45. fejezet

Ne veszítsd el a fejed!

Lupin és Douglas Gibson megegyeztek abban, hogy csak a következő holdtölte előtt találkoznak. Lupin látta, hogy a fiatal varázslót még mindig furdalja a lelkiismeret a sebek miatt, amiket neki okozott. Ezen nem tudott változtatni. Sebei néhány nap alatt begyógyultak és Molly főztjének köszönhetően a régi színe is visszatért. Mellesleg el volt foglalva a saját bűntudatával, amely Nymphadorával szembeni viselkedése miatt kínozta. Kegyetlen volt és fájdalmat okozott neki, de még ennél is jobban bántotta, hogy elüldözte a lányt a Black - háztól.

Amióta beszéltek egymással Tonks nem jelentkezett és a Grimmauld téri házra újra rátelepedett a búskomorság. Ő, ha tehette, a könyvek között keresett megnyugvást. Sirius többnyire egyedül vagy Csikócsőr társaságában üldögélt magába roskadva, néha pedig Siport egrecíroztatta. Molly két napig szinte hozzájuk se szólt, kivéve az ebéd közbeni megjegyzését valamilyen üszkös lábról, amit le kell vágni. Sem ő, sem Sirius nem értette, hogy jön ez ide, hiszen éppen Tonksról beszélgettek. Amikor megkérdezték Mollyt, hogy mire gondol, a boszorkány felhúzta az orrát és csak annyit mondott, hogy szerinte mindkettőjüknek üszkösödik a szíve és jó lesz minél előbb megszabadulni tőle. Aztán sértetten kivonult az ebédlőből, kétségek között hagyva a két varázslót, épelméjűségét illetően.

Április vége közeledett, de a Black -házat mintha még a tavasz is elkerülte volna. Remus végre erőt vett magán és leült Siriussal beszélgetni. Látta, hogy barátjának nagyon hiányzik Harry, igyekezett azzal biztatni, hogy a nyári szünetet már együtt fogják tölteni.

- Igen, de akkor meg te nem leszel itt! – nézett a varázsló szemrehányóan Lupinra, aki kezdte úgy érezni, hogy nem is Siriussal, hanem egy nyafogó kölyökkel beszélget.- El kell mennem! Bárhogy is fáj Sirius, nem lehet mindig mindenki melletted, akit szeretsz! Nem vagyunk már Tekergők, Harry nem James és én sem az vagyok már az, aki voltam. Neked is fel kellene nőnöd végre!
- Talán én is könnyebben túllépnék a hiányotokon, ha lenne mit tennem! - morrant fel mérgesen Sirius - Persze, hogy nem ültök körülöttem, mert nektek más dolgotok is van! Bezzeg én! Szerintem még a kis Ginnynek is nagyobb hasznát veszi a Rend, mint nekem!
- Ha nem tudod, mit csinálj, - vágott vissza türelmét vesztve Remus - akkor menj és keresd meg Siport! Már napok óta nem láttuk és a konyhai búvóhelye is üres.
- Még múlt héten felköltözött a padlásra, megtalálta anyám ócska ládáját, régi kacatokkal tele. Gondolom most is ott élvezkedik, ül a sok vackon!
- Tudod mit mondott Dumbledore!
- Már vagy százszor elmondtad! – legyintett Sirius – Sipor akkor a legboldogabb, ha napokig nem látjuk egymást és én is pont így vagyok vele! – mondta gúnyosan, de azért elindult a padlás irányába. Néhány perc múlva zörgést, csattogást és kiabálást lehetett hallani fentről. Ő fogta a könyveit, a pergament és kiköltözött a konyhába.

