A horizonton világosság látszott. Az erdei állatok is lassan elkezdték érezni a kora reggelt, a madarak énekükkel zengték be a környéket, amire az eddig alvó állatok is fölébredtek neki állva a tisztálkodásnak és a mai falat előteremtésének. Így az erdő szépen megtelt élettel.

Egy hosszú hajú sámán is együtt ébredezett az állatokkal. Nyújtózva egyet a még alvó öccsére nézett. De most nem hagyhatta így itt, megígérte, hogy magával viszi, így illene neki is felébredni.

- Yoh, ébredj, mennünk kell. - mondta ébresztgetve, miközben kezével gyengéden megrázta vállát.

Yoh nem ébredt föl a gyengéd keltéstől, csak a másik oldalára fordult, mire az idősebb Asakura taktikát váltva a leghatásosabb ébresztő mellett döntött, miközben száját gonosz mosolyra húzta. A takarót kicsit megemelte, hogy könnyebben fölé mászhasson. Egy halk kuncogással neki is állt az ébresztőnek.

Yoh álmában érezte, hogy kívülről valami melegség öleli át testét. Ez egy kis idő múlva elkezdett belé is áradni, fölmelegítve minden részét és szaporább légzésre kényszerítve. Mint aki ép most futja le a maratont, de azért ez nem olyan fárasztó volt, mert nem mozgott és a benne lévő meleg is kellemesen lágy volt, nem egy tűző nyári nap a sivatagban, ami kiszívja az összes erőt az emberből.

- Ngh - nyögte jólesően félálomban ahogy résnyire kinyitotta a szemeit.

Érezte, hogy a benne lévő forróság egyre csak fokozódik és kiakar törni belőle. Nem tudta, hogy mi az de lényének minden porcikája egyre jobban csak vágyott erre az érzése.

- Hao! - kiáltotta ijedten, de inkább kéjes nyögésnek hangzott a hangja, ahogy a túlzott vér keringéstől, hamar magához térve érezte testvére kezét ágyékán húzogatva a vékony bőrt.

Testvére meghallva csak halkan kuncogva gyorsított a keze mozgásán.

Yoh ökölbe szorítva kezeit küzdött ellene és a kitörni készülő vágyától. Nem értette testvére mit akar ezzel most hirtelen elérni, de nem is akarta megadni neki amire vágyik. A "küzdelem" nem tartott sokáig amikor is Hao egy önelégült mosoly kíséretében elengedve öccse tagját, kihúzta a nadrágjából a kezét és lenyalta róla testvére élvezetének bizonyítékát.

"Vesztettem." - mondta Yoh megadóan magában miközben a zsákon lihegett az előbbiektől.

- Ez egész gyors volt… - mondta elégedetten fölállva Hao - Lefogadom még soha nem csináltad magadon. - mondta kuncogva kisétálva.

Yoh ingerülten gyorsan fölvette a testvérétől kapott köpenyt és kimenve utána eredt. Nem akarta, hogy testvére azok után, hogy ezt csinálta vele, most csak úgy távozzon, mintha mi sem történt volna.

- Hao! - kiáltotta ahogy a fákat kerülgetve követte testvérét, akin nem látszott, hogy szándékában áll megállni.

- Hé, Hao! Ne játszadozz másokon kénye kedved szerint mintha holmi játék szerek lennének!

- Én úgy láttam nagyon élvezed a dolgot, így nem értem miért vagy ilyen morcos.

Yoh meglepetten hallgatta testvére szavait, igaz tetszett neki az érzés, de most nem ez a lényeg. Elszántan tovább követte őt, hogy megértesse vele, amit tett az nem helyes és talán ezzel még ha egy picit is, de legalább helyes irányba tereli őt.

- Ugye tudod, hogy amit tettél azt szexuális zaklatásnak hívják.

Hao hangosan felnevetett és lassított ahogy kezdték elérni a célt.

- Ha megdugtalak volna… - egy pillanatig elgondolkozót - igen, akkor talán igazat adnék neked, de ezt nem nevezném annak.

- Akkor áruld el, te ezt mégis minek neveznéd?! - kérdezte ingerülten végre mellé érve.

- Ébresztőnek. - mondta egyszerűen, a szeme sarkából testvérére nézve - A heves vérmérsékletedet látva kellően hatásos is volt.

Yoh meglepetten csak pislogott.

- Tudod, máshogy is fellehet ébreszteni valakit... - mondta megadóan sóhajtva és csak reménykedhetett, hogy Hao nem fogja még hasonló módon letámadni.

Ahogy haladtak, Yoh megborzongott a hűvös széltől és jobban összébb húzta magán a köpenyét. Közben körülnézve csak most vette észre mennyire is korán van még. A nap is még csak a fák törzseinél járva világított be az erdőbe. A fiatalabb testvér kíváncsian nézett a mellette haladó bátyára amiért ilyen korán már van valami dolga ma. Eddig nem fordult meg a fejében, hogy azért hagyta mindig a sátorban, mert ő nem kicsit korán kelő típus. Yoh a számára viszont nagyon is korai ébresztéshez képest izgatottan várta mit fog a testvérével csinálni és ahogy jobban bele gondolt ez lesz vele az első közös programjuk….

