38. fejezet

Rokoni látogatás

Eljött a tavasz. Ha így is volt, Nymphadora ezt nem vette észre. Az idő ronda volt, hideg és nyúlós. A köd nyálkás, fehér lepellel borított mindent, a nap csak sápadt fénnyel világított. A rossz idő különösen utálatossá tette a járőrözést, főleg az Azkaban környékén. A halálfalók, köztük Bellatrix, továbbra is rejtőzködtek. A lány kezdte azt gondolni, hogy anyja csak rémeket látott. A Minisztériumban töltött éjszakák is unalmasak voltak. O'men halála óta Voldemort nem próbálta mással megszereztetni a jóslatot. Úgy érezte, semmi értelme a munkájának, mintha mindent csak azért találtak volna ki, hogy ne találkozhasson Remussal. Ha véletlenül benézett Siriushoz, Remust biztos nem találta ott, aztán feljött a telihold és nem tudott mást tenni, igyekezett meggyőzni magát arról, hogy Remus biztonságban van a Szellemszálláson. Nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Lupin miután hazaért Skóciából, visszatért a Grimmauld térre és csak egy hét múlva kereste fel újra Douglast. A varázsló egy kicsi és kopott lakást bérelt a külvárosban. Lupin segített neki, hogy ne szakadjon el teljesen a családjától, a szüleivel és a testvéreivel is tartotta a kapcsolatot. Ő maga leginkább Mrs Gibsont csodálta, aki egyszerű, de melegszívű boszorkány volt. A baleset miatt esze ágában sem volt lemondani a fiáról. Szeretetét még rá is kiterjesztette – különösen miután látta, hogy segíteni próbál a fián. Gyakran ültek hármasban Mrs Gibson konyhájában, ahol mindig meleg és barátságos hangulat volt és mennyei illatok szálltak. Douglas átélt már három holdtöltét, az utolsót vele együtt Észak – Sklóciában a vérfarkasok faluját keresve. Előtte mindketten ittak a Farkasölőfű - főzetből. Remus elismerően gondolt Pitonra és hálásan Nymphadorára. Nekik köszönhette, hogy valamit még a holdtölték idején is megőrizhetett emberi természetéből. A bájital bevált, kis mennyiség is elég volt hozzá, hogy emlékeit és tudatát megtartsa az átváltozás után is. Úgy becsülte kettőjüknek még legalább fél évig elég lesz ez a mennyiség az elixírből. Douglas szegényes tetőtéri lakásában ültek, az ablakból csak szürke falakat és gyárkéményeket lehetett látni. A szobán látszott, hogy lakója csak átmeneti szállásnak tekinti. tiszta volt, de csak a legszükségesebb berendezési tárgyak voltak benne. Egy ágy, asztal, két szék. a kandallóban tűz lobogott, az egyik fal mellett hatalmas könyvespolc állt tele könyvekkel. Douglas egyszer elmesélte, hogy már legalább tizenöt éves kora óta gyűjti a gyógynövényekkel és bájitalokkal foglalkozó könyveket, tulajdonképpen mindig is gyógyítónak készült. Hát erről az álmáról, - mint ahogy a többiről is – le kellett mondania, éppúgy mint neki, arról hogy egyszer még taníthat. A polc előtt állt és a könyveket nézegette, miközben barátja borotválkozott. Már sokkal jobb színben volt, mint amikor visszatértek Skóciából. Amióta hazatért a kórházból borotválkozott, Remus megértette. Még ez a kis, hétköznapi szertartás is azt hangsúlyozta, hogy az emberek közé tartozik. Így szakáll nélkül látszott igazán milyen fiatal is, a húszas éveinek vége felé járhatott. A skóciai útjukról beszélgettek:

- Te láttad őket? - kérdezte Remus.
- Csak a szemeiket. A fák közül figyeltek bennünket – felelte elgondolkodva a varázsló és megtörölközött – és a hangjukat is hallottam!
- Én láttam az egyiket, egy nagy fekete hím volt. Hát úgy tűnik, nem mi találtuk meg őket, hanem ők bennünket!

