7. Közel s mégis oly távol

Egy mosoly sokat változtathat szinte bármilyen helyzetben. Így volt ez Royjal is, Ed mosolya bearanyozta a napja hátralévő részét.

A srác a nagy csoki evés után jókedvűen visszamászott az ágyba, előtte még bíztatta Royt, egy hosszú hétvégéje lesz rendet tenni az íróasztalon, ami jobban hasonlít háború sújtotta övezetre, mint munkaasztalra, és persze elég idő lesz a papírmunkára is.

Roy fintorogva zavarta aludni… Saját lakásán van, de ez a kis bolhazsák ugráltatja!

Nincsenek problémái a kényelembe helyezkedés fogalmával, az biztos, nézte néhány óra múlva sóhajtva az ajtófélfának támaszkodva, miként terpeszkedik el Edward az ágyon. Már nem túl beteg, ha kitakarózva, kitekeredett pózba szuszog…

Néhány percet még megengedett magának, nézve a fiatal alkimistát, miként alszik, emelkedik és süllyed a mellkasa, haja a vállára és párnára omlik… Szép látvány volt, sőt, gyönyörű… mint egy kis chibi angyalka, mosolyodott el és indult vissza rendet tenni.

Elmúlt a délután is, a kinti világ sötétségbe borult, csak az utcai lámpák és a házakból kiszűrődő fények adtak némi világosságot.

Mustang hosszúra nyújtott léptekkel haladt a lakása felé, mihamarabb érezni szerette volna a falak közti melegséget, a kellemes illatokat, és nem azt a csípős, kinti hideget, ami épp lejjebb tornázta kedvét. Fázott és nyűgös volt, amolyan két szék közé esve érezte magát. Csak egy kicsit lehetne bátrabb, merne lépni, és legalább a kétségek nem gyötörnék. Egy hétvégét tölt a fiúval, és mégsem. Míg a közeli boltig elsétált, elgondolkodott különböző alternatívákon, mint például, hogy egy csók után bevallja neki, több is lehetne közük, mint munkaviszony. Ezt rögtön el is vetette, tejesen idiótának érezte magát. Egy csók után fejét szedné a kis törpe, nem hogy végighallgatná. Eszébe jutott a lassú hódítás is, hogy előbb elviszi étterembe, színházba… no de ez aligha érdekelt volna egy 17éves fiút.

Felsietett a lépcsőkön, az ajtó előtt csörgött egy kicsit a kulcsokkal, és még akkor sem volt semmi értelmes ötlete, mikor a kabátját, csízmáját a fogasnál helyezte el.

A nappaliban egy fújtató, módfelett dühös chibicicával került szembe…

- Nem azt mondta, hogy a hétvégén itthon lesz? – kérdezte a haragos pöttömke, Roy még zavarba se jött, higgadtan szelte át a nappalit és lépett az íróasztalához.

- Mélyen aludtál, ha felkeltelek, most az lenne a bajod. – válaszolt a boltív túloldaláról.

Ed puffogva követte a kis elkülönített részhez, ami akár dolgozószoba címet is kaphatna, ha a ház ura tudná, mit is jelent a szó.

- Így viszont a frászt hozta rám, hogy valaki kaparássza az ajtót… - morgott a szöszi, elárulva magát, hogy eddig aludt.

- Neked aztán van alvókád! – nézett fel a férfi döbbenten, kezében egy csomag írólappal szenvedve. Óvatosan letépte egy helyen a celofánt, így nem csúszott szét az egész csomag, de kényelmesen ki tudta húzni belőle a lapokat.

Ed elpirult és ártatlanul pislogott.

- Kényelmes az ágya, így jóval többet alszom, mint szoktam… na meg ez az átkozott meghűlés is…

- Nem baj, pihenj csak, jövő héttől, ha jobban vagy már, vár a munka téged is! – Bíztatta felettese, emlékeztetve, miért is kell Centraban maradjon.

- Már alig várom… - vágta a pofákat Ed és inkább megfogadta Mustang tanácsát: visszament aludni…

Roy félrefordított fejjel nézett utána, míg a srác alakja el nem tűnt. Tippje se volt, mi ütött a fiúba, még nem látta ilyennek. Csak óvatosan mert eljátszani a gondolttal, hogy talán kötődik hozzá. Ha csak egy kicsit is…

Valamivel jobb lett a hangulata, a levélpapírra felírta a címzést, egyenesen a Führernek és megírta a jelentést alig egy óra alatt. Egy következőt egyenesen a tanácsnak, melyben afelől érdeklődik, lehetne e Centralon belüli küldetéseket kapjon. Ezzel is a szokottnál gyorsabban végzett, így a hétvégéje tényleg szabad lesz.

