10. fejezet
A múlt árnyai
Vasárnap a Weasley házaspár, Lupin, Tonks és Mordon kimentek a gyerekekkel a Kings Cross állomásra. Több csoportban indultak el. Siriust nem lehetett lebeszélni arról, hogy kutya képében elkísérje Harryt, így ő is velük tartott. A meghitt búcsúzást lehetetlenné tette az előcsarnokban ordítozó Mrs Black. Törődni ugyan már senki sem törődött vele, de a kiabálásba egy idő után mindenki belefáradt.
- Mi kísérjük ki Harryékat! – mondta Tonksnak Molly.
A boszorkány kiment szétnézni, hogy tiszta-e a levegő. Ebből az alkalomból ősz fürtű nénikének álcázta magát, fején furcsa lila kiskalappal. Először az ikrek és Ginny indult el Lupin és Mr. Weasley kíséretében. Harry és Ron, Mrs Weasleyval és Tonksszal követték őket egy nagy fekete kutya társaságában, aki boldogan nyargalászott mellettük, mindent megszaglászott és bohóckodva ugrált. Harry emberként soha nem látta ilyen boldognak és gondtalannak a keresztapját.
Az állomáson elbúcsúztak, Lupin mindenkivel kezet rázott:
– Vigyázzatok magatokra!- mondta.
Mordon jött a csomagokkal, ő is búcsút vett mindenkitől, utoljára még a szükséges óvatosságra és éberségre figyelmeztetve őket. Tonks megölelte a lányokat és néhány szót váltott Harryvel, aki közben a nagy fekete kutya hátát simogatta. Weasley-ék is elbúcsúztak a gyerekektől, Molly könnyes szemmel ölelgette végig minden csemetéjét és Harryt. A kutya felágaskodott és szinte emberi mozdulattal tette lábait a fiú vállára, Mrs Weasley gyorsan odalépett és a vonat felé lökte a fiút, miközben mérgesen rásziszegett Siriusra.
Hermione már a vonat lépcsőjéről integetett a szüleinek, aztán mindannyian felszálltak a Roxfort Expresszre. A mozdony elindult és a nagy fekete kutya még sokáig loholt a vonat után.
- Hiányozni fognak, üres lesz nélkülük a ház!- mondta Remus.
- Igen és Sirius még a megszokottnál is elviselhetetlenebb lesz! – fűzte hozzá Molly csípősen.
A fekete kutya odafutott hozzájuk és leült Lupin lába mellé, ahogy felnézett, olyan volt mintha vigyorgott volna.
A nap komor hangulatban telt, csak Lupin és Weasleyék maradtak a házban. Sirius jókedve, ahogy visszatértek a Black házba, elillant, ebéd után felment Csikócsőrhőz és estig nem is látták.
Remus a könyvtárba ment. A Black család könyvtára csodálattal vegyes borongással töltötte el. A sötétzöld falak előtt ébenfa polcok kígyóztak, ha rájuk nézett az ember úgy rémlett mintha mozognának. A polcok tele voltak régi bőrkötéses könyvekkel és fóliánsokkal, többségük sötét dolgokról, feketemágiáról szólt. Letelepedett a fekete íróasztalhoz, ahol már várta egy vaskos kötet a kínzásra használható átkokról és kivédésükről. A könyv olyan volt, mintha koboldbőrbe kötötték volna és ő inkább nem vizsgálta meg alaposabban, mert attól tartott, hogy sejtése beigazolódna. A falakat veszélyes és rémséges bestiákat ábrázoló metszetsorozat díszítette. Meggyújtotta a gyertyákat és beteges, sárga fényüknél olvasni kezdett…
Öt óra tájban a fáradságtól égő szemekkel ment le teázni. Ahogy a konyhában ült maga elé meredve, Molly lépett be, leült a szemben lévő székre és így szólt:
- Fent voltan Siriusnál, de nem akar lejönni! Aggódom érte, nagyon magányosnak érzi magát! De van még itt valami más is. Mintha minden reménye eltávozott volna Harryvel, mintha örök rabságra lenne ítélve…- a boszorkány megrázta a fejét - Olyan lobbanékony, ugyanakkor zárkózott, nem könnyű vele kijönni! Régen is ilyen volt?
