15. fejezet

Másnap

Reggel Molly ébredt elsőként és rögtön nekiállt összetakarítani a romokat. Ha nem lett volna ez az ügy Nymphadorával és Remussal egész jól sikerült volna a Halloween –gondolta.

A vendégek nagy része kettő körül ment haza, Sirius és Artur akkor még az asztalnál iszogattak. Molly csak akkor vetett véget a poharazgatásnak, amikor Artur megpróbált obszcén mugli dalokat tanítani Siriusnak. Erre egyébként még a legkitartóbb vendégek is a kandalló felé indultak. Sirius most legalább délutánig aludni fog, de egyszer mégiscsak felébred és abban nem lesz sok köszönet.

Molly feltette a tűzhelyre a madárkeserűfű főzetet. Tudta, hogy ráfér majd a többiekre.

Tíz körül Bill csoszogott be álmosan és morcosan a konyhába. Anyja nem szólt egy szót sem, csak elé tett egy csésze teát, mert a bájital még nem volt készen. Egy félóra múlva Arthur is megjelent.

- Szétesik a fejem, Molly!

- Tudom drágám, igazán rendes volt tőled, hogy Sirius mellett maradtál!

- Hát nem hiszem, hogy sokat hallott abból, amit mondtam, legalábbis a válaszaiból erre következtettem. Aztán valahol én is elveszítettem a fonalat! –nyögött fel Mr Weasley - Ugye nem csináltam semmi ostobaságot?

- Nem drágám!- válaszolta a felesége és szigorúan Billre meredt, aki erre becsukta a száját. – A varázspálcáitokat még időben elvettem…

- Köszönöm , szívecském, soha nem felejtem el, amikor egyszer karfiolfüllel kellett hazajönnöm egy szilveszteri buli után!

- Mindjárt kész a madárkeserűfű főzet! – mondta a boszorkány a kondér fölé hajolva.

Billnek végre, két erős tea után, sikerült kinyitnia a szemét.

- Látom te is jól kiütötted magad, fiam! - jegyezte meg Mr Weasley.

- Mmmmm – válaszolta fájdalmas képpel Bill.

Mrs Weasley egy-egy pohár zöld színű, zavaros lét röppentett eléjük az asztalra. A két varázsló koccintott, majd az orrukat befogva gyorsan lehajtották a bájitalt. Rövidesen színes buborékok szálltak fel a fülükből.

- Bill, segíts rendet rakni az ebédlőben!- szólt Mrs Weasley.

Aztán amikor Bill kiballagott a konyhából a férjéhez fordult:

- Nem tudom, hogy juthatott ilyesmi Tonks eszébe? Ezt tenni szegény Remussal! Mire volt ez jó? Olyan helyes lánynak tűnt, hogy lehet ilyen, ilyen… érzéketlen - háborgott Molly.

- Nem láttam Remuson, hogy annyira szenvedett volna! - emelte fel a szemöldökét Artur.

- De fog, te is tudod, hogy így van! Ez nem játék! Ő mégis csak egy vérfarkas! Gondolom már rég lemondott arról, hogy családja legyen. Miért kellett Tonksnak ezt a dolgot megbolygatnia? Annyi rendes varázsló van, akik közül válogathatna.

- Ne bánts Tonksot, anya!- jelent meg Bill az ajtóban - Ő nem tudja!

A boszorkány percekig nem jutott szóhoz, pedig ez elég ritkán fordult elő vele.

- Mi az, hogy nem tudja? – Mrs Weasleynek nem jelentett gondot,azonnal az ellenkező álláspontra váltania - Megfojtom Remust! Hogy lehet ilyen felelőtlen, elszédíti azt a lányt!

Mr Weasley komolyan a fiára nézett:

- Biztos vagy ebben?

- Tegnap beszéltem Nymphadorával, vagyis igazság szerint inkább ő kiabált velem…. Mindennek lehordott minket, mert nem törődünk eléggé Remussal. Aztán közölte ő tudja, hogy idősebb nála, de ez nem érdekli. Szerintem ebből elég egyértelmű, hogy nem tudja… - vonta meg a vállát Bill.

- Te sem mondtad el neki? – kérdezte hitetlenkedve az anyja.

- Anya, Nymphadora gyakorlatilag bevallotta nekem, hogy szereti! Mit kellett volna mondanom neki? Hogy Lupin becsapta őt és vérfarkas, úgyhogy felejtse el?

- Igaza van Billnek! – állt fia mellé Mr Weasley - Ezt nem neki kell tisztáznia, hanem Remusnak. Egyébként sem ismerjük az előzményeket!

