6. fejezet
Troll-láb és padlásszörny
Mire Harry és kísérete megérkezett, a tanácskozás már megkezdődött. Molly felküldte a gyerekeket az emeletre, az újonnan érkezett varázslók és boszorkányok pedig csatlakoztak Dumbledorehoz az ebédlőben. Mordon beszámolt küldetésük végrehajtásáról, aztán Piton és Dumbledore beszélt arról, hogy várhatóan mi lesz Voldemort következő lépése, végül Harry közelgő tárgyalásáról is szó esett. Piton lépett a kandallóba elsőként, Dumbledore még velük maradt és a Minisztériumban dolgozó rendtagokat maga köré gyűjtve, megbeszélték az őrség részleteit, majd ő is távozott.
Molly, Tonks és Lupin segítségével visszabűvölte a zárakat. A mágikus zárakat még Sirius nagyapja tetette fel az ajtóra és most Dumbledore a biztonság kedvéért megerősítette azokat. Nymphadora igyekezett odafigyelni, mert a zár eléggé bonyolult volt és a több egymáshoz kapcsolódó szerkezetet csak meghatározott sorrendben lehetett bezárni. Lupin mellett ügyetlennek érezte magát, a férfi olyan könnyedén, elegánsan és gyorsan forgatta pálcáját, hogy ő csak irigykedve bámulta. Mrs. Weasley éppen suttogva figyelmeztette a gyerekeket, hogy csendesen közlekedjenek a folyosón, amikor Tonks megkönnyebbülve, hogy végre sikerült az ajtót bezárni, hátralépett és a troll-lábból készült esernyőtartóban felbukva hatalmas zajt csapva a szőnyegre zuhant.
- Bocsánat, az az átkozott ernyőtartó az oka! - szabadkozott, de ezt már senki sem hallotta, mert felharsant Mrs. Black vérfagyasztó üvöltése.
Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében, felváltva szidta magát és a troll-lábat, ami elgáncsolta. Csak még kínosabbá tette az egészet, hogy pont Lupin lába előtt terült ki, mint egy béka. Remus a kezét nyújtotta és fölsegítette, majd Mollyval együtt a festményhez léptek és megpróbálták összehúzni előtte a függönyt. Nem volt könnyű, mert Sirius anyja vérszemet kapott és minden alkalommal egyre hangosabban üvöltött és egyre nehezebb volt elhallgattatni. Ráadásul most a falon lógó többi festmény is rákezdte. Mrs. Weasley kétségbeesésében végül sorban mindegyik képre kábító átkot küldött, csak csend legyen már végre. A gyerekek – köztük Harry is - befogott füllel álltak a lépcsőn. Sirius robogott ki a folyosóra és Lupinnal együtt végül sikerült összehúzniuk a függönyt Mrs Black előtt, miközben halálos sértések tömkelege zúdult a szerencsétlen hallgatóságra.
Sirius váltott néhány szót Harryvel, de Nymphadorának feltűnt, hogy a varázsló valami miatt nagyon rosszkedvű és az is, hogy Harry szívélyesebb fogadtatásra számított.
Együttérzett Harryvel, és el is határozta, hogy beszél a dologról Siriussal, de erre aztán mégsem került sor. Mire leszállt az este és hazaindult, már annak is örült, hogy a feje a helyén maradt. Nem emlékezett rá, hogy utoljára mikor volt ennyire kétbalkezes.
Kezdődött az esernyőtartóval, aztán, amikor átmentek az ebédlőbe, meglátta Bill Weasleyt, aki éppen néhány tekercset próbált összeszedni az asztalról. Billel jó barátok voltak, bár a varázsló néhány évvel idősebb volt, mint ő. Mind a ketten játszottak a Griffendél kviddicscsapatában, ráadásul Bill két évig a legjobb barátnőjével járt. Örült, hogy végre hasznossá teheti magát. Odanyúlt, hogy segítsen összeszedni a pergameneket és egy mozdulattal ráborította az égő gyertyát a papírokra, azok nyomban lángra lobbantak. Szerencsére Molly villámgyorsan eloltotta pálcájával a tüzet, Bill pedig eltüntette a pergameneket.
