32. fejezet

Ami kiszaladt Hagrid száján

A karácsonyi szünetből csupán néhány nap volt hátra, a gyerekek már egy kicsit unták magukat, annak ellenére, hogy az ikrek továbbra is mindent megtettek, hogy feldobják a szürke hétköznapokat. Lupin két napja tért vissza Skóciából mégis úgy érezte hetek teltek el, amióta utoljára találkozott Nymphadorával. Délelőtt mindenki meglepetésére beállított Hagrid. Azt mondta úgyis Londonban volt dolga és annyira hiányoztak már neki a gyerekek. Harry, Ron és Hermione azonnal körülvették őt és Roxfortról kérdezgették, aztán szóba került Umbridge is. Ebédig felváltva szidták a roxforti főinspektort, aki nyilvánvaló közutálatnak örvendett. Hagrid ebédre is maradt.

Miután a gyerekek felmentek, hogy megnézzék Fred és George legújabb találmányát a robbanó köpkő készletet Sirius és Hagrid néhány üveg bor társaságában beszélgetni kezdett. Remus már indult volna fel a szobájába, hogy egy pajzsbűbájokkal foglalkozó fóliánst olvasgasson, amikor Sirius közömbös arccal megkérdezte Hagridtól:

- Úgy hallottam sok érdekes állat rejtőzik a Tiltott Rengeteg mélyén. Diákkorunkban is éltek ott egyszarvúak, bicegócok, néha egy-két kentaurt is láttunk messziről, de soha nem engedték, hogy mélyebbre menjünk az erdőbe!

Hagrid hümmögött:

- Nem is biztonságos gyerekeknek bemenni oda, főként egyedül! – motyogta gyanakvó tekintettel.

Sirius mással próbálkozott:

- Hát igen a varázslók nagy része nem kedveli a különleges teremtményeket, még egy olyan intelligens és pompás állatot is szörnyetegnek tartanának, mint amilyen Csikócsőr!

A félóriás helyeslően felhördült és felhajtott egy kupa bort:

- teljesen igazad van, Sirius! Soha nem felejtem el, hogy az a gazember Malfoy szegény Csikócsőr vérét kívánta, mert az az ostoba fiacskája esztelenül viselkedett. Csikócsőr soha nem bántana senkit, de büszke állat, nem tűri, hogy sértegessék! A kis Malfoy provokálta, de hát az is olyan, mint az apja! Tudjuk mifélék! – dörmögte mély hangon.

Remus hirtelen visszafordult és leült az asztalhoz. Sejtette, hogy barátja nem Csikócsőrről akar beszélgetni Hagriddal.

- Harryék mesélték, hogy egyszer ők is bementek a Tiltott Rengetegbe! - próbálkozott Sirius a megfelelő irányba a beszélgetést, miközben újra töltött a kupájába és Lupinéba is.

- Akkor még csak harmadévesek voltak. Ront eléggé megviselte a dolog, mert nem állhatja a pókokat! - felelt Hagrid vonakodva.

Mrs Weasley éppen akkor lépett be a konyhából. Hagrid észrevette a boszorkányt és gyorsan odasúgta Siriusnak:

- De erről egy szót se Mollynak!

A boszorkánynak feltűnt a hirtelen támadt csend, mert fogott egy széket és ő is az asztalhoz ült:

- Miről beszélgettek? – kérdezte.

Hagrid zavarba jött és segélykérően nézett Siriusra, aki egy elfojtott vigyorral válaszolt:

- A pókokról!

- Igen, a pókokról! - ismételte gyorsan a félóriás, aztán olyan képet vágott, mint aki nem érti, hogy csúszhatott ki a száján éppen ez a szó. - Tudod, Molly, a Tiltott Rengetegben nagyon sok pók él! Ne gondold, hogy veszélyesek, csak ha megzavarják őket, akkor támadnak! – folytatta sietve - És a gyerekek ugye nem mennek a közelükbe!

A boszorkány értetlenkedve bámult rá:

- Már miért lenne baj, ha pókok közelébe mennek?- kérdezte.

- Ezek nem olyan közönséges pókok, Molly! – ingatta a fejét Sirius mindentudóan.

- Nem ám! - derült fel Hagrid arca – Sirius jól mondja! ezek különleges állatok, intelligensek, van amelyik még beszél is!

Mrs Weasley hitetlenkedve megrázta a fejét:

- Én ugyan soha nem hallottam beszélő pókokról! - jelentette ki határozottan.

- Márpedig Aragog beszél! – állította ellentmondást nem tűrő hangon Hagrid.

