30. fejezet

Őrjáraton

A karácsony gyorsan eltelt, Nymphadora sok időt töltött a Minisztériumban. Mivel Arthurra most nem számíthattak, több éjszakát kellett neki és Kingsleynek vállalnia. Ráadásul az Azkabanból is aggasztó hírek jöttek. Caramell mindenütt azt nyilatkozta, hogy a börtönben fogva tartott Halálfalóktól mindenki biztonságban érezheti magát és bizalma a dementorokban töretlen. Már ebből is nyilvánvaló volt Tonks számára, hogy valami nincs rendben. Ráadásul különleges készültséget rendeltek el az Auror Parancsnokságon és kettesével, háromnapos váltásokban járőröztek Észak - Skóciában, a börtönhöz közeli partvidéken. A szolgálat miatt egyre ritkábban tudott találkozni Remusszal és a barátaival. Végül már nem bírta tovább, az egyik éjszakai szolgálat után hazatérőben becsöngetett a Black házba. Mrs Black ordítozása közepette Bill nyitott ajtót:

- Szia Tonks! Rég láttalak! - vigyorgott a varázsló.

- Hát igen, egy kicsit összesűrűsödtek a dolgok! - felelte ő fáradtan.

- Gyere be! Sajnos nekem mindjárt indulnom kell a Gringott's-ba! Ma újra találkozom Fleurrel! - újságolta vidáman a fiú.

Sirius lépett ki a folyosóra a nyomában Siporral, odament a képhez és egy szó nélkül behúzta előtte a függönyt, aztán elgondolkodva azt motyogta:

- Talán a fallal együtt valahogy ki lehetne hajítani anyámat is…

Sipor szemei kigúvadtak, és hevesen rázta a fejét, de megszólalni nem tudott. A varázsló rá se nézett a házimanóra, csak görnyedt vállal az ebédlő felé indult. Látszott rajta, hogy újra kezd visszazuhanni a régi letargiába.

- Szervusz, Sirius! - köszönt rá.

- Á Tonks! Nincs itt Lupin, gondolom őt keresed! - látva a boszorkány csalódott arcát, sóhajtott egyet és elindult a konyhába, Nymphadora követte.

A konyhában Mrs Weasley a tűzhely mellett felügyelte az ebédet, a sarokban a kötőtűi csattogtak, közben krumplit pucolt. A megtisztított krumplik nagy csobbanással vetették magukat a fazékba. Köszönt aztán leült az asztalhoz Sirius mellé. A férfi percekig nem szólt, csak maga elé meredt. Aztán felé fordult:

- Veled mi van, Nymphadora?

- Gondoltam benézek, mostanában elég sok munkám van a Minisztériumban.

- Jó neked! Én meg csak itthon ülök és nem csinálok semmit!- dünnyögte rosszkedvűen a varázsló.

Molly, aki háttal állt és a mártást kevergette felhorkant, aztán hozzá fordult:

- Január 7-én vissza kell menniük a gyerekeknek az iskolába, el tudnád kísérni őket?

- Holnap el kell mennem… Három napos szolgálatban leszek Dawlishsal az Azkabannnál.

Sirius nem szólt semmit, de látta rajta, hogy összerezzen. Először bánta, hogy egyáltalán szóba hozta a dolgot, aztán arra gondolt, hogy talán jobb, ha Sirius is látja mennyire komoly a helyzet, talán akkor nem merészkedik ki a házból.

- Már ennyire rossz a helyzet?- kérdezte Molly rémülten.

- Caramell nem bolond! Nem felejtette el, amit Dumbledore mondott a dementorokról. Nem bízik bennük! Igaz másokban sem, engem is ezért küld Dawlishsal. Túl kevesen vagyunk és nekem erős a patrónusom, ezért nem tudta megakadályozni, hogy Scrimgeour beosszon szolgálatba, de azért annyit elért, hogy az egyik megbízható emberével legyek párban! – vett egy süteményt és folytatta:

- Kingsley azt mesélte, hogy amikor őrségben volt látott dementorokat, de magasan voltak és nem támadtak meg senkit. Ahogy meglátták őket eltűntek.

- És mit gondol Caramell, hogy fogja őket megállítani, he elszabadulnak? - kérdezte Sirius dühödten.

- Nem tudom, és szerintem ő sem!- felelte ő - Nem tűnsz túl vidámnak! – jegyezte meg aztán.