A két fontos dokumentumot gondosan eltette, az asztalon összébb pakolt, majd a konyhába ment megmelegíteni a vacsorának valót.

Ed a finom illatokra álmosan, korgó gyomorral botorkált elő.

- Rémes ez a megfázás, egésznap csak aludnék… - motyogta zavartan, Mustang napok óta csak ápolgatja és tűri a nyűgösködéseit. Csak most gondolt bele igazán, mennyire esetlen… A többi munkatársát aligha kell a saját lakásán elszállásolja. Aggodalmának hangot is adott.

- A hócipője is tele lehet már velem, igaz? – kérdezte csendesen.

Roy hátranézett a válla felett, arcán lágy mosolyféle ült.

- Valamennyire az én hibám. Még nem kellett Centralban komolyabb szolgálatot teljesíts, mégis megvárattalak az első napon. Sajnálom, több időt kellett volna adjak, de a Führer már siettetett… - fordult vissza a serpenyőhöz és lassan kevergette az ételt. Az étel sercegése és fakanál tompa edénynek ütközése töltötte be a konyhát.

Ed meglepetten figyelte a férfi hátát. Az elmúlt pár napban több meglepetés is érte vele kapcsolatban, és a kezdeti gyűlölet, ami fájón hasított a szívébe, akárhányszor a jelentése hamvait látta lelki szemei előtt, lassan eltompult. A világ minden kincséért sem vallotta volna be, kedveli a férfit, de a mosolyáért talán mégis…

- Néha még kedvelem is magát… - mosolyodott el. Felkönyökölt az asztalra, állát két tenyerébe ejtette.

Mustang egy pillanatra megdermedt, vajon jól hallotta-e? Hátrafordult, a fiú mosolya az ő száját is fölfelé görbítette. A fiatalabb katona zavartan sütötte le a pillantását, ez egy nehéz vallomás volt. Roy felé mindenképp.

- Akkor ezt a hétvégét akár túl is élheted, nem igaz? – tett le egy vágódeszkát az asztalra, rá a serpenyőt. Két tálat vett elő és villát. – Szedj, amennyi jólesik!

- Köszönöm… Igen, kibírom. Az ágyában mindenképp, nem ilyenekhez vagyok szokva… - vallotta, felettese erre csak kuncogott.

- Nem vicces…

- De az.

- Mégis mi? – kérdezett rá Ed értetlen pofival. Közben nem felejtett el szedni a tésztából.

- A szállás se olyan nagyon kényelmetlen. Te mész rossz helyekre aludni.

- Mintha lehetne válogatni, mikor a hófúvás elől keresünk menedéket! – morogta sértetten. Mustang könnyen beszél, itt, Centralban ilyen gondjai nem igen lehetnek.

- Ha csak azt nézem, amit néha említesz a jelentéseidben, tényleg nincs miből válogatni. Én is fáztam eleget még fiatalabb koromban.

- Nehéz elképzelni… - rágta meg gyorsan Ed a falatot. – Ez finom. Glacier remekül főz.

- Egy angyal. Mikor megtudta, hogy beteg vagy, rögtön kisegített. – bólintott a fekete hajú és Ednél jóval lassabban fogott neki az ételnek.

- Van benne valami! Hatalmas szíve van, és én még csak meg sem látogattam őket… - hasított belé a lelkiismeret-furdalás. – Ha meggyógyultam, átmegyek látogatóba, de most inkább meséljen! Tehát nem mindig ült az irodában? – tért át egy számára addig ismeretlen terepre. Mustang és a fagyoskodás a hidegbe!

Roy mélyet sóhajtott és letette a villáját.

- Így igaz, nem irodában kezdtem. Előbb a kiképzéseket kellett elvégezni az Állami Alkimista vizsga előtt. A szálláson sokszor volt hideg és mindennaposak voltak a megfázások. – kezdett mesélni, visszaemlékezve a régi szép időkre. Akkor még Maes élt… Lehunyta két szemét, erre jobb nem is gondolni. Menekült barátja emléke elől. Ed észrevette a férfi hangulatváltozását és arcának fájdalmas rezdülését… Előző nap belenézett abba a dossziéba, ami az asztalon hevert védtelenül az ő kíváncsi pillantásától. Tudta, hogy kire gondol a férfi.

