20. Varázsjog és Veritaserum
Harry összetört tagjai keményen csapódtak neki a földnek és Malfoy lábának, ahogy a főnix varázslatának vörös lángjai elenyésztek.
Felnyögött. Pánikszerűen vette észre, hogy nem kap levegőt. Villanásokban skarlát tollakat és meglobbanó talárokat látott maga körül, majd egy pillanatra Malfoy véres arcát. Sípolni kezdett a füle, aztán hirtelen minden elcsendesedett, és elvesztette az eszméletét.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
- Hermione, úgysem hallja!
- Az előbb láttam, hogy megmozdult! Gondoltam örülne, ha tudná, hogy itt vagyunk vele!
- Piton telenyomta drogokkal, jelenleg épp remekül van a jelenlétünk nélkül is!
Harry tett egy kísérletet arra, hogy kinyissa a szemét. Egy ideig nem tudta, hogy sikerült-e, mert továbbra sem látott semmit, aztán gyorsan fények és formák égtek bele a retinájába.
- Hu… - nyögte.
- Harry! – kiáltott fel egy sötétebb folt Hermione hangjával.
Harry sűrűn pislogott, de a látása csak lassan lett jobb.
- Mégis… - motyogta gyanakodva – milyen drogok?
Hermione hangja diadalmasan csendült fel, amint a másik folthoz fordult.
- Látod? Én megmondtam, hogy ébren van!
Szerencsére Harrynek nem kellett még egyszer feltennie a kérdést, mert Ron még emlékezett rá.
- Csak fájdalomcsillapítók, nyugi… Mindjárt jobban leszel!
Harry ebben erősen kételkedett. Nem érezte a végtagjait, de a látása szerencsére kezdett jobb lenni. A fejében viszont mintha hangyák tartottak volna hadgyakorlatot, és a közelmúlt vérfagyasztó emlékeit is jótékony, ködös homály fedte az elméjében.
- Hol vagyok? – mormogta lassan, zsibbadt ajkakkal – Homályosan látok…
- Jaj, a szemüveged! – pattant fel a Hermionéhoz tartozó folt. Harry nem akarta elszomorítani, hogy valószínűleg nem ez a legnagyobb problémája, így szótlanul tűrte, hogy a lány az orrára biggyessze az ismerős keretet.
- Ginny hozta vissza – magyarázta, és zavartan rendezgetni kezdte a párnáját.
A fiú lélegzete egy pillanatra elakadt. Ginny nevének hallatán valami szörnyű érzés öntötte el minden zsigerét, de hirtelen nem tudott rájönni, mi az. Ahogy a lányra gondolt, mintha végtelen űrt érzett volna magában, megtépázott érzelem-cafatokkal egy kongó üresség közepén.
- Hol van Ginny? – kérdezte furcsa hangon és próbálta megkeresni őt a homályos körvonalak közt. Harry érezte, hogy Ron és Hermione zavartan hallgat. Szinte látta maga előtt, ahogy jelentőségteljesen összenéztek, végül a lány szólalt meg.
- Már elment – mondta tárgyilagosan – dolgozatot írnak átváltoztatástanból.
Harry ezután magán érezte a két barátjának fürkésző pillantását. Maga sem értette, hogy miért, de egyáltalán nem bánta, hogy nincs itt a lány. Egyedül az a végtelen üresség zavarta, ahol – ezt biztosan tudta – nemrég még volt valami…
- Hol vagyok? – kérdezte meg még egyszer, csak hogy elterelje a kavargó gondolatainak folyását. Pár pislogás után meg kellett állapítania, hogy az egyik pincehelyiségben lehet, mert bár jól ki volt világítva, sehol sem látott ablakot. A kérdését Ron dühödt szuszogása, és Hermione újabb takarórendezgetése követte.
- Na gyerünk már – unszolta őket türelmetlenül.
- Pitonprofesszorlakosztályán – válaszolta végül egy szuszra a lány.
- Hol…? – nyögött fel Harry elkeseredetten, pedig jól hallotta – Ugye ez nem komoly?…
Ron felhorkant.
- De igen, elég nagy peched van, Harry.
- Ron! – rivallt rá Hermione – Itt van a legjobban felszerelt labor a kastélyban! – majd magyarázkodva Harryhez fordult – Malfoy sebeit Madam Pomfrey is el tudta látni, de a te eseted más…
Harry ezen már meg sem lepődött. A jobb keze irányába sandított, és de meglehetősen sok kötés és egy lepel is volt rajta, meg valami kékesen derengő bűbáj, így nem látott semmit. Már majdnem megkérte Ront és Hermionét, hogy szedjék le a kötéseket, amikor a padló felől karmok gyors csattogását és izgatott kuncogást hallott, aztán valami surrogva becsúszott az ágya alá. Majd egy második és egy harmadik valami is. Tett egy elvetélt kísérletet arra, hogy felemelje a fejét.
- Ez meg mi volt? – nézett Hermionéra, miközben szüntelenül szuszogást és sivalkodó nevetést hallott ki az ágy alól. A lány elég aggodalmas képpel nézte a meg-meglibbenő takarót, Ron szája viszont gyanúsan felfele görbült.
- Ha még nem jöttél volna rá, az a három kis páncélos dög is velünk van.
Harry felvonta a szemöldökét, de erre a mozdulatra is csillagokat kezdett látni.
- Hogy kerülnek ide a sárkányok? – nyögte aztán - Piton csak nem örökbefogadta őket?
Ezzel sikerült ismét mosolyt csalnia Ron arcára.
- Hja, persze… – válaszolt a fiú kaján vigyorral – Tudod, Hagrid helyett Pitont választották, mert tőle több apai törődést remélnek…
- Ron! – rivallt rá Hermione ismét, majd fontoskodva Harryhez fordult – Semmi ilyesmiről nincs szó, csak épp most nincs kivel lenniük. Hagrid Boldemuder professzorral, Piton professzorral és a főnixekkel a Tiltott Rengetegben van, és addig ránk bízták őket. És persze téged – tette hozzá a lány, miközben a farkuknál fogva nyögve kihúzott két fekete sárkányt az ágy alól. Ez elég nehezen ment, hiszen már csaknem háromszor akkorák voltak, mint amikor megérkeztek. Nardan, a lánysárkány nem ugyan nem nőtt akkorára, mint megszólalásig hasonló bátyjai, de így is tekintélyes súlyt nyomtak mindhárman.
Horem és Korag Hermione nagy szerencséjére úgy döntöttek, hogy tetszik nekik ez a játék is, így békésen húzatták magukat. Eközben az ágy másik felén Nardan felugrott Harry ágyára.
- Cia, Hejji – selypítette, majd elégedetten morogva befészkelődött a takarók közé, és a fiú arcának nyomta a hideg orrát. Harry összerázkódott Nardan pikkelyes bőrének ez érintésétől, de nem tudott arrébbhúzódni. Amikor Ron észrevette az elsápadó arcát, egy bosszús nyögéssel kiemelte a paplan alól a csalódott kis sárkányt. Harry zavartan elfordította a tekintetét, és nyelt egyet. Ron megértő mozdulatából rájött, hogy a barátja elég sokat tud az éjszaka eseményeiről.
- Mit csinálnak Pitonék a Rengetegben? – kérdezte kissé remegő hangon, és próbálta eltitkolni maga elől is, hogy jeges folyamként zúdult rá Nagini fojtogató érintésének az emléke.
- Nem tudjuk – vonta meg a vállát Ron, miközben próbálta kordában tartani a mocorgó Nardant, és zavartan Hermionéra sandított – A…kezedre keresnek valamit, asszem.
Harry valami ilyesmire számított. Fogalma sem volt arról, hogy tulajdonképpen milyen állapotban van a keze, de az ösztönei azt súgták, hogy még annál is rosszabb a helyzet, mint legutóbb volt.
- Miért, Pitonnak hiányzik valamilyen hozzávaló a Muszkulitiszhez, vagy mi volt az? – kérdezte gyanakodva.
- Musculitas – javította ki Hermione automatikusan, majd elfordította a fejét és úgy tett, mintha nagyon érdekelné a Piton szőnyegén randalírozó sárkányok látványa. Aztán csak úgy mellékesen folytatta – De nem hinném. Úgy tudom, hogy most valamilyen más bájitalt fog használni.
- Hogyhogy? – kérdezett vissza Harry, és most már egész jól látott ahhoz, hogy észrevegye a barátainak egyre növő zavarát – A Musculitas legutóbb is jól bevált, most miért nem azt használják?
Egy pillanatig egyikük sem válaszolt. Horem és Korag közben bebújt a szőnyeg alá, Nardan pedig rajtuk ugrált, és izgalmában tűzbuborékok pattogtak ki az orrából. Hermionénak ez mintha kapóra jött volna, mert a pálcáját feltartva rögtön utánuk ment, hogy rendre intse őket. A zavartan ácsorgó Ron egyedül maradt Harry ágya mellett.
- Hmm, nemsokára egyébként vissza kell érkezniük – terelte el óvatosan a témát – Pitont délután kihallgatja a Minisztérium.
- Tessék? – nézett fel Harry meglepetten – Honnan tudják, hogy itt van?
