3. fejezet- Az álarc mögött
Roy aggódva ült le az ágy szélére. Edward arca forró volt és kipirult, máskor agresszív viselkedését tompa tekintet és megszeppentség váltotta fel. Elég védtelennek érezte magát, még csak Alnak sem tudott szólni… Útjaik során sose betegedett meg annyira, hogy tehetetlenül kellett feküdjön. Na, jó, mikor Scarral összecsapott, vagy a Homunculusokkal az 5.-ös Laborban, elég szánalmasan mutathatott. Ráadásul Mustang akkor is látta, mint ahogy az ájulásáról is, még alkimista pályafutása elején, a halott nőt meglátva, akit Darabolós Barry ölt meg. Kezdett nem csodálkozni azon, miért tartja főnöke csak egy nagyszájú kölyöknek.
- Megvagyok… ki menne, míg felöltözök…? – motyogta rekedtesen Edward, épp csak ülő helyzetbe tornázva magát. Rettenetesen gyengének érezte magát, izmai fájtak, feje lüktetve fájt.
- Nem - jött a határozott válasz Roytól, Ed értetlenkedve nézett fel - bemegyek dolgozni, Alt már felhívtam, csodálkozott, hogy beteg lettél- vigyorgott gúnyosan, mintha ő másképp gondolná.
- Nem tarthat itt… - makacskodott Ed, mintha lenne ereje igenis felkeni és vissza mennie a saját szállására.
- Nem is akarlak, te vagy olyan állapotban, hogy maradnod kell - biggyesztette le ajkait Roy és vitát lezártnak tekintve Ed kezébe nyomott egy bögre forró teát - majd jövök.
Otthagyta a beteg srácot, mutatva, ő egy komoly és szívtelen férfi, aki inkább megy dolgozni, mintsem a beteggel maradna. Legalábbis Edward így érezte. Kicsit bántotta Roy viselkedése, de hát mit eméssze magát ezen? Mindig is egy arrogáns, tetű embernek tartotta, ez most csak tovább erősödött.
Óvatosan letette a bögréjét, hogy visszafeküdhessen. Megint fázni kezdett, pedig arcát tűzforrónak érezte. Tényleg csúnyán megbetegedett, és ez is Mustang hibája…! Egyetlen pozitívum, hogy azért kedvesen felajánlotta a kabátját. Jobban belegondolva, a saját ágyát is. Nem túl kellemes gondolata támadt. Vajon hányan fordultak meg Mustang ágyában…? A férfi híres volt arról, milyen nőcsábász… Edward szinte várta, mikor toppan be egyik barátnője, és lepődik meg, nem az fekszik az ágyban, akire számított…
Sóhajtott és elhessegette a felettébb bosszantó képeket. Fáradtsága erősebbnek bizonyult akaratánál és rémképek sokaságával aludt el.
Néha pár percre felriadt, nehezen a teáért nyúlt, ivott egy kortyot és sziszegve visszaette. Alig bírt nyelni is…
Roy az irodájában igyekezett összeszedni magát. Míg egyedül volt, elrendezte az íróasztalát, amin glédában álltak a számára kellemetlen feladatok…
Levelek, jelentések, számlák, mindenféle rá váró papír. Ezredesként más munkát is el tudott volna képzelni magának, mint a tintanyalást. Végül kiválogatta a fontosabbakat és nehezen, de rávette magát, hogy figyelmesen és kötelességének megfelelően elolvassa, majd amit kellett, azt aláírja, amihez írni is kellett valamit, írt… Dél is elmúlt, mire a feladni való leveleket is megcímezte és a legsürgetőbb jelentésekhez is odabiggyesztette aláírását. Riza futott be végszóra, Roy büszkén lengette meg a kész munkákat.
- Szép napot Riza. Végeztem a fontosabbakkal, leadom őket gyorsan. Megtennéd, hogy ezeket a leveleket bedobnád a postaládába? – köszöntötte majd bízta is meg azonnal a nőt, aki meglepett arccal nézte felettese kapkodását.
- Természetesen Uram, segíthetek még valamiben? – vette át a leveleket, szemét végigfuttatta az asztalon. Mustang kivételesen szép munkát végzett, az elmaradása a Führer illetve más hivatalos személy, intézmény felé csekély volt immár.
- Nem Riza, köszönöm. Még van egy kis elintéznivalóm. Ha keresnének, megmondanád, hogy sürgősen el kellett mennem valahová? – kérte még, a nő diszkréciója igen fontos volt most. Sietnie kell, ha még az orvost is elakarja csípni. Edward biztos pocsékul lehet, hogy nincs mellette senki…
- Remélem, erre nem kerül majd sor. Menjen csak.
