25. fejezet

A rettegés éjszakája

Lupin valami furcsa zajra ébredt, pálcájával fényt varázsolt. Látta, hogy a szobájában lógó képről az egyik alak hiányzik. A házaspár a Black család oldalágához tartozott - a nemzetség többi tagjához hasonlóan meglehetősen rátartiak és gőgösek voltak. Néha eltűntek a képről, de beszélni soha nem hallotta őket, talán méltóságukon alulinak tartották, hogy az ő füle hallatára társalogjanak. Most azonban a visszatérő boszorkány – egy kissé horgas orrú szőke nő – izgatottan súgta a mellette álló unott képű varázslónak:

- Támadás történt a minisztériumban!

A vastag szemöldökű, sárgás arcú férfi lekicsinylő hanghordozással kérdezte:

- Ugyan kit támadtak volna meg?

- Az őrt, egy hatalmas kígyó harapta meg! Sir Hubert mesélte, aki magától Phineas Nigellustól hallotta. A Potter fiú látta álmában! - suttogta az asszony jólértesülten.

Lupin kiugrott az ágyból és rájuk kiáltott:

- Mi történt vele?

- Hogy merészelsz hozzánk szólni, te félvér korcs! – förmedt rá, undortól csöpögő hangon, a varázsló, akit a felirat szerint Arcturusnak hívtak valaha.

Remust elöntötte a düh és a kétségbeesés:

- Vagy válaszolsz, vagy örökre eltűnsz a képről! - szegezte rá a pálcáját.

A varázsló sértetten hátat fordított és nem szólt többet. Az asszony – bizonyos Lysandra – ellenben kapott az alkalmon, hogy megoszthatja másokkal is az értesüléseit:

- Megtámadták az őrt a minisztériumban! – újságolta boszorkány.

- Ezt már hallottam!- intett türelmetlenül Lupin és közelebb lépett a képhez.

- Megharapta egy óriási kígyó, sok vért vesztett! A Szent Mungóba vitték! – súgta Lysandra.

Arcturus visszafordult:

- Nem tűröm el, hogy egy korccsal beszélgess, Lysandra!- harsogta - Már életedben sem adtál az illemre…

A folytatást Remus már nem hallotta, félig felöltözve rohant lefelé a lépcsőn. Lent Sirius állt felöltözve, de gyűrött arccal:

- Hallottad? – kérdezte.

- Igen, azonnal oda kell mennünk! - szólt feldúltan, Sirius furcsán nézett rá.

- Nem lehet, csak elárulnánk vele magunkat és Harryt!- igyekezett kijózanítani a barátját.

De Remus fejében csak az járt, hogy már rég a kórházba kellene lenniük, nem itt egy helyben toporogni. Nymphadora talán már nem is él! - a gondolatra összeszorult a szíve. - Az nem lehet, érezné, ha így lenne…

- Harry látta?

- Igen, ezek szerint Dumbledore sejtése beigazolódott! – válaszolt Sirius gondterhelten maga elé meredve.

Remus nem tudta mit tegyen, legszívesebben azonnal elrohant volna a kórházba és nem értette barátja, hogy lehet ennyire nyugodt:

- Súlyos a seb?- kérdezte végül.

- Sok vért vesztett és mérges volt a harapás! – válaszolt Sirius komoran.

- Mikor mehetünk be hozzá? - faggatta türelmetlenül.

- Nyugodj meg! Most a gyerekeket várom, de Molly fog először bemenni hozzá, végül is ő a felesége! - nézett rá szemrehányóan Sirius.

- Te kiről beszélsz?

- Arthurról! - nézett rá szemrehányóan Sirius.

- De hát Nymphadora volt ma szolgálatban! – hebegte Remus.

- Szóval ezért vagy ilyen falfehér! – dünnyögte a barátja.

- Mi van vele?

- Gondolom otthon alszik az ágyában! – rántotta meg a vállát Sirius.

- Meg se nézted, lehet hogy ő is ott volt!

