9. fejezet
Félreértések
Esteledett, amikor lementek az emeletről az ebédlőbe. Az ikrek – természetesen Mrs Weasley tudta nélkül - délután a szalonban bemutatót rendeztek legújabb trükkjeikből és találmányaikból.
A két varázsló, miután csak egy alapos mosakodással tudtak megszabadulni, a Megabüdös trágyabomba orrfacsaró bűzétől, a lépcsőn lefelé jövet erről beszélgettek:
- Öregem, mi sem voltunk semmik, de az ikrek talán még rajtunk is túltesznek! – nevetett Sirius.
- Van fantáziájuk, az biztos! A nyelvnyújtó nyalóka, meg mentholos puffasztó cukorka. Szerintem, ha egyszer tényleg üzletet nyitnak, csak úgy ömlik majd a galleon hozzájuk! – tette hozzá Lupin.
- Nekem a chilis rágó a kedvencem! – mondta Sirius.
- Öröm volt nézni, hogy kigúvadt tőle a szemed!- vigyorodott el Remus.
A vacsora már az asztalon várta őket. A gyerekek az asztalnál ültek szemben velük Kingsley és Tonks. A boszorkány haja ma répavörös volt és rövid. Ginny és Hermioné éppen arra próbálták rábeszélni, hogy mutassa meg hogyan változtatja meg a haja színét.
Molly jött be a konyhából:
- Gyere, Remus, egyél te is! –hívta az asztalhoz a varázslót, aki éppen egy sötét sarkot keresett, ahová félrehúzódhat.
- Hello, Remus!- szólt oda Tonks vidáman és kissé meglepetten.
Remus némi tétovázás után az asztalhoz ült. A gyerekek a vacsora alatt annyira lefoglalták a lányt, hogy egy mondatot sem tudott vele váltani. Vacsora után Bill ült oda mellé, beszélgetésbe merültek, Nymphadora néha felnevetett.
Tíz körül Molly felküldte a gyerekeket aludni és az ebédlő lassan elcsendesedett. Bill izgatottan súgta Tonksnak:
-…és most a Grimsgottsban dolgozik. Gyakorlaton van, hogy megtanulja a nyelvet! Majd bemutatom neked! – ígérte.
- Ugyan, nekem ehhez semmi közöm! – hárította el a megtiszteltetést a boszorkány.
- De sokat segíthetnél! Megmondanád, hogy szerinted tetszeni fog-e anyának és a te véleményedre is kíváncsi vagyok!
- Hát jó esetleg jövő héten valamikor, de figyelmeztetlek az én beleegyezésem édeskeveset számít, ebben az esetben! – mondta Tonks nevetve.
- Mi lesz a jövő héten? - kérdezte Mrs Weasley kíváncsian.
- Semmi, anya, csak Tonksszal találkozunk! - vágta rá gyorsan Bill.
Molly sokatmondóan Arturra nézett, aki éppen Siriusszal és Kingsleyvel beszélgetett minisztériumi ügyekről és Caramellről. Mr Weasley kedvesen visszamosolygott a feleségére és láthatóan fogalma sem volt róla mit is akar felesége közölni vele. Remus az egyik fotelbe ült a tűz mellett, kezében egy pohár borral, és a többieket nézte.
Nymphadora hirtelen felállt és a kandallóhoz indult, közben magával rántotta a terítőt és egy vajsörös üveget. Bill röptében elkapta az üveget és visszavarázsolta a terítőt. A boszorkány észre sem véve a felfordulást, amit okozott, a kandallóra támaszkodva a Lupin felé fordult:
- Beteg voltál? – kérdezte – Nagyon sápadtnak tűnsz!
- Valami olyasmi, de már jól vagyok!- mormogta bizonytalanul a bajsza alatt a férfi.
Maga sem értette miért nem kap az alkalmon és mond el mindent, de a lányra pillantott és inkább nem szólt semmit.