- Valószínűleg a halálfalóktól – csendült fel Hermione hangja a nappali túlsó feléből, túlkiabálva a szekrény tetején gubbasztó Nardan „Jepüjni akajok!"-sivításait – Ha… Ha valahogy össze tudod szedni magadat, be kéne menned a kiallgatásra, mert nélküled még Veritaserummal sem hisznek neki!
- Hülyeség – vágott a szavaiba Ron – Te is tudod, hogy Harry… izé… nincs éppen jól.
- Jól érzem magam – hazudott Harry makacsul – Hogy történt az idézés? Küldtek egy baglyot?
- Nem éppen baglyot – feszengett Ron – Hanem egy komplett auror-osztagot, nem sokkal azután, hogy beérkeztetek. De a prof nem engedte be őket a pajzsokon.
- Uhh… és erre mi történt?
- McGalagony kiment beszélni Scrimgeour-al – vakarta meg a vörös üstökét Ron – Biztosította őt arról, hogy Piton velünk van, de nem hittek neki. Erre Piton önként felajánlotta a Veritaserumos kihallgatást.
Harry elhúzta a száját.
- De hát… - vetette ellen bosszúsan - Simán tehetnek fel olyan kérdéseket, amivel életfogytiglanra ítélhetik! Például, hogy kimondta-e az Adava Kedavrát Dumbledore-ra…
- Épp ezért kell ott lenned – vágott közbe Hermione idegesen – Átvehetnéd Piton védelmét, így te is tehetsz fel kérdéseket! A te jelenléted az ügyben fel fogja menteni!
Harry már épp rábólintott, amikor Ron felpattant.
- Nem! – zárta le a vitát a barátja szokatlanul hevesen – Te is tudod, hogy Harry nincs olyan állapotban! Majd… Boldemuder professzor elintézi…
- Ugyan már, Ron! – intette le Hermione, és végső elkeseredettségében lassító-bűbájt akart szórni a randalírozó sárkányokra, de a páncéljuk miatt hatástalan maradt – Ha ismernéd a varázslójogot, tudnád, hogy mindenkit ellenőriznek, aki részt vesz egy kihallgatáson. És rájönnének, hogy Boldemuder professzor egy tiltott sötét varázslat eredménye. A mostani jogrend szerint pedig kivégeznék őt!
Harry zsibbadó idegei csak lassan fogták fel a hallottakat.
- Oh… Hát persze, hogy elmegyek – foglalta össze végül, de Ron szokatlanul villogó tekintetével kellett szembesülnie – És Malfoy?… Róla is tudnak?
- Még nem – morogta a barátja – Szerencséje van a kis görénynek, különben dugnák be rögtön az apja mellé az Azkabanba…
Hermione egy újabb lesújtó pillantásától azonban elhallgatott. Egy ideig zavartan hümmögve nézte Harry takaróját, majd úgy dönthetett, jobb, ha hanyagolják a témát, mert újból másfelé terelte a szót.
- Tudtad, hogy amikor éjszaka visszaváltoztál, Ginny rögtön felébredt? – kérdezte csevegő hangnemben, figyelve a barátjának az arcát.
- Gondolom – felelte zárkózottan Harry, viaskodva a lelkében érzett mély űrrel – nem volt egy kellemes élmény számomra sem.
Ron bólogatott, majd látszott, hogy kérdezni akar valamit, de Harry közbevágott.
- Egyébként mi történt itt? – vetette fel szintén semleges hangon. Attól tartott, hogy a barátai most akarják kifaggatni arról, hogy ott mi történt, arra pedig még nem állt készen. Ron úgy látszik, tiszteletben tartotta ezt a változást, mert készségesen válaszolt.
- Hát elég rosszul lett, én meg lekísértem Boldemuder profhoz. Mindketten azt hittük, hogy… hát szóval…
- Meghaltam? – fejezte be a mondatot Harry.
- Jah – folytatta Ron megkönnyebbülten – De a prof azt mondta, hogy attól még nem változott volna át Ginny… Valami olyasmit mondott, hogy egy erős fekete mágiával megszakadt köztetek a kapcsolat.
Harry tekintete elsötétült. Borzongva visszagondolt Voldemort pálca nélküli varázslatára, és a durva mentális betörésére. Egészen kiszáradt a szája, és egy szörnyű balsejtelem kezdett körvonalazódni benne. Nem akarta elmondani Ronnak, így csak beharapta az ajkát, és ő is elterelte a témát.
- És azt nem tudod véletlenül, hogy hogyan tudott követni engem Lil… vagyis Boldemuder professzor? Tudta, hogy hol van a kastély?
- Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Ron, és az ujjaival idegesen dobolt a térdén – Valami olyasmit mondott, hogy „meg kell próbálnia", aztán kirohant a parkba, sárkánnyá változott és eltűnt.
Hermione közben pár ügyes pajzs bevetésével megakadályozta, hogy a sárkányok összetörjék Piton bájitalos üvegeit, majd kicsit elpirulva a fiúkhoz fordult.
- Én azt hiszem, tudom – mondta vékony hangon – utánaolvastam a Gishart fajáról szóló legendáknak a „Runahor gyermekei" című könyvben a tiltott részlegnél. Bár nem feltétlenül megbízható a forrás, de…
Ron türelmetlenül rávillantotta a tekintetét.
- Hermione… kérlek, csak a lényeget mondd! – mondta szenvedő hangon, mire a lány még jobban elpirult.
- Oh…Hát szóval – fogott bele – a legenda szerint a sárkányok követni tudják a párjukat, bármilyen védőbűbájon keresztül, még akkor is, ha rejtett helyen van. Ez egy sárkány-varázslat.
Harry zavartan pislogott.
- Mit értesz a „párjuk" szó alatt?
- Hát tudod te azt – vonta meg a vállát Hermione, még mindig piruló arccal – A legerősebb kapcsolatot, ami két személy között lehet…
- Mii? – háborodott fel Ron.
- De hát én sosem – hördült fel Harry, aztán kapcsolt, hogy nem róla van szó – Oh… Ja, hogy Pitont követte! Hát ez… érdekes.
Ron szeme elkerekedett, és undorodó fintort vágott.
- Fujj - öltötte ki a nyelvét, és látványosan megborzongott - Én mindig reméltem, hogy izé… csak valamilyen plátói kapcsolat van közöttük, mármint… mondjuk valami kölcsönös tisztelet. Vagy… ühümm… apa-lánya viszony. Vagy maximum egyoldalú vonzódás Piton részéről…
Harry nem szólt semmit, mert ő persze tudott a dologról. Ronnak és Hermionénak azonban sosem mesélte el, hogy akaratlanul is kihallgatta Piton és Lil párbeszédét Dumbledore házában.
- Szóval Piton Lil párja – húzta el ő is a száját, csak hogy megnyugtassa Ront. De ennyivel nem úszta meg a témát, ugyanis Hermione Ronra pillantva óvatosan hozzátette.
- Két sárkány úgy lesz egy pár, ha rituálisan esküt fogadnak egymásnak… Ami náluk a házasság megfelelője.
Ronnak ez már sok volt.
- Lil??! – ordította - Úgy érted, hogy egy kedves, okos nő kvázi hozzáment PITONHOZ? Nincs olyan értelmes lény a földön, aki hozzámenne Pitonhoz!
BAMM.
A lakosztály ajtaja ekkor vágódott ki, és egy hideg légáram kíséretében az említett bájitaltanár és a boszorkány lépett be rajta. Lil arca falfehér volt, Piton fekete szemei pedig sötéten villogtak. Harry tudta, hogy mindkettőjüknek átkozottul jó a hallása.
A három kis sárkány megérezte az események súlyát, és az asztal alá bújtak. Harrynek olyan benyomása lett Ron zöldülő arcát fürkészve, hogy a barátja legszívesebben csatlakozna hozzájuk.
Piton egy ingerült mozdulattal levette a kabátját, és lerázta róla a havat.
De semmit sem szólt. Tüntetően hátat fordított a társaságnak, és a kezében megcsillanó üveggel a bájitalos szekrényhez lépett. Harry meglepetésére Lil arca is komor volt, mintha valamilyen fájó seb szakadt volna fel benne. Odalépett az ágyához, és leült a szélére.
- Hogy érzed magad? – kérdezte egy halvány mosollyal, és lehúzta Harry alsó szemhéját. Tudomást sem vett Ronról, vagy Hermionéról.
- Hát… azt látom, hogy a bordáimat meggyógyították – válaszolta a fiú kissé tétovázva – de nem tudom mozgatni a jobb kezem. Ezen felül nem érzek semmit.
- Mert még tart a fájdalomcsillapító hatása – közölte tárgyilagosan a boszorkány.
Harry tekintete a jobbján levő kötésekre, és a derengő bűbájra siklott.
- Megmutatná, hogy milyen? – kérdezte szinte könyörgően, direkt visszatérve a magázódáshoz Piton jelenléte miatt – Kérem, professzor…
Lil azonban ellentmondást nem tűrően megrázta a fejét.
- Nem szükséges látnod.
- De igen! – válaszolta makacsul Harry.
- De nem.
- De igen!
- Dejigen! – sivította közbe Nardan is az asztal alól.
