52. fejezet
A sors ajándéka
Az együtt töltött napok elsuhantak, Molly mondta el nekik, mikor érkeznek a gyerekek Londonba és úgy döntöttek a Weasley házaspárral és Mordonnal együtt kimennek fogadni Harryéket. Tonks erre az alkalomra újra rózsaszín hajat választott.
- Végül is így látott, amikor először találkoztunk – magyarázta. - Sajnálom Harryt, nem elég hogy elveszette Siriust még a nyarat is azokkal a rémes muglikkal kell töltenie! Hiába rendes a lakásuk meg a kertjük, ha ők maguk nem azok - tette hozzá.
- Nem hiszem, hogy sok időt fog velük tölteni! Dumbledore azt mondta, hogy amint tud, érte megy - felelte Lupin.
Már a pályaudvaron álltak a vonatra várva és ő még mindig Nymphadora kezét szorongatta.
- Azért nem ártana ráijeszteni ezekre a muglikra, hogy rendesen viselkedjenek Harryvel! - nézett körül az állomáson a boszorkány.
- Azt hiszem, ezt nyugodtan rábízhatjuk Rémszemre!- mondta Remus és a közeledő varázslóra mutatott, aki egy furcsa kerek kalapot viselt a fején. Nymphadorához fordult:
- Már korábban is meg akartam kérdezni, csak valami miatt kiment a fejemből… - folytatta zavartan és elvörösödött. - Mordonnál vizsgáztál?
- Igen, tanított is, én voltam az egyik kedvence! Legalábbis erre következtettem abból, hogy velem mindig nagyon szigorú volt. A fényképen láttad, ugye?
Remus bólintott.
- Az auror - vizsga után készült az a kép. Csak a lopakodásnál hibáztam, de ez elég volt ahhoz, hogy Rémszem eltaláljon egy rontással a karomon, úgy kellett összeforrasztani a csontot.
- De hát azt mondtad, hogy a kedvence voltál!
- Hát Mordonnak elég furcsa módszerei voltak. Ő vizsgázatott le minket, persze más boszorkányok és varázslók is voltak a bizottságban, az volt a feladat, hogy őt kellett meglepni és elfogni. Lewis sokkal rosszabbul járt, mint én. Rá egy röhögő rontást lőtt, még egy héttel a vizsga után sem múlt el a hatása…
Mire a vonat befutott az állomásra Weasleyék is megérkeztek, még az ikrek is eljöttek, büszkén feszítettek vadonatúj, sötétzöld sárkánybőr dzsekijükben. Harry, Ron és Hermione leszálltak a vonatról Mrs Weasley megölelgette őket, azután Hermione szülei is odaértek. Látta, hogy Harryt meglepte az elé érkező fogadóbizottság. Odalépett hozzá és elmondta, mire készülnek, közben Tonks a bejáratot figyelte, ahol Dursleyék álldogáltak. Harry nagybátya leginkább egy jól táplált sertésre emlékeztette, a felesége ellenben sovány volt és magas, mint egy kiszáradt kóró, mellettük állt fiúk, aki szakasztott az apja volt, csak kisebb kiadásban. Nymphadora első pillantásra ellenszenvesnek találta őket, ez az érzés csak fokozódott, amikor észrevette, hogy nem is néztek Harry felé, amikor fiú leszállt a vonatról. Sőt igyekeztek úgy tenni, mintha csak véletlenül tévedtek volna erre és az itt gyülekező gyanús társasághoz semmi közük sem lenne. Tonks csatlakozott a többiekhez és Harryre mosolygott. Látszott, hogy a fiú nem tartja jó ötletnek a nevelőszüleivel való elbeszélgetést, de ez senkit sem izgatott különösebben a rend tagjai közül, Mordon válasza ezt nyilvánvalóvá tette. Nymphadora előre örült, hogy egy kicsit ráijeszthetnek ezekre muglikra. Hermione szüleivel ellentétben, akik barátságosan beszélgettek Arturral, Dursleyék a legmegátalkodottabb, legszívtelenebb muglik voltak, akikkel életében találkozott.
