8. fejezet
Holdtölte
- Az éjjel itt volt Dumbledore, beszélt Arthurral és azt üzente holnap estére ismét összehívja a rendet!- szólt Molly a reggelinél.
Sirius és Lupin egymásra néztek. Mindenki feszült volt Harry tárgyalása miatt. A törvény szerint nem lehetett baja, de amióta kiderült, hogy Umbridge és valószínűleg Caramell is ott lesznek, ez már senkit sem nyugtatott meg.
- Ott lesz a tárgyaláson? – kérdezte Sirius Mr Weasleyt.
- Azt mondta, ne aggódjunk, Harry mellett lesz. A tárgyalásra én kísérem el a fiút, reggeli után indulunk! –felelte a varázsló és felhajtotta a teáját.
Közben megérkezett Shacklebolt és Tonks az éjszakai őrségből. A boszorkánynak most rövid szőke és göndör haja volt, szeme alá kékes árnyékokat rajzolt a kialvatlanság. Egy pillanatra mindenki megdöbbent, amikor belépett, annyira szokatlanul normálisan nézett ki.
- Volt valami? - kérdezte tőle Sirius, miután az aurorok leültek az asztalhoz.
- Hm?- nézett rá Tonks üveges tekintettel és próbálta felfogni a kérdést - Nem, de azt hiszem Scrimgeour gyanakszik!
Harry jött le a lépcsőn, Molly már készítette is a reggelijét.
- Jó reggelt Harry! Gyere, ülj le! - szólt Tonks és egy laza mozdulattal felborított egy széket maga mellett majd hatalmast ásított. Ülve el tudott volna aludni.
- Valamit elkezdtél mondani Scrimgeoural kapcsolatban - figyelmeztette Lupin.
- Ja igen, vigyáznunk kell vele, mert furcsa kérdéseket tett fel nekem is, meg Kingsleynek is! - a boszorkány elnyomott egy újabb ásítást és motyogva folytatta.
Remus közelebb hajolt kihasználva az alkalmat, hogy feltűnés nélkül bámulhatja a lányt.
- Már most holtfáradt vagyok!- fejezte be Tonks és számonkérően a rámeredt.
Lupin zavarba jött, nem tudta mit kellene erre mondania, szerencsére Arthur válaszolt helyette.
- Majd én beugrom helyetted, az éjjel aludtam és egyébként is túlóráznom kell! – mondta, miközben már kopott bomber dzsekijét igazgatta.
Indulás előtt Sirius és Tonks igyekeztek lelket önteni Harrybe. Remus őket nézte, de csak fél füllel hallotta, amit mondtak, valahányszor Nymphadorára nézett, összezavarodott. Harryt mindenki arról győzködte, hogy a törvény az ő oldalán áll, meg hogy Amelia Bones rendes és nincs mitől tartania, de ezzel sem a fiút, sem magukat nem tudták megnyugtatni. Molly, Artur és Sirius végül az ajtóig kísérték Harryt. Ő is velük tartott és sok szerencsét kívánt neki majd elindult, hogy leüljön a kandalló melletti kedvenc foteljéba. Ott azonban már ült, helyesebben szólva aludt valaki. A kandallónak támaszkodott és zsebre tett kézzel bámulta az alvó lányt.
- Tonks elaludt - szólt, amikor Sirius visszatért.
Barátja felsóhajtott:
- Fárasztó éjszakája volt! Mindjárt hozok egy takarót… - és elindult az emeletre.
Remus csak állt ott és arra gondolt, hogy itt kellene hagynia őt, mielőtt valaki észreveszi, hogy mit művel. De egy lépést sem tudott tenni, megrohanták az emlékek. Felidézte milyen volt, amikor a boszorkány dühös arccal, mégis gyengéden végigsimította a kezét, vagy amikor hozzáért a homlokához. Megborzongott és az érzések elnyomták lelkiismerete hangját, amely azt követelte, hogy azonnal hagyjon fel ezzel az őrültséggel. Aztán eszébe jutott, hogy milyen volt tegnap, amikor zöld hajjal sértetten ült az asztalnál, mint egy duzzogó szirén. Mindig más volt és valahogy mégis mindig ugyanaz. Milyen furcsa hogy pont egy ilyen különös, szeles fruska rabolja el a szívét. Elnézte az alvó lányt, szőke hajával most olyan törékenynek, légiesnek tűnt, pedig milyen bosszantó és szórakoztató volt, amikor kinyitotta a száját. Úgy érezte, hogy Nymphadora minden nap egy újabb zárat nyit ki benne és rettegve várta a pillanatot, amikor nem tud majd hová elrejtőzni előle.