- Harry – cincogta Hermione – meg kéne fogadnod a professzor tanácsát…
- Ezúttal nem! – háborodott fel Harry – Egyszerűen nem bírom elviselni, ha valamit titkolnak előttem! Igenis jogom van látni…
- Harry, jobban tennéd ha…
- Nekem ne mondjátok meg, hogy…
- CSENDET!- csattant fel Piton, és rávillantotta a tekintetét a társaságra – Ez nem egy óvoda! – csapott le egy vaskos könyvet az asztalra - Úgyhogy először is tűnjön el innen Weasley és Granger, a sárkányokkal egyetemben!
Lil érdeklődve felpillantott.
- Szóval nekem is távoznom kell? – kérdezte tettetett udvariassággal, mire Piton elfordult.
- Tudod, hogy nem úgy értettem – morogta, és feltűnően csörömpölni kezdett az üvegeivel. Hermione és Ron jobbnak látta, ha tényleg elmennek. Váltottak Harryvel egy „még-majd-beszélünk"-pillantást, majd Hermione az asztal alá nézett.
- Gyertek – szólt oda a sárkányoknak – visszamegyünk apuhoz – majd morogva hozzátette – És megmondjuk neki, hogy neveljen meg titeket.
A sárkányok szerencsére hallgattak rá, és elősompolyogtak az asztal alól. Nardan szükségesnek érezte, hogy mindenkitől elköszönjön. Még Pitonnak is odaszólt egy „cijá"-t, majd gyorsan kiiszkolt Hermione után az ajtón.
A csend szinte zavaró hirtelenséggel zuhant Piton lakosztályára. Harry úgy érezte, hogy a kis sárkányokkal az utolsó csepp jókedv is távozott a szobából, és a szívébe lassan visszakúszott a bizonytalanság érzése. Nem tudta, hogy mi történt a karjával, és dühítette, hogy nem árulják el neki. Most már teljesen jól látott, és mindenét tudta mozgatni a jobbján kívül.
Látta, ahogy Piton szórakozottan keresgél a szekrényében, rosszkedvűen tűntetve el a pálcájával a nyár eleje óta megromlott bájitalokat. Lil nem nézett hátra egy üvegcsörömpölésre sem, hanem az ujjait végighúzta a Harry karja felett lebegő kékes színű bűbájon, és ezzel megváltoztatta a színét haragos zöldre.
- Szeretném megnézni – kérte Harry halkan a boszorkányt, de az megrázta a fejét. Harrynek összeszorult a torka – Ennyire rossz?
- Nincs sok minden látnivaló rajta – felelte roppant kétértelműen Lil – Ne félj, rendbe fog jönni.
Harry szívesen vitába szállt volna, de Piton ekkor megjelent a boszorkány mögött, jópár bájitalos üveggel a kezében.
- Meg kell vizsgálnom a csonkot – mondta könyörtelenül, és a sápadt Harry felé fordulva hozzátette – A többiekkel ellentétben én kevésbé aggódom a lelki világodért, úgyhogy akár végig is nézheted.
Harry összeszorította a fogait. Meglepődött, hogy Piton szavaiból nem a gúnyt, hanem a megértést hallotta ki. Határozottan bólintott, mire Lil felszisszent, és hátrább lépett.
- A szeparációs bűbájt hagyd rajta – mondta Pitonnak kicsit dühösen – Még a végén elfertőződik…
Piton kurtán bólintott, és a pálcájának finom pöccintéseivel kezdte lefejteni a kötéseket. Harry rémülten vette észre, hogy a kötés csak egyre fogy, és még sehol sem látja a kezét… Aztán minden steril anyag eltűnt róla.
- ÁÁÁH! – sikított fel Harry elborzadva, és az egész teste összerándult az undortól. Csak a csontját látta, semmi mást. A felkarja közepétől az ujja hegyéig egy csupasz csontváz hevert mellette. Pár ín talán még egyben tartotta, de semmi hús nem volt rajta. A felkarján egy szabályos vágás választotta el az egészséges izmokat a külvilágtól, és a seben egy halvány bűbáj lebegett.
- Le kellett fejtenem a többit – magyarázta Piton az egyre hangosabban ziháló Harrynek – A hús menthetetlen volt.
Harry agyába bevillant a kép, ahogy Piton lefejti az égett húst a kezéről, és öklendezni kezdett. De semmi nem volt a gyomrában. Lil ekkor odalépett mellé, és megérintette a homlokát.
- Nyugodj meg – suttogta neki lágy hangon – Rendbehozzuk…
Harry zihálása nem lassult. A pánik, akár egy szörnyeteg, elhatalmasodott rajta. Lassan belekúszott az ereibe, és szétterült minden tagjában az eddig kordában tartott félelem, és felszakadt az érzelmi gát a tegnapi események felett.
Látta Voldemort arcát, és újra érzett minden sebet, amit az átkok és Nagini okozott. Úgy érezte, nem kap levegőt. Hörögve lélegzett, pedig semmi nem szorította a mellkasát.
- Dumbledore professzor! – ordította magán kívül – HOL VAN? Hol van ilyenkor?... Miért nincs itt? Nincs itt…
- Elmentek szólni Rendnek – mondta Lil, és simogatni kezdte Harry haját – Nagyon fontos utasításokat adni Lupinnak… Itt vagyok én, ne félj. – De a hangja csak üres fecsegésnek tűnt. Harry szíve össze-vissza ugrált, és lassan átcsúszott a tiszta irracionalitás világába.
- Beszélnem KELL vele! – üvöltötte – Én… ROSSZ ember vagyok! Meg fogok ölni valakit! És ENGEM is megölnek!
- Nem fél, hanem sokkos állapotban van – vetette közbe Piton, de Harry alig hallotta a hangját a hirtelen rátörő pánik ködén keresztül. Voldemort még él… Erősebb volt, mint ő… Legyőzte őt, leleplezte… Most már átlát rajta… Előle nincs menekvés… Senki sem éli túl a haragját…
- Harry, figyelj rám – próbálkozott Lil, de Harry nem hallotta a ködön keresztül. Ron és Hermione is meg fognak halni… Talán ő öli meg őket… Elrohad az ő húsuk is…
- A Jegy! – ordította eszeveszetten, és felemelte a bal karját. Tisztán látta a kígyós koponyát – ÁÁÁH! A Sötét Jegy! Éget…
- Nincs ott semmilyen Jegy – komorult el Piton, és a hangja szelíd mormogássá halkult, de Harry nem figyelt rá.
- ROSSZ húst vágtál le, te ÁLNOK! – támadt neki – EZ itt maradt! Az Ő Jegye! Le kell ezt is fejtened! – kiáltotta el-elcsukló hanggal, és meglóbálta a bal kezét Piton előtt.
A bájitaltanár fehér ujjai ráfonódtak a csuklójára.
- Nem, Harry – suttogta – A te kezeden nincs Jegy…
Azzal a fiú saját karját az arca elé fordította, majd alig hallhatóan folytatta, megküzdve minden őszinte szóval.
- Te túl jó voltál, hogy befogadd!
Harry rábámult a bőrére, majd Piton arcára. A pánik szülte víziói fogva tartották, és nem engedték rendesen lélegezni, vagy racionálisan gondolkozni.
- NEM hiszek neked! – rivallt Pitonra – HAZUG GYILKOS VAGY! MEGÖLTÉL MINDENKIT AKIT SZERETTEM!
Piton ujjai elernyedtek.
- Tévedtem, sajnálom – fordult oda a boszorkányhoz – Altasd el, majd megnyugszik.
Mielőtt Harry tiltakozhatott volna, Lil végighúzta az ujjait a homlokán, és minden újra elfedett a jótékony homály.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Amikor újra felébredt, már lejjebb vették a fényt a szobában. A feje teljesen kitisztult, és megütközve vette észre, hogy emlékszik minden kimondott szóra. Fogalma sem volt, hogy hogy történhetett ez meg vele mindez. Nyelt egyet. Emlékezett Piton szavaira is, ahogy türelmesen próbálta megnyugtatni, de ő képtelen volt figyelni rá.
Túl sok minden van a fejemben – mormogta magában, és bal kezével megdörzsölte a sajgó sebhelyét. Valami nem volt rendben vele, ezt határozottan érezte. Mintha a világ, amiben eddig élt, cserepeire hullott volna körülötte. A jobb kezére nézett. A megcsonkolt maradványok egy lepellel le volt takarva, de még ezen keresztül is jól látta a szeparációs bűbájok derengését.
Mozgást vett észre a szoba átellenes felében, majd valaki egy puszta kézmozdulattal lángot gyújtott egy üst alatt. Ekkor már tudta, hogy rajta kívül még Lil van a szobában.
- Hol van Piton? – kérdezte rekedten, nem kevés kellemetlen érzéssel a torkában. Lil megfordult, és az ágyához lépett.
- Jobban vagy már? – kérdezte erőltetett mosollyal, és az arca szokatlanul fehér volt
- Hol van Piton? – ismételte meg magát Harry.
- A kihallgatáson.
Harry torka összeszorult.
- És Dumbledore?
- Még Lupinnal.
- Hol van a tárgyalás?