Mustang alig fél órája hagyta el a Főhadiszállást, már be is toppant Al. Illedelmesen kopogott és aggódva érdeklődött bátyja iránt, hogy az Ezredes hívta, betegen fekszik. Riza először meglepődve hallgatta a fiút, de aztán rájött, ezért sietett úgy a felettese. Szája sarkában apró mosoly bujkált, talán, ha egymásra vannak utalva, oldódik a feszültség. Megnyugtatta Alt, hogy nem kell félteni Edwardot, remekül ki fog jönni az Ezredessel. A fiatalabbik testvér már nem így gondolta, mégse tehetett semmit. Beletörődött, hogy nem segíthet, de másnap mindenképp meglátogatja, ha kell, az Ezredes lakásán.
Roy Mustang végigsietett az épületen és a szabadba kiérve rögtön megcsapta a hűvös szél. Már tavasz volt, az időjárás mégis téliesen zord maradt. Sokan aggódva figyelték a gyümölcsösöket, kerteket, milyen kárt fog a kitartó hideg tenni bennük. Royt mindezek nem érdekelték, a katonaság alatt volt ideje hozzászokni a hideghez. Sajnálatra, Central kifejezetten hűvös és nedves város. Karba fonta kezét, hogy a hideg ne hatoljon csontig- bizony hiányolta hosszabb egyenruhakabátját, derekán érezte a különbséget. Edward kisajátította este a kabátot, be kellett érje a rövidebb, hétköznapi viselettel.
Elegánsan nézett ki, ahogy fekete kabátjába, hajába belekapott a szél ő pedig kihúzva magát haladt. Az orvoshoz becsengetve szívből remélte, otthon lesz az idős férfi. Régről, még az Ishbali háború idejéből ismerte a kiváló orvost, de csak nagyon ritkán tért be hozzá. Az emlékek túl élénken éltek még benne.
Egy perc nem sok, annyi sem telt el, bentről egy rekedtes hang szót ki, hogy pillanatok kérdése és már megy is.
- Mustang Ezredes! Kerüljön csak beljebb! – invitálta be kedvesen az alacsony öregúr. Már jócskán benne járhatott a korban, de mozdulatai meghazudtolták: fürge és élénk volt.
- Elnézést kérek, amiért zavarom. Szükségem volna a segítségére…
Mustang rövidesen újra a széllel szembe sétált, oldalán a korsodó doktorral. Röviden beszámolt neki, miért kereste fel, és az idős bácsi mosolyogva hallgatta. Mustang kissé elvörösödött, amit a doktor annak ellenére is kiszúrt, hogy a csípős szélben amúgy is ki volt pirulva.
Biztosította, hogy a beosztottja sorsa igenis fontos neki, amit hümmögve hallgatott Amfor doktor. Megnézi a fiatal srácot, de ha ilyen gyakran jár vissza Centralba, talán állandó doktornak is meg kéne néznie. Aki talán az orvosa is lenne. Ő készült nyugdíjba vonulni és praktizálását minimumra csökkentette - csak azért dolgozott még, mert régi betegei nehezen viselték volna pályája abbahagyását.
Egy útba eső étteremnél Roy elnézést kért és betért pár percre, hogy felvegyen egy rendelést. Edward még nem is evett semmit, otthon, ami van, abból meg nem fog tudni normális ebédet összehozni.
- Menjen csak előre! - engedte a doktort és mutatta az utat a hálóba. Nehezen viselte közben a furcsálló pillantásokat. Semmit se csinált a sráccal, csak egyszerűen magánál tartotta, ne legyen egyedül a szállásán, miközben valószínű, hogy miatta betegedett meg.
Edward lázálmából lett felkeltve, ijedten nézett fel az ismeretlen arcra. Az öreg hamar megnyugtatta és kis táskáját az ágy mellé tette. Kipakolt néhány holmit majd megkérte Edet, húzza lejjebb a paplant, hogy megvizsgálhassa. A beteg elvörösödött és inkább még feljebb húzta azt. Csak egy póló volt rajta, ami ugyan hálóingként takarta, felettese előtt mégsem szeretett volna abban mutatkozni.
- Hé, Ezredes úr, kimenne..? – motyogta elvörösödve, fejét elfordítva hogy ne kelljen ránéznie.
- Ahogy gondolod… - emelte maga elé kezeit Roy és vállat vont. Kisétált a szobából és a kanapéra ülve várta, kijöjjön Amfor és elmondja, mennyire súlyos.
Amfor azon doktorok közé tartozott, akik nem szeretik a beteget még szégyenbe is hozni… Az automailekről sok mindent tudott, többek közt azt is, a végtagfájdalmaknál-, ami a láz gyakori velejárója- még plusz fájdalmat jelent. Szakértő kezekkel hajlítgatta, simította az automaileket, Edward nem kis meglepetésére. Nem kedvelte az orvosokat és a Centraliakkal különösen kerülte volna a kapcsolatot, miután Al a vizsga befejező részét az orvosi ellenőrzés bizonytalansága miatt nem tehette le. Ez az orvos viszont más volt. A hadseregnél megszokhatta az automail látványát- sok katona nála szerelt le - és kellő szakértelemmel rendelkezett.