Beléptek a kandallóban és a néhány perc múlva már Douglas kertjében voltak. hallgatagon sétáltak a kavicsos úton. Remus szeretett itt lenni, korábban nem jelentett neki sokat a természet, de most hogy olyan sokat volt a nyomasztó hangulatú Black- házban, örült, ha a szabadban lehetett. Douglas kertje egy magas falakkal körülkerített kis vadon volt. Természetes kuszaságban fonódtak össze a növények, vadrózsa ölelte át a vén körtefát, iszalag kapaszkodott a falakon. nem volt egy talpalatnyi hely, ahol nem törtek elő a földből zöld szárak és indák. Fájdalmas, mégis jó érzés volt itt sétálni. A természet befogadta, körülölelte mégsem tartozott ide. Lényének egy része torz teremtmény volt, nem a természet gyermeke, hanem afekete mágiáé. Léte fertőzés volt, egy fekély a föld testén. Ez a kert nyugalmat és békét sugárzott, a növények nagylelkűen, derűsen simították végig zöld leveleikkel. A bimbók feléje hajoltak, a virágok rá szórták szirmaikat és édes illatukkal mintha vigasztalnák… Az énekesmadarak hangja, a méhek zümmögése, a földön szaladgáló bogarak mozgása élettel teli zsongássá olvadt össze és kitöltötte a két férfi között feszülő csöndet. Egy kerti pad felé tartottak, Remus arra gondolt Douglas valamiféle melegítő bűbájt alkalmazhatott, mert- annak ellenére, hogy kora tavasz volt – a növények buják és zöldek voltak, a körtefa ágai virágoktól terhesen hajoltak a föld felé. Amikor utoljára itt járt minden kopár volt és szürke. Douglasnak, akkor semmihez sem volt kedve, legkevésbé a kertészkedéshez, most viszont minden kivirágzott a keze alatt. Ahogy leült a padra, Douglas megkérdezte:

- Jövő hónapban újra megyünk?- Addig kell próbálkoznunk, amíg megbíznak bennünk annyira, hogy beengednek a falujukba.
Douglas fehér ingben volt, feltette szalmakalapját és letérdelt az egyik ágyás mellé, magában mormogott valamit, aztán újra feléje fordult:
- Szeretnék belépni a Rendbe! - mondta a szemébe nézve. ő egy kicsit elgondolkozott és végigsimított az árnyliliom levelén:
- Ennek nincs akadálya, Dumbledore is azt kívánta, mondjak el neked mindent. És nagyobb veszélyben, mint most, akkor sem leszel, ha belépsz a Főnix Rendjébe.
- Kicsit furcsa lesz! Piton és McGalagony is tanított! – Douglas elmosolyodott és simára borotvált arcán kék árnyékok mutatták mennyire lefogyott.
– Ott mindenki tudja, hogy vérfarkas vagy?
- Igen, mindannyian! – mondta halkan és lehajtotta a fejét. Nymphadora jutott az eszébe, már hetek óta nem látta. Nem értette, hogy kínozhatja még most is ennyire az emléke, a hiánya… Douglas megvizsgálta a körtefa virágait, aztán padhoz lépett és leült mellé:
- Én nem mondtam el mindenkinek, akinek kellett volna! - vallotta be szégyenkezve – Volt egy boszorkány, nem jártunk együtt, csak találkozgattunk. Nem tudtam neki elmondani, inkább azt hazudtam mást szeretek és ő már nem érdekel…
- Nem hibáztatlak, nem is tehetném – szólt Remus– én sem viselkedtem különbül, mint te, sőt! A legrosszabb a lycantrópiában, hogy magányossá és kitaszítottá tesz. És ez kikezdi a legszilárdabb jellemet is. Akik elvadulnak ölnek és lopnak, hogy életbe maradhassanak, de mi, akik igyekszünk emberek maradni, mi sem vagyunk sokkal jobbak. Hazudunk, csalunk, titkolózunk, bujkálunk, mert ahhoz, hogy emberek maradhassunk szükségünk van az emberekre és a szeretetükre! – felállt és a fához lépett - Barátokra, a szüleinkre és tudom, hogy most még talán elképzeletlennek tartod, de szerelemre is!
Douglas megütközve nézett rá:
- De hogyan kívánhatnám bárkitől, hogy szeressen, különösen olyan valakitől, akit egy kicsit is kedvelek!
Remus ránézett, a varázsló magába roskadva ült a padon, a páfrányok, árnyliliomok és farkasbabok körülvették, és óvón felé hajoltak. Hosszú hallgatás után végül így folytatta:
- Régebben vagyok vérfarkas, mint amennyi évet megéltél. Hidd el nekem, egy nap majd te is belátod, hogy így van!
- Van valaki, akit szeretsz? – kérdezte Douglas és ránézett.
Remus bólintott
– És ő tudja, hogy mi vagy? - Igen, tudja…- hajtotta le a fejét és elöntötte a szomorúság, a közelgő elválás előérzete.
- Ennek ellenére… - folytatta Douglas hitetlenkedve
- Tudom, hogy nehéz megérteni, hiszen én magam sem értem! - tette hozzá halkan Remus.