"Pont mint egy randi." - suhant át rajta a gondolat ahogy maga elé nézett. Majd hevesen megrázta a fejét, hogy elűzze a gondolatot, ami biztos még a reggeli ébresztőből származott. De el kellet ismernie a korai kelés ellenére Haonak tényleg sikerült jól felébresztenie.

A fák egy ponton elkezdtek ritkulni, mire a testvér pár előtt egy tó szélesedett. Yohnak nemigen volt befogadni az új hely állttal nyújtott látványt, mert testvére rögtön elé is állt egy hegyesen végződő bottal a kezében. A fiatalabb testvér bizonytalanul elvette tőle a fa darabot, de mire bármit is kérdezhetett volna, Hao már hátat fordítva haladt tovább különösebb gond nélkül a föld helyett ezúttal már a vízen sétálva. Yoh megadóan sóhajtva a part mellé ülve nekiállt levenni a cipőjét, hogy követhesse, de még le se vette az egyiket, miközben testvére rászólt.
- Jobb, ha nem veszed le, így csak jobban felsérted a lábad és elfertőződhet a sebed. - mondta neki miközben elé érve a kezét nyújtotta neki.

Yohnak egyet kellett vele értenie, így vissza kötve a cipőfűzőjét elfogadta testvére segítségét és hagyta, hogy felhúzza, miközben másik kezében a bolt volt.

- Mit tervezel? Csak mert én veled ellentétben nem vagyok képes vízen járni, cipőben meg nehéz benne menni. - mondta Yoh, miközben testvére továbbra is a kezét fogva húzta a tóba.

- Hao, nem akarom, hogy vizes legyen mindenem! - mondta a part szélén megállva makacsul.

Pontosabban Yoh csak állt volna ott, de az idősebb Asakura szótlanul rántott egyet a kezén mire Yoh a vízre lépve esetlenül bátyába karolt. Yoh a meglepetéstől csak pislogni tudott, mert miközben, így ölelte ő is a vízen állt, ami eléggé szokatlan érzés volt, tekintve, hogy a víz a földdel ellentétben még mozgott is. Hao nem hagyta, hogy sokáig csodálkozhasson, mert az öleléséből kibújva tovább vezette kézen fogva beljebb, míg a fiatalabb testvér ügyetlenül követte egyensúlyozva. De közben csodálta testvére sokoldalúságát és, hogy vele ellentétben ő milyen könnyedén és határozottan megy, mintha csak a földön járna.

Valahol a tó közepe tájékán Hao elengedte Yoh kezét, mire az elesett, ahogy eltűnt mellőle a biztos támasz. De újabb ámulatára nem a vízben landolt, ahogy azt előre gondolná bárki is, hanem a víz fölött volt négykézláb.

- Ha nem akarsz éhen halni, akkor most fogj halat azzal karóval vagy estig semmit nem eszel! Van 5 perced, hogy fogj valamit. - mondta Hao pár lépéssel távolabb állva meg tőle.

Yoh egy bólintással jelezte, hogy megértette és próbált felállni aminek megint csak az lett a vége, hogy az egyensúlyát elvesztve a vízen landolt. Közben hallotta Hao halk kuncogását, aki vélhetően jól szórakozhat az ügyetlenségét látva. A hasa korgása jelezte, hogy igyekeznie kell, mert nincs sok ideje, hogy fogjon valamit és testvére hangjából is érezni lehetett, hogy az 5 perc nála annyit is jelent se többet se kevesebbet. Így török ülésbe ülve figyelte a halakat. Amikor meglátott egy szépet akkor felkészült, megcélozta és a vízbe szúrt a karóval, de bánatára a vízen kívül mást nem is talált el vele. Ez még párszor megismétlődött, mire sóhajtva testvérére nézett. Még soha nem fogott így halat, alapból soha nem horgászott és volt egy olyan sanda gyanúja, hogy nem is ebben az 5 percben fogja elsajátítani ennek minden fortélyát. Yoh csüggedten lehajtotta a fejét, amikor észre vette, hogy testvére is a vízen ülve török ülésben szórakozottan mosolygott rá. Yoh nem adva föl újra célba vett egy halat, de ezt is sikertelenül találta el, mire hasa hangosan felkordult.

- Ez víz, itt nem pontosan ott vannak a dolgok ahol azt te látod... - hallotta meg testvére hangját közvetlenül mellőle - Gyere. - mondta felé nyújtva kezét.
Yoh komoran elfogadta a ténnyel együtt, hogy ma csak vacsora lesz. De testvére nem a part felé vezette, ahogy az elsőre gondolta volna, helyette mögé kerülve, a derekánál átkarolva szorosan magához ölelte, miközben másik kezével megfogta azt a kezét amelyikben a karót fogta, így már ketten tartották a botot. Yoh a meglepetéstől szóhoz se jutott. Furcsa érzés volt éreznie testvére apró rezdüléseit ahogy a vízen egyensúlyozott vele. Bár így olyan volt, mintha ő is ugyanúgy járna a vízen, mint a szárazföldön, de persze tudta, hogy ez csak testvérétől van most így, ellenkező esetben már rég elesett volna. Mégis így ahogy közelről érezte lélegzet vételeit - ami a nyakát csiklandozta - és apró rezdüléseit, úgy érezte mintha egyé váltak volna.

"Ilyen érzés lenne, ha valakinek testvére van…" - tűnődött el magában Yoh, miközben szeme sarkából mosolyogva Haora nézet, aki csendben az alattuk lévő vízi világot nézte.