- Ne segítsek, Molly? – kérdezte ő, amikor Mrs. Weasley elindult a konyhába vacsorát készíteni, azt remélve, hogy a konyhába eltűnhet.
- Pihenj inkább, nehéz napod volt! – válaszolta a boszorkány kissé riadtan.
- Dehogyis, szívesen segítek! - mondta és feldöntött egy széket.
Bill felnevetett:
- Tonks, te semmit sem változtál. Hagyd anyát, nélküled is boldogul!
Az egyik székre roskadva, magában beismerte, hogy Molly az ő segítsége nélkül valószínűleg hamarabb elkészíti a vacsorát. A vacsoránál Harryvel szemben ült és igyekezett kicsit felvidítani, Ginny és Hermione felváltva kérték tőle a kedvenc orrukat:
- Most egy disznó orrot! Most Pitonét! Most a hegyeset! - csak úgy záporoztak a kérések és végül még Harryt is sikerült jobb kedvre derítenie.
Néha azért átsandított az asztal túlsó végére, ahol Lupin, Bill és Mr Weasley beszélgettek.
Remus éppen a koboldokról beszélő Billt hallgatta - közben szemmel tartotta Mundungust is, aki a sarokban szédítette az ikreket valamelyik hihetetlen történetével. Harry és Sirius a kandallónál beszélgettek, Remus remélte, hogy barátja már egy kicsit lehiggadt. A tanácskozás előtt Sirius váltott néhány szót Dumbledoreval, aki kerek perec megmondta neki, hogy most nem lehet a rend hasznára, úgy hogy húzza csak meg magát itt a Black - házban és mindezt Piton füle hallatára. Sajnálta, hogy nem volt ott.
Sirius a vérmérsékletének megfelelően reagált, még Dumbledore-ral is majdnem összeveszett. Ismerve a barátját, számított rá, hogy ma este még valakibe bele fog kötni, mivel Piton elment, igyekeznie kell, hogy ő legyen az. A hangos vihorászást hallva, az asztal vége felé fordult. Nymphadora szórakoztatta a gyerekeket. Egy pillanatra a boszorkányon felejtette a szemét. Milyen furcsa, hogy még a disznóorr sem tudja igazán elcsúfítani az arcát. Az utolsó korty bort itta ki a kupájából, amikor elhangzott Voldemort neve. Molly és Sirius folytatták a délután kezdett vitát a "ki akar jót Harrynek" témában. Rosszat sejtett, felállt hát és odalépett barátja mellé.
Megértette Mollyt, aki aggódott a gyerekeiért. Percy viselkedése miatt talán úgy érzi, hogy az egyik fiát már el is veszítette, és félti Harryt is. De most Siriusnak adott igazat. Dumbledore viselkedése nemcsak Siriust bántotta, de Harryt is, aki nagyon csalódottnak tűnt, hogy az igazgató még csak szóba sem állt vele. A gyerekek tátott szájjal figyelték a szópárbajt. Remus tudta, hogy közbe kell avatkoznia. Igyekezett meggyőzni a boszorkányt, hogy jobb, ha ők mondják el Harrynek, amit tudnia kell, nem más. Molly azonban nem volt könnyebb eset, mint Sirius és látta, hogy ebben a kérdésben Arthur segítségére sem számíthat. Végül kénytelen volt keményebben figyelmeztetni a boszorkányt:
- Molly, nem te vagy az egyetlen ember itt, aki jót akar Harrynek! – látta, hogy az asszony megsértődött, de most nem törődött vele, inkább Siriusra szólt rá, aki láthatóan szívesen folytatta volna tovább a vitát.