- Ilyen hírek után? Harryék egy pár nap múlva elmennek, ráadásul Sipor is előkerült. A padláson bujkált anyám régi rongyai között. Itt hagyott minket Remus is, még azt sem mondta, mikor jön vissza. Kutya legyek, ha az utóbbi két napban volt egy jó félórám! Kivéve, talán amikor Siporon kipróbáltam ezt a szájzár átkot! – arca gonosz vigyorba torzult. - Pedig sikerült az egyik régi könyvben, amelyet még az egyik dédnagybátyám írt a Házimanók megfegyelmezésének módszereiről, egy jó kis nyelvlemetsző rontást találnom, persze Remus nem engedte, hogy kipróbáljam Siporon. Ilyen dolgokban roppant szigorú, hiába hivatkoztam a családi hagyományokra! – fejezte be csalódottan a varázsló.

Nymphadora nem tudta mit válaszoljon. Sirius hangulata sötét volt és ragadós, mint a szurok. Úgy érezte, hogy a nyomasztó hírek, Remus hiánya és a fáradság ólmos súllyal nehezednek a vállára. A lépcső dobogása hallatszott és kiabálás meg kuncogás, Sirius felállt és átment a nappaliba.

- Ha csak teheti a gyerekekkel van! - mondta Molly - Nem tudom mi lesz, ha visszamennek Roxfortba. Legszívesebben itt tartaná Harryt! Úgy gondolja, ő jobban tudna rá vigyázni, mint Dumbledore. Umbridge -től is félti, meg Perselustól is. Már három napja azt hallgatom, hogy miket művel Harryvel Piton.

- Hát nem nagyon kedvelik egymást Siriussal, azt láttam! – jegyezte meg ő.

Molly megfordult:

- Perselussal nem könnyű kijönni. A gyerekek is sokat panaszkodnak rá, de nem hiszem, hogy ártana Harrynek. Kicsit talán túlságosan is szeret gúnyolódni, de okosabb lenne, ha Sirius nem venné komolyan. Remussal is szokott próbálkozni, de róla leperegnek a sértések.

- Remus mikor ment el?

- Tegnapelőtt. nem tudjuk, mikor jön vissza. Dumbledore küldött neki egy üzenetet, de nem mondta hova megy!

Nymphadora csalódottan indult hazafelé, mert tudta, hogy most három napig biztos nem láthatja Remust, helyette Dawlish savanyú képét kell majd bámulhatja majd.

Másnap korán reggel indult Észak-Skóciába Dawlish-sal. A minisztériumi zsupszkulccsal egy domb tetejére érkeztek, ott két auror várta őket. Az egyikük, Williamson beszámolt nekik arról, hogy mit tapasztaltak:

- Az Azkaban légvonalban jó néhány mérföld, időnként elrepültünk a sziget irányába is. Egy - két dementort láttunk, de a partig egy sem merészkedett ki. Kikérdeztük az erre lakókat is, nincsenek valami sokan, inkább muglik élnek ezen a környéken. Ez nem is csoda, melyik épeszű varázsló vagy boszorkány szeretne az Azkaban közelében lakni? Néhányan látták őket, de csak a magasban. Úgy tűnt mintha csak próbálgatnák, hogy figyeljük-e őket! Mindenesetre legyetek velük óvatosak! – mondta a másik varázsló, aki kecskeszakállat és kerek szemüveget hordott. – Egy cseppet sem bánom, hogy itt hagyhatom, ezt az elátkozott helyet!

A két férfi megfogott egy ázott újságpapírt és eltűnt. Nymphadora irigyelte őket, nem szívesen maradt itt, és a tetejébe még éppen Dawlishsal kell járőröznie. Körülnézett.

Vékony hólepel takarta a kopár tájat, de néhol előbukkantak alóla a szürke sziklák. Távolabb hatalmas hegyek húzódtak. A fennsíkon, ahol álltak mindenfelé görgeteg kövek hevertek, mintha egy dühöngő óriás dobálta volna őket szerteszét. Dawlish megszólalt:

- Ott az a kőszál - egy előttük álló hatalmas menhirre mutatott - te jobbra mégy, én balra! Alaposan nézz körbe és keress tájékozódási pontokat! Ha valami furcsát tapasztalsz, jelezz! Két óra múlva itt találkozunk! – adta ki az utasítást.

