Cím: Midnight Train
Írta: Drachiss
Korhatár: 18
Párosítás: Harry/Draco
Figyelmeztetések: durva nyelvezet, slash
Tartalom: Mennyire változtathat meg egyetlen szeretkezés mindent? Van, mikor az ember egyszerűen túllép rajta, van, hogy az egész világ a feje tetejére áll.
Szerző megjegyzése: Régebbi történet, kissé gagyi, ennek ellenére szeretnék kritikákat kapni!
2. fejezet - Lovegood és Parkinson (Harry)
Remegve készülök az estére. Természetesen Ronnak és Hermionénak semmiről sem számoltam be. Se Lunáról, Malfoyról meg főként nem. Igazából meg sem tudom mondani, hogy mit miért teszek. Talán csak egyszerű bosszúvágy az egész. Úgy érzem, szétfeszítenek a gondolatok. Megéri- e megbántani Lunát amiatt a köcsög miatt? És egyáltalán miért csinálom ezt? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kergetik egymást fejemben, de nem törődöm velük.
Megbeszéltük Lunával, hogy vacsora után az előcsarnokban találkozunk és keresünk majd valami kis eldugott helyet, ahol beszélhetünk. Még mindig nem tudom, hogy beavassam- e a tervembe, vagy egyszerűen csak felhasználjam hozzá a tudta nélkül. Az utóbbi mellett döntök. Bánt, hiszen tudom magamról, hogy én nem ilyen vagyok, de most valahogy mégsem érzem lelkiismeretem olyan kínzónak, mint máskor.
Belépek a nagyterembe és meglátom Lunát ahogy felém integet. Visszaintek neki, de közben szememmel kerülöm a mardekáros asztalt. Leülök vacsorázni, de alig pár falat csúszik le a torkomon. Hermione elkezd faggatni, hogy mégis mi bajom van, de miután harmadszor is kijelentem, hogy semmi, békén hagy.
Felállok az asztaltól és kifelé indulok, látom, hogy Luna azonnal felpattan és követ. Szinte még el sem érem a kijáratot, már mellettem lépked. Az előcsarnokba érve összeszedem bátorságom és ujjaimat az övéi közé illesztem. Látom, hogy arcán csodálkozással teli boldog mosoly terül el, egy kis pirulással megspékelve. Szó nélkül vezetem tovább a kihalt folyosókon, de nem nézek rá. Nem megy.
Elérjük az egyik üres tantermet és kinyitom az ajtót, majd belépünk. Luna elengedi kezem és az egyik padhoz sétál majd felül a tetejére. Rám emeli álmatag tekintetét mielőtt megszólal.
- Elmondod, hogy mi ez az egész? - kérdi. Én értetlenül nézek rá.
- Harry, legyünk őszinték. Én nem az a lány vagyok, akit elképzelnek az emberek, amint kézen fogva járkál veled a folyosón.
Paff. Lebuktam. Nem a saját lelkiismeretem, nem baráti szeretetem, hanem Luna igencsak minimális önbecsülése buktatott le. Persze még megmenthetném a helyzetet, de nem akarom. Luna nagyon kedves lány és nem érdemli meg, hogy bántsam. Eldöntöm, színt vallok.
- Nézd Luna - kezdem, bár nehezemre esik -, szeretném a segítségedet kérni... nos hát... öhm... valamiben. - Képtelen vagyok neki elmondani. Nem megy.
- Mégis mi az?
Egy pillanatra elgondolkodom. Elvégre Luna boszorkány, elég idős már, tehát nyilvánvalóan tisztában van a nemi élet rejtelmeivel. Egy kérdést teszek fel neki, hogy megbizonyosodjam.
- Voltál már fiúval?
- Milyen értelemben? - kérdez vissza.
- Hát... Nos... Szóval... Érted... Úgy? - Hihetetlen, hogy egy épkézláb mondatot nem tudok kinyögni, de arckifejezésén látom, hogy leesett neki, mire gondolok.
- Ja, hogy szexeltem- e már? Igen, persze. Még tavaly Nevillel.
Szám nyitva, szemem kipattanva, állkapcsom a padlót veri. Lunától már megszoktam ezt a közvetlenséget, de ilyen jellegű információkra nem számítottam.
