Fandom: Crime Scene Investigation (CSI), azaz Helyszínelők.

Jogok: CBS, sorozatkészítők

Szereplők: Greg Sanders, Jennifer Farrell

Korhatár:12-es karika

Ajánlás: Capri, Modecsibe, Zizi

Tartalom: Hogy is volt ez az eljegyzés dolog? 

Megjegyzés: Az idézet Vanessa Carlton: Paradise című számából származik. Ajánlott szám még: Justin Timberlake: My love. (Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet írok le. :D)

Elérhetőség: estrellecitromail.hu - Kritikákat, véleményeket sok szeretettel várok!

Zuhany

- „One more day in paradise, one more day in paradise, one more day in paradise, one last chance to feel alright…"

- Már megint ezt a számot énekled? – bújt hátulról zuhanyzó kedveséhez Greg, és a nyakába csókolt. Elmosolyodott, ahogy érezte Jen libabőrösségét.

- Miért? Zavar? Ez a közös számunk elméletileg, legalábbis eközben kezdődött minden… - simogatta meg a dereka köré font erős karokat.

- Gyakorlatilag is – súgta a fülébe. – Egyébként meg nem zavar. Szeretem, ha énekelsz. Szép a hangod.

Jenny felnevetett és hátával kedvese mellkasához simult. Még mindig imádta, ha meztelen bőrük összeért.

- Talán énekesnőnek kéne mennem… - viccelődött.

- Na neeem! Te az én különbejáratú dalos pacsirtám vagy. Nem osztozom senkivel! Az meg pláne nem hiányozna, hogy a turnék is elszakítsanak tőlem.

- Drágám, nem vagy egy kicsit önző? – mosolygott és kedvesen belecsípett Greg karjába.

- Au, ne bánts! – fúrta fejét a lány vizes hajába. – Egyébként, ha rólad van szó, akkor igenis önző vagyok és punktum.

- Akkor ezért kérted meg a kezem?

- Többek között – súgta, miközben finoman újra puszilgatni kezdte puha nyakát.

Jenny egy percig élvezte a kényeztetést a zenét és a víz csobogását hallgatva, majd maga elé emelte jobb kezét.

- Gyönyörű ez a gyűrű. Imádom az ezüstöt.

- Örülök, hogy ennyire tetszik! Sokáig keresgéltem.

- Beletrafáltál rendesen. Ez szerelem első látásra.

- A gyűrű vagy én?

- Bolond! – kuncogott. – Fifti-fifti?

- Na jó, kiegyezek vele…

- Remek. De… én még mindig alig hiszem el, hogy ez tényleg velem történik.

- Pedig hidd csak el! Vagy esetleg meggondoltad magad?

- Ugyan dehogy! Csak minden… olyan gyorsan történt. Például alig pár hónapja élünk csak együtt…

- Ehhez képest elég jól tűröd a hülyeségeimet – mosolygott a lány vállán nyugtatva fejét. – Nem sokan bírták velem ennyi ideig.

- Miről beszélsz?

- Tudod, a kis szokások, amik az együttélésnél óhatatlanul előjönnek.

- Szerintem kiegyezhetünk egy döntetlenben is, mert te is hősiesen tűrsz tőlem.

- A harmonikus kapcsolat megtestesítői – morogta artikulálatlanul, lehunyt szemekkel, miközben egyre csak szívta magába kedvese ismerős illatát, és teste melegét.

Mindig ezt csinálta, ha hazaért egy fárasztó műszak után. Ez az apró dolog biztonsággal és megnyugvással töltötte el. Jen csak hümmögött egyet, majd még inkább belebújt Greg ölelésébe, ahogy elkezdődött a Peeping Tom a Placebo nevű együttestől. Gondolatai, mint az utóbbi napokban oly sokszor, megint a pár nappal korábbi este felé kalandoztak, amikor is menyasszony lett…

---------------------

Greg vacsorázni vitte egy elegánsabb étterembe. Ritkán volt idejük ilyen helyekre járni. Jen mindig elámult az ilyen fényűző éttermeken, hisz fizetéséből ugyan telt volna rá, de nem szívesen költekezett feleslegesen. Ma este mégis valamiféle izgatottság lett úrrá rajta, talán Greg titokzatossága miatt. Ismerte őt már annyira, hogy lássa rajta a feszült várakozást. Tudta, hogy valamit titkol, vagy valami történt, de sejtette, hogy előbb-utóbb úgyis elmondja, ha akarja. Egész vacsora alatt figyelte, de nem kérdezett rá. Miután végeztek, Greg kifizetett még egy üveg pezsgőt, és sétálni indultak. Hiába nyüzsgött körülöttük az esti Las Vegas, mégis valahogy kívülállónak érzeték magukat, ahogy kézen fogva sétáltak a kivilágított utcákon. De ez a kívülállás most nem volt kellemetlen. Csendesen figyelték az embereket, miközben tudatában voltak a másik jelenlétének. Jennyt valahogy mindig elöntötte a biztonság érzése, ha Greg kezét fogta, vagy ha vele volt. Most is ezt érezte. Szinte észre se vette, ahogy lassan egy park felé terelte őt. Leültek egy padra, és csak nézték pár percig a nem messze csobogó kivilágított szökőkutat.