Körülnézett és meglátta az éppen akkor belépő Tonksot és az arca felderült:

- Tonks is megmondhatja!

Egy pillanatig úgy látszott, hogy a lány kifordul az ajtón, de Remus felállt és a székére mutatott:

- Nymphadora, gyere foglalj helyet!

A boszorkány bizalmatlanul nézett rá, de azért leült a székre. Remus átment az ebédlő másik oldalára és úgy helyezkedett el, hogy Hagridot és a lányt is jól lássa. A félóriás ivott egy kupával aztán folytatta, mintha mi sem történt volna:

- Persze abban Mollynak igaza van, hogy Aragog nem közönséges pók, hanem - és körülnézett mint aki egy nagy titkot árul el - egy acromantula! - Mrs Weasley arca megrándult. – Az acromantulák kivételes állatok, egész életükben növekednek !

Sirius megkérdezte:

- És mióta él ott ez az acromantula? Mert én soha nem hallottam róla!

- Pedig amikor Remussal Roxfortba jártatok már ott lakott! - felelte a félóriás.

- Akkor már igen öreg lehet - vetette közbe Remus.

- Ahogy mondod, szép nagyra meg is nőtt! Na persze, sokat foglalkoztam vele, etettem meg minden - válaszolta büszkén a varázsló.

Lupin ártatlan arccal megkérdezte:

- Mégis mekkora lehet most? – de közben Nymphadorát nézte, aki a boros poharát szemlélte elmélyülten.

- Hát megvan már vagy négy - öt méteres! – felelte Hagrid.

Úgy tűnt, Tonks most fogja a fejét az asztalba verni, de aztán mégis inkább felhajtotta a poharában lévő bort.

Remus zsebre vágta a kezét és sétálgatni kezdett fel-alá a szobában. Molly nem hagyta szó nélkül a dolgot:

- De hát nem tarthatsz ilyen veszélyes bestiákat egy iskola mellett! Akármikor betévedhet oda egy gyerek!

- Csak nem gondolod, hogy veszélynek tenném ki a gyerekeket! - válaszolt sértődötten Hagrid. - Aragog csak akkor jön elő, ha hívom és Tonksot sem bántotta! – és a boszorkányra nézett, igazolásra várva.

Az mentegetőzve mondta:

- Nem is bánthatott volna, mert elkábítottam!

- Jó, hát azt azért nem várhattad tőle, hogy önként odaadja a mérgét! - védte meg Aragogot Hagrid.

Remus már nem sétálgatott, hanem a lányt nézte.

- Merlinre, ettől a póktól származott a méreg? – kiáltott fel elszörnyedve Mrs Weasley.

- Ne idegeskedj, Molly! - nyugtatta meg a boszorkányt Sirius, és Remus meg mert volna rá esküdni, hogy iszonyú jól szórakozik - Biztos vagyok benne, hogy Hagrid nem tette volna ki veszélynek Nymphadorát!

- Hát persze hogy nem! - nevetett fel zavartan a félóriás – Először is figyeltem Aragog fiait, amíg Tonks lefejte a mérget…

Lupin közbevágott:

- Több pók is volt ott? – kérdezte, láthatóan kezdte elveszíteni maradék nyugalmát.

- Csak Aragog gyermekei - legyintett Hagrid - ilyenkor elég nehéz visszatartani őket, nekem is kétszer meg kellett állnom, hogy hátráltató ártást szórjak rájuk! - Remus az asztalhoz lépett és töltött magának még egy kupa bort, amit rögtön föl is hajtott. – Aztán Tonks is szórt rájuk egy kis szikraesőt.

- És mennyi fia van ennek az Aragognak ? – érdeklődött ártatlan arccal Sirius.

- Nincs olyan sok – mondta Hagrid erre Tonks megkönnyebbülten fellélegzett – és nem is mind jött utánunk, legfeljebb ha százan lehettek!

Nymphadora kínjában felnyikkant és a kezébe temette az arcát, Hagrid megütközve nézett rá:

- Nem voltunk veszélyben! - tette hozzá gyorsan látva a lány reakcióját. - Tonks olyan gyorsan futott, hogy még én is alig értem utol! - tódított a félóriás.

Remus maga előtt látta, hogy a lány futva menekül vagy száz mérges pók elöl, és lerogyott a székre. Molly már percek óta csak levegő után kapkodott, egyedül Sirius tűnt elégedettnek:

- Mond csak Hagrid, Piton tudott erről, a te barátodról?

- Nem, róla csak ti meg persze… - jött zavarba Hagrid – szóval a barátaim tudnak! Tonks, te sem mondtad el neki, ugye?

Nymphadora felnézett és csípősen megjegyezte.

