5. fejezet
A testőrség
A pénteki megbeszélésre csak a testőrség tagjai jöttek el és persze Sirius, aki mivel a keresztfiáról volt szó, nem akart kimaradni semmiből. Megegyeztek abban, hogy az akciót Mordon vezeti majd, akinél tapasztaltabb és óvatosabb varázslót keresve se találhattak volna. Elég sokan voltak, de hát mindenki kíváncsi volt Harry Potterre. A régiek közül Elphias Doge, Daedalus Digge és Emeline Vance jelentkezett. Strugis Podmore az utolsó pillanatban csatlakozott és természetesen velük tartott Lupin is. Ő volt az egyetlen, aki személyesen ismerte a fiút és Harry is őt. Az új tagok közül Tonks jött - Mordon javasolatára - Shacklebolt és Hestia Jones.
Tonks fél ötkor csöngetett a Grimmauld téri ház ajtaján. Testben és lélekben felkészült a Lupinnal való találkozásra. Már több hét eltelt a rend újjáalakulása óta és szégyellte, de azóta Sirius felé se nézett. Minden nap túlórázott, hogy behozza a lemaradást és feldolgozza a Dawlish által ráömlesztett aktatömeget, de fő ok a gyávasága volt. Egyszerűen nem tudta, mit mondhatna Lupinnak, ha újra találkoznak. Kérjen bocsánatot vagy csináljon úgy, mintha semmi sem történt volna? Végül is tényleg nem történt semmi, döntött „merészen" a második változat mellett és a tükör elé állva a megkezdte a testben való felkészülést. Közben járt az agya tovább.
– Egyszerűen nem vagyok neki szimpatikus, majd igyekszem távolságot tartani… Végül is csak egy puszi volt, nem lehetek annyira visszataszító! Talán egy hétköznapi hajszínnel jobban néznék ki?
Pont ilyen unalmas barna haja volt régen, nézegette magát a tükörben. Kipróbált vagy hat fajta visszafogott, normális hajszínt, de egyik sem tetszett. - Hát akkor legyen egyszerűen zöld! – fordult sarkon mérgesen és egy pillanat múlva már a Black ház ajtaja előtt állt.
- Csak lazán, barátságosan, vidáman! -mondogatta magában, Molly nyitott ajtót:
- Csendben, nehogy felébredjen! - intett a kép felé a boszorkány.
Az ebédlőben Mordon és Sirius beszélgettek az ajtó mellett, néhányan az asztalnál ültek köztük Mr. Weasley, Doge, Shacklebolt és Lupin is. Tonks, kerülve a pillantását egyenesen Siriushoz lépett.
- Tonks, nem lesz túl feltűnő ez a hajszín? - reccsent rá Mordon szigorúan.
A boszorkány morcosan megrántotta a vállát és narancssárga hosszú hajra váltott.
- Hát ez se sokkal jobb! - morogta elégedetlenül az exauror – Megírtad a levelet Dursleyéknak? A boszorkány biccentett.
- Mikor mentek Harryért? - kérdezte Sirius.
Mordon gyanakvóan nézett a fekete hajú varázslóra, de válaszolt:
- Egy hét múlva, de te nem jöhetsz velünk!
- Dumbledore már mondta! - szól Sirius morcosan - Miért nem hozzátok el most Harryt?
- Az akciót elő kell készíteni, a legfontosabb a fiú biztonsága! – közölte ellentmondás nem tűrő hangon Rémszem. – Mutasd a levelet, Tonks!
A boszorkány egy pergament varázsolt elő a köpenyéből. Mordon szeme szédítő sebességgel forgott miközben olvasta az írást. – Jó, nézesd meg Arthur Weasleyvel is, ő ért közülünk legjobban a mugli dolgokhoz! – adta vissza a tekercset a lánynak.
Tonks nem szólt semmit az asztalhoz lépett és leült Arthur mellé. A varázsló átfutotta a levelet és néhány helyen kiigazította.
- Tudom furcsa, de a muglik ilyen leveleket küldenek - jegyezte meg Arthur és egy pálcapöccintéssel fehér papírossá alakította át a pergament. - Valahol még van egy borítékom, tavaly kaptam Harrytól! - keresgélni kezdett a táskájában.
- Itt is van!- A fehér kis tasakra felírt valamit és közben tovább magyarázott – és azt tudtad, hogy ezekről a számokról tudják a muglik, hogy hová kell vinni a leveleket? Hát nem csodálatos, milyen találékonyak? Egyszer én is küldtem levelet Harrynak! Várj, a bélyegeket elfelejtettem! - mondta és néhány színes kis fecnit varázsolt a levélre.
