41. fejezet

Széttépett kötelék

Késő délutánra sikerült Remusnak annyira összeszednie magát, hogy beszéljen nymphadorával. Öltözni kezdett és a boszorkány megkérdezte:

- Mégy valahova?

- Igen, Siriushoz! Vissza kell mennem!

A lány kíváncsian nézett rá:

- Van valami, amiről nem tudok? - kérdezte gyanakodva.

- Ami azt illeti, van! - vallotta be Remus. - Szégyellem, mert már pénteken el kellett volna mondanom, sőt már azelőtt is tudtam… Leült az ágyra Nymphadora mellé és az ingét gombolta.

- Körülbelül fél éve beszélgettünk erről először Dumbledore-ral. Elmondta, hogy Voldemort híveket gyűjt. Minden értelemmel rendelkező fajnak felajánlja a csatlakozás lehetőségét, így a vérfarkasoknak is. Hozzájuk Fenrir Greyback-et küldte. Ő egy ismert, veszélyes és gonosz vérfarkas, az embereket az ellenségeinek tekinti. Dumbledore felvetette, hogy a Rendnek is kellene tennie valamilyen válaszlépést. Meggyőzni a vérfarkasokat, hogy maradjanak távol a háborútól, vagy legalább kikémlelni a szándékaikat! – felállt és úgy folytatta. - Akkor én felajánlottam, hogy vállalkozom erre a feladatra, igaz más nem is igen jöhetett szóba. Dumbledore azt mondta, még visszatérünk rá, mert néhány szükséges dolog még hiányzik. Gondolom, te is sejted, hogy az egyik ezek közül a bájital volt. Akadály volt az is, hogy nem ismertük a rejtekhelyüket. A vérfarkasok egy része falkákban él, de rejtőzködnek. A minisztériumi adatok segítettek, Doge -val ketten körülnéztünk Észak - Skóciában és sikerült megtalálni egy falujukat - Remus zsebre vágta a kezét és az ablakhoz lépett. - Douglassal múlt holdtöltekor arra jártunk, farkasként. Megtaláltuk őket, de a faluig nem jutottunk el. Most amikor újra feljön a telihold, megint ott leszünk és ha tudunk, csatlakozunk hozzájuk – fejezte be és Nymphadorára nézett.

A lány hitetlenkedve rázta a fejét:

- Hogy kérhetett tőled ilyesmit Dumbledore?

- Ő csak azt teszi, amit tennie kell! Neki köszönhetem, hogy emberi életet élhettem. Azt, hogy gyerekkoromban Roxfortban járhattam. keresett egy helyet, ahol holdtölte idején biztonságban voltam és mások is biztonságban voltak tőlem. Amikor felnőttként nyomorogtam, munkát adott. Már csak az ő kedvéért is megtettem volna! De nem kért tőlem semmit!

- Akkor miért vállaltad el?

- Mert így végre hasznára lehetek a Rendnek azzal, ami vagyok! Ha van valami értelme, hogy vérfarkas lettem, akkor az az, hogy megakadályozhatom a hozzám hasonlókat a pusztításban és ennek az átkozott kórnak a terjesztésében! – mondta keserűen.

- De hát hogyan akarsz a bizalmukba férkőzni? Te más vagy, ember vagy! És ha időnként eltűnsz még inkább gyanakodni… - Nymphadora végre megértette - Nem fogod őket otthagyni, ugye?- kérdezte és tekintetébe belopózott a félelem - Ott akarsz maradni közöttük…

- Nincs már módja! Csak az életemet és a küldetés sikerét kockáztatnám, ha másképp tennék. Úgy beszéltük meg Dumbledore-ral, hogy majd vele tartom a kapcsolatot. Legfeljebb egy-két napot leszek itt havonta.

Nymphadora felállt, már maga a gondolat is elborzasztotta, hogy Remusnak a vérfarkasok között kell élnie. És egy-két nap olyan kevés… A férfi elfordult, nem tudott a lány szemébe nézni, amikor megadja szerelmüknek a kegyelemdöfést. Kereste a szavakat, de nem volt képes rá, hogy kimondja azt, hogy vége. Hosszú percekig hallgattak, a levegő mintha megfagyott volna a szobában.