A kandalló felé fordult és a tűzbe bámulva arra gondolt, hogy ennyire még soha nem szeretett volna egészséges lenni. El kell mennie, és el kell felejtenie őt. Túl szegény és túl öreg Nymphadorához, és ha ez még nem lenne elég akadály, elválasztja őket egymástól az őt emésztő kór. Az ajtóhoz lépett, és már a közelgő indulás járt a fejében. eljött a rossz hold ideje, amely elszakítja a lánytól, most és amíg csak él.
Harry tárgyalása szerencsésen zárult. Mindenki megkönnyebbült, talán csak Sirius tűnt a szokásosnál is komorabbnak. Vasárnap késő este a Rend újabb megbeszélést tartott. Délután Sirius és Lupin, Molly kérésére, megbűvölték az ebédlő kandallóját, mert a boszorkánynak elege volt már abból, hogy mindig a konyhán keresztül érkeznek a vendégek. Akkor telt be nála a pohár, amikor Mundungus Flecher egyszer pont a vacsora közepébe toppant. A rend tagjai így már az ebédlőben álló kandallóból léptek elő. Mire Dumbledore is megjelent a gyerekek már régen aludtak. Tonks elmondta, amit Umbridge irodájában történt és a következtetéseiket is.
- Könnyen lehet, hogy ez Caramell terve, a Minisztériumtól ugyan még nem kaptam értesítést, de elképzelhető, hogy saját emberével akarja betölteni az állást… - mondta Dumbledore elgondolkodva – És ezt sajnos meg is teheti, mert nekem nincs jelöltem a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy tanítására.
Piton szólalt meg:
- Már többször is említettem Albus, hogy én szívesen elvállalnám!
Dumbledore a fejét rázta:
- Tudod jól Perselus, hogy téged, mint bájitaltan tanárt nem nélkülözhetlek és a Rend számára fontosabb vagy annál, hogy az életedet kockára tegyem!
Sirius gúnyosan mosolygott Pitonra, aki nem állta meg szó nélkül. Mintha csak társalogni akarna, felé fordult és rosszmájúan megjegyezte:
- Hallottam Sirius, hogy kitakarítottátok a házat még egy padlásszörnnyel és néhány doxival is elbántatok. Örülök, hogy nem unatkoztok… sajnos nem mindenkinek jut ilyen nyugalmas, veszélytelen élet!
- Ezt nem úszod meg Pipogyusz! - Hördült fel Sirius, de Lupin még idejében megfogta a karját:
- Hagyd!
Dumbledore rosszallóan nézett rájuk, de nem szólt, ellentétben Mollyval, aki nem rejtette véka alá a véleményét:
- Ezt a gyerekes piszkálódást már abbahagyhatnátok, mintha Ront és az ikreket hallanám!
- Ha megbocsátotok, nekem most fontosabb dolgom is van, mint itt iszogatni és társalogni! - jegyezte meg gőgösen Piton, aztán a kandallóhoz lépett és eltűnt. Dumbledore felállt majd Sirius felé fordult:
- Sirius, te továbbra sem hagyhatod el a házat. Ha feltűnnél Londonban, az felborítaná a terveinket! –
Sirius nem válaszolt, csak dühösen felpattant és kiviharzott a konyhába, Remus sejtette, hogy a pincébe tart.
Dumbledore intett neki, és amikor mellé lépett így szólt:
- Remus, ami a kérésedet illeti, a ház a rendelkezésedre áll. Velem tarthatsz, ha úgy akarod. Hamarosan indulok a Szárnyas Vadkanba!
Ő biccentett és elindult az emeletre a felöltőjéért és a táskájáért.
Az asztalnál már csak Bill és Tonks maradtak, néhány üveg vajsör társaságában pár perc múlva Sirius és egy flaska Lángnyelv Whisky csatlakozott hozzájuk:
- Nem irigylem a gyerekeket! - jegyezte meg a boszorkány – Jobb, ha nem mondjuk el nekik, hogy Umbridge fogja tanítani a Sötét Varázslatok Kivédését! Örülök, hogy mi megszabadulunk tőle, de mint tanár…- a boszorkány megborzongott.