Mollynak végül a gyerekek közül egyedül Ginnyt sikerült kiküldenie, aki hangosan tiltakozott az eljárás ellen, újra felébresztve ezzel Mrs. Blacket. Miután végre minden és mindenki elcsendesedett, Lupin Siriusszal és Harryvel a kandalló elé telepedett és elmondták neki azokat a dolgokat, amikről feltétlenül tudnia kellett. Úgy látta, hogy Harry ettől egy kicsit megnyugodott, bár nehezen fogadta el, hogy azok után, amit a Trimágus Kupán átélt, ilyen kevesen hisznek neki. Sirius legszívesebben mindent elmondott volna a keresztfiának, de Molly visszatért és megálljt parancsolt neki és Remus ez alkalommal vele értett egyet.
A szobát már csak a kandallóban égő tűz rőt fénye világította meg. Tizenegy óra volt, a gyerekek már rég az ágyukban voltak. Arthur átkarolta Mollyt és a kanapén ülve beszélgettek. A fotelben Lupin ült és egy pohár bort iszogatott.
- Nyugodj meg, kedvesem, nem lesz semmi baja a gyerekeknek. Itt mindannyian biztonságban vagyunk! – simogatta meg az asszony kezét Arthur - Tudom, hogy aggódsz a miattuk és Harryért különösen, de sem itt, sem Roxfortban nem eshet bántódásuk.
- Nem tudják milyen veszélyes dologba keveredtek! És ott van Percy, rá ki vigyáz?
Amióta Percy szakított a családjával nem beszéltek róla. Ha mégis szóba került Molly sírni kezdett, Arthur elkomorult. Most mind a ketten hallgattak.
Remus továbbra is a tűzbe bámult és elfogta valamiféle sóvárgás. Ők legalább ott vannak egymásnak. Megoszthatják gondjaikat, terheiket valakivel, támaszkodhatnak egymásra. Nem érzik azt a kínzó magányt, amit ő. Mikor érezhette utoljára úgy, hogy nincs egyedül? Talán csak a roxforti években, vagy még akkor sem. A Tekergők között James és Sirius volt a hangadó, ők igazán egyenrangúak voltak. Milyen sokszor nem mert nekik ellentmondani, vagy rájuk szólni, félve, hogy elveszíti a legjobb, az egyetlen barátait.
Molly törte meg a csendet:
- Helyes lány ez a Tonks!
- Talán egy kissé ügyetlen, nem? - jegyezte meg Arthur, de Molly mintha meg sem hallotta volna.
- Pont ilyen lányt képzeltem el Billnek! Emlékszel ? Már az iskolában is jó barátok voltak!
- Molly, a legtöbb barátságból soha nem lesz szerelem! Ha jól emlékszem mi sohasem voltunk barátok!
- Ez igaz, csak arra gondoltam, hátha éppen Bill miatt ilyen ügyetlen, lehet hogy csak zavarban van. Nem azért mondom mert az én fiam, de Bill nagyon jóképű, csak úgy rajzanak a lányok körülötte! Láttad milyen jól elbeszélgettek a vacsora után?
- Hagyd, hadd menjenek a dolgok a maguk útján. Bill megtalálja majd a párját és Tonks is, még fiatalok!
- Miért, mi hány évesek voltunk, amikor összeházasodtunk? - kérdezte Molly, de erre már nem kapott választ.
Az utolsó korty bor Lupin szájába megkeseredett. Jó éjszakát kívánt, aztán elindult az emeletre és arra gondolt, Nymphadorához pont olyan varázsló illik, mint Bill. Fiatal, egészséges, jóképű. Nem egy vén farkas, mint ő. A magány, mint egy hideg fekete árny hajolt fölé, beburkolta, magához szorította - ez a végzete, a sorsa - mindig egyedül, kivert kutyaként… Erről eszébe jutott, hogy jövő héten holdtölte, és neki minél előbb beszélnie kell Dumbledore-ral.