- De veled nem fekszem le - teszi hozzá.
Megrökönyödök, kis híján el is nevetem magam.
- Nem, nem, ilyenre én sem gondoltam.
Úgy döntök, mindent elmondok neki. Mindent. Tudom, hogy ennél jobb választásom nem is lehetne, hiszen Luna valószínűleg nem fog kiabálni, mint Hermione, hogy mégis mi a fenét képzeltem, hiszen Malfoy meg is átkozhatott volna. Nem hiszem, hogy megrökönyödne, ahogyan Ron tenné, és teljesen meg is bízom benne.
Belekezdek a történetbe, de ő csak bambán néz rám. Elmondom neki a tegnap történteket, persze nem megyek bele a kínosabb részletekbe, csupán pár mondatban beszámolok a szituációról, a levélről, Zabiniről, a veszekedésről és a sértésekről. Nem titkolom előtte, hogy Malfoyról van szó. Miután befejezem, ő csendben néz rám.
- Te belezúgtál Malfoyba - jelenti ki.
- Méghogy én Malfoyba? Én? Abba a görénybe? Soha!
- Akkor mégis miért akarsz rajta bosszút állni?
- Mert megsértett - jelentem ki hevesen.
- De mindenki tudja, hogy te és Malfoy folyton sértegetitek egymást, ez nem elég ok arra, amire készülsz.
Teljesen megdöbbenve állok, erre nem tudok mit mondani. Csak kis idő elteltével szólalok meg.
- Segítesz nekem?
- Igen. De legalább annyit mondj el, hogy hogyan.
- Játszd el, hogy a barátnőm vagy.
Másodszor. Másodszor értem el, hogy Luna megdöbbenjen. Hihetetlen...
- Mégis miért? - kérdezi jogosan.
- Mert biztos, hogy Malfoy azért írta nekem azt a levelet, mert megint együtt akart velem lenni. Ebből következik, hogy féltékennyé tudom tenni, ha mással lát, adott esetben veled.
Luna elgondolkodik egy pillanatra, majd egyszerűen csak bólint.
- Köszönöm - mondom, s már indulok kifele, amikor utánam szól.
- Mit kell tennem?
Döbbenten nézek rá.
- Hogy érted ezt? - kérdezem.
- Én még sohasem jártam senkivel, mégis mit kell csinálnom, hogy úgy tűnjön, mi együtt járunk?
Na ez kemény dió lesz.
- Hát... - kezdem - Kézenfogva járkálunk a folyosón meg ilyenek. De semmi olyan nem történik, amit te nem akarsz.
- Értem. - Bólint egyet, majd felém lépdel és megfogja a kezem. - Akkor menjünk.
Elvigyorodom és kivezetem a teremből.
Mivel már szinte mindenki végzett a vacsorával, így rengeteg szempár kíséri utunkat, mögöttünk pedig heves súgdolózás alakul ki, de nem érdekel.
Az egyik sarkon lefordulva megpillantom Malfoyt, amint Parkinsonnal nyalják-falják egymást. Nem tudom miért, de olyan csalódottság önti el a lelkem, hogy mozdulni sem tudok, tehetetlennek érzem magam. Luna is meglátja őket és felém fordul.
- Akarod, hogy másfele menjünk? - kérdezi.
- Nem - válaszolom csendesen.
Belenézek nagy szemeibe, s szinte fel sem fogom, hogy mit mondok.
- Luna, én most meg foglak csókolni.
Harmadszor. Harmadszor értem el egy nap leforgása alatt, hogy megdöbbenjen. Nem várom meg válaszát, vagy tiltakozását, hanem kezeimet nyaka köré fonom és lágyan megérintem ajkait sajátjaimmal. Szinte öntudatlanul viszonozza csókomat, miközben karjaival átölel.
Döbbent nyögések hallatszanak körülöttünk minden oldalról, s egyszer csak felismerem Hermione hangját. Abbahagyom a csókot és legjobb barátom felé emelem tekintetem, aki Ronnal pár méterre álldogál tőlünk, elkerekedett szemeket meresztve rám és kvázi "barátnőmre". Mielőtt megszólalhatnék, hogy elmagyarázzam nekik a dolgot, vagy akárcsak köszönjek, ő karon ragadja Ront és elráncigálja a lépcsőforduló felé.
