52. fejezet

Görögtűz

Remus reggeli után bement a kórházba Nymphadoráért és a gyógyítók szúrós pillantásaitól kísérve hagyták el a Szent Mungót. Tonks ragaszkodott hozzá, hogy először a lakásába menjenek és csak utána az Odúba. Amikor végre hazaértek így szólt:
- Úgy érzem már évek óta nem fürödtem, – majd körülnézett a nappaliban - és nem is takarítottam! – állapította meg fintorogva.
- Hagyd csak majd én!- fogta meg a kezét Remus.
- Nem, már egyszer kitakarítottál, még egyszer nem hagyom! Még azt gondolnád, hogy csak ki akarlak használni! - nevetett fel a lány.
– Pár perc múlva jövök! - mondta, azzal eltűnt a fürdőszobában.
- Csak szólj, ha segítsek vetkőzni! – kiáltott utána Remus.
Hallotta, hogy lány felkacag:
- Először fürdeni szeretnék, majd utána segíthetsz! – hallatszott Nymphadora hangja a fürdőszobából.

Remus körüljárt és legalább a port eltüntette mindenhonnan. Aztán a kandallópárkányon álló fényképeket kezdte nézegetni. Az egyiken egy idősebb, köpcös varázsló, őszülő hajjal és szakállal, átkarolt egy sötét hajú, szépséges boszorkányt és mind ketten mosolyogtak. Aztán egy roxforti végzősökről készült képet látott. Sötét taláros boszorkányok és ifjú varázslók integettek boldogan. Nymphadorát nem volt nehéz megtalálni közöttük, narancssárga haja szinte világított, a többiek közül egyedül Charlie Weasleyt ismerte fel. A következő fotón diplomás aurorok álltak, ők már kevesebben voltak. Tonks haja itt kék volt, karja fel volt kötve, mégis vigyorogva állt, akárcsak a többiek. Kivéve egy fiatal varázslót, aki hétrét görnyedve pukkadozott a röhögéstől. Mellettük Rémszem állt, meglehetősen komor arccal, néha gyanakodva szétnézett, varázsszeme megállás nélkül pörgött körbe-körbe.- Mordon volt a vezető tanárotok? - kérdezte Remus, de nem kapott választ.
Ahogy közelebb lépett az ajtóhoz, mintha bugyborékolást hallott volna. Megrémült:
- Jól vagy Nymphadora? – kérdezte, majd választ sem várva berontott az ajtón és szinte leült a meglepetéstől. A fürdőszoba helyén egy hatalmas tó volt, körülötte nyírfák hajladoztak, lágy szellő borzolta a cserjék leveleit. A mennyezet helyén a kék ég látszott, fehér fátyolfelhőkkel. Remus lehajolt és végigsimította smaragdzöld füvet és a szürkés homokot, minden valódinak tűnt. A víz sötét volt, tiszta és az ég tükröződött benne. A lány a parthoz úszott:
- Mondtál valamit?- kérdezte - Elég messzire beúsztam és nem hallottalak!
Remus megszólalni sem bírt, Nymphadora ott úszott előtte pár méternyire, barna haja a feje tetejére tornyozva. Csak a vállai látszottak ki a vízből, amelyek simák voltak és fehérek, mint az elefántcsont. Ahogy megpillantotta, elöntötte az elemi erejű vágy, szinte megfordult vele a világ. Legszívesebben máris fejest ugrott volna a vízbe. Nymphadora félreértette az ámulatát:
- Ugye milyen gyönyörű?- kérdezte – Apától kaptam születésnapomra! Lehet változtatni az időjárást, a tájat, a színeket. Nem akarsz úszni egyet? Nem hideg a víz!
Pedig egy kis hideg víz most jól jönne! – gondolta ő, de nem kérette magát. Kinyúlt pulóverétől, kopottas nadrágjától hamar megszabadult és a vízbe lépett. A boszorkány illedelmesen elfordult, így majdnem felsikoltott a meglepetéstől, amikor a varázsló keze a vállához ért. Maga felé fordította és a szemébe nézett. Ki nem mondott kérdésére Nymphadora válaszolt:
- Igen, én sem bírok már tovább várni! - súgta a vágytól kiszáradt szájjal és karjait a nyaka köré fonva, lehúzta magához a fejét.