Amikor végre mindenki megérkezett, Mordon az asztalhoz lépett és ismertetni kezdte a szöktetés tervét. A terv olyan szövevényes és minden részletre kiterjedő volt, hogy vagy másfél óráig tartott, míg Rémszem elmagyarázta. Tonks a felénél elvesztette a fonalat és csak abban reménykedett, hogy legalább Mordon meg tudja majd jegyezni a saját tervét. Úgy gondolta a többiek sem tudták jobban követni a varázslót. Meglepetésére Kingsley néhány használható javaslatot tett, amelyeket Mordon helyeslő mormogással jutalmazott. Aztán Lupin kérdezett néhány dolgot és Tonksra nézve azt javasolta, hogy mindenkivel személy szerint is beszéljék meg, hogy mi lesz a feladata. Mordon arca felderült az ötletre, hogy még vagy tízszer elmondhatja a tervét és a boszorkány már sejtette, hogy éjfél előtt aligha szabadul.
Másnap reggel Sirius ébresztette:
– Gyere át, Harryt megtámadták az éjjel! – szólt a férfi feje a kandallójából. Tíz perc múlva már a Grimmauld téri ház konyhájában volt a testőrség többi tagjával együtt. A hírt Mundungus hozta az éjjel, Molly azóta füstölgött egyfolytában és mindennek elmondta a férfit:
– Nem tudom, hogy lehetett egy ilyen fontos feladatot egy ilyen felelőtlen alakra bízni, csak a saját sötét ügyleteivel törődik, Harry biztonsága helyett! A Weasley család tagjai az asztalnál ültek, a gyerekek óvakodtak véleményt nyilvánítani látva, hogy anyjuk ennyire felpaprikázódott. Tonks már a folyosón hallotta Sirius hangját, aki hevesen magyarázott Lupinnak és Mordonnak:
- El kell hozni, most azonnal! – mondta indulatosan.
- Szó sem lehet róla! - recsegte Mordon – Lehet, hogy éppen ezért csinálták, hogy kiugrassák a nyulat a bokorból! A tervünket módosítani kell. Ez időt vesz igénybe, az újfenyegetésekre is fel kell készülnünk. Amíg nem tudjuk, ki áll az egész mögött, addig védekezni sem tudunk ellene!
Tonksnak már voltak emlékei, hogy mennyire rugalmas ilyenkor Mordon. Körülbelül, mint egy kőfal. Odalépett hát, mert látta, hogy Sirius feje kezd elvörösödni. Mielőtt bármit mondhatott volna, Lupin megelőzte:
- Úgy gondolom, Sirius, valóban várnunk kell néhány napot. –
Egy kézmozdulattal türelemre intette közbevágni készülő barátját és Rémszemre nézett.
– Szerintem van olyan jó a terved, Mordon, hogy egy-két kisebb módosítással alkalmazni tudjuk és kedden elmehetünk Harryért. És ebben Dumbledore is egyetért velem! - zárta le a vitát határozottan.
- Rendben – morogta az exauror kissé csalódottan –, elfogadom Dumbledore véleményét és a tiédet is Lupin, végül is majdnem kollégák voltunk, nem igaz? - vágta hátba a varázslót és kellemetlen, száraz kacajjal elvonult a reggeliző asztal irányába.
- De hát bármikor újra megtámadhatják!- vetette ellen a Sirius.
- Nézd a jó oldalát, Sirius! - mondta Tonks, kezét a férfi vállára téve. – Harrynak kutya baja, biztonságban van a muglik házában és így még korábban költözik ide, mint terveztük! Biztos vagyok benne, hogy a történtek után nem fogja még egyszer elhagyni azt a házat!
- Írtam neki én is, meg Arthur is, még az éjjel! – mondta elkeseredetten a férfi.
- Dumbledore pedig figyelmezette a nagynénjét - tette hozzá Lupin.
- Akkor meg mi a baj? – kérdezte a lány
- Ezt írta vissza!- húzott elő a zsebéből Sirius egy levelet.
Tonks elolvasta a levelet, amelynek minden szavából sütött a elkeseredettség és a tanácstalanság. Tökéletesen értette, mit érezhet most Harry, de saját érdekében most Dursleyéknál kell maradnia.
- Most nem tehetünk mást, és idővel ezt Harry is meg fogja érteni! – igyekezett megnyugtatni Siriust Lupin, majd a lányra nézett és így folytatta:
– Nymphadora majd elintézi, hogy Dursleyék megkapják a levelet és ne pénteken, hanem kedden menjenek el otthonról.
