Ahogy teltek a percek, az órák úgy kezdett a sötétség és a fény megvívni reggeli csatájukat. Amit ezúttal is a fény nyert meg megvilágítva a földet, miközben egy időre elkergette a sötétséget. Az idősebb Asakura lassan ébredezett. Ami tőle nem is szokatlan testvérével ellentétben, aki még mélyen aludt, halkan szuszogva. Alvó öccsét nézve lágyan elmosolyodott, majd lassan végig nézett rajta. Sóhajtva látta, hogy a kötése nemsokára átázik, így ideje lenne kicserélnie. Óvatosan levette róla a kezét, amivel még átkarolta és lassan kimászott, hogy ne ébressze föl. Bár nem igazán értette miért ügyel ennyire, hogy ne zavarja meg testvére nyugalmát. Így is a kötözésnél biztos fölébreszti. Közben vissza fölvette cipőjét és magára terítette köpenyét, majd a kötszert megtalálva vissza ült Yoh mellé, kezébe véve a sérült kezét. Lassan elkezdte róla leszedni a kötést, néha öccse megrándította tőle a kezét vagy egy halk szisszenés hagyta el ajkait, de nem ébredt föl. Miután kész volt Hao, a tenyerét vizsgálva nézte az esti művét, ami hibátlan volt. A kezén jól látható volt a ráégetett jel és már nem is vérzett. A biztonság kedvéért még egyszer utoljára bekötözte, nem árt az elővigyázatossá. Miközben kötözte testvére jobban mocorgott, míg lassan elkezdett ébredezni. Yoh maga elé nézve még homályosan látott egy alakot, majd ahogy kitisztult a látása úgy fogta fel a látottakat, hogy testvére újra köti a sebét.
- Jó reggelt. - köszöntötte álmosan ásítva egyet.
Testvére csak futólag ránézett és folytatta munkáját. Yoh beletörődően sóhajtott, nem igazán fogja megérteni Haot, mivel tudja szóra vagy figyelemre bírni.
- Most mi következik a tervedben? - kérdezte kíváncsian.
Testvére közben végzett és némán fölállva elindult kifelé.
Megint egyedül hagy egész napra. - suhant át agyán a gondolat és gyorsan felpattanva utána akart menni, de a láthatatlan fal megakadályozva bent tartotta.
- Hao legalább annyit engedj meg, hogy kint lehessek! Ígérem nem szökök meg és végig itt leszek! - kiáltotta testvérének őszintén, miközben kezét a falon tartotta.
De a fal szilárdan ott maradt és testvére léptei is távolodtak, míg végül elhalkultak. Yoh csalódottan vissza feküdt a zsákra, komoran maga elé nézve. Hosszú lesz így a nap, ha nem tudja mivel elütni az időt. Jó lett volna ha testvérével tarthatott volna, még soha nem látta őt egyedül a természetes környezetében. Miközben próbált rájönni, hogy mit csinálhat most éppen, lassan elnyomta az álom.
Össze rezzenve fölébredt Yoh, ahogy megérezte hasa korgását. Fölülve körülnézett, de semmi újat nem látott csak gyomra újabb korgását, jelezve gazdájának, hogy üres.
Hao vajon most éheztetni akarna… - gondolkozott el magában.
Megrázta a fejét este szilárdan állította, hogy élve kell neki, így biztos hozni fog neki ételt… valamikor. A bekötött kezére nézve rájött, hogy még mindig nem tudja mik testvére szándékai vele, ahogy a sebet se értette mire volt jó. Lassan megmozgatta ujjait sebesült kezén, már nem fájt annyira. Megkockáztatva óvatosan levette kezéről a kötést, látni akarta mit tett vele Hao este. Amikor lekerült róla a fehér anyag meglepetten látta, hogy egy jelet égetett bele, de ismeretlen volt számára, eddig még nem látott ilyet. Ösztönösen bátya füzetéért nyúlt és az első oldalnál kinyitva lassan elkezdte tanulmányozni, megkeresve a kezén lévő jelet. Hátha fény derül rá mit tervez vele, vagy legalább valami támpontot ad.
Yoh annyira elmélyedt a keresésben, hogy észre se vette, hogy idővel Hao is ott volt. Az idősebb csendben figyelte, tudta mit keres és látta, hogy nagyon akarja a választ, ha már több mint a felén átrágta magát. Pedig a füzete nem ép egy könnyű olvasmány, hisz ő maga írta. Testvérére dobott egy lepedő szerűséget. Yoh ijedten össze rezzent ahogy kizökkenve betakarta valami. Kíváncsian lehúzta fejéről, hogy lássa mi az.