A konyha most üres volt, Mrs Weasley reggel átment az Odúba, miután közölte velük, hogy az ő társaságuknál még a rágcsálóirtás is szórakoztatóbb. Remus egyébként sem ragaszkodott Molly társaságához. A varázslókkal ellentétben a boszorkány egy szemernyi együttérzést sem tanúsított az irányában. Láthatóan úgy gondolta, hogy a szerelem mindent legyőz és sértőnek érezte, hogy a férfiak - kivéve Arturt és talán Billt, aki éppen meglehetősen kótyagos volt a szerelemtől- nem osztoznak ebben a nézetében. Azon kapta magát, hogy már megint Nymphadorára gondol. Milyen rémült és milyen szép volt, amikor odajött hozzá. a szíve hevesebben dobogott, valahányszor meglátta. Már előtte is őt leste, észrevétlenül az egyik sarokból. A boszorkány levertnek és sápadtnak tűnt, csak akkor vidult fel egy kicsit amikor Douglassal beszélgettek. Vajon mit mondhatott neki a varázsló? Amint ezen gondolkodott, zajt hallott a tűzhely felől:
- Sirius? - kérdezte egy bátortalan hang.
Lupin felpattant és megfordult. Harry fejét látta a lángok között. Miután a fiú megnyugtatta, hogy semmi baja, csak Siriussal akar beszélni, felszaladt a padlásra a barátjáért. Sirius rohant lefelé, hármasával szedve a lépcsőfokokat. Mindketten megdöbbentek, amikor Harry elmesélte, hogy mi történt és mit látott Piton merengőjében. Megpróbálták elmagyarázni neki, megértetni vele, hogy ezek csak gyerekes csínyek voltak és meggyőzni, hogy James később mennyire megváltozott. Remus tudta mennyire bántja barátját, hogy Harry rosszat gondol az apjáról. Harryban egy világ omlott össze, de ő mégis csak azt érezte, milyen jó visszaemlékezni azokra az évekre, amikor gondtalanok, kalandvágyóak és fiatalok voltak. Harry persze máshogyan látta a dolgokat. De igazán akkor rémültek meg amikor megtudták hogyan reagált Pitona történtekre. Igyekeztek rábeszélni Harryt, hogy folytassa az okklumencia elsajátítását. De Remus nem volt benne biztos, hogy a fiú megteszi azt, amire kérték. Miután a tűz kialudt egymásra néztek.
Sirius lehajtott fejjel ült le az asztalhoz:
- Ha tudtam volna, hogy a gyerekes ostobaságunk ennyi év után veszélybe sodorja Harryt…
- Ezt senki sem láthatta előre, főleg nem tizenöt évesen. És a történtekért Harry kíváncsisága legalább annyira okolható! – mondta csendesen ő.
- Nem tudom elhinni, hogy pont most történik ilyesmi, amikor Dumbledore végre elmondta, hogy miért ilyen fontos az okklumencia Harrynek! Ha Piton nem tanítja meg rá, hogyan fogja kizárni az elméjéből Voldemortot?
- Ami történt, megtörtént ezen már nem változtathatunk! – igyekezett ő más irányba terelni Sirius gondolatait. - Meg kell próbálnunk helyrehozni a dolgot! Tudom mennyire feldúltak a történtek és úgy látom Harryt is. Eddig csak jót hallott Jamesről és Piton emlékei most lerombolták ezt a képet.
- De hát James nem ilyen volt!- kiáltott fel indulatosan Sirius.
- Pitonnak ilyen volt! Ha Harry a te vagy az én emlékeimben kutat, mást talált volna! De amit most látott az is igaz volt, mindketten ott voltunk, sőt részt vettünk benne!
- Ugyan ezek csak gyerekes összezördülések voltak. Tudod mi történt, ha Pipogyusz és James szembekerültek!
- Én tudom, de Harry nem! Harry belül sokkal inkább Lillyre hasonlít, mint Jamesre! Nem csoda, hogy Perselussal érzett együtt!
Sirius úgy meredt barátjára mintha az elvesztette volna az eszét.
– Rendben van! Hibáztunk, James is, én is, belátom. De Piton sem ártatlan ebben! Lehet, hogy diákként piszkáltuk, de ő sem maradt az adósunk! És az akkori viselkedésünk miatt nem állhat most Harryn bosszút!
- Ebben igazad van, csak azt felejted el, hogy Piton éppen úgy Jamest látja Harryben, ahogyan te! – emelte fel figyelmeztetően az ujját Remus.
- Hát majd én megmondom neki ki az akin, számonkérheti gyerekkori sérelmeit! – emelkedett fel az asztaltól fenyegetően Sirius.
- Te nem mondasz meg neki semmit! - szólt szigorúan Remus - Ha jól emlékszem, amikor utoljára "beszélgettetek" majdnem megöltétek egymást.
- Jogom van beszélni vele! Harry az én keresztfiam!- kiáltott fel Sirius és most éppen olyan vadnak tűnt, mint amikor az Azkabanból való szökése után találkoztak - Ezt még te sem akadályozhatod meg!
Felsóhajtott és rövid gondolkodás után, megadóan így szólt:
- Rendben van! Együtt megyünk, de most nem hibázhatunk. Pitont kényszeríteni nem tudjuk, csak megkérni, hogy folytassa az órákat. Örülnék neki, ha hagynád, hogy inkább én beszéljek!
- Persze - hajolt meg gúnyosan Sirius - mert te, soha nem hibázol!
- Én teljesen más hibákat szoktam elkövetni - mondta Remus és Nymphadorára gondolt, szinte látta maga előtt, amint összefonódva fekszenek az ágyban – és Perselussal kapcsolatban, ez a veszély nem fenyeget!