A boszorkány végül leült az ágyra felhúzta a térdét, ránézett és megkérdezte:

- És velünk? Velünk mi lesz? – Remus a falat bámulva csendesen válaszolt.

- Tudom, hogy ez mindkettőnknek fájdalmas, de el kell válnunk! Be kell fejeznünk, amit…

- Mit, a szerelmünket?- kiáltotta Nymphadora kétségbeesetten és felpattant az ágyról – Hogy juthat egyáltalán ilyesmi az eszedbe?

- Előbb - utóbb úgy is vége lett volna! - jegyezte meg lemondóan Remus.

- Azt hiszed számomra ez csak valami játék volt? Hogy az érzéseimet, mint valami régi kacatot kidobom, ha már meguntam őket vagy kényelmetlenné váltak?

A varázsló lehajtotta a fejét és felsóhajtott:

- Az én hibám, hogy így történt. Nem lett volna szabad hagynom, hogy eddig jusson a dolog! - és a lány ágyára pillantott – Még csak mentséget sem tudok találni a viselkedésemre. Előre láttam, hogy így fog véget érni. Mégsem akadályoztam meg, sőt akartam, hogy megtörténjen… Kérlek, bocsáss meg!

- Ha most azt mondod, megbántad, hogy szeretkeztünk egymással, sikoltozni kezdek! - a boszorkány hangja teli volt indulattal, a haja bíborszínben játszott. – Nem engedem, hogy ilyet mondj, vagy csak gondolj arról, ami köztünk történt! Ugyanúgy akartam, mint te, és most sem tennék másképp! - jelentette ki és kihívóan nézett Remus szemébe.

Lupin zavarba jött, nem értette a lányt:

- Nymphadora te is sejtetted, hogy ez nem lesz egy életre szóló kapcsolat… - de ahogy a lány arcára pillantott már tudta, hogy ő nem így gondolja – Semmire sem vágyom jobban, hogy örökre összetartozzunk, - lépett közelebb hozzá - de ilyet nem ígérhetek neked!

- Miért nem? Halljuk miért nem lehetek a feleséged? – kérdezte feldúltan Nymphadora.

- Bármit is gondolsz erről, én vérfarkas vagyok, veszélyes és kiszámíthatatlan, nem ember! Ráadásul jóval idősebb vagyok nálad és szegény. Azt hiszem ez éppen elegendő indok!

- Neked talán igen! – kiáltott fel a boszorkány - Tudom mi vagy és elfogadlak így. Az a tizenvalahány év, ami köztünk van és hogy nincs pénzed? Erre még csak egy gondolatot sem vesztegettem el soha és nem is fogok!- kiáltotta a Nymphadora szenvedélyesen és karba fonta a kezét.

Ő égő szemmel bámult rá:

- Ha neked ezek nem is számítanak, nekem igen és ez épp elég!- szólt csendesen - Csak nem gondolod, hogy magamhoz kötlek? Egy soha meg nem gyógyuló, beteg emberhez, akinek se pénze, se állása. Még csak tető sincs a fejem felett, kegyelemkenyéren élek és minden tulajdonom elfér néhány ládában. Nézz rám! - emelte fel a boszorkány állát – Tényleg ilyen férfiról álmodoztál?

- Nem, nem ilyenről álmodtam! De most téged akarlak, úgy ahogy vagy!- nézett Tonks a férfi szemébe és elpirult.

Remus hitetlenkedve rázta a fejét és elfordult:

- Akkor bolond vagy! Nem fogom megengedni, hogy miattam tönkretedd az életedet! Ha te nem is akarod, én akkor is véget vetek ennek a kapcsolatnak! –szavai Nymphadora minden álmát szétzúzták.

Dacosan bámult rá:

- Menj el, ha úgy tetszik, de nem tilthatod meg, hogy szeresselek!

Lupin egy pillanatig tétovázott - düh, kétségbeesés és szerelem kavargott benne. Aztán sarkon fordult és a kandallóhoz lépett. Már a Black - házban volt, amikor Nymphadora sírva az ágyára borult.