- Harry csak Arthurt látta, de ha ez megnyugtat, nézd meg, hogy otthon van-e! Nekem éppen elég lesz a gyerekeket lecsillapítani, nincs szükségem egy hisztérikus vérfarkasra! – tette hozzá gúnyosan.

- Átkozott félvérek, bemocskoljátok úrnőm házát, bár pusztulna el kínos halállal mindegyik!- mormogta Sipor jól hallhatóan.

Lupin csak most vette észre, hogy a házimanó végighallgatta a beszélgetésüket.

- Csendet! - ordított rá Sirius – És ez a másik segítségem, ez a kis mocskos szájú, ágyékkötős gnóm! – méltatlankodott magában - Mivel érdemeltem ki ezt? – nézett fel a mennyezetre, aztán barátja felé fordult:

- Mit állsz még ott? Rohanj a szerelmedhez és győződj meg róla, hogy biztonságban van-e!

Lupin a kandallóhoz lépett és egy marék hopp- port szórt a tűzbe. Egy perc múlva már Tonks lakásán volt. A lány kócos hajjal ült az ágyán, de a szeme éberen villogott, a kezében pálca volt, amely a férfira mutatott:

- Ezt ne próbáld meg még egyszer! Rémszem tanítványa voltam, könnyedén elintézhettelek volna!- szólt álmos hangon és visszahanyatlott a párnára.

Lupinnak egy kő gördült le a szívéről, ugyanakkor tudta bolondot csinált magából. Leült az ágyra és végigsimított hosszú barna haján. Nymphadora morgott valamit a párnájába, de Remus nem értette mit. Csak ült ott és boldog volt, hogy a lánynak semmi baja. Tonks néhány perc múlva újra felült:

- Imádlak Remus, de igazán nem veszem jó néven, hogy így rámtörsz az éjszaka közepén! – mondta a takarójába burkolózva.

- Arthurt támadás érte ma éjjel a minisztériumban!

- Az nem lehet, úgy volt…– a lány hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Hogy te leszel őrségben - fejezte be a mondatot helyette a varázsló.

- Mi van Arturral?

- Egy kígyó marta meg. Válságos az állapota, a Szent Mungóba vitték!

Tonks felpattant az ágyról és kiment a konyhába, hamarosan két csésze teával tért vissza, a tálcát az éjjeliszekrényre tette. Leült az ágyra:

- Nekem kellett volna ott lennem!- nyögte.

- Ez butaság, Nymphadora! - szólt a férfi - Senki sem számított rá, hogy ez fog történni. Boldog vagyok, hogy nem esett bajod!

- Honnan tudtátok meg?

- Harry látta álmában és szólt Dumbledorenak.

- És mi van a gyerekekkel?

- Talán már Siriusnál vannak és gondolom Molly is hamarosan megérkezik !

Nymphadora megborzongott. Csak ne legyen semmi komoly baja - kívánta magában és bűnösnek érezte magát. Hátát Remushoz támasztotta, ő átölelte- így ültek az ágyon egy ideig.

Egyszerre csak ezüstös kutya jelent meg a szőnyeg közepén és megszólalt:

- Tonks, holnap te kíséred el a gyerekeket a kórházba! Ha nálad van Remus küld haza, itt is szükség van rá! Remus nem szólt csak felállt hozzáhajolt és megcsókolta, majd visszatért a Black - házba.

Korán reggel Rémszem Mordon és Tonks már a Grimmauld téri ház konyhájában várakoztak. Mrs Weasley a tűzhely mellett sürgölődött és mesélte az éjszaka történteket. Nymphadora senkinek sem beszélt Lupin éjszakai látogatásáról, úgy érezte ez most lényegtelen és Mollynak megvannak a saját problémái.

Hiába próbálkozott, miután Remus elment, képtelen volt visszaaludni. Inkább felkelt és bement a Minisztériumba. Shacklebolt már ott volt, lementek és újra végignézték a folyosót, de nyomokat nem találtak

A gyerekek lejöttek a reggelihez. Miután Molly elmondta, hogy Artur jobban van és rendbe fog jönni, mindenki jobb kedvre derült.