Malfoy felé nézek és mélységes megütközést vélek felfedezni a szürke szempárban, ahogyan ránk tapad a tekintete. Csak az a baj, hogy elégedettség helyett búskomorságot és bánatot érzek. Megfordulok és Lunát magam után húzva, minden büszkeségemet latba vetve indulok el a lépcsőforduló irányába, ahol barátaim az előbb eltűntek.
Néhány folyosóval arrébb, elköszönök Lunától és a griffendél torony felé irányítom lépteimet. A Kövér Dáma elé érve elmotyogom a jelszót, majd belépek a portrélyukon. Minden szempár rám szegeződik, hiszen nyilvánvaló, hogy így vagy úgy, de mindenki értesült a szerelmi románcomról Luna Lovegooddal. Keresni kezdem Ronékat, de mivel sehol sem látom őket, biztosra veszem, hogy a fiúhálóban vannak, és épp kitárgyalnak engem. Felsietek a csigalépcsőn és az ajtón belépve belátom, hogy nem tévedtem.
Érkezésemtől szinte megfagyott a levegő a szobában, mindkettőjük figyelme rám irányul, de száz százalék, hogy egy másodperccel ezelőtt még én voltam a téma. Hermione szólal meg először.
- Miért nem mondtad el?
- Mit? - kérdezek vissza.
- Ugyan Harry! Hiszen láttunk! Miért nem mondtad, hogy Lunával jársz? Azt hittem barátok vagyunk! - csattant fel Ron.
Elmémet azonnal elöntötte a düh. Nem szoktam meg, hogy Ron ilyen hangon beszéljen velem, s ez most elég volt ahhoz, hogy mérhetetlen haragra gerjedjek.
- El akartam mondani, de nem hiszem, hogy meghallottátok volna, hiszen amióta együtt jártok teljesen össze vagytok tapadva a szátoknál, mint két nyálas csiga - mondom könyörtelenül és gúnyosan. Nem tudom mi ütött belém, hogy mondhattam ilyet? A legjobb barátaim, örülnöm kéne a boldogságuknak, ehelyett még őket is elüldözöm magam mellől. Mi a fene van velem?
Ron fülei lángvörösre gyúltak, Hermione pedig könnytől csillogó szemekkel néz rám. Tudom, hogy most nagyot hibáztam és mélységesen megbántottam mindkettőjüket, pedig nem akartam. Az a legkevesebb, hogy megpróbálom helyre hozni.
- Sajnálom - mondom.
- Nem kell Harry - hallom Hermione hangját, s látom, hogy felöltötte Ron fülszínét, miközben arcán krokodilkönnyek szánkáznak végig. - Nem kell sajnálnod azt, hogy elmondod mit érzel. Csak azt hittem, te talán megértesz egy kicsit minket, de túl nagyot tévedtem veled kapcsolatban. Fogalmam sincs, hogy mi ütött beléd, de feltűnően kezdesz hasonlítani Malfoyra.
Azzal Ronnal együtt kisétál a hálóteremből magamra hagyva.
Tessék. Ez jár nekem azért, mert ész nélkül beszélek össze-vissza. Hermione - tudtán kívül - idilli hangulatomat egyenesen megkoronázta utolsó szavával. Malfoy.
Nincs kedvem semmihez, így átöltözöm és lefekszem, bár tudom, hogy egyhamar úgysem alszom el. Hosszú éjszakám lesz.
Egy nap alatt sikerült elérnem, hogy vérig sértsem barátaim, összejöjjek Lunával - mégha csak idézőjelesen is - és magamra olyan érzelmi tájfunt zúdítsak, hogy lelkileg teljesen megtépázva érezzem önmagam. Még mindig nem tudok napirendre térni a dolgok felett. Akármennyire furcsa, de Luna szavai visszhangoznak a fejemben.
Te belezúgtál Malfoyba.