- Régen? – Remus maga elé meredve válaszolt - Néha már azt hiszem, Molly, hogy az iskolás éveinket csak álmodtam… Nem, nem ilyen volt. Az Azkabán nagyon megváltoztatta és félek már soha nem lesz olyan, mint régen! Ha akkor ismerted volna!- sóhajtott szomorúan. - Nem mondom, volt benne gőg, egy kis gonoszság is és felnőtt fejjel ma már úgy látom, túl szívesen gúnyolódott azokkal, akiket nem kedvelt. De barátnak csodálatos volt! Hűséges, vidám, becsületes, bátor, kalandvágyó, önfeláldozó és az egyik legtehetségesebb varázsló, akit ismertem. Még mindig azt a régi Siriust látom benne, pedig mindkettőnket meggyötört azóta az élet. Az a tizenkét év az Azkabánban borzalmas lehetett, olyan mintha az öröm és a szeretet most csak pislákolna benne, míg a bosszú és gyűlölet hevesen lobog. Csak azt remélem hamarosan véget ér ez a rákényszerített bujkálás és menekülés, mert hidd el, minden nap szenvedés neki, amit itt kell eltöltenie!
- Tudjukki és a háború mindannyiunknak csak fájdalmat és szenvedést hozott, félek ez most sem lesz másként! – mondta könnybe lábadt szemmel Molly és a csöngetést hallva elindult, hogy kinyissa az ajtót.
Artur jött meg a minisztériumból, gondterheltnek tűnt. Elmesélte, hogy Sturgis Podmore-t továbbra sem találják, félő hogy valami baja történt. A vacsoránál végre a ház ura is csatlakozott hozzájuk, de nagyon hallgatag volt. Molly bár sajnálta , továbbra is neheztelt rá a meggondolatlansága miatt és még a vacsora közben is ezen vitatkoztak. Sirius nem volt hajlandó elismerni, hogy hibázott.
Miután Weasleyék aludni tértek a két varázsló leült a kandalló elé. Egy ideig némán üldögéltek a tűz mellett bort iszogatva, végül Sirius törte meg a csendet:
- Úgy látom, Molly eléggé megorrolt rám a délelőtti jelenet miatt!
- Igaza van, felelőtlenül viselkedtél, csak remélhetjük, hogy senki sem vett észre! –felelte Remus.
- Régen nem voltál ilyen szigorú, benne voltál a legvadabb kalandjainkban is! – válaszolta sértetten barátja.
- Az már régen volt, azóta sok minden történt mindkettőnkkel, példának okáért felnőttünk...
- Hát, lehet hogy veled olyan sok minden történt, Holdsáp, de az Azkaban mondhatom elég unalmas hely! - felelte szárazon Sirius, arcán elmélyültek a ráncok, hirtelen évekkel idősebbnek tűnt. - Azt hiszem valami erősebbre van szükségem! –mondta és egy pálcamozdulattal whiskyt töltött az asztalon álló két pohárba. - Tudod, Remus, még mindig álmodom róla, és félelemmel tölt el a gondolat, hogy visszakerülhetek oda!
Lupin nem tudott mit mondani erre, csak szótlanul bámult a tűzbe és visszagondolt arra, milyen is volt gondtalannak és fiatalnak lenni. Akkor még James és Lilly is élt, milyen boldogok is voltak együtt. Ha rájuk nézett, úgy érezte, hogy talán még rá is várhat valahol a boldogság.
Amikor az első üveg ital elfogyott, Sirius szó nélkül másikat bontott. Remus nem tiltakozott, az ő múltjában is épp elég olyan esemény volt, amit legszívesebben örökre kitörölt volna az emlékezetéből.
- És te, Holdsáp, mit csináltál, ezalatt a tizenkét év alatt? Erről nem sokat meséltél!
