2. fejezet.- Átfagyva várakozni
Épp csak hazaugrott és elpakolt, bár egy régi fényképalbum marasztalta néhány percre. Hátul volt benne néhány üres hely, éjjel, ha hazaér, berakosgatja az utolsó képeket is, hogy teljes legyen az album. Egyelőre csak az asztalkán hagyta, a kis bolhapiszok még a végén kiabálni kezd, ha sokáig váratja a Főhadiszállás előtt. Lecserélte egyenruha felsőjét a hosszabbra és fölé még a fekete kabátot. Ki tudja, meddig fognak dideregni valamelyik őrtoronyba, vagy járkálni a kihalt utcákon.
Edward bizony így is ki volt akadva. Miután feltépte szállása ajtaját és kidühöngte magát testvérének - elmondva az Ezredest mindennek, ami alantas és sértő - fáradtan leroskadt a székre és nekiállt jelentése újraírásának, ami már két mondat után úgy nézett ki, mintha veszett macskák kezébe adtak volna írószert. Al végül lecsendesítette és az asztalhoz parancsolta, hogy legalább ne ölbe írjon… Ezt a szőke félreértette és feldühödve lekiabálta Alphonse egy szál hajtincsét is nagyjából, hogy már ő is csak piszkálni tudja. A fiatalabbik testvér ráhagyta Edwardra, és inkább vissza se szólt. A délután fennmaradó része azzal telt, hogy az idősebbik testvér a fiókba lévő levélpapírokat pár sornyi firkantás után összegyűrte és a kukába száműzte, Al pedig növekvő aggodalommal nézte.
- Nem lesz ez így jó, bátyó… - szólalt meg mikor az utolsó levélpapírt írta a srác.
- Szerintem se… - helyeselt Edward és ezt is összegyűrte - eszek valamit a menzán, mire végzek, már várni fog az a szerencsétlen - húzta el a száját majd öccsére vigyorgott - nyugi Al, nem lesz semmi gubanc!
- Mustang Ezredes miatt aggódom és azért, hogy ha bevered a képét, kirúgnak…
- Megérdemelné! – dohogott Edo - De akkor a kutatásainknak majdhogynem lőttek… Csak ne szóljon hozzám, és megleszünk mi…
- Rendben, bátyó! Azért vigyázz magadra! - csukta be utána az ajtót és aggódva sétált az íróasztalhoz amiben már egy levélpapír se volt… Így még a jelentését se tudja megírni helyette.
A menzán se volt szerencséje, kis híján kipaterolták, elsősorban a ruhája miatt.
- Ide csak katonák jöhetnek, a gyerekétkezde nem erre van! – ragadta karon egy testes katona, magukra vonva a műsorra kiéhezett katonák nem elhanyagolható számát.
- Idióta, én Állami Alkimista vagyok! – fortyant fel az áldozat és mogorván a fazon képébe tolta zsebóráját. A helyzet elfajulását Armstrong Őrnagy előzte meg és egyik kezével Edot terelte egy asztal felé, másikban két tálcát egyensúlyozott.
- Aprónak tűntél a sok katona közt, azért kezdett ki veled. Jó étvágyat, Elric úr! – tette elé az ételt és Edo kivételesen nem kapott agyvérzést az „apró" szócska miatt. Picit fortyogott még és fáradtan neki kezdett a levesnek.
- De jó főtt ételt enni… - mondta percek múlva a tányért eltolva és hálásan nézett fel az Őrnagyra.
- Gondolom… - bólintott a férfi- gyakrabban visszajöhetnétek… Nem jó az, ha olyan sokat távol vagytok mindentől.
Edo lassan bólintott, nem szeretett volna ismét vitázni. Amúgy is… igaza volt Armstrongnak. Néha túlságosan hosszú időre tünedeznek el.
- Megyek, nem akarok Mustangnak újabb lehetőséget adni, hogy piszkálhasson… - állt fel és tálcáját leadva kisietett. Armstrong aggódva nézett utána. Hisz még olyan gyerek, és már mennyi gondja van!
Hiába, Roy Mustang még sehol se volt…
Lehuppant a Főhadiszállás előtt az egyik lépcsőfokra és várt… A nap már lement és azt a kevés meleget, amit adott is magával vitte. Edward fázósan összehúzta kabátját és elmormogott valamiféle sértést az Ezredesről. Néha egy-egy katona sietett el mellette, hazafelé tartva a munka végeztével, de ő csak ült egy helybe és már remegett. Nagyon fázott, egy tiszt megállt mellette és sajnálkozva nézett le rá, ahogy rázta a hideg és térdét átölelve, fejét ráhajtva ücsörgött.
- Hé, eltévedtél? – szólította meg végül. Edo fáradtan nézett fel.
- Ahhoz magának semmi köze… - szipogta és fejét visszaejtette a térdére. Lábai elgémberedtek és talán már akkor felfázott, mikor leült a hideg kőre ilyen időben.