- Harryval mikor fogsz beszélni? – kérdezte számonkérően a kandalló mellett álldogáló Dumbledore -t Sirius.
- Az igazat megvallva, igyekszem elkerülni a találkozást Harryvel, de hidd el erre jó okom van! – válaszolta az igazgató rejtélyesen és félhold alakú szemüvege mögül kutatóan nézett a varázslóra:
- Hol van Sipor?
- Gondolom, valahol anyám szobájában sírja vissza a múltat, - rántotta meg a vállát hanyagul Sirius - megmondtam, hogy ne kerüljön a szemem elé, ha jót akar!
- Tudom, hogy amit kérek tőled, az nem könnyű, de meg kell próbálod elfogadni Siport, olyannak amilyen! Bánj vele tisztességesen! – emelte fel a hangját az ősz varázsló.
Lupin jelent meg az ajtóban.
- Indulhatunk? - kérdezte Dumbledore.
- Elmész? És mikor jössz vissza? – kíváncsiskodott Tonks és felnézett Remusra.
- Körülbelül egy hét múlva – felelte zavartan a férfi és igyekezett elkerülni a rászegeződő pillantást.
A többiek furcsán néztek Nymphadorára, aki szabadkozni kezdett:
- Csak megkérdeztem, nem tudtam, hogy titok!
Miután a két varázsló távozott ő is felkerekedett és hazaindult.
Dumbledore és Lupin a Szárnyas Vadkan emeleti szobájának kandallójában bukkantak fel.
- Aberforthnál biztonságban vagyunk! – mondta Dumbledore és az asztalhoz lépett. – Itt a Szellemszállás kulcsa, az iskola felé vezető alagutat Perselusszal lezártuk. Felállítottam egy mágikus korlátot, de csak akkor elég erős, ha éppen Roxfortban vagyok. Zárd be a kaput és az ajtót is! Van még valamire szükséged? – fordult felé és Remus együttérzést látott felvillanni a tekintetében.
- Nem, minden nálam van, amire szükség lehet! Köszönöm, Albus!
- Nem akarod, hogy beszéljek Perselusszal a Farkasölőfű - főzetről?– kérdezte az igazgató
- Nem várhatom tőle, hogy a kedvemért minden hónapban megfőzze a bájitalt! És ha még el is készítené, nem tudnám kifizetni az alapanyagok árát sem! – rázta meg a fejét szomorúan ő. - Megpróbáltunk Siriusszal elkészíteni egy adagot, de nem sikerült. Úgy tűnik erről a megoldásról le kell mondanom, éppúgy mint a vérfarkasok többségének.
- Mikor térsz vissza?
- Talán hétfőn…
- Előtte üzenj a szokott módon nekem és Siriusnak is! - figyelmezette az igazgató, aztán kilépett a szobából.
Lupin néhány perc múlva elhagyta a fogadót és a Szellemszállás felé indult.
A gyerekek számára egyhangúan teltek a napok, bár Harry jobban érezte magát, amióta nem lebegett a feje felett Damoklés kardjaként a kicsapatás réme. Igyekezett minél több időt együtt tölteni Siriusszal, aki ahogy közeledett a tanévkezdés egyre komorabb és komorabb lett. Gyakran órákig Csikócsőr mellett ücsörgött az emeleti sarokszobában. A rend tagjai ugyan rendszeresen megjelentek a Grimmauld téren, főként az étkezések alkalmával és ez egy kis változatosságot jelentett, de ahogy közeledett a szeptember már az ikrek is emlegetni kezdték Roxfortot. Néha Tonks is benézett és megpróbálta felvidítani a búskomor Siriust, nem sok sikerrel.
