8. Elbeszélni egymás mellett

Miért kell külön-külön megtenni ugyanazt az utat?

Edward megfogadta Roy tanácsát, sokáig aludt a kényelmes, puha ágyban. Miután felébredt, jó húsz percet lustálkodott, kihasználva a ritka, pihenésre kapott alkalmat. Sokkal jobban érezte magát, leszámítva a mellkasát feszítő érzést. Rosszkedvűen ült fel s nézett körbe a félhomályban. Hasonlóan magányos farkasnak érezte magát, mint Roy. Az esti beszélgetés rányomta bélyegét az éjszakájára és a felismerés, hogy nem is olyan elviselhetetlen az az ember, akire annyi panasza volt, összezavarta. Könnyebb volt gyűlölni és háborogni, a vonzalom már bonyolultabb érzés volt és mélyen érintette.

Elhúzta a függönyöket, a kinti időtől nem lett rózsásabb hangulata. Szürke égbolt, alatta minden mozdulatlannak látszott, a természet is készült a hosszú, hideg télre.

Ugyan csak most kelt, de már tudta, Mustang nincs a lakásban. Három napjuk van még együtt. Emberi kezét a homlokához érintette, láza már nem volt. Ennek akár örülhetett is, mégis, csalódottságot érzett nagyon mélyen. Alakulhatott volna másképp is, bár nem remélt sokat. Sejtette, hogy a gyönyörű férfi a saját neméhez vonzóik, mégis, az még nem jelent semmit, amit érte tett. Megbetegedett, a szálláson nem tudták volna ellátni, kórházba emiatt nem veszik fel, végül testvére, Al sem segíthet, mikor láza van. Jobban belegondolva, többször segített neki Mustang. Már rögtön első Centrali látogatásakor, felesleges most ezt felfújja. Ajkát beharapva mondogatta magában, csak túlreagálta. Hétfőn minden megy tovább, ő csak egy beosztottja lesz a sok közül.

Ruházatát továbbra is Mustangtól kölcsönözte, a hosszabb rövidnadrág térde alá is leért, a hosszú ujjú póló végét többször is visszahajtotta. A nappalin érzelmeit elfojtva vágott át, minden a férfi jellemét, ízlését tükrözte, a kis asztalkán még mindig Maes dokumentumai, egy újság és pár levél. Érzelmeit dacos hozzáállással tompította, figyelme egy kis vadászatra összpontosult. A hűtőben is bőven maradt késői reggelinek való, az asztalon friss kenyér is ki volt készítve. Lehuppant enni, várva haza vendéglátóját.

Mustang koradélután ért vissza, az előtérbe levette kabátját és csízmáját, majd a nappaliba Edwardra nézett. A szőke egyetlen pillantásából látta, nincs túl jó kedve.

- Egész jó a színed. – lépett mellé, kezét már simította volna a fiú homlokára, de az elhúzódott előle.

- Már nincs lázam. – motyogta, orrát megcsapta a férfi ruhájából áradó cigarettabűz, pedig nem dohányzik. Minden kis reménye semmivé foszlott egy röpke pillanat alatt. A férfinek miért ne lenne jobb társasága nála? Ha ő hétfőn elmegy, ugyanúgy éli az életét, sőt egy kolonccal kevesebb lesz a nyakán. Ezt a hosszú hétvégét biztos töltené inkább a saját társaságával, mint hogy őt pátyolgassa. Munkakapcsolat, ami köztük van, jobb, ha ennél többre nem is számít.

Roy szívébe apró szálkaként fúródott a kis alkimista ridegsége. A kinti hidegben, hazafelé sétálva semmi másra nem gondolt, mint a mosolyára, hangjára, csinos arcára, a fonatból kimaradt, rakoncátlanul kilógó tincsekre. Lassan leengedte a kezét és hasonló hűvös hanglejtéssel válaszolt.

- Ennek örülök. Később hozok ebédnek valót. – ment a szobájába átöltözni.

Ed hátravetette fejét a kanapé karfájára, a kezében lévő könyvet a hasára tette. Vágyott a férfi érintésére, de nem bánta, hogy undok volt. Le kellett már szálljon a földre, és ezt csak nehezítené, ha tovább ringatná magát hamis képzetekbe. Megdörgölte arcát, hogy kissé felélénküljön.

Nem lehet gyerekes.

A ház ura elhaladt előtte, ahogy a fürdőbe ment, karján ruhái. A férfi feléje se nézett, nincs mit tenni. Tovább olvasta könyvét, de csak bámulta a sorokat. Alig haladt valamit, mondhatni, egész nap ugyanazt az oldalt gyűrte…

A két katona a nap fennmaradó részét csendesen töltötte. Ugyanazokat a kétségeket érezték, amik az ember gyomrára súlyos sziklaként nehezednek, akárhányszor a másik eszükbe jutott. Ugyanazt érezték és szerették volna, mégis a könnyebb utat választották: a megfutamodást.