- McGalagony rávette a Minisztériumot, hogy itt tartsák – sóhajtotta Lil – Úgyhogy most az alagsori konferenciateremben vannak.
- Oda kell mennem – jelentette ki Harry ellentmondást nem tűrően. Lil magabiztossága mintha megingott volna, de végül leszorította Harryt az ágyhoz.
- Nem – mondta csendesen – túl gyenge vagy, és hamarosan el kell kezdenem a kezelésedet… Pár napig altatnunk kell téged, mert a bűbáj, amit használni fogunk…
- El fogják ítélni! – vágott közbe Harry tárgyilagos hangon, és felült. A jobb karjáról lehullott a lepel. Nem nézett oda, mert sejtette, hogy a csontjait talán csak a bűbájok tartják egyben, de Lil tűnődve bámulta. Összeszorította az ajkait, mintha magával viaskodna.
- Meg tudod menteni? – kérdezte aztán, kerülve a fiú pillantását.
- Talán – válaszolta Harry.
- És meg akarod menteni? – fúrta most a tekintetét a boszorkány az övébe.
- Igen – suttogta végül Harry lesütött szemmel – Sokkal… tartozom neki.
Lil bólintott, és szótlanul rávarázsolta Harryre a talárját, majd egy fekete kesztyűt a jobb kezének csontvázára.
- A teremig elkísérlek, és kapsz egy energia-bűbájt is. De ne maradj sokáig – csillogott furcsán a szeme, majd átadta Harrynek a pálcáját is.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Amikor Harry belépett az alagsori konferenciaterembe, hat hűvös, és egy távolba révedő tekintet fogadta. Azonnal észrevette Rufus Scrimgeourt és Percy Weasley-t. Egy ismeretlen férfi épp Piton felé fordult, aki kifejezéstelen arccal, leláncolva ült egy széken. Ő volt az egyetlen, akit nem döbbentett meg Harry belépése, és lerítt róla, hogy már a Veritaserum hatása alatt van. Három ismeretlen auror állt a fal mellett, látszólag nyugodtan, de Harry figyelmét nem kerülte el, hogy készenlétben tartják a pálcáikat.
- Mr. Potter – szólalt meg végül bosszúsan Scrimgeour, és odalépett elé – Megtudhatnám, hogy mit keres itt?
- A kihallgatásra jöttem – válaszolt Harry magabiztosan. A miniszter tekintete elsötétült, ahogy végigmérte őt.
- A varázslóvilágban egy kihallgatáson csak a védő és a vádló személyek lehetnek jelen, valamint egy minisztériumi írnok. Ezt gondolom, tudja.
Harry összeszorította a fogait a kissé gúnyos hangnemre, ami egyáltalán nem illett az oroszlán-kinézetű férfihoz. Keserűen vette tudomásul, hogy bármennyire tagadta is a mágiaügyi miniszter, ő is csak egy tisztavérű család előítéletekkel bőven rendelkező leszármazottja volt.
- És akkor ők mit keresnek itt? – bökött Harry ártatlanul az aurorok felé.
- Ők a biztonságunkat garantálják – szűkítette össze a szemét a miniszter – Ha érdekli a kihallgatás, elolvashatja az újságokban, ugyanis egy része nyilvánosságra lesz hozva. Persze csak amik nem sértik Mr. Piton személyiségi jogait.
Harry udvariasan biccentett.
- Viszont Mr. Piton védőjeként részt vehetek a kihallgatáson – blöffölt Harry, pedig valójában fogalma sem volt a varázslójogról. Érezte, ahogy megáll a kés a levegőben, de zavartalanul folytatta – Ha jól tudom, a vádlott maga dönthet a védelméről…
Elégedetten konstatálta, hogy Scrimgeour tekintete elkerekedik. A férfiról lehullott a hideg udvariasság kényszeredett álarca, és átadta a helyét a harcos aurornak.
- Te… pont te! – sziszegte a miniszter - Dumbledore embere akarja védeni Dumbledore gyilkosát?!!
- Úgy beszél, mintha már el lenne döntve az ügy – jegyezte meg halkan Harry – És igen, védeni akarom Mr. Pitont, akiről bebizonyosodott számomra, hogy ártatlan.
Scrimgeour bosszúsan elfordította a fejét, Percy pedig szorgalmasan jegyzetelt.
- De most már késő – vetette ellen - Piton a szérum hatása alatt van!
Harry ajkára egy ravasz mosoly ül ki.
- Így biztos őszintén fog válaszolni, amikor a védelméről kérdezzük. Úgy tudom, hogy a Minisztérium véleménye szerit a Veritaserum nem okoz semmilyen befolyásoltságot.
A miniszter összeszűkítette a szemét, és egy ingerült köpönyeg-lebbentéssel megfordult, majd Pitonnak szegezte a kérdést:
- Mr. Piton, akarja, hogy Harry Potter részt vegyen a kihallgatáson?
Piton tekintete Harry irányába fordult.
- Nem – válaszolta, és a miniszter diadalmasan horkant fel.
Harry elhúzta a száját, majd a bátorságát összeszedve ő is a varázsló elé lépett.
- Akarja, hogy én képviseljem a védelmét? – kérdezte, és a tompán csillogó fekete szemekbe nézett.
- Igen – szólalt meg Piton kis idő múlva.
- Ez ellentmondás! – háborodott fel Scrimgeour.
- Ő már csak ilyen ellentmondásos alak – mosolygott megkönnyebbülten Harry, és leült az egyik székre. Az idősödő mágus egy pillanatig csak nézte, majd szobormerev arccal intett Piton eddigi védőjének, hogy távozzon. Aztán Harryhez fordult.
- Én képviselem a vádat – jelentette ki hidegen – Felváltva, ötös csoportokban kérdéseket teszünk fel. Amennyiben bármelyikünk is eltér a tárgytól, a másik figyelmeztetheti, és jegyzőkönyvbe lesz véve. Megértette?
- Természetesen – dőlt hátra Harry a székén, jobb kezének maradványait esetlenül lógatva maga mellett. A miniszter észrevette ezt, de végül nem fűzött hozzá megjegyzést, hanem Percy felé fordult.
- Kérem vegye ezt jegyzőkönyvbe. Mr Potter mágikus aláírással igazolja, hogy átveszi Perselus Piton védelmét.
Percy fontoskodva leírta a sorokat egy speciális pergamenre, és a papírt Harry elé nyújtotta. Harry nagyon remélte, hogy a bal kezével is tud aláírást varázsolni, és megkocogtatta a lapot. Nemsokára megjelent cirkalmas betűkkel a neve, majd a pergamen megrázkódott, és apró megjegyzés jelent meg az aláírás alatt, hogy „Érvényes".
Scrimgeour csak egy pillantást vetett a pergamenre, aztán újból Percy felé intézte a szavait.
- Kérem emlékeztessen minket arra, hogy hol tartottunk.
Percy elrakta az aláírt lapot, és gyorsan átfutotta a leírt sorokat.
- Ön és Mr. Mallter a rutinkérdéseket tették fel Mr. Pitonnak, legutoljára az anyja neve került szóba, és bebizonyosodott, hogy a szérum kifogástalanul működik.
- Helyes – sétált Scrimgeour Piton elé – Akkor nézzük a lényegi kérdéseket.
Harry látta, ahogy a bájitaltanár fénytelen tekintete Scrimgeourra szegeződik, és a miniszter elkezdte a kihallgatást.
- Viseli ön a Sötét Jegyet?
- Igen – válaszolta Piton határozottan.
- Önként lett tagja a „Halálfalók" elnevezésű csoportnak?
- Szabad akaratomból.
- Követett el főben járó átkot?
- Igen.
- Melyikből mennyit?
- Nem emlékszem pontosan.
- Közöljön becsült adatokat!
- Ötvennél több Cruciatust, talán tizenhárom Imperiust, és pontosan öt halálos átkot – mondta Piton színtelen hangon, és közben az elsápadó Harryt nézte. Srimgeour elégedetten mosolyogva ült vissza a letaglózott fiú mellé.
- Még mindig biztos abban, hogy védeni akarja ezt az alakot? – kérdezte tőle. Harry igyekezte összeszedni a gondolatait, és beharapta az alsó ajkát.
- Igen – morogta végül barátságtalanul, és felállt. Érezte, hogy a tekintetek rászegeződnek.
- Kihez hűséges ebben a háborúban? – fordult Pitonhoz, és kissé szorongva várta a választ. Piton egy rövid ideig hallgatott.
- Albus Dumbledore-hoz és követőihez – mondta végül, és Harry felsóhajtott.
- Mondja el, kérem, hogy miért állt be halálfalónak!
- A Sötét Nagyúr kiirtotta a családomat. Egyedül a személyes bosszú vezérelt, és így akartam közel kerülni hozzá.
Harry elgondolkozva nézett Pitonra. Bár nagyon a védelmén volt, fel kellett tennie egy olyan kérdést, amit a lelkiismerete diktált.
- Hogy volt képes embereket ölni a halálos átokkal? – kérdezte szinte suttogva, és érezte, hogy Piton ráemeli a tekintetét.
- A kérdés pontatlan, de nincs is értelme. Nem öltem embereket a halálos átokkal.
