Fandom: Crime Scene Investigation (CSI), azaz Helyszínelők.

Jogok: CBS, sorozatkészítők

Szereplők: kedvencem Greg Sanders, Jennifer Farrell, Sara Sidle, Gil Grissom

Korhatár:12-es karika

SPOILER: Utalásokat tartalmaz a 7. évad történéseire!!!

Ajánlás: Továbbra is a három gráciának: Zizinek, Modecsibének, és Caprinak

Megjegyzés: Megint elfogott az ihlet, ahogy megnéztem a 7. részt a 7. évadból, és hát ez lett az eredménye a tárgyalásos résznek… Remélem, tetszeni fog!

Elérhetőség: estrellecitromail.hu - Kritikákat, véleményeket sok szeretettel várok!

Not guilty?

Nem bűnös?

Látszólag nyugodtan simított végig nyakkendőjén a tükör előtt állva, pedig belül izgult. Ideges volt a tárgyalás miatt. Még mindig nem tudta. Hogy mit is gondoljon tettéről. Az esze azt mondta, hogy jogosan ütötte el Demetrius Jamest saját és a földön heverő áldozat életének védelmében, de a szíve nem tartotta helyesnek tettét. Lelkiismeret-furdalással nézett tükörképe szemébe. Kioltott egy emberi életet. Ugyanakkor abban a pár másodpercben nem látott más megoldást mikor futva elindult felé a kővel, de az eredmény ugyanaz: embert ölt.

Nagyot sóhajtva hajtotta le a fejét, és zakója után nyúlt. Az asztalon végigsimított Jenny fotóján. A nő ma tőle indult munkába kora reggel. Éjjel éberen ölelte magához alvó kedvesét, mert pörgő agya nem hagyta aludni. Bevallhatta magának, hogy tartott a tárgyalástól és a következményeitől. De túl akart lenni rajta. Azt remélte, hogy talán utána nyugodtabban fog tudni aludni. Jen nem egyszer keltette föl az utóbbi hetekben és csitítgatta rémálmai miatt. A férfi kísértette. Újra meg újra látta maga előtt a fehér kontaktlencsés gyilkos pillantást a fekete csuklya alól.

Indulás előtt egy percig még a szoba közepén állt, és végiggondolta miket fog mondani a bíróságon.

A tárgyalóteremben már sokan ültek mikor előrement az ügyvédnőjéhez. Odakint nyüzsögtek az újságírók, és a tévések. Alig tudott bejutni tőlük és tolakodó kérdéseiktől. Megfeszült az arca, amikor meglátta nem messze tőle ülni a halott fiú anyját és öccsét.

A tárgyalás órákon át folyt. Egyre idegesebb lett, ahogy mindinkább gyűltek az érvek ellene. Az egyik esküdt folytonos kérdéseivel egyértelműen ellene dolgozott. A halott néger fiú anyjának és testvérének felszólalása után még inkább bűnösnek érezte magát. Úgy tűnt, minden egyes elhangzó mondat után romlanak az esélyei a felmentésre vonatkozóan.

A sajtó természetesen ráharapott a gyászoló anya nyilatkozatára a szünetben. Greg tanácstalanul állt a folyosón. Sofia próbált lelket önteni belé, s rávilágítani a tényre, hogy ne a halottat, hanem a tettest lássa Demetrius Jamesben. Ez a rövid kis beszélgetés kicsit helyrerakta. Fáradtan, lüktető fejjel ment be a mosdóba megmosni az arcát. Utálta ezt a helyzetet, és a lelkiismeretét, ami még mindig piszkálta. A mosdóra támaszkodva azt kívánta, bárcsak vége lenne már ennek a borzalmas napnak, hogy végre elbújhasson az emlékek elől Jenny ölelésében. Még ebben a szituációban is hiányzott neki a meleg tekintet, ami pillanatok alatt meg tudta nyugtatni, el tudta hitetni vele, hogy minden rendben van.