Edward tehetetlen dühöt érzett, amiért már nem képes egyszerű gyűlöletet éreznie felettese iránt. Pár napja még nyugodt lelkiismerettel menekült érzései elől a biztonságos, rém egyszerű utálat mögé, hogy ő nem hajlandó kijönni egy olyan alakkal, mint Mustang. Azóta megismerte a férfit, hosszabb időt mellette töltött és menthetetlenül megkedvelte.

Mustang a munkája fölött ült egész délután, de egy sort se haladt előre. Csak könyökölt az asztalon és kifelé bámult a halott utcára, hallgatta a viharos szél vad süvítését, a ház apró neszeit. Arca csalódottságot tükrözött, sötét szemei tompán fénylettek. Ez a fiú mindig ilyen rideg marad vele? Már nem is tűnt olyan jó ötletnek, hogy pont vele lett beosztva. Képtelen a közelébe érkőzni, pont most bukik el, mikor a srác egy másik oldalát is megismerte. Eddig, akárhányszor látta, inkább gyerekesnek tartotta. Ahogy maga elé idézte a kis dacos arcot, mélyen sóhajtott. Most is az… egy kis konok gyerek!

Az este leszálltával az idősebb katona úgy döntött, jobb, ha kicsit elmegy otthonról. Volt egy olyan érzése, ezzel csak még jobban magára haragítja a fiatalt. Egyedül egy idegen lakásban nem lehet túl kellemes, gondolt bele. Megérzése helyesnek bizonyult, Edward épp a könyves polcnál állt és nyújtózkodva próbálta elérni a felsőbb polcot. Észre se vette felettesét, aki mögé lépett; ujjai végével próbálta az egyik vaskosabb kötetet lekönyörögni, ami így is túl magasan volt.

- Várj, hagy segítsek! – nyúlt ő is a kötetért, Ed legnagyobb rémületére. Ijedten rezzent össze és lépett hátra, nekiütődve Mustang mellkasának. Roy inkább őt kapta el és hagyta az olvasmányt. – Hopp, el ne ess! – karolta át a derekát.

- A frászt hozta rám a settenkedésével! – morrant fel Edward dühösen, szíve a torkában dobogott. Észre se vette a férfit, mikor lépett mögé? Ránézett a derekát ölelő karokra, érezte a férfi melegét, finom illatát. – Most már… Elengedhet. – makogta, az összes vér az arcába szökött. Elviselte volna ezt az ölelést többször is.

Mustang eleget tett a kérésének, még hátrébb is lépett.

- Leszedjem? – kérdezte halkan, Ed értetlenkedve nézett rá.

- Mit?

- A könyvet, amiért annyira nyújtózkodtál. Vagy már nem olyan fontos?

- Ja… Nem, tulajdonképpen csak találomra keresgéltem, és annak nem tudtam elolvasni a címkéjét. Elmegy valahova?

- Igen, de neked sem ártana egy kicsit kimozdulni, nem gondolod? –mosolygott rá szelíden, megtörve a jeget, mely a nap folyamán egyre csak hízott köztük. Egyetlen kis apró gesztus, és darabokra tört…

- Rám férne! Mielőtt teljesen ellustulok. – biccentett a szőke, majd zavartan túrt a hajába. – Nem fogom zavarni? Magának már saját baráti társasága van…

- Ugyan! Öltözz és gyere. – mondta, de épp megkordult Ed gyomra. Félmosolyra húzta a száját. – Eszünk valamit előtte, ha már elfelejtettem ebédet hozni!

Ez már bőven meggyőzte a fiatalabb alkimistát…

A két csinos katona olyan némán ment egymás mellett, mintha semmi mondandójuk se lenne. Forrt a vérük, szívük szinte egyszerre dobbant, de ők továbbra sem szóltak semmit. A szél belekapott kabátjukba, felborzolta hajukat, néha az idősebb nyakában lévő fehér selyemsálat is hátracsapta. Edward eljátszadozott a gondolattal, miként simítaná a sápatag bőrt a sál, ahogy levenné róla…

Ugyanez a csendes, visszafogott állapot állt fent Mustang törzshelyén, egy, a Central többi kocsmájától eltérően kifejezetten békés helyen. A kocsma egyik része kissé el volt különítve, oda mehettek azok a vendégek, akik egy kis biliárdozásra, kártyára vagy egyéb szórakozásokra vágytak. Még beljebb, de már ajtóval is lezárva egy bár húzódott a félhomályból, kellemes, lágy zenével hívogatva leginkább a férfi vendégeket. Ed mindezt megfigyelte a vacsorájukra várva, amit a kocsma nyújtott. Egész nap nyitva volt, napközben leginkább étkezdeként működött és csak este kilenc óra magasságában indult be az élet.