Remus arca megrándult, olyan érzése támadt, mintha barátja a gondolataiban olvasna.
- Nincs túl sok mesélnivalóm… –kezdte óvatosan.
Siriust azonban nem lehetett ilyen könnyen lerázni, újra megtöltötte a poharakat és vad vigyorral az arcán kérdezte:
- De hiszen szabad voltál, mint a madár, csak nem azt akarod elhitetni velem, hogy ez idő alatt nem történt veled semmi! Se egy izgalmas kaland, se egy kis románc egy csinos boszorkánnyal! Mit rejtegetsz öreg barátod, elől?
Remus tudta most nem menekülhet el és már nem is akart, Sirius szemébe nézett és így szólt:
- Igazad van, kinek is mondhatnám el, ha nem neked? Végül is jogod van megtudni, milyen szörnyeteg vagyok - és ezt most nem a szó fizikai, hanem erkölcsi értelmében gondolom – mondta nyugodt, szinte fásult hangon.
Felállt és zsebre tett kézzel a kandallónak támaszkodott majd néhány percnyi hallgatás után mesélni kezdett:
- Többnyire magányos voltam, sokfelé jártam, de sehol sem maradtam hosszabb ideig. Az okát gondolom sejted. A rend megszűnése után, a kontinensre utaztam és alkalmi munkából éltem. Főként azt csináltam, amihez egy kicsit értettem, sötét lények és varázslók ellen harcoltam. Ez segített feledni, hogy magam is csupán egy vagyok közülük. Elég kalandos munka volt és én kerestem a veszélyt, tulajdonképpen még vonzott is a könnyű halál gondolata…
- Ebben semmi rossz nincs – vonta meg a vállát Sirius – talán én is így tettem volna a helyedben! És mi volt a csinos boszorkányokkal?
- Végképp nem tudom, miért éppen ez érdekel téged? De talán jobb, ha mindent elmondok, bár félek, utána nem leszel túl jó véleménnyel rólam! Igen, voltak kapcsolataim, ezeket persze túlzás lenne románcnak nevezni, inkább csak futó viszonyok voltak!
Sirius felnyögött meglepetésében:
- De hát hogyan?…és…
- Kivel? Ezt akartad kérdezni, ugye? - vágott közbe Remus - Volt egy-két boszorkány és muglik is, igen! – mondta határozottan, látva barátja megdöbbenését.
A tűzbe bámult és halkan szinte suttogva folytatta:
- De a következő teliholdnál már mindig újra egyedül voltam. A szakítás nem volt túl fájdalmas vagy bonyolult. A mugliknál egy egyszerű felejtésátok is megtette, a boszorkányoknál még ennél is egyszerűbb volt csak elmondtam nekik, ki vagyok valójában! Gondolom sejted, hogy egyikük sem marasztalt! – a varázsló arca eltorzult, szinte vicsorgott kínjában
- Hogy tehetted? – nézett rá Sirius vádlón.
- Most már bánom, de ez nem változtat semmin! Értsd meg, Sirius! Fiatal voltam és magányos, egyszerre vesztettem el mindent és mindenkit, aki fontos volt az életemben! A családomra nem számíthattam… Aztán persze észhez tértem és abbahagytam. Senki sem bántottam, hidd el! Az esküt, amit régen Roxfortban tettem, betartottam, különben már nem is élnék! Mielőtt eljött a holdtölte a szigetre mentem, onnan nem tudtam kijutni és csak magamat marcangoltam, az éhségtől félőrülten… Most már gondolom, nem irigyelsz annyira... – tette hozzá lehajtott fejjel.
- Bocsáss meg, Remus. Én, nem tudtam, hogy…- csuklott el hangja.
- Nem hibáztatlak, te el voltál foglalva a saját szenvedéseddel, végül is mind így vagyunk ezzel! - tette hozzá békítően. - Azt hiszem egyikünknek, sincs oka, hogy a másik sorsát irigyelje!
- Mindig is a barátom leszel, Remus! - szólt Sirius felállt és a vállára tette a kezét – és ezen nem változtat semmi sem!