- Gyerek létedre igencsak fel van vágva a nyelved, nem gondolod? – kérdezte a férfi és gúnyosan elmosolyodott -, de ahogy érzed… a cukros bácsik pont az ilyen falatkákra vadásznak, mint te… - sietett tovább fejét csóválva.
- Ezek a mai fiatalok, elképesztő, milyen magabiztosak és senki se figyel oda rájuk, hogy ne bóklásszanak egyedül sötétedéskor… - mormogta hazafelé véve az irányt.
Edo rosszkedvűen nézett utána és már ereje sem volt felhúzni magát és visszaszólni. Egy meleg, puha ágyat és nyugalmat akart, semmi egyebet… Mióta megérkezett, nem volt ideje rendesen pihenni és kiheverni a hosszú utat. Fiatal arcára szomorú kifejezés ült ki, ahogy a hideg és fáradtság lassan maga alá gyűrte.
Váratlanul feltűnt az Ezredes, az összegömbölyödött kis alkimistát hamar észrevette. Rögtön odasietett, de mivel a fiú fel sem nézett rá, óvatosan a vállára tette a kezét.
- Nahát… - söpörte le a fehér kesztyűs kezet és hangja be volt rekedve. Kicsit megköszörülte torkát, hogy értse Mustang a szavait - Kicsit sokáig húzta a randit, nem gondolja? – tápászkodott fel és sziszegve dörzsölte meg elmacskásodott és fájó tagjait.
- Mondhatjuk így is… - hagyta Roy, beletörődve a fiú gyűlöletébe. Tisztán érezte a megvetést felőle, újabb tüskéként fúródva ez is a szívébe - Indulhatunk? – érdeklődött, kivívva egy újabb megvető pillantást beosztottjától.
- Csak haladjunk, jó? – húzta össze magán újra a kabátot, de az most se segített rajta. Átfagyott, és ezt csak egy forró fürdő, gondoskodás és kiadós alvás orvosolhatta volna.
Némán lépkedtek egymás mellett, Roy a büszkesége miatt nem kérdezte, mi van vele, Edward pedig dacból nem mondta, milyen vacakul érzi magát. Az őrtoronyt mire elérték, csak az utcai lámpák adtak némi fényt. Az idő vészesen lehűlt és gyenge, de annál hidegebb szél fújt. Belekapott a két alkimista kabátjába, megcibálta azt és csontig hatolt jéghideg ujjaival.
A torony csak annyiban különbözött egy átlagos magaslestől, hogy fedett volt… Két katona elfeküdve épp csak elfért, a szél befújt, tovább fokozva kettejük közt az ellenszenvet.
A környék meglepően csendes volt, ember se járt éjjel feléjük, nem hogy gyanús alak. Ed dideregve nézett néha fel, egyre többször elbambult és felriadva a hideg tovább ostromolta. Arcát kezére hajtotta és hirtelen nem is tudta, mi enyhített helyzetén. Roy levette kabátja alól a hosszú egyenruhakabátot és ráterítette, míg rajta csak az ing, nadrágja és a visszavett hosszú, fekete szövetkabát maradt. Ő is nagyon fázott, de nehezen viselné, ha Edward mellette betegedne meg. Kicsit közelebb is kerültek egymáshoz, de nem csak azért, mert a két test szorosan egymás mellett volt. A fiatal alkimista rövid időre elfeledte önérzetét és hálásan fogadta el a másik közelségét.
Hosszú órák múlva telt csak le apróbb küldetésük, Edwardot már az sem érdekelte, merre mennek. Odafelé sem figyelte az utat, visszafelé miét lett volna érdemes? Követte felettesét, szemei előtt lebegett egy fűtött lakás és kényelmes ágy képe, kizárva a mellette lépkedő személyt.
Mustang lakásán dacosan nézett körbe, jelezve, nem bízik a férfiban, utálja őt, csalódott és nincs jó kedve. A lakás áldásos melegének hála a kedve egy kicsit jobb lett, a nála több számmal nagyobb kabátban esetlenül huppant le a kanapéra és húzta fel a lábait. Roy eltűnt előbb a konyhában, majd a fürdőben.
A srác kellemes bágyadtsága a láz eső tüneteit jósolták, méla unalommal odébb bökte automail ujjával a kis asztalkán lévő újságot, majd egy előző napit. Mozdulatai értelmét ő maga sem látta, de tehetetlen volt utált felettese rezidenciáján. Az újság után új tárgy után nézett, de csak egy mappa és fényképalbum jelentkeztek a kiszemeltségért. Minden életkedvet mellőzve kihúzta a mappát az album alól és a fürdő irányába pillantott. A férfi az előbb engedte meg a vizet. Belenéz néhány papírba, attól nem fog összedőlni a világ… Sosem tudta, mivel foglakozik egy magas rangú katona, hát itt az ideje. Szétnyitotta a mappát és kicsit megdöntötte, hogy tartalma kijjebb csusszanjon. Maes mosolygott az első képről, karján Elyshia ült és a kamerába integetett. Edward értetlenül nézte meg a következőt, majd sorba mindet. Az ősrégi jelentéshez érve furcsa gondolata támadt és összeszorult szívvel ő is végighúzta ép ujjait az aláíráson. Átolvasta magát az iratot, de az egy teljesen hétköznapi jelentés volt. Több mint egy éve íródott… Miért őrizgeti ezt a mappát Mustang? Ennyire fontos volt számára Maes? Visszatette a mappát az album alá, de abba is belelapozott. Meg is döbbent rendesen, hogy abban nem a barátnői fotói szemeztek a kamerával, hanem többségük a katonaságban készült. Roy és Maes nézett vissza a legtöbbről, de nem volt ideje elmerülni nézegetésükben.