- Egy köpeny?! - mondta ki gondolatát hangosan ahogy nézegette.
- Igen, ha ez rajtad van kijöhetsz, de csak is akkor és nem ajánlom, hogy szökni próbálj. - mondta testvére fenyegetően, szemeit össze szűkítve.
- Ígérem nem fogok és köszönöm, Hao. - mondta rámosolyogva.
- Vedd föl és hagyd azt ott, úgy sincs benne az amit veled teszek, - mondta megfordulva - az ételed kint vár. - fejezte be és távozott.
Yoh csalódottan sóhajtva vissza tette a füzetét. A figyelmét a köpenynek szentelte, ami hasonlított Haoéhoz csak ez pár árnyalattal sötétebb volt és különféle jelek voltak még ráírva. Ezt csinálhatta miután elment… - gondolkozott el, ha így van akkor Hao mégis csak figyel rá.
Melegség töltötte el a szívét figyelmességétől és a reménytől, hogy végre kezdi a testvérének és nem egy eszköznek látni. Új ruhadarabját felvéve boldogan kiment. Hao ismét a megszokott helyét foglalta el a tűz előtt. Yoh mellé ülve elvette a vele szemben lévő nyársat.
- Finom. - mondta mosolyogva megdicsérve, miután bele harapott a jókora hús darabba.
- Te nem vagy éhes? - kérdezte Haora nézve.
- Nem, én már végeztem. - mondta továbbra is a lángokat nézve.
- Egyébként ez milyen állat? - kérdezte Yoh érdeklődve, miközben evett.
- Vaddisznó.
Miközben evett próbálta elképzelni ahogy testvére a zsákmányt kereste, majd amikor megtalálta puszta kézzel leterítette. Akár, hogy is kapta el csodálta az ügyességét, még így is hogy nem láthatta. Jól lakottan, az ép kezével hátul megtámasztva magát, kicsit hátra dőlve felnézett az égre. Miközben a felhőket nézte, ahogy átvándorolnak a fejük fölött eszébe jutott testvére egyik mondata.
- Hao… - kezdte bizonytalanul.
Nem igazán akart bele szólni testvére életébe, de nem is tartotta helyesnek amit tesz.
- Mond csak, hallgatlak. - zökkentette ki Hao testvérét.
- Nem teszel ezzel rosszat, hogy így mindenkivel lefekszel? - kérdezte zavartan a lángokat nézve.
Hao meghalva először meglepődött, majd fölnevetett.
- Féltékeny vagy véletlenül rájuk? - kérdezte még kuncogva.
- Mi?! Nem, nem, egyáltalán nem. - mondta hevesen rázva fejét, arcán egy halvány pírral - Csak…
Testvére türelmesen kivárta amíg Yoh folytatja, érdekelte, hogy mire akar ezzel most hirtelen kilyukadni.
- Nem teszel rosszat azzal magadnak és nekik, hogy lefekszel velük, miközben nem is szereted őket? - kérdezte őszintén ránézve, aggodalommal a hangjában.
- Fiatal vagy, még nem értenéd és ha így kérdezed akkor szerelmes se voltál. - mondta testvére nyugodtan ránézve.
- Akkor legalább próbáld meg úgy elmagyarázni, hogy megértsem. - mondta a szemeibe nézve.
Hao hosszasan nézett testvére szemeibe, majd egy halk sóhajjal elkezdte.
- Tudod azok a szerelmesek, akik szakítanak sebzetté válnak. Keresik az életben a helyüket, hogy újra belerázódjanak és képesek legyenek egyedül folytatni amit régen elkezdtek. Akikkel én lefekszek azok ugyanilyen megtört lelkek. Csak én mondhatni adok nekik egy álom estét… elvégre elég rám nézned és tudhatnád, hogy az ilyen külsejű fiúkért sikítva rohannának a lányok. - mondta egy hamiskás fél mosollyal az arcán, miközben köpenyét széttárva megmutatta kidolgozott felsőtestét - Mindketten tudjuk, hogy ez nem több egy futó kalandnál mégis belül arra a kis időre egésznek érezzük magunkat. - fejezte be Hao az eszme futtatást.