A tükörben látta, ahogy látóterének szélén az ajtóban megjelenik egy nagydarab férfi alakja. Szíve szaporábban kezdett verni, amikor felismerte James öccsét. A néger fiú gyilkos tekintettel méregette őt. Greg fejében megszólalt a vészcsengő mikor közelebb lépett. Félni kezdett. Nem akart még egy verést. Még az előzőből sem épült fel teljesen. Oldala még midig sajgott a hirtelen mozdulatoktól, noha teste nagy részén már nyoma se volt a lila foltoknak. Lelkileg azonban még nem tette túl magát a történteken.

- Mennyire érzed magad keménynek, amikor nem a nagy terepjáróban ülsz? – szegezte neki a kérdést dühösen a fiú.

Nem válaszolt. Nem tudott. Teljesen lebénult látva az ökölbe szorult kezeket. Szemei előtt újra villódzni kezdtek annak a borzalmas estének a képei. Szinte hallotta a duda és a sziréna hangját…

- Kérdeztelek GYILKOS! – indult felé.

Még mindig nem mozdult. Szemében félelem csillant. Már vonakodva készítette lelkét az ütésekre, mikor tudta nélkül egy férfi sietett a segítségére megjelenésével.

- Elnézést! – lépett a mosdókagylóhoz, hogy kezet moshasson.

Megkönnyebbülve sóhajtott fel, mikor látta a fiút visszavonulva kilépni az ajtón.

„Ez meleg helyzet volt…"

Még mindig dobogó szívvel lépett be a tárgyalóba, bár kívülről semmi sem látszott rajta. Csak állkapcsának időnkénti megfeszülése mutatta idegességét, mely lassan oldódni kezdett miután Nick és Warrick számítógépes animációs modellje által az esküdtszék az ő helyzetébe tudta képzelni magát. Tényleg csak pár másodpercnyi ideig tartott az egész eset, de ez a rövid idő megváltoztatta az életét.

Viszonylagos nyugalma csak addig tartott, amíg a bíró rá nem kérdezett az eset napján történt alkoholfogyasztására. Számíthatott volna rá, hogy előhalásszák az éttermi számlát, mivel korábbi vallomásában említette, hogy Ulrich helyettes államügyésszel evett.

Egy percre lehunyta a szemét, és végiggondolta mit is fog válaszolni erre. Hallotta az esküdtek halk suttogásait, és szinte érezte a vádló tekintetüket. Próbálta minnél jobban összeszedni gondolatait. Miután részletesen elmagyarázta az alkohol hatását a szervezetére, miszerint az a hat uncia, amit megivott az ételhez, már rég nem volt a szervezetében mikor felvette a műszakját, majdnem elégedetten dőlt hátra székében.

Türelmetlenül várta az ítélethirdetést. Az esküdtek arcáról most sem lehetett semmit leolvasni. Szóvivőjük, egy testes nő hamar kimondta: tette megbocsátható. Örült az ítéletnek, noha legbelül még mindig úgy érezte, hogy valamilyen büntetést érdemelne. Az ügyvédnője se volt elégedett, de ő pont fordítva. Szerinte nem „megbocsátható", hanem „jogos" ítéletet kellett volna hozniuk, ugyanis az utóbbi azt jelenti, hogy az volt az egyetlen lehetőség, nem pedig törvényes tett történt a cél nélküli ölésre.

Fellélegezve lépett ki a teremből. A folyosón végighaladva arra gondolt, hogy valamiképp meg fogja hálálni a fiúknak, amiért időt nem sajnálva rá rekonstruálták az esetet. Tudta, hogy ez a videó nagyban befolyásolta a kedvező döntést.

Odakint szerencsésen elhaladt az elégedetlen gyászoló család, és az interjút adó bíró mellett, de pár perccel később neki is útját állták a riporterek. Hirtelen egyik kérdésükre se tudott válaszolni. Már pont mondani akarta, hogy nem ért egészen egyet az ítélettel, mikor felmentő seregként átfogta a vállát Stanley Tanner, akit megmentett közbeavatkozásával.

- Ez a fiú megmentette az életemet. Ő egy hős, egy igazi hős!