Még soha nem gondolt eddig úgy Haora, mintha tényleg a bátya lenne. Persze a vér szerinti testvére és idősebb is nála, emellett onii-channek is hívta már, de ezek csak amolyan formalitási udvariasság volt, mert hát hivatalosan tényleg a bátya ezen nincs mit vitatni. Viszont csak most először érzi azt, hogy ő tényleg a testvére és kötődik hozzá. A fejét kicsit Hao felé fordította, hogy jobban láthassa testvére kifürkészhetetlen arcát.

"Hm… vajon most mi járhat a fejében…" - tűnődött el magában Yoh.

A választ viszont hamarabb megkapta, mint várta tőle.

- Hány halat kell fognod? - kérdezte Hao nyugodtan nem nézve rá.
- Ööö… elég lesz két pici is vagy egy közepes. - mondta zavartan ő is a vízre nézve.

De még mindig nehéz volt elhinnie, a mindig zord testvére, most tényleg horgászni tanítja, ráadásul a "fogját"... akkor lehet Hao is érez iránta valamit, nem csak úgy üresen mondja.

- Azzal kibírod estig? - kérdezte közben Hao és a Yoht fogó kezét úgy mozdította, hogy a bot hegye egy halra mutatott.

- Hai. - mondta vidáman mosolyogva, miközben figyelt.

Ezalatt a kiszemelt célpontjuk elkezdett távolabb úszni tőlük, kerülve az étlapra kerülést.

- Figyeld a mozgását és számítsd ki merre fog tartani. - folytatta az oktatást, miközben testvére reggelijét figyelte - Amikor lecsapni készülsz akkor mindig oda szúrj, ahova úszni fog, soha, ne arra a helyre céloz, ahol éppen látod.

Yoh néma bólintással jelzett, miközben ő is ugyanúgy figyelte a zsákmányát. A hal közben újra irányt váltott és ismét az ikrek felé úszott. Yoh érezte, ahogy testvére izmai lassan megfeszülnek a támadáshoz, miközben a légzése továbbra is nyugodt és egyenletes, automatikusan Yoh is ugyanígy cselekedett, ahogy testvére magától, miközben érezte, hogy már csak másodpercek vannak vissza és követve a mozgását, már látta is maga előtt, hogy merre fog úszni. A botot fogó kezét egyszerre emelték magasabbra, hogy minél nagyobb lendülettel és erőből szúrják át vele a reggelit. Továbbra is fönt tartva a láthatatlan egységet maguk között az ikrek, egyszerre döfték a vízbe a karót. Haonak nem kellet korrigálnia testvére mozdulatán. Pár másodperc után Yoh kizökkenve testvérére nézett, majd a víz alá, de sötét volt a alja, így nem látta a bot végét, se azt, hogy sikerült e elkapniuk.

- Szerinted megvan? - kérdezte bátyától, aki közben elengedve elhúzódott tőle picit.

- Nézd meg magad. - mondta Hao.

Yoh kiemelve a vízből érezte, hogy súlya van a botnak és amikor a felszínre került a végén ott volt a hal.

- Hao, sikerült! - mondta vidáman csillogó szemekkel ránézve, majd élete első sikeres horgász zsákmányára.

Hao egy darabig csendben nézte, majd elindult kifelé. Yoh követte egy jóval lassabb és inbolygósabb mozdulattal.

- Te nem eszel? - kérdezte Haotól.

Közben az említett hirtelen a vízbe nyúlva, egy macska fürgeségével vetekedve. Ahogy vissza föl egyenesedett már ott is ficánkolt a kezében a hal. Yoh némán ámulva csodálta a gyorsaságát. Miközben Hao a parthoz érve a földön lévő botot a lábához gurította és megemelve lábát már a kezében is volt egy másik karó, miközben a halat földobta. A bottal célba véve eldobta, ami a halat átszúrva egy közeli fa törzsébe fúródott bele. Amikor odaért kihúzva, testvérének is akkor sikerült elérnie a partot. Mosolyogva Haohoz ment.

- Minden lánynál így vágsz fel, hogy elcsábítsd őket? - kérdezte kuncogva.

- Nem, nekik bőven elég már a külsőm is, nem kell mellé még parádéznom is… De erre te is rájöhettél volna, ha jobban edzenél és nem telne ennyi időbe 6 lépés megtétele. - mondta gúnyosan már a végét és vissza indult a sátrukhoz.

Yoht különösebben nem zavarta testvére megjegyzése, miközben utána ment.

- Így viszont sokkal több időm van lustálkodni, meg nem kell attól félnem, hogy Anna kitekerné a nyakam, ha sok lánnyal látna. - mondta viccelődve.

- Ez is csak a gyengeséged mutatja, mert hagyod, hogy egy lány irányítson.

Yoh megadóan sóhajtva abba hagyta a kisebb vitát. Őt különösebben nem zavarja, hogy Anna irányítja. Bár ennek is megvan a maga jó és rossz oldala is egyaránt. Elvégre így jobb kondiban van és a főzési tudománya is jobb lett általa.

Közben vissza érve Hao már a tűzhöz tette a saját adagját, hogy megsüsse, testvére is csatlakozva mellé rakta a sajátját. Türelmesen leülve bátyát nézte, aki most is a lángokat figyelve merült el gondolatiban.

