33. fejezet

Szerelemben égve

Tonks korán reggel már a Black - házban volt.
Ma indulnak vissza a gyerekek Roxfortba a Kóbor Grimbusszal és ők ketten kísérik el őket Remussal! Ez szörnyű! - gondolta magában, amikor felkelt és a fürdőszobában dudorászott - Már attól boldog vagyok, hogy vele lehetek.
Amikor becsöngetett a Grimmauld téri házba, Remus nyitott neki ajtót.
- Csak nem engem vártál? - incselkedett vele a lány.
- Amióta élek, rád várok! – súgta a férfi a fülébe és az ő hátán végigfutott a hideg a boldogságtól.
Egyszerre indultak el, hogy lecsendesítsék Mrs Blacket. Az ebédlőben már meg volt terítve, Molly hozta be éppen a pirítósokat és a tojást:
- Gyertek, üljetek le! A gyerekek még alszanak, úgyhogy nyugodtan megreggelizhettek!
Nymphadora leült az asztalhoz, Remus a vele szembe lévő széket választotta. A lánynak nem volt kedve enni.
- Nem reggelizel? – kérdezte a varázsló.
- Inkább téged nézlek! Enni bármikor ehetek!
- Az egyik nem zárja ki a másikat! - mondta férfi, de ő sem nyúlt az ételhez.
Inkább kezét és a szemébe nézett.
- Így nem is tudnék enni! - jegyezte meg néhány perc múlva Nymphadora.
- Igaz! - hagyta helyben Remus, de a kezét nem engedte el.
A lány élvezte, ahogy a férfi hosszú finom, karcsú ujjai simogatják a kezét, az arca kipirult az örömtől.
Mrs Weasley lépett be a sült szalonnával:
- Egymást fogjátok megenni reggelire? –kérdezte morcosan, de a konyhában már azt mondta Arthurnak:
- Olyan édesek így együtt! Soha nem gondoltam, hogy Remus egyszer így fog nézni egy lányra! Emlékszel, amikor mi ültünk így Florean Fortescue fagylaltozójában? – kérdezte Arthurt, aki mosolyogva bólintott és megcsókolta a feleségét.

Sirius benyitott az ebédlőbe. Sajgott a feje és alig bírta nyitva tartani a szemét. Tonks és Remus az asztalnál ültek. Ő is odatelepedett hát és nekilátott a reggelinek. Egy idő után feltűnt neki, hogy azok ketten nem beszélnek és még csak nem is esznek. Sőt, amióta bejött csak egymást bámulják. Csendesen felállt és kiment a konyhába:
- Régóta csinálják ezt? - kérdezte fintorogva Mollytól.
- Úgy félórája! - válaszolta a boszorkány.
- Végül is azok után, amit tegnapelőtt mondott Tonksról nem is csodálkozom! – szólt rövid hallgatás után Sirius és elmesélte mit mondott a barátja.
- Hát igen, – bólogatott az asszony mintha valami súlyos betegséget állapítana meg - ez már szerelem!

Remus hosszú idő múlva halkan megszólalt:
- Már nem haragszol?
- Miért? - kérdezte mosolyogva ő.
- A dementorok miatt.
- Ha te is megbocsátod a pókokat… - mosolygott Nymphadora.
- Szerinted, van még annyi idő, amíg lejönnek a gyerekek, hogy megcsókoljalak? - kérdezte komolyan Remus.
- Talán. Ha rövidre fogjuk - gondolkodott el a lány.
Így aztán, amikor Sirius vissza akart térni a reggelijéhez, újra kénytelen volt visszavonulni a konyhába.

