47. fejezet

Kölcsönös bizalmatlanság

A lány kalyibája olyan kicsinek tűnt, hogy Remus nem tudta elképzelni, hogy fognak benne hárman elférni. Amikor belépett akkor látta csak, hogy a kunyhó földbe van vájva és szinte csak a tető emelkedik ki a talaj fölé. Sokkal tágasabb volt, mint amire számított. A padló döngölt föld volt, középen kövekkel körberakott tűzhely állt, a fal mellett állatbőrökkel leterített padka húzódott végig, ami egyszerre szolgált ülő- és fekvőhelyül. Az egyetlen hagyományos bútordarab egy nagy láda volt. Lupin leült a padkára és Heddára nézett:- Azzal, hogy beengedtél a házadba minket most már mi is a falkához tartozunk? – a lány arcán meglepetés látszott, de némi tétovázás után bólintott.
- Ti rendes embernek tűntök és mivel még csak most jöttetek, nem régóta lehettek vérfarkasok. Én féléve alakultam át és azonnal idejöttem. A családom nem tud rólam semmit. Gondolom, már rég halottnak hisznek… – mondta lehajtott fejjel a boszorkány. Douglas mellé ült és vigasztalóan megfogta a kezét.
- De nem ez az oka, hogy befogadtál... – állt fel Remus és a szemébe nézett – Bajban vagy, igaz? Ulv az oka? – kérdezte szinte nyersen. Douglas szólni akart, de leintette. Hedda dühösen meredt rá, aztán vonakodva beszélni kezdett:
- Varg falkájában eddig jó helyem volt, igaz a zsákmányból soha nem jutott nekem, de ezt nem is bánom! Két hónapja megváltozott a helyzet. Fiatal vagyok, gyenge és nő. Ulv, akivel jöttünk szemet vetett rám. Én nem akartam vele élni, ezért inkább benneteket választottalak.
- És ezzel most kész helyzet elé állítottad a falkát… – szólt Remus.
- Nem volt más választásom! – kiáltott kétségbeesetten a lány.– Ulv erős. van szava a falkában. Annak idején nem sokon múlott, hogy nem ő lett a vezérhím. Előbb utóbb rávette volna őket, hogy az én kunyhómat adják nektek és én költözzek hozzá! - az arcán viszolygás tükröződött - Nem engedhetik, hogy átmenjetek Garmhoz, túlzottan megerősödne a hordája. Így mindannyian jól járunk.
- Nálatok több férfi is osztozik egy nőn?- kérdezte Douglas döbbenten.
Hedda megrázta a fejét:
- Nem ez a szokás, de legfeljebb azt hiszik majd…- lehajtotta a fejét és egy kissé elpirult.
- Akkor miért hívtál mindkettőnket?- vágott közbe Douglas ingerülten.
- Úgy gondolta két férfi jobban meg tudja védeni Ulv ellen, mint egy - mondta csendesen Remus és odalépett a lányhoz és a vállára tette a kezét. – Nem hibáztatunk érte, nagyon félhetsz tőle!
- Ti nem ismeritek őt, durva és kegyetlen! Nem akarok a hatalmába kerülni!- kiáltott fel hevesen Hedda és Remus most először látta őszintének. Douglasra nézett és látta, hogy őt is megrendítette a lány kitörése. - Segítünk neked, ha te is segítesz nekünk! -felállt és úgy folytatta - Először is feltételezéseid csak részben helyesek. Douglas valóban csak néhány hónapja vérfarkas, én azonban több mint harminc éve! - Hedda felnyögött és hitetlenkedve nézett a férfira.
– Amit most elmondok, azzal veszélybe sodrom magunkat és a küldetésünket. Rajtad áll, hogy életben maradunk-e és elérjük-e a célunkat! - szólt rövid gondolkodás után.
Aztán mindent elmesélt Voldemortról, a Rendről, a Farkasölőfű- főzetről és a feladatukról.
A lány csak néhány pillanatig gondolkozott, aztán szembefordult Douglasszel:
- Segítek nektek egy feltétellel, ha én is kapok a főzetből!- mondta mohón.
A két férfi összenézett, végül Lupin szólalt meg:
- Rendben! Tudnál nekünk egy kis vizet adni?- kérte a rekedtes hangon és ebben a pillanatban nagyon elgyötörtnek tűnt.