Nymphadora leült egy vörös bársonnyal bevont zsámolyra a varázslóval szemben. Milyen sovány és megtört az arca! - gondolta magában. Néhány percig hallgattak, a boszorkány fürkésző tekintettel nézte őt. Tisztában volt vele, hogy nem halogathatja tovább- ez az alkalmas pillanat. lesütött szemmel, kissé zavartan így szólt:
- Nymphadora, valamit el kell mondanom, amit még talán nem tudsz! Illetve biztos vagyok benne, hogy még nem tudod, hogy én…- a lány szeme felragyogott és ő ettől még inkább zavarba jött—Szóval amíg nem voltam itt, talán sejted hogy… küzdött a szavakkal a férfi.
-Tonks, gyere hazakísérlek! –kiabált Bill a folyosóról felébresztve Mrs Blacket.
- Nem igaz, hogy nem hagy békén! - bosszankodott a lány félhangosan, felállt és Remusra nézett:
- Te is hiányoztál nekem! - suttogta alig hallhatóan és végigsimított a férfi vállán, aztán eltűnt a Mrs Black rikácsolásától hangos folyosón.
Remus magába roskadt.
Úgy viselkedett, mint egy hebegő idióta! James csinálta ezt mindig, ha Lilly a közelben volt - futott át az agyán és a kezébe temette az arcát.
Bill és Tonks egy sötét kis utcán sétáltak, kellemes nyári idő volt és Tonks talán romantikusnak is tartotta volna a helyzetet, ha nem Bill lépked mellette.
- Felesleges elkísérned! Itt lakom néhány utcányira és legalább olyan jól meg tudom védeni magamat, mint te! – nézett a fiúra.
- Csak azért vetettem be ezt a cselt, hogy anya ne tudjon kihallgatni minket! Eszembe jutott hogy mi lenne, ha meghívnám Fleurt vendégségbe, Sirius biztos nem tiltakozna …. - a lány közbevágott.
- Először is, a Rend főhadiszállására nem hozhatsz idegeneket, nem is tudom hogy juthatott eszedbe ez a hülye ötlet! Másodszor, fogalmam sincs, miből gondolod, hogy az én unalmas kis életemnek csak a te szerelmi kalandjaidnak és a jövőről szőtt terveidnek mélyreható ismerete ad értelmet!
- Jó, igazad van, nem hívom el Fleurt! Nem akartalak megbántani, csak azt szeretném, ha segítenél! Anyával nem olyan egyszerű megbeszélni az ilyen dolgokat! Te jobban megérted őt, mégiscsak lány vagy!
Tonks megtorpant csípőre tette a kezét és sértetten meredt rá:
- Nahát milyen hízelgő, hogy tíz év alatt ez is feltűnt! Az persze az eszedbe sem jutott, hogy az agyafúrt kis cselednek köszönhetően anyukád már rég rólunk kombinál!
Bill meglehetősen buta arcot vágott:
- Ezt meg honnan veszed?
- Női megérzés!- mondta és látva a fiú ijedt képét felkacagott – Ugyan Bill, egész délután azt kellett hallgatnom, hogy te milyen kivételesen tehetséges, kedves és jóképű varázsló vagy és már itt az ideje, hogy családot alapíts!
Bill rémült arckifejezését látva , megsajnálta őt és biztatóan hátba vágta:
- Ne aggódj, én nem ragaszkodom hozzá, hogy velem! Jobb lesz, ha igyekszel haza, mert ki tudja mit gondol majd anyukád rólunk! - Billnek nem kellett kétszer mondani, sarkon fordult és eltűnt.
Tonks nevetve szaladt, szinte repült a boldogságtól, hazáig. Mielőtt elaludt volna arra gondolt, Bill azt hiszi, hogy Nymphadora Tonks még mindig csak szemlélőként vesz részt a szerelmi ügyekben, mint diákkorukban, de ő már minden idegszálával érezte, hogy közeleg az ő ideje.
Remus a következő napokban idegörlő fogócskát játszott Tonksszal. Igyekezett egyedül elkapni, hogy végre tisztázhassa a helyzetet, de ha más is a szobába lépett, akkor gyorsan elmenekült. Néha már maga sem tudta, hogy most éppen keresi a lánnyal való találkozást, vagy éppen fut előle. A hét végéig két eléggé félreérthető félmondatot sikerült közölnie a boszorkánnyal.
