19. fejezet

Baráti beszélgetések

Weasleyék a Black-ház konyhájában reggeliztek:

- Artur, nem mehetnénk haza karácsonyra? Az Odúban mégiscsak meghittebb lenne! Legalább a szentestét töltsük otthon!

- Ez nem rajtunk múlik, Molly! - válaszolta Mr Weasley miközben félszemmel egy elektromos takaró használati utasítását böngészte - Majd megkérdezem Dunbledore-t, hogy mit szól az ötlethez.

- Nekem már úgy hiányzik az Odú! - sóhajtott fel Molly - Neked nem, Bill?

- De igen, anya! – felelt Bill engedelmesen.

- Nyomasztó ez a ház! Az agyamra megy Sipor! Állandóan gyalázkodik, de a munkáját persze nekem kell elvégezni! Én már rég megszabadultam volna tőle! És amit Sirius művel – legyintett - persze őt legalább meg lehet érteni!- folytatta Mrs Weasley monológját - De Tonks! Olyan helyes lánynak tűnt, ezt művelni szegény Remussal!

- Miért mit művelt? - kapta fel a fejét Bill csodálkozva miközben a tányérjával ügyesen elkapta a feléje repülő pirítóst.

Molly a tűzhely felé fordult és olyan lendülettel intett a pálcával, hogy a zabkása kilöttyent a fazékból.

- Nymphadora olyan elképesztően tapintatlan volt, hogy rózsaszín hajjal és vidáman jelent meg itt tegnap - felelt Mr Weasley a felesége helyett, felnézve a használati utasításból.

Mrs Weasley hirtelen hátrafordult leverve az egyik fazekat a tűzhelyről.

- Reparo!- a fazék darabjai újra összeálltak és a boszorkány szemrehányóan így szólt :

- Hiába gúnyolódsz, Artur! Nem is értem hogy lehettek ennyire érzéketlenek! Még Siriust is, aki a legjobb barátja, győzködnöm kellett, hogy beszéljen Remussal erről. Tonks az egyik nap még olyan arccal járkál, mint akinek meghasadt a szíve, aztán hirtelen megint virágos jókedve van! Ráadásul pont aznap, amikor Remus visszajött!

- Lehet, hogy csak nem akarja, hogy sajnálják!- vetette fel Artur.

- Hát amennyire Nymphadorát ismerem, nem nagyon tudja megjátszani magát… Ami a szívén az a száján és akkor a hajáról még nem is beszéltem!- vigyorgott Bill - De nem tudom mi ezzel a baj? Nem azt akartátok, hogy ne szeressen bele Lupinba?

- Igen, csak azt gondoltam, hogy Nymphadora részéről ez valami komolyabb érzelem - válaszolta Molly sóhajtva és nekiállt mosogatni.

- Remusnak rosszul eshet, hogy ilyen könnyedén lemondanak róla. Vagy esetleg azt fogja hinni, hogy Tonks csak játszott vele. Ez pedig szerintem is kegyetlenség, főként vele szemben! Nem azt mondom, hogy szeretnie kellene, de egy kicsit tapintatosabban viselkedhetne! – fűzte hozzá Mr Weasley.

Bill elgondolkodott:

- Ez egyáltalán nem jellemző Tonksra, ő inkább túlságosan is komolyan vette a szívügyeket!

- Nekünk is ez volt a benyomásunk , ezért is csodálkoztunk a viselkedésén. Persze az is lehet, hogy mi tévedtünk! - nézett Artur a feleségére, aki a feltételezéstől sértetten kivonult a konyhából.

- Talán őt kellene erről megkérdezni! - morfondírozott magában Bill.

- Hát nem fantasztikusak ezek a mugli találmányok?- kérdezte hirtelen Mr Weasley - Áramot vezetni egy takaróba, kinek jutna ilyesmi az eszébe?

Lupin éppen az Abszol-útról tért vissza,ahol benézett a Czikornyai és Patzába, néhány pennáért és pergamenért. Benyitott a nappaliba, ahol éppen Sirius és Molly susmorogtak:

- Beszélned kell vele! Csak a vak nem látja! – győzködte a boszorkány Siriust.

- Jó, jó - adta meg magát a varázsló - majd beszélek vele!

Molly meglátta Lupint és hirtelen felegyenesedett:

- Szervusz Remus!- mondta kissé zavartan.