Remus hosszú, ügyes ujjai a hátát cirógatták, aztán lassan lesiklottak a derekára, majd a fenekére. A lábujjait belefúrta a finom homokba, a langyos víz körülölelte őket. Érezte, hogy a Remus izgalomba jön és férfiassága türelmetlenül feszült a hasának. Szorosan hozzásimult és lábujjhegyre állt. Szinte hallotta, hogy dübörög a szíve, amikor megérintette a kemény izmokon feszülő fehér bőrt, amelyet forradások és sebhelyek szabdaltak. Remus szemébe nézett, elmerült benne és úgy érezte a lelke is pőrén áll előtte éppúgy, mint a teste. Lassan, óvatosan ért a szájához, apró csókokkal halmozta el, majd a nyelvével simította végig az ajkait. Remus, mintha csak erre az érintésre szomjazott volna egész életében, felsóhajtott és lázasan csókolni, harapni kezdte a száját. Nymphadorát megrészegítette a vágy, olyan volt mintha először történne vele, mintha múltbéli szeretkezéseik egy előző élet emlékei lennének. De ez itt valóság volt, Remus utáni sóvárgása és a beteljesülés utáni vágy űzte, hajtotta.

Miközben testük összefonódott, intett egyet és a víz körülöttük apadni kezdett, egyre többet tárva fel meztelen, nedves, összetapadó testükből. Remus nem tudott elszakadni tőle - a selymes, halvány bőrön keresztül kitapintotta törékeny csontokat. Kezei átfogták karcsú derekát és, ahogy a szemébe nézett szinte a zsigereiben érezte a felé áradó szerelmet és szenvedélyt. Megbénította a félelem, miközben a testét szinte szétvetette a vágy. Mozdulni nem mert, a szíve hevesen vert és legszívesebben már ebben a pillanatban, eszét vesztve merült volna el benne. A boszorkány gyengéd, játékos csókjai lassan feloldották bénultságát és végül megadta magát. Nem gondolt már a múltra, a fájdalomra, a sebekre, amiket egymásnak okoztak, csak hagyta, hogy magával ragadják az érzelmei. A lány szája után a vállát és a nyakát kezdte csókolgatni, közben érezte, hogy a víz visszahúzódik és apró patakokban folyik le a bőrükről. Felkapta Nymphadorát és a homokos partra fektette, a víz itt csak bokáig ért, a hullámok újra és újra betakarták őket, majd visszavonultak. Megállt és csak bámulta, szív alakú arcával, nedvesen tekergő barna fürtjeivel olyan szép volt, hogy a sóvárgás és a bűntudat egyszerre hasított a szívébe.
- Valóban, olyan szép vagy, mint egy nimfa! - súgta a fülébe.
Érezte, hogy a lány keze bebarangolja a mellkasát, aztán lecsúszik a medencéjére és végre rátalál ágaskodó férfiasságára. Ereiben egyre vadabbul vágtatott a vér. mohón becézgetni kezdte a gömbölyű melleket, kezével majd a nyelvével izgatva a pirosló bimbókat. Nymphadora nem tudott betelni Remus testével, mindenhol meg akarta érinteni, úgy kellett neki, mint fuldoklónak a levegő. Izgató suttogásától megkeményedtek a mellbimbói és amikor Remus végre kezével és szájával is birtokba vette a testét, a szívébe hatolt a vágy.

