20. fejezet

„Vággyal teli üst a szív"

Miután Bill elment Nymphadora újra átnézte a könyveket és a receptet. A pergamen, amit Piton adott tele volt írva apró, kerek betűkkel. Az acromantula mérge csak az utolsó sorban szerepelt egy megjegyzés kíséretében: „ Három csepp akromantula méreg felerősíti a főzet hatását, és lehetővé teszi, hogy állandó forrásban maradva esszenciává sűrűsödjön. Várható hatása még, hogy a főzet keserűvé válik, mint az epe. A kész esszencia sötét üvegben tárolandó!" Az összes bájitalkönyvet átolvasta de az ott szereplő receptek lényegesen rövidebbek és egyszerűbbek voltak, az acromantula mérge egyikben sem szerepelt. A boszorkány némi tűnődés után mégis Piton receptje szerint kezdett neki a bájital elkészítésének. Az a néhány dolog, amit Mundungustól kért, csak az utolsó napokon kerül a főzetbe, így akár neki is láthat. Az utasításoknak megfelelően elkezdte előkészíteni a hozzávalókat. Ezüsttőrrel feldarabolta a kígyósziszt, közben az előírt igéket mondta hangosan hétszer. Aztán aszúfügét pucolt és kristályvizet forralt. Kesztyűt húzott és a mozsárban finom porrá törte a sisakvirágot, vigyázva, hogy ne lélegezze be a port.

Mire mindennel végzett sötét este lett, úgy érezte beszakad a háta, a szeme káprázott, a feje megfájdult a koncentrálástól. Kinyitotta a konyha ablakát, hogy a hold fénye besüssön, szerencsére tiszta volt az ég. Pálcájával tüzet gyújtott az egyik üst alá. A kristályvizet, felaprított növényeket és gőtenyelvet tett a kondérba és lassú tűzön forralni kezdte. Amikor a zöldes színű lé bugyogni kezdett megkeverte háromszor jobbra, aztán eloltotta alatta a tűzet és holtfáradtan az ágyába dőlt.

A bájital elkészítése kimerítő volt. Minden fontosabb munkafázist éjjel, holdfénynél kellett elvégezni. A harmadik nap már alig állt a lábán. Az egyik főzetet éjféltől egyig kellett kavargatni, a másikba most tette bele a második adag porrá tört sisakvirágot, amitől a főzet rendkívül robbanékonnyá vált. Csak óvatosan mert közlekedni a konyhában, mivel az egyetlen csepp, ami a lecsöppent a főzetből öklömnyi lyukat ütött a konyhakőbe. A lány aznap este már az ágyáig sem jutott el, reggel a konyhaasztalra borulva ébredt. Az egyik főzetet átszűrte, aztán lezuhanyozott. A konyhába szétnézve döbbent rá, hogy semmiféle ennivalója nincs otthon. Haját tejfölszőkére változtatta, hogy ne tűnjön annyira sápadtnak és áthoppanált a Grimmauld térre.

Sirius, Lupin, Mr Weasley, Bill, Kingsley Shacklebolt és Rémszem a reggelizőasztalnál ültek amikor Tonks beállított. Molly éppen a konyhába ment egy újabb adag tojásért.

- Helló, Tonks! – kiáltotta Bill vidáman - Gyere, ülj le!

- Veletek tarthatok?- kérdezte a lány

- Persze, - bólintott Sirius – most keltél fel?

- Miből gondolod?- kérdezte ásítva T.onks.

Lupin felállt és töltött egy csésze kávét, majd leült a lánnyal szemben lévő székre, nem törődve Sirius rosszalló pillantásával.

- Tessék! Idd meg, Nymphadora, ettől talán felébredsz! – nyújtotta csészét a boszorkány felé mosolyogva.

- Köszönöm, Remus! - felelte hálásan a lány. - Ki volt ma éjszakai őrségben?

- Én, - válaszolt Kingsley - nem történt semmi említésre méltó!

- Sajnos ezen a héten nem tudok éjszakázni! - mondta Nymphadora.

- Nem baj, megoldjuk!- válaszolta Artur - Majd jövő héten több napot vállalsz!

