12. fejezet

Sakk-matt

Remus újra a Szárnyas Vadkanban volt. tudta, hogy Albertforthban megbízhat, mégis igyekezett félrehúzódni egy sötét sarokba. A csapos félig átsült vagy inkább félig nyers húst tett eléje. Más alkalommal rá sem nézett volna a véres hússzeletre, de a benne ébredező farkas szomjazta a vért. Nemsokára el kell indulnia a Szellemszállásra. Már érezte az átalakulás első jeleit; a sajgó fájdalmat, nyugtalanságot, vibrált benne az átalakulás fenyegető előérzete. Arcán már kiserkent a borosta és a haja lassan dús sörénnyé nőtt. Fizetett a csaposnak és kilépett a kocsmából. Már teljesen besötétedett. Szerencse hogy a Vadkanban gyakran megfordulnak sötét alakok, legalább nem lógók ki a társaságból! - gondolta cinikusan.

Igyekeznie kell, hamarosan megkezdődik az átalakulás. Jönnek a görcsök, a fájdalom, a csontjai kifordulnak a helyükből, végül elveszíti az öntudatát, és a farkas átveszi a hatalmat a teste és az elméje felett. A hús egy kis időre csillapította a vérszomját, most mégis súlyos kőként feküdt a gyomrában.

- Úgy sem eszem egy hétig - morogta magában- legalább is remélem.

Körülnézett, és amikor megbizonyosodott róla, hogy az utca kihalt, elindult a Szellemszállás felé vezető ösvényen.

A kunyhó ütött-kopott volt és rozoga, de legalább biztonságos. Varázslatok védték és zárak a külvilágtól, vagy inkább a külvilágot a benne lapuló bestiától, vagyis tőle. Visszafordult elővette a pálcáját, sietve bezárta a kaput és védőkört varázsolt a ház köré. Tudta Dumbledore is felállítja a maga mágikus korlátját, amint feljön a hold. Bement a sötét házba. Csak egy gyertyát kell meggyújtania az emeleti szobában, a farkasnak nincs szüksége sok fényre.

A ház rideg volt, bent félhomály uralkodott. más talán félelmetes helynek találta volna, neki azonban nem volt mitől félnie. Ellenőrizte a deszkákat és zárakat, hogy jól tartanak-e. Látta hogy valaki megerősítette az ajtót és az ablakokat. Bezárta a mágikus zárakat és egy nagy kulccsal az ajtót is. A farkas ellenálló volt a varázslatokkal szemben, fizikailag is féken kellett tartani. Felment a szobába, amelyben mindössze egy magas asztalka és egy ormótlan láda állt az üresen tátongó kandalló mellett. A láda tetején egy gondosan összehajtott takaró hevert. Levetkőzött, a vasalt ládába rakta ruháit és pálcáját majd lelakatolta, a takaróba burkolózott és úgy várta az elkerülhetetlent.

Csípős hideg volt, de hamarosan már ez sem fogja zavarni. Száraz hús és kenyér volt a láda mellé készítve, evett néhány falatot, nem mintha éhes lett volna, de tudta, hogy minden erejére szüksége lesz. Leült és várta a testét hasogató kínt.

A faluban már biztosan újjáéledtek a borzongató kísértethistóriák, Dumbledore gondoskodott róla hogy így legyen. Nem tudott neki elég hálás lenni, azért amit érte tett. Neki köszönhette, hogy tanulhatott, később pedig taníthatott Roxfortban, ezek voltak élete legszebb évei. Lassan felkelt a hold és fénye besütött a deszkák résein, lassan kúszott felé, mint a kígyó és ő mozdulatlanul várta, hogy megérintse. Igyekezett kellemes emlékeket felidézni, a barátaira gondolt. Ez egy kissé elviselhetőbbé tette a fájdalmat és néhány pillanatig kibírta, hogy ne üvöltsön fel. Tudta, hogy könnyebb lenne, ha nem állna ellen, úgysem győzheti le a farkast. Mégis minden holdtöltekor küzdött ellene, meghosszabbítva saját kínjait, mint egy fuldokló úgy kapaszkodva minden emberi érzésbe és gondolatba.