A napok gyorsan teltek a Black - házban Harry megérkezése óta. A tárgyalásig már csak néhány nap volt hátra. Mrs. Weasley minden kiskorú és arra járó nagykorú varázslót és boszorkányt befogott takarítani. Meg volt a véleménye Siporról és Hermione kivételével - aki úgy gondolta most végre mindenki láthatja, mennyi munkája is van egy házmanónak – mindenki egyetértett vele. A ház koszos volt, gondozatlan és málladozó. Kivéve Mrs. Black szobáját, amely ragyogott a tisztaságtól, tárgyai szinte elkoptak az állandó pucoválástól. Sirius epésen megjegyezte, hogy szerinte Sipor ezeket naponta tisztára nyalogatta, vagy a könnyeiben mosogatta el. A varázsló gyakran a gyerekekkel tartott és bár a takarítás és Sipor lustasága miatt sokszor morgolódott, jól érezte magát a társaságukban. Különösen, amióta Lupin napokra eltűnt, hogy Dumbledore titokzatos utasításainak eleget tegyen. Ezt Sirius rendkívül idegesítőnek találta.
Tonks délután átment a Black- házba. Barátnőjének köszönhetően, aki a Varázslényfelügyeleti Osztályon dolgozott, hivatalosan kiküldték, hogy ártalmatlanítson egy különösen veszélyes varázslényt. Így délután elindult, hogy a Grimmauld tér 12-ben elkapjon egy padlásszörnyet. A padlásszörnyre ugyan jobban illett volna a veszélyesen nyálkás vagy különösen sok foggal rendelkező jelző, de Tonks úgy gondolta, neki is és a gyereknek is jó szórakozás lesz a padlásszörny - vadászat. A barátnője már szerzett is egy varázslócsaládot, akik szívesen befogadták volna a padlásszörnyet. Neki csak annyi volt a feladata, hogy eljuttassa a bestiát új lakhelyére, egy pókokban bővelkedő vidéki ház padlására. Becsöngetett, Mrs Black ordítozását fel sem véve, de azért a hangerőhöz alkalmazkodva váltottak néhány szót Mollyval.
- Hol van?- kiabálta Tonks.
- Valahol a második emeleten hallottam utoljára - harsogta Molly. - Elég nekem ez az állandóan üvöltöző vén boszorkány, nem kell még valaki, aki folyton nyöszörög és zörög!
Bementek, de Mrs. Black muglikról, sárvérűekről és vérárulókról alkotott véleménye ebédlőben is jól hallható volt.
- Sajnos nincs itt Lupin, ő tudja a leggyorsabban lecsillapítani, Siriusszal néha egy félórát is elüvöltöznek egymással – mondta Molly fáradtan. - Elborzadok, ha arra gondolok milyen lehetett, amikor még élt. Szegény Siriusnak nem lehetett valami vidám gyerekkora! Majd csak abbahagyja, legalábbis remélem! A gyerekek fent várnak, vigyázzatok, mert a nyálka nehezen jön ki a ruhából! – mondta és eltűnt a konyhában.
Tonks felment az emeletre, ahol Fred és George fogadták:
- Miért kell elkergetni? Minket nem zavar!
- De minket igen – vágta rá Ginny, aki Hermionével most lépett ki az egyik szobából – és anyát is!
- Nem lehetne befogni inkább? Akkor elvihetnénk a suliba –, kérdezte Fred.
- Ha meglátod, nem hiszem, hogy el akarod majd vinni - okoskodott Hermione – , ugyanis ronda és nyálkás!
Ron és Harry dobogva futottak fel a lépcsőn.
- Mindenki itt van? - kérdezte Tonks. - Akkor pálcákat fel! - vezényelt a boszorkány. mindenki előkapta a pálcáját.
- Elmondom, mit csinálunk! Be kell kerítenünk! Vigyázzatok, mert nagyon gyors és dobálózik is! Ha bekerítettük, megállunk, csak ezután tudom transzportálni, rendben?
A gyerekek bólintottak, Tonks beosztotta őket kettesével, ő egyedül maradt és elindultak, hogy megkeressék a padlásszörnyet.