Mrs Weasley időközben visszatért az ebédlőbe és látva, ahogy Lupin Tonksot bámulja meglehetősen mogorva arcot vágott és hidegen köszöntötte a lányt. Tonks Billre nézett, aki elkapta a tekintetét, majd anyjára nézett és bólintott, a lány erre felvonta a vállát és ásított egyet. Mordon varázsszeme émelyítő gyorsasággal forogva követte a néma párbeszédet.

- Elég nyúzottnak tűnsz Nymphadora!- piszkálta Sirius - Csak nem éjszakáztál?

- Mm - válaszolt a boszorkány, szájában lekváros kenyérrel.

- Emlékszem, amikor még fiatal voltam, mennyit éjszakáztunk Brooke-kal és Taylorral… – kezdett rá Rémszem, de a történet kedvéért sem hagyta abba a táplálkozást - Egyszer Bristolban összefutottunk egy csapat vámpírral. Velünk volt Susan McKinnon is, az volt ám a csinos boszorkány és milyen kiválóan használta a hátráltató ártást. Négyen elintéztük mind a hatot. Igaz, hogy Brooke elveszette az egyik ujját és ráadásul nem is az egyik vámpír kapta el, hanem Taylor egyik átka…- mesélte Mordon fél szemével a múltba révedve.

Mordon története alatt, amely parttalanul folyt tovább újabb és újabb, már rég halott, varázslókat és boszorkányokat sorolva Tonks és Kingsley versenyt ásított. Lupin, miután Mordon végre befejezte a történetet, a félig már szendergő lányhoz fordult és halkan megkérdezte:

- Jól vagy, Nymphadora? - és megérintette a kezét.

Tonks hirtelen felkapta a fejét:

- Mi? Igen, persze! - és elkerekedő szemmel bámult a férfira, aki még mindig fogta a kezét – Csak keveset aludtam…

Lupin ránevetett, a lány bambán bámult rá és arra gondolt, hogy talán még soha nem látta ilyen felszabadultnak és vonzónak Remust. Ahogy a nap átsütött világosbarna haján, az egy kissé vöröses árnyalatúnak tűnt, acélkék szemének élettel teli ragyogása szinte megszépítette sápadt arcát. Nymphadora úgy érezte, mindent megadna azért, hogy boldognak lássa.

- Gondolom még be kell menned dolgozni!- mondta kedvesen Remus.

A lány elmerült a férfi meleg tekintetében és nehezen tért vissza a földre.

- Hát igen, - és a faliórára pillantott- hű a francba! Artur, várj meg! - kiáltott a varázsló után, aki éppen az ajtó felé tartott.

Miután elmentek, lassan a többiek is befejezték a reggelit. Már csak Lupin és Sirius üldögélt az asztalnál.

- Miért csináltad ezt, Remus?- nézett a férfira Molly.

Lupin felállt és mosolyogva széttárta a kezét:

- Csak nem akartam, hogy beleejtse a fejét a reggelijébe!

Molly Siriusra nézett, aki inkább bölcsen hallgatott.

Csengettek, Bill ment ki ajtót nyitni.

- Csak én vagyok az és Mundungus! A Foltozott Üstben futottunk össze - dörmögte egy mély hang a folyosón.

Hagrid kissé lehajtotta a fejét, hogy beférjen az ajtón, aztán mindenkit üdvözölt és az asztalhoz telepedett. Elég gyalázatosan nézett ki, arcán véraláfutások és sebek díszelegtek. Mivel a Rend tagjai tudták merre járt a varázsló az elmúlt néhány hónapban, nem kérdeztek semmit. Hagrid miután megivott két vajsört belekezdett a mondókájába:

- Amúgy is dolgom volt az Abszol-úton gondoltam, akkor már meglátogatlak benneteket! Dumbledore küldött velem egy üzenetet. A rend következő ülése vasárnap este lesz! Tonksot nem láttátok, beszédem lett volna vele. Azt hittem őt is itt találom majd.

- Az imént ment el! - válaszolta Bill - Üzensz neki valamit?

- Hát kért tőlem valamit nemrég és gondoltam most szombaton, úgy is meg kell etetnem… khm szóval alkalmas lenne az időpont nekem is a meg Ara… izé a barátomnak is! - hebegte zavarodottan Hagrid.