- Miféle előzményeket? Hiszen alig beszéltek egymással pár szót! - háborgott Mrs Weasley - Gondolod, ha láttam volna valamit ebből az egészből, nem térítem észre Nymphadorát és persze Remust is?!

Sirius arra ébredt, hogy valaki ordítozik a fejében. aztán felült és lassan rájött, hogy a kiabálás nem a fejéből, hanem a konyhából jön. Kínkeservesen felöltözött és leszédelgett a lépcsőn. A tegnapi este helyén csak egy nagy lyuk tátongott az emlékezetében.

- … de én most megkeresem és beszélek a fejével, ilyet tenni… - hallotta Molly hangját csak remélte, hogy nem róla van szó. Szívesen elkerülte volna, hogy valaki beszéljen a fejével, mivel az említett testrésze így is eléggé sajgott. Molly meg különösen hasogató tud lenni…

- Molly, nem hiszem, hogy szándékosan tette! - ezt Artur mondta.

Sirius belépett a konyhába:

- Mi van itt? – nyögte.

Mrs Weasley rémülten nézett rá.

- Öööö … Hogy vagy Sirius?- érdeklődött Mr Weasley zavartan.

- Mintha valaki felejtés átkot és zagyváló rontást szórt volna rám egyszerre!

Gyanakodva nézett körül, csak képzelődött, vagy az összes jelenlévő Weasley megkönnyebbülten sóhajtott fel?

Molly elétett egy bögre gyanús színű folyadékot:

- Madárkeserűfű - főzet, házi recept. Nagyon keserű és a szaga sem valami kellemes, de helyrehozza a fejedet!

- Köszönöm, Molly! Miről beszélgetettek? Attól félek nem sok mindenre emlékszem a tegnapi estéből! – mondta és felhajtotta az italt.

- Hát ettől majd fogsz! – mormolta a boszorkány.

Sirius némi öklendezés után megszólalt:

- Valami rémlik, hogy énekeltünk Arturral, meg beszéltem Dumbledore-ral Harryről és aztán jött Tonks még táncoltunk is. Aztán…. Remus! - az utolsó szót már üvöltötte. – Hol van? – felpattant a székről - Most persze nem mer a szemem elé kerülni! Tonks nincs tisztában vele mit jelent ez!

Mielőtt folytathatta volna, Bill és Artur megdöbbenésére a boszorkány közbevágott:

- Annál is inkább, mivel nem tud róla!

- Mit beszélsz? – nézett értetlenül Mollyra a férfi.

- Nymphadora, nem tudja, hogy Remus vérfarkas. Vagy te talán elmondtad neki? – kérdezte csípőre tett kézzel.

- Nem… én nem is tudom, talán céloztam rá… – mondta bizonytalanul a hajába túrva Sirius.

Majd hirtelen kiviharzott a konyhából. Még hallották, ahogy Mrs Black képe a folyosón felüvölt:

– Nyomorult, mocskos gazember, hogy merészelted?

- Ahogy mondod, anyám! –harsogta Sirius, ahogy elrohant előtte…

Lupin a szobájában ült. nem sokat aludt az éjjel. Valahányszor lehunyta a szemét Nymphadorát látta, ahogy összesimulva táncolnak. Ez pedig olyan volt mintha újra és újra elkövetné ugyanazt a bűnt. Este csak magára gondolt, pedig tudta az első pillanattól, hogy mindketten meg fogják fizetni ennek a néhány boldog percnek az árát. Mégsem bánta, ami történt. Ennél többet úgysem kaphat Nymphadorától és már az is boldoggá tette, hogy egy ilyen csodálatos boszorkány úgy érzi, tudná őt szeretni. Mit gondolhat most vajon róla és mit fog akkor, amikor megtudja az igazságot.

Már fényes délelőtt volt, amikor a konyhából felhangzott az első felháborodott kiáltás. Most tudta meg Molly Billtől – gondolta.

Biztos volt benne, hogy a fiatal varázsló rájön, hogy a lány semmit sem sejt, az ő igazi természetéről. Lement és elhallgattatta, a zajra szokásos vehemenciával reagáló, Mrs Black-et. Visszatért a szobájában és úgy döntött jobb, ha összecsomagol. Nem tudta mit fog tenni Sirius, de azt igen, hogy dühös lesz. Mégis úgy érezte, ezzel könnyebben meg tud birkózni, mint azzal, hogy mindent el kell mondania Nymphadorának. Eddig nem tudta megtenni, de most kénytelen lesz. Amikor meghallotta Sirius dühödt ordítását, felállt és elindult a könyvtárszoba felé.