A legrosszabb az, hogy kezdem elhinni, igaza van. Elvégre ha logikusan nézzük, a görény valóban nagyon helyes, izmos, feszes hasa van, szőke haja, szürke szeme, egyszóval ha leveti az öntelt arckifejezését, akkor külsőleg tökéletesnek mondható. De a belsővel gondok vannak, hiszen kötnivaló, aljas, hitvány, gonosz kis féreg, aki mindenkit eltipor aki az útjában áll. Engem például úton, útfélen. De tegnap óta mégis van valami, ami vonz hozzá. Egy megmagyarázhatatlan dolog, amit nem tudok kiírtani magamból, ami miatt folyton körülötte járnak a gondolataim. Persze tisztában vagyok a letagadhatatlannal, miszerint életem eddigi legnagyobb orgazmusát éltem át vele tegnap, de elképzelni sem tudom, hogy ez miként hathatott rám olyan szinten, hogy beleszeressek.
Ekkor meghallom, hogy kinyílik az ajtó, s ágyam függönyén kikukucskálva látom, hogy Neville az. A tékozló fiú - mosolyodok el magamban a gondolatra.
Még hosszú ideig fekszem gondolataimba merülve...
Kialvatlanul, kimerülten ébredek. A szoba már üres így én is felöltözöm és azonnal a nagyterem felé veszem az irányt, hiszen gyomrom enyhe görccsel bosszulja meg rajtam a tegnapi éhségsztrájkom, mely idegességemben vett elő. A klubhelyiségen áthaladva szemem sarkából látom Ront és Hermionét, de amint megpillantanak, tüntetőlegesen azonnal elfordulnak. Megértem őket. Nagyon fáj a szívem miattuk, de nincs bátorságom odamenni hozzájuk és elmondani, hogy mi is bánt valójában.
Lemegyek reggelizni, amikor a Nagyterembe érve meglátom Lunát és feltűnik a mellén lévő tenyérnyi kitűző. Közelebb érve már el is tudom olvasni. Elborzadok.
HARRY POTTER AZ ÉN PUSSZANCSMACKÓM!
Ez már nekem is sok. Jesszusom, hogy gondolhatta ezt komolyan? Persze mindenki rajtam röhög, de ezt már megszoktam. A griffendél asztalához somfordálok és leülök. Seamus azonnal mellém csúszik.
- Szia Pusszancs... - jéghideg tekintetem belé folytja a szót és csak egy vigyort enged meg magának. Kelletlenül veszek el az előttem lévő tálról egy pirítóst, majd enni kezdek. A többség engem néz, így kerülöm tekintetüket. Gyorsan megreggelizem és már vágtatok is kifelé a szabadba, ahol reményeim szerint nyugtom lesz. Legendás lények gondozása az első órám, ami egyben azt is jelenti, hogy találkoznom kell Malfoy-jal, aki mellett tuti ott lesz Parkinson is. Megszaporázom lépteimet.
Persze ismét nem kellett csalódnom. Gondolataim uralója egész végig ott nyalakodott azzal a hülye libával az orrom előtt, ráadásul Ron és Hermione is erőteljesen kerültek. Nem érdekelnek. Érzem, hogy lassan mindenkit elüldözök magam mellől. Mellettem minden tönkre megy.
Az elkövetkező másfél hónap eseménytelenül telt, leszámítva persze, hogy egyedül voltam, barátok és társak nélkül. Lunával továbbra is játszuk a kis játékunk, aminek ugyan semmi eredménye, hacsak nem az, hogy Malfoy még köcsögebb velem, mint eddig bármikor. Soha nem hittem volna, de ezekben a napokban szeretek együtt lenni Lunával, mert akárhogy is nézzük, jelenleg ő a legjobb barátom. Megpróbáltam lebeszélni a kitűzőjéről, eredménytelenül. Ragaszkodik hozzá, mert szerinte ez a bizonyítéka a kapcsolatunknak, ami persze nincs, de a külvilág felé ezt a látszatot mutatjuk.
Néhány napja McGalagony magához hívatott, mert beszélni akart velem a tanulmányi eredményeim jelentős romlásáról. Hát igen. Piton már nem is várja el, hogy főzzek nála bármilyen bájitalt. Óra elején beírja az egyest, levon néhány pontot a griffendéltől, én meg utána csendben üldögélhetek az asztalomnál az óra végéig, hallgatva a gúnyos megjegyzéseit. Nem érdekel. Semmi sem érdekel. Két hete kiraktak a kviddics csapatból is, mert mindenkivel olyan bunkó voltam, hogy az szerintük már elviselhetetlen. Sajnos McGalagony szerint is. Most valami Edward Palmsly vette át a helyem fogóként, ha jól tudom harmadéves, de meg se kell néznem, hogy tudjam, fele olyan jó sincs, mint én.