- Molly, Sirius!- biccentett ő és az emeletre indult volna, amikor Molly meglepő kijelentést tett:

- Nos nekem még beszélnem kell… ööö Mundungussal! – azzal kisietett a konyhába, de az ajtóból visszanézve még Siriusra hunyorított.

- Érdekes, úgy hallottam mintha Mundungust mondott volna! - torpant meg Remus és csodálkozva nézett barátjára.

- Igen….hmmm. Molly azt akarja, hogy beszéljek veled Tonksról! – felelte Sirius és felállt.

- Mégegyszer? – kérdezte kétségbeesetten Remus - Nem tudom, mit mondhatnék? Megtettem, amit kértél, vagy mondjam inkább úgy, követeltél tőlem ...

- Úgy tűnik Nymphadorát nem viselte meg túlzottan a dolog! Egy kicsit szomorkodott, de az utóbbi időben már inkább túl vidám! - jelentette ki Sirius, közben barátja arcát fürkészte.

- Igen, én is így látom!- felelte ő és a kandallónak támaszkodva, a hiányzó mutatójú órát vizsgálgatta.

- Molly úgy véli, hogy ez nem rendes dolog tőle! – folytatta Sirius.

- És te mit gondolsz?

- Hát én is így gondolom!- felelte zavartan a varázsló és leült az egyik fotelbe.

- Nem hiszem, hogy különösebben búsulnia kellene miattam! – zsebre tette a kezét és barátjára nézett, aki kételkedve meredt rá - Sirius az ég szerelmére, hiszen alig ismerjük egymást Nymphadorával! Táncoltunk, de semmi más nem történt közöttünk! – Lupin ingerülten járkált fel-alá a nappaliban – Csak ti fújtátok fel az egészet! Ha ti nem mondjátok… Hidd el, nekem eszembe sem jutott volna ennél messzebbre menni vele. És szerintem neki sem! Nézz rám Sirius! Szegény vagyok, ő túl fiatal hozzám, ráadásul én minden teliholdkor farkassá változom! – megfogta Sirius foteljének két karfáját és barátja szemébe nézett - Kinek kellenék én?

- Bárkinek, aki ellát a szívedig Holdsáp! - válaszolt Sirius csendesen - És én azt hittem, hogy Nymphadora ilyen!

- Nem bántott meg, ha ez érdekel! Mindkettőnknek jobb így! És én csak azt kaptam, nos…. amit megérdemeltem! – fejezte be újra a kandallóhoz lépve Remus.

- Nem gondolom, hogy ezt érdemelnéd! - rázta meg a fejét Sirius. - Beismerem, aggódtam Nymphadoráért, de neked sem akartam fájdalmat okozni! Talán rosszul ítéltük meg az érzelmeiteket, de Molly és én is úgy láttuk, hogy vonzódtok egymáshoz!

- Muszáj erről tovább beszélgetnünk? - Lupin kezdte elveszíteni a hidegvérét.

- Szeretném tisztázni a helyzetet! – erősködött a másik és felpattant a karosszékből, kezdte ő is kínosan érezni magát.

- Nos, ha tisztán akarsz látni, el kell mondanom, hogy mindketten tévedtetek, te is Molly is!

- Azt akarod mondani, hogy nem érzel semmit Nymphadora iránt? – nézett rá csodálkozva Sirius.

Remus hirtelen szembefordult vele és keserűen elnevette magát:

- Ellenkezőleg, Tappmancs, úgy érzem csak most kezdek őrülten belészeretni!

Sirius leült vagy inkább lerogyott a székre. Barátja otthagyta, becsapva maga után az ajtót.

Kivártatva Molly dugta be a fejét az ajtón, amikor látta, hogy Remus már nincs ott hátraszólt:

- Gyerünk Mundungus elég volt, kifelé! - kiáltott kipirult arccal.

Gyorsan kitessékelte a férfit a házból, kis híján a grabancánál fogva dobta ki.

- Jó kis firma ez a Dung! Tegnap találkozott Tonkssal a Zsebpiszok közben és ott hagyta. Hogy hol tartja az ilyen az eszét? Na megkérdezted tőle? - nézett kíváncsian Siriusra.

- Meg! – felelte az, mogorván.

- És? - érdeklődött tovább a boszorkány.

- Nem hallottál semmit? – kérdezte Sirius.