Ő biccentett, Dawlish volt kettőjük közül az idősebb és a tapasztaltabb, egyértelmű volt, hogy ő a főnök és ő osztja ki a feladatokat. Felkapott a seprűjére és repülni kezdett. Csontba maró, hideg szél fújt. Hiába öltözött fel melegen, a fagyos levegő úgy hasította a bőrét, mintha karmai lennének. A táj kietlen volt és csupasz, a partmenti hegyek és sziklák fala meredeken zuhant a tengerbe. Az egyik fennsíkon észrevett egy hatalmas tölgyet, amelynek vaskos gyökerei, öreg kézként kapaszkodtak a talajba. Körberepülte, aztán tovább indult. A határkövet nehezen találta meg, mert közben elkezdett havazni és alig látott valamit. Mire visszaért, Dawlish már ott volt:

- Fenn van egy barlang, ott fogunk meghúzódni!

Nymphadora a meredek szikla tetejéről lenézett az alattuk hullámzó tengerre. A part sziklás és kavicsos volt, csak néhány vízimadár sétált lent. Sirályok vijjogtak, de rajtuk kívül egy élő lelket sem lehetett látni lent. A tenger fehér tajtékos hullámait megtörte a köves part. A víz most jéghideg lehet - gondolta és megborzongott.

a nap kisütött és vakító fénye megcsillant a vízen.

Megfordult és elindult a férfi után a barlangba. A haja most kékesfekete volt és rövid, tudta hogy Dawlish szóvá tette volna, ha valami kifogása lenne a külsejével kapcsolatban, de nem szólt semmit. Mire felért Dawlish már bent ült és a tűz mellett szárította a köpenyét. a férfi őszülő rövid hajába túrt, amelynek szálai drótként meredeztek minden irányba. Némán leült mellé, nem akarta megtörni a csendet. nem volt túl jó viszonyban vele, itt kénytelenek elviselni egymást, de beszélgetniük azért nem muszáj.

Be fog nőni a szám mire végzünk! - gondolta magában.

Amikor kicsit felmelegedtek, az auror megszólalt:

- Most a másik irányba kell majd repülnöd, ott egy korhadt csónak a határ, tartsd nyitva a szemed! Annyira meg kell ismernünk a terepet, hogy éjszaka is tudjunk tájékozódni! Utána megint pihenünk egy kicsit, aztán háromóránként váltjuk egymást!

A boszorkány magában morogva elindult. A másik szakaszt jó másfél óra alatt tette meg, átfagyva ért vissza. A barlangban megették az aznapi fejadagjukat, aztán a férfi felállt és bejelentette:

- Én kezdem majd az őrködést, ha valami történne, szólok! – azzal otthagyta.

Nymphadora a pokolba kívánta Caramellt és az idióta ötletét, hogy velük őriztesse a börtön őreit. Dumbledore-nak igaza van, az Azkabant már régen be kellett volna zárni, a dementoroktól pedig megszabadulni, amíg még lehet.

A barlang szerencsére jó menedéknek bizonyult és az előzőleg ott tanyázó aurorok elég takarót és felszerelést hagytak ott, hogy kényelmes legyen. Némi száraz élelmet is talált. Egy kekszet rágcsálva fekhelyet készített magának Aztán egy kis teavizet forralt és arra gondolt milyen hosszú és unalmas lesz ez a három nap.

Lupin nyugtalan volt, úgy tűnt Elphias Doge nem tért vissza. Ez jelentheti azt is, hogy bekövetkezett, amitől féltek és összefutott az elszabadult dementorokkal. De lehet, hogy csak valami baleset történt vele. a legrosszabb lehetőség, hogy a Halálfalók elkapták. Doge tapasztalt varázsló volt, régóta harcolt már Voldemort ellen. Valami komoly akadályba ütközhetett, ha nem tért vissza. Minél gyorsabban meg kell találnia, vagy legalább meg kell tudnia mi történt vele.

Doge korábban azt az üzenetet küldte neki, hogy néhány új információval tud szolgálni a vérfarkasokról. Úgy beszélték meg, hogy egy kis vidéki házban találkoznak, amit Doge használt, amíg a mugli tulajdonosok valahol utazgattak. Itt várt rá csaknem egy napot. Úgy volt, hogy az információt majd ő továbbítja Dumbledorenak. Rövid gondolkodás után úgy döntött nem vár tovább, hanem elindul és megkeresi. Azt tudta, hogy hová visz a zsupszkulcs, amit Dodge használt, már többször voltak együtt északon. Úgy gondolta, az a hely megfelelő kiindulópont lesz a kereséshez.

Sziklás tengerpartra hoppanált, amely elég közel esett az öreg tölgyhöz. Annak idején még Jamessel és Siriussal is jártak itt, a Halálfalók nyomát követve. Nem akart feltűnést kelteni, inkább megvárta, amíg bealkonyodik és csak utána ült seprűre. Igyekezett minden más gondolattól megszabadulni, ami elvonhatta volna figyelmét.

