(Figyelmeztetés: felnőtt tartalom!)

40. fejezet

Az utolsó pillanatig

Lupin a kandalló előtt ült, kezében karcsú üvegkehellyel és mézbort kortyolgatott. A tűzbe meredt, de most a lángok heve sem tudta felmelegíteni. Nymphadora elment: legalább egy hét, míg újra találkoznak. Ürességet hagyott maga után, és ahogy elment magával vitt minden álmot és reményt. Őrá pedig újra teljes súlyával rászakadt a valóság. A hétvége elrepült, utólag szinte már csak a lányra emlékezett belőle. Mintha elméje lencseként gyűjtött volna össze minden képet róla, hogy újra lángra lobbantsa megdermedt szívét. Nymphadora ahogy ránéz, nevet, a szél fújja haját a tengerparton, hozzábújik… Mint a fösvény a galleonokat, úgy rakosgatta el vigyázva az emlékeket és közben tudta, véget kell vetnie ennek az édes őrületnek, minél előbb. Újra hazudott neki, becsapta és gyűlölte magát ezért. De nem tehetett mást, szüksége volt a melegségére, a szerelmére. Elvett tőle mindent, nem törődve milyen fájdalmat okoz ezzel majd mindkettőjüknek. Két napig mintha elfelejtette volna, hogy ki is ő valójában. Ha visszatér Nymphadora meg kell mondania neki, hogy vége. Aztán néhány nap és újra Douglasszel fognak együtt futni és vérfarkasokat keresni. Siriusra nézett, aki komoran ült mellette, szólni sem volt kedve.

Barátját meglehetősen morcossá tette, amit ő és Nymphadora műveltek. A szerelem kifordította őt önmagából, összezúzta a saját maga által állított korlátokat és szabályokat, új életet lehelt belé. Rég halottnak hitt érzések támadtak benne fel. Néhány napig újra szeretett, reménykedett és álmodozott. És Sirius ezt meglehetősen rosszul viselte. Megértette őt, barátja szemszögéből úgy tűnt, mintha megőrült volna. Időtlen idők óta ismerték egymást és Sirius soha nem látta őt másnak csak csendesnek, visszafogottnak, hűvösnek és kiegyensúlyozottnak. Még gyerekként sem vadult együtt Jamessel és vele. Ha meg is szegte a szabályokat, akkor is csak az ő kedvükért tette, de közben mindig furdalta a lelkiismeret, hogy érdemtelenné vált tanárai bizalmára. Ellenállhatatlanul vonzották a kalandok, az életét nem féltette, és az izgalmak legalább egy kis időre feledtették vele, hogy ki is ő valójában. Ez a két gyenge pontja volt, a kalandozás és a barátai, egyébként mintadiák volt és felnőttként is azon igyekezett, hogy megfeleljen mások elvárásainak. Nymphadora azonban mindent megváltoztatott, egy szörnyeteget ébresztett fel benne, az önzést. Többé már nem akart jó lenni és mindenkinek megfelelni. Miért kellene mindenről lemondania, amire vágyik? Mire lenne ez jó? És mit kapna cserébe? A megbecsülést, a megnyugtató érzést, hogy megint az ósdi erkölcsi elveinek megfelelően cselekedett? Kinek kell az, amikor övé lehetne Nymphadora! Csak ki kell nyújtania a kezét! Siriusra nézett, aki magába roskadva ült a kandalló előtt és magányosabbnak tűnt, mint valaha. Ránézett és tudta, hogy képtelen megtenni. Úgy látszik mindketten magányra és boldogtalanságra ítéltettek. Soha nem felejti el a pillanatot, amikor annyi év után újra találkoztak. Akkor már gyanította, hogy Sirius ártatlan. A hosszú évekig tartó azkabani fogság kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Milyen boldog volt, hogy visszakapta legalább az egyik barátját, mardosta a bűntudat, és részvétet érzett az ártatlanul szenvedő, és azóta is bujkáló Sirius iránt. Nagyon is jól tudta mi zajlott le benne. a balsorsuk közelebb hozta egymáshoz őket, mint korábban bármi. Hiszen ő is rab volt. A benne rejlő, az őt újra és újra elemésztő nyavalya tette azzá. Állandóan szenvedő, menekülő, bujkálni kényszerülő kitaszítottá. Ha annak idején nincsenek a barátai és a Rend, vajon hol lenne most? Lehet, hogy Greyback oldalán készülne a harcra az emberek ellen vagy félig állatként élne északon a magafajták között? Még így is tíz sötét év az életéből, ezzel fizetett Féregfark árulásáért. Egyetlen nap alatt elveszítette minden barátját, Voldemort eltűnésével aztán a Rend is feloszlott. Sem vagyona, sem állása nem volt. Egyik napról a másikra tengődött maga sem tudta miért, hiszen nem volt oka, hogy bízzon a jobb jövőben. Aztán jöttek a kalandok, a veszély kergetése, a saját keresztes háborúja a gonosz ellen. Ki az, aki azt mondhatja, hogy nem szenvedett eleget? Nem jár neki is a boldogság, a szerelem, a nyugodt élet, mint bárki másnak? Felállt és az asztalhoz lépett, töltött még egy pohár bort és elgondolkodva nézett Siriusra. Hiába mégsem teheti… Nem futhat el, nem fordíthat hátat mindannak, ami eddig az élete értelme volt. A sötétség, a gonosz elleni harcnak. Küzdenie kell a gonosz ellen, ami benne lakozik és azok ellen, akik megfosztották a barátaitól, akik csak szenvedést és kínt hoznának minden jó szándékú és békés emberre, legyen az mugli vagy varázsló. Ezt Nymphadora sem akarná, hiszen auror, tagja a Rendnek. Ő is arra tette fel az életét, hogy harcol Voldemort ellen. Nem volt kétsége afelől, hogy Tonks tisztán látta mit jelent ez és szembenézett a veszéllyel. Mindkettőjüknek tenniük kell a maguk dolgát és ha arra kényszerülnek vállalni bármilyen áldozatot. Még azt is, hogy nem találkoznak többé…