Elmerült az emlékekben. Arra gondolt, amikor még együtt voltak a barátaival. A Tekergők itt ezen a helyen mind a négyen: Ágas, Tappmancs, ő és Féregfark. De Féregfark elárulta őket, a barátságukat. Miatta halt meg James és Lilly, Sirius pedig elveszítette a szabadságát és a becsületét. A farkas Féregfark vérére szomjazott. Érezte, ahogy elönti a düh és felüvölt és tudta, hogy a hang az ő torkából jön.

Aztán a gyerekekre gondolt meg Mollyra, Arturra a rend tagjaira. Lihegve küzdött az utolsó emberi gondolatokért, hallotta, hogy a csontjai recsegnek, a gerince meghajlik, körmei karmokká, fogai agyarakká görbülnek. Utoljára még Nymphadorára gondolt, látta maga előtt a folyosón, ahogy rámosolyog, érezte az érintését, hallotta a suttogását – a farkas szűkölt türelmetlenségében és kínjában. Aztán Remus elengedte az utolsó emlékképet is, nem akarta, hogy a farkas a lány vérét kívánva felüvöltsön. A farkas csalódottan felmordult, mintha hústól és vértől, igazi zsákmánytól fosztották volna meg. Most is győzött, Remus előtt lassan minden elhomályosult…

Molly és Artur kettesben reggeliztek a Black - ház konyhájában.

– Mikor jön vissza Remus? - kérdezte a férfi.

- Holnap vagy talán holnapután – sóhajtott Molly - Sirius nagyon rosszul viseli az egyedüllétet, még szerencse, hogy Tonks ilyen gyakran itt van, különben csak Siporral gyötörnék egymást vagy az anyja képével ordítozna egész nap.

- Neki sem könnyű! Egy ilyen életerős, bátor embernek kínszenvedés tétlenül ülni! Bizony, Molly, én szerencsésnek érezhetem magam, hogy van munkám, és azt csinálhatom, amit szeretek! Erről jut eszembe, lassan indulnom is kell, drágám!

- Vigyázz magadra, Artur! Az O'men- nel történtek után már a Minisztériumban sem vagy biztonságban! -

-Te úgy is rögtön észrevennéd, ha valaki Imperiatus átkot használna rajtam!- Mr Weasley szeme huncutul felcsillant.

- Miből? - nézett fel a boszorkány.

– Abból, hogy nem kapnál jó reggelt puszit! – felelte Mr Weasley nevetve.

Azzal megcsókolta a feleségét, felvette a táskáját és az ajtó felé indult. Az ebédlőből csattanások hallatszottak.

- Van itt valaki?- kérdezte Artur gyanakodva.

Molly visszafordult a tűzhelytől:

- Tonks az, egy félórája érkezett. Siriussal sakkoznak.

- De hát éjjel is szolgálatban volt! Nem tudom, hogy fogja ezt bírni… – ingatta fejét a varázsló. - Köszönök nekik, aztán megyek is! Este későn jövök! - kiáltott vissza az ajtóból.

Sirius és Tonks az asztalnál ültek a játszmában elmerülve, a tábláról fel sem nézve köszöntek a távozó Mr Weasleynek.

Sirius örült, hogy van társasága és egyébként is szeretett Tonkssal varázslósakkot játszani. Egyrészt szinte mindig ő győzött, másrészt a boszorkány nem tudott veszíteni. Ha vesztett – vagyis minden alkalommal - látványos jelenetet rendezett, amit az ellenfél fantáziadús becsmérlése, olykor hajszínváltoztatás kísért. Sirius kedvenc szórakozásává vált az utóbbi napokban a lány bosszantása, tulajdonképpen nem is értette, hogy miért jött vissza a boszorkány, amikor csak tehette, hiszen rendszerint dühösen, az ajtót becsapva távozott. Az ő régi sakk-készletével játszottak, amit még a Tekergőktől kapott. A szép kidolgozású készletet megbűvölt bábuk alkották. A sakkfigurák nemcsak mozogtak, hanem megjegyzéseket is tettek és néha egészen meghökkentő dolgokat műveltek.

