46. fejezet
Vérfarkasok között
Nyár eleje volt. A verőfényes idő ellenére a szél egy percre sem szűnt meg fújni, fáradhatatlanul süvített a fülük mellett. A nap lemenőben még végigsimított a lankás hegyoldalon. Lupin a fény felé fordította az arcát és élvezte a nap melegét. Mellette Douglas ült, a völgyben meghúzódó kis tavat bámulta. A kavicsos hegyoldalon üldögéltek, a táj idilli szépsége elnémította a két varázslót. A szelíd kék égen, göndör fellegek úsztak, a szél hatalmas hófehér nyájként terelgette őket. A zöld fű és a barnás moha foltjai váltakoztak a szürke sziklákkal, a hegytetőket hófoltok tarkázták. A táj kihalt volt, a völgyet hiába ölelték körül a hegyek, mégis a végtelenség és az időtlenség érzetét keltette bennük.
Remus arra gondolta, hogy még örülne is a szabadságnak, az arcába fújó szélnek, ha nem tudná, hogy hamarosan farkasbundában élvezheti. Előre megegyeztek abban, hogy ha a falka újra zsákmányt ejt, nem mennek a közelébe, Douglas azonban a biztonság kedvéért úgy döntött, naponta egy cseppel többet vesz be a Farkasölőfű főzetből. Mielőtt lement a nap még megvacsoráztak, felkészülve a több napos koplalásra. Be akartak jutni a vérfarkasok falujába. Már háromszor vadásztak ezzel a falkával és mindig a szomszédos völgy erdő borította ölén találkoztak velük. Lassan leszállt az este, a nap lebukott a hegyek mögé színesre festve az eget.
Remus még egy utolsó pillantást vetett a völgyre aztán elindult a hegytető felé, Douglas követte. Amikor feljött a telihold már a hegytetőn álltak. rövid idő múlva farkasüvöltés tépte szét az éjszaka csöndjét. A két farkas a hegytetőn a felhők közül előbukkanó hold felé emelte orrát és válaszoltak a hívásra, azután loholni kezdtek a hang irányába. Amikor a hold újra fogyásnak indult Lupin és Douglas követte a farkasokat. Egy dombon állt meg végül a falka és ott várta be, hogy változzon a hold. A visszaalakulás nem volt kevésbé fájdalmas vagy csontropogtató. Rövid idő múlva a húszegynéhány farkas helyén férfiak és nők álltak. Az egyik nő durva vásznakat vett elő egy zsákból, amennyire tudtak felöltöztek, hogy eltakarják meztelenségüket és védjék magukat a csípős fagytól. A lápot keskeny erdősáv szegélyezte, a fák és bokrok között ladikok voltak elrejtve. Az emberek elkezdték a vízre ereszteni a csónakokat. Ők is elindultak a többiek után. egy bozontos hajú, óriási termetű férfi állt eléjük. Ahogy oldalra fordította a fejét Lupin látta, hogy a füléből hiányzik egy darab:
- Varg vagyok, én vezetem a falkát! – szólt mély, rekedtes hangon. – Vadásztunk együtt, ismerjük a szagotokat! Ha akartok velünk tarthattok, aztán majd döntünk felőletek! – és választ nem várva otthagyta őket.
Beszálltak egy lapos fenekű csónakba. A ladikban csak egy fiatal nő és egy középkorú férfi ült, aki láthatóan nem örült az érkezésüknek, mert rájuk vicsorgott, kivillantva éles agyarait. Mintha más világba csöppentek volna. Az ég szürke volt, piszkossárga felhők lógatták a hasukat, esőtől terhesen. A levegő párás volt és hideg, a mocsár kipárolgása mindent megfertőzött bűzével. A férfi meglökte a csónakot egy csáklyával. Elindultak és a part hamarosan a semmibe veszett mögöttük. A mocsár felett lebegő ködben csak néhány halott fa fehér csonkja meredezett, mindent körüllengett a bomlás, a halál émelyítő lehelete. Lupin a köpenyébe burkolózva aludni próbált, Douglas - némi tétovázás után - közelebb ült a lányhoz és beszélgetni kezdett vele.
Amikor Remus felébredt már felkelt a nap. sápadt gömbje reszketve bújt meg a felhők mögött. A varázsló lenézett a koromfekete vízre, egy sápadt, idegen arc meredt vissza rá. Lassan szelték át a lápot, a némán úszó ladikban ülve idegennek érezte magát és kilátástalannak a helyzetüket. Megrázta a fejét, mintha így megszabadulhatna a nyomasztó gondolatokról és zavaros álmaitól. Hajszáról álmodott, vérről és halálról. Nem tudta farkas volt-e vagy ember, de álmaiban feltűnt Nymphadora is. A gondolat, hogy a lány emléke már soha nem hagyja el különös módon melegséggel töltötte el, megnyugtatta és erőt adott. Ezt senki nem veheti el tőle. Innen nézve a szerelmük valószerűtlennek és fájdalmasan szépnek tűnt, ő pedig lehunyta a szemét és elmerült az emlékeiben.