Minden esetre nem tudna eldönteni melyikőjük mellet érezné jobban magát. Anna és biztosan Hao is szigorú lenne vele, de bátya mellet az szól, hogy sokkal többet tudna neki átadni, mint Anna… Erről eszébe jutott egy nem is olyan régi dolog.
- Hao… akkor ez most azt jelenti, hogy már én is tudok bármikor a vízen járni? - kérdezte kíváncsian.

Testvére a kérdésén kuncogott, miközben elvette a tűz mellől a már szépen megsült halát.

- Ne lepődj meg, ha a víz alatt találod magad, amikor nem leszek már melletted. - befejezve nekiállt fogyasztani.

Yoh elkomorodva ő is elvette, miközben nekiállt ő is enni.

"Igaz, nemsokára vissza visz és akkor véget is ér a közös kalandunk…" - mondta magában. Eleinte szabadulni akart tőle, de mostanra valahogy már inkább még vele tartana, még ez a közös horgászat is jó móka volt vele. De őt várja otthon a szelleme és az iskola is, ellenben Hao kötöttségek nélkül azt csinál amit akar és valószínűleg a terveiben nem szerepel, hogy vissza menjen vele és náluk lakjon…

- A vacsora is hal lesz? - kérdezte bátyától, miközben még evett.

- Ha így kérdezed, akkor vacsorád se lesz. - mondta egy csipetnyi haraggal a hangjában, miközben jóllakottan nyújtózott egyet és maga mellé tette a nyársat.

- Én nem… mármint nem rossz neked, hogy ilyen egyhangúan eszel? Csak hal, meg hús? - miközben a válaszára várt ő is megette.

Ellenségeskedésük ide vagy oda, de belül akkor is érezte, hogy bátyának szüksége van rá, de azt nem, hogy ez a belső kényszer miből fakadhat, ahogy azt se, hogy testvérének miben kéne segítenie.

- Ha hiányosan étkeznék, nem tudnám magam formában se tartani… Szeretnél estére valamilyen gyümölcsöt? - kérdezte fölállva, miközben a tűz elaludt.

Yoh elgondolkozva a földre tette a nyársát és fölállva Haora nézve kimondta az első gyümölcsöt, ami az eszébe jutott.
- Banán.
Hao meglepetten testvérére nézet majd a nap felé fordult.

- Jó... legyen, be tudjuk tenni a mai programba. - mondta széttárva köpenyét és kezével jelzett, hogy jöjjön oda hozzá.

Yoh elmosolyodva oda ment hozzá, kíváncsian figyelve, hogy mire készül. Ahogy Hao elé lépet testvére szorosan átölelve derekánál magához húzta.

- Ha nem akarsz elégni, akkor a helyedben én most nem kapálóznék. - mondta Hao miközben körbe vették őket a lángok.

Yoh csendben csak viszonozta az ölelését, miközben a vállába temette az arcát, ahogy bőrén érezte, hogy egyre forróbb körülöttük a levegő. Majd egy erős rántást érzett és a következő pillanatban már eltűnt a meleg és a lába alatt is biztos talajt érzett. Érezve, hogy testvére már nem tartja ő is elengedve körül nézett.

Térdig érő száraz fűben álltak és egész messzire el lehetett látni. A távolra látást csak helyenként, egy két fa akadályozta meg. A nap itt még alacsonyabban járt, mint ahonnan elmentek. A levegő a korai órák ellenére is fülledt volt, így gyanítani lehetett, hogy nappal ennél jóval melegebb idő várható.

- Hol vagyu… hé Hao! - kiáltott rá testvérére, amikor az ölbe kapva elindult vele.

- Ha tovább hangoskodsz, ebben a percben vissza is viszlek. - mondta Hao szigorúan.

- Sajnálom… csak váratlanul ért. - mondta zavarában halványan elpirulva - Hol vagyunk és mit fogunk csinálni? - kérdezte fölnézve rá.

- A te feladatod, hogy szépen csendben maradsz és figyelsz, miközben nem akadályozva hagyod, hogy a dolgomat végezzem.

Yoh némán bólintva figyelte a környéket.

"Az könnyű lesz, csak én nem akarom látni ahogy ölésbe kezdesz." - mondta magában, de ha testvére tényleg ezt is fogja tervezni, most nem fog bele szólni. Részben, mert semmivel nem tudna közbe avatkozni, másfelől Hao már a reggeli elkapásnál sürgette, így biztos nagyon hamar ide akart jönni, főleg, hogy ilyen korán is keltette. Valószínűleg egyedül is tervezte a dolgot, nem egy kísérővel aki lassíthatja. Így inkább csendben figyel, hogy ne hátráltassa őt, miközben belül hálás volt, hogy megossza vele ezt a napot és nem kell egyedül a sátrában lennie.

Közben érezte, hogy megint felcsapnak körülöttük a lángok és Hao is szorosabban öleli magához. Yoh reflex szerűen jobban össze húzta magát, lehajtva fejét. Amikor a forróság megszűnt, már magasabbról láthatta a tájat. Pontosabban Hao egy fa ágára teleportálta magukat, ahol az ágra téve testvérét némán figyelte a környéket. Yoh követve Hao tekintetét próbált rájönni, hogy mit is nézhet. Ez elég nehéznek bizonyult mivel a füves mező nagy volt. Igaz innen jól lehetett látni egy bokrot is, de ettől még nem lett okosabb, így azt se értette miért jöhettek ide és testvére mit nézhet vagy esetleg várhat. A táj helyett inkább Hao arcát kezdte el tanulmányozni, hátha lát rajta valami változást amikor észre veszi amiért jöttek, és akkor majd ő is arra néz.