Meg kell találnia Elphiast! Lehet, hogy életveszélyben van éppen úgy, mint most ő. Tudta, hogy túl nagy kockázatot vállalt azzal, hogy idejött, de úgy érezte ő is hibája is, hogy így alakultak a dolgok. Neki kellett volna elvállalnia ezt a megbízást – végül is más dolga úgy sem volt. Mivel munkát, a Roxforban eltöltött év után, nem kapott, minden idejét a Rendnek szentelhette. De amikor felvetette Dumbledorenak, hogy északra menne, az igazgató kereken visszautasította:

- Rád más - ha ez megnyugtat sokkal veszedelmesebb - feladat hárul majd! Addig is, amíg erre sor kerül, te segítesz összegyűjteni a rend régi tagjait és tartod velük a kapcsolatot, és hálás lennék, ha közben Siriust is szemmel tartanád. Az Azkaban megfigyelését inkább Elphiasra bízom!

Doge is közbeszólt sípoló hangján:

- Ez így is van jól, Albus, öreg vagyok már, értem nem kár! És pont a korom miatt tele vagyok szép emlékekkel, a dementoroknak nem lesz könnyű dolguk velem! - tréfálkozott.

- Valóban úgy gondolom, hogy erre a munkára Elphias alkalmasabb, mint te! – tette a vállára kezét Dumbledore.

Ő nem vitatkozhatott tovább. Hiába volt kiváló a saját területén, sohasem volt nagy dementor űző. Életének kevés boldog és derűs emléke nem volt elég erős, hogy megbízható védelmet jelentsen a dementorok ellen. Még Harry is jobb nála, erre a gondolatra büszkeség töltötte el, végül is ő tanította meg a fiúnak a patrónus bűbájt. Igazság szerint, sem ő, sem Sirius nem tudták volna elűzni a dementorokat. Hát most könnyen lehet, hogy újra összefut velük, - gondolta - de talán most több esélye lesz velük szemben. Remélte, hogy még időben megtalálja Elphiast.

Dawlish a harmadik őrjáratáról nem egyedül tért vissza, Elphias Doge is vele volt. Nymphadora és Doge is úgy tett mintha még soha nem látták volna egymás. Amikor megérkeztek Dawlish félrevonta őt:

- A nagy tölgyfa felé igyekezett. Azt mondta eltévedt, és nem találja a zsupsz kulcsát, saját elmondása szerint vörösmoszatot gyűjtött a parton és madártojásokat. Nekem mindesetre gyanús!

- Mi a szándékod vele?

- Egyenlőre itt tartjuk és kihallgatjuk! Amikor visszajössz, próbáld meg kikérdezni! talán te többet ki tudsz szedni belőle, bennem láthatóan nem bízik!

Nymphadora bólintott miközben felhúzta a kesztyűjét, aztán fogta seprűjét és elindult. Először a tölgy felé repült és alaposan körülnézett, ha Doge ide tartott lehet, hogy van itt valami, amit keresett. Nem hagyhatnak a Rendre utaló nyomokat, körbejárta a fát és a gyökerei között talált is valamit. Egy whiskys üveg volt piros címkével.

Ez csak egy zsupszkulcs lehet! - gondolta és a köpenye zsebébe rejtette. Felszállt és egy kissé gyorsabb iramban elindult, hogy be tudja hozni az elvesztegetett időt. Amikor visszatért Dawlish már a barlang előtt toporogva várta:

- Késtél!

- Ellenszél volt- válaszolta és megvonta a vállát.

Dawlish bement a seprűjéért, aztán eltűnt a tengerpart irányába.

Nymphadora belépett a barlangba, Doge a tűz mellett ült. Teát főzött és megkínálta a varázslót is, aztán megkérdezte:

- A Rend ügyében jársz?

Doge bólintott és pipára gyújtott:

- Szemmel tartom az Azkabant. A társadat nem tudtam lerázni, nagyon szívós fickó. Azt mondtam, hogy egy rozsdás kilincs a zsupszkulcsom, úgyhogy hálás lennék, ha a következő repülésednél ezt valahol elejtenéd a tölgy környékén, ahol észre is veszi!

- És ha kipróbálja?

- Az lenne a legjobb! Ez ugyanis egy minisztériumi nyilvántartásban bejegyzett zsupszkulcs, egy kis vidéki házba visz. Dawlish, vagy hogy hívják a barátodat - telepedett közelebb a tűzhöz Doge -, úgy tudja madártojásokat és moszatot gyűjtök erre felé, úgyhogy ezt a kis zsákot is megtalálhatná! – vett elő egy zsákot a köpenye alól – Holló, vészmadár és csigaforgató tojások vannak benne! Az igazi zsupszkulcs a tölgynél van, azt is el kellene hozni!