- Mi lesz szombat este? Mond már el érthetően! – ripakodott rá Sirius.

Hagrid felpaprikázva válaszolt:

- Végül is semmi közöd hozzá, csak az egyik barátomat akarom bemutatni Tonksnak!

- Remélem nem veszélyes rá nézve! - mondta Mrs Weasley gyanakodva.

- Emiatt ne aggódj! Vigyázok rá, elég öreg már az igaz és nem is lát jól, de azért még meg tudja védeni magát, ha kell! – legyintett a félóriás.

Remus látva Molly bosszús arckifejezését megpróbálta tisztázni a helyzetet.

- Azt hiszem Molly nem a barátodért aggódik, hanem Nymphadoráért!

- Olyannak ismertek, aki mindenféle szörnyeteget nevelget, aztán oda is engedi hozzá a barátait? - kérdezte felháborodva a félóriás.

- Igen!- Vágták rá egy emberként a jelenlévők

Hagrid felmordult, de nem válaszolt a rágalomra. A sarokba húzódott és magában motyogott olyasmiket, hogy:- Csak szeretetre vágynak…, olyan magányosak….. ártalmatlanok.

- Mundungus, te mi járatban vagy errefelé? – állt a másik vendég elé harciasan Mrs. Weasley.

- Hát én nem maradok sokáig… - a boszorkány helyeslően bólintott - de azért egy kis itókával megkínálhatnátok! - fejezte be Dung.

Lupin az egyik pohárba whisky öntött. Mundungus szeme felcsillant és elkerülve Molly szigorú pillantását leült a varázsló mellé. Megvárta, amíg a boszorkány kimegy a konyhába és Remushoz fordult:

- Ezt Tonksnak hoztam, átadnád neki? - és egy kisebb zsákot varázsolt elő a köpenye alól.

Remus bólintott és átvette a zsákot. Mundungus kiürítette a poharat és megvárta, míg Mrs Weasley visszatér:

- Hát akkor én megyek is! Viszlát vasárnap!

Molly kikísérte Dungot és árgus szemekkel figyelte, hogy nem csen-e el valamit a férfi.

- Ha nem figyelnék oda szétlopná az egész házat! - dohogott, amikor visszatért az ebédlőbe.

- Kié az a csomag, amit Dung hozott?- kérdezte Remust, aki erre elővette az asztal alatt rejtegetett iszákot.

- Nem Fredé vagy Georgé, ha erre gondolsz! Tonksnak hozta!

- Miben töri a fejét ez a lány? Furcsa dolgai vannak mostanában! – jegyezte meg Molly.

- Hát én is meglepődtem, amikor a Zsebpiszok közben megtaláltam. Nyakon fogtam és kivittem az Abszol-útra… - kezdett mesélni Hagrid, aztán, ahogy meglátta a többiek döbbent pillantását, elhallgatott.

- Vagy ti nem tudtátok, hogy ott járt?

- Dung már mesélte. Csak tudnám mit keresett ott? - sóhajtott Molly.

- Túl veszélyes hely az neki! – értett egyet a boszorkánnyal Sirius.

- Ugyan már! - mordult fel Rémszem - Tonks képzett auror, nincs mitől félnie éjjel az utcán! Meg tudja védeni magát, ha szükséges!

Hagrid helyeselt:

- Én is úgy láttam. Egy pillanat alatt elintézte azt a két gyanús fickót, aki utána lopakodott!

Remus és Sirius összenéztek aztán Hagridra bámultak. Mrs Weasley felnyögött.

- Vagy ezt sem kellett volna elmondanom? - kérdezte bizonytalanul a félóriás.

Mordon érdeklődve fordult Hagrid felé:

- És hogy ment neki a lopakodás?