- Nem akarod kinyitni? – pillantott az elgondolkodott férfira, aki még mindig az üveget fogta jobb kezében. Meglepődött, mikor Greg kipirult arccal, és forró pillantással fordult felé. Ismerte ezt a nézést, mindig ilyen volt, ha kívánta őt, de a zavart most nem értette az arcán.

- Ja, persze, de pohár az nincs… - nyitotta ki.

- Jaj drágám, hát olyan finnyásnak ismersz te engem? – vette át az üveget, majd meg is húzta.

Greg csak ült és nézte. Kicsit furcsa látványt nyújtott a szorosan mellette ülő elegáns ruhában pompázó lány, ahogy üvegből itta a pezsgőt, de valahogy ezt a Jent is csak imádni tudta. Az este folyamán sokszor csak ült, és nézte őt. Gyűjtötte a bátorságát.

- Greg…

- Igen? – ocsúdott fel.

- Ma már többször láttalak így nézni rám, és most nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz… Szóval mi a baj? – simított végig az arcán.

- Baj? Az nincs egyelőre… - csókolt bele a tenyerébe.

Jen értetlenül húzta össze a szemöldökét, és hagyta, hogy Greg a pillantását kerülve kezébe vegye az ujjait. Miközben simogatni kezdte kézfejét, újra megszólalt:

- Tudod… furcsa…

- Micsoda?

- Sokat gondolkodtam… kettőnkről…

- És, mire jutottál? – kérdezte kíváncsian, de átsuhant a fején egy pillanatra a félelem, hogy talán a szakítást akarja így felvezetni, hisz egész nap feszült volt, ráadásul napok óta sokszor szótlanul, elkomolyodva ült. Látta rajta, hogy valamin nagyon agyal. A lehetőség, hogy le akarhatja zárni kapcsolatukat rémülettel, és sajgó fájdalommal töltötte el, de igyekezett nem mutatni semmit, bár ezt Greg megkönnyítette azzal, hogy még mindig nem nézett rá.

- Rövid idő alatt nagyon megszerettelek, azt hiszem, ezt te is érzed… És… ez nekem furcsa. Még sosem szerettem senkit ennyire, de…

Jenny torka a „de" szócska hallatán összeszorult.

- … de nem tudom, hogy megérdemellek-e egyáltalán…

- Greg, tudod, hogy…

- Várj, hadd fejezzem be… Szóval én… sokáig kerestem a szavakat. Próbáltam viccesre venni a figurát, de most nem megy. Úgy tűnik, a helyzet komolysága átragadt rám… Szóval… nem tudom, mit hebegek-habogok itt… ahelyett, hogy végre rátérnék, de…

Olyan gyorsan hallgatott el, hogy Jen felkapta a fejét. Torkában dobogó szívvel nézte szokásos laza stílusát vesztett, komoly kedvesét, és érzete, hogy a könnyek már gyűlnek a szemében.

- Azért hoztalak ide, hogy… - egy pillanatra megszakította mondandóját, míg letérdelt előtte - … megkérdezzem: hozzám jönnél-e feleségül?

Jen körül megfordult a világ. Még levegőt is elfelejtett venni egy pillanatra. Ledöbbent arckifejezéssel bámult a térdeplő Gregre, aki már a kezében tartotta a gyűrűket tartalmazó fekete dobozkát. A nőt annyira váratlanul érte a kérdés, hogy csak tátogni tudott.

- Persze, ha korainak tartod, én megértem, ha nem akarsz… - hadarta gyorsan aggódva, mikor látta a tanácstalanságot, és a könnyeket végigfutni a sápadt arcon.

- Bolond vagy?! Hát hogyne akarnám?! – vetette magát a nyakába könnyezve.

- Ez azt jelenti, hogy…

- Igen, igen, igen!! – kiáltotta megkönnyebbülten, majd halkan sírdogálni kezdett örömében.

- De akkor miért a könnyek? – tolta el kicsit magától, hogy a barna szemekbe nézhessen.

- Mert… áh, de hülye vagyok! Azt hittem, hogy szakítani akarsz velem! – nevetett fel fellélegezve.

- Dehogy is te butus! Akkor azt hiszem, keveset mondtam, hogy mennyire fontos vagy nekem.

Jen nem mondott semmit, csak szorosan átölelte karjait a nyaka köré fonva, majd felhúzta a padra Greget, hogy ne kelljen olyan kényelmetlenül térdelnie.

- Megengeded? – mutatta fel a gyűrűs dobozkát.

- Persze – mosolygott sugárzóan rá.