Nymphadora hajnalban végzett a Minisztériumban, bármennyire is szerette volna látni Remust, tudta nem zavarhat fel mindenkit emiatt. A hopp hálózat helyett újra a gyaloglást választotta, hogy kitisztuljon feje. Hűvös és szürke volt a hajnal, hiába voltak az utcák kihaltak a lány mégis igyekezett nesztelenül és feltűnés nélkül haladni. Egy félóra alatt már a Regent's parknál volt. A végén még egész jó leszek rejtőzködésben és lopakodásban - gondolta elégedetten, amikor a lakásához ért. Furcsa érzés fogta el, ahogy belépett, de a Remus által állított védőkorlát sértetlennek tűnt. Belépett, a sötét szobába, csak a függöny engedett be némi fényt. Nem vetkőzött le csak a köpenyét dobta le, a pálcáját biztonság kedvéért a farzsebébe tette, az ágyra vetette magát, aztán lehunyta a szemét. Talán néhány percig fekhetett az ágyon. Már éppen kezdett elmerülni az álomban, amikor egy rosszindulatú, harsány kacaj csendült fel. Összerezzent.
- Nahát Nymphadora, ilyenkor kell hazajönni? Rögtön tudta hogy Bellatrix az. Felemelte a fejét és a sötétben próbálta kivenni a boszorkány alakját. Óvatosan, remélve, hogy Bellatrix nem veszi észre a mozdulatot, kihúzta a pálcát a zsebéből és maga mellé csúsztatta.
- Megvárakoztattál, és ezt nagyon nem szeretem! - hallotta most a másik sarokból Bellatrix fenyegető hangját – És mit fog szólni apuci, ha megtudja, hogy a kislánya ilyen későn jár haza? - negédeskedett a boszorkány, a hangja csöpögött a gyűlölettől. Most az ablak mellett állhatott.
- Hogy a fenébe…? - Hogyan jöttem be? Nos ügyes dolog ez a kis védőkorlát - felelte könnyedén Bellatrix és az ablak előtt most világosan kirajzolódott teste körvonala – de ki lehet kerülni! Hiába ez a ti legnagyobb hibátok! Mindig elfelejtitek, hogy nem mindenki vigyáz olyan féltő gonddal a muglik életére, mint ti! – kacagott fel fülsértően újra és egy hanyag mozdulattal a mennyezet felé mutatott a pálcájával:
- Lumos! Nymphadora felnézett és egy hatalmas égett szélű lyukat látott. Csak remélni merte, hogy a felette lakó mugliknak nem történt baja, de ahogy a boszorkány elégedett arcára nézett már tudta, hogy nem így történt, meghűlt benne a vér.
- Csak nem sajnálod a szegény kicsi muglikat? - gúnyolódott a nagynénje – Nos, majd adok okot nagyobb bánatra is! Hol van az a sárvérű apád? - torzult el a nő arca gyűlölettől.
Nymphadora tudta nem tétovázhat tovább, csak egy lehetősége maradt. Nem várta meg Bellatrix következő mondatát:
- Diffindó! - kiáltotta és az ablakba lőtt.
- Hát ez elég gyenge próbálkozás volt! - jegyezte meg lekicsinylően a boszorkány és egy könnyed pálcamozdulattal lefegyverezte a lányt. - A következő az ajánlatom: ha megmondod hol az apád egyszerűen meghalsz, ha nem akkor szenvedni fogsz…