Molly elpirult:

- Mundungusnak be nem állt a szája!- mentegetőzött - Mit mondott Remus? Nem haragszik Tonksra?- kérdezte nyugtalanul az asszony.

- Nem - Sirius felállt.

- És nem is…

- Arra gondolsz, hogy nem is vonzódik hozzá? - szakította félbe a férfi gúnyosan. – Hogy Remust idézzem" csak most kezd őrülten beleszeretni"!

Molly hangtalanul tátogott, Sirius száraz ugatásszerű kacajjal fejezte be:

- És nem is ez a legjobb, hanem, hogy úgy tűnik, mi uszítottuk Tonksra!

Lupin felment a szobájába és boldog volt vagy legalábbis majdnem az. Sirius végül csak kiszedte belőle az igazságot, amit még magának sem mert bevallani. De most hogy kimondta hirtelen valósággá vált és ettől könnyűnek, és szabadnak érezte magát. Azzal, hogy megosztotta ezt az érzést Siriussal, mintha ledobta volna magáról a terhet. Törje a fejét ezután Molly és Sirius, hogy most mit tegyenek. Ha távolról is, ha reménytelenül is, ő szereti fogja Nymphadorát. Nem érdekelte mások véleménye. A lány nem szereti - ez elég egyértelmű volt. Lehet, hogy sajnálta őt vagy szomorkodott miatta, de semmi komolyabb.

Kamaszként tetszett neki néhány lány, de még csak gondolni sem mert rájuk, elfojtotta magában ezeket az érzéseket. De most előtört belőle a vágy, hogy éljen és érezzen, mint a többi ember, ne csak kívülállóként szemlélje a szerelmet. Eszébe jutott milyen ellentétes érzelmeket keltett benne James és Lilly szerelme. Az irigység az elégedettséggel, az önzés, az örömmel keveredett és kavargott benne. Úgy érezte, elveszíti Jamest is, Lillyt is, már nem részesül figyelmükből, szeretetükből, mert ők mindent egymásnak adnak. Neki pedig nem volt - és soha nem is lesz – senkije, akinek szerelmet adhatott volna és akitől viszonzást várhatott volna. Akkor azt gondolta ennél már nem lehet magányosabb. Aztán egy csapásra elveszített mindenkit. Hosszú évekre Siriust. Jamest és Lillyt - meg persze a nyomorult Petert - pedig örökre.

És most, ennyi év után, az elzárt, megtagadott érzések előtörtek, a hatalmukba kerítették és ő nem tudta, mit tehetne ez ellen, vagy hogy akar-e tenni ellene egyáltalán valamit. A mai beszélgetés után már nem volt benne kétség: szeretni akar, ahogy még sohasem; bátran, őszintén és főleg reménytelenül. Mindegy, hogy mit gondolnak róla a többiek, hogy meddig tart és mennyi szenvedést okoz majd. Csak érezze végre, hogy ő is él. Úgy érezte magát, mint egy nyomorék, aki rájött, hogy tud futni, vagy mint a süket, aki újra hallja a zenét.

A saját érzései fogják boldoggá tenni. Bámulni fogja Nymphadorát, hallgatni fogja a hangját, beszélni fog vele és talán újra táncolnak is majd. Az ablakhoz lépett és úgy érezte soha még ilyen ragyogóan nem sütött rá a nap.

Tonks tíz körül kelt fel, szerencsére aznap nem kellett bemennie a Mágiaügyi Minisztériumba. Nem sokat aludt az éjjel. Beállt a jéghideg víz alá és addig ki sem jött, amíg úgy nem érezte, hogy teljesen felébredt. Dideregve öltözött fel. Már elindult kávét főzni, amikor valaki kopogtatott az ajtaján. Biztos a házmester vagy a mugli szomszédok! - gondolta és kitárta az ajtót.

legnagyobb meglepetésére Bill Weasley áll ott.

- Nem akartam a kandallót használni, nehogy anya rájöjjön, hogy hozzád jövök! Apa mesélte hogy a muglik így használják az ajtót – magyarázta vigyorogva a varázsló.

Tonks kikericssárga haja még vizes volt, a ruháit mintha valaki úgy dobálta volna rá. Álmosan meredt váratlan vendégére:

- Mi keresel itt? – kérdezte mogorván.