A fürdőben elállt a zuhany, pár apró nesz és két perc múlva Roy lépett ki törülközőben és a hálóba igyekezett. Útközben megtorpant és gyanakodva méregette a szőkét.
- Parancsol, Ezredes úr? – kérdezte Ed felhúzott szemöldökkel, de rekedten és fáradtan nem hatott túl komolyan. Mustang is csak mosolygott rajta.
- Csak megnéztem, mit csinálsz… túl ártatlan arcot vágsz, gyanús vagy te nekem… - csóválta meg a fejét és eltűnt az ajtó mögött.
Ed az asztalra nézett és úgy gondolta, azon semmi nyoma nem maradt előbbi kutakodásának. Aprót sóhajtott és feljebb kúszott a kanapén, Maes emléke még túl fájó volt. Váratlanul érte és még nem volt ideje feldolgozni. Hogy is halhatott meg, mikor még egy éve még őt is fényképei százával zaklatta? Több mint egy év… és ő csak pár hete szerzett róla tudomást. Akkor nagyon csúnyán beszélt az Ezredessel, pedig az albumot elnézve, igenis fontos lehetett neki. Legjobb barátok? Talán…
- Zuhanyozz le, jót fog tenni - szólalt meg mögötte Roy és a konyhába ment megcsinálni egy teát. Ed nagyot sóhajtott, esze ágában se lett volna kibújni a meleg kabát rejtekéből, de így se maradhat örökké… Kabátostul becsoszogott a fürdőbe és magára zárta az ajtót. Fázósan vetkőzött, ruhái sértették láztól forró bőrét. Ő mégis fázott. 10 percig próbálta folyatni magára a forró vizet eredmény nélkül. Szédült is már, feje lüktetett és talán sose kívánta ennyire azt a pihe-puha, meleg ágyat.
Saját ruháit nem volt kedve visszavenni, így a frissen mosott halomból kiemelt egyet Roy pólói közül. Puha és illatos anyagát kifejezetten vonzónak találta, fölé pedig - hogy remegését csillapítsa - visszavette az egyenruha hosszú kabátját is. Ilyen felszerelésbe kilépve a nappaliban két bögre teával ülő Royt egészen meglepte.
A férfi szolidan végigmérte, a kabát tökéletesen takarta nyakig. Edward leült mellé és már fel is húzta lábait és orrig eltűnt a szövet alatt. Jólesőt szippantott és barátságtalan pillantást vetett Főnökére.
- Teát? – bökött az asztalon gőzölgő ital felé, Ed csak kimérten biccentett, és míg előhúzta a kabát alól egyik kezét, Roy elé is tartotta. Belekortyolt a forró teába, minden nyeléssel érezte, kezd felmelegedni.
- Aludj csak a szobában, én elleszek itt kint is- mutatott az ajtóra és Edwardnak nem kellett kétszer mondani…
- Remek ötlet… - jelent meg egy picike félmosoly az arcán.
Kiitta a teáját és a kabátot szorosan magán tartva elslattyogott a szobába és csak egy pillanatra fordult hátra, míg Mustang szólt hozzá.
- Van paplanom, a kabátot akár itt is hagyhatnád… - mutatott a túlméretezett ruhadarabra, Ed erre csak szorosabban fogta magán. Csak egy póló volt rajta és nem kívánt most a férfi előtt sztriptízelni. Különben is, az Ezredes fagyjon meg - gondolta válaszra sem méltatva és behúzta maga mögött az ajtót.
Még sosem járt Mustang lakása közelében sem, nem hogy a hálójában… Egyszerű, de elegáns berendezés, az ágy mellett az éjjeli szekrényen egy óra, pár könyv és egyetlen fénykép. Ed ismét csak csodálkozni tudott, a képen Mustang csapata volt. Az Ezredest Maes ölelte át, a tőle megszokott hatalmas vigyorral. Vajon tudják, hogy a Főnöküknek mégis ilyen fontos helyet töltenek be az életében?
Ilyen gondolatokkal bújt be a számára hatalmasnak tűnő ágyban. A szálláson vagy ahol meg szokott szállni út közben, csak egyszerű, egyszemélyes ágyak vannak. A kabátot az ágy szélére tette és lekapcsolta a villanyt. Középre feküdt, orra hegyéig húzta a paplant és összegömbölyödött, hogy ne fázzon annyira. Rögtön elaludt és reggelig fel sem ébredt.