Fandom: Crime Scene Investigation (CSI), azaz Helyszínelők.

Jogok: CBS, sorozatkészítők

Szereplők: Greg Sanders, Jennifer Farrell, Gil Grissom, meg egy rakás Sanders :D

Korhatár: a vége felé 18-as karika, amúgy 12-es

Ajánlás: Caprinak, kedvenc írótársamnak, illetve Rekanak, akit öröm volt megismerni neten keresztül. :D

Megjegyzés: A cím egy HIM számból származik (When Love & Death Embrace)

Elérhetőség: estrellecitromail.hu - Kritikákat, véleményeket sok szeretettel várok!

„Please take me into your arms…"

- Hát ez remek hír! És a jövő hétvégén lenne?

- Igen. A „szűkebb" családi körben.

- Rendben. Megbeszélem Jennyvel, aztán holnap visszahívlak. Szerintem biztosan elmegyünk. Ő még úgyse volt a szülővárosomban.

- Mi már a héten visszarepülünk Norvégiába, hogy segítsünk Marielláéknak az előkészületekben. Számítanak rátok.

- Oké. Már várom a találkozást. Ezer éve nem láttam őket. Ja, és majd én is akarok mondani valamit.

- Micsodát?

- Majd megtudod ott. Ne legyél kíváncsi, mert hamar megöregszel, mama!

- Kisfiam, azt hiszem, ezzel már elkéstél…

- Ugyan már anyu, te örökifjú vagy! Ez norvég örökségünk legjobb része!

- Greg, ne hízelegj! – nevetett a nő a telefonban.

- Hát jó… Na akkor majd hívlak.

- Rendben. Szeretlek, fiam! Vigyázzatok magatokra!

- Én is. Szia!

Greg jókedvűen tette le a telefont. Épp a kocsijában ült. Édesanyja hívása előtt fejezte be a helyszínen összegyűjtött bizonyítékok rendezését. Útját a labor felé vette. Gondolatai az utazás körül forogtak. Ebédszünetben be kell ugrania Jenhez is, hogy közölje vele: hazamennek. Legalábbis az ő rég nem látott hazájába. Egészen kicsi volt, mikor szüleivel Amerikába költöztek. Ők most is Los Angelesben laknak. Annak idején Greg Kaliforniában a Stanford egyetemre járt és utána valahogy Las Vegasba keveredett. Valami megfogta ebben a városban. Talán a változatosság, a pörgés, hogy sose unatkozott itt. Meg persze a munkáját is imádta. Valahol különlegesnek tartotta magukat.

Kellett pár kört mennie, mire megtalálta Grissomot.

- Szia Griss! Itt vannak a Perry ügy bizonyítékainak listája.

- Remek. Nézett bele a papírokba a folyosón az irodája felé haladva. – Még valami?

- Igen, lenne. Szeretnék jövő hét végére, pontosabban már péntekre is szabadságot kérni. – Grissom kérdő tekintetére még hozzátette: - Családi ügy Norvégiában.

- Rendben. Megnézem a beosztást.

- Köszi. Ha kellenék, telefonon elérsz.

- Hova mész?

- Ebédszünet.

Főnöke nem szólt semmit, csak belépett az irodájába. Ebből már tudta, hogy mehet. Szinte pillanatok alatt Jenny munkahelyéhez ért. A bejárattól nem messze meg is látta sétálni kedvesét. Épp ebédelni indult. Lelassított mellette, és lehúzta az ablakot.

- Mennyiért jönne velem, kishölgy? – villantott rá egy lehengerlő mosolyt fekete napszemüvege mögül.

- Nincs magának annyi pénze – simított végig kicsit meggyűrődött szoknyáján.

És mit szólna akkor egy ebédhez? – állt meg az autóval.

- Hmm… na jó, meggyőzött.

Egy percen belül már mellette ült bekapcsolva a biztonsági övet, majd kapott egy csókot is.