Remus riadtan ült fel az ágyában. Pillanatok alatt magára kapott néhány ruhadarabot és Sirius szobájához rohant: - Nymphadora lakásába behatolt valaki! - kiáltotta.Két perc múlva mind ketten lihegve álltak az ebédlő kandallójánál, kezükben pálcával. Sirius zöld port szórt a tűzbe és kimondta a lány címét, Remus követte. Amikor megérkeztek Bellatrix éppen azt az asztalt robbantotta szét, ami mögött Nymphadora rejtőzött. A zűrzavart kihasználva Sirius arrébb lökte a lányt, Lupin Bellatrix felé pördült és egy pálcamozdulattal megidézett egy pajzsot.
- Úgy látom vendégeink érkeztek! Sirius, micsoda kellemes meglepetés, veled is örömmel végzek majd! - mondta gúnyosan kacagva az asszony, de látszott, hogy az érkezők megzavarták. Lupin pajzsa halványan fénylett és kettészelte a szobát, elválasztva őket a boszorkánytól.
- Crucio! - Bellatrix iszonyatos erővel próbálta áttörni a pajzsot, de az kitartott. A pajzs a vörös fénynél kissé behorpadt, majd szinte körbefolyta az átkot, amíg ki nem aludt a fénye. -
Bellatrix mit fog szólni a gazdád, ha értesül a kis magánakciódról! Nem fog megdicsérni! - gúnyolódott Sirius pálcáját Bellatrix felé irányítva. meg sem próbált varázsolni, Lupin intéséből tudta, hogy nem lehet áthatolni a pajzson. Ezt Bellatrix is észrevette és már nem lőtt több átkot feléjük.
- Emiatt igazán nem kell aggódnod, amikor elmegyek nem lesz itt senki, aki gondot okozhatna a Sötét Nagyúrnak vagy nekem! - rántotta fel a vállát a nő.
Nymphadora a sarokban állt, minden tagja fájt. Az átkok nagy részét sikerült elkerülnie, de nem volt nála a pálcája, érezte, ahogy a szája szélén lecsordul a vér. Bellatrix a pajzs túloldalán sétálgatottmint egy ketrecbe zárt vadállat és közben hozzá beszélt:
- Úgy látom egy kissé romos lett a lakásod, kishúgom! Nocsak a nagyszüleim ágya! - emelte fel a szemöldökét a boszorkány
- Kinek juthatott eszébe az a beteges ötlet, hogy egy félvérnek adja ezt a családi ereklyét?
- Nekem! – vágta rá Sirius.
- Jellemző, Sirius! Még egy ok, hogy meghaljatok! - igazgatta a haját közönyös arccal a boszorkány.
A hatás egyszerre volt ijesztő és komikus. Arca beesett volt és holtsápadt, a haja zilált, kócos, a szemében őrült tűz lobogott és közben Tonks tükre előtt illegette magát. Hirtelen hátrafordult és Lupinra nézett:
- Na és ő vajon ki lehet?- kérdezte közben Nymphadora arcát fürkészte.
- Ó, – szólt könnyed nevetéssel – szóval ő az a korcs, akivel meggyalázod aranyvérű őseink nászágyát, ahogy Andromeda tette, azzal a sárvérű apáddal! – ezt már ordította Bellatrix.
Pálcájával Lupin arcába vágott:
- Capitulatus! – a pajzsról ugyan visszapattant az átok, de a férfit hátralökte az ereje és a pajzs megszűnt. - Invito pálca! - kiáltotta Nymphadora.
- Stupor! - rikoltotta Bellatrix és az átok eltalálta a Tonks elé ugró Siriust. A lány végre kezébe kapta a pálcáját és a boszorkányra szegezte, aki éppen Lupint próbálta kilőni:
- Adava…. - Relaxo! – vágott közbe a lány és a szikrák lángra lobbantották Bellatrix haját, de úgy tűnt ez sem állítja meg.
- Obstructo! - Lupin átkának ereje a falhoz vágta a nőt.
Tonks és Lupin rászegezték a pálcájukat, de elkéstek. A nő gúnyosan elvigyorodott:
- Még találkozunk! – mondta, azzal hirtelen felpattant és egy fordulattal eltűnt. Nymphadora csalódottan Siriushoz lépett:
- Stimula!- a férfi magához tért.
- Hova lett?- nézett körbe.
- Sajnos meglépett! – rogyott az ágyra a lány – Gyorsabbnak kellett volna lennem! Remus az ágyhoz lépett leült és átölelte Nymphadorát.
Ő hozzábújt és odaszólt Siriusnak: -Meg kellene nézni mi történt fönt, onnan jutott be! – a férfi bólintott és eltűnt.

Remus maga felé fordította Nymphadora arcát és ujjával letörölte a vért az ajkáról:
- Jól vagy? - kérdezte halkan, megremegett, amikor eszébe jutott, hogy meg is halhattak volna.
- Mondjuk rá!- legyintett a lány - Bár egy cruciatussal eltalált, az borzalmas volt! - rázkódott meg önkéntelenül - Az én hibám, nem számítottam rá!
- Ezt én is mondhatnám! - ingatta a fejét a varázsló - nem gondoltam rá, hogy felülről is bejöhet!
- Így is működött!- mosolyodott el a lány - csak bele kellett lőnöm az ablakba és tudtam, hogy jönni fogtok! Sirius jelent meg a szoba közepén:
- Egy mugli van fönt, de rajta már nem segíthetünk – mondta komoran. - Bosszant, hogy elszalasztottuk!
- Az a lényeg, hogy egyikünknek sem esett baja! – mondta Lupin, aztán a barátjához lépett. - Hibáztunk, ragaszkodnunk kellett volna a Fidelius bűbájhoz! - Sirius helyeselt. – Értesítsd Dumbledore -t a történtekről, én itt maradok Nymphadorával!
- Biztosan ezt akarod? – kérdezte barátja, félrebillentett fejjel.
- Igen, menj, majd jelentkezem! Sirius eltűnt a kandallóban, Lupin Nymphadorához lépett és kisimította az arcából a haját:
- Szeretném, ha lefeküdnél!
- Itt maradsz velem? - kérdezte a lány.
- Igen, megerősítem a védelmedet, és rendbe hozom, amit lehet - mondta komolyan a varázsló.
Tonks nem ellenkezett, lefeküdt az ágyra, és amíg le nem csukódott a szeme Remust nézte, ahogy helyrehozza a mennyezetet.