Olyasmiket, hogy:
„- Szeretnék egy kicsit négyszemközt beszélni veled, …".meg: - „Azt hiszem talán félreértetted, amit…" és itt bejött Mrs Weasley és ő megint nem tudta befejezni a mondatot.
Szombaton végre megjöttek a Roxfortos levelek. Sirius ennek köszönhetően a délutánt Csikócsőrnél töltötte magába zuhanva, Molly ellenben repesett az örömtől, hogy Ron prefektus lett. Vasárnap a gyerekeknek már indulniuk kellett Roxfortba. Miután a boszorkány kisírta magát a konyhában, mert a prefektusságról Percy jutott az eszébe, nekiállt megszervezni estére egy nagy mulatságot az újdonsült perfektusok tiszteletére. Az összes utolérhető rendtagot meghívta a Ron és Hermione tiszteletére rendezett ünnepségre, amelyhez feldíszíttette a pincekonyhát. Míg a gyerekek az emeleten az iskolai cuccaikat pakolták el, megérkeztek az első vendégek. Sirius Tonksszal és Kingsley Shacklebolttal beszélgetett, amikor Rémszem és Mundungus Flecher, aki senki sem hívott, belépett. Molly rögtön megkérte Rémszemet, hogy vizsgálja meg a szalonban álló szekrényt.
– Egy mumus az!- állapította meg az exauror – Elintézzem?
- Felesleges, majd később elbánok vele! –szólt a boszorkány és kisietett a konyhába néhány üveg vajsörért.
Tonks meglepődött, amikor látta, hogy mennyien eljöttek, de Remust hiába kereste a tömegben. A varázsló valamit nagyon el akart neki mondani, de mindig megzavarta őket valaki. Nem igazán értette, miért kell erről annyit beszélni, egyszerűen kedvelik egymást és kész. Nem akarta siettetni a dolgokat, mert maga sem tudta mit is érez valójában a férfi iránt. Olyan komoly volt és idősebb is mint ő, azt sem tudta eldönteni, hogy tetszik – e neki egyáltalán vagy csak a férfit körüllengő titokzatosság ragadta meg a fantáziáját. Úgy döntött nem is töri a fejét ezen.
Ginny kezdte el kérdezgetni őt és Siriust a prefektusságról. Sirius nevetségesnek találta a feltételezést, hogy ő prefektus lett volna, mellette viszont felbukkant remus, aki annak idején megkapta a prefektusi jelvényt. A gyerekek most már az ő szavait hallgatták. Tonks az asztalhoz ment, de közben fülelt mit mesél…
Remus - amikor Hermoine egy hosszabb előadást tartott neki a manójogokról- szem elöl veszítette Nymphadorát ,annak ellenére, hogy a boszorkány éppen hosszú paradicsompiros loboncot viselt. Tudta, hogy ma esélye sincs arra, hogy kettesben beszélhessenek, az ebédlő tele volt boszorkányokkal és varázslókkal – marad a bújkálás. Mindenki jól érezte magát, Mundungus az ikrekkel a sarokban üzletelt. Egy pillanatra újra feltűnt Tonks, éppen Ron új seprűjét csodálta. Harrynak Mordon mutogatott valami régi fényképet, Molly feléjük tartott. Váltott néhány szót Mordonnal aztán, ahogy a fényképre esett a pillantása kifutott a vér az arcából. Lupin
figyelte az asszonyt, ahogy lassan, görnyedt vállal kimegy a folyosóra, mint akit megsebeztek. Felállt a karosszékből és Rémszem felé indult. Harry kihasználta az alkalmat, hogy az exauror figyelme Remus felé fordult, gyorsan felállt és elhagyta a szobát. A Mordon kezében lévő fényképen a Rend régi tagjai álldogáltak. Talán ezért szomorodott el annyira Molly – gondolta ő - két fivére a Voldemort elleni harcban halt meg. És persze ott állt James és Lily is mosolyogva. Ennél jobb módszert Harry és Molly gyötrésére keresve se lehetett volna találni.