- Jó hírem van – mondta már a gyorsétteremben Greg.

- Na! Ki vele!

- Jövő hétvégén nem kell dolgoznom.

- Hűha, péntektől én is szabad vagyok – csillant fel a szeme.

- Ez remek, mert akkor kényelmesen elérjük a repülőt.

- Miféle repülőt? – húzta fel kérdőn szépen ívelt szemöldökét a nő.

- Hát ami Norvégiába, pontosabban Bergenbe megy az unokatestvérem, Sven esküvőjére.

Jen csak nézett rá ujjai közt egy sült krumplit tartva. Hirtelen jött ennek az utazásnak a híre. Már régóta szeretett volna elmenni Gregékhez, de még nem nagyon került szóba ez a téma köztük. Valamiféle izgalom fogta el. De még nem tudta eldönteni, hogy a kellemes, vagy a kellemetlen fajtából. Az egyik pillanatban még nagyon szívesen megismerte volna Greg távolban élő rokonait, az egész családot, a másikban azonban már félt a találkozástól. Sok minden átfutott a fején, de leginkább attól tartott, hogy hogyan fogják fogadni.

- És azt hiszem, ez kiváló alkalom lesz arra is, hogy bejelentsük az eljegyzésünket! – vigyorgott rá. – Nem is mondasz semmit?

Jen csak bámult rá. A szája szóra nyílt, de aztán mégis becsukta. Greg látta rajta, hogy valami nincs rendben.

- Mi a baj? Megijedtél? – mosolygott rá melegen.

- Én…

- Nyugi, nem fognak megenni! Kedvesek mind. Majdnem.

- Csak… ez most olyan hirtelen jött.

- Nincs kedved menni? - nézett rá komolyan.

- Nem erről van szó! Persze, hogy elmegyünk, csak… nem tudom, hogy készen állok-e, hogy a teljes Sanders családdal találkozzak. Persze nem mi leszünk a lényeg, csak kicsit tartok tőle, hogy hogyan fogadnak…

- Kicsim, te lebűvölő vagy! Imádni fognak – fogta meg a szalvétát gyűrögető kezét.

Jen bizakodva rámosolygott. Greg imádta, hogy ilyen kislányos is tud lenni, noha az előbb még a végzet asszonyát játszotta. Szerette ezt a sokoldalúságot benne. Jennel például egész éjjel tudott pörögni egy buliban a barátokkal, ugyanakkor sokszor csak lustán elnyúltak az ágyon. Rengeteg mindent kipróbáltak már együtt. És most is úgy érezte, hogy jól választott, hogy ő az, akivel az elkövetkezendő éveket is el tudja képzelni. Ujjait becsúsztatta a puha tenyérbe, és finoman simogatni kezdte az érzékeny bőrt. Jen majd elolvadt attól a szerelmes nézéstől, ahogy most meredt rá. Ettől az egy pillantástól elszálltak a kétségei. Most már nyugodtabban mosolygott ő is megszorítva a másik kezét. Csendesen tértek vissza ebédjükhöz.

Izgatottan ült a taxi hátsó ülésén Greg mellett. Körülbelül fél órára voltak már csak a háztól, ahonnan másnap az esküvőre indultak. Feszülten szorongatta a férfi egyik kezét, miközben mereven nézett kifele az ablakon. A táj gyönyörű volt, de most ez sem tudta elterelni a figyelmét a találkozásról. Egy hétig ugyan el tudta rejteni Greg elől a feszültségét, de ma hajnalban már nyugtalanul forgolódott az ágyban. A repülőn is sokszor elszalasztotta kedvese mondatait, most meg már szinte másra se tudott gondolni, mint hogy mit kellene mondania. Meglepődött saját magán. Nem szokta ennyire túlproblémázni a dolgokat. Hiányolta saját laza stílusát. Nem tudta, miért görcsölt ennyire rá a dologra. Szinte meg se érezte a nyugtató simogatást a kézfején.