Bátya viszont végig rezzenéstelenül állt, mint egy szobor egész idő alatt. Yoh beletörődően újra a tájnak szentelte figyelmét, még így is jobb, mint egyedül a másik helyen. Emellett még soha nem volt Afrikában legalábbis a hely alapján azt gyanította, hogy oda vihette. Ezt később megerősítette az is, hogy egy zebra csorda jött feléjük nyerítve. A fű ellenére is látszott, ahogy lábuk alatt fölkavarták a port és a mezőn elhelyezkedve fogtak neki az étkezésnek. Yoh mosolyogva nézte. Testvérének nem kell nagyon megerőltetnie magát, ha állatkerti túrára szánja rá önmagát. Így sokkal jobb a saját környezetükben látni ezeket a vadon élő állatokat, mint egy kifutón a szelídített társaikat. Kíváncsi volt, hogy vajon amíg itt lesznek látni fogják e a szavanna királyát is.

Ahogy csendben figyelték a környezetüket, úgy az idő is telt és lassan a nap már a fejük fölött tűzött le rájuk. Ez idő alatt semmi említésre méltó nem történt, de ez után idővel Yoh észre vette testvérén, hogy megmozdul, bár eleinte azt hitte csak azért, mert eddig mozdulatlanul állt végig és elzsibbadhattak tagjai. Ahogy ez eszébe jutott nyújtózott egy nagyot, miközben testvére hirtelen eltűnt mellőle. Yoh értetlenül pislogva kereste, csak nem tervezi, hogy itt felejti most meg őt. Megkönnyebbülésére testvérét a bokor közelében találta meg, aki jól láthatóan a bokor és az az előtti helyet figyelte. Yoh jobban koncentrálva figyelt, hogy észre vegye az apró részleteket is, amiket ő figyelmen kívül hagyott, míg testvére nagyon is látta. Ekkor tűnt fel csak neki, hogy helyenként a fű picit szétnyílik. Mintha egy állat a fűben lopakodva közelíti meg a zebrákat.

"Vajon milyen állat lehet… Mond, hogy nem készülsz levadászni azt az állatot, amiért megjegyzést fűztem a vacsoráért." - mondta Yoh magában riadtan, és testvérét nézte, aki folyamatosan hol a bokrot, hol a fűben megbújó állatot nézte. Szemmel láthatóan testvére is érzékeli a közelben ólálkodó veszélyt, de őt valamiért a bokor jobban érdekli.

"Oroszlán." - mondta Yoh magában, amikor meglátta a fejét, hogy jobban lássa egy pillanatra a zsákmányt.

De ez nem akármilyen nőstény oroszlán volt. Igaz rövid időre lehetett látni a fejét, de így a száraz fűben még jobban szembetűnt a fehér színe. Bár az oroszlán a zebráknak szentelte a figyelmét, lehetett sejteni, hogy Haon is ott a fél szeme, elvégre, ha a zebra nem is sikerül ő még ott van a közelben, mint étel.

A csendet egy dördülés rázta meg. Yoh ijedten kapaszkodott az ágba, hogy le ne essen a fáról. Közben a zebra csorda is rémülten szaladt el a helyről.

"Hao!" - kiáltotta rémülten magában a nagy felfordulásban és az ágra állva kereste testvérét.

A bokorból egy ember jött ki terep színű ruhában, testvérére szegezve fegyverét.
"Kérlek mond, hogy nem talált el." - mondta Yoh magában aggódva, görcsösen kapaszkodva a fa törzsébe.

Ami ez után történt az egy pillanat műve volt. Hao kikapta a vadász kezéből a fegyvert, egy gyors fordulással a fűbe rúgta a férfit. Ekkor egy ember halál kiáltása és egy éhes oroszlán morgásának elegye keveredett a levegőben.

- Így lesz a vadászból préda. - mondta testvére immár közvetlenül mellette állva.

Yoh még az előbbi sok hatására lassan nézet csak testvérére, akinek a kezében már nem volt ott a fegyver. Majd megkönnyebbülten borult testvérére szorosan átölelve őt.
- Úgy aggódtam érted, nem eset bajod?

Hao pár percig meglepetten csak pislogott, mire eljutott hozzá a kérdés. Egy fél mosollyal az arcán viszonozta ölelését.

- Ennél több kell, hogy ártsanak nekem.

Újra fölcsaptak körülöttük a lángok, elutazva a következő helyszínre.

Megérkezve Yoh kibújt testvére karai közül körülnézve. A táj elszomorító volt, rengeteg kivágott fának a megmaradt tönkjeit lehetett csak látni. Ahol még volt az erdőből, az viszont rendkívül színes volt. A zöld minden árnyalatát lehetett látni. Egy közeli páfrány levelén végig simítva érezte, hogy nedves.

- Ez az esőerdő? - kérdezte Haora nézve.

- Igen, de nem az Amazonasi, amire gondolsz. Ez a Délkelet-ázsiai. - mondta egy fához lépve, fölnézve rá.

- Fát fogunk ültetni itt?- kérdezte kíváncsian.

