perselus felállt Harry mögött. – Szép napot, Lady Hollóhát – mondta, miközben Herm felállt, és tisztelettudóan meghajolt.
- Szép napot – mondta halkan Hedvig, elnézve, ahogy a három társ otthagyja őt a gondolatai közt.
-/-
-/-
*Nyisszért irány a livejournal-os oldalunk:
http: // gabi-rowena . livejournal . com
* Plus est quam vita salusque quod pertit: Több veszett el, mint puszta élet és lét. (Lucan: Civil war.)
Bocsánat, de sehol nem találtam magyar fordításban a könyvet, így a mondatot sem, úgyhogy ez most az én fordításom.