Félszegen mosolyogva, egy szó nélkül hallgatta, majd tovább mentek. A férfi meg akarta hívni egy pohár italra, de ő udvariasan visszautasította. Örült neki, hogy ki tudta magyarázni odabent az alkohollal kapcsolatos kérdést. Most egy darabig nem akart piát látni.

Mielőtt hazafelé vette volna útját, még benézett a laborba Grissomhoz. Főnöke végre megdicsérte, ami pillanatnyilag nagyon jól esett neki. Az utóbbi időben nem volt túl kedves vele, ha valamivel elcsúszott kicsit a munkájában. De talán ő is megkönnyebbült, hogy nem veszíti el az egyik munkatársát, vagy Sara finom nyomására váltott hangnemet. A nő is ott volt az irodában. Kedvesen rámosolygott, majd a mélygarázs felé vette az útját.

Odalent egyszer csak elvakította a szemét bal kéz felől egy reflektor, amint épp az út közepén ment át. Felismerte Demetrius öccsét a volán mögött. Lábai megint a földbe gyökereztek a helyzet kísérteties hasonlósága miatt, bár most a szerepek fölcserélődtek. Alig volt ideje felfogni a helyzetet, hallotta, hogy lépések közelednek a háta mögött. Szintén egy fekete férfi volt.

A magas alak odalépett hozzá, és egy papírt nyomott a kezébe.

- Rászolgált – közölte egyszerűen, majd el is ment.

A papíron az állt, hogy a család most nem a rendőrséget, hanem személyesen őt perelte be.

„Tehát még sincs vége."

A kocsi gázt adott, majd nagy sebességgel elindult felé. Gyorsan félrelépett, majd a távozó jármű után nézett. Percekig állt ott, majd hasogató fejjel beült az autójába, és végre hazahajtott. Szerencsére egy újságíró sem várta, illetve senki sem követte otthonáig.

Végre ismerős környezetben volt. Amilyen gyorsan csak tudott, megszabadult nyakkendőjétől, cipőjétől, és öltönyétől. Bevett egy aszpirint, majd egy szál alsónadrágban nyúlt végig az ágyán. Pár perc után valahonnan elővarázsolta a telefonját, hogy felhívja Jennyt. Megígérte neki, hogy rögtön szól, ha megvan az ítélet, de a gyors történések miatt ez kiment a fejéből.

„Remélem, nem idegeskedett túl sokat…"

- Szia, kicsim.

- Na végre! Már úgy aggódtam, hogy nem hívtál!

- Nyugi, jól vagyok.

- Láttam a hírekben, hogy felmentettek! Ez nagyszerű! Olyan boldog vagyok!

- Na igen…

- Mi a baj, Greg? Neked is örülnöd kéne…

- Én örülök. Persze. Csak fáradt vagyok.

Jenny érezte, hogy több van a rosszkedve mögött, de nem tette szóvá. – Elhiszem. Akkor talán hagylak is ma pihenni, és majd holnap megbeszéljük a történteket.

- Ne! Gyere át! Kérlek… - súgta gyorsan. – Szükségem van rád.

- Jól van. Nyugodj meg. Vegyél egy forró fürdőt és pihenj. Munka után átmegyek.

- Biztos?

- Biztos – mosolyodott el. – De most vissza kell mennem. Szia.

- Jól van. Várj Jen!

- Mi az?

- Szeretlek.

- Én is – súgta vissza könnybe lábadt szemmel, majd lerakta a telefont.

Alig várta már a munkaidő végét. A főnöke látta rajta a türelmetlenséget, így felajánlotta, hogy Steve-vel bezárnak helyette. Jenny hálásan fogadta ezt a kis segítséget kollégái részéről, akik tisztában voltak vele, hogy a tévében szerepelt férfival egy párt alkotnak, így perceken belül a lakásán volt, hogy lezuhanyozzon, és összeszedjen pár dolgot, mielőtt átmegy Greghez.