Hedda biccentett és felkapott egy fából készült vödröt, aztán kilépett a kunyhóból. Remus lendületes léptekkel az ajtóhoz lépett, óvatosan kilesett és látta, hogy már eltávolodott a kunyhótól.
- Meg kell beszélnünk még egy-két dolgot…- kezdte.
A fiatal varázsló értetlenkedve rázta a fejét és nekiszegezte a kérdést:
- Hogyan bízhatsz meg benne? Hiszen hazudott nekünk! Kockára teszed a küldetésünket! Lehet, hogy most rohan és beárul nekik!
Remus higgadtan válaszolt:
- Először is, nem bízom meg benne. Másodszor, természetes, hogy ő sem bízik bennünk, hiszen idegenek vagyunk és vérfarkasok, ő pedig nem bolond! Fél és nincs rajtunk kívül senki, aki segíthetne rajta. Szüksége van ránk, nekünk pedig rá. Most többet jelent a bizalomnál, ha az érdek köti hozzánk. - mondta türelmesen, mintha egy nehézfejű diáknak magyarázna. – A küldetésünk egy percig sem forgott veszélyben! - folytatta és leült a padkára, majd intett Douglasnak is, hogy foglaljon helyet. – Ha nemet mondott volna, egyszerűen itt hagytuk volna Varg falkáját és mindketten átmegyünk Garmhoz. A két falka ellenséges viszonyban van, ha Varg elkerget, ők befogadnak. - De hát te mondtad, hogy rajta múlik, hogy sikerrel járunk-e! – vetette közbe a fiatal varázsló.
- Hazudtam - mondta vállát megvonva Remus és magyarázatképpen hozzáfűzte - Jobban bízik bennünk, ha azt hiszi nincs más választásunk! De most nem erről akarok beszélni! El kell válnunk egymástól, te itt maradsz Heddával és pedig átmegyek Garm hordájába! - De miért?
- Csak így kerülhetek Greyback közelébe! Te itt maradsz és információkat gyűjtesz. Arra még van esély, hogy Vargot meggyőzzük, ne álljon Greyback mellé, ez a te feladatod lesz. Én Garmnál és, ha minden jól megy, Greybacknél fogok kémkedni!
- Miért te vállalod a veszélyesebb feladatot? - Mert én tapasztaltabb vagyok és nagyobb az esélyem a sikerre! Ráadásul úgy látom tetszel Heddának, így könnyebb lesz elnyerned a bizalmát.
- De az előbb azt mondtad… Remus ismét az ajtóhoz lépett és kilesett:
- Tudom mit mondtam! Ne ítéld el Heddát, ő csak életben akar maradni és ezért mindenre képes! Vigyázz rá és légy vele kedves, de soha ne bízz meg benne! Tudod milyenek a vérfarkasok! - mondta fanyar mosollyal és visszaült a padkára.
Hedda lépett be az ajtón, a vödröt letette az ajtó mellé, egy fából faragott merítőkanállal vizet, mert belőle és Lupinnak nyújtotta. A férfi ivott, aztán a boszorkányra nézett:
- Douglas itt marad veled és vigyáz rád. Én átmegyek Garm-hoz!
A lány megütközve nézett rá:
- Akkor ne maradj itt sokáig, mert Félszemű Garm nem fog megbízni benned és ez nála gyors halált jelent. – mondta aztán.
- Örömmel fogad majd, ha azt gondolja elmartak ebből a falkából! – felelte Lupin. - De előbb visszatérek Dumbledore-hoz és beszámolok neki mindenről, amit megtudtunk és arról is, amit tervezünk. Kérlek, mondj el mindent, amit Greybackről és Garm falkájáról tudsz! Hedda leült, lesimította kopott szoknyáját és mesélni kezdett. Amikor befejezte, Remus megkérdezte tőle:
- Miért lepődtél meg annyira amikor, azt mondtam, hogy harminc éve vagyok vérfarkas? - Nem ismerek senkit, aki ilyen sokáig bírta volna. A vérfarkasok élete nehéz és veszélyekkel teli. A legöregebb, akit ismerek tizenöt éve vérfarkas. Az is igaz, hogy itt szinte mindenki felnőttként fertőződött meg.