- Nagyon jól! - bólogatott elismerően Hagrid- Amíg bele nem rúgott egy vödörbe…

- Hát ebben soha nem volt valami ügyes! - állapította meg Rémszem. - Azt meséltem már, amikor nálam vizsgázott álcázásból? - kezdett anekdotázni Mordon - Először is bejött lila hajjal…

Nymphadorát csak az a remény tartotta életben, hogy mindjárt itt a hétvége, szombatra elkészül a bájital és akkor végre kialudhatja magát. Pénteken betántorgott a Minisztériumba, miután éjjel egyig kevergette az üstben fortyogó egyre bűzösebb, liláskék folyadékot. Remusnak szüksége van a Farkasölőfű főzetre és ő megcsinálja neki. Eddig minden utasítást betartott, most már nem adhatja fel, csak Mundungus meghozná végre a hiányzó anyagokat. A liftben találkozott Arturral, aki odasúgta neki, hogy Dung valami csomagot hozott a számára. Tonks boldog volt, hogy minden a lehető legjobban alakul és ez vagy negyedóráig ébren tartotta. Szerencsére a parancsnokság irattárában sikerült egy kicsit állva aludnia, így kihúzta négyig. Az egyik főzet most ülepszik, a másikat majd éjjel újra fel kell forralni – gondolta miközben a Grimmauld térre tartott. Előre küldte patrónusát, hogy jelezze érkezését.

Sirius nyitott ajtót.

- A csomagod Remusnál van, Hagrid azt üzeni, hogy a szombat este alkalmas lenne, ha neked is megfelel, hogy bemutasson az egyik régi barátjának. Azt nem sikerült belőle kiszedni, hogy az illető ember vagy valami bestia. Vasárnap este a Rend újra gyűlést tart. - hadarta a varázsló - És most, ha megbocsátasz, el kell kapnom ezt a kis fattyút és kirázni a koszos kis bőréből! Pedig már abban reménykedtem, hogy örökre eltűnt!

Ez Sipor lesz - gondolta Tonks és belépett az ebédlőbe, ott nem volt senki így elindult a lépcső felé.

- Egy pillanatra még, Nymphadora! - szólt utána komor arccal Sirius - Látom, hogy nagyon elfoglalt vagy mostanában, de szeretnék négyszemközt beszélni veled, minél hamarabb!

- Aha és miről fogunk beszélgetni?– kérdezte a boszorkány elnyomva egy ásítást.

- Inkább kiről! Remusról!

A lány összevonta szemöldökét és gyanakodva nézett Siriusra:

- Mit mondott neked, Bill?

- Nekem? Semmit! - felelte csodálkozva Sirius.

- Akkor, ha megbocsátasz, én most felmegyek a csomagomért! - rántotta meg a vállát a boszorkány és elindult a második emeletre.

Még soha nem volt Remus szobájában, csak azt tudta, hogy a könyvtár mellett van. A férfi még nyáron költözött a szűk és sötét vendégszobába. Bekopogtatott.

- Engem keresel? - szólalt meg a Lupin a háta mögül, kezében néhány régi fóliánst tartott.

- Igen a csomag miatt! Ezek milyen könyvek?

- A Black - családnak figyelemre méltó könyvtára van. Igazi ritkaságokkal és persze rengeteg, a fekete mágiáról szóló könyvvel. Én pedig igyekszem kihasználni a lehetőséget, hogy itt van. Olvasgatok, tanulok úgy is több a szabadidőm, mint szeretném – mondta fakó hangon, a homlokát ráncolva a varázsló.

Nymphadora tudta, hogy arra gondol, milyen szívesen dolgozna, ha tehetné.

- De gyere csak be, mindjárt előkeresem azt a csomagot! – mondta a férfi kicsit vidámabban, majd kinyitotta az ajtót, és előre engedte a boszorkányt.

A szoba egyszerű volt, tiszta és rendezett. Egy nagyméretű, mahagóni ágy terpeszkedett a közepén, a keskeny ablak előtt faragott íróasztal állt székkel, rajta könyvek sorakoztak, mellettük kézzel teleírt jegyzetlapok. Tonks egy pillanatra szinte maga előtt látta, ahogy Remus ingben és mellényben ül az asztalnál és fáradhatatlanul rója a sorokat a sárgás színű pergamenre.

A falak mellett polcok álltak, a sarokban egy cirádás ruhásszekrény. Az ajtó melletti kisasztalon egy gyertya árválkodott, az asztalka felett, üres képkeret lógott a falon, a földön egy kopottas utazóláda. Nymphadora a saját lakására gondolt és elszégyellte magát. Most is milyen felfordulást hagyott otthon. Még szerencse, hogy senki sem látja.

- Foglalj helyet!