Üzenetet küldtek Pitonnak, hogy találkozzanak a Szellemszálláson este tíz körül. Siriust a történtek ellenére izgalommal töltötte el, hogy egy kicsit kalandozhat, még ha csak kutya képében is. A Szárnyas Vadkanban átváltozott hatalmas fekete kutyává és együtt elindultak a Szellemszállás felé. Miután megérkeztek Lupin egy gyengébb mágikus korlátot állított fel a ház körül, hogy ne zavarhassák meg őket. Sejtette, hogy Piton a rejtekúton át érkezik, kerülve a feltűnést. Némán, a gondolataikba merülve vártak, de ugyanaz járt a fejükben. A találkozás Harryékkal, Petigrew-val és persze Pitonnal. Piton akkor szívesen megölte volna Siriust, ezt még Remus is kénytelen volt elismerni - és őt is dementorkézre juttatta volna.

Aztán hirtelen egy másik emlék ugrott be, homályos volt, mint minden farkas - emlék. Nymphadora, amint mellette ül és a hátát simogatja, az ajtóban Sirius áll, kutya alakjában. a lány suttog valamit és a kezét az orra elé tartja. Vajon mit gondolhatott akkor róla? A lépcső reccsenése törte meg a ház csendjét. P

iton lendületesen lépett be az ajtón és feléjük fordult:- Nos, remélem, valamilyen fontos ügyben rángattatok ide az éjszaka közepén! - kezdte arrogánsan.
- Úgy hallottuk Harry megsértett és ezért azzal bünteted, hogy nem tartasz neki okklumencia órákat! – mondta nyugodtan Lupin egy rozoga székre támaszkodva.
- Á, szóval, Potter hozzátok rohant panaszkodni! - Piton arca megrándult – remélem azt is elmesélte, hogy mit tett előtte!
- Mindent elmondott!- vágott közbe Sirius.
Remus ránézett és egy mozdulattal csendre intette barátját.
- Mindannyian tudjuk milyen fontos, hogy Harry okklumenciát tanuljon, Perselus! Dumbledore is megmondta…
- Nagyon jól tudom mit mondott Dumbledore – szakította félbe hűvösen a fekete ruhás varázsló. - Talán még jobban is, mint ti! Nem Potter viselkedése volt az egyetlen ok, ami miatt befejeztem az okklumencia tanítását! Potternek nyilvánvalóan semmi tehetsége ehhez a mágiaághoz! – nézett a két férfira szúrós szemmel. – Tudom, hogy ti, és valamilyen rejtélyes oknál fogva Dumbledore is, meg van győződve arról, hogy rendkívül tehetséges a fiú! - vonta fel szemöldökét Piton - Az igazság ezzel szemben az, hogy nincs meg benne az ehhez szükséges önuralom, kitartás és intelligencia!
Sirius dühösen felugrott és a varázsló felé lépett, barátja elkapta a karját. Piton leereszkedően nézett Siriusra, aztán mintha mi sem történt volna, folytatta.
– Ezen a téren láthatóan az apjára és a keresztapjára ütött!
Sirius előkapta pálcáját, de Pitont nem tudta megelőzni. Acsarkodva meredtek egymásra.
Lupin kettőjük közé lépett:
- Sirius, Perselus tegyétek el a pálcáitokat! Sirius elégedetlenül felmordult, de elfordulva a zsebébe csúsztatta a pálcát. Piton lassabban, de ugyanúgy tett. - Ha megengeded, Perselus, én is tanítottam Harryt és nem tűnt fel, hogy nem elég intelligens vagy kitartó!- szólt szelíden, de határozottan ő.