- Mindjárt ott vagyunk – súgta halkan a fülébe a férfi.

Látta rajta a feszültséget, de már nem tudott semmit mondani rá. Tudta, hogy hamar el fog múlni ez az érzése, ha találkozik végre a többiekkel, akik közül páran szintén a szüleinél voltak elszállásolva.

Amint becsöngettek, édesanyja egy pillanat múlva már nyitotta is az ajtót. Sejtette, hogy már egy ideje itt strázsált rájuk várva. Évek óta nem volt együtt a család ebben a régi házban. Még gyerek volt, mikor itt hagytak mindent. A házat azért megtartották, és az egyik nénikéjére bízták. Szeretett itt élni. Bergen külvárosának egy nyugodtabb környékén állt a ház.

- Csak hogy végre ideértetek! – kiáltott fel Mrs. Sanders szorosan átölelve a fiát, majd Jennynek is adott két anyai csókot az arcára. Ők már párszor találkoztak. Az első perctől szimpatikusak voltak egymásnak. – Apád a kertben van Stefannal, meg a többi férfivel. Mi meg elfoglaltuk a konyhát. Gyertek, ne álljatok itt az ajtóban! Hozzátok a csomagjaitokat! Már előkészítettük Greg régi szobáját.

Jen mosolygott Mrs. Sanders tüsténkedésén, de egy pillanatra el is szomorodott. Az ő édesanyja is ilyen életvidám volt. Greg mamája mindig rá emlékeztette, ha találkoztak. Szerencsére hamar megkedvelték egymást, és most már érezte, hogy kezdi picit pótolni édesanyja szeretetének hiányát. Greg mintha csak megérezte volna, mire gondol, gyengéden végigsimított a hátán, jelezve, hogy induljanak az alacsony nő után az emeletre.

- Mivel Erinnek és Stefannak nincsen gyereke, ezért Greg szobáját nem is rendezték át. Szinte minden olyan, mint mikor itt hagyta. Persze azért alaposan kitakarítottunk mielőtt ideértetek – csacsogott tovább. – Sajnos az ágy túl kicsi kettőtöknek, így egy kétszemélyes szivacsot raktunk be. Remélem, nem probléma, és meg fog felelni… - álltak meg egy fehér ajtó előtt.

- Nyugi anyu! Azért vegyél levegőt is! – vigyorgott rá. – Tökéletes lesz. Kis helyen is elférünk, igaz kicsim?

- Hát persze! Nem lesz gond – nézett a szemébe, és gyorsan lopott egy csókot lábujjhegyre állva. Mrs. Sanders gyönyörködve nézte a párost. – Na de most hadd lássam, milyen volt kicsi Greg szobája! – mosolyodott el.

Ahogy beléptek, Jenny szeme elé egy barátságos szoba tárult. A falakon kék tapéta volt kicsi fehér hajókkal. A nagy kétszárnyas ablak alatt a széles párkány úgy volt kialakítva, hogy a párnákon kényelmesen el lehetett olvasgatni, vagy nézni a kinti tájat. A falak mentén nyers színű polcok és egy nagy szekrény helyezkedett el. Jen rengeteg könyvet látott. A szoba jobb felében állt az ágy, ami egy kék takaróval volt leborítva, mellette pedig pont elfért a már említett szivacs. Az íróasztal az ajtótól balra helyezkedett el a fal mentén. Fölötte a polcokon különféle kőzetek, vegyületek, illetve hajómodellek sorakoztak.

- Helyes kis szoba! – nézett az emlékeibe merült férfira. Eddig bele sem gondolt, hogy milyen érzés lehet neki annyi év után újra visszatérni ide. – Jó sok könyved volt. Ezeket mind olvastad?

- Úgy emlékszem, igen.

- Nagyon szerette a könyveket. Főleg a kémiai és a biológiai témájúakat. Ha csak tehette, vagy bántotta valami, csal elvonult egy könyvvel, és órákig azt bújta.