Nem tett megjegyzést, ismerte annyira Rémszemet, hogy tudta, felesleges erőfeszítés lenne a tapintatlanságára célozgatni, inkább váltott vele néhány szót a szép régi időkről és igyekezett gyorsan megszabadulni tőle. Elindult Molly után és még látta, hogy Harry belép a szalonba. Ahogy közelebb ért sírást hallott bentről. Benyitott a szalonba és ott találta a zokogó boszorkányt és Harryt, aki a saját földön fekvő holttestére meredt. A folyosóról léptek zaja hallatszott, de mire Sirius és Mordon odaértek ő már előkapta a pálcáját és Molly elé állt:
- Comikulissimus! - kiáltotta.
A halott Harryből sápadt gömb lett, aztán az is elenyészett. Utolsóként Nymphadora és Kingsley léptek be, de ők már csak a zokogó Mrs Weasley látták és a még mindig dermedten álló Harryt. Remus közelebb lépett a boszorkányhoz és igyekezett megnyugtatni. Az asszony egy pillanat múlva már az ő vállán sírt tovább.
- Csak egy mumus volt - mondta a boszorkánynak és végigsimította a hátát. Amint felnézett meglátta az ajtóban a lányt, aki úgy meredt rá mintha kísértetett látott volna. Talán látta a mumust, amint holddá változott - futott át a agyán. Molly tovább zokogott és mire újra az ajtó felé nézett Nymphadora már eltűnt.
Amikor végre mindenkit sikerült visszaterelni az ebédlőbe Sirius megjegyezte:
- Én is láttam, milyen képet mutogatott Rémszem. Lehet, hogy attól borult ki Molly…
- Természetes, hogy aggódik a családtagjaiért és azokért, akiket szeret – mondta ő.
- Milyen jó neked, hogy csak a hold miatt kell aggódnod! - ütötte hátba barátját érzéketlenül Sirius. Remus nem is figyelt rá, azon morfondírozott láthatta-e Nymphadora a holdat, és ha igen vajon tudja-e mit jelent.
Tonks közben visszatért a nappaliba és igyekezett a gyerekeket és Arturt ott tartani. Tudta milyen érzés a szeretteinkért aggódni. Soha nem felejtette el amikor, apja halálsápadtan, kivérezve tántorgott be a lakásukba, pedig akkor még gyerek volt. Valahányszor eszébe jutott mindig átélte azt a rémületet és tehetetlenséget, amit akkor érzett. Megértette Mollyt, ő sem szerette volna, ha ilyen állapotban látják a családtagjai. Mikor a szalonba ért már ott volt Sirius, aki Harryt vállát szorongatta, Molly Remus vállára borulva zokogott. Neki Mordon a maga keresetlen stílusában mondta el a történteket és hozzátette:
- Én felajánlotta Mollynak, hogy elintézem a mumust! Hiába az érzelmek sebezhetővé és gyöngévé teszik az embert! – recsegte a varázsló.
Tonks úgy nézett Rémszemre, mintha a varázsló megőrült volna:
- Ugyan Mordon honnan tudsz te ennyit az érzelmekről, csak nem egy könyvben olvastál róluk?! - vágta oda dühösen és látva, hogy itt már nincs szükség rá visszatért az ebédlőbe.
Nem tudott szabadulni a képtől, amit az imént látott. Milyen együttérző és kedves Remus. Nem ismert senki mást, aki ennyire türelmes és melegszívű lett volna. De nem erre gondolt először, amikor meglátta ott a szalonban Mollyval, hanem arra, hogy bárcsak őt vigasztalná így a férfi.
Tizenegy körül véget vetettek a mulatságnak. Mire Molly, Artur és Bill összepakoltak az ebédlőben és a konyhában a többiek már hazamentek, az utolsó vendégeket Lupin épp akkor engedte ki az ajtón.
- Sirius megint jól kiütötte magát, nem tudom Mundungus is minek hordja ide a büdös pálinkáját! Igya meg egyedül, különben sem hívta ide senki! - mérgelődött a boszorkány. - Alastor meg azzal a régi képpel! Harrynak is mutogatta! Mi értelme feltépni a régi sebeket? –szipogta az asszony kötényével törölgetve a szemét.