- Nos, kedves Lupin, mindannyian tudjuk, hogy életed fénypontja volt, amikor Roxfortban taníthattál! De ezt kizárólag Dumbledorenak köszönheted. Én több mint tizenöt éve tanítok itt és több órát tartottam, mint amin te egész életedben részt vettél! Ezért bocsáss meg, - folytatta epésen és egy kicsit meghajtotta magát –, de a véleményed ebben a kérdésben nem mérvadó. Sirius Remusra nézett, aki rezzenéstelen arccal fogadta a sértéseket.
- Annak ellenére, hogy Harry képességeiről eltér a véleményünk, szeretnénk mindketten – és itt Siriusra nézett, aki elhúzta a száját, de biccentett – megkérni, hogy taníts tovább okklumenciára - felemelte az ujját és úgy folytatta -, természetesen miután bocsánatot kért a viselkedéséért.
- A válaszom továbbra is nem! Időpazarlás volt idejönnötök. – válaszolta egy pillanatnyi tétovázás nélkül a fekete taláros varázsló - Gondolom, Lupin, te ezt már amúgy is sejtetted! Vagy csak meg akartad egy kicsit sétáltatni a kutyuskádat, pardon barátodat?- szurkálódott Piton - Biztos nehezen viseli, hogy az ő életéből hiányoznak a kalandok.
Sirius nem bírta tovább, olyan villámgyorsan termett a varázsló előtt, hogy egyiküknek sem volt idejük előrántani a pálcájukat:
- Vigyázz Pipogyusz, mert még valami bajod esik!- fogta marokra Piton talárját és úgy tűnt mindjárt felemeli a földről, Remus mögéje lépett és barátja vállára tette a kezét. – Ha Harrynak valami baja történik a viselkedésed miatt, találkozunk és nem lesz senki, aki megvédjen!
- Hagyd, Sirius! – szólt rá lemondóan a Remus, Sirius elégedetlenül nézett rá de, végül elengedte a férfit. Pitonnak szüksége volt néhány másodpercre, amíg összeszedte magát:
-Black, te semmit sem változtál, ugyanazok a nevetséges dühkitörések!- mondta jeges hangon, de látszott, hogy nehezen nyeri vissza önuralmát.
- Igazán? Nem hallottam a nevetésedet az előbb Pipogyusz!
Lupin leült egy székre és fáradtan felsóhajtott:
- Ugyan, hagyjátok már abba! Úgy viselkedtek, mintha nem teltek volna el évtizedek azóta, hogy Roxfortba jártunk! Végül is felnőtt varázslók vagytok! – mindkét férfi vérig sértve meredt rá.
Végül Piton szólalt meg:
- Mert te olyan hihetetlenül higgadt tudsz maradni minden helyzetben, ugye? - kérdezte gúnyosan és tett néhány lépést az ablak felé, majd elgondolkodva folytatta – Úgy sejtem azért téged is ki lehet billenteni a nyugalmadból. Vagy talán már volt is, aki miatt elvesztetted a fejedet? - kérdezte ártatlan arccal Lupinra nézve - Mondjuk Tonks?
Sirius most először látta a beszélgetés alatt, hogy Remus szeme felvillan és keze ökölbe szorul, de csak egy pillanatra. Aztán a férfi elfordult: - Ha így is volt, annak már vége és nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá, Perselus!
– Ahogy gondolod! – rántotta meg a vállát a varázsló – Akkor hát Black, Lupin örültem a találkozásnak! - búcsúzott csúfondáros mosollyal a varázsló és eltűnt a lépcsőn.