A boszorkány úgy érezte, csigalassúsággal vánszorog az idő, a hétvégére sem végzett az irattár rendbe tételével, viszont rájött, hogy az éjszaki őrködéseket nagyszerűen ki tudja pihenni az irattárban. Egy egyszerű riasztó bűbájt tett az ajtóra és munkaideje nagy részét az asztalon való szundikálással töltötte. Az utóbbi pár napban amúgy sem találta a helyét, gyakran rátört az érzés, hogy valahol máshol kellene lennie, vagy elfelejtett valami fontosat. Majdnem az egész hétvégét a Black - házba töltötte a gyerekekkel, Billel és Siriusszal. Egész jól elütötték az időt, de néha azon kapta magát, hogy az ajtót nézi, vagy azt várja, mikor hangzik már fel Remus hangja. De a férfi vasárnap sem tért vissza.
Hétfőn Shacklebolt figyelmeztette, hogy jó lesz, ha két napon belül végez az irattárral, mert Umbridge revíziót tervez az Auror - parancsnokságon és biztosan ellenőrizni fogja, milyen büntetést kapott. Nymphadora hamarosan minden órát elátkozott, amit alvással töltött. Késő éjszakáig az aktákat rendezte, újrakatalogizált minden tekercset, valamint fényesre suvickolta az egész helységet. Kingsley azzal biztatta, hogy ha végez, akkor szerdán elkísérheti egy fontos küldetésre.
Kedden délután, éppen amikor végzett, beállított Umbridge és végignézte az egész részleget Scrimgeour kíséretében. A polcok roskadoztak az iratoktól, de az irattárban minden rendben volt.
- Mi ez a hatalmas kupac pergamen az asztalon? - tudakolta édeskés fejhangon a boszorkány.
- Azok iktatásra várnak asszonyom!- válaszolta Tonks alázatosan és nem mert a szemébe nézni.
- Nos úgy látom, Rufus, itt minden rendben van! – sipított az államtitkár elégedetlenül, majd az asztalhoz lépett és mintha csak véletlen lett volna, a pálcájával meglökte a tekercseket. Egy pillanat múlva a padlót beterítették a pergamenek.
- Jaj, de ügyetlen vagyok! - sopánkodott boldogan Umbridge és kihívóan Tonks arcába bámult.
A lány elképzelte, hogy mit tenne most legszívesebben a boszorkánnyal és arcán angyali mosoly játszott. Scrimgeour megköszörülte a torkát és közömbös hangon így szólt:
- Semmi gond, Tonks majd rendet rak!
Amikor Umbridge végre befejezte az Auror Parancsnokság ellenőrzését, Scrimgeour újra benézett hozzá és csak annyit mondott:
- Holnap reggel nyolckor kezd, Shacklebolt mellé lesz beosztva segédaurorként!
Tonks hullafáradtan, de boldogan ment a Grimmauld térre. Végül is Umbridge -nek köszönheti, hogy vége a gyakornokságnak és megkapta élete első komoly beosztását.
Lupin hétfőn tért magához, látta a karom- és fognyomokat az ajtón. A deszkák szerencsére kitartottak. Magát is összemarta végső kínjában, de sebei gyorsan gyógyultak. Mire visszatér, már csak a forradások látszanak majd. Az egyheti éhezés és a vérveszteség legyengítette, mégis boldog volt, hogy egy hónapig megint emberként élhet. Minden egyes hónap, amelyet túlélt - úgy hogy megakadályozta a benne lakó vérengző fenevadat a pusztításban, az ölésben - győzelem volt, amelyért szenvedéssel és vérrel fizetett.
Elindult a Szárnyas Vadkan felé, hogy egyen valamit, mielőtt visszatér Londonba. A Szellemszállást, amennyire tudta, rendbe tette. Szinte már második otthona volt ez a ház, iskolásként is mindig itt vészelte át a holdtöltéket. Itt kapták el Féregfarkat is. Útközben az iskolás éveik jártak a fejében. Pettigrew árulása fájt, de nem érte meglepetésként. Tulajdonképpen mindannyian tisztában voltak vele, hogy sem tehetségben, sem bátorságban nem ér a nyomukba. Mindig is szolgalélek volt, de rajongása, bármilyen hamis is volt, hízelgett nekik. Nagy árat fizettek ezért a tévedésért. James, Lilly és persze Sirius is. A saját szenvedése más forrásból fakadt, de barátai elvesztése őt is a szakadék szélére sodorta. még ma sem értette, hogyan is élte túl azokat a sötét éveket.