- Részben, azt mondtad vacsorára banánt kérsz, az itt terem. - mondta levéve cipőjét és köpenyét.

Igaz ezt, mondta, de ő boltra gondolt alatta, de úgy látszik Haonak a bolt a természetet jelenti.

- Miért is vetkőzöl te le? - kérdezte zavartan pislogva.

Hao szórakozottan kuncogott.

- A banán nem jön le magától, valahogy föl kell érte mennem. Ha gondolod te is fölmászhatsz azon. - intett fejével egy másik fára.

Yoh bólintva odament és ugorva egyet megkapaszkodott a törzsén. Pontosabban csak kapaszkodott volna, ugyanis elkezdett rajta lefelé csúszni. Yoh még párszor próbálkozott, de nem értette miért csúszik le eleinte. Jobban megvizsgálva a fát észre vette, hogy a többitől eltérően, ennek nincsenek kérgei, ezért olyan sima és nehezen megmászható. Kíváncsian testvérére nézett, hogy vajon ő, hogy boldogul. Meglepetésére ő már a fa tetején volt és ép készült a tűz karddal levágni a gyümölcsöt. Ő vele ellentétben a meztelen talpaival fogta közre a törzset, így tartva meg magát, hogy fent maradjon. Amint elkezdett zuhanni a levágott darab, abban a pillanatban a tűz kard eltűnt és alatta megjelent a tűz szellem keze elkapva azt és letéve a földre. Közben Hao is sikeresen leereszkedett és már vette magára a ruháit.

- Elképesztő vagy, mondták már? - kérdezte ámuldozva hozzá menve.

- Nyugodtan egyél belőle, amíg vissza nem térek. - mondta testvére hajába borzolva és eltűnve a különböző páfrányok és pálmák hatalmas levelei között.

Yoh csendben egy fa törzsének vetve hátát figyelte a kipusztult tájat, miközben próbálta elképzelni, hogyan is nézhetett ki régen, amikor még itt álltak és a hely élettől nyüzsgött. Közben amit testvére levágott neki a fáról banánt mellette pihent a fűben. Nem akart előbb enni nála, ezért inkább megvárta vele, legyen akármilyen éhes is, elvégre Hao is biztosan valamilyen szinten éhes volt már.

Yoh annyira bele merült gondolataiban, ahogy támasztotta föl a tájat, hogy észre se vette a vissza térő Haot, aki egy tompa puffanással és ágak suhogásával a földre tette azokat a növényeket, amiket ez idő alatt össze szedett. A zajra össze rezzenve testvérére nézett, aki közben nagyot nyújtózkodott.

- Takarítsuk el ezt a törmeléket. - miközben beszélt Yoh látta szemében azt a jól ismert elszánt tűzet égni bennük.

Ahogy Hao össze csapta tenyerét a fa törzs csonkok abban a másodpercben elkezdtek égni. Egészen addig, amíg már nem maradt semmi más utánuk, csak a gödör és annak a mélyén a hamu, jelezve, hogy régen itt még fa volt egykoron.

- Tedd hasznossá magad és ezeket temesd be. - utasította testvérét Hao miközben leült mellé az árnyékba.

Yoh mosolyogva bólintott és már neki is állt a feladatnak. Csendben végezte a dolgát, minden növényt egy gödörbe tett bele, gondosan betemetve őket. A nap már lassan vége felé járt, mire Yoh fáradtan testvére mellé ült.

- Szerinted mennyi év kell mire ezek megnőnek? - kérdezte kíváncsian testvérére nézve, aki guggolva mindkét kezét a földre téve támaszkodott.

- Semennyi. - jött a tömör válasz.

Yoh értetlenül nézte bátyát. Közben egy kisebb remegés rázta meg a földet. Miközben kitágulsz szemein keresztül látta a frissen ültetett növényeket egyre magasabbra és magasabbra nőni, míg a végére már akkorák lettem, mint a többi körülöttük. A különbség észre vehetetlen volt, mintha nem is most ebben a pillanatban lettek volna elültetve. Nem mert belegondolni, hogy ez testvéréből mennyi furyokut vehetett ki. Ahogy az egyik frissen nőt fára tette kezét és fölnézett rá még mindig hihetetlennek tartotta testvérét. Az a rengetek erő amit a halálukkor elvett tőlük, most felhasználva máshol életet adott. Hao képes elvenni és egyben adni is. A rossz oldala mellet ott van benne a jó is, igaz kis mértékben, de ott van.

- Hao, ez… - kereste Yoh a szavakat még mindig ámulva, miközben egy lépést hátrált, de egyszerűen arra amit tett nem volt szó.

Hao örökös harcot vív hol a rátámadók ellen, hol a természet újjá élesztésében. Egy végtelen körforgás, amiből csak akkor tud kitörni, ha Sámán királlyá válik.

- Mi lenne ha haza mennénk, útközben még kitalálhatod, hogy mit akarsz mondani. - mondta szórakozottan kuncogva, miközben testvére kezébe adott egy adag banánt.

A maradékot ott hagyta a földön az állatoknak, nekik amúgy is sok lenne alapon.