- Szinte hallom, ahogy a kerekek zakatolnak a fejedben, Remus! - szólalt meg Sirius fanyar mosollyal. - Min gondolkozol?

Ki akart térni a kérdés elől, de aztán meggondolta magát. Kinek mondhatná el, ha nem Siriusnak, az egyetlen barátjának? Kivel oszthatná meg az érzéseit, ha nem vele?

- Azon, hogy hogyan tovább - sóhajtott. - Kihasználom, az időt, amíg Nymphadora nincs itt és újra tiszta fejjel tudok gondolkozni!

- Véget akarsz vetni az egésznek, igaz?- kérdezte Sirius és felállt.

- Mi mást tehetnék? Nem sokára itt a következő holdtölte és lehet, hogy már vissza sem jövök vagy csak néhány napra. Bevallom, félelemmel tölt el ez az egész! Soha nem éltem magamfajták között, nem tudom milyen hatással lesz majd rám! – folytatta kétségbeesetten. Én mindig ember akartam maradni, ők - mondjuk úgy –, engedtek a természetüknek. Olyannak kell lennem majd, amilyenek ők, legalább látszólag. Te vagy az egyetlen, aki tudsz az eskümről, csak te tudod, mit jelenthet ez! Nymphadora csak ezt az oldalamat ismeri, azt gondolja ember vagyok. De ez csak részben igaz. Ha nem tudom a bennem lévő bestiát féken tartani, végem…

- Ezért nem értettem, miért vállaltad? Az egész ostoba eskü az én hibám, ha valami történik veled, én leszek az oka! - nézett rá Sirius feldúltan. – És akkor majd elmondhatom magamról, hogy mind a két barátomnak én okoztam a halálát!

- Ne hibáztasd magad, Sirius! Én kényszeríthettelek téged és Jamest, hogy vegyetek benne részt! Nem voltunk már gyerekek és én most sem bánom, hogy megtettem. Amit akkor mondtam, azt ma sem gondolom másképp. De Nymphadora nem tudja ezt és nem is fogja megtudni!