A Vadkanba érve beszélt a csapossal, aztán evett valami birkaragu-féle, gyanús külsejű ételt. Az emeleti szobából üzenetet küldött Dumbledorenak és Siriusnak, várt néhány percet, aztán hopp -port szórt a kandallóba és bemondta a címet:
- Grimmauld tér 12.
Molly az ebédlőben várta:
- Ülj le, Remus, mindjárt hozom az ebédet! - a boszorkány aggódó pillantással mérte végig.
- Ne fáradj, már ettem a Szárnyas Vadkanban! - mondta és leült a kandalló mellé, felöltőjét és táskáját az egyik székre téve.
- Legalább egy kis bort igyál, olyan sápadt vagy! Mindjárt szólok Siriusnak, hogy megérkeztél! Ezzel az erővel akár fel is költözhetne Csikócsőr mellé! - morgolódott az asszony.
Bármilyen komor és barátságtalan volt a Black- ház Remus örült, hogy itt lehet. Emberek között, akik tudják miféle, ennek ellenére kedvelik vagy legalábbis elviselik a társaságát. Kivéve persze Nymphadorát… Neki is el kell mondania az igazságot. Tudta, ez mindent megváltoztat majd, a lány rideg lesz vele, gyanakvó és távolságtartó. Mi mást várhatna tőle, hiszen annak idején még Sirius sem bízott meg benne teljesen. Amikor először látta Nymphadorát csak egy kis haladékot akart, hogy valakivel úgy beszélhessen, mint egy normális ember, hogy legyen, aki nem félelemmel vagy kíváncsisággal a szemében néz vissza rá. Aztán abban reménykedett, hogy a lány magától rájön, vagy valaki, talán Sirius, elmondja neki az igazat. Csapdában érezte magát. Mit is mondhatna:
" Bocs, Nymphadora, elfelejtettem megemlíteni, hogy vérfarkas vagyok!"
A rend utolsó gyűlésén ébredt rá, hogy tovább már nem halogathatja a dolgot. Amint kettesben lesznek, megmondja az igazat és ezzel véget is ér ez a kínos história. Ha szerencséje van, a többiek nem vesznek észre belőle semmit. Iszonyodott a saját gondolataitól, nem elég hogy a teste beteg, de a kór hazugságra, csalásra, titkolózásra kényszeríti és ezt legalább olyan nehéz volt elviselni, mint teste fizikai eltorzulását. Hogyan is gondolhatott arra, hogy egy ilyen fiatal, csinos boszorkány és ő…
Sirius nagy zajjal csörtetett le a lépcsőn:
- Holdsáp, örülök, hogy megjöttél kedves barátom! - üdvözölte és átölelte. – Hogy érzed magad?
- Csak a szokásos – felelte csendesen Remus.
- Ne félj! Majd Molly kikúrál, felszedsz néhány kilót és olyan leszel mint rég!
- Már úgy érted, hogy holdtölte előtt?- rántotta fel szemöldökét Lupin.
- Ne haragudj Remus, annyira el vagyok foglalva a saját problémáimmal! – válaszolta szégyenkezve Sirius - Még egy hét és Harryék visszamennek Roxfortba és mi egyedül maradunk itt! Üres lesz nélkülük a ház…
- Megértelek, de Harryéknak most Roxfortban van a helye. Ha jól emlékszem minket se lehetett volna visszatartani hat ökörrel sem, amikor elkezdődött az iskola. Dumbledore szemmel fogja tartani, biztonságban lesz!
- Már Mollytól is ezerszer hallottam ezt, de ettől függetlenül ő is aggódik a gyerekeiért és én is Harryért! – legyintett a varázsló.
Az emlegetett boszorkány hamarosan megjelent egy palack borral és pálcájával néhány poharat reptetett az asztalra:
- Azt hiszem a szalonban álló nagy szekrényben egy mumus lakik, de a biztonság kedvéért megnézetem majd Mordonnal is, ha legközelebb erre jár! – mondta és leült melléjük.
- Ezt már mondtad! – jegyezte meg Sirius és látszott, hogy az sem érdekelné, ha Molly azt közölné vele, hogy villám vágott a tetőbe és leégett két emelet.
Mrs Weasley rá se hederintett a morgó Siriuszra, inkább Lupinhoz fordult:
- A gyerekek fent vannak az emeleten, ha van kedved, Remus, menj fel hozzájuk, biztos örülni fognak neked!