Kabátjukat a mellettük lévő fogasra már lerakták, de Mustangon a vékony selyemsál maradt, vonzva Edward tekintetét. Újra és újra megmozgatta fantáziáját, simítaná, érezné a kellemes selymet a bőrén, és cirókálná vele a férfit is… Halkan sóhajtott, felnézett a fogasra a kölcsönkapott kabátra, szívesen belebújt volna. Finom illata volt, amilyen a férfinak is.

Felettese felkönyökölt az asztalra és kézfejére támaszkodva lopva Edre pillantgatott. Próbálta leküzdeni képzelgését, hogy néha szikrázik körülöttük a levegő, de nem a gyűlölettől.

A kínos csöndet a csapos törte meg, hamar hozott egy kis ropogtatni valót, míg sült a krumpli és a hús. Megmosolyogta a furcsa párost, de Mustangot ez nem zavarta, így Ed sem törődött vele.

- Nem szoktál te ilyen szótlan lenni. – jegyezte meg Mustang, mikor a csapos elsietett.

- Ami azt illeti, maga sem valami beszédes ma. – vont vállat a szőke, de már mosolygott.

- Ez igaz. Bevallom, nem hittem volna, hogy közvetlen kollégák leszünk egy nap.

- Pedig még Rosemboolba maga ajánlotta, hogy álljak be a seregbe Állami Alkimistának! – nézett rá a szőke, hogy ő bizony tökéletesen emlékszik erre.

- Attól még nem feltétel, hogy mellettem dolgozz. Más, ha a felettesed vagyok és én támogatlak, mivel te kutatóként voltál a seregben., és más, ha már közvetlen együtt dolgozunk, közösek az ügyeink. – magyarázta a fiúnak – Én örülök ennek… - tette még hozzá csendesen.

Ed ráemelte nagy szemeit és motyogott valamit, amit talán ő maga se értett…

Újabb csend, a két katona a kocsmában nézelődött. A szomszéd teremből néha nevetés, bosszús káromkodás vagy gúnyos kacaj hallatszódott át, távolabbról fülbemászó, kellemes dallamú zene. Egy nő énekelt, hangja tisztán csengett, hosszan lekötve Ed figyelmét is. Csak a szövege nem tetszett neki, mulatozásról, feslett lányokról és lecsúszott emberekről szólt. El sem tudta képzelni, hogy jön össze a kettő: ilyen szép, tiszta hang és a szöveg…

Végül ismét a csapos volt, aki egy kis életet hozott közéjük. Előbb egy kis teát hozott Ednek, Roynak pedig forralt bort. Rögtön utána meghozta a pompás vacsorát is – legalábbis Ednek ritkán esett ennyire jól étel, olyan éhes volt.

Az étvágya visszatértével a betegsége is elhalványult, már csak a hangján lehetett hallani, nemrég nagyon rosszul volt még. Jóízűen, gyorsan evett, a hús puha és omlós volt, a sültkrumpli telítő… Pár perc múlva jóllakottan itta ki teáját és elégedetten dőlt hátra. Mustang jóval elegánsabban végzett és a forralt bort kortyolgatva figyelte Edet.

A csapos a tányérokat elvitte és helyette egy kis édességet tett le.

- Edd csak meg nyugodtan, ami megmarad, hazaviszed. – tolta felé Roy az egész tálca süteményt, Ed legnagyobb örömére.

- Bizarr illata van a bornak, amit iszik… - szimatolt a levegőbe, sokkal jobb kedve lett.

- Az íze is bizarr, finoman fűszeres. Megkóstolod?

Ed beleharapott egy mézes süteménybe és a fejét rázta.

- Elég lesz ez is… Tele ettem magam! Köszönöm a meghívást…

- Egészségedre! Akkor akár, mehetünk is szórakozni? – kérdezte a bögréjét letéve, fejével aprót biccentett a másik terem felé.

Ed már tiltakozott volna, de hát mióta beléptek, szeretett volna átnézni a másik helységbe is, no meg Mustang közelébe lenni is nagyon vonzó ötlet volt. Az asztalukat ott hagyták, nem voltak olyan sokan a kocsmában, hogy bárki is hozzányúlna dolgaikhoz.

