Cím: Midnight Train
Írta: Drachiss
Korhatár: 18
Párosítás: Harry/Draco
Figyelmeztetések: durva nyelvezet, slash
Tartalom: Mennyire változtathat meg egyetlen szeretkezés mindent? Van, mikor az ember egyszerűen túllép rajta, van, hogy az egész világ a feje tetejére áll.
Szerző megjegyzése: Régebbi történet, kissé gagyi, ennek ellenére szeretnék kritikákat kapni!
2. fejezet - Lovegood és Parkinson (Draco)
Borzalmas. Pansy mellett ébredtem enyhén lenge öltözetben, s még szinte ki sem nyitottam a szemem, máris ott csivitelt a fülemben. A nagyterembe is együtt jöttünk le ebédelni, de még most sem hagyta abba a szövegelését. Agyrém ez a csaj, de valljuk be, legalább mutatós.
Szinte egész nap együtt járkálunk a kastély falai között, Potterre vadászva. Természetesen Pansynek erről fogalma sincs. Este vacsora után épp a mardekár klubhelyiségbe tartva ez az idióta liba nyaggatni kezd, hogy mégis mikor óhajtom már nyilvánosan megcsókolni, és így a köztudat számára nyilvánvalóvá tenni hogy egy pár vagyunk. Addig cseszeget, hogy engedek neki és durván lesmárolom.
Körülöttünk döbbent nyögések hangzanak fel, s én is oda kapom a fejem, hogy megnézzem, mi történt. Teljesen magamba roskadok a látványtól. Alig pár méterre tőlünk Potter nyálpinpogozik valami Hollóhátas kis szőke csitrivel.
Úgy érzem, mintha ezer tűvel szúrkálnák a szívem. Dühösen nézek a rá, miközben Pansy megint szövegel hozzám, de nem hallom mit mond. Nem bírom levenni a tekintetem Potterékről. Ő hirtelen rám néz, rikítóan zöld szemeiben diadalmas kifejezés ül, s ha lehet, ez még jobban növeli szomorúságom. Ő megfogja a kiscsaj kezét és maga után vonszolja az ellenkező irányba. Na persze. Még véletlenül sem akar elmenni mellettem.
Elindulok a mardekár klubhelyiség felé, miközben Pansy mögöttem lohol. Nem érti mi bajom. A klubhelyiségbe érve azonnal szobám felé veszem az irányt, szinte bemenekülök, miközben "barátnőmet" lerázom a jól bevált "hagyjál békén, fáj a fejem" című szöveggel.
Ha azt hittem, itt nyugtom lesz, marha nagyot tévedtem. Egyedül Zabini tartózkodik a hálóban, de amint meglát, azonnal elindul felém. A francba!
Látom rajta, hogy könnyes a szeme. Ez mindjárt bőg. Nincs semmi, amit jobban utálnék annál, mintha valaki a közelemben bőg. Az olyan nyálas.
- Draco - kezdi. Istenem. Most jön a "miért teszed ezt velem, hiszen tudod, hogy szeretlek" nevezetű öröksláger.
- Miért teszed ezt velem? Hiszen tudod, hogy szeretlek. - Basszus. Ettől tartottam.
- Figyelj rám Blaise. Tudom, hogy jó volt nekünk együtt, de mi soha nem voltunk egy pár és éppen ezért soha nem is hitegettelek azzal, hogy szeretlek, mert nem. Te is tudtad, hogy úgyis eljön egyszer ez a pillanat, úgyhogy hagyj békén.
- Parkinson miatt?! Ugye miatta dobtál ki? Amiatt a kis lotyó miatt?! Tudtam, hogy hiba volt őt is be vonni a szexuális életünkbe! Mindent tönkre tettél! Mindent!