- Könnyű így megverni, egész éjjel őrségben voltam! – mondta szemrehányóan Tonks és nagyot ásított.

- Ne reménykedj kishúgom, ha öt napig aludnál egyfolytában, akkor sem tudnál győzni! Még egy partit? –kérdezte a varázsló vigyorogva.

Tonks durcás arccal bólintott.

Az első partin már túl voltak, de a lány nem adta fel. Úgy döntött, ha törik, ha szakad, most lealázza Siriust. Morcosan nézte, ahogy a bábuk Sirius egy intésére újra csatarendbe állnak.

- Na, akkor most figyelj! – szólt és nyitott.

Sirius elhatározta, hogy ezt a partit tovább húzza. Elhiteti Nymphadorával, hogy nyerésre áll, aztán lecsap és élvezi, hogy a másik a mennyezetig ugrik mérgében. Gonosz kis kacajt hallatva egyik gyalogjával kilépett. A gyalog csípőre tett kézzel fordult a varázsló felé:

- Biztos ezt akarod? Le fog ütni! - mutatott vádlón a boszorkányra.

- Mozgás!- noszogatta a parasztot pálcájával Sirius.

Tonks a következő lépésével levette a bábút.

- Tudtam, hogy ez lesz!- morogta a paraszt és dühösen leballagott a tábláról.

A boszorkány fellelkesült és egyre bátrabban támadott. Futójával rövidesen már a királyt fenyegette. A futó persze ellenkezett:

- Ostoba nőszemély, nem látod, hogy leüt a vezére, ha odalépek! – háborgott.

- Lehet, hogy pont ezt akarom! - vágott vissza csípően a lány.

Sirius valóban leütötte a futót, de Tonks még mindig előnyben volt és úgy érezte a győzelem már a kezében van.

Zaj hallatszott a kandalló felől. Sirius, aki a tűzhellyel szemben ült megszólalt:

- Remus, illik bejelenteni, ha jössz!

- Szóltam Mollynak!- mentegetőzött a varázsló, hangján érződött a fáradság.

- Akkor már biztos nekiállt főzni! Maradsz ebédre Tonks?

- Úgy terveztem, hogy ez után a parti után hazamegyek és lefekszem!

- Ha ilyen lassú vagy a kettő nem zárja ki egymást! Már éppen szólni akartam, hogy nem ér játszma közben aludni! - csipkelődött türelmetlenül Sirius.

Remus tanácstalanul álldogált a kandalló előtt. Mielőtt megérkezett azt tervezte, rögtön felmegy a szobájába. Nehéz hét állt mögötte és csak egy kis nyugalomra vágyott. Nem akart kérdezősködőket és látni a szánalmat a kérdezősködők szemében. Ahogy belépett és megpillantotta Nymphadorát rögtön azon kezdett el gondolkodni, hogyan hagyhatná el a szobát feltűnés nélkül. Aztán látva, hogy sem Sirius sem a lány nem törődik vele, zavarba jött. Némi téblábolás után leült a fotelbe és a boszorkány hátát kezdte bámulni. Tonksnak még a hátán is látszott, hogy ingerült. A sakkjátszma nem várt fordulatot vett és Nymphadora érezte már, hogy ő fog alul maradni. Lépett egyet morgolódó vezérével és hátrafordult:

- Szia, Remus!- intett, aztán visszafordult a táblához.

Remus nem tudta, hogy megsértődjön, vagy örüljön annak, hogy figyelemre se méltatják.

A lány gondolkozott néhány percig, aztán megfogta a bástyát, amelyik éppen a királynak magyarázott:

- Lassú, mint a csiga! - mondta jól hallhatóan a bábú.

Tonks mérgesen ráripakodott:

- Csendet! Így nem lehet koncentrálni!

- Ha nem kiabálna, legalább aludhatnánk! - mondta gúnyosan a király.

A boszorkány végre odébbtolta a bástyáját, Sirius bábui hangos üdvrivalgással fogadták a lépést

- Ez nem lehet igaz! – méltatlankodott a lány.

- Na, mit mondtam, már megint kezdi az ordítozást! – nyögött föl a király.