Yoh zavartan bólintott, miközben megfogta a banánokat és kissé oldalra döntött fejjel figyelte, hogy most mire készül Hao. Mert eddig mindig úgy utaztak, hogy testvére átölelte, de most hátrált tőle. Látta testvére körül vibrálni a levegőt, ahogy lassan emelkedni kezdett, miközben a vállaiból egy-egy a tűz szellemére hasonlító kéz jelent meg csak ezúttal fekete színben, míg a vállainál is egy-egy ágyú magasodott, a mellkasánál a tűz szellem feje rajzolódott ki és hátul egy hosszú hegyes farok jelent meg. Ezúttal Hao szelleme nem a jól megszokott piros színekben pompázott, hanem ezuttal fekete színben pompázott. Yoh félelemmel nézte az új formát, amit eddig még soha nem látott tőle, testvére új külsőjének ijesztő volt a kisugárzása. A borotva éles karmok és a 2 ágyú egyértelművé téve, hogy nagy területen sok ember életét tudná kioltani ezzel a formával. Hao közben vízszintesen a tűz szellem karjait behajlítva ereszkedett a földre.
- Gyere, mássz a hátamra. - mondta neki Hao.
Yoh aprót bólintva zavartan oda ment és teljesítette kérését.

Hao kuncogott, közben, ahogy érezte magán testvére bizonytalanságát.

- Nyugodtan átölelhetsz a lábaiddal, ha úgy jobban érzed a kezeiddel is átölelhetsz, nem lesz tőle bajod. - miközben beszélt lassan emelkedni kezdett.

Yoh kicsit bizonytalanul még de átkarolta lábaival a derekánál, kezeivel inkább a vállába kapaszkodott.

Amint a fák fölé értek Hao elindult vele vissza "haza". Ahogy kiértek a szigetből lejjebb ereszkedve repültek a víz fölött. Yoh izgalomtól csillogó szemmel nézett mindent, még soha nem érzett és nem is látott ilyet. A banánt úgy igazgatta, hogy a combjaival megtarthassa, miközben megtartva egyensúlyát lassan elengedte kezeivel testvérét. Hao a víz tükrét figyelve nézte, mire készülhet testvére, miközben ügyelt, hogy egyenletesen haladhasson, amíg kevésbé kapaszkodik rajta. Yoh közben érezte ahogy a szél az arcába kapva össze borzolja a haját.

- Jiiiiháááá! - kiáltotta el magát Yoh miközben kezeit széttárva élvezte a szelet és a repülés által keltett szabadságot.

Testvére mosolyogva nézte a vízben öccse vidám arcát.

- Hao, ez tök jóóó! - mondta neki vidáman mosolyogva, miközben kezeivel immár a hátán támaszkodott.

- Már nem is érzem magam a foglyodnak, sokkal inkább egy vendégnek. Arigatou, hogy magaddal vittél és láthattam ezeket. - mondta Yoh őszintén.

Testvére némaságba burkolózva fogadta a köszönetét.

- Egyébként mi ennek a formádnak a neve? - kérdezte kíváncsian lenézve rá.

- Kurobina. - majd egy kis idő után hozzá tette. - Azt jelenti fekete szárnyas. - magyarázta bátya.

- A feketét értem. - mondta oldalra nézve, ahol látta a tűz szellemnek most fekete színekben pompázó kezét. - De a szárnyakat nem, az mire utal? Hisz az óriás szellem kontrollal is tudsz repülni.

- Hai, de ezzel sokkal gyorsabb vagyok.

- Mennyivel? - kérdezte továbbra is kíváncsian.

Hao mintha csak erre várt volna ajkait a jól ismert gonosz félmosolyra húzta.

- Kapaszkodj erősen vagy leesel. - tanácsolta bátya, miközben érezhetően gyorsítani kezdett.

Yoh értve, ezúttal már szorosan átkarolva nyakánál bújt hozzá, miközben testvére egyre gyorsabb lett. Oldalra tekintve Yoh látta ahogy testvére sebessége szelte a vizet. A víz a folyamatos gyorsulás növelésétől egyre jobban nyílt szét alattuk. A szétnyíló vízben a nap még lemenő sugarai áttörve rajtuk, halvány szivárvány jelent meg. A nagy sebesség ellenére Yoh valahogy nem félt a hátán, sőt inkább biztonságban érezte magát. Közben testvére hirtelen irányt váltva a magasan az égbe emelkedett, fel a felhők közé, ahol már vissza véve a tempóból újra lelassított és békésen haladtak tovább.

- Ennyire. - mondta bátya szórakozottan kuncogva, testvére régebbi kérdésére válaszolva.
Yoh lazítva az ölelésen, hogy Hao már jócskán vissza vett a tempóból, fölülve körülnézett. A látvány festői volt. Ahogy mellettük a nap tűzpiros korongja már félig lemenőben, és körülöttük a felhők a sárga és a piros színek keverékének megannyi változatával festették be.

Yoh némán csodálva emelte föl az egyik kezét, hogy megérinthesse vele a felhőt. Olyan volt, mintha puha vatta cukorba nyúlt volna, miközben kuncogva vissza húzta a kezét. Ezalatt a nap szép lassan alábukott átadva a helyét a tengernyi csillagoknak. Yoh csendben emelte tekintetét az ég felé, hogy minél jobban betudja fogadni szemével a látványt.

- Rájöttem a titkodra, ezzel csábítod el a lányokat, hogy megmutatod nekik ezt. - mondta csodálattal a hangjában, a látvány szépségétől.

Alatta Hao teste rázkódni kezdett a nevetéstől.