Azzal sarkon fordul és bőgve kirohan a szobából. Kellett ez nekem? A volt szeretőm azt hiszi, hogy egy kis féltékenységi jelenettel visszacsábíthat az ágyába. Francokat. Méghogy Parkinson miatt! Eszem ágában sem volt összejönni vele, csak a Potter elleni bosszúm miatt alakult így.
Potter. Mi a franc van velem? Belemászott a fejembe. Folyton csak rá gondolok és elfog a rosszullét, ha eszembe jut, ahogy ott nyáladzott azzal a nyamvadt kis libával. Még aludni sem tudok. Tegnap teljesen megbabonázott a teste és ez oké is, de mi a bánatos istennyiláért nem tudok nem rá gondolni?
Persze tudom miért. Ahogy ott vonaglott a gyönyörtől alattam, az egyszerűen lélegzetelállító volt. Soha nem láttam még olyan álomszép dolgot, mint az ő vágytól csillogó zöld szemei. Ámulatba ejtett az izmos teste, amely minden erejével rám koncentrált, csak értem mozgott. Még mindig fülemben hallom a felfűtöttségtől rekedtessé vált hangját, kéjtől égő nyögéseit. Soha nem volt még bennem olyan jó dolog, mint az ő merevedése, semmi nem nyújtott még számomra akkora élvezetet.
De felesleges erre gondolnom. Az az agyalágyult barom mindent elrontott. Ha számára nem volt olyan jó, mint nekem, akkor nem is akarok többé rá gondolni.
Csak nagyon nehezen alszom el...
Iszonyúan fáradtan ébredek, borzalmas gondolatokkal. Elmegyek lezuhanyozni és balszerencsémre összefutok Zabinival. Amint meglát, lerí róla, hogy megint a sírógörcs kerülgeti. Elhaladok mellette, de nem nézek rá. Így is elég zavaros most az életem, nem hiányzik bele még ő is.
Beállok a jó hideg zuhany alá, de érzem, hogy semmit sem javít kedélyállapotomon. Persze direkt a közös fürdőbe jöttem, nem akarok visszamenni a prefektusiba. Túl jó és túl kellemes emlékeket ébresztene, melyekről eszembe jutna azok csúfos végkimenetele.
Érzem, hogy egy kéz érinti a vállam. Hátra se kell néznem, tudom, hogy ki a gazdája. Blaise Zabini.
Lágyan simít végig hátamon, egészen a farcsontomig, miközben érzem merevedését ánuszomnál, ahogy hozzám nyomja magát. Felizgulok a gondolatra, de míg régen testtel-lélekkek kívántam, ez a mostani már csak testi vágy, semmi több. Mégis úgy döntök, hagyom, tegyen velem amit csak akar, bár talán magamnak ártok vele.
Lassan maga felé fordít és elém térdel, hogy szájával részesítsen minél nagyobb örömökben. Még nem állok teljesen, így először csak bőrömet kezdi el húzogatni érzékien, majd ajkait bevetve próbálja jobb belátásra bírni makacskodó testrészem. Sikerül neki.
Teljesen tűzbe jövök, ahogy ajkai körülfonják makkomat, nyelvével az bejáratot izgatva. Becsukom szemem és úgy élvezem játékát, majd kezeimmel hajába túrok, hogy én írányíthassam mozgását. Fantasztikusan selymes és csillogó fekete haja, szinte üdítő érzés mégcsak hozzá érni is. Lenézek fényesen zöld szemeibe, miközben végigsimítom arcának hamvas bőrét. Puha ajkai annyira csábítóan mozognak hímvesszőmön, hogy szinte beleszédülök a látványba. Arca hirtelen egészséges barnából átváltozik szürkére, szemei már nem zölden csillognak, hanem tompa barnán tekintenek rám, miközben haja sötétbarnára fakul.
Irgalmatlanul ellököm magamtól, s ő hanyatt vágódik a kövön. Ész nélkül kapok magam elé egy törölközőt és már rohanok is kifelé, messze, messze, minél távolabb innen.