- Igazad van, ezen semmi sem változtat! - felelte elgondolkodva ő.
Remus fájós fejjel, de könnyebb szívvel ébredt. Megkönnyebbülés volt, hogy valakivel megoszthatta a titkát. Feloldozást Sirius sem adhatott, de legalább megértette és elfogadta. Nem fordult el tőle akkor sem, ha gyenge volt, hazug és becstelen. Megpróbált felkelni, de rájött, hogy nem csak a feje fáj. Úgy tűnik, túl öreg már ahhoz, hogy egy fotelben töltse az éjszakát. Éppen arra gondolt, milyen szerencse hogy senki sem látta ilyen állapotban, amikor belépett Molly piros virágos pongyolában.
- Jó reggelt, Remus! Te már felkeltél? –kérdezte csodálkozva, aztán az asztalra nézett és a meglátta a két üres üveget.
- Látom, jól mulattatok az éjszaka Siriusszal! Hozok egy jó erős teát, hogy magadhoz térj! - mondta azzal kiment a konyhába, ő követte.
- Dumbledore üzent, hogy ma este gyűlés lesz! –mondta a boszorkány és elé tette a forró teát - Ha Sirius is ilyen állapotban van jobb lesz, ha hagyom, hogy végigaludja délelőttöt! – jegyezte meg Molly.
Remusnak minden egyes szavára lüktető fájdalom tépett az agyába:
- Felmegyek és rendbe hozom magam! - szólt ásítva miután megitta a teát.
A nappaliban még összefutott Arturral, feltámolygott a szobába és eldőlt az ágyán, mint egy darab fa.
Dél körül tért magához, lentről Sirius hangját hallotta. Megmosakodott és felöltözött, mire leért az ebédlőbe barátja már az asztalnál ült.
Gyalázatosan néz ki!- gondolta kárörömmel. Siriusnak még a szemét is nehéz volt nyitva tartania.
– Az a mocsok Sipor felébresztett! – nyögte– Nekiállt anyám régi kacatjait tisztogatni! Ráordítottam, hogy ha tisztára nyalta az éjjeliedényt, takarodjon ki a szobámból!
Látva, hogy Remus óvatosan megcsóválja a fejét, hozzátette :
– Hidd el nekem sokkal jobban fájt, mint neki! Olyan volt, mintha valaki baltával hasogatná a fejem!
Csörömpölés hallatszott a konyhából, Sirius a fejével a konyha irányába intett:
- Rajtunk élezik a nyelvüket! Ne tudd meg, mit kaptam Mollytól, azt mondta, hogy még téged is elrontalak! – Sirius kacagása nyögésbe fulladt.
Kinyílt a konyhaajtó Molly hozta az ebédet, a nyomában Tonks:
- Most nézd, meg hogy néznek ki! – háborgott a vörös hajú boszorkány, a lány nem nyilvánított véleményt csak vigyorgott.
- Miért szerintem elég jól nézünk ki, nem Remus?- kérdezte Sirius.
Lupin vigyázva bólogatott, mint aki attól fél, hogy egy hirtelen mozdulattól leeshet a feje.
- Ha csak a szemedet nézném, azt hinném fehér nyulat látok! De azt várhatjátok, hogy segítek rajtatok! Még szerencse, hogy a gyerekek nem láttak benneteket ilyen állapotban! – folytatta Molly sarkon fordult, de még a konyhából is kihallatszott zsörtölődése - Két ilyen vén…
Tonks felnevetett, aztán előkapta a pálcáját és Sirius majd Remus fejére koppintott. A fejfájást, mintha elfújták volna.
- Na, nekem most már tényleg mennem kell! - szólt hangosan Tonks, hogy Molly is hallja – Aztán legközelebb óvatosan azzal a whiskyvel! - súgta és kiviharzott az ajtón.
- Egy tündér ez a lány! –sóhajtott megkönnyebbülve Sirius és Remus, bár egy szót sem szólt, mélyen egyetértett vele.