Artur hozzálépett és átölelte:
- Tudom mennyire felzaklatott, – szólt – de tudod milyen Mordon! Az ember, néha azt gondolja nincsenek is érzései…
Bill jött be a konyhából:
- Tök jól sikerült ez a buli, Anya! Ha legközelebb ilyet tervezel, szólj előre, és szerzek zenét. Még az is lehet, hogy elhívok valakit!
- Persze, drágám! - felelte a boszorkány, és közben az üvegeket és a poharakat a konyha felé irányította pálcájával. – Most is meghívhattad volna, akit akarsz!
- Már túl késő volt, hogy szóljak és különben is hazament a hétvégére a szüleihez! – felelte Bill.
- Hogy mondhatsz ilyet, Bill? Hiszen itt volt… - fordult felé Molly, aztán a fiára meredtz - Te kiről beszélsz?
- Hát van egy lány a Grimsgottsban, aki tetszik nekem. Fleurnek hívják. Szerintem te is ismered, ő az aki a Beauxbatton-ból részt vett a Trimágus Kupán. Mivel francia nincs túl sok barátja. Gondoltam, elhívhatnám…–hadarta egy szuszra Bill.
- Te egy idegent akarsz idehozni a Rend főhadiszállására? - háborodott fel Mrs Weasley - Szólj már valamit te is Artur!
- Nagyon szép lány, láttam a képét az újságban! – mondta Mr. Weasley elismerően, aztán a feleségére nézett és gyorsan hozzátette – De nem tartom jó ötletnek, hogy idehozd!
- Ezt már Tonks is mondta, de kitaláltam, hogy ha úgy hoznám… – anyja egy pillantással beléfojtotta a szót - Az előbb még azt mondtad, hogy elhozhatom! – méltatlankodott Bill.
- Valaki másra gondoltam! - mondta mérgesen Mrs Weasley és kivonult a konyhába mosogatni.
- Édesanyád úgy gondolta, hogy Tonks iránt érdeklődsz! – súgta Mr. Weasley.
- De hát hogy jutott ez a képtelenség az eszébe? – dohogott Bill az indokoltnál kissé hangosabban.
Molly visszatért a konyhából és csípőre tett kézzel megállt Bill előtt:
- Hát onnan, hogy minden este itt beszélgettetek meg nevetgéltetek, hazakísérted meg randevúra hívtad! Az én időmben ez, édes fiam, még azt jelentette, hogy tetszik neked az a bizonyos boszorkány! - emelte fel a hangját Mrs Weasley.
- Az nem randevú volt!- védekezett erőtlenül a fiatal varázsló.
- Olyan helyes lány és szerintem te is tetszel neki! – próbálkozott Molly.
Bill erre elnevette magát:
- Barátok vagyunk, semmi több! Különben is te nem ismered Tonksot! Ha tetszenék neki azt, már biztos kiszúrtam volna. Emlékszem, amikor megtetszett neki az egyik hugrabugos srác. Reggelinél leöntötte töklével, bűbájtanon felgyújtotta a köpenyét, aztán meg orra esett előtte és legurult a lépcsőn, mindezt egyetlen nap alatt. A fiúk hónapokig kerülték és nem mertek a szemébe nézni. Ha neki tetszik valaki, akkor mindent összetör és felborít maga körül. Egyébként, pedig örülnék, ha magam választhatnám meg, hogy kivel járok! – fejezte be Bill és dacosan a szüleire nézett, majd elindult a szobájába.
- Érted te ezt? – kérdezte Molly feldúltan.
- Részben! - válaszolta Arthur diplomatikusan - Én úgy vettem észre, hogy Tonks mostanában elég ügyetlen… - igyekezett másra terelni a szót.
- Lehet, hogy valaki más tetszik neki? De ki lehet az? – gondolkodott hangosan Mrs Weasley.
- Az hiszem, Molly, ez már nem tartozik ránk! - felelte Artur komolyan.