Sirius a nappaliban ült és Mollyval beszélgetett. Amint meglátta barátját rögtön tudta mi történt. Egy pillantás elég volt Remus arcára, onnan leolvasta a történteket. Remus éppen csak köszönt nekik, aztán felment a szobájába. Mrs Weasley értetlenül nézett utána:

- Mi történt?- fordult Sirius felé.

- Megtette! – ült le döbbenten a varázsló.

- Mit? - nézett rá kérdően Molly

- Megmondta Nymphadorának, hogy vége! Nem hittem volna, hogy megteszi!

- De hát miért? Ahogy viselkedtek, és amit Tonks mondott … Azt gondoltam, hogy ez a dolog kettőjük között komoly!

- Az! Véresen komoly !- mondta fanyar mosollyal az arcán Sirius – Remus elmegy a vérfarkasok közé kémkedni és nem akarja, hogy Tonks várjon rá! – mondta és bort töltött a poharába.

Molly a fejét ingatta.

- Szerinted ez nem elég ok? - kérdezte szemét összehúzva Sirius és kortyolt egyet a borból

- Akkor mit szólsz ehhez? Amikor még Roxfortba jártunk Remus majdnem megmarta Pitont. Az én hibám volt, ostoba tréfának indult az egész és… Elég az hozzá, hogy végül is James mentette meg Piton életét. Amikor Remus megtudta mi történt, nagyon kiborult. Mindig is irtózott a gondolattól, hogy mást is megfertőzhet. És akkor majdnem megtörtént! Rávett minket, Jamest és engem - Peter akkor nem volt velünk - hogy segítsünk neki és letette a Megszeghetetlen Esküt!

Molly felhördült:

- De hát még iskolások voltatok!

- Nem voltunk már gyerekek és Remus pontosan tudta mit akar, nem tehettünk mást, segítettünk neki! Azzal fenyegetőzött, hogy ha nem tesszük meg, otthagyja az iskolát...– hajtotta le a fejét a varázsló. - Megesküdött, hogy soha nem fertőz meg senkit. Azt is mondta, ha már nem tudja megakadályozni a farkast a vérengzésben és a kór továbbterjesztésében, akkor inkább vele együtt elpusztul. Meg azt, hogy senkinek sem kívánja ezt a sorsot! Sirius felállt és a kandallóhoz lépett: - Az én hibám! Egészen addig csak tréfának vettük az egészet! Nem mondom, amikor megtudtuk Remusról, hogy vérfarkas, az mindannyiunkat megrázott. Biztos vagyok benne, hogy Féregfark egy jó ideig rettegett tőle, persze ő mindig is gyáva volt. - Sirius arca egy pillanatra eltorzult az undortól - De fiatalok voltunk és felelőtlenek és miután animágusok lettünk már csak a kalandot, az izgalmat láttuk benne. Százszor izgalmasabb volt, mint az iskolába tanulni, unalmas órákra járni. Ezután, az eset után értettem meg, hogy ez Remusnak - bár a mi társaságunkban könnyebben átvészelte a holdtöltéket – soha nem volt az a vérpezsdítő kaland, mint nekünk. Neki mindig küzdelem maradt a valódi természetével, a farkassal - mások és a saját életéért. Egy ideig aztán nem találkoztunk, mással voltam elfoglalva! – nevetett csikorogva Sirius - Azóta pedig nem nagyon beszéltünk erről, de biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül senki nem tud az esküjéről. Nymphadorának nem mondta el és Dumbledore -nak sem, mielőtt elvállalta volna a küldetést.

- De hát így a biztos halálba megy!- nézett Molly Siriusra, a férfi megrázta a fejét.

- Amíg van az elixírből, addig nem! Visszatartani úgysem tudnám, annyira már ismerem! Tisztában vagyok vele mennyire fájdalmas ez Nymphadorának és látom, hogy Remus legalább annyira szenved, mint ő, de a helyében én is ezt tettem volna.

Csend telepedett a szobára, végül Molly így szólt:

- Félek szomorú vége lesz ennek! Értem én, hogy meg akarjátok óvni Nymphadorát a fájdalomtól, de ha Remusnak valami baja esik, Nymphadora sem marad sértetlen.