Yoh elkomorodott miközben hallgatta. Nem gondolta volna, hogy ilyen mély űr tátonghat a lelkében. Eleinte dühös volt amikor megtudta, hogy össze vissza fekszik le, de így hogy elmagyarázta már csak a sajnálat maradt. Elvégre senki nem érti meg őt, így csak egy kegyetlen embert látnak aki ölni is képes, míg belül magányos.
- Ha sokáig gondolkozol így, a végén még tele leszel ráncokkal - mondta testvére halkan a fülébe kuncogva.
Yoh ijedten össze rezzent és felnézet testvérére aki mögötte állt.
- Én csak… nem tudtam. - mondta halkan, keresve a szavakat.
- Sok dolog van amiről nem tudsz. - mondta testvére vállaira téve kezét, miközben gyengén elkezdte masszírozni - De te valahogy képes vagy kimondatni velem olyanokat, amikről másnak nem beszélnék.
- Hao, ha rosszul esett én saj… - kezdte Yoh szomorkásan még az elöbbiektől, de testvére félbe szakította.
- Nincs ezzel semmi gond, ilyen a kisugárzásod. Kevesekben van meg ez, úgyhogy becsüld meg jól. - mondta nyugtatóan.
- Arigatou. - mondta boldogan.
Maga elé nézve, figyelte a lángokat, miközben hagyta testvérét. Bár nem értette, hogy honnan jött nála hirtelen ez az ölet, de mintha a kezein keresztül szeretet és gyengédség áradt belé. Majd hírtelen erős nyomást érzett a nyaka környékén amitől a látása elkezdett homályosodni. Eszméletét vesztve előre dőlt volna, ha testvére nem fogja meg és fekteti el. Hao fölé hajolva figyelte, hogy sikerült e mély komába küldenie. A biztonság kedvéért még Yoh oldalába is rúgott, a teste nem rándult meg a fájdalomtól és hang se hagyta el ajkait. A módszere kockázatos volt, mert ha túl erősen nyomta volna meg azt a pontot akkor meg is ölhette volna. Persze volt már benne annyi tapasztalata, hogy ez ne történjen meg, elvégre élve kell neki. Neki állt folytatni rajta a tervét, hisz az idő fogy és nemsokára vissza kell adnia Yoht, ha nem akar feltűnést kelteni. Mondjuk így könnyebb volt dolgoznia, hogy közben testvére nyugodtan egy helyben feküdt.
A kinti táj lassan sötétbe burkolózott. A sötétség csendjét egy meghatározott időközönkénti zaj törte meg. Yoh ébredezni kezdett a hangtól. Ahogy lassan elkezdett mozogni felszisszent a lábából áradó fájdalomtól. Megpróbált óvatosan fölülni, minél kevesebb kínnal. Ahogy körbe nézett meglepetten tapasztalta, hogy a sátorban volt és már éjszaka. Megpróbált vissza emlékezni, hogy mi is történt… eszébe jutott, hogy Hao vissza jött és adott neki egy köpenyt, ez most is rajta volt, ahogy megnézte. Kiment enni… közbe beszélgettek… majd elkezdte masszírozni és semmi. Nem emlékezett rá, hogy utána mi történt csak egy fájdalomra amitől elájulhatott. Közbe kintről újra hallotta a zajt. Yoh kimászott a sátorból, vele szemben még égett a tűz, de testvérét sehol nem látta. A tűz fényében látta, hogy mindkét lába be van kötözve a talpánál, ahogy testvére a kezét is vissza bekötötte. Sejtette, hogy Hao hasonló jelet rakott rájuk, mint amilyen a kezén is volt.
Ezért ütött volna ki, hogy ne érezzem a fájdalmat… - tűnődött el magában.