A boszorkány nem tiltakozott a megszólítás ellen, de meglehetősen morcosan bökte oda:
- Nem gond! –aztán leült a reggeliző asztalhoz Mordon mellé, aki néhány kisebb kolbászt igyekezett begyömöszölni az arcába.
A gyerekek megörültek Tonksnak, aki sokkal szórakoztatóbb társaság volt, mint a táplálkozásban belefeledkezett Rémszem. Bill javaslatára a boszorkány bemutatott néhány furcsa orrot. A Weasley gyerekek nagyon élvezték a rögtönzött előadást, Ginny pedig szabályosan gurult a nevetéstől, amikor a boszorkány a roxforti tanárok orrát kezdte utánozni.
Az akció este indult. Mrs. Figg jelzett, amikor látta, hogy Dursleyék elindultak. A testőrgárda seprűn repülve tette meg az utat és sokkal hamarabb odaértek, mint arra Tonks számított.
Bementek a házba hangtalanul, óvatosan lopakodva be a konyhába, egészen addig, amíg ő le nem vert egy tányért. Még a sötétben is látta, hogy Mordon bosszúsan ingatja a fejét. A lépcső tetejéről zajt hallottak, rémszem hangja törte meg a csendet, ráreccsent a fiúra, hogy tegye el a pálcát. Egy bizonytalan hang kérdezte:
- Mordon professzor?
Rémszem a tőle megszokott érdes stílusban válaszolt, ami zavrba hozta a fiút. Aztán Lupin lépett közelebb és néhány mondattal megnyugtatta Harryt. Tonks úgy döntött, egy kis fény nem árthat és meggyújtotta a pálcáját. Meglepődött, amikor látta, hogy Lupin szélesen mosolyog, a mosoly megszépítette sápadt arcát és szinte érezte, ahogy melegséggel tölti el a varázslóból sugárzó öröm.
Harry Potter állt velük szemben. A boszorkány jól ismerte az arcát, a Reggeli Próféta mostanában sokat foglalkozott vele, ha nem is túl hízelgő hangnemben. Tonks alaposan megnézte magának, de a megrögzött hazudozó, vagy az önjelölt, feltűnési viszketegségben szenvedő hős helyett csak egy hétköznapi kamasz állt ott, aki láthatóan megdöbbentett, hogy ennyi ember eljött ide a kedvéért. És aki nem tudja, hogy örüljön, vagy aggódjon emiatt. Csak akkor tűnt egy kicsit vidámabbnak, amikor Lupin biztosította arról, hogy tényleg magukkal viszik.
Tonks úgy gondolta jobb lesz, ha segít neki. A többiek csak bámultak és azt hajtogatták, hogy mennyire hasonlít a szüleire. Még Shacklebolt is, akiről nem is sejtette, hogy egyáltalán ismerte James Pottert.
Lupin sorra bemutatta a testőrgárda tagjait, a lány nem kis bosszúságára őt Nymphadora Tonksként. Végül Mordon varázsszemével előadott gusztustalankodása adta meg az utolsó lökést. Úgy döntött, inkább megpróbálja hasznossá tenni magát ahelyett, hogy ezt nézze. Felkísérte Harryt és segített neki összecsomagolni, közben váltottak néhány szót. A fiút nagyon érdekelte az alakváltás és az aurorság, őt pedig a Tűzvillám, amit a fiú szobájában rejtegetett. Harry elmondta, hogy keresztapjától, Siriustól kapta.
- Hűha, ezért már érdemes beszerezni egy keresztapát! – ámuldozott ő.
Mire leértek a többiek már indulásra készen várták őket. Lupin egy lepecsételt levelet tett az asztalra, aztán mindannyian kimentek a kertbe. Mordon röviden elmondta Harrynek, hogyan fognak repülni, közben ő a ládát erősítette fel a seprűjére. A visszafelé tartó út sokkal hosszabb volt és közben lehűlt a levegő is. A végén a boszorkány már úgy érezte, hogy odafagy a seprűjéhez. Kétszer is rá kellett szólnia Mordonra, aki így is elviselhetetlenül hosszúra nyújtotta az utat azzal, hogy állandóan kitérőket és hurkokat illesztett az eredeti útvonalba. Amikor végre megérkeztek a Grimmauld térre és mindannyian vacogva álltak a kövön. Rémszem leoltotta a lámpákat. Ő a seprűjéhez lépett és lecsatolta a ládát. Amikor fel akarta emelni, érezte, hogy a másik oldalról segít valaki. Felnézett, Lupin állt vele szemben:
- Segíthetek, Nyphadora? - kérdezte és a lány hallotta a hangján, hogy közben mosolyog.