A szóban forgó személy szokatlan módon nem reagált semmit, csak az ágyra rakta a két bőröndöt.

- Na hagylak is titeket nyugodtan kicsomagolni. Úgyis ezer dolgot kell még elintézni lent a konyhában. Ha felfrissítettétek magatokat, gyertek le! Jenny, még feltétlen be kell mutatnom neked a többieket. Már kíváncsiak rád – mosolygott rá, majd becsukta maga után az ajtót.

Jen nagyot sóhajtva ült le az ágyra. Szemei még mindig a szoba részleteit itták magukba. Furcsán érezte magát. Kicsit szomorkás, mégis kíváncsi hangulat telepedett rá. A szekrénybe pakolászó párját figyelte pár perce. Nem akarta megzavarni. Tudta, mikor kell csöndben maradnia, mikor kell Gregnek és a gondolatainak egy kis „magány".

Lassan az íróasztalhoz sétált, hogy közelebbről is szemügyre vegye a csillogó ásványokat. A csiszolt Tigrisszemet, a lepidolitot, és a kvarcot felismerte. Tekintete tovább siklott a hajómodellekre. A többség fából volt építve, és a komolyabb darabokat üveg mögé tették.

- Akkoriban halász, vagy hajókapitány akartam lenni. Szerelmes voltam a tengerbe. Anyuékkal sokat voltunk a parton, vagy vitorláztunk… Régi szép idők… - lépett oda mellé nagyot sóhajtva, tekintetét egy vitorlásra szegezve.

- Nagyon hiányzik?

- Igen – suttogta – Nem gondoltam volna, hogy ilyen érzés lesz visszajönni, belépni a házba, a szobába…

- Milyen érzés?

- Egyszerre jó és elszomorító. Ezer emlék jött elő. Olyanok is, amiket már-már elfelejtettem.

- Bánod, hogy elköltöztetek? – fordult felé.

- Egy kicsit talán igen. Fura belegondolni, hogy mennyire máskén alakult volna az életem, ha maradunk…

- Például mi sosem találkoztunk volna.

- Hát az nagy kár lett volna… - fogott két ujja közé egy sötétbarna tincset, és csavargatni kezdte.

- De lehet, hogy már lenne egy csinos norvég feleséged, és egy focicsapatnyi gyereked – ölelte át a derekát.

- Ki tudja? Így viszont hamarosan lesz egy gyönyörű amerikai feleségem, aki igazából angol, és egy kosárlabda csapatnyi gyerkőcünk… Szerintem jó csere! – mosolygott.

- Neee, a kosárlabdát nem szeretem! Legyen inkább röplabda csapatnyi!

- Rendben, megegyeztünk – simított végig az arcán, majd finoman megcsókolta.

- Na gyere, fejezzük be a pakolást, és menjünk le, hogy anyukád bemutathasson! – fogta kézen.

Már zsongott a feje az új nevektől. Ráadásul volt pár rokon, aki nem beszélt angolul, így egyesekkel csak németül tudott kommunikálni, illetve ha ez se ment, akkor Greg készségesen vállalta a tolmács szerepét. Jen egy pillanatra elgondolkodott, hogy ennyi év után hogyan tudhat még mindig ilyen jól norvégul, de végül arra jutott, hogy a saját anyanyelvét csak nem felejti el az ember.

- És voltál már Európában? – tette fel a kérdést a konyhaasztalnál krumplit hámozó Erin. Rajtuk kívül még Mrs. Sanders, egy másik távoli nagynéni Eva és annak körülbelül 17 éves lánya, Alicia tartózkodott a helyiségben.

- Igen. Eredetileg angol vagyok. De voltam már egy évet Németországban, pontosabban Regensburgban is. Ott tanultam meg németül.

- És megkérdezhetem, hogy miért költöztetek Amerikába? – ezt Eva kérdezte, aki épp borsót pucolt az ebédhez.

Jen próbált uralkodni arcvonásain, de rögtön elkomorodott.