Harry lemerevedett, és többen felhördültek. Miről beszél most Piton? Hiszen Dumbledore-ra is kimondta a halálos átkot! Majd hirtelen leesett a tantusz. Piton akár az igazat mondhatja, hiszen Dumbledore nem halt meg!
- Kiket ölt meg akkor a halálos átokkal? – kérdezte felbátorodva.
- Sárkányokat, akiknek a meggyilkolása speciális tudást igényelt. A feladatköröm a Sötét Nagyúr szolgálatában leginkább a bájitalok készítésében merült ki.
- Csak hogy tisztázzuk: megölte Albus Dumbledore-t?
- Nem - válaszolta Piton. Harry elmosolyodott, miközben a fal mellett álló aurorok izgatott suttogásba kezdtek, és visszaült a székére. Scrimgeour dühösen állt fel a kérdéseihez.
- A többi főbenjáró átkot embereken követte el?
- Nem. Sokszor kellett például minisztériumi manókon alkalmaznom.
- Azt akarja elhitetni velünk, hogy embereken nem is végzett főbenjáró átkot?
- Nem, nem akarom. A Nagyúr parancsára gyakran kellett kínoznom varázslókat és muglikat is a Cruciatus-átokkal, vagy minisztériumi dolgozókat befolyásolnom az Imperiussal.
- Tehát bevallja, hogy önként részt vett a Minisztérium elleni szabotázsokban?
- Igen.
- Részt vett az Ehvatar nevezetű varázstárgy ellopásában két napja?
- Igen.
- Igaz az, hogy Ginevra Weasley is magával volt?
- Nem.
- Biztos, hogy még jól működik a szérum? – nézett hátra bosszúsan a Mágiaügyi Miniszter, miközben Piton határozott Igen-nel felelt erre a kérdésre is. De Percy sem tudott mást mondani, erre Scrimgeour még bosszúsabban ült vissza a helyére. Ismét Harry következett.
- Miért követte el az előbb említett bűnöket?
- Így tudtam életben maradni a halálfalók között, és véghezvinni a tervem, vagyis hogy megöljem a Sötét Nagyurat.
Harry érezte, hogy veszélyes vizekre evez, de kockáztatott. És tudnia kellett a választ
- Élvezte, hogy embereket kínoz?
- Undorodtam tőle.
- Hogy volt képes mégis megtenni?
- Úgy, hogy undorodtam magamtól is.
- Miért nem ölte meg végül Voldemortot? Nem volt rá alkalma?
Páran összerezzentek a névre, és Harry szinte biztos volt benne, hogy Percy nem írta le ezt a szót, de egyedül Piton viaskodó arcvonásait nézte.
- Talán… lett volna – préselte ki a fogai között a bájitaltanár – De azt hiszem túl gyáva voltam.
Harry lesütötte a szemét. Piton ezért meg fogja ölni, ha elmúlik a szérum hatása.
- Vállalná a halált, ha tudná, hogy ezzel megöli Voldemortot is?
- Tétovázás nélkül – fújta ki a levegőt megkönnyebbülten Piton.
A Mágiaügyi Miniszter jelezte Harrynek, hogy lejártak a kérdései, és ismét ő lépett színre.
- Megölne másokat is, ha tudná, hogy ezzel elpusztul Tudjukki is? – szegezte neki a kérdést.
- Igen. Néhány életért még megérné.
- Sorolja fel azokat az embereket, akiket nem áldozna fel!
- Lilith Boldemuder.
Harrynek feltűnt, hogy Scrimgeour nem lepődik meg a válaszon, és némi ravaszság csillan a szemében
- Egyedül ő? Miért?
Piton ajkai megremegtek.
- Ő… nagyon erős boszorkány. Közös célunk elérésében… élve segíthet a legtöbbet.
- Kérdezem máshogy – folytatta keményen Scrimgeour - Milyen jellegű a kapcsolata Miss Boldemuderrel?
- Jelenleg… Semmilyen – préselte ki a szavakat Piton.
- Volt maguk közt valaha testi kapcsolat?
- Igen – mondta a bájitaltanár, és a földet nézte.
- Tiltakozom! – pattant fel Harry olyan hevesen, hogy a jobb karjának maradványai szinte hallhatóan megreccsentek – Ennek semmi köze a témához! – vörösödött el, és fogalma sem volt arról, hogy hova akar a miniszter kilyukadni.
Scrimgeour arcára mosoly ült ki.
- Nos, mindjárt meglátja, hogy van köze a „témához". Ha megengedi…
Harry a döbbenettől nem is vette észre, hogy Scrimgeour kérdései már lejártak. Remegve visszaült a helyére. A szabályszerető Percy már majdnem közbeszólt, de végül ő is lesütötte a szemét, és a pergamenjét bámulta.
- Megmondaná nekünk, hogy ki Lilith Boldemuder anyja?
- A kérdésnek… nincs értelme – nyögte Piton, Harry szívébe pedig jeges rémület költözött. Honnan tudja…? Honnan tudja Scrimgeour?
- Kérdezem máshogy. Hogyan született Lilith Boldemuder?
Piton arcizmai megremegtek. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha el akarná harapni a saját nyelvét, de a bájital végül nem engedte, hogy hallgasson.
- Ő… egy fekete alkímiából ismeretes ember-sárkány fúzió eredménye – nyögte. Többen döbbenten és utálkozva felhördültek a teremben, Harry pedig elsápadt.
- Nocsak – vonta össze a szemöldökét a miniszter – És maga tudott erről, amikor testi kapcsolatban volt vele?
- Igen – válaszolta Piton rekedten, és belevájta a körmeit szék karfájába. Harry zsibbadtan ült a helyén, és már tudta, hogy mire megy ki a játék.
- És ez igazi egyesülés volt? – folytatta Scrimgeour szinte gunyorosan, ami aligha illett a Griffendél-oroszlánhoz hasonlatos megjelenésére – Tudja, amolyan… sárkány-módra?
- Nem – suttogta Piton.
- Enyhítő körülmény – vetette oda neki a miniszter, és Percy felé fordult – Kérem írja át a Perselus Piton elleni vádakat a következőkre: Cruciatus és Imperius többszöri alkalmazása, és fajtalan magatartás. A Lilith Boldemuder jelzésű varázslény ellen pedig terjesszen fel elfogató-parancsot, és holnapra legyen rajta a Miniszteri Tanács varázslény-szakértőinek a pecsétje.
Percy jegyzetelni kezdett, Harry sebhelye pedig úgy lüktetett, mintha egy légkalapáccsal csapkodnák a homlokát. Valahogy Piton elé támolygott.
- Kérem, mondja meg, hogy mi tartja ilyen erősen a Roxfort pajzsait?
- Lilith Boldemuder varázslata.
- Ki mentette meg tegnap Harry Potter életét? – hadarta tovább.
- Lilith Boldemuder.
- Tett valaha Lilith Boldemuder bármit, ami veszélyeztetné mások életét?
- Nem – suttogta Piton – Nem ismerek nála jobb embert a földön.
- Elég volt, Potter! – szólt rá a miniszter, és felvette a köpenyét – A kihallgatást befejeztük. Holnap újra találkozunk – a szemében különös fény csillant – Minden szabályszerű lesz, és nyilvános! Holnapra kitöltve és aláírva itt lesz minden papír!
Harry lerogyott a székére.
- Hát nem látja…? – suttogta – Nem veszi észre, hogy mit csinált?
A miniszter nem válaszolt. Kíséretével együtt vetett még egy lenéző pillantást Harryre.
- A pajzsok mögött aurorok állnak. Amennyiben kiteszik innen a lábukat, végük – azzal megfordult, és távoztak a pinceteremből. Harry a még mindig lekötözött Pitonra meredt. Egyre rosszabbul érezte magát.
- Mi van a miniszterrel? És honnan tudta ezt Lilről? – kérdezte remegő hangon, és szinte el is felejtette, hogy Piton még mindig az Imperius hatása alatt van.
- Csak spekulatív választ tudok adni – jelentette ki a bájitaltanár – Scrimgeour jellemében apró változást érzek – talán egy egészen művészi Imperius hatása. Az is furcsa, hogy az üggyel ő személyesen foglalkozik. Az információk pedig minden bizonnyal a halálfalóktól származnak.
Harry egészen elszédült.
- Imperius…? A Mágiaügyi Miniszteren? – nyögte - És Lilt.. Ki fogják végezni?
- Igen – nyögte Piton.
Harry támolyogva felkelt, és a varázslóhoz sétált. Egy pálcaintéssel kiszabadította őt.
- Én rontottam el valamit? – kérdezte elkeseredetten.
- Nem. Nagyon… Mardekáros volt, a végét leszámítva.
Harry nekitámaszkodott a falnak, hogy csillapítsa a szédülését. A kő jótékony hűvöse átütött a talárján.
- Mit akar, visszamenjünk a szobájába?
- Nem.
Piton komor tekintetére megdöbbent.
- Akkor mit szeretne?
- Meghalni – válaszolta halkan a tanár, Harry pedig lesütötte a szemét.
- Bocsánat, én csak…
- Udvariatlanság valakivel Veritaserum hatása alatt csevegni.
Azzal Piton felállt a székről, tudomást sem véve az egyre zavartabb Harryről.