Sirius néhány pericg tartó dühödt rohangálás és ajtócsapkodás után a könyvtárban találta meg barátját. Mindig gyűlölte ezt a helyet, apja többnyire naphosszat itt üldögélt és ezen a helyen folytatott vele cseppet sem kellemes beszélgetéseket. Nem csodálkozott rajta, hogy Lupint itt találja. Megkerülte a szoba közepén tekergőző könyvespolcot és az íróasztalhoz lépett.

- Beszélnünk kell a tegnap estéről! – mondta vészjósló hangon és az asztalra támaszkodva barátja szemébe nézett.

- Igen, tudom! – mondta majd felállt és az ablakhoz lépett.

- Mi van közted és Nymphadora között? – mennydörögte számonkérően Sirius.

- Semmi, illetve annyi, amennyit tegnap láttál - hajtotta le a fejét ő.

- És nem is lesz több? – kérdezte szemöldökét felvonva barátja.

- El tudod képzelni, hogy valaki ennél közelebbi kapcsolatra vágyna egy vérfarkassal? – kérdezte fájdalmas arccal.

- De ő nem tudja, hogy vérfarkas vagy, igaz? – ordította magából kikelve Sirius.

- Nem – felelte ő lesütött szemmel – Sirius, én meg akartam neki mondani, de…

- Mikor, majd ha már részedről vége az egésznek? Megvártad volna következő holdtöltét, mint a többi nődnél!?- lépett közelebb Sirius fenyegetően.

Lupin teste megfeszült, arcán elmélyültek a ráncok, a szeme sárgás fénnyel villant, ahogy barátja elé állt. Farkasszemet néztek. Sirius még soha nem látta ilyen feldúltnak és fenyegetőnek.

- Ne merj még egyszer ilyet mondani! – förmedt rá, arca égett a szégyentől és a visszafojtott indulattól – Annak már vége, egyszer és mindenkorra! - folytatta halkabban – És Nymphadora más, őt soha nem tudnám bántani! - fordult el, a hangja elcsuklott.

Ellépett az ablaktól és zaklatottan járt fel–alá, mint egy sarokba szorított vadállat.

- Lehet, hogy nem érted Tappmancs, de ez más, ilyet még soha…

Végül megállt és Sirius szemébe nézett:

- El fogom neki mondani, amint tudom, és ha úgy akarod, még ma elhagyom a házad!

Barátja döbbenten rámeredt:

- Megbolondultál? Miért mennél el?! Nézd, Holdsáp, én nem bántani akarlak. Csak én tudom, mivel jár az állapotod. Hiszen annyiszor éltük át együtt - és nem akarom, hogy Tonks…. értsd meg ő olyan, mintha a húgom lenne!

- És ki akarna a családjában egy vérfarkast?- mondta csendesen Lupin.

- Nem erről van szó,- rázta meg a fejét Sirius türelmetlenül - de akaratlanul is megsebezheted őt! Fizikailag is és érzelmileg is!

- És az én sebeim? –kérdezte Remus alig hallhatóan.

- Tudom mennyire nehéz ez neked Holdsáp, de te keveredtél bele ebbe az ügybe! Arra nem gondoltál, hogy megfertőzheted vagy meg is ölheted? Nem akarlak mindkettőtöket elveszíteni! Mondj el mindent Nymphadorának, mert ha nem, én teszem meg! – mondta csendesen, de ellentmondást nem tűrően és otthagyta Lupint.

Tonks egész nap repesett az örömtől. Dél körül ébredt és tudta aznap már nem fog találkozni Remussal, mert éjszakai szolgálatra volt beosztva. Csak rá tudott gondolni. Maga sem tudta egészen tegnap estig, hogy ilyen fontossá vált számára. Magában már a következő találkozásukat tervezgette. Mit mondjon neki, ha legközelebb találkoznak? Vagy csak egyszerűen csókolja meg? A tudomására kell hoznia hogyan érez iránta.

Majd beszél Siriussal is, persze biztosan lesznek kifogásai - gondolta dudorászva, miközben rózsaszínre változtatta a haját - olyanok, amilyeneket tegnap mondott, vén kiszáradt fák meg ilyesmi…

Eszébe jutott a Remus szemében égő szenvedély és nem egy kiszáradt fa jutott róla eszébe. Kit érdekel az a tizenvalahány év korkülönbség? Vagy az hogy szegény? És ha sokat is szenvedett, annál inkább megérdemli a boldogságot. Végül Sirius is belátja majd, hogy neki van igaza, sőt még örülni is fog, hiszen Remus a legjobb barátja.