- Most mit csinálunk?- kérdezte magába roskadva Sirius.
- Az egyetlent, amit még megtehetünk… - válaszolt Remus a barátjára nézve.
- beszélünk Dumbledore-ral! – fejezte be a mondatot Sirius.
Hazafelé újra betértek a Szárnyas Vadkanba. Aberforth, amint meglátta őket üdvözlésképpen a padlóra köpött. Nem nagyon szerette a vendégeket, a későieket meg kifejezetten rühellte. Nem tudván ellenállni a szíves fogadtatásnak és az üres kocsmának, leültek meginni egy pohár bort.
- Sajnálom, hogy így alakult - kezdte Sirius – talán ha jobban uralkodom magamon…
- Ne hibáztasd magad! Piton már akkor eldöntötte, hogy nem segít tovább Harrynek, amikor belenézett a merengőbe. Ezen már egyikünk sem tud változtatni, talán még Dumbledore sem. Perselus túlontúl büszke, nem viseli el, hogy valaki szánakozik rajta. Annak idején Lillytől sem tűrte el. – játszott az asztalon álló gyertya lángjával Remus.
- Amit rólad meg Tonksról mondott… Nem értem miért nyelsz le tőle mindent!
Remus a barátjára nézett:
- Mégis mit felelhettem volna rá? Végül is igazat mondott!

Tonks csak akkor tért vissza a Grimmauld téri házba, amikor már biztos volt benne, hogy Remust nem találja ott. Siriussal váltott néhány szót a konyhában egy csésze tea mellett, mielőtt elindult volna éjszakai őrségre a minisztériumba. A varázsló elmesélte, hogy mi történt Harry és Piton között. Tonksot megdöbbentette a dolog:

- Hogy jutott egyáltalán eszébe belenézni Piton merengőjébe?
- Kíváncsi volt! Utána meg gondolom meglátott minket, meg Jamest és Lillyt aztán már nem tudta abbahagyni a leskelődést… - intézte el egy vállrándítással Sirius. - Mindenesetre Piton, azt mondta, nem tanítja tovább okklumenciára. Remussal megpróbáltunk a lelkére beszélni, de tudod milyen! Nem engedett, úgyhogy dolgavégezetlenül jöttünk el. Persze előtte még megragadta az alkalmat, hogy mindkettőnket vérig sérthet.
- Azt még el tudom képzelni, hogy téged felhúzott, de hogy Remust!- ingatta a fejét kételkedve a boszorkány.
- Hát én a helyébe már azért nekimentem volna, amit az elején mondott. Hogy Remus csak Dumbledore jóindulatának köszönheti, hogy egyáltalán taníthatott, úgy beszélt róla mintha alkalmatlan lenne rá.
- A gyerekek más véleményen voltak… – vetette közbe Tonks.
- Nekem is áradoztak róla, hogy soha még ilyen jó tanáruk nem volt. Mindegy, erre Holdsápnak arcizma sem rezzent. Komolyan, ha nem bosszant fel előtte annyira Pipogyusz, még talán élveztem is volna.
– Gondolom te, nem hagytad annyiban!
- Tudod, hogy engem mindig kihoz a sodromból! Majdnem egymásnak estünk, Remus szólt ránk és ezt Piton elég rosszul viselte… Nymphadora maga sem értette, hogy keveredett ebbe a beszélgetésbe, de még az is boldoggá tette, ha hallhatott a Remusról, ha beszélhetett róla. Mintha valami édes mérget kortyolgatna. Tisztában volt vele, hogy megfizeti a kíváncsisága árát, de nem tudta abbahagyni a kérdezősködést
- És végül sikerült felbosszantania Remust?
- Szerintem igen, de tudod, hogy milyen! Nem nagyon hagyja, hogy más is észrevegye. Nekem is csak azért tűnt fel, mert már időtlen idők óta ismerem! - fecsegett tovább Sirius.
- És mivel bosszantotta fel? - most már fúrta az oldalát a kíváncsiság.
- Inkább kivel! Természetesen veled. Amikor látta, hogy nem talál fogást Holdsápon elkezdett arra célozgatni, hogy nem volt mindig ilyen higgadt és hogy miattad már egyszer elveszítette a fejét. – mesélte ugató nevetéssel a varázsló.

Nymphadora egyáltalán nem tartotta olyan viccesnek a dolgot. Nem akarta zavarba hozni Siriust, így inkább nem szólt semmit, de gyorsan megitta a teáját, kimentette magát és elindult a Minisztériumba. Az őrség alatt aztán volt ideje a hallottakon elmélkedni. Ami azt illeti Remus nem csak egyszer veszítette el a fejét miatta. Vajon neki csak ennyit jelentett, ami köztük történt? Pillanatnyi megingás, semmi több? Még szerencse, hogy ma őrködnie kell. A kétségek amúgy sem hagyták volna aludni.