A szomszédos helységben nagyjából olyan látvány fogadta Edet, amire számított: pár billiárdasztal, kártyaasztal, darts a falon, egy kisebb társaság utóbbi előtt, egy másik a tőlük legtávolabbi asztalnál kártyázott. Elépésükre épp csak felkapták a fejüket, megnézték őket – Ed kicsit nagyobb figyelmet kapott, amit a fiú annak könyvelt el, hogy biztos most nézik a magasságát és kérdőjelezik meg korát.

Roy nem szentelt nekik különösebb figyelmet, az egyik billiárdasztalt célozta meg és oldalán Eddel odasétált. A golyók a háromszögbe rendezve csak arra vártak, hogy valaki kezdje a játékot.

- Tudsz biliárdozni? – kérdezte az idősebb a dákót kezébe véve, Ed viszont összeráncolt szemöldökkel figyelte a tárgyakat.

- Nem igazán. Ilyenekre sose volt időm. No meg mint gyereket, mindig kitettek a kocsmák játékterem részéből… - vakarta meg zavartan a tarkóját, Roy halkan nevetett.

- Innen nem fognak kitenni, mert velem vagy. Senki se fogja kérni, hogy igazold magad. A billiárd pedig, nem egy bonyolult játék – kapta fel a kék kis krétát és dörgölte a dákó végéhez, majd elegáns mozdulattal maga mellé tette – Válassz, csíkos, vagy sima?

- Hm, legyen a csíkos – biccentett a szöszi felcsillanó tekintettel – Ebbe a négy lyukba kell őket beleböködni? – kérdezte a hozzá legközelebbit ütögetve ujjai hegyével.

- Nagyjából igen. Mutatom, illetve mondom is, hogyan… - lépett Ed mögé, aki éppen a dákóval bökött a golyók felé, mint holmi kivont karddal… - Ne így – fogta meg a kezét, a másikat pedig felhúzta mellé. Ed ellazította mindkét karját, segítve a férfinak, hogy az kedvére hajlítgassa a megfelelő fogásba. Arcát rózsás pír lepte meg, Mustang mellkasa kellemes nyomással feszült a hátának. Értette, amit a férfi mondott, de olyan kellemesen érezte magát a karjai közt közrefogva, hogy csak másodjára tűnt fel neki, Roy bizony hozzá beszél.

- Figyelsz, Acél? – kérdezte újra, nyugodt hangon.

- Hát hogyne, csak elméláztam, hogy mi van, ha olyat is eltűntetek az asztalról, ami nem az enyém… - vágta ki magát mosollyal az arcán, és tovább hagyta, hogy a férfi mutassa az első ütést, majd a játék tanulása okán végig a férfit figyelte az este…

Távozásnál, míg Roy fizetett, a fiatalabb katona eltette a kapott süteményt és felvette a több számmal nagyobb kabátot. Egész este érezte a kissé fűszeres-édes Mustang-illatot, de attól még a kabátba is bódultan szippantott. Nem lehetett vele betelni.

Nem is akart, örökké érezni szerette volna.

Gondolataiból a mellé álló férfi zökkentette ki, felvette kabátját, eligazgatta az Ed képzeletét izgató selyemsálat és kinyitotta a fiú előtt az ajtót.

Edet újra és újra meglepte a nemrég még olyannyira gyűlölt ezredes. Kicsit úgy érezte, mintha egy dáma lenne, akit a férfi kedvesen meghív vacsorázni, kinyitja előtte az ajtót… elégedett dorombolással bújt volna hozzá, ha nem tartja vissza a leküzdhetetlen gátlása. Inkább csak csendesen lépegetett mellette, kezében a sütiket rejtő csomaggal. Az este korai órái már rég elszálltak, a szellemek órájában járhattak, no meg a jeges szélben. Ed fel nem foghatta, miért kell neki ilyen időben mindig kint lennie, hiszen még beteg. Ezt megakarta okozni a férfival, ámde ahogy felnézett rá, hogy szóljon nyűgjéről, meggondolta magát.

Mustang napokon át eljárt éjjel is őrjáratba, a vékonyabb kabátjába, és kint a kanapén, egy szál pokróccal aludt. Jobban belegondolva, a hangján picit hallani is lehetett a hideg éjjelek hagyta rekedtséget.

A férfi észrevette, hogy Ede mondani akart valamit és kérdő tekintettel nézett rá. Tekintetük találkozott, az ifjú alkimista nyelt egyet, a sötétkék szemek az éjjeli égbolt színével egyezett meg: Szinte elveszett benne, gyorsan megrázta a fejét és pillantását elkapta. Mindketten zavartan mosolyogtak, a kis szikrákat a jeges szél se tudta már elfújni…