Lupin elgondolkozott, aztán a fiatal varázslóhoz fordult:
- Itt maradsz Heddával? - Itt sem rosszabb, mint máshol! Ha visszamész, kérlek látogasd meg anyámat!- szólt Douglas közömbös arccal. Lupin bólintott, aztán újra a boszorkányhoz fordult:
- Most meg kell küzdenünk a többiek előtt Douglassal, hogy úgy tűnjön rajtad kaptunk össze! Azt mondtad mindannyian varázslók és boszorkányok vagytok. Szoktátok használni a pálcátokat?
- Ritkán, inkább csak az újak! A pálca sokszor hasznos, de a mi gondjainkat nem lehet varázslattal megoldani - felelte komoly arccal a lány.
- Ha ti használjátok talán nem lesz gyanús! - azzal előhúzott egy pálcát a ruhájából és a varázsló kezébe nyomta.
Lupin odalépett Douglashoz, majd úgy hogy a lány ne lássa, megmutatta a pálcamozdulatot és a férfi fülébe súgta a varázsigét. Az átok nem volt főbenjáró és túlságosan ismert sem, de azért könnyedén meg lehetett ölni vele valakit. Remus elismételtette az igét Douglasszel, egy kicsit javított a hangsúlyon aztán így szólt:
- Ettől vérző sebek nyílnak majd rajtam, elég borzalmasan néz ki, de helyre lehet hozni! – Hedda felé fordult - Van hopp - porod?
Az nem szólt, csak egy agyagedényt emelt le az egyik polcról és a varázsló kezébe nyomta, Douglas kérdő tekintetét látva hozzáfűzte:
- Szereztem, mert arra gondoltam, hogy jól jöhet, ha el kell menekülnöm Ulv elöl. - Eljátsszuk, hogy megtámadom Heddát, te pedig megvéded! Ha rám küldted az átkot ide hoppanálok, aztán a hopp - porral visszatérek Siriushoz. Legközelebb holdtöltekor jövök, a falkát csak messziről követem majd, aztán a domboknál megvárom Garm hordáját. Akkor már nem tudunk beszélni… Hedda közbevágott:
- Nem kell követned bennünket! Garm és falkája mindig hoppanálva érkezik a faluba, ha este jössz és elég óvatos vagy, használhatod a tűzhelyet! Egy dologra vigyázz, ha Varg legközelebb meglát, megpróbál majd megölni! Meg kell védenie a falkája tagjait. Lupin megköszönte a segítséget, aztán Douglashoz lépett és kezet fogott vele. Kilesett az ajtón, úgy tűnt most ért véget a tanácskozás, mert többen is álltak Varg házának ajtaja előtt. Heddához lépett megmarkolta lány hosszú haját és kiráncigálta kunyhóból. A boszorkány sikoltozott a fájdalomtól és próbált kiszabadulni, de ő jóval magasabb és erősebb volt nála. Tovább vonszolta a tér fe
Varg már a fából épült ház ajtajában állt, amikor Douglas észbekapott – addig csak bambán bámult és a varázslatot memorizálta, amit Remus tanított neki - és rohanni kezdett utánuk. Megvárta, amíg a másik megáll és felé fordul, aztán megsuhintotta a pálcáját felé. Az átok talán túl jól is sikerült, Remus mellkasán vérző sebek nyíltak, mintha egy láthatatlan penge kaszabolta volta össze. Az emberek, élükön Varggal, feléje rohantak, de ő gyorsabb volt. Elengedte Hedda haját és egy pördüléssel eltűnt, csak egy vértócsát hagyva maga után. A kunyhóban találta magát, a ruhája átázott a vértől és már szédelgett a vérveszteségtől, de gyorsan beleszórta a hopp port a tűzbe és igyekezett érthetően kimondani a címet: - Grimmauld tér 12! – a pörgés még jobban megszédítette, a nappaliban egyszerűen kizuhant a kandallóból. Fuldokolva kapkodott levegő után és csak elmosódva látta, hogy Kingsley, Bill és igen- Nymphadora rémülten felugranak az asztal mellől. Persze csak az nem volt ott, aki kellett volna. - Sirius! - nyögte, megfordult körötte a szoba és érezte, mindjárt elájul. Még látta, ahogy Nymphadora a kezével próbálja betapasztani a sebeit, amelyekből lüktetve bugyogott a sötétpiros vér, meg akarta köszönni, de aztán minden elsötétült.