Egy újabb negyedóra múlva, aztán úgy döntött, hogy most már valóban véget vet a turbékolásnak, de mire belépett Tonks és Lupin már suttogva tárgyalták a tegnapi eseményeket:
- …és Harry? - kérdezte a lány.
- Gondolhatod, hogy nem örült! Ki nem állhatja Pitont, a tegnapi után meg aztán végképp! – felelte Remus.
- Beszélned kell vele, rád hallgat! - így Nymphadora.
- Én is ebben reménykedem! Majd Roxfortba menet sort kerítünk rá! Utána dolgozol?
- Nem ma szabad vagyok! Menjünk el hozzám! - kérlelte lány.
- Nem, oda nem! – felelte elkomorodva a férfi.
Gyereklábak dobogása hallatszott. Néhány perc múlva megtelt az ebédlő. A lányok körülvették Tonksot és a kedvenc orraikat követelték. A weasley fiúk a reggelit pusztították, Remus látta, hogy Sirius félrevonja Harryt és valami kis csomagot nyom a kezébe, amit a fiú azonnal elrejt a ládájába.

A reggelit gyorsan befejezték és elkezdetek búcsúzkodni. Az ikrek már a folyosón álltak, amikor a varázsló elindult kifelé, hogy körülnézzen. Fred és George éppen két pár, egyujjas kesztyűt igyekeztek begyömöszölni a troll lábból készült esernyőtartóba.
Remus szétnézett a téren, egy tweed ruhás, szürkehajú, idősebb nő kopogtatta meg a vállát:
- Fiatalember, nem akar ma délután feljönni a lakásomra? Megmutatnám a Csokibéka- kártya gyűjteményemet! - szólt nyekeregve a néni.
- Már mondtam, hogy nem Nymphadora!- válaszolta, egy mosolyt elfojtva, Remus. – Bár most sokkal nehezebb elutasítanom a meghívást! – Tonks sértődötten felhúzta az orrát és visszament a gyerekekért.

A Kóbor Grimbuszon utazni nem tartozott a kellemes élmények közé. Mivel nem volt elég hely a boszorkány Harryék mellett maradt, Lupin pedig az ikrekkel és Ginnyvel tartott. Tonksnak aránylag gyorsan sikerült leráznia a kíváncsiskodó Sam Shunpike-ot, aki - Remus nagy derültségére - aztán neki mondta el a véleményét az ordibáló vén nyanyáról. Néhány megálló után Roxmortsba érkeztek és a Grimbusz megállt a birtok bejáratánál. Tonks és Lupin leadogatták a csomagokat, majd ők is leszálltak. Amíg a lány elbúcsúzott a többiektől, remus félrevonta Harryt és váltott vele néhány szót.
Látta, hogy Harry nem örül annak, amit mondott de nem is hibáztatta emiatt.
Megvárták, amíg a gyerekek eltűnnek a kastélyhoz vezető ösvényen. Aztán Nymphadora felé fordult és megkérdezte:
- Mit mondtál Harrynek?
- Azt hogy Perselus kiváló okklumentor és, hogy mindannyian azt szeretnénk - még Sirius is - ha meg tudná védeni magát!
Tonks helyeslően biccentett:
- Mit válaszolt?
- Megígérte, hogy komolyan veszi. Ennél többet nem is várhattam, a tegnapiak után! – mondta, aztán megsimogatta a lány arcát – Gyere, elviszlek valahova! - mondta és megfogta Nymphadora kezét.