- Szerintem ő többet látott belőled, mint gondolnád és így is kész elfogadni. Ki tudja, találsz- e még nőt, aki szeretni képes...

- Egy vérfarkast?- vágott közbe Lupin, majd felállt és a kandallóhoz lépett. – Tudom, és nekem nem is kellene más! Dumbledore azt ígérte eljön hétvégén, és akkor elvégezzük a Fidelius bűbájt. Ő lesz a titokgazda. Ha Nymphadora biztonságban lesz, már nyugodtam elmehetek Skóciába. Elmondok neki mindent, kivéve az esküt! – fejezte be Sirius felé fordulva – Ha tudna róla, mindent megtenne, hogy megakadályozza az elutazásomat.

- Fájni fog neki, ha így váltok el! - jegyezte meg csendesen, a fejét csóválva Sirius.

- Mint ahogy nekem is! De nincs más választásom! – felelte ő.

Már csaknem vége volt a márciusnak, mire beköszöntött az igazi tavasz. Nymphadora olyan boldog volt, hogy szinte dalra fakadt. Letelt a szolgálata, az éjszakát sikerült Arthurral elcserélnie. Három nap, amit Remussal tölthet, ez a gondolat tartotta életben a héten. Roxmortsban járőrözött, az eseménytelen napok és a Szellemszállás közelsége miatt minden pillanatban arról ábrándozott, mit fog tenni a férfival, ha újra a keze közé kaphatja. Péntek este volt, amikor a Grimmauld téri házhoz ért. Sirius nyitott ajtót:

- Gyere be Tonks!- mondta, de nem úgy tűnt mintha különösebben boldog lett volna a viszontlátástól.

- Hol van Remus?

- A nappaliban megtalálod! – mondta a varázsló és elindult, hogy elhallgatassa ordibáló anyját. Nymphadora belépett a nappaliba, Remus a kandalló előtt állt és csak bámult rá. Remus, egész héten arra készült, hogy elmondja: vége, nem maradhatnak együtt, de szóhoz sem jutott. ahogy meglátta őt már csak arra tudott gondolni, hogy ilyen szépnek még soha nem látta és nem értette, hogyan bírt ki egy hetet nélküle.

Amikor Sirius benyitott a szobába Remus felnézett, elszakadva a lány ajkaitól. barátja nem szólt semmit csak felsóhajtott és fejét csóválva elindult a konyhába. Mire visszatért már nem voltak ott, és ő nagyon is jól tudta, hol lehetnek most, és mit csinálnak. Kibontott egy üveg Lángnyelv whiskyt és maga elé meredve gondolt vissza azokra a régmúlt időkre, amikor maga is eszét vesztve merült el a szerelemben - és egy boszorkány testében.

Nymphadora nem is emlékezett rá, hogyan kerültek fel az emeletre, minden lépcsőfordulóban megálltak csókolózni és kezük türelmetlenül matatott egymáson. Csak az ajtó csapódása ébresztette rá, hogy már a férfi szobájában vannak. A varázsló kézmozdulatára fellobbant a gyertya lángja. Ő az ajtónak vetette a hátát, Remus két kezével az ajtón támaszkodva, ostromolni kezdte az ajkait. Aztán finoman lesimította róla az inget és kezei a melleire csúsztak. Lassan haladt egyre lejjebb és lejjebb, megérintve a hasát és miután kihámozta a nadrágjából keze beférkőzött a combjai közé. Nymphadorában fellobbant a vágy, a férfi teste a ruhán keresztül is perzselt a forróságtól. Hozzásimult és érezte, hogy Remus férfiassága követelőzően felmered. Türelmetlenül a nadrághoz nyúlt, de a férfi lefogta kezét:

- Most lassan akarom! – súgta és harapdálni kezdte a nyakát. Megborzongott és hagyta, hogy a férfi érintése elkábítsa. Az megcsókolta, mélyen és szenvedélyesen, egyre mohóbban falva az ajkait. Aztán végigcsókolta az állát, a nyakát, a mellét. Türelmetlenül felsóhajtott, amikor nyelve körülrajzolta az izgalomtól ágaskodó rózsaszín mellbimbóit. Aztán Remus a szájában vette a bimbót és a nyelvével végigsimította, gyengéden megharapta, majd szívogatni kezdte. Nymphadora biztos volt benne, hogy tüstént szétrobban a gyönyörtől. Lábai megremegtek, arra gondolt, ha ezt így folytatja a férfi, ő hamarosan a földön találja magát a lábai előtt. A varázsló mintha csak olvasott volna gondolataiban, gyengéden felemelte és az ágyra fektette. Csak akkor jött rá, hogy a ruhái időközben valahogy eltűntek, amikor a hideg lepedő a hátához ért. Remus felöltözve állt az ágy mellett és nem tudott betelni, a lány izgató idomainak látványával. Nymphadora úgy hevert az ágyon, mint egy pogány istennő, egyszerre volt szűzies és csábító - megfordult a fejében, hogy talán neki is csak messziről kellene imádnia, nem szabadna beszennyeznie az érintésével. De az alabástromfehér bőr szinte hívogatta, hogy érjen hozzá, simogassa meg újra és újra. Nem tudta levenni a szemét róla, kibújt az ingéből és mellé feküdt az ágyra. Végig simította a testét a tekintetével, majd a kezével, végül a szájával kényeztette minden egyes porcikáját. A hasát csókolgatva halad egyre lejjebb és lejjebb.

A boszorkány képtelen volt nyugton maradni, keze a nadrágjába kúszott és végre sikerült kiszabadítania a meredező vesszőt. Remus felnyögött és sietve megszabadult az utolsó ruhadarabjaitól is. Miközben egymást simogatták, Remus maga felé fordította őt, keze végigfutott a hátán és fenekén, követve teste íveit. Megcsókolta a mellkasát, beletúrt a puha szőrbe és óvatosan megérintette férfiasságát. Remusban lángként lobbant fel benne a vágy, amikor a lány felbátorodva a markába fogta lüktető hímtagját. Úgy érezte az elemi erővel rátörő szenvedély szétfeszíti. Ujjaival izgatni kezdte a lányt, akinek forró, nedves öle már készen állt arra, hogy magába fogadja őt. Nymphadora kipirult arccal vergődött alatta és ez a végletekig feltüzelte. Lehajolt, hogy megízlelje. Nymphadora úgy érezte, elolvad a teste, ahogy a férfi mozgékony nyelvével az ölét kezdte felfedezni. Érezte a viharosan közelítő kéjt, a teste görcsbe rándult. Nem tudta visszafojtani a sikolyt, ami az élvezettől szakad ki belőle.

Mintha csak a jel lett volna, amire várt, óvatosan a lány fölé gördült. Az vágyakozva tárta szét a combjait, Remus a szemébe nézett, aztán megcsókolta. Kezével újra végigsimította a melleit, a hasát és combjai között megtalálta azt az érzékeny pontot, amely leginkább sóvárgott az érintésére. A boszorkány újra összerándult a kéjtől és magára húzta a férfit. Remus teste pattanásig feszült, de végül megadta magát, és teste sürgető kívánságának engedelmeskedve elmerült a lány forróságában. Nymphadora a dereka köré fonta lábait és magához szorította. Ő mozogni kezdett benne először csak finoman, lassan, kiélvezve minden mozdulatot, a másik testének minden rezdülését. Gyönyörködött Nymphadora kéjtől kipirult arcában, aztán az örvényt őt is magával ragadta. Lihegve küzdöttek a megkönnyebbülésért, a szenvedély a markában szorította őket.