A szobámba érve felöltözök, s csak azután dőlök végig ágyamon. Tudom mi történt. Ahogy Zabini szájával kényeztetett, egy pillanatra tudat alatt elképzeltem, hogy Potter csinálja ezt, s szinte magam előtt láttam az arcát, a testét. Aztán rájöttem, hogy mi történik és borzalmasan megrémültem.
Csak nehezen sikerül összeszednem magam, de elindulok reggelizni. Útközben összetalálkozom Zabinival, de rám sem néz, úgy halad el mellettem. Természetesen mellém csapódik helyette a két külön bejáratú lajhárom, Crak és Monstro, meg az éjjeli pillangóm, Pansy. Tiszta állatkert vesz körül.
Ahogy a folyosón haladunk szemben jön velünk Potter kis szukája. Megpróbálom jól megfigyelni, amikor a mellén lévő kitűzőre siklik tekintetem. Agyamat elönti az indulat, mikor meglátom, mi áll rajta.
HARRY POTTER AZ ÉN PUSSZANCSMACKÓM!
Míg régen jó poénnak tartottam volna ezt, most semmi kedvem gúnyolódni rajta. Majd Pansyék megteszik. Reggeli után a behemót putrija felé vesszük az irányt, s tudom, hogy ő is ott lesz.
Direkt az egyik hozzá közel eső asztalt választom ki és egész órán Pansyvel nyalakodok, csakhogy bosszantsam. Elvégre az ő barátnője most nincs itt. Kicsit furcsának találom, hogy egyedül dolgozik, a sárvérű meg a véráruló egy tőle jóval távolabbi asztalnál munkálkodnak. Látom, hogy néha lopva felém néz, de nem foglalkozom vele.
Óra után szinte visszarohanok a kastélyba, annyira vágyom már egy kis csendre és magányra.
Hosszú hetek teltek el azóta az ominózus nap óta, de érzelmeim vad hullámzása még most sem hagyott alább. Teljesen elveszettnek érzem magam, s bármilyen furcsa, szinte boldog vagyok, ha Harryt a közelemben tudhatom. Na igen. Fogalmam sincs mióta kezdtem el magamban a keresztnevén szólítani, de nem igazán tiltakozom ellene. Ettől függetlenül akárhányszor csak látom, mindig van hozzá néhány keresetlen szavam. Mégis bizsergést érzek, ha rám néz vagy meglök egy-egy sértésem után.
Rengeteget fogytam az utóbbi időben, bőröm megfakult, szemem is tompább lett. Tudom, érzelmeim kezdenek külsőmön is kiütközni. Nem merem beismerni magamnak, hogy mi történt, pedig lelkem számára ez már tény.
Tény, hogy folyton Harryt figyelem, lesem minden mozdulatát, nem tudok elszakadni tőle. Az a szeretkezés a fürdőben elindított bennem valamit, ami megállíthatatlan. Mert igen, rájöttem, az nem egy egyszerű dugás volt, hanem igazi, vad szeretkezés, melybe szívem-lelkem beleadtam. Még belegondolni is szörnyű, hogy én, Draco Malfoy gyengéd érzelmeket táplálok Őfelsége A Kis Túlélő Harry Potter iránt. Ha ezt apám megtudja, olyat teker a nyakamon, hogy az csak úgy reccsen.
Pedig felesleges tagadnom. Ahhoz már túl messzire ment ez az egész. Az ő arcát látom magam előtt, amikor álomra hunyom a szemem, és az ő vonásai lebegnek szemem előtt, amikor reggel kinyitom. Még álmodni is vele álmodok.