Összerezzent, amikor Douglas melléült. a fiatal varázsló sokkal jobban feltalálta magát az új környezetben:
- A lányt Heddának hívják, a férfi neve Ulv – súgta. - A férfiból ezenkívül mást nem is tudtam kihúzni, úgy tűnik valami miatt neheztel ránk! Hedda közlékenyebbnek tűnik, csak néhány hónapja lehet velük. Azt mondta, hamarosan megérkezünk a faluba...
A csónakok néhány perc múlva egy szigeten kötöttek ki, amely csaknem szabályos kör alakú volt. Lupin úgy becsülte, hogy talán negyven ház állhat rajta. A ház elnevezés talán túlzás - ismerte el magában, ahogy közelebb értek. A többségében vesszőből és sárból tapasztott falú, alacsony kalyibákon kívül csak két nagyobb, fából készült, épületet látott a falu két végén. A viskók kör lakban helyezkedtek el egy központi tér körül, amelyen egy derékmagasságig felrakott kőkerítés húzódott végig, kettéosztva az egész falut. Amikor kiszálltak a csónakból Varg újra hozzájuk lépett:
- Most itt maradtok, a falka dönt rólatok! Nincs üres kunyhónk, valaki vagy befogad benneteket vagy Félszemű Garmhoz mentek! - szólt és otthagyta a két férfit.
Már jó ideje álldogáltak ott, amikor Hedda odajött hozzájuk. Remusnak úgy tűnt, a lány érdeklődését felkelthette Douglas. Ki kell használniuk ezt rokonszenvet, hogy minél többet megtudjanak a vérfarkasokról.
- Ki az a Félszemű Garm?- kérdezte. A lány körülnézett és csak azután válaszolt.
- Itt két falka él. az egyiket Varg vezeti, a másikat Félszemű Garm. Mikor idejöttem még semmit sem tudtam róla, egyszerűen csak szerencsém volt, hogy Varggal találkoztam először. a Félszemű vezette falka már sok embert elejtett és mindent megtesznek, hogy szaporítsák a vérfarkasok számát. Varg inkább a környéken vadászik, kerüli az embereket, mert nem akarja, hogy ők vadásszanak ránk.
- A másik falka sem találhat ezena környéken túl sok zsákmányt!- vetette közbe Douglas.
Hedda kissé sértetten válaszolt:
- Mi mindannyian varázslók és boszorkányok vagyunk, ha akarnánk bárhová eljuthatnánk innen pillanatok alatt! Félszeműék falkája minden holdtölte előtt meg is teszi ezt… Elmennek az emberek házaihoz és ott vadásznak. És amióta itt volt Greyback, már nem csak vadásznak, hanem igyekeznek minél több embert megfertőzni. Remus felkapta a fejét a név hallatán, látta Hedda arcán az iszonyt.
- De mi a céljuk ezzel, miért jó, ha szaporítják a vérfarkasok számát? - kérdezett tovább Douglas.
A lány körülnézett és észrevette az őket bámuló Ulvot. leült a két varázsló közé és folytatta:
- Nem tudom mi Greyback célja csak Varggal beszélt, de ő elkergette. Akkor ment Félszemű Garmhoz. Az ő falkája kezdetben kisebb volt. Csak azok maradtak mellette, akik vérszomjasak voltak és élvezték az ölést. Az ő vadászataiból nem mindenki tér vissza, képesek egymást is megölni a zsákmányért. Ezért szüksége van az utánpótlásra! - Hedda megrántotta a vállát és színtelen hangon kijelentette - Ha közéjük kerültem volna, már én sem élnék. Douglas közelebb húzódott hozzá és megkérdezte:
- Te mióta élsz itt?
Lupin már nem hallotta a választ. Az járt az eszében, hogy egyiküknek Garm csordájához kell csatlakoznia, csak így kerülhetnek közelebb Greybackhez. Ő a tapasztaltabb, az öregebb. Kevesebb a vesztenivalója és több az esélye, hogy megtudja, mit tervez Greyback.
- Mikor dönt a falka?- kérdezte, megzavarva Douglas és Hedda beszélgetését.
- Estig döntésre kell jutniuk, holnap már Garm falkája is itt lesz! Amikor visszaváltoznak lopnak és rabolnak élelmet, ruhákat, mindent amire szükségük van – mondta szenvtelenül a boszorkány, nem úgy tűnt mintha különösebben elítélné ezért a másik hordát. Hedda a nagy házra bámult, majd kutatóan nézett rájuk, végül Douglashez fordult:
- Ha gondoljátok, bejöhettek a kunyhómba! – mondta halkan. Douglas biccentett és elindult a lány után, Lupin némi tétovázás után követte őket. Mielőtt bement volna szétnézett és a nagy, deszkából összetákolt, kunyhó ablakában mintha Ulvot látta volna.