Egy tengerparti sziklán ültek.
- Hol vagyunk? – nézett szét a lány.
Remus a hullámokat bámulta, ahogy a homokos partot nyaldossák:
- Itt laktunk gyerekkoromban a közeli faluban, gyakran kijártam ide és néztem a tengert. Amikor aztán iskolás lettem a szünetben lejöttek a barátaim is. James, Sirius és - kissé vonakodva ejtette ki a nevet – Peter is. Kviddicseztünk vagy csak repkedtünk a víz felett. Nagyon szerettem ezeket a délutánokat! Ilyenkor nem voltam egyedül és úgy érezhettem magam, mintha normális gyerek lennék, és persze a szüleim is ezt hihették rólam, legalább egy kis időre… - mesélte elmerengve.
Nymphadora közelebb húzódott hozzá:
- A szüleid most hol vannak?
- elköltöztek, most egy kis városban laknak nem messze .….-tól.
- Nem tartod velük a kapcsolatot?
- Néha küldök nekik, illetve apámnak, baglyot. Hogy tudják, még élek! – úgy tűnt nem akar többet mondani, de néhány percnyi hallgatás után mégis folytatta – Félvér vagyok, mint te. Anyám nem varázslócsaládból származik. Amikor megtudta mi történt velem összeroppant, apám jobban viselte a dolgot. Annak ellenére, hogy a varázsvilágban a vérfarkasokat félelem és undor övezi, mégis el tudta fogadni az átváltozásomat. Tisztában volt vele, hogy ezen nem tud segíteni és megtett mindent, hogy - amennyire ez lehetséges - normális életet éljek. Látod ott azt a kis szigetet?
Nymphadora egy kis szürke foltot látott a messzeségben, abban az irányban, amerre Lupin mutatott.
– Csak egy kis sziklazátony, néhány csenevész fával. Amíg nem kerültem Roxfortba, ott töltöttem minden holdtöltét hatéves korom óta. Mindig apám vitt oda és ő is hozott el.
- És az édesanyád?- kérdezte ő.
- Anyám soha nem tudott belenyugodni abba, ami történt. Nem fogadta el, hogy vérfarkas vagyok. Talán mert annyira idegen volt ez az ő világától, hiszen mégiscsak muglik között nőtt fel. Egy idő után úgy tett mintha semmi sem történne, ha feljön a telihold. Mintha csak elutaznék, vagy egyszerűen eltűnnék, megszűnnék létezni. Végül is, ebben is van valami igazság, hiszen megszűnök embernek lenni…
Nymphadora megfogta a kezét, de nem szólt semmit.
– Aztán egyszer - Remus arca elborult, ennyi év után még mindig marcangolta a bűntudat -, amikor már kamasz voltam nagyon összevesztünk. A szemére vetettem, hogy ő nem szeret úgy, mint a barátaim, akik akkor már animágusként velem kalandoztak. Csúnya jelenet volt - megborzongott-, anyám sírt - én kiabáltam. A roxforti években úgy tűnhetett neki, hogy minden rendben van, gondolom villámcsapásként érték az indulataim. Apám igyekezett rendbe hozni a dolgokat, de akkor valami végképp megszakad közöttünk. Az utolsó roxforti években már alig beszéltünk anyámmal. Írt ugyan leveleket az iskolában, de mindketten tudtuk, hogy azok nem nekem szólnak, hanem az elképzelt, normális fiának.