- Jól értettem… – folytatta aztán a fiú, a szédüléssel küszködve – jól értettem, hogy még engem is feláldozna, csak hogy megölje Voldemortot?
- Igen.
- Helyes – sóhajtott Harry – Én is magát.
- Ez így helyénvaló.
Harry biccentett a tanár felé.
- Sajnálom, amiket délelőtt mondtam – bökte ki végül.
- Én is – mondta a tanár.
- De hiszen maga… csupa kedveset mondott!
- Pontosan. Leköteleznél, ha befejeznéd a kérdéseket, Potter.
Harry elhúzta a száját. Most, hogy kezdett elmúlni Lil energiabűbájának hatása, egyre rosszabbul érezte magát.
- Visszakísérne a szobájába? – nézett Pitonra.
- Nem…N… Igen. Menjünk – azzal megfogta Harry bal könyökét.
- Múlik a szer hatása, hmm?
- Igen – válaszolt Piton, és lassan elhagyták a termet.
-------------------------------------------------------------------------------------------------
- Három nap? – nézett Harry vádlón Lilre – nem mondhatja, hogy három napig akarnak altatni! Magukat holnap el akarják vinni!
Lil mintha nem is figyelt volna rá. Tűnődve kavarta a bájitalt, és Pitonhoz fordult.
- Mit gondolsz, jó már a színe?
Piton meglötykölte a fehér fény előtt.
- Még sosem csináltam ilyet, de én tennék bele még egy csepp akromantula-mérget.
Harrynek ez már sok volt.
- És én azt meg fogom inni? Az akromantula-mérget?
Lil mosolyogva hátrafordult.
- Ha ezen így megdöbbentél, jobb, ha el sem meséljük a többi hozzávalót.
Harry makacsul hallgatott, és visszadőlt az ágyára. Mióta visszaérkeztek, Piton csak közölte Lillel a tényeket, aki bólintott, mintha számított volna rá, aztán tovább főzték azt a rettenetes kinézetű bájitalt. Nem sokkal később kijelentették, hogy három napig altatni fogják, különben beleőrülne a fájdalomba, amit a hús visszanövesztése jelent.
Ezután nem szóltak hozzá egy szót sem, Piton még csak nem is nézett rá. Harry gyanította, hogy nem használt a törékeny jó viszonyuknak a varázsló kihallgatása. Még emlékezett arra, amikor Piton az ő „tökleve felett" akarta véletlenül megremegtetni Veritaserumot tartó kezét, és a sors furcsa fintorának tartotta, hogy végül is fordítva történt meg az eset.
Minden esetre, Piton fel sem nézett a bájitalokról, és Lil is csak nagyon ritkán. Többször kopogott valaki az ajtón, de a két mágus arról sem vett tudomást.
- Hagyni fogják magukat? – szegezte nekik dühösen a kérdést – Professzor, maga simán elintézhetné az aurorokat!
Lil fenézett a munkájából, egészen úgy, ahogy Dumbledore szokott ránézni a szemüvegkerete mögül.
- Csak tetézném a fajom elleni előítéleteket.
- De ki akarják végezni magát! – replikázott makacsul Harry, és azon gondolkozott, hogy vajon mindenki megőrült-e a környezetében. És hol van ilyenkor Dumbledore?
- Ne! Vedd lejjebb a lángot… úgy – csendült fel most Piton hangja – A hamvak különben átalakulnak.
- A mik? – nyögte Harry, és az asztalra nézett. Lil egy szürke folyadékkal teli lombikot melegített óvatosan.
Harry teljesen feladta, hogy párbeszédet kezdeményezzen velük. Igazából Dumbledore-al akart találkozni, és dühítette, hogy az igazgató pont most cserbenhagyta. Talán haragszik rá, amiért elment értük Voldemorthoz? Ez nagyon valószínű, de ilyet akkor sem tenne. Csak nem megint elfogták őket? Jeges rémület kezdte szorongatni a torkát, de ekkor valaki ismét kopogott.
Lil és Piton tudomást sem vett a dologról, Harry pedig megelégelte a helyzetet, és lassan felkelt. Odatámolygott az ajtóig és kinyitotta. Rögtön Hermione bozontos üstökét fedezte fel, és Ron nyúlánk alakját.
- Harry! – kiáltott fel a lány – Neked ágyban lenne a helyed!
- Ott leszek három napig – dünnyögte Harry majd tanácstalanul körbepillantott – Szerintem gyertek be, úgysem veszik észre.
Ez persze nem volt igaz, de a két felnőtt mágus valóban nem fűzött megjegyzést a létszámnövekedéshez. Ron és Hermione leültek Harry ágyának szélére.
- Hallottuk McGalagonytól, hogy mi történt – suttogta a lány – Jaj, olyan büszke vagyok rád Harry… Biztos jó kérdéseket tettél fel. Piton professzort most felmentették a gyilkosság vádja alól.
Harry türelmetlenül közbevágott.
- Nem értem el vele semmit. Így is életfogytiglani Azkaban vár rá, Lilt pedig ki akarják végezni!
Ron és Hermione is összerezzent és mindketten a boszorkányt bámulták.
- De ugye… öhh… - kezdett bele tétova suttogással Ron – Ugye nem fogja hagyni magát?
- De igen! – csattant fel Harry – valami faji előítéletes marhaságról beszélt, és…
Ekkor Piton hirtelen mozdulattal elfordult az asztaltól, a kezében egy kis üvegcsével.
- Mindenki tűnjön el az ágyról, aki két ép karral rendelkezik – villantotta rá a tekintetét a három jó barátra, és ez megtette a hatását. Ron és Hermione arrébbsomfordált, és gyanakodva nézték a szürke színű bájitalt.
Ahogy Harry is.
- Mi van benne? – kérdezte összevont szemöldökkel.
- Tényleg tudni akarod az igazat, hogy aztán üvöltözhess, Potter?
Harry elvörösödött.
- Igen! Vagyis… Nem fogok üvöltözni.
Ekkor Lil is odalépett mellé, és nyugtatóan megérintette a vállát.
- Bízz bennünk, Harry.
- Mi van benne? – ismételte makacsul, mire Piton az égnek emelte a tekintetét.
- Rendben van, Potter. Fő alapanyagai: Gishart hamvai, a te karodnak hamvai, és pár csepp unikornisvér.
- TESSÉK? – üvöltötte Harry. Sárkányhamvak… emlékezett, amikor Piton félretett belőlük. Na de a saját karja és… - NEM FOGOK unikornisvért inni!
- Ne hisztizz, Potter – sziszegte Piton.
- Az unikornis önként adta – nyugtatgatta Lil – Megkérdeztem tőle, elmagyaráztam a helyzeted, és szívesen adott. Jobbulást is kívánt.
- Én akkor sem fo… - Elhallgatott, amikor Piton egy türelmetlen mozdulattal egyenesen a gyomrába varázsolta a bájitalt – Te gazember…- motyogta, és rögtön elaludt.
-------------------------------------------------------------------------------------------
- Már ébredezik – hallotta meg Hermione hangját. Legutóbb alig sikerült felkelnie, de most rögtön kinyitotta a szemét, és felült. Két barátja szinte összerezzent a mozdulatra.
- Jól vagy? – kérdezte óvatosan Ron.
- Eltelt három nap? – vágott közbe Harry türelmetlenül, és kiugrott az ágyból.
- Igen – suttogta Hermione falfehéren.
- Piton és Lil?
- El… Elvitték őket – a lány hangja elcsuklott, aggódva figyelte barátjának minden mozdulatát – Jól vagy, Harry?
Harry felemelte a jobb kezét. Be volt teljesen pólyálva, de a mozdulat mégis szokatlanul könnyen ment. Látta, hogy immár nem csak a csont van a kötés alatt, sőt érezte a steril gyolcs puhaságát, és a szabályosan működő izomtónusokat a bőre alatt.
- Ron, segítenél leszedni? – kérte barátját, aki odaugrott, és pár pálcamozdulattal lefejtette róla a kötést.
Hermione a szája elé kapta a kezét, de Rontól és Harrytől csak egy döbbent nyögésre futotta.
Harry újdonsült jobb karját fehér pikkelyek borították. A formája egészen hasonlatos volt a régi kezéhez, de a színe… akár Voldemort kezéé. Körmei pedig valahol félúton voltak az emberi és a sárkánykarmok között.
- Ti ezt tudtátok? – nyögte végül.
- Csak sejtettük – mondta halkan Hermione – Piton professzor mielőtt… mielőtt elment azt mondta, hogy ne adjunk kést a kezedbe, amikor leveszed a kötést…
- Nagyon vicces – dünnyögte Harry, majd úgy döntött, hogy ezzel most nincs ideje foglalkozni, és magára rántotta a talárját. Közben észrevette, hogy mindkét barátja holtsápadtan bámul maga elé.
- Azt mondtátok, elvitték Lilt is? – kérdezte, valami nagyon rossztól tartva.
Hermione lesütötte a szemét, Ron pedig zavartan hümmögött. Harry kérdőn nézett rájuk.