Már nem járkál együtt Grangerékkel, szinte hozzájuk sem szól és őszintén megmondva, dühít, mert tudom, hogy ennek nem más az oka, mint az a bugyuta szőke kis Hollóhátas. Csak pár dolgot sikerült kiderítenem róla. Luna Lovegoodnak hívják, az apja szerkeszti a Hírverő című szennylapot, az anyja évekkel ezelőtt elpatkolt és a csaj nem teljesen normális, ellenben jó tanuló. Máris sokkal több jó tulajdonsága van, mint Pansynek. Elvégre "barátnőm" idióta, szómenéses liba, akinek az apja befolyásos üzletember, ebből következően apám jó barátja, anyja meg egy riherongy, aki anyám ágyában múlatja az időt, mikor összejönnek havonta egyszer egy kis leszbi-partira. Szép kis családom van, csak hogy legyen szabad megjegyeznem.
Bár a homoszexualitás nálunk elfogadott dolog, mégsem hiszem, hogy drága szüleim túl boldogok lennének attól, ha Potterrel kézenfogva állítanék haza. Valószínűleg ez soha nem is fog bekövetkezni. Sajnos.
Éppen Roxmorts utcáin sétálunk Pansyvel és elmaradhatatlan csatlósaimmal. Úgy döntünk, betérünk a Három Seprűbe meginni valami erőset, hiszen még csak február közepe van, ezáltal marhára hideg.
A kocsmába betérve egyből levonom a következtetést, hogy rengetegen választották a felmelegedés vajsörös vagy éppen Lángnyelv Whisky-s formáját. Mivel már elmúltam tizenhét, én is az utóbbit iszom. Crak és Monstro megrendelik az italokat, Pansy meg felfedezte valami liba barátnőjét az egyik asztalnál és odament neki köszönni, így az asztalkeresés rám marad. Szerencsére hamar meglátok egy üres helyet az egyik sarokban ezért gyorsan odaoldalazok. Már majdnem elérem, mikor meglátom, hogy kik ülnek tőle pár méterre. Weasley és Granger.
Elmosolyodom a gondolatra, mely átfut fejemen. Nagyon régen nem szóltam már be nekik semmi érdemlegeset, mert szívesebben foglalkoztam Harry kigúnyolásával. Nem baj. Most majd pótolom őket egy kis csipkelődéssel.
Leülök az egyik székre, s már épp kezdenék bele jól kigondolt gúnyolódásomba, mikor meghallom, hogy miről, vagyis inkább kiről beszélgetnek. Csendben fülelek.
- ...Nem értem, hogy mi baja van mostanában, de az biztos, hogy nagyon beteg - mondja Granger. - Az elmúlt hetekben rengeteget fogyott, Seamus azt mondja, csak akkor szól bárkihez, amikor kérdeznek tőle valamit. Emlékezz csak. A múltkori átváltoztatástanon még a patrónusát sem tudta megidézni, pedig az neki játszva sikerült eddig bármikor.
- Nem érdekel Hermione - vág közbe Weasley. - Nagyon mocsok dolgokat vágott a fejünkhöz, úgyhogy nem érdekel, hogy mi van vele. Ott van neki Luna, majd ő megvígasztalja.
- Ne duzzogj már Ron! Hát még mindig nem érted? Éppen az a furcsa, hogy Lunával is inkább csak csendben sétálgat meg néha smárolnak a folyosón, de ennyi. Mikor megkérdeztem az egyik Hollóhátast, hogy mit tud Harryékről, csak annyit mondott, hogy nem úgy néz ki, mintha teljesen boldogok lennének egymás mellett. Ha valaki megkérdezi Lunát, hogy milyen a kapcsolatuk, csak annyit mond, hogy jó, de több kérdésre nem felel. Nagyon furcsa ez az egész, és ráadásul Harry nem ilyen.
- Mondd csak Hermione, emlékszel még, hogy mit mondott nekünk? - csattan fel Weasley.
- Pszt Ron! Csendesebben. Igen, persze, hogy emlékszem, de te emlékszel arra, hogy mióta vagyunk barátok mi hárman? Ismerjük Harryt és nem rá vall, amit akkor mondott. Még arra is gondoltam, hogy az Imperius-átok hatása alatt áll, de aztán rájöttem, hogy az lehetetlen. Valami nagyon különös dolog folyik Harry körül és én meg akarom tudni, hogy mi az.