Nymphadora a köpenye zsebébe nyúlt és átnyújtotta a whiskys üveget a varázslónak, aki elismerően nézett rá:

- Látom helyén van az eszed! Ez a Dawlish nagyon alapos és gyanakszik rám, de azt hiszem, így már nem tud rajtakapni! – mosolygott elégedetten az ősz varázsló.

Ő a bögréjén melengette a kezét és maga elé bámult. Beszélgetni kezdek a rend ügyeiről és ő elmesélte a Mr Weasleyt ért támadás részleteit. Örült, hogy végre van kihez szólnia és nem Dawlish az egyetlen társasága.

- Egyre veszélyesebb lesz a helyzet – mondta Doge, amikor az Azkabanról kérdezte – és most még a Minisztérium is ellenünk van. Dumbledore sejtése beigazolódni látszik! A múlt héten két dementor megtámadott, délre tartottak, amikor összefutottam velük. Az első eset volt azóta, hogy az a három meglépett Caramelltől. Félek ezek a Halálfalókat keresték, mert elég nehéz volt elriasztani őket! Bizony a legtöbb, amit remélhetünk, hogy időben megtudjuk, ha csatlakoznak Tudjukkihez!

Nymphadora azt remélte hogy előbb vagy utóbb szóba kerül Remus is, de a varázsló inkább a régi harcokról és a már elhunyt rendtagokról kezdett mesélni Molly fivéreiről, Potterékről, Edgar Bonesról. Meglehetősen nyomasztónak találta a témát és azt kívánta bárcsak Remusról beszélne inkább. Még hallani is boldogság lenne róla.

Leszállt az este mire Dawlish visszatért. A kezében két nyulat tartott:

- Tudom, hogy nem szabályos - súgta a lánynak-, de ilyen időben jól fog esni egy kis meleg étel! – és kacsintott. ő csodálkozva bámult rá, egyrészt eddig még soha nem tapasztalta, hogy Dawlish akár egyetlen aprócska szabályt is megszegett volna, másrészt nem tudta miért nyújtja felé a varázsló a halott állatokat. Dawlish a boszorkány arcára nézett és hitetlenkedve megkérdezte:

- Nem tudod megfőzni?

Nymphadora felhúzta az orrát:

- Auror vagyok, nem szakácsnő! Nem tudok mit kezdeni velük, legfeljebb eltemethetem szegényeket! - fintorodott el.

Szerencsére Doge is odajött:

- Milyen szép nyulak! Kiváló ragut lehetne belőlük készíteni!

Dawlish arca felderült:

- Meg tudja csinálni?

- Számtalanszor éjszakáztam már a szabadban és olyankor magamnak kellett megfognom és elkészítenem a vacsorámat – felelte a varázsló és szívott egy mélyet a pipájából.

- Maga az én emberem! - kiáltott örömmel az auror és odasúgta a lánynak - Legalább valami hasznát vesszük az öregnek!

Doge fogta a két nyulat és kiment a barlangból.

- Mit mondott neked? –kérdezte Dawlish.

- Azt hogy madártojásokat és moszatot gyűjt errefelé - vonta meg a vállát ő.

- Akkor is gyanús! Mit keres ilyen helyen, ráadásul egyedül!

- A vidéki varázslók néha elég furcsák!

Az auror helyeslően bólintott, de látta, hogy nem győzte meg, amit mondott.

- Akkor én indulok is! – mondta.

- Légy óvatos, a sötétben nem sokat látni! – figyelmeztette az auror.

Tonks kinézett a barlangból:

- Lehet, hogy valaki utánam jön majd a rendből, megbeszéltünk egy találkozót! – súgta neki Doge - Nézz körül a tölgynél!

Bólintott, aztán visszalépett a seprűjéért a barlangba. Dawlish megkérdezte:

- Mit mondott?

- Csak arra volt kíváncsi, mikor adod vissza a pálcáját, gondolom egyszerűbb lenne, azzal megtisztítani a nyulakat! - hazudta szemrebbenés nélkül.

A varázsló előhúzta Doge pálcáját és ránézett:

- Lehet, hogy egy kicsit bogaras, de szerintem ártalmatlan!- felelt a kimondatlan kérdésre ő, azzal kiment. Felkapott a seprűjére és elindult a tölgy felé.