- Bárhol megjelenhet és gyorsan el tud menekülni! Ne próbáljátok megfogni, csak szóljatok, ha megtaláltátok! – kiáltott utánuk a boszorkány.
Rövid idő múlva a harmadik emeletről felharsant az ikrek hangja:
- Itt van a WC-ben! – aztán nagy puffanás kiabálás és lábdobogás hallatszott – Most lement a másodikra!
- A könyvtárban van! - hallatszott Hermione kiáltása.
Az ajtónál találkoztak, Fredet és George-ot tetőtől talpig nyálka borította.
- Megpróbáltátok megfogni, ugye? – nevetett Tonks.
- Bocsi! – mondták kórusban az ikrek.
- Semmi baj! De anyukátok nem fog örülni a nyálkának! – vonta meg a vállát a boszorkány, a két fiú rémülten nézett egymásra.
- Hogy nézett ki? - kérdezte Ginny őket, miközben Harry és Ron is odaértek végre a padlásról.
- Mint egy puding takonnyal leöntve! - mondta George fintorogva.
- Ja, a szín is stimmel! – fűzte hozzá Fred.
Tonks óvatosan benyitott a könyvtárba. A padlásszörny a szoba közepén állt és zaklatottan vicsorgott. A gyerekek is bekukucskáltak és Ron megjegyezte:
- Hát nem tudom, én még nem láttam pudingot ennyi foggal!
A padlásszörnynek rengeteg különféle méretű és formájú foga volt, lényegesen több, mint amennyire valójában szüksége lehetett. Hermione és Ginny, amíg a szörny Ront figyelte beosontak az ablak elé.
- Csak óvatosan! – figyelmeztette őket Tonks – el ne ijesszük!
- Inkább el ne szaladjunk! – helyesbített Ginny, arcán undor vibrált.
- Hű, ez szuper ! Az előbb még nem is látszott, hogy ilyen klassz agyarai vannak ! - lelkesedett Fred.
Ron és Harry az ajtó melletti mahagóni könyvespolc elé lopakodtak, amely kígyóként tekergett végig a szobán.
- Szerintem, ha enni próbálna, szétmarcangolná a saját arcát is! –jegyezte meg Harry viszolyogva.
A szörny erre feléjük fordult. Ginny és Hermione közben előreszegezett pálcákkal a háta mögé osontak.
- Klassz agyarak ?- nézett Fredre Hermione. - Szerintem valami ilyesmi lehet apáék rémálma!
A ikrek már az ablak előtt álltak, utolsóként Tonks is belépett a szobába és az ajtó előtt helyezkedett el.
- Most sarokba szorítjuk, egymás után mondjatok rá gyengébb rontásokat. Baja ne essen, de ne legyen ideje meglógni sem! Harry kezdi és én leszek az utolsó! – adta ki az utasítást a boszorkány. – Most!
- Carbunculus! - Harry átkától dudorok nőttek, az amúgy sem túl vonzó lény ábrázatára.
- Baziteo!- kiáltotta Ron kétszeresére növelve a bestia méretét, a produkciót a lányok kisebb sikollyal jutalmazták.
Hermione gyorsan reductiót kiáltott, mielőtt a padlásszörny nagyobb mennyiségű nyálkával borította volna be az egész könyvtárat. Ginny egy gumiláb rontást szórt rá, az imbolygó és a zavarodottan vicsorgó szörny, ettől majdnem az ikrekre zuhant. George immobilus- a oldalba taszította a nyöszörgő bestiát, akit Fred egy pálcamozdulattal élénk rózsaszínre változtatott. Tonks felé dülöngélt, aki megszánta és teleportálta új, nyugalmasabb otthonába.
Ron, Harry, Ginny és Hermione elégedetten, Fred és George nyálkásan vonultak le az ebédlőbe.
- Azt hiszem, megérdemlünk egy kis vajsört!- mondta a boszorkány. Az ebédlőben Mrs Weasley várta őket. Fredre és Georgra nézve csak legyintett
- Tőletek nem is vártam mást!