Közben az ismeretlen hangot még mindig lehetett hallani. Yoh a fájdalomtól felnyögve felállt. Minden esetre egyben biztos volt, a lábai sokkal jobban fájnak Hao kínzásától, mint a keze. Lábujj hegyen lépkedve elindult a hang irányában. Bár fogalma sem volt arról mit fog csinálni, amikor majd oda ér, hisz nincs nála a védő szelleme, de tétlenül se tudott volna ott maradni és csak várni. A zajt ahhoz tudta hasonlítani, mint amikor valami keménybe erősen beleütnek. A dörej egyre hangosabb volt, ahogy közeledett, belül úgy nőt a félelme, hogy valami olyat fog látni amit nem akar. Az erdőből kiérve egy tisztás látványa tárult elé középen egy nagy tóval. Yoh az erdő szélén állva tekintetét a hang forrása felé emelte, fel az égre, ahol meglátta testvérét és még valamit… Nem igazán tudta kivenni mi lehet az, a sok rúgástól és ütéstől, amit Hao mért rá a levegőben eldeformálódott. Minden egyes ütésnél csillogó szilánkok törtek le belőle. Jég. Ismerte föl testvére az anyagot, hátrébb húzódva a fa mögé elbújva az éjszaka nyújtotta sötétben figyelte testvérét, hogy ne zavarja meg. Még soha nem látott ilyet, hogy valaki a levegőben lebegve ide oda passzolva egy jókora jég darabot saját magának. Ahogy figyelte észre vette, hogy Hao fokozatosan egyre gyorsabban és gyorsabban üt bele, pillanatok alatt megváltoztatva helyét. Yohnak leesett az álla a felismeréstől, hogy testvére így edzi saját magát. Óvatosan leült a földre figyelve a nem mindennapi műsort, amit bátya nyújtott neki tudatlanul. Egy idő után már annyira felgyorsult, hogy nem is látta csak a folyamatos ütés keltette hangot. Zárásnak a maradék jég tömb szilánkokra tört az utolsó ütéstől. Hao a levegőből lassan leereszkedve földet ért, Yohnak háttal. Egyenesen a tó felé kezdett el futni. Yoh kíváncsian figyelte, hogy ezúttal mit fog csinálni. Hao közben elért a tóhoz, amin ugyan úgy futott, mint a szárazföldön, nem süllyedt el. Közben a haja és a köpenye mögötte zászlóként lobogott. A vízen elkanyarodott és úgy körözött a tavon egy darabig, míg a vízből elkezdtek kinőni különféle oszlopok. Volt köztük fa, fém, tűz, víz, jég… és még sorolhatnám. Hao pedig ezekre ugrálva futott. Valamikor fől a magasba, de volt, hogy vissza lefelé, az oszlopok magassága folyamatosan változott. Azok amiket elhagyott egy idő után maguktól porrá váltak. A végén Hao már csak jég oszlopokon járkált, de azzal nehezítette a feladatát, hogy a teteje hegyes volt, így ha nem figyelt hogyan érkezik rá, akkor könnyen leeshetett. Majd megállt az egyik jéghegyen egy lábbal egyensúlyozva rajta, de persze már volt annyi év gyakorlata, hogy miközben így állt egyszer se billent meg. A többi jég oszlop eltűnt Hao körül, csak az az egy maradt amin állt. Néma csend borult az esti tájra és Yoh is csendben figyelte mi fog történni. Látta, hogy testvére szája szavakat formál, de a távolságból nem hallotta, miközben a kezeivel jelek sorozatát hozta létre. A végére megjelent a tenyerében egy piros gömb, amit a bal oldalára lebegtetett el. Ezzel egy időben Yoh bizsergést érzett a bal tenyerén, amin a kötés volt. Homlokát ráncolva próbálta keresni az össze függést a két dologk között, miközben már a lábainál is érezte azt a bizsergető érzést, mint amikor az emberen apró kis állatok mászkálnak. Közben újra Haora nézve látta, hogy alatta barna és szürke gömb volt, a jobb oldalánál pedig kék és a feje fölött zöld. Ahogy a gömbök elhelyezkedtek körülötte lebegve egy öt ágú csillag csúcsainak pontját adták ki. Hao nem állt meg ennyinél és folytatta tovább, miközben a gömbök felizzottak és a csillag közepén, ahol Hao foglalt helyet a tenyerében megjelenni látszott egy hatodik újabb gömb, ami ezúttal még kis termete ellenére is vakítóan fényes volt. Hiába volt Yoh távol tőle, még így is el kellet takarni a szemét a vakító fénytől.
Erre készülhet, ezt tervezi majd velem is. - gondolkozót közben magában.