További hallgatózásra nincs lehetőségem, mert megérkeztek asztaltársaim és egy vendéget is hoztak magukkal. Pitont. Remek. Mostanában folyton azzal nyaggat, hogy miért vagyok olyan kedvetlen meg, hogy miért nem eszek rendesen meg a többi hülyeség. Bár ő a kedvenc tanárom, de már kezdem nagyon unni. Elfoglalják az ülőalkalmatosságokat, majd Pansy egyből - szokásához híven - dumálni kezd hozzám. Természetesen nem figyelek rá. Ismét egy gondolat uralja agytekervényeim. Egy mondatfoszlány, amelyet az előbb Granger szájából hallottam. "...nem úgy néz ki, mintha teljesen boldogok lennének egymás mellett."
Átmelengeti szívem ez a idea. Piton csendben üldögél velem szemben, mikor egyszercsak meghallom a hangját.
- Hogy vagy Draco? - kérdezi, miközben tekintete engem fürkész.
- Köszönöm tanár úr, remekül - mondom behízelgően.
- Draco-manó! Miért nem megyünk át Madam Puddifoot kávézójába? Csak nem elfelejtetted, hogy ma Valentin-nap van? - néz rám kérdőn Pansy.
- Nem. Dehogy felejtettem el. Sose tenném - felelek neki, de nem veszi észre hangomban a gúnyos kicsengést, ellenben Piton belevigyorog vajsörös üvegébe.
- Jajj hát ezt reméltem is! - visong Pansy, mint aki egy hangyabolyba ült. - Tudom ám, hogy csak arra vártál, hogy szóljak neked édes kis csokis mackóm! Akkor átmegyünk Madan Puddifoothoz?
- Nem. Fáradt vagyok, nincs kedvem felkelni innen - nézek rá lesajnálón.
- Na! Ne legyél már szívtelen! Kérlek Bimbi-Bumbim!
Sürgősen adjon valaki egy pisztolyt...
Hűvös tekintetemből azonnal megérti, hogy csak azért mert az ágyban olyan neveken szólít, mint PötiSziszaTücsökMarci, Kistigris, Cuncimókushabostejfölöscsokilekvárosnyuszimanóka vagy Kisbogár, nem feltétlenül kéne mások előtt is hangoztatni. Lehajtja a fejét és mindjárt picsog. Remek.
Úgy döntök, megelőzöm további nyáladzását.
- Inkább menjünk ki az erdő melletti tisztásra, az nyugodt hely - mondom.
- Remek ötlet - vág közbe Piton, nem mintha neki címeztem volna a mondatom. Mindegy.
Pansy szeme felcsillan és azonnal öltözködni kezd.
Kisétálunk a kocsmából mind az öten, hiszen természetesen Crak és Monstro sem tudnak lemaradni mögöttünk. Csendben ballagunk a falu széle felé, egyikünk sem szól a másikhoz. Kivételesen még Pansy is kussol. Élvezem ezt a kis sétát, jót tesz tüdőmnek a friss levegő, bár összehúzom magamon a köpenyem, mert elég hideg van. Piton még mindig engem fürkész, gondolom azt próbálja kitalálni, hogy mi bajom lehet, de tudom, bármit is gondol, nagyon messze jár az igazságtól.
Lassan elhagyjuk a falu legutolsó házát is, s lefordulunk a kis ösvényen ami az erdő felé vezet. Minden olyan fehér és békés. Ez megnyugtatólag hat rám.