- Reggel igazat mondtam neked, elég a felsőtestem látványa nekik és már az enyémek. - mondta magabiztosan.

- Attól még megmutathatnád nekik, biztos nekik is tetszene ez. - mondta mosolyogva.

Hao hümmögve elgondolkozott.

- Igazából te vagy az első akinek ezt megmutattam.

Yoh meglepetten lenézett rá.
- Még Opachonak sem?

- Iie. - mondta fejét megrázva - Még kicsi ahhoz, hogy a hátamon biztonságosan meg tudjon kapaszkodni.

Yoh érezte, hogy meghatódik, testvérének sokkal több rejtett oldala van, mint hitte és ő azon ritka személyek közé tartozik, akinek testvére ezeket még meg is mutatja már.

Hao közben egy idő után lassan ereszkedni kezdett.

- Miután földet értünk, te fogsz fát szedni, ha csak nem akarsz a sötétben vacsorát fogni. - mondta testvére.
- Jól hangzik.

Közben lassan földet érve Yoh leszállt róla és elindult fa ágakat szedni, miközben testvére szétválva szellemével valami harapni való után indult.

Nem telt bele sok időre mire mindketten végezve egy frissen rakott tűz mellet fogyasztották el ételüket, banánnal fűszerezve.

Yoh jóllakottan kezeit háta mögé téve megtámaszkodva nézett föl. De nem a fölötte lévő csillagokat látta és az azt takaró lombokat, gondolatai egészen máshol voltak.

- Akkor 2 nap múlva haza viszel? - "És vége lesz mindennek…" - fejezte be magában a mondatot Yoh.

Testvére egy apró fej rázással nemet mondott.

- Holnap este már haza viszlek.

Yoh picit szomorkásan fölállt. Egy nap, még egy napot testvérével tölthet, aztán kitudja hány nap, hónap vagy esetleg év múlva láthatja csak újra. Az első idejutási napján még örült volna a hírnek, hogy este már a saját ágyában lehet. De az elmúlt két nap alatt már hiányozni fog neki a bátya. Egészen megszerette már őt, bár azt nem tudta benne milyen nyomot fognak hagyni az emlékek, de már nem azzal a kemény szigorral bánik vele, mint régen. Ellenségek ként rabolta el és jó barát ként távoznak majd a végére. Az elmélkedése végére már kuncogva lépett be a sátorba. Nem időzve bent sokat, mert a sátor belseje igen szegényes volt, így a kötszert hamar megtalálva lépet ki és testvére értetlen arcát látva, hogy mit csinálhat egy hatalmas mosollyal mellé ülve az ölébe tette a kötszert és a még sértetlen kezét nyújtva felé. Egyértelművé téve előtte szándékát.

- Gondolom most ez jön. - mondta szórakozottan kuncogva.

Hao aprót bólintva egy kis idő után közre zárta testvére kezét a tenyerében, erősen szorítva. Yoh nagy levegőt véve, szemeit becsukva felkészült az égő fájdalomra, amit hamar meg is érzett egyre erősödve. Hao végezve az újabb alkotással testvérén gondosan nekiállt bekötni azt. Yoh egy darabig csendben figyelte, majd megtörte a csendet.

- Hao, mi lenne ha az utolsó napot egy kisvárosban töltenénk? - kérdezte Yoh érdeklődve.

- Miért is? - kérdezte rá se nézve, miközben ugyanúgy folytatta.

- Keresni neked egy igazi barátnőt. - mondta határozottan és kedvesen rá nézve.
Hao meghallva annyira meghúzta a kötszert, hogy már csak azt vette észre, ahogy testvére keze megrándul a fájdalomtól, mire gyorsan lazított rajt és sebesen befejezte. Csak ezután nézet testvérére.

- Egy micsodát?! - nézett rá Hao úgy mint aki még soha nem hallotta volna a szót.

- Barátnőt. - ismételte meg Yoh, testvére zavart arcát látva elmagyarázta - Ez a pár nap megmutatta belül mennyire is vagy magányos és egyedül valójában. Szerintem jót tenne neked egy társ aki melletted van és bármikor számíthatsz rá. - mondta őszintén. - Jót tenne a lelkednek is, ha valaki veled lenne.

Hao még egy darabig úgy nézett rá, mint aki nem érti mit mond. Majd lassan a tűzre nézett.

- Értem. - mondta hosszú hallgatás után.

Yoh elmosolyodott, mert testvére nem mondta ki, de látta rajta, hogy tényleg elgondolkozik rajta, hogy elértek hozzá belül a szavai.

- Arigatou. - mondta átölelve, hozzá bújva. - Tényleg nagyon tetszett a mai nap... majd megismételhetnénk. - mondta kuncogva.

Hao egy aprót bólintott, miközben nem mozdult.

- Oyasumi Onii-chan. - mondta egy apró jó éjt puszit adva az arcára és elengedve a sátorba ment, ahol hosszan elnyúlva mélyen elaludt.

Hao rá se pillantva továbbra is a lángokat nézte. Végül eloltva a tüzet csatlakozott öccséhez a sátorban. Csendben mellé feküdve adott a homlokára egy jó éjt puszit, majd átkarolva elaludt ő is.

Szómagyarázat:

Onii-chan - idősebb fiú testvér, báty

Arigatou - köszönöm

Hai - igen

Iie - nem

Oyasumi - jó éjszakát