Luna az egyetlen, aki vígasztal és beszélget velem, miközben arról próbál meggyőzni, hogy mondjam el legalább Ronéknak az igazat.
Az igazat. De mi az igazság? Az elmúlt hetek alatt már rájöttem, de elfogadni még mindig nem tudom. Amiben biztos vagyok, az mindössze annyi, hogy nem véletlen, hogy ha Draco a közelemben van, folyton őt figyelem. Azt, hogy hogyan eszik, hogyan ír, miként beszélget a barátaival, sőt még azt is, hogy miképpen smárol folyton Pansy Parkinsonnal.
Szeretem.
Olyan furcsa ezt még csak végiggondolni is. Ezerszer átgondoltam, hogy vajon miért, de választ nem kaptam rá. Talán csak azért, mert annyira vágytam már egy másik ember közelségére, hogy egyből beleszerettem az elsőbe, aki közel engedett magához? Nem tudom. Talán így van. De ezen akkor sem tudok változtatni. Sajnos.
"Talán csak álmodom, hogy valahol egy ölelés vár, és az ölelés, ölelésre ölelést vár.
Talán csak álmodom, hogy valahol egy csók vár, és a csók, csókra csókot vár."
Épp Roxmorts felé igyekszünk Lunával, mivel ma van a kimenő napja. Frics már ellenőrzött minket, így gondtalanul sétálunk le a faluba. Megbeszéltük, hogy inkább csak csendesen elhúzódunk valahova, egyikünknek sincs most kedve a tömeghez. A falu melletti erdő felé tartunk, tudom, oda néhány falubelin kívül, aki gyógynövényeket gyűjt, nem nagyon jár senki. Alig néhány szó esik köztünk, Luna ábrándozó arckifejezésével fürkészi a tájat.
Az egész környék csendes, magunk mögött hagytuk már a zsúfolt utcákat, ahol roxforti társaink vidám zsivajjal vásárolgatnak, vagy nézegetik a kis település látványosságait.
Lassan elérünk egy kis tisztást, mely megnyugtatólag hat amúgy háborgó idegeimre. Na igen. Nem vagyok valami jól mostanában. Luna szerint a kimerültségem, kóros soványságom és gyakori fejfájásom a lelkemben dúló háború következménye. Mintha én erre nem jöttem volna rá.
Leterítjük a hóba a varázslattal kezelt pokrócomat - amitől nem ázik át - és beszélgetni kezdünk, főként a Hírverőben megjelent cikkekről, az iskoláról, de a személyes témákat kerüljük. Luna csak akkor szokta felhozni őket, ha látja, hogy szomorú vagyok és mindig sikerül kicsit derűlátóbbá tennie. Furcsa, de Luna teljesen normális és vicces, ha az embernek van ideje, hogy odafigyeljen rá és nem csak elsiklik a mondanivalója felett, mint ahogy azt régen én is tettem. Bizonyos témákban meghallgatom az érveléseit, s bár a narglik létezésében még mindig kételkedem, vannak dolgok, amik jogosnak tűnnek. Például a futóféregnek álcázott lámák egész hihetőek.
Egészen délig beszélgetünk, mikoris bontogatni kezdjük a magunkkal hozott élelmet, amit aztán ebéd gyanánt elfogyasztunk. Lassan, fokozatosan eszek kis falatokat, mivel gyomrom annyira összeszűkült a több heti koplalástól, hogy csak nehezen fogad magába ételt.
Egyszer csak zajokra leszünk figyelmesek, melyek hátunk mögül jönnek a fák közül, mind ketten oda nézünk, s már épp venném elő a pálcám, amikor két hangos pukkanás töri meg a tisztás nyugodt csendjét. Két alak hoppanál közvetlen mellettünk. Még arra sincs időm, hogy megnézzem, kik azok, már hallom is a varázsigét.
- Stupor! - ordítja egy ismerős női hang.
Utolsó gondolatom villámként cikázik át a fejemen. Halálfalók.