A hó ropog csizmám alatt, lépéseim mély nyomokat hagynak benne. Fokozatosan kirajzolódik előttünk az erdő fáinak sziluettje, ahogyan közeledünk felé. Kiérünk a tisztásra és Piton elővarázsol egy pokrócot, majd elvégez rajta egy egyszerű átnedvesedés gátló bűbájt, hogy ne ázzon át, majd leteríti a hóba. Leülünk rá mindannyian, kivéve Crakot, aki inkább álldogál és a közeli fákat dobálja kővel. Marha.
Beszélgetni kezdünk a közelgő Griffendél-Mardekár meccs lehetséges kimeneteléről. Harryt kirakták a csapatából néhány hete, de az okáról fogalmam sincs. Tudom, így könnyen nyerhetek, de mégsem érzem majd tiszta győzelemnek, hiszen az a legjobb, aki a legjobbal száll harcba és diadalmaskodik is felette. Valljuk be, Palmsly fele olyan jó fogó sincs, mint Harry. Gondolataimból Crak hangja rángat ki.
- Mi az ott?
Arra nézek amerre mutat, majd tagoltan és gúnyosan magyarázni kezdek neki.
- Azok ott fák. Tudod olyan nagy lombos növények amik szinte mindenütt vannak. Azok alkotják az erdőt. Az erdő fák és más növények sokasága.
- Nem Draco, Crak nem arra gondolt, hanem arra ott a fák előtt - szól közbe Pansy aki felállt, hogy megnézze, mire mutogat csatlósom.
Mindannyian felkelünk, hogy megnézzük, mi olyan érdekes és valami furcsa alakot vélünk felfedezni a hóban nem messze tőlünk. Először arra gondolok, hogy valami döglött állat, de aztán Pitonnal az élen mindannyian elindulunk, hogy megbizonyosodjunk róla.
Lassú léptekkel haladunk, Piton mindannyiunkat csendre int. Közelebb érve kivehetővé válik, hogy csak egy pokróc hever a hóban.
- Ez csak egy pléd - mondja Pansy sajnálkozva, mintha ennél többre számított volna. Én azonban észreveszem azt, ami Pitonon kívül a többiek figyelmét elkerülte. Tanárommal együtt a pokróc melletti kisebb-nagyobb vértócsákra mutatunk, melyek távolabb már csak csöppenként vezetnek. A pléd mellett egy nagy, emberalakot formázó benyomódás van a hóban, mellette három pár lábnyom.
Óvatosan követjük a lábnyomokat, figyelve minden körülöttünk elhangzó zajra.
- Áááh! - sikít fel Pansy. Mindannyian összerezzenünk a hangjára.
- Mi a frászt ordibál?! - rivall rá Piton.
Pansy maga elé mutat, ahol a lábnyomok végződnek. Mindannyian szánk elé kapjuk a kezünket. A hóban egy hatalmas vértócsa közepén egy sovány női test fekszik karjait szétvetve, fekete roxforti talárban. Egész testét horzsolások és vágások tarkítják, köpenye annyi helyen elszakadt, hogy szinte szitára emlékeztet. Szőke haját átáztatta a hó, így az vizesen omlik csukott szemeire, melyek alatt orrából és szájából még mindig patakzik vörös vére.
Odarohanunk, majd Piton a lány nyaka alá nyúlva felemeli fejét és kisimítja arcából a vér által pirosra színezett szőke hajat. Azonnal felismerem arcát.
Ez Harry barátnője.
Szívem összeszorul és kihagy jó pár dobbanást. Piton valamit motyog, miközben a lány arcára szegezi pálcáját. Az lassan, nagyon lassan kinyitja a szemét.
- Mi történt? - kérdezi tőle erélyesen tanárom.
Látszik, hogy a lány megpróbálja kiküzdeni magából a szavakat, de végül csak egyet tud kimondani.
- Ha... Hal... Halálfalók.
Azzal oldalra bukik a feje és ismét elájul.
Érzem, hogy fokozatosan kicsúszik a talaj a lábam alól. Utolsó gondolatom már akkor fut át agyamon, mikor szemem előtt elsötétül a világ. Harry...