Lupin Harryre nézett és tudta ugyanarra gondol, amire ő: bárcsak itt lenne Sirius. Most már szabadon járhatna, Harry odaköltözhetne hozzá… Aztán inkább elhessegette a gondolatot, túl fájdalmas volt végiggondolni mit veszített, mit veszítettek mindannyian Sirius halálával. Nymphadora a muglikhoz lépett, megrémisztve ezzel Harry piszkafa soványságú nagynénjét, aki inkább lehunyta a szemét csak ne kelljen ránéznie. Mordon segítségével gyorsan tisztázták a helyzetet Dursleyékkal és úgy tűnt a muglik valóban felfogták a fenyegetés lényegét.
Ő újra Harryhez fordult és elbúcsúzott tőle. Ismerte a szemében tükröződő a gyászt és szomorúságot, nagyon is jól, hiszem minden reggel látta, amikor tükörbe nézett és ezt látta Nymphadora tekintetében is. Megvárták, amíg Harry, Dursleyék kíséretében elhagyja pályaudvart és gyalog indultak Tonks lakása felé.
Remus nyitott szemmel feküdt Nymphadora ágyában, a lány hozzásimulva mélyen aludt, de őt elkerülte az álom. Hamarosan itt a telihold, még két nap és ismét eljön a farkas ideje. Aztán újra és újra, amíg csak él. El kell válniuk megint és nem tudja mikor térhet vissza , ha visszatér egyáltalán. Nymphadora megérti majd, hogy el kell mennie, de azt már nem, hogy nem jöhet többé vissza hozzá. Soha nem remélte, hogy lesznek ilyen felhőtlenül boldog, szerelmes napok az életében. Ő minden percnek csak örülhet. Minden együtt töltött óra és nap a sors ajándéka. De a lány nem így látja majd. Nem láthatja így! Neki ezek csak morzsák, be nem teljesülő ígéretek. És ő ennél többet nem adhat, sem boldog házasságot, családot, gyerekeket még csak biztonságot, állandóságot sem. Abban bízott csak, hogy Nymphadora előbb vagy utóbb megtalálja az igazit, aki hozzáillő; fiatal, egészséges és nem ilyen földönfutó nyomorult, mint ő. A boszorkány motyogott valamit álmában, aztán a nyakába fúrta az arcát.
Eszébe jutott az a nyári délután, amikor a kertben sétáltak. A nap sütött és virágillat lengte be a levegőt, a lány mesélt valamit, de ő már nem tudta miről beszél csak a hangját hallotta, a nevetését. Nymphadora virágos ruhát viselt és szalmakalapot, aranyló fürtjein. Azt mondta ilyen romantikus helyhez, ez a külső illik. Ő kopottas, szürke kardigánjában lépkedett mellette:
- Túl szép vagy hozzám!- szólt és megfogta mindkét kezét. a lány a szemébe nézett:
- Számít ez?- kérdezte félrehajtott fejjel.
- Számít! Nem illünk össze - válaszolta szomorúan ő.
A boszorkány koncentrált és a homlokán egy függőleges ránc jelent meg. Ruhája átváltozott, egyszerű lett és kopott, haja szőkésbarnává vált, ősz szálak csíkozták.
- Így jobb?- kérdezte vidáman - Most már összeillünk!
- Szeretlek!- nézett rá ő.
A lány sötét szemében magát látta tükröződni.
- Soha nem találkoztam még olyan férfival, mint te!- mondta ő komolyan és elfordult. - Már az első pillanatban felkavartál. Nyugodt voltál, kedves, okos ugyanakkor zárkózott és titokzatos. Szinte éreztem benned a visszafojtott indulatot és szenvedélyt. Már akkor tudtam valahol mélyen, hogy mindent megteszek majd, hogy előcsalogassam, ami benned rejtőzik. Téged választottalak, és ezen nem változtat semmi!
- Ne mond ezt! - zárta le az ujjaival az ajkát. - Semmi nem tart örökké és nem kívánhatod, hogy ez örökké így maradjon!- látta hogy Nymphadora tiltakozni készül, de nem engedte szóhoz jutni, inkább hozzáhajolt és megcsókolta.