Ekkor egy hatalmas robbanás rázta meg a környéket. A közelben lévő állatok mind riadtan futottak el vagy akiknek nem volt lábuk azok a szárnyaikkal mentek a lehető legmesszebb. A tó ahol Hao volt sűrű füstben úszott, a gömbök fényét nem lehetett látni, ahogy idősebb testvérét se látta. Ahogy lassan oszladozva eltűnt a látást nehezítő akadály, akkor vette csak észre testvérét hosszú égbe meredő hajával. Mint akibe most csapot bele a villám. A látványtól Yoh a szájára tette a kezét, hogy tompítsa kuncogását. Ahogy elmúlt elmélyedt magában a látottaktól. Nem bírta kizárni a gondolatot, hogy ehhez kell testvérének, hogy rajta akarja végrehajtani, mint egy élő egység csillag. Ahogy most az előbbi felrobbant, Hao úgy fog vele is végezni… Ezért nem akarhatta, hogy kijöjjön, mert akkor fény derül a tervére, miközben kint készül rá.
- Hát te mit keresel itt? - kérdezte testvére felé tartva.
Yoh meghallva hangját rémülten felnézet rá. Testvére már csak egy karnyújtásnyira volt előtte és a tekintetéből semmit nem tudott kiolvasni. Félve négykézláb hátrált tőle, mert olyat látott amit nem lett volna szabad.
- Most látlak először félni mióta ide hoztalak. - morfondírozott el Hao szórakozottan.
Yoh torkában dobogó szívvel hátrált míg végül egy fának ütközött háttal, közben testvére elé lépve leguggolt a kezeivel kitámasztva magát a fával így közre zárva Yoht. A fiatalabb sámán oldalra fordította tekintetét, nem mert ez után a szemébe nézni.
- Mond el, mitől félsz ennyire? - kérdezte Hao szokatlanul kedvesen.
- Mindent láttam. - mondta erőt véve magán.
- És? - kérdezte bátya kérdőn, mert nem értette és hiába hallotta a gondolatait abból se tudta kihámozni, hogy miért fél a haláltól most hirtelen.
- Megfogsz ölni, ez a terved? - kérdezte a szemébe nézve.
Hao nem válaszolt egyből. Lassan kezdett neki letisztulni Yoh gondolatai, amiket össze rakott a mai edzésével és így már szépen össze állt a kép.
- Nem, nem fog senki meghalni, miután végzek veled, mindketten élve fogunk távozni ebből a kis kalandból. - mondta nyugtatóan rámosolyogva.
Ahogy részéről a téma le volt rendezve miközben fölállt, ölbe kapta öccsét és így indult vissza a táborba. Yoh meglepetten Haora nézett.
- Tudok járni, nem kell cipelned. - mondta mocorogva, hogy letegye.
- Tudom, de most a lábaid sérültek, de ha tovább ficánkolsz a földre doblak és úgy húzlak tovább.
Yoh meghalva a fenyegetést a mondatában nyugton maradt. Testvére helyeslően elmosolyodott.
- Miért nem mondod el mi a terved? - kérdezte még egy kicsit zavartan, de már sokkal nyugodtabban.
- Hol lenne akkor abban az élvezet, ha most elmondanám akkor nem láthatnám az arcod, amikor magadtól rájössz. - mondta sejtelmesen elmosolyodva.
Közben ahogy a táborba értek Hao a tűzre nézve eloltotta és bebújt testvérével a sátorba. A hálózsákra letéve bebújt mellé, gondosan betakarva mindkettejüket és kezével átkarolva ölelte.
- Pihenjél, holnap korán kelünk. Úgy döntöttem magammal viszlek, hogy lássál egy kis szeletet az életemből, hátha megjön tőle a kedved a csatlakozáshoz.
Yoh meghallva, bólintva elmosolyodott, testvére egy kívánságát fogja ezzel teljesíteni. Már alig várta a holnapi napot, hogy mit fognak csinálni ketten.
- Aludjál. - mondta a homlokára adva egy puszit.
Yoh halvány pírral az arcán fölnézett rá, nem bírta megállni, hogy ne kérdezzen rá.
- Miért adsz elalvás előtt egy puszit a homlokomra? - kérdezte kíváncsiságtól csillogó szemekkel.
- A jelentése miatt. - magyarázta Hao - Azt jelenti, hogy nincs mitől félned itt vagyok és megvédlek. - mondta kedvesen elmosolyodva - Elvégre ez az idősebb testvérek sorsa.
- Arigatou Hao. - mondta hozzá bújva - neked is jó éjt.
Csendben elaludt, idősebb testvére még nézte egy darabig, majd ő is követte az álmok földjére.
Szómagyarázat:
Arigatou = köszönöm