- Miután édesanyám meghalt, apám úgy döntött, hogy elfogad egy állást San Franciscóban. Pár éve pedig Las Vegasba költöztem.

- Nyereségvágyból? – húzta össze barna szemeit a ki tudja hanyad fokú fiatal unokatestvér.

- Nem, nem abból – Nem szerette, ha rögtön ezzel jönnek neki. – Egyszerűen szerencsét akartam próbálni egyedül egy idegen városban. Függetlenséget akartam, és elég jól boldogultam.

- Greg, ki tudnál jönni egy kicsit? – jelent meg az ajtóban Mr. Sanders fiáért, majd a mellette ülő Jennyre is rámosolygott.

- Persze – állt fel, majd mielőtt apja felé indult volna, még bíztatóan végigsimított Jen vállán.

Miután a férfiak eltűntek, újra Erin vette át a szót: - Úgy látom, nagy a szerelem köztetek… - mosolygott rá mindent tudóan.

Jen csak elpirult, és zavartan tovább gyártotta a csipetkéket.

- Nem kell zavarba jönnöd. Mi Sandersek nagyon tudunk szeretni…

- … vagy utálni – kotyogott közbe félhangosan Alicia a petrezselymet aprítva.

- Alicia! – szólt rá az anyja. – Ne is törődj vele, nehéz korban van.

- Anya, kérlek, ne kezdd megint… - suttogta indulattól kipirult arccal.

Jen ugyan nem akart elhamarkodottan ítélni, de eddig a kishölgy nem lopta be magát a szívébe. Egyedül ő volt ilyen kötekedő az ittlévő rokonok közül. Még a kint sörözgető férfiak is kedvesen fogadták. A Németországból érkezett Andreas külön örült, hogy plusz közös témáik is vannak.

- Nekem is lehetne egy kérdésem?

- Hát persze! – tett le az asztalra egy köteg sárgarépát Mrs. Sanders majd hozott egy kést is, hogy elkezdhesse hámozni.

- Beszélnétek kicsit a házasulandókról? Greg csak annyit mondott, hogy Sven az unokatestvére, és hogy Mariellát Dániában ismerte meg.

- Hát igen, ez így volt. Elég nemzetközivé vált a családunk – gondolkodott el egy krumplival és késsel a kezében Erin. Eva felnevetett.

- Igen, sokan házasodtunk külföldre, vagy választottunk onnan származó pár magunknak – helyeselt a fazékba öntve a már megpucolt borsót.

- Szóval, Mariella és Sven egy konferencián találkoztak Helsingerben, Dániában – vette vissza a szót Greg anyja. – Mindketten a főnökük helyett mentek el. Ja, lakberendezőként dolgoznak. És hát beszélgetni kezdtek, aztán Sven meghívta Mariellát. Így kezdődött, és azóta már eltelt három év. Most pedig nyakunkon az esküvő.

- Most már világos. Köszönöm.

- Ugyan, nem tesz semmit.

- És ti hogy találtatok egymásra? Valami kaszinóban? – dugta ki orrát a csigaházból a leányzó.

Jenny visszanyelte lángoló ellenszenvét. Nem tudta, miért idegesíti őt ez a fruska, de egyetlen mondatától az idegei a plafonon szambáztak. Megint csak meg kellet lepődnie saját viselkedésén. „Úgy tűnik, Greg rossz hatással van rám…" – mosolygott magában lenyugodva, ahogy szinte érezte magán kedvese illatát.

- Nem járunk kaszinóba. Én legalábbis csak egyszer sétáltam végig a Palmsban, de semmi késztetést nem éreztem, hogy szerencsét próbáljak. Épp elég volt látnom a gépek előtt ülő megszállott embereket. Engem taszított a dolog. Hogy Greg hányszor volt, azt nem tudom, ez az ő magánügye, de tudtommal nincs ideje se rá.

- Honnan tudod, hogy a haverjaival nem szokott elmenni?