Sirius egyre szélesebb vigyorral figyelte a Tonksot, aki most egy gyaloggal adott sakkot a királyának. A következő lépésével kiütötte a parasztot, amely felrobbant és piros vérrel fröcskölve le a sakkozókat.

- Csak tudnám, hol szerezted ezt az idétlen készletet! - bosszankodott a boszorkány és néhány pálcamozdulattal letisztította a ruháját.

- Hát kedves Nymphadora, a készletet a szalonban álló szekrényből vettem elő és az egyik készítője épp itt ül velünk a szobában!- kacagott Sirius és Lupin felé mutatott.

- Ne nevezz Nymphadorának! - sziszegett rá a lány!

- Ezt a fröcskölős mutatványt még én sem láttam, szerintem egész jó!- bizonygatta csendes mosollyal Remus.

- Nem tudom akkor is ilyen szórakoztatónak, találnád-e ha veled játszanék! - vágott vissza Tonks hátra sem fordulva.

Sirius ugató hangon felnevetett:

- Azt nem ajánlanám! Remus többnyire még engem is megver sakkban, nyeretlen kétéves vagy hozzá képest!

Remus csak ült a székében és nagyon jól szórakozott. Élvezte, hogy büntetlenül, a lelepleződés veszélye nélkül, bámulhatja a lányt és hallhatja a hangját. Bár mardosta az éhség és, mint mindig a boszorkány jelenlétében, a bűntudat, nem volt ereje otthagyni őt.

A boszorkány felhördült, amikor a huszárját leütötte Sirius. A bábú ötperces haláljelenetet rögtönzött, majd iszonyatos hörgések közepette vonszolta le magát a tábláról.

Tonks megvetően nézett a röhögő Siriusra:

- Ha ez szerinted vicces, akkor egy iskolás fiú szellemi színvonalán állsz!

- Az lehet de, még így is megverlek sakkban! Sakk-matt! - vágott vissza a varázsló.

Lupin alig tudta magába fojtani a nevetést. A fehér király egyszerűen felrobbant, hatalmas tűzijáték közepette. Fénygömbök, rakéták, hulló csillagok töltötték be a szobát és a mennyezeten egy hatalmas vörös betűs felírat rajzolódott ki: Elszúrtad pancser!

Tonks haja az égnek meredt és jajvörösre változott.

- Ezt direkt csináltad, hogy azt higgyem, nyerhetek!- pattant fel az asztaltól és vádlón meredt Siriusra.

- Igen, így van! – vigyorgott a varázsló – egyszerűen imádom, hogy nem tudsz veszíteni és ráadásul annyira látványosan csinálod!

Tonks a hajához kapott:

- Ezt még megkeserülöd! – aztán hirtelen megfordult és dühtől villámló szemmel Lupinra nézett, aki mozdulni se mert:

- Ne merészelj nevetni!

Aztán elviharzott, becsapva maga után az ajtót. a folyosón még megbotlott a troll- lábból készült esernyőtartóban, felébresztve Mrs Black-et, aztán meghallották a bejárati ajtó csapódását. Remus Siriusra nézett:

- Ez elég aljas dolog volt!

- Nem is tudom, mikor szórakoztam utoljára ilyen jól! – kuncogott minden lelkiismeretfurdalás nélkül Sirius.

- Látványos volt, az biztos!- ismerte el Lupin.

Molly jött be a konyhából:

- Ne haragudj Remus, csak most tudtam jönni! Hol van Tonks? És mi ez a felfordulás? - a még mindig durrogó tűzijátékra és a piros betűs feliratra nézett.

- Sakkoztunk és nem tudta elviselni a vereséget! – mondta Sirius ártatlan képpel.

- Már megijedtem, hogy kicsapták az ikreket az iskolából! – próbálta túlharsogni Mrs Black-et Molly - Elüldöztétek Tonksot? Olyanok vagytok, mint a gyerekek! – nézett rájuk megrovóan azzal kisietett bezárni az ajtót és elhallgattatni Sirius anyját.

- Erre a tűzijátékra nem is emlékszem!- jegyezte meg Lupin.

- Ne mond el Mollynak, de ez George és Fred egyik új találmányának a mintadarabja. Ideadták, hogy próbáljam ki! Szerintem csodás!