- Fáj, igaz? – kérdezte, de Edo arca már választ is adott rá…
Roy megköszönte az orvosnak a gyors ellátást, majd elkísérte egy darabon. Edward elég csúnyán megbetegedett, pár napig jó lenne nyugton hagyni és egy kis törődés se ártana neki…
Mikor már egyedül sietett a metsző szélben a gyógyszertár felé kiváltani Ed gyógyszereit, elgondolkozott, miért hiszi az orvos, hogy kikezdett az alkalmazottjával… Persze, megfordult a fejében, mi lenne ha… de ezt rögtön el is hessegette. Ed több mint valószínű, hogy mélységesen megveti őt, és egy ilyen próbálkozás után csak tovább mélyítené ellenszenvét.
A gyógyszertárban elhadarta az eladónő, mit és hogyan tegyen a gyógyszerekkel, de azt már akkor elfelejtette, mikor fizetett és távozott.
Az ebéd még jó meleg volt, mikor betért érte, igyekeznie kellett haza, nehogy elhűljön.
Hazafelé az erős szél mintha kifújta volna a többi információt is, a konyhájában már tanácstalanul forgatta a tablettákat. Négy féle, mind annyira más… és az egyetlen, aki értett a 'gyerekekhez'…
Glacier örömmel kisegítette, a telefonba pedig Elyshia is vidáman belekotyogott. A nő elmesélte, miután elment, nagyon jó kedvű volt, és most a telefonnál is kitalálta, ő hívta őket… Biztos azért, mert az apjával közel álltak egymáshoz, és a kislány ezért a bizalmába fogadta.
Mustang mosolyogva tette le a telefont és nagyobb kedvvel vette kézbe a gyógyszereket. Glacier elmagyarázta, melyiket hogyan és mivel kell beadni, a nőbe pedig feltétel nélkül megbízott. Előbb a pezsgőtablettát és egy kis ételt, ami nem terheli a beteg gyomrát… Azaz a sütemények és társaik kizárva, emlékeztette magát gyorsan és krumplit tett ki egy tálra.
Nem volt még ilyen helyzetben, de azért igyekezett…
Megállt az ágy mellett kezében a tányérral és pohár zöldes színű löttyel. Ed bágyadtan nyitotta ki a szemét és egy köszönömöt megejtve átvette a poharat. A teája rég elfogyott ő pedig majd' szomjan halt. Megakarta említeni Roynak, hogy egy szemét alak, aki itt hagyja meghalni, de mérge gyorsan elpárolgott. A férfi mégiscsak hívott hozzá orvost és pökhendi viselkedéséből is visszavett. Az ágya pedig a födi paradicsom volt…
- Egyél egy keveset, nehogy jobban legyengüljél… - nyújtotta felé a tányért és Ed most érezte csak, tényleg mennyire gyenge. Étvágya viszont nem volt, épp csak turkálta az ételt, meglepve felettesét. Ha nincs étvágya, tényleg nagyon rosszul érezheti magát…
- Köszönöm… - nyújtotta vissza a félig üres tányért pár perc után.
- Kérsz még valamit? – kérdezte még az ajtóból, a fiú fejrázással válaszolt-, ha bármi van, kiabálj, a nappaliban leszek… - hagyta magára, had pihenjen.
Estig néha benézett hozzá, hogy érzi magát, Edo minden alkalommal kissé visszafogottan viselkedett. Később csúnyán felment a láza újra és Roy iránti ellenségeskedését is tejesen elhagyta. A férfi sejtette, hogy szelídsége a betegsége miatt van és enyhe lelkiismeret-furdalást érzett. Szegény Edward ki tudja, mióta ült a hideg kövön és utána is elrángatta hosszú órákra egy szeles toronyba.
Éjszaka magára kellett hagyja, egész hétre ő vállalta, hogy kinéz a többi őrposztra is. Már bánta, hogy nem utasította el, de így legalább délben már hazalóghatott, arra hivatkozva, hajnalig fagyoskodott és valamikor pihennie is kell, hogy odafigyeléssel tudja végezni a munkáját.
Fáradtan, átfagyva érkezett haza, kabátja még mindig Ed mellett, az ágyon volt, és valamiért nem karta a sráctól azt elvenni. Átöltözött, teát melegített és rögtön a fiúhoz sietett megnézni, változott-e valamit az állapota.
Leült az ágy szélére kezében a teával és kisimított egy tincset Ed arcából, aki erre motyogott valamit. Roy nem értette, de keze alatt forró volt a bőre, ami aggódással töltötte el. Óvatosan felébresztette, hogy igyon egy kis teát és vegyen be még egy gyógyszert.
Szinte még azt is jobban elviselte, ha kiabált vele, tiltakozott és hisztizett, mint ez a csendes, sápadt Edwardot.