Tonks körülnézett, a szoba kicsi volt és nem látott egy széket sem, ahova leülhetett volna.

Remus látva a tanácstalanságát, az ágy felé intett:

- Nyugodtan ülj csak le az ágyra! - szólt és kinyitotta a ruhásszekrényt.

- Inkább nem. Túl nagy a kísértés, hogy reggelig itt maradjak!- válaszolt a lány ásítva.

Remus úgy fordult vissza, mint akit kígyó mart meg. Arcán Nymphadora hitetlenkedést látott, szemeiben furcsa lángok gyúltak. Megpróbált visszaemlékezni, mi is csúszott ki a száján fél perccel ezelőtt. Amikor végre eszébe jutott elpirult és dadogva magyarázkodni kezdett:

- Úgy értettem, hogy annyira álmos vagyok, hogy valószínűleg elaludnék az ágyadon - próbált kikeveredni a kínos helyzetből.

Remus nem szólt egy szót sem, elővette a szekrényből a zsákot és a boszorkányhoz lépett. Nymphadora felnézett rá és tudta, hogy most el kellene menekülnie, de a lába nem mozdult és úgy érezte minden megállt körülötte. Lupin pont egy fejjel volt magasabb nála. Felnézett rá, közben a zsákjáért nyúlt. Közel volt az arcuk egymáshoz, mindent kiolvasott a férfi tekintetéből a rémületet, a vágyat,a bizonytalanságot. Az a varázslat, amit tánc közben érzett, megismétlődött. A kezük összeért és Remus szája finoman megérintette az övét. Ő lehunyta a szemét és belevetette magát a csókba. A férfi szája először csak becézgette, simogatta az övét, aztán a csók egyre forróbb és hevesebb lett.

Remus nem tudott betelni a lány illatával és ízével. Nymphadora úgy érezte, hogy minden csepp vére a fejébe száll, aztán visszazúdul a hasába. Szíve kétségbeesetten vert, mintha ki akarna ugrani a férfi tenyerébe. Végül Remus felemelte a fejét, a haja a szemébe hullott. Végigsimított a lány arcán, aztán újra megcsókolta és hátralépett.

Ő felkapta a zsákot:

- Ne mondj semmit! – suttogta rekedten és kiment az ajtón.

Valahogy lebotorkált a lépcsőn, maga sem tudta, hogy jutott haza. Már egyáltalán nem volt álmos. Még néhány óra, amíg feljön a hold. Leült az ágyára felhúzta a térdét - Remusra gondolt és a csókra. Eddig megpróbált úgy tenni mintha csak barátság kötné össze őket. De már nem tudott tovább hazudni magának. Remust akarta és megfizeti az árát, bármibe is kerül. Ők összetartoznak, nem lehet már teljes az élete a férfi nélkül.

Remus a szobájában ült. Nyolc körül lement vacsorázni, ha kérdezték válaszolt, de többnyire hallgatott, úgy ült ott, mint egy báb. Mintha a lelke, a szíve a szobájában maradt volna. Miután felment gépiesen az asztalához ült, de nem jegyzetelt, hanem Nymphadora arcát rajzolgatta, ahogy ránéz és tudta, soha nem felejti el azt a pillantást. Az ágyára feküdt és megpróbált olvasni, de két sornál tovább nem jutott. Ma éjjel nem fog aludni – gondolta, félt az álmaitól, mert tudta miről szólnának. A lány meggondolatlan szavai is kibillentették nyugalmából, de a csók végképp felborított mindent. Nymphadora forgószélként dúlta fel az életét, romokban hagyva mindent, az önuralmát, az önmaga felállított szabályokat, a terveit, a szép elméleteit az egyoldalú szerelemről. Most már világos volt, hogy viszonozza az érzéseit. Egyszerre mart a szívébe a fájdalom és akarta szétfeszíteni a boldogság. Bárcsak megoszthatná valakivel ezt az érzést. Az egyetlen igazi barátja tüzet okádna, ha megtudná. Nem tudott hideg fejjel gondolkodni. A szíve bolondul vert, hacsak rá gondolt és arra, hogy Nymphadora annak ellenére, aki és ami, szereti őt. Ha nem tart örökké, ha fáj is, akkor is legalább most először tudta mi az, amiért érdemes élni.