Megkönnyebbült, ahogy beállt végre Greg autója mögé a lejárón. Sietve lépett be a rockzenétől hangos házba. Tudta, hogy főként akkor bömbölteti ilyen hangosan, ha ideges, vagy bántja valami. A férfi mégis összekuporodva aludt az ágyon egy fürdőköpenybe burkolózva. Pár percig csak nézte szuszogó kimerült kedvesét. Nem volt szíve fölébreszteni, így inkább lehalkította a zenét, és átment a konyhába, hogy összeüssön valami könnyű kései vacsorát, hisz ő is éhes volt már, és sejtette, hogy az alvó férfi sem evett semmit az idegeskedéstől. Már épp a tálcára pakolta az ételt, mikor érezte, hogy egy meleg kéz simít végig a derekán, majd kapott egy puszit is a nyakára.

- Nem hallottam, hogy jössz. Megint mezítláb vagy – nézett fel Gregre.

- Te is hiányoztál… - húzta fel játékosan az orrát.

- Jól van na, te bohóc! – fordult szembe vele, majd lábujjhegyre állt egy gyors csókért. – Nagyon szexi rajtad ez a fehér köntös… - húzta végig ujjait a puha anyagból kilátszó alvástól meleg bőrén.

- Ó igazán? Megnéznélek téged is ilyen szerelésben… - húzta szorosan magához, és egy újabb csókot akart kicsikarni.

- A-a! Addig nem kapsz, amíg meg nem vacsoráztunk!

- Ne csináld! Majd utána… - hajolt a nyakához.

- Addigra kihűl, és ez frissen az igazi.

- Megeszem én melegítve is!

- Greg! Én éhes vagyok! És te is egyél, ha már ennyit „szenvedtem" vele!

- Nem vagyok éhes.

- A fenéket nem! Fogadjunk, hogy egész nap nem ettél semmit a bíróságon, csak a kávét vedelted! – pirított rá.

Greg arca lassan elsötétült, ahogy eszébe jutott a mai nap. Elengedte Jent és a szelíd erőszaknak engedve leült az egyik székre, s hagyta, hogy elé toljon egy nagy adag tojásrántottát.

- Tudom, hogy nem a szakácsművészet csúcsa, de hirtelenjében ezt tudtam csak összecsapni. Mellesleg imádom! – mosolygott a mellette ülőre, aki az első falatot fújta, hogy kihűljön.

Jenny ráérősen evett, kiélvezve minden falatot. Greg viszont már percek óta befejezte, és a nőt szuggerálta, hogy kövesse példáját. Tudta, hogy kéreti magát. Párszor az asztal alatt már végigsimított a combján, de Jen mindig mosolyogva rácsapott a kezére, mint ahogy ebben a pillanatban is.

- Jenny!

- Ej de türelmetlenek vagyunk…

- Valahogy le kell vezetnem a feszültséget!

- Akkor fuss két kört a ház körül! – mosolygott rá angyalian miközben bekapott egy szelet paradicsomot.

- Ha-ha. Nekem valami egészen más jár a fejemben – siklott a tekintete a dekoltázsára.

- A kis huncut…

- Szereted, ha az vagyok, nem? – húzta fel csábítóan egyik szemöldökét.

- Naná, csak hadd fejezzem be a vacsorám!

- Jól van na! – nyúlt a narancslé után.

- Te nem iszol bort?

- Nem. Egy darabig biztos nem.

- Mert?

- Mert majdnem az buktatott el ma.

- Nem akartam felhozni, mert nem tudom, hogy érzed magad, de ha már szóba került, nem mondanád el, hogy mi volt odabent?

Greg nem sok kedvvel, de elmondott mindent az egyre inkább elkomorodó lánynak.

- És most a család már engem perel – fejezte be.

- Hát ez fantasztikus! Ahelyett, hogy szégyellnék magukat a fiú helyében, még mindenáron téged akartak vagy akarnak bűnbaknak! Felháborító! – húzta fel magát miközben a mosogatóba pakolta az edényeket.

- Én meg tudom érteni őket is. Gyászolnak. Nem lehetett valami kellemes rádöbbenniük, hogy talán nem is ismerték Demetriust…

- Ez igaz lehet, ha egyáltalán rádöbbentek. De beláthatnák…

- Nem fogják… - sóhajtott fel karba tett kézzel. Az asztalnál ülve figyelte mosogató kedvesét.