- Nem, én tudom tartani a számat! – azzal felállt és megpróbált eljutni az ajtóig, de Remus elé állt:

- Csak nem akarsz máris elmenni?- kérdezte kedves mosollyal, aztán megfogta a lány kezét és az egyik sarokba kísérte.

Hagrid elgondolkodva nézett utánuk, aztán Siriushoz fordult:

- Csak nem neki kellett a bájital?

Remus a sarokban odasúgta neki:

- Úgy látom nem csak én sodródom veszélyes helyzetekbe!

Válaszolni akart, de a férfi közbevágott:

- A tegnapelőtti helyzet más volt. A Rend ügyéért nyilvánvalóan mindketten vállaljuk a veszélyt és az áldozatot.

Nymphadora szégyenkezve hajtotta le a fejét és várta a dorgálást. Úgy érezte magát, mint az engedetlen diák a tanára előtt. Remus folytatta:

- Nem mondok semmit, így utólag már talán nem is lenne sok értelme! De szeretném, ha tudnád, hogy én éppen úgy féltelek, ahogy te engem! És elviselhetetlen számomra gondolat, hogy miattam valami baj ér téged!

Ez rosszabb mintha leszidott volna! - gondolta, aztán megköszörülte a torkát:

- Nem tűnt ilyen veszélyesnek az elején, az erdőben már én is nagyon féltem, de akkor már nem volt visszaút.

- Nem gondolhatok másra Nymphadora, csak arra, hogy kivételesen bátor és tehetséges boszorkány vagy! - folytatta meleg hangon a férfi, szemében csodálat tükröződött.

Odabújt hozzá és Remus megcsókolta.

Hagrid közben az asztalnál odasúgta Siriusnak:

- Hm, hát igen. Őszintén szólva, nem láttam még Remust ilyennek! - Sirius felkacagott és hátba veregette a félóriást:

- Hát ilyennek még én sem, de remélem Tonks mindent kihoz belőle, amit csak lehet!

A félóriás kissé összeakadó szemmel nézett Siriusra:

- Tudod nekem is van valakim! – Sirius szemöldöke a meglepetéstől szinte a feje tetejére ugrott – A Beauxbautton igazgatónője Madam Olympe. Velem tartott a nyáron! Csodálatos nő és milyen bátor…

Este Lupin kérdőre vonta Siriust:

- Végül is mire voltál kíváncsi? Nem arra, hogy Tonks honnan szerezte az acromantula mérget, igaz? Azt már sejtetted! Azt akartad tudni, hogy Perselus készakarva rendezte-e így! - barátja morcosan bólintott - Hát úgy tűnik most igazat mondott!

- Akkor is veszélybe sodorta Tonksot és kihasználta! Vagy téged az nem is érdekel, hogy Nymphadora miattad kockáztatta az életét! - vetette oda dühösen a kérdést Sirius.

Lupin járkálni kezdett, de a hangja nyugodt volt, amikor végre megszólalt:

- De igen érdekel! Ami történt arról nem Piton tehet, hanem én és Nymphadora. Nekünk kellett volna, hogy több eszünk legyen! Nem akarom védeni Perselust, gyalázatosan kihasználta az érzéseinket és ezt aljas dolognak tartom. Ugyanakkor mindketten tudjuk, annak hogy így történt elsősorban én vagyok az oka. Belátom gyengeség, de nem tudok lemondani Nymphadoráról!

Sirius úgy nézett rá mintha megőrült volna:

- Senki nem kíván tőled ilyesmit, Holdsáp! Szerintem egyértelmű hogy Piton az oka az egésznek!

- Sirius, már nem vagyunk gyerekek! - szólt rá türelmét vesztve Lupin - Felelősek vagyunk azért, amit teszünk! Nem hibáztathatunk folyton másokat! Gondolom itt most nem is erről van szó! - kutatóan nézett a barátjára – Valami miatt muszáj utálni Pitont, igaz? Főleg most hogy Harry visszamegy!

- Tudom, hogy gyűlöli Harryt, ahogy gyűlölte Jamest is!- kiáltotta indulatosan Sirius.

- De soha nem ártott nekünk, ahogy Harrynek sem!

- Hiszen majdnem a dementorok kezére adott téged is! Vagy már elfelejtetted?- pattant fel Sirius a székről.

Lupin higgadtan válaszolt, a kandallóhoz támasztva hátát:

- Nem, de úgy tűnik te elfelejtetted, hogy rólad azt hitte, hogy tömeggyilkos vagy, rólam meg azt, hogy a kezedre akarom játszani Harryt! Tudom, hogy az ellenszenvetek kölcsönös és ő legalább úgy gyűlöl téged, mint te őt. Engem sem kedvel túlságosan, de ez soha nem befolyásolta a tetteit! Sajnálom, de nem tudod érvekkel alátámasztani a gyűlöletedet!