Felnyögött a kéjtől, ahogy megérezte száját a hasán, ahogy egyre lejjebb halad, lassúságával az őrületbe kergetve őt. Nem akart tovább várni, keze egyre türelmetlenebbül simogatta és izgatta, azt akarta, hogy végre egyesüljön vele. Testét már a gondolatra és görcsbe rántotta a kéj. Remus hallotta, hogy Nymphadora légzése zihálóvá válik és felgyorsul, nem tudott többé ellenállni sürgető kezeinek. A vizes fövenyre fektette , magába itta a hajlékony, karcsú test látványát. Aztán óvatosan ráfeküdt, megcsókolta és egyetlen gyengéd mozdulattal beléhatolt. A boszorkány teste összerándult az örömtől, ő pedig a következő mozdulattal mélyebbre merült felhevült ölében. Egyre gyorsuló mozgásának ritmusát felvette Nymphadora is, testük egymásnak feszült. a csúcs előtt még végigsimította az arcát, gyönyörtől elhomályosult tekintetét kereste. Aztán egy utolsó hosszú, mély lökéssel belélövellte forró magját. aztán, mintha darabokra esett volna szét, lehunyta a szemét és pörögve zuhant a semmibe.
Nymphadora élvezte, hogy a férfi teste ránehezedik. Mozdulni se tudott, teste éppúgy foglyul ejtette őt, mint a lelke és ő nem akart már többé elszabadulni. Remus percek múlva tért csak magához, legördült a lányról. nemcsak a teste, de az agya is kiürült, csak a szíve volt tele, szinte szétvetette a szerelem. feküdtek a parton, Nymphadora hozzábújt, és ő azt kívánta maradjon így minden, örökre.

Beesteledett mire el tudtak indulni az Odúba. Molly ünnepi vacsorával várta őket, amin nemcsak a Weasley család tagjai, hanem néhány rendtag is résztvett. Kingsley, mordon és Doge már ott ültek és Tonks boldog volt, hogy ismét köztük lehet. Bill csak azon lepődött meg, hogy ilyen visszafogott hajszínt választott.
- A gyógyító azt mondta, hogy egy- két napig még ne nagyon változtassam a külsőm, így most kénytelen vagyok a saját hajamat hordani! -Hát, az élénk színek jobban tetszettek! - vallotta be Bill.
- Így sokkal szebb vagy! – súgta a lány fülébe Remus és megfogta a kezét az asztal alatt.
Kingsley elmondta, hogy Tonksot visszavárják az Auror Parancsnokságon.
- De egy - két hétig nyugodtan otthon maradhatsz, csak akkor gyere vissza, ha már teljesen felépültél! - tette hozzá az auror.
Vacsora közben aztán szinte másról sem esett szó, csak a minisztériumi csatáról, Caramelről és várható változásokról.
– Azt hallottad, hogy Scrimgeour elmegy? - szegezte Nymphadorának a kérdést, a vacsora végén Shacklebolt - azt beszélik ő lesz a következő miniszter!
- Caramelnél csak jobb lehet!- válaszolta ő és megvonta a vállát.

Tíz körül, amikor a rádióban elkezdődött Celestina Magica műsora, Lupin felállt:
- Hát azt hiszem jobb, ha most hazakísérem Nymphadorát, még sokat kell pihennie! - mindenki komoly képpel helyeselt, kivéve Billt, aki széles vigyorral az arcán bólogatott.
- Most mindenki tudja, hogy mit fogunk csinálni!- mondta Nymphadora, amikor visszatértek a lakásába és látszott, hogy emiatt kínosan érzi magát.
- Nem tudom, hogy mire gondolsz! - válaszolt ártatlan arccal Remus.
A lány felsóhajtott:
- Hát erre! – és a férfira vetette magát. A lendülettől mindketten az ágyra zuhantak.
- Sajnálom, de még egy szó a minisztériumról, Caramelről vagy még egy Celestina Magica szám és felfordulok! – mondta nevetve Remus.
- Akkor most büntetésből - szólt szigorúan Nymphadora és egy pálcamozdulattal bekapcsolta a rádiót, amely zengeni kezdte a „Vággyal teli üst a szív" című Celestina Magica számot – tessék!
A varázsló elszörnyedt arccal feküdt hanyatt az ágyon, a boszorkány odaült mellé és gombolgatni kezdte az ingét. A férfi megfogta a kezét és a szemébe nézett:
- Ennél már csak egy dolog volt borzalmasabb! Hogy nem érinthettelek meg, nem csókolhattam meg a szádat! – morogta és maga mellé húzta a lányt. Nymphadora a fülét és a nyakát kezdte el harapdálni, a férfi szemébe zöld lángok gyúltak.
- Így még Celestina Magicát is elviselem! – súgta rekedten és megcsókolta.