Jenny csendben maradt, de belül érezte, hogy fortyog benne a düh. Ha valaki a szeretteit bántja, arra mindig harap. Ugyan nem akart belefolyni az ügybe, de legszívesebben elment volna az anyához, és elmondta volna a véleményét. De nem akart Greg háta mögött kavarni, így inkább feszülten tovább törölgette a tiszta edényeket.

- Cicám, nyugodj meg! – ölelte át újra hátulról.

- De…

- Sss… - fogta meg az idegességtől remegő kezeket, és maga felé fordította őt. Jólesően felsóhajtott, mikor Jenny teste szorosan hozzásimult. Finoman simogatta a keskeny hátat, és egy puha csókot adott a feje búbjára, hogy beszívhassa hajának ismerős illatát.

- Én… - kezdte volna felnézve rá, de Greg gyorsan elhallgattatta egy gyengéd csókkal.

Jen elszakította ajkaitól magát, majd mélyen a szemébe nézett, hogy aztán a folytatásért újra magához húzhassa a kócos fejet. Egy kicsit érezte a csókjaiból a fáradt szomorúságot, ettől pedig feltámadt benne a késztetés, hogy megvédje. Biztonságot és szeretetet adjon szerelmének. Ajakival puhán csókolta az arcát, Greg pedig lehunyt szemmel hagyta magát. Lábujjhegyre állva megcsókolta a csukott szemeket, elsimította az összehúzott szemöldökök közti függőleges ráncot, majd visszatért a hívogató szájához. Érezte, ahogy egyre kétségbeesettebben szorítja magához.

- Gyere… - súgta kézen fogva a férfit és a háló felé kezdte húzni.

Greg se vágyott másra, minthogy Jenny meleg ölébe hajthassa a fejét, és pihenhessen… ha tud. Egy szó nélkül, egymás simogató tekintetébe mélyedve vették le ruháikat, majd testük megszokottan simult egymáshoz. Jen emlékezetből végigcsókolta és simogatta Greg testén azokat a helyeket, amiken már nem, vagy alig látszottak a zúzódások, bár legszívesebben a sebzett lelket gyógyította volna meg, ha tudja. Lassan szeretkeztek. Mozdulataikban benne volt a fájdalom, a fáradtság, a kétségbeesés, a vigasztalás, és a szerelem.

Greg távolba meredő tekintettel nyugtatta fejét Jenny forró hasán, kezeivel pedig a csípőjét fogta. Halkan kapkodtak a levegő után. Miután lenyugodtak, Jen gyengéden beletúrt a fiú hajába, és cirógatni kezdte halántékát. Greg szorítása kicsit erősödött a csípőjén, de tekintete ugyanolyan üres maradt. Percekig nem mozdultak. Jen érezte a feszültséget kedvese tagjaiban, és ez fájt neki. Nem szerette, ha szomorúnak látta.

- Most már minden rendben lesz… - súgta végigsimítva meztelen vállán.

- Greg mintha csak erre várt volna, szorosan lehunyta barna szemeit, arcán átsuhant a fájdalom.

- Nem igaz. Ennek sose lesz vége! Még akkor se, ha lezajlik ez a második per. A rémálmok itt maradnak, nem hagyják, hogy elfelejtsem őket, a tettemet…

- De halványulni fognak! Idővel jobb lesz - a férfi fújtatott egyet, de Jen nem törődött vele -, és… én itt leszek veled, ha… te is akarod…

- Hogyne akarnám?! – fúrta fejét a mandula illatú hasba. – Te vagy az egyetlen biztos pont az életemben… Szükségem van rád! – karjait egész szorosan fonta köré, s Jen meghatódva észlelte hasán a meleg könnyeket.

- Nekem is rád… - suttogta, ahogy egy ezüstös csepp saját füle mellett futott a párnába. – Nekem is rád…

By: Useless - girl

2006.12.18.