Soha nem tapasztalt magasságba ragadta a hév, férfiassága megfeszült és minden egyes döféssel egyre mélyebben fúrta magát a lány forró, nedves résébe. Nymphadora a fülében doboló vér ritmusára mozgott, a férfi teljesen kitöltötte. Remus elvarázsolta, felolvasztotta, kedvére formálta a testét és a lelkét, szerelmeskedésük tüze minden fájdalmat, félelmet, minden magányos napot kiégetett belőle. Teste összerándult a gyönyörtől, magába zárva a férfit. Aztán egy végső erőteljes mozdulat után felnyögött és úgy érezte lebegve, lassan hullik alá valami sötét, bársonyos, hívogató mélységbe.

Kimerülten feküdtek, összegabalyodott végtagokkal, Remus a hátát cirógatta, ő szinte dorombolt a boldogságtól. Percekig feküdtek mozdulatlanul. Aztán Remus hajába túrt és kérdezni akart valamit, de ahogy felnézett felsikoltott és maga elé rántotta a lepedőt. A falon lógó képen ott állt a néhai Black házaspár. A szőke Lysandra a meztelen férfin legeltette a szemét, Arcturus arca pedig egyszerre tükrözött kéjsóvárságot és viszolygást.

- Pfúj, milyen undorító! Üzekedő korcsok az ősi Black házban! – háborgott a fekete hajú varázsló.

A felesége nem szólt egy szót sem, láthatóan neki nem okozott olyan nagy megrázkódtatást, amit látott, mert továbbra is buja pillantással méregette Remust. Nymphadora a dühtől villámló szemekkel felpattant és nem törődve meztelenségével, a képhez lépett és a férfi kopott talárjával letakarta azt. Aztán szembefordult kedvesével:

- Utálom ezt a házat!

Remus bámulta közben érezte, hogy férfiassága újra ébredezni kezd.

- Gyere, most már nem láthatnak! – suttogta vágyakozva és magához húzta őt.

Szombaton Remus elvitte a boszorkányt Douglas kertjébe, de ott sem mesélt neki a küldetéséről, vagy a közelgő elválásukról. Nyíló rózsák között sétáltak kézenfogva, semmiségekről beszélgettek, mintha nem egy újabb varázslóháború küszöbén állnának. Ahogy közeledett a szombat este, Remus egyre kínosabban érezte magát a halogatás és gyávasága miatt. Ráadásul Sirius, ha szóval nem is, de gesztusaival, arckifejezésével világosan kimutatta a véleményét a viselkedéséről. Este megérkezett Dumbledore.

- Sajnos csak rövid ideig maradhatok! - kezdte az ősz varázsló, miután köszöntötte őket – Először szeretném, ha részletesen beszámolnátok Bellatrix támadásáról! Sirius, mint házigazda bort töltött a poharakba és mesélni kezdett. Remus ahol szükségesnek látta kiegészítette a történetet. Dumbledore végül így szólt:

- Biztos vagyok benne, hogy ez a támadás nem szerepelt Voldemort terveiben. És ez még hasznunkra válhat… Nyugtalanít viszont, amit kettőtökről mondott! – folytatta miközben Tonksra és Lupinra nézett. A boszorkány elpirult, Lupin pedig félrenézett. - Félek, amit mondott nem az arcotokról olvasta le és ez azt jelenti, hogy információk szivárognak ki ebből a házból! Remus megköszörülte a torkát:

- Nos úgy gondolom, Albus, amit mondott nem volt több találgatásnál! Csak fel akart bosszantani bennünket, és amit mondott nem is volt igaz! - Dumbledore kutatóan nézett rá félholdalakú szemüvege mögül, de ő állta a tekintetét:

- Hát reménykedjünk, hogy rosszul mértem fel a helyzetet! - szólt végül rejtélyes mosollyal a varázsló. – Nos mielőtt átmennénk Nymphadora lakásába, még szeretnék váltani veled néhány szót Remus! Ha megbocsátotok – nézett Tonksra és Siriusra - négyszemközt!