- Én nem tiltottam meg neki, és számon sem szoktam kérni, hogy hova megy velük. Addig nincs gond, amíg nem játssza el a fejünk fölül a házat. De hogy a kérdésedre is válaszoljak, az előző munkahelyemen ismertem meg, mivel majdnem minden műszak után ott vett némi harapnivalót meg kávét.

- Ez olyan gyorsétteremféle, amilyeneket az amcsi filmekben látni?

- Olyasmi. – Nem kerülte el a figyelmét a lenéző fintor, ami a lány arcán átsuhant, ahogy felállva a pulthoz vitte a felaprított zöldséget.

- Hát ez igazán romantikus… a szegény pincérlányt felkarolja a menő helyszínelő… - jegyezte meg félhangosan, majd anyja szigorú számonkérésével mit sem törődve kivonult a kertbe.

- Kérlek, nézd el neki! Nincs könnyű természete, és napok óta izgatott volt a tudattól, hogy Greggel jöttök. Kiskorában mikor hazalátogattak, mindig körberajongta őt. Azt hiszem, Greg a kedvenc családtagja. Mindig megnevetteti. Imádja a stílusát.

- Igen, ezt az oldalát én is ismerem jól – mosolygott halványan. – Nincs semmi gond, én is tudom, milyen kamasznak lenni.

- Azt hiszem, az apjától örökölte a jó kedélyét… - mélázott el magában Mrs. Sanders egyetlen fiára gondolva.

Mikor elkészült az ebéd, Jen ment ki, hogy behívja a kertben ülőket. A férfiak hálásan fogadták a hírt, hogy végre megtömhetik üres hasukat. A nő körbenézve nem látta sehol Greget és Aliciát, Andreas igazította útba csillogó szemmel a telek végében található kapuhoz, ami a hosszú zöld fűszálakkal néhol megtűzdelt homokbuckák között vezetett a tengerpartra.

A hűvös szél miatt kicsit fázósan húzta össze a törtfehér kendőt magán, amit Mr. Sanders hozott magával az asztaltól, és előrelátóan a vállaira terítette. A tenger egyre erősödő moraját hallgatva sétált a mutatott irányba. Nem sokára egy öreg fa mellett meg is találta a kaput, és a laza földön látható halvány nyomokat követve pár bucka után a szeme elé tárult a szürke homokos part és a sötétszürke tenger is, aminek nem is olyan messze a partján ott fogócskázott kedvese, és a felszabadultan nevető fiatal lány. Most ahogy így megnézte, a nevetéstől ellágyult vonásai nagyon széppé tették az arcát. Jen egy picit irigykedve figyelte a tökéletes alakot, noha ő sem panaszkodhatott.

Az egyik domb takarásából nézte az önfeledten játszó párost. Egyik szemöldöke rögtön a magasba szaladt, mikor Alicia Greg elől hátrálva „véletlenül" magával rántotta a férfit. Mindketten nevettek, de mikor Greg le akart mászni róla, nehogy agyonnyomja, karjait a nyaka köré fonta és szorosan hozzábújt. Valamit mondott neki, Greg pedig mosolyogva válaszolt.

Jen próbálta hideg fejjel nézni a jelenetet, visszanyelve a kellemetlen érzéseket. Magában mentegette őket, hogy rég látták egymást, meg hogy rokonok, még ha csak elég távoliak is, de mikor a lány Greg szájához elég közel adott puszit, nem bírta tovább. Elindult feléjük. Alicia viselkedése kevésbé zavarta. Igazából az fájt neki, hogy Greg hagyta ezt az egészet. Mielőtt odaért volna hozzájuk, Greg felsegítette a lányt, aki mindjárt hozzá is simult, de a férfi Jen megkönnyebbülésére hátra lépett tőle, így csak egyik kezét tarthatta fogva. Greg vette észre először.

- Szia kicsim! Hát te? – mosolygott rá.

- Csak szólni jöttem