- A fronton volt a legrosszabb… - szólalt meg hirtelen, szemei immár nyitva, de üvegesen meredtek előre. Távoli tájakon járhatott… - A nappalok perzselőek, az éjszakák fagyosan hidegek. Egymást melegítettük, hogy ne fagyjunk meg vagy kapjunk tüdőgyulladást. A háború után rengeteg felkelés és kisebb harc folyt, vagy folyik a mai napig. Most se irodai munka az egyetlen, ha hívnak, mennem kell, akár küldetés, akár harc…

Ed szomorúan figyelte, újabb arcon csapásként érte a férfi minden szava. Teltek az évek, hogy ő is a hadsereg kutyája lett, de a közvetlen falkavezérnek az éltéről vajmi keveset tudott.

- Jelenleg sincs béke. Engem is bármikor behívhatnak, ugye? – hajtotta le fejét a szöszi.

- Elvileg igen, gyakorlatilag számításba veszik a korodat és tapasztalatlanságodat. Ne feledd, semmilyen katonai vizsgád nincsen, bár Állami Alkimistaként így is erősebb vagy, mint az átlag katonák.

- Annyira felesleges ez az egész… háborúra csak háborúval lehet felelni, egy örök körforgás! Sehová se vezet, és ezt a Führernek is tudnia kéne!

- Biztosan tudja, ahogy azt is, mennyire sokat számít a háborúban való részvétel. Csak úgy tudunk erősek maradni a többiek közt, ha tartunk egy szintet.

- Romlott világ a hadseregé…

- Az alkimistáké még inkább. - tette hozzá alig hallhatóan Mustang.

Ed tiltakozni szeretett volna, de inkább nem tette. Ránézett fémujjaira, érezte, milyen erős ez a végtag, tudta, mire képes vele az alakításoktól, és hogy ő mifélévé alakítja, ha úgy látja jónak. A férfinak tökéletesen igaza van, az alkimisták világa több mint romlott, félelmetes.

- Ennyire nem kell elkeseredni! – hajolt a szomorkás arccal előre meredő szöszihez és veregette vállon – Holnap lesz még egy kis elintéznivalóm, elleszel addig?

Ed elmerengve nézte a férfit, így, civilben mennyivel közvetlenebb. A kérdésnek már kevésbé örült, egyedül egy majdnem idegen lakásban, és különben is, nem arról volt szó, hogy otthon tölti a hétvégét? Ezeket mind nem mondta ki hangosan, csak aprót bólintott.

- Hogyne, majd elfoglalom magam valamivel.

- Nyugodtan nézd át a könyvespolcokat, talán akad, ami érdekel.

- Meglesz. – túrt villájával az ételbe, majd épp csak leeszegette. Elment az étvágya, furcsa érzés kerítette hatalmába és gyomra is bukfencet hányt.

- Ha nem kérsz többet, nem kell megegyed. Elmosogatok, menj csak pihenni.

- Köszönöm, finom volt. – állt fel, Mustang már pakolt is el.

Tett egy látogatást a fürdő felé, náthásan hamar tehernek érezte a szinte perzselően forró víz páráját, és ahogy volt, egy törülközővel az oldalán lépett ki. Tekintete találkozott az enyhén meglepett Mustangéval, elpirulva kapta el pillantását, ahogy a férfi is.

- Nem zavarja, hogy napokra kitúrtam a megszokott, kényelmes ágyából? – tette fel motyogva a kérdést, csak hogy oldja a köréjük telepedő kínos csendet.

- Ki lehet bírni, nem olyan vészes. Most sokkal fontosabb, hogy teljesen felépülj. Hétfőn jön csak Alphonse, abban a reményben, hogy addigra semmi bajod se lesz. – magyarázta Roy, ő is csak a szót szaporítva, agyában teljesen más játszódott le. Rég aludt már valakivel, főleg olyannal, aki iránt valódi érzelmeket táplált. Edre nem nézhet így, gyorsan ki kell verje a fejéből.

Ednek hasonló, igaz, kissé visszafogottabb gondolati voltak. Egyedül érezte magát, és az sem segített, hogy a kabátot ölelve aszik el minden este… a férfi illatát túlságosan jól őrizte, azt a becsapós érzetet keltve, ő is vele alszik.

- Jó éjszakát, Edward. Holnap nem kelünk korán, aludj nyugodtan.

- Jó éjt. – biccentett a szőke is, visszavonulva szobájába.

Roy lopva még utána nézett, miként tűnik el Ed alakja az ajtóban, és erős késztetést érzett utánamenni, hátulról átölelni, végigsimítani a bőrén, beletúrni a hajába. Annál kevesebb vágyat érzett újra elnyúlni a kanapén, egyedül, kicsit fázósan, de nem volt más. Pont az ellen tett, amit a szíve diktált.