- Nincs is rá szükség! – válaszolta Sirius - Ahogy te szereted Tonksot, én úgy gyűlölöm Pitont!

Lupin megrázta a fejét:

- Ne hasonlítsd össze a kettőt! Én önmagáért szeretem Nymphadorát! Már amikor először megláttam akkor is tetszett a szemtelensége, a mosolya a belőle sugárzó szépség és báj. De nem ezért szeretem, hanem amiatt, amilyen ember! Bátor, nagylelkű, becsületes, hűséges, őszinte, melegszívű és kedves. Hogy is tudnám nem szeretni! De te azt a Pitont gyűlölöd, akit több mint húsz éve ismerni véltél! Hiszen akkor sem ismerted csak bosszantott a létezése, nem igaz? - állt meg a barátja előtt.

- Mi van Remus, most tör ki belőled a prefektus? – kérdezte gúnyosan Sirius.

- Nem - rázta meg a fejét ő-, de mivel volt alkalmam Roxfortban tanítani, talán jobban helyre tudom tenni, hogy mennyire fontosak ezek a gyerekkori torzsalkodások az ember életében! A saját érdekedben jó lenne megszabadulnod ezektől a pusztító indulatoktól, mielőtt teljesen felemésztenek! Szeretném, ha elgondolkoznál azon is, hogy mennyit ártasz ezzel Harrynek! Már most sem bízik Perselusban!

Sirius felállt:

- Valóban teljesen úgy beszélsz, mint egy tanár! És én érezzem magam talán kisdiáknak, aki kioktatásra szorul? Ami Harryt illeti, szerintem, jól teszi, ha nem bízik meg Pipogyuszban! - rántotta meg a vállát.

- Legalább annyit tégy meg Harry kedvéért, hogy nem mutatod ki előtte a gyűlöleted és bizalmatlanságod Piton iránt!- kérte barátját.

- Eddig is visszafogtam magam, nem? - felelte a varázsló és sértődötten kivonult a szobából, bevágva maga mögött az ajtót.

Lupin egyelőre megelégedett ennyivel. Nyugalma egészen addig tartott, amíg a szünet utolsó napján be nem állított Piton.

A varázsló csak késő este ért haza és Mollytól meg Arturtól kellett megtudnia mi történt Sirius és Piton között. Sirius a szalonban iszogatott egyedül:

- Ne is mondj semmit! - emelte fel a kezét a barátja, amikor belépett - Tudom, hogy nem kellett volna így viselkednünk, de te nem hallottad Pitont! Addig ingerelt, amíg el nem veszettem a fejem. James-t is bántotta Harry füle hallatára. Aztán, magam sem tudom hogyan, mindketten előrántottuk a pálcánkat, ráadásul Harry előtt. Igazad volt, gyerekesen viselkedünk, de én csak indulatból tettem, ő gonoszságból! Tudod, hogy megőrjít ez a tehetetlenség, hogy csak ülök itt, mint egy gyáva, hasznavehetetlen alak! Ő pedig az elejétől erre célozgatott, hogy gyáva vagyok, és hogy én rendeztem úgy, hogy felismerjenek a King's Crosson!

Siriusból csak úgy ömlött a panasz és jó néhány üres flaska is volt már az asztalon. Remus nagyot sóhajtott és a barátjához lépett:

- Tappmancs, aki ismer tudja, hogy nem vagy gyáva! Harry sem tart annak! Tudom, hogy megvisel ez a kényszerű bezártság, de ez nem tart örökké. Caramel már nem sokáig lesz miniszter, a Halálfalók újra felbukkannak majd, és te tisztázódsz minden vád alól. Akkor majd újra szabadon jöhetsz- mehetsz és együtt harcolunk majd Voldemort ellen. Sajnálom, hogy nem voltam itt! Talán meg tudtam volna akadályozni a történteket! – mondta aztán leült a barátja mellé - Holnap úgyis mi kísérjük el őket Nymphadorával, majd beszélek Harryvel. Nagyon fontos, hogy haladjon az okklumenciával!

- Tudom - szólt búskomoran Sirius – ez bánt leginkább! Nem akarom, hogy Harry az én ostobaságom miatt kerüljön veszélybe!

- Holnap beszélek vele! – ígérte Lupin - Most feküdj le! - szólt Siriusra és elvette tőle az utolsó üveg italt.