- Valamit szeretnék tőled kérdezni!- felelte Bill és belépett az apró lakásba - Szép itt nálad! – folytatta és zavarát leplezve körbejárt, megnézegetve a fényképeket a kandallón.

- Aha, csak nagy a rendetlenség!

Tonks úgy sejtette, hogy megint Fleur lesz a téma és nagyot sóhajtva kiment a konyhába.

Gyorsan megpróbált rendet rakni, egy pálcalegyintésére a polcon sorakoztak az üvegek. A gyógynövényeket visszaparancsolta a zsákba. A zsákot, a mérleget, a mozsarat és az egyik üstöt sikerült a konyhaszekrénybe tömnie. Az üvegedényeket a szekrény tetejére röptette és elégedetten szemlélte az eredményt. Visszament a szobába, Bill éppen az alkóvban megbújó ágyon ült és az egyik bájitalokról szóló könyvet lapozgatta. Az ágy mellett a földön szétszórva, az éjjeliszekrényen halomban hevertek a könyvek.

- Mintha az iskolában nem érdekelt volna ennyire a bájitaltan!- jegyezte meg Bill.

- Az ember változik! – mondta Nymphadora zavartan – Valaminek utána kellett néznem.

- És mit keres az az ezüsttőr a kezedben? - kérdezte a varázsló vigyorogva.

Tonks mérgesen összevonta a szemöldökét, letette a tőrt aztán kikapta a könyvet Bill kezéből és a pálcájával gyorsan oszlopokba rendezte a könyveket.

- Gondolom, nem erről akartál velem beszélni! – szólt a fiú után, aki már a konyha felé tartott.

Pálcáját a farzsebébe dugta és szétnézett, hogy maradt- e még valami elöl.

- Valami titkos dologra készülsz? - kérdezte Bill a konyhából - Főzők egy kávét, ha nem bánod! Szerintem, neked sem ártana egy! - mondta a varázsló és mielőtt Tonks akár egy lépést is tehetett volna a konyha irányába, kinyitotta a szekrényajtót.

A nagy robajt hallva pillanatok alatt a konyhában termett. Átgázolt a földön fekvő Billen, akit a ráboruló üvegek, gyógynövények és zacskók, valamint a mozsár és az üst a földre terített. Szétnézett és felsóhajtott megkönnyebbülésében, szerencsére semmi sem tört el.

- Csak a kávét kerestem!- védekezett Bill, még mindig a földön fekve.

- Ki mondta, hogy bejöhetsz a konyhámba és turkálhatsz a dolgaim között? – ripakodott rá a lány csípőre tett kézzel, haja most haragoszölden meredt az ég felé.

- Turkáltam? Rámomlott az egész szekrény!- méltatlankodott Bill. -A mozsár majdnem eltalálta a fejemet! Mi a fenét csinálsz ezekkel ? Szerelmi bájitalt főzöl?- háborgott a fiú.

Tonks magában motyogva elfordult és elkezdte felszedegetni a földön heverő növényeket. Bill feltápászkodott és segíteni akart.

- Ne nyúlj hozzá, az sisakvirág és mérgező! – kiáltott rá a boszorkány.

Bill ránézett a lányra és hirtelen mintha letörölték volna a vigyort az arcáról.

- Te Farkasölőfű - főzetet készítesz?- nézett a lányra hitetlenkedve.

Tonks bólintott.

- De hát az nagyon nehéz, még a RAVASZ-on sem szokták kérni! – döbbent meg Bill.

- Hát ez nagyon bölcs megjegyzés volt, tekintve, hogy egy hétig tart elkészíteni! Még jó hogy nem kérik vizsgán! - vágott vissza epésen a boszorkány - Ne mond, hogy túl nehéz nekem! – emelte fel aztán a kezét - Sikerülnie kell! – mondta határozottan és karba tet kézzel a fal felé fordult.

- Szóval mégsem mondtál le Remusról, igaz? - ez inkább megállapítás volt, mint kérdés Bill részéről. –Tudod, hogy mindenki azt gondolja, hogy…

- Tudom, - vágott a szavába a lány – így egyszerűbb!- vonta meg a vállát.

- Megértelek, Nymphadora, – nézett a szemébe Bill és végigsimította a karját – és szeretném, ha sikerülne, amit tervezel! Tudok valamiben segíteni?

- Ne szólj róla senkinek! – kérte a lány komoly arccal, Bill biccentett és elindult a kandalló felé.