Felállt a hajába túrt aztán a mellettük magasodó sziklához lépett. a messzeségbe bámult, talán emlékeket látott, képeket a múltjából.
- Miután elvégeztük az iskolát a barátaimmal, beálltunk a Rendbe – folytatta. - Olyan volt mintha az iskolai kalandjaikat folytattuk volna, izgalmas, veszélyes… – a szél irányába fordította az arcát és elmosolyodott, Nymphadora most nagyon is el tudta képzelni, kalandvágyó ifjú varázslóként.
- Utólag már csodának tűnik, hogy túléltük az első éveket, sokszor az mentette meg az életünket, hogy mindig számíthattunk egymásra! Elköltöztem itthonról, akkor láttam a szüleimet utoljára. Nem akartam őket belerángatni a Voldemort elleni harcba. – néhány percnyi hallgatás után, Nymphadora felé fordult. - Apám néha ír, hogy ők jól vannak, én válaszolok, így a legjobb mindannyiunknak!
Nem tudott mit mondani. Végül megfogta a varázsló hideg kezét és megkérdezte:
- Megmutatod nekem a szigetedet?
Remus furcsán nézett rá, de aztán bólintott és a szigetre hoppanáltak. Nymphadora körülnézett, az egész sziget nem volt nagyobb, mint egy kviddicspálya. Kopár volt és sziklás, mindössze néhány csenevész fa és bokor tudott megkapaszkodni rajta. A szíve elszorult a gondolatra, hogy Remusnak kisgyerekként napokat kellett eltöltenie itt egyedül. Odalépett a férfihoz és megcsókolta, aztán csak álltak a metsző szélben, egymást átölelve.
Kézenfogva sétáltak a homokos parton, amikor Remus újra megszólalt:
- Nem sok nőt ismertem, aki el tudott fogadni, úgy ahogy vagyok. Rajtad kívül Lily volt az egyetlen. Nagyon melegszívű és kedves lány volt, mindig védte a gyengéket, a megalázottakat. De hát persze az más helyzet volt! Ő Jamest szerette, azóta, hogy először megpillantotta. James sokáig észre sem vette őt. Mi már az első években nagyon jó barátok lettünk és ezen nem változtatott az sem, amikor elmondtam neki az igazat. Hálás voltam neki a vigasztaló szavaiért, a szeretetéért, a barátságáért, és mert nem volt benne szánalom irántam.
- Különleges lány lehetett!
- Az volt, és Harry nagyon hasonlít rá! – bólintott a varázsló elgondolkodva, aztán ránézett és megfogta a kezét – Nymphadora, te vagy az első nő az életemben, aki szerelemmel szeret, annak ellenére, hogy vérfarkas vagyok - az utolsó szavakat szinte suttogva ejtette ki. – Bevallom, nem tudom mihez kezdjek, ebben a helyzetben! Legszívesebben azt tenném, amit az anyám - fordult el szégyenkezve – ,elfeledkeznék róla, holdtöltekor eltűnnék, aztán visszatérnék hozzád, mintha mi sem történt volna! De nem tehetem, nem tagadhatom meg ezt a részem sem, éppúgy, mint ahogy nem vághatom le a kezem vagy a lábam sem, anélkül, hogy meg ne csonkítanám magam! Egyedül abban reménykedhetem, amit Dumbledore mondott, hogy egyszer még a Rend hasznára válhatok, hogy kapok valami feladatot, ami értelmet ad a létezésemnek! A farkas, ami bennem él, bárhogy is taszít ez a gondolat, hozzám tartozik, nem szabadulhatok tőle! És tőled nem kívánhatom, hogy együtt élj vele!
- Nem - rázta meg a fejét a lány - egyet nem kívánhatsz tőlem, hogy nélküled éljek! Megértem, hogy mit érzel, és sejtem miért meséltél a gyerekkorodról. De ha nem az lennél, aki vagy, most nem ilyen lennél és én talán nem szeretnélek… Nem annak ellenére szeretlek, aki vagy, hanem azzal együtt!
A férfi elgondolkozva nézett rá, aztán megrázta a fejét:
- Úgy teszel, mint James és Sirius, még diákkorunkban! Nem vették tudomásul a tényt, hogy ez az állapot megváltoztathatatlan. Minden áldozatot meghoztak, hogy megszelídítsék a farkast. És látod mi lett belőle? Peter elárulta a barátságunkat, James és Lily meghalt, Sirius az Azkabanba került és én hosszú évekig magányosan kóboroltam. Már nem bízom a megváltásban, sem a barátság, sem a szeretet erejében! Egyik sem tart örökké!
- Ami veletek történt annak Pettigrew árulása az oka és nem te! – válaszolta Nymphadora dühösen - És ha jól látom Siriussal még mindig barátok vagytok és így lenne ez Jamessel és Lilyvel is, ha megélhették volna! - Remus szemében nézett. - Nem ígérhetem, hogy örökké szeretni foglak - mondta és gyengéden kisimított egy hajfürtöt a férfi arcából - ,de most szeretlek, és nem fogok amiatt megfutamodni, mert ez talán egyszer megváltozik! És neked sem ajánlom, hogy megtedd ezt velem! – hangjában egy csipetnyi fenyegetés bújkált.
Remus szárazon felkacagott:
- Bár meg tudnám tenni, mindkettőnk élete egyszerűbb lenne!
- Csakhogy én nem egyszerűbb életre vágyom, hanem rád!
Remus lehajtotta a fejét, fájdalom vonaglott végig az arcán:
- Ma este holdtölte, itt kell, hogy hagyjalak! - mondta és ellépett mellőle.
Nymphadora megfogta a kezét:
- Várni fogok rád!