A két varázsló félrevonult:

- Jutottál valamire?- kérdezte Dumbledore. Remus beszámolt neki a skóciai útjukról. – Ez több mint, amire számítottam! – mondta elgondolkodva a igazgató. Elindult, hogy csatlakozzon a többiekhez. – Egy szóra még Remus! – Dumbledore komolyan nézett rá – Talán jobb lenne, ha elmondanád Nymphadorának, hogy mire készülsz! - javasolta komoly arccal.
Ő elvörösödött és úgy érezte magát, mint egy iskolás fiú, akire rápirítottak. Bólintott, aztán mindannyian elindultak Tonks lakásába.

Vasárnap reggel Remus Nymphadora ágyában ébredt. Az este, enyhén szólva, nem a tervei szerint alakult. A Fidelius bűbáj elvégzése után Dumbledore elköszönt és Sirius elkísérte, mert néhány szót akart váltani vele Harryről. Ő elhatározta, hogy nem halogatja tovább a dolgot. Bárhogy is fáj, mindent elmond a lánynak. Nymphadorának azonban más elképzelései voltak és a férfit még most is elöntötte a forróság, ha visszagondolt arra, hogy milyen magától értetődő természetességgel vadászta le a lány. Nem vitás, Nymphadora igazi boszorkány. megszédítette, az ujja köré csavarta és ettől még boldognak is érezte magát. Felült és a mellette fekvő lányt nézte. hosszú sötétbarna haj keretezte szív alakú arcát, békésen aludt. Remus fejében kavarogtak a gondolatok. Honnan tud a kapcsolatukról Dumbledore? Vajon a Rend minden tagja sejti, hogy mi van köztük? Megdöbbentő volt, hogy Dumbledore így kitalálta, mi foglalkoztatja. Nem próbálkozott legilimenciával, az meglehetősen durva dolog is lett volna, az ő engedélye nélkül és mindenképpen észrevette volna. Aztán elgondolkozott azon, amit Bellatrixről mondott az igazgató. Áruló lenne közöttük? Elhessegette a gondolatot. Ha így lenne nem az ő szerelmi ügyeit igyekezne kikémlelni, hanem a rend titkait. Szinte biztos volt benne, hogy nem a Black - házból került ki az információ. Bellatrix csak találgatott. Lehet, hogy őt felismerte, hiszen a Rend régi tagjait biztos ismerték a Halálfalók, de kettőjükről nem tudhatott. Vagy esetleg Narcissa Malfoy mondta el? Nymphadora kinyitotta a szemét és hozzásimult.

- Még soha nem láttalak ilyen hajjal- nézett rá Remus, a lány felnyögött, amikor a hajára pillantott:

- Mert ez az eredeti hajszínem, így nézek ki minden reggel! Remus látta, hogy változtatni készül a külsején:

- Ne tedd, – kérte - így jobban tetszel! – súgta a boszorkány fülébe, aki hitetlenkedve nézett rá.

- De hát ez olyan unalmas és… közönséges!

- Hogy mondhatsz ilyet? - háborodott fel ő. - Nincs rajtad semmi, ami unalmas vagy közönséges lenne! Lehet, hogy nem túl feltűnő, esetleg hétköznapi, de ez csak a külsőd. Te bármilyen hajjal különleges vagy. Legalábbis nekem. Azt hiszem még nagymamaként is tetszenél!

-Várj csak, amíg megmutatom milyen, amikor Umbridge-et utánzom! A minisztériumban imádták, de nem hiszem, hogy bárkinek tetszett volna!- felelte a boszorkány fintorogva.

Aztán a férfi mellkasára hajtotta a fejét és ujjával köröket kezdett rajzolgatnia hasára. Remus elkapta kezét és közelebb húzta magához, Nymphadora a szemébe nézett, beletúrt a hajába. A férfi haja dús volt, selymes és világosbarna, csak néhány ősz tincs csíkozta:

- Imádom a hajadat! - suttogta a fülébe – főleg amikor ilyen kócos!- nevetett és összeborzolta Remus haját.

- Azt hittem, unalmasnak tartod, olyan hétköznapi, mindig ugyanaz a szín…- mondta tettetett elégedetlenséggel ő. Nymphadora felnevetett:

- Holnap sajnos be kell mennem, de a mai nap még a miénk! – súgta aztán és megcsókolta.