Greg óvatosan remegő keze után nyúlt, hogy felcsúsztathassa a finom ékszer az ujjára. Jenny meghatottan figyelte kedvesét. Boldogan csókolta meg, aztán csak nézte őt csillogó szemekkel.

- Nem félsz, hogy bekötöm a fejed? – kérdezte a vigyorgó férfitől.

- Hát egyelőre még nem, mert remélem, hogy nem változol fúriává ezek után…

- Nyugi, ahhoz előbb el kell venned! – simogatta meg nevetve az arcát. – Egészségedre!

Miután a pezsgő elfogyott, Jenny úgy érezte, nem tud egy helyben maradni, úgyhogy felpattant és a szökőkút felé indult.

- Annyira boldog vagyok! Nem tudok csak ülni! Gyere, táncolj velem! – unszolta sugárzó arccal kedvesét. – Ordítani tudnék a boldogságtól! – kiáltott az ég felé, és karjait kitárva forogni kezdett.

Greg mosolyogva ölelte át, majd egy gyors csókot adott a kipirult ajkakra.

- Hé, nem táncolni akartál? – szólt a karjaiból kibontakozó lány után, aki már a szökőkútnál állt, és gyorsan kibújt könnyű szandáljából.

- Majd utána. Most le kell kicsit hűtenem magam!

Greg csak vigyorogva megcsóválta a fejét, és figyelte a lábait a vízbe dugó szerelmét, aki ezek után, mint valami bohókás kislány, a szökőkút peremén járva kezdett egyensúlyozni. Ritkán látta ennyire megbolondulni, de nagyon édesnek találta. Lassan odalépkedett hozzá, és felnézett rá.

- Jól érzi magát a kisasszony? Ne hívjak orvost?

- Ugyan miért hívna a kedves úr? Pompásan érzem magam!

- Ó valóban? Pedig úgy látom, épp megszédülni készül… - fogta át a derekát, majd a következő pillanatban már a vállán kalimpált foglya.

- Hééé! Tegyél le! – ütögette a hátát.

- Pedig csak meg akartam védeni a királykisasszony becsületét… - sóhajtott fel színpadiasan miközben lassan leeresztette őt. A mozdulattól Jen ruhája feljebb csúszott.

- A mimet? – húzta fel kacéran egyik szemöldökét, miközben Greg balját a combjára csúsztatta, majd a kezei eltűntek a férfi zakója alatt.

- Hmm… most a táncos rész jön, vagy valami más?

- Azt hiszem, a „valami másra" szavaznék… - súgta, és szenvedélyesen csókolni kezdte. – Menjünk haza! – indítványozta belemarkolva a fenekébe.

- De sietős lett valakinek…

- Talán ellenkezel?

- Isten ments!

--------------------------

Még mindig mosolyogva gondolt vissza rá, ahogy egy darabig mezítláb sétált Greg mellett, aztán mikor rálépett egy kőre, a fiú felkapta a karjaiba, és egészen a park széléig cipelte azzal a magyarázattal, hogy gyúrnia kell a „küszöbön átemelős" figurára.

- Még mindig sokszor kérdezem magamtól, hogy ez az egész tényleg igaz-e.

- Hidd el, az! – súgta újra a fülébe, majd a fülcimpáját kezdte harapdálni, ujjai pedig a hasát cirógatták. – Bár a kollégáim odabent még nem igazán tudnak elképzelni férjként. Állandóan ugratnak. Na nem mintha ezt annyira zokon venném…

- Megnéztem volna a fejüket, mikor elmondtad nekik…

- Nem mondtam el először, a gyűrűt vették észre, és rákérdeztek.

- Értem – hunyta le a szemét, ahogy Greg ujjai egyre nagyobb területeket barangoltak be vizes bőrén. Cserébe még inkább hozzá simult, fenekét pedig finoman az ágyékához nyomta.

- Ha ezt most nagyon gyorsan nem hagyod abba, akkor nem állok jót magamért… - nyögött fel fojtottan.

- Ajaj, mi lesz itt… - suttogta gúnyosan.

Greg csak hümmögött egyet, és nyelvével végigsiklott nyaka vonalán, hogy aztán bal vállát kezdje csókolni, és finoman harapdálni. Pillanatokon belül őrülten meg tudta kívánni. Most is érezte, ahogy agyát (és nem csak azt) elönti a vér. Jenny testének puhasága, a lenyalt vízcseppek íze, és a formás fenék mocorgása elvette az eszét. Érezte, hogy férfiassága éledezni kezd.

- Mi lenne, ha elzárnánk a vizet, és ezt bent folytatnánk? – suttogta kezeit a melleire csúsztatva.

- Hát… elég nagy lenne a villámszámla, ha… - nyögött fel, ahogy érezte a hosszú ujjakat magán. – Legfeljebb később visszajövünk, és megmosom… a hátad…

- Megegyeztünk – fordította maga felé kedvesét, és oda se nézve elzárta a csapot.

Vizes lábnyomokat hagyva maguk után tűntek el a hálóban…

By: Useless-girl

2007.01.10.