Tonks látta, hogy Harryt valami bántja, de nem akart rákérdezni a többiek előtt. Amint végeztek a reggelivel felkerekedtek és elindultak a Szent Mungoba Ő ment elöl Harryval. Próbált néhány dolgot megtudni az álmáról, mert úgy gondolta ez segíthet tisztázni mi is történt a Minisztériumban. Harry azonban csak rövid és kényszeredett válaszokat adott, így Tonks egy idő után feladta. Amikor a kórházhoz értek a boszorkány bejelentkezett. Bent aztán Molly vette át a vezetést, aki már tudta hol találják Mr Weasley szobáját. Rémszem zárta a sort, vadul forgó szemével követve minden kétes alakot, gyanús mozdulatot. Először a gyerekek mentek be, ő kint maradt a folyosón őrködni Mordonnal. Rémszem előzőleg újra megvizsgálta az egész emeletet, sőt Artur kórtermébe is benézett. Nymphadora a falhoz támaszkodott és várt, Mordon készenléti állásban helyezkedett el,köpenye alatt egy pillanatra sem engedte el pálcáját. Újra alaposan megvizsgálta a folyosót, tekintete végül rajta állapodott meg:

- Szóval te és Lupin együtt vagytok… – jelentette ki recsegő hangon, igazi és varázsszeme egyaránt a lány arcára szegeződött.

- Igen - válaszolta Nymphadora zavartan és azon gondolkodott Mordon vajon belelát-e a szívébe.

- Remus jó varázsló - na jó a patrónusa lehetne erősebb is, de az ő helyzetében végül is ez ugye érthető – és ami még fontosabb jó ember! – szólalt meg váratlanul Rémszem,

Ő zavartan a földet bámulta, amikor felnézett Mordon szeme még mindig rámered:

- De a vérfarkassal vigyázz, Tonks, az egy kiszámíthatatlan bestia! Ha meglátod, tűnj el, amilyen gyorsan csak tudsz! – figyelmeztette az exauror.

Aztán a kórterem felé fordította a szemét és így szólt:

- Jönnek!

Az ajtóban valóban megjelent Mrs Weasley a gyerekekkel.

- Gyertek, beszéljetek Arturral - hívta be őket a vörös hajú boszorkány.

Artur sápadtnak és a gyengének tűnt, ennek ellenére jó kedve volt és mosolygott. Ő röviden beszámolt neki mi történt a minisztériumban:

- ...semmi nyoma a kígyónak!- fejezte be.

Rémszem is elmondta a saját paranoid változatát és végül azt kérdezte:

- Szóval Potter azt mondja, látta az egészet?

Molly bólintott:

- Nekem úgy tűnt mintha Dumbledore számított volna valami ilyesmire és aggódik Harryért!

Mordon magába motyogott:

- A fiú Tudjukki kígyójának a szemével lát dolgokat. Neki persze fogalma sincs, hogy mit jelent ez az egész, de ha Tudjukki megszállta…

Nymphadora közbevágott:

- Rémeket látsz, Mordon! Gondolod, hogy Dumbledore hagyná, hogy Harry itt legyen velünk? Hiszen az egész Rendre veszélyt jelentene!

- Hát Dumbledore helyében én óvatosabb lennék a fiúval! - jegyezte meg komoran az exauror.

- Nem hiszem, hogy Tudjukki megszállta volna Harryt… azt mi is meg a gyerekek is észrevettük volna és szerintem Dumbledore pont óvatosságból… - vitatkozott volna tovább, de Rémszem félbeszakította és Mollyhoz fordult:

- Valamit most raktak zsebre az ikrek a folyosón, jó lenne utánanézni!

Hazafelé csak az járt a fejében , amit Rémszemtől hallott. Harryra nézett, de semmi furcsát nem látott rajta. Talán egy kicsit sápadtnak és rosszkedvűnek tűnt. A Weasley gyerekek ellenben élvezték a metrózást. Ginny végig az úton különleges hajszíneket és frizurákat mutogatott neki, amit érdemes lenne kipróbálnia, de ő úgy döntött marad a szolid rózsaszín mellett.