A gyerekek lelkesen mesélték a kalandos vadászatot, miközben Molly igyekezett a nyálkától megszabadítani az ikrek ruháit. A lármára lejött még Sirius is, aki a délutánt Csikócsőrnél töltötte. Aztán beállított - Molly bosszúságára - Mundungus Flecher, akinek az ikrek előadták a kiszínezett és egyre veszélyesebbnek tűnő vadászatot.
Hermione a történet végén Tonkshoz fordult:
- Ha mi nem lettünk volna, hogy bántál volna el vele?
A boszorkány rövid ideig gondolkodott, aztán így felelt:
- Hát azt hiszem, felmentem volna az emeleti WC-be, kinyitottam volna az ajtót és rászegeztem volna a pálcámat és azt kiáltottam volna "Transportus" aztán kértem volna Siriustól egy üveg vajsört! - fejezte be vigyorogva.
A gyerekek felháborodva hördültek fel:
- Mi nem is kellettünk hozzá?
- Hé, hát nem volt jó móka?- kérdezte Tonks- Úgy gondoltam, legalább nem unatkoztok, láttok egy eleven padlásszörnyet és egy kicsit gyakoroltok a suli előtt! Ráadásul egyedül félig sem lett volna ilyen szórakoztató!
A felhangzó nevetés jelezte, hogy ezt nemcsak Tonks, hanem Mrs Weasley, Sirius és Mundungus is jó tréfának tartotta a dolgot.
- Egyébként mindannyian nagyon ügyesek voltatok! – tette hozzá a boszorkány békítőleg.
Néhány perc múlva már a gyerekek sem morogtak. Fred és George azon gondolkozott, hogy lehetne ezt minél hatásosabban előadni Roxfortban, aztán megpróbálták rábeszélni Mundungust, hogy szerezzen nekik egy padlásszörnyet. Harry, Ron és a lányok, pedig Siriust és Tonksot faggatták a padlászörnyről.
- De hát olyan ijesztően nézett ki!- méltatlankodott Ginny.
Sirius jót nevett és Tonksra nézve így szólt:
- Jó lesz, ha megjegyzitek, hogy nem szabad valakit csak a kinézete alapján megítélni, a legveszélyesebb dolgok gyakran teljesen ártalmatlannak látszanak! A padlásszörny, akármilyen borzalmasan néz ki, veszélytelen bestia.
- De minek neki ennyi fog, egyáltalán mit eszik? - kíváncsiskodott Ron.
- Ezt már igazán tudhatnád, pókokat! - rázta a fejét elégedetlenül Hermione.
- Ha ezt tudtam volna, nem bántom! – súgta Ron Harrynak. - Szerinted egy ilyen megélne a Tiltott Rengetegben?
Hermionét láthatóan furdalta a lelkiismeret, hogy ok nélkül megkínoztak egy ártalmatlan lényt, amikor ezt elmondta Tonksnak, a boszorkány komoly arccal így válaszolt:
- Igazad van, bár vigyáztam, hogy komolyabb sérüléseket ne okozzunk neki és jó helyre került egy rendes varázslócsaládhoz. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ha lehet, éles helyzetben is gyakoroljátok a támadást és a védekezést, mert ha gyorsan kell dönteni és cselekedni, akkor az elméleti tudás bizony kevés! – ezzel a gyerekek sem vitatkoztak és Harry magában igazat adott a boszorkánynak.
A vacsora ezután vidám hangulatba telt Tonks a gyerekeket szórakozatta. Sirius történeteket mesélt a négy Tekergőről, Mundungus pedig csak borozgatott és egy szót sem szólt, így ő és Mrs Weasley is jól érezte magát. Végül Molly felküldte aludni a gyerekeket, Sirius és Dung pedig áttértek a Lángnyelv whiskyre.
Tonks szinte sajnálta, hogy nem maradhat tovább Harryékkel. Mielőtt még hazament volna, felajánlotta Mollynak, hogy elmosogat és legnagyobb meglepetésére a boszorkány beleegyezett.