- Elég sok minden történt három nap alatt, Harry - kezdett bele finoman Hermione – Mindketten önként megadták magukat Dumbledore tanácsára, de aztán…
- Volt egy kis probléma – folytatta Ron, mivel a lány hangja elcsuklott. Ő is sóhajtott – A Minisztérium elfogta Greybacket, akibe belenyomták Veritaserumot. Ezután persze elmondta, hogy Piton hithű halálfaló, és megölte Dumbledore-t. Piton kihallgatását pedig teljesen eltussolták…
Hermione bólogatott, és egészen kétségbeesett arccal folytatta.
- Ezek után különösen veszélyesnek nyilvánították mindkettőjüket. A Minisztérium tegnap hozott egy rendeletet a halálbüntetésekről, és… és…
A lány elsírta magát.
- Hermione… Mi történt? – rémült meg Harry.
- Halálra ítélték mindkettőjünket! – zokogta a lány – Ott voltunk a tárgyaláson, de nem tehettünk semmit! Pitont úgy állították be, mint Voldemort jobbkezét, Lilt pedig akár egy szörnyszülöttet… Kitalálták, hogy Voldemort teremtménye… – Az arcába temette a kezét, Ron pedig védelmezőn átölelte.
Harry remegni kezdett.
- Ez nem lehet igaz! – csattant fel, és dühösen elkezdett fel-alá járkálni – Greyback! Méghogy elfogták! Voldemort maga vetette oda a Minisztériumnak! Szemét… mocskos… Mardekáros!
Lerogyott az ágyra, és ökölbe szorította a kezét.
- Mikor hajtják végre az ítéletet? – kérdezte dühtől remegő hangon, mire Hermione még jobban zokogni kezdett – Ne… csak nem…?
De Ron megrázta a fejét.
- Nem, de így is elkéstünk. Ma este öt órakor… Nyilvános kivégzés a Tárgyalóteremben, mert teljesen feltüzelték a népet…
Harry még mindig nem akarta elhinni
- Hogy tudják egyáltalán fogva tartani Lilt?
- Fogalmunk sincs – sóhajtotta Ron a zokogó Hermione helyett.
- És hol a fenében van ilyenkor Dumbledore?!! – csattant fel Harry kétségbeesetten, és majdnem szétrobbant a méregtől.
Ekkor mintegy végszóra bíbor lángnyelv lobbant, és tűzvörös toll tűnt fel a levegőben. A toll lassan pörögve érkezett az ágyára, de benyomta a paplant, mintha hatalmas súlya lett volna. Harry egy ideig csak meredten bámulta.
- Szerintem neked szól – jegyezte meg Ron, mire Harry kicsit tétovázva megérintette a tollat, és rögtön betöltötte a fejét Dumbledore hangja.
„Harry, igazán sajnálom, hogy nem tudok veled lenni ezekben a nehéz percekben, de a harc végjátékát készítem elő. A lépéseket viszont neked kell megtenned. Hiba csúszott a számításaimba. A halálfalók mélyebben beásták magukat a Minisztériumba, mint hittem. Kezükben az eszköz, hogy fogva tartsák és megöljék Lilt – ezt sosem gondoltam volna.
Máskor azt javasolnám, hogy ne sodord magad veszélybe meggondolatlanul, de ez nem az a pillanat. Két jó ember élete van a kezedben, és egyedül neked van esélyed megmenteni őket. Küzdj legfőképp Lil miatt, mert a Roxfort védelme mindennél fontosabb.
Tartsd szem előtt az egész varázsvilág sorsát Harry, és emlékezz arra, amit mondtam neked a jó és rossz varázslatokról, és a származásunk lényegtelen voltáról. Milliók fognak mögéd állni, ha megtalálod velük a közös nyelvet. Nemsokára újra találkozunk"
Az üzenethez most először egy vízió is tartozott: Egészen furcsa volt, nem tudta hová tenni. A fejében hirtelen paták dobogtak, és nyilak repültek… Koboldok számolták az aranyat, és vérfarkasok üvöltöttek az óriások erdejében… Kentaurok bámulták a csillagokat, és manók hajlongtak varázslók előtt… Csak egy tűnő érzés volt, de Harry fejében végre összeállt a kép Dumbledore álmáról.
Kiesett a kezéből a toll, és ő maga pedig lerogyott a fölre.
- Harry… Harry, mi történt? – fogta meg a vállát Hermione.
Harry összeszorította a fogait, és sóhajtott.
- El kell mennem…- szólalt meg végül rekedt hangon – Már tudom, mit kell tennem.
Azzal hátat fordított nekik, és a pálcáját megragadva kirohant az ajtón.
-----------------------------------------------------------------------------------------------
Nem vett róla tudomást, hogy mindvégig követik a barátai, még akkor sem, amikor végigfutott a Minisztérium aulájában.
Jól ismerte a járást a tárgyalóteremig, és most hirtelen felrémlett benne a saját perének emléke, amit a teljes Wizengamot elé tártak – de az akkori nyomasztó érzés semmi sem volt ehhez képest.
A Minisztérium szinte kiürült. Harry biztos volt benne, hogy minden dolgozója épp nyálcsorgatva várja két ember halálát… Elborzadt még a gondolatra is, és még gyorsabban futott, a lift után le a lépcsőn. Maga mögött hallotta Hermione és Ron zihálását, amikor végre megérkezett az ismerős ajtó elé.
Nem nézett hátra a barátaira, hanem egy határozott mozdulattal szélesre tárta az ajtószárnyakat, és belépett.
Az első dolog, amit észrevett, a tértágító bűbáj hatása volt a pinceteremben. Több mint ezer varázsló foglalt helyet az évszázad első nyilvános kivégzésén. Nyomasztó tömeg, nyomasztóan sok gyűlölettel… Páran döbbenten vették észre Harry megjelenését, de a legtöbben le sem vették a szemüket a terem közepéről.
Két láncos szék állt egy állványzaton: az egyiken Piton ült, csapzott hajjal, a másikon… Harry alig ismerte fel. Hogy még kevésbé tűnjön emberinek, Lil haját leborotválták, és valami rémes fekete ruhába öltöztették. A karjait lefogó láncok között apró skarlát villámok cikáztak… Honnan a pokolból szerezhetett kriladitot a Minisztérium?- döbbent le Harry.
De gondolkodni már nem maradt ideje. Egy szűk oldalfolyosóról két dementor siklott föl a pódiumra, és a levegő kihűlt a teremben. Minden tekintet rájuk szegeződött. Lil fel sem emelte a fejét, mintha elkábították volna, Piton pedig elsápadt.
Harry ereiben dübörögni kezdett a vér. Szinte vakon rohant a pódium felé, durván félrelökve pár embert, és ezzel egyre több meglepett kiáltás szakadt fel a tömegből. Többen a nevét kiáltották, de ő nem törődött velük.
Felszegezett pálcával a pódiumra ugrott.
- Expecto Patronum! – kiáltotta, és a pálcájából kiugró szarvast a csuklyás lélekszívókra uszította.
Hangzavar tört ki a teremben. Harry ekkor vette észre Rufus Scrimgeourt az első sorban, aki rögtön felpattant, és az aurorokra kiáltott.
- Kábító átkot! Most!
De a varázslók csak nehezen mozdultak. Néhányan ugyan kimondták az átkot magával a miniszterrel együtt, de addigra Harry gyorsan felvont egy pajzsot, és mind hatástalan maradt. Scrimgeour dühösen felkiáltott.
- Mi ez az egész, Potter?
- Pont ezt kérdezem ÉN! – harsant fel Harry hangja, és még mindig készenlétben tartotta a pálcáját – Mi folyik itt??! Mit keresnek itt a dementorok? Miért akarnak megölni két ártatlan embert?
Kimondott szavaira először néma csend válaszolt, aztán a hangzavar egy varázsütésre fülsiketítővé vált, és többen felpattantak. Harry egy vörös tűzgolyót lőtt fel a pálcájával, hogy magára vonja a figyelmet.
- Hát nem látjátok, hogy mi történik itt? – kiáltotta dühösen – Voldemort terve válik valóra ezekkel a gyilkosságokkal! Én tudom, miről beszélek! Perselus Piton nem gyilkos, Lil pedig nem az ördög teremtménye!
Hallotta, hogy a többség továbbra is dühödten kiáltozik
- Eszednél vagy?
- Megölte Dumbledore-t!
- Tudjukki fattya…
- Meg vagy őrülve Potter?!
Harryben kezdett egyre jobban felhalmozódni a düh, és ökölbe szorított keze szinte ráolvadt a pálcájára. Észrevette, hogy ezüst szarvasa közben elenyészett, és a dementorok újra közelebb húzódtak az áldozataikhoz. Az egyik egészen közel hajolt Lil mozdulatlan arcához… Harry odalépett, és a pálcáját a csuklya alá nyomta.
- Expecto Patronum! – kiáltotta a varázslatot, nem törődve a jéghideg érzéssel a pikkelyes bőrén. Ezüstszarvasa belerobbant a dementor arcába, és keresztülszökkent rajta. Harry boldog érzései, amik a szarvast alkották, olyan tömények voltak, hogy belülről vetették szét a lidércet, és az egy hátborzongató sikollyal megszűnt létezni.
Döbbent csend ült a teremre. A másik dementor menekülőre fogta, Harry pedig a tömeg felé fordult. Még Scrimgeour kezében is megremegett a pálca.
- Hogy kerültek ide a dementorok? – folytatta dühösen Harry – Senkinek sem jutott az eszébe, hogy már régóta egy másik urat szolgálnak?
- Néhány… még maradt – dadogta egy minisztériumi hivatalnok az első sorból.
- Talán így van, ezt nem tudhatom – jelentette ki Harry enyhe gúnnyal – Amit viszont biztosan tudok, hogy Perselus Piton nem ölte meg Dumbledore-t, mint ahogy senki más sem. Ez Veritaserum hatása alatt állította, egy hivatalos minisztériumi kihallgatáson.
Meglepett suttogás futott végig a varázslókon.
- És jómagam is igazolhatom bárkinek, az emlékeim Merengőbe töltésével. Én ugyanis ott voltam, és Perselus Piton védelmét láttam el. Biztos vagyok benne, hogy sosem ölt embert, és mindig a jó oldal harcosa volt!
- Nem volt ilyen kihallgatás! – kiáltottak be többen, mire Harry tekintete a Scrimgeour mellet ülő vékony, vörös hajú fiatalemberre siklott.
- De igen, volt – mondta, még mindig Percyt fürkészve – talán az írnok utasítást kapott a jegyzőkönyv törlésére, de volt ilyen kihallgatás.
Harry látta, ahogy a szabályszerető Percy lassan megtörik a tekintetének súlya alatt. Észrevette az arcán a bűntudatot, ami talán már napok óta kínozta. Percy felnézett rá, és mintha egy hosszú álomból ébredt volna, félszegen felállt.
- Ezt… én is tanúsíthatom – szólalt meg egyre szabadabban csengő hangon, küzdve a bátorságának utolsó cseppjeivel – Én írtam a jegyzőkönyvet. Perselus Piton többször kijelentette, hogy nem ölt embert… És hogy Albus Dumbledore-hoz hűséges! – az arca egészen kipirult - Nekem… azt mondták, hogy töröljem, mert nem volt igazából a szer hatása alatt… De én tudom, hogy nem lehet kijátszani a Veritaserumot!
Izgatott morajlás futott végig a sorokon, de ezt elnyomták a gyűlölet hullámai.
- Halálfaló volt!
- Összeszűrte a levet azzal a sárkány-fajtával!
- Csak nézz rá arra s szörnyetegre, lerí, hogy Tudjukki fattya!
- ELÉG! – ordította Harry, és a magasba tartotta a pálcáját – Mi kell még ahhoz, hogy felismerjétek a hibátokat? Lil valóban egy ember és egy sárkány gyermeke, de…
- Ezért meg kell ölni! – pattant fel Scrimgeour – A Varázsjog kimondja, hogy el kell pusztítanunk a tiltott varázslatok termékét!
Harry összeszorította a fogait, hogy ne átkozza meg őt.
- AKKOR MEG KELL VÁLTOZTATNI A TÖRVÉNYT! – kiáltotta – Mi ez a jogrendszer, aki nem engedi meg a jóknak, hogy éljenek? Piton a jó oldal harcosa, ezt ÉN mondom, Harry Potter! Lil Boldemuder halála pedig a vesztünket okozná, hiszen az ő mágiája védi a Roxfort falait! – végignézett a morajló tömegen, és a kétely lassan szétterülő hullámait fedezte fel bennük. De erősebbek voltak a dühös és a kételkedő hangok. Elsötétült a tekintete – Talán kell nektek még valami? Hát legyen!
Azzal Harry izzó betűket varázsolt a levegőbe, amik kirajzolták a BOLDEMUDER nevet, majd egy pöccintéssel átrendezte őket, és DUMBLEDORE lett belőle. Többen felszisszentek.
- Ha érdekel valakit, Lil nem Voldemort, hanem Dumbledore gyermeke! – harsogta túl a morajlást – Ezért ha azt mondjátok, hogy fekete mágiával született, azt mondjátok ezzel, hogy Dumbledore fekete mágus!
Még nagyobb lett a hangzavar. Szerencséjére senkinek sem jutott eszébe a rég halottnak hitt Aberforth. Harry most észrevett egy furcsa kinézetű varázslót a terem legszélén, aki derűsen mosolygott rá, és visszarakta a pálcáját az övébe. Gyanította, hogy az öreg kocsmáros az.
Amikor visszafordult, Rufus Scrimgeour már ott állt előtte. A férfi szemében egészen őrült fény csillant.
- Bolond szavakat beszélsz, Potter – harsogta - Te magad sem tagadod, hogy Piton főbenjáró átkokat követett el, és az a lény pedig tiltott varázslat eredménye. A törvényeink már ezer éve megállják a helyüket, és ezek a törvények elítélik mindkettőt!
Néhányan egyetértően felkiáltottak, Harry pedig ökölbe szorította a kezét. Ezúttal nem kiabált, de jéghideg szavaira mégis mindenki odafigyelt.
- Így lenne? – kérdezte egyenes hangon – Öljünk meg gondolkodó, szerető lényeket? Ítéljünk el félvéreket? Lehetetlenítsük el a kentaurok, manók, vérfarkasok életét? Mennyivel van több joga az élethez magának, vagy nekem, mint nekik?
- Most nem róluk van szó!
- De igen! – süvöltött vissza Harry – Mindig róluk van szó! Soha meg sem hallgatják, hogy mit akarnak más varázslények, és megfosztják őket minden jogtól! Sőt gyilkolják, és üldözik őket! Hogyan merik jobbnak nevezni magukat Voldemortnál?
Őrületes hangzavar támadt, és csak részben Harry bejelentése miatt. A legtöbben ekkor vették észre, hogy az ajtóban egy igencsak furcsa társaság áll, és figyeli Harry minden szavát.
Goron, a büszke kentaur Firenzével az oldalán a pódiumhoz vágtatott. Dobby, és még néhány házimanó, valamint koboldok egy csoportja Ampókkal az élen követték, majd mögöttük feltűnt Hagrid és Madam Maxime. Legvégül Harry felfedezte Lupint, és egy másik sápadt varázslót.
Megkönnyebbülten vette észre, hogy két tűzvörös főnix kering a furcsa társaság felett, majd Fawkes leszállt Lil ölébe, Brian pedig az ő vállára.
- Ügyes voltál, Harry – hallotta meg az igazgató hangját, miközben Goron megtorpant előtte.
- Nem vagy már csikó, Harry Potter – nézett le rá a kentaur – De bölcsen beszéltél, és az én erdőmben bármikor szívesen látott vendég vagy!
Fogalma sem volt arról, hogy Dumbledore hogy tudta mindezt elérni, de biccentett Goronnak.
- Köszönöm… a megtiszteltetést.
A hangzavar viszont nőttön nőtt, Scrimgeour pedig ismét kezdte feltalálni magát.
- Ki engedte be ezeket ide? – nézett rájuk elkerekedett szemekkel, mire Goron dühösen felágaskodott.
- Tudtommal a Minisztérium mindannyiunk érdekeit képviseli! – vetette oda gőgösen a miniszternek, de annak elfogyott a türelme. Odaintett az auror-gárdának, és maga is pálcát rántott.
- Nem fogom eltűrni ezt a rumlit egy tárgyalóteremben!
Harry könnyedén eléállt, és rászegezte a pálcáját.
- Én meg nem fogom tűrni, hogy bárkinek, aki jog szerint van itt, baja essen!
Scrimgeour szeme összeszűkült
- Szembeszegülsz a Mágiaügyi Miniszterrel?
- Pontosan – komorodott el Harry. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve két kézbe vette, és maga elé tartotta a pálcáját. A tömeg döbbenten figyelte a mozdulatait, és a felcsendülő szavakat mindenki hallotta.
- Tőlem azt várjátok el, hogy öljem meg a Voldemortot – fogott bele kemény szavakkal – De ezért ti magatok semmit sem tesztek! Még csak nem is hisztek nekem! Én nem akarok olyan varázslótársadalomban élni, ahol a jog ilyen igazságtalan korlátokat szül, félvérek, vérfarkasok, kentaurok közt! Nem akarok olyan törvényeknek engedelmeskedni, amelyek megengedik a jók lemészárlását! Ha ez a világos oldal, akkor én mi ellen harcolok? Ha nem vagytok hajlandóak változtatni ezen, eltöröm a pálcámat, és örökre távozok a varázsvilágból!
A csönd szinte égette a dobhártyáját. Amikor kihívóan meghajlította a pálcáját, többen felszisszentek. Ahogy Harry végignézett az arcokon, legtöbb helyen mardosó bűntudatot látott. Ebben a pillanatban tudta, hogy bármit is válaszoljon Scrimgeaur, ezt a csatát már ők nyerték meg.
------------------------------------------------------------------------------------------------
A/N: Köszönöm a véleményeket! A következő fejezet címe: Karácsony, és 24-én kapjátok meg :)A részben a szokásosnál több hiba lehet, bocsi.
A livejournalom címét többen kérdeztétek: a történet fejlécén a nevünkre, majd ott a homepage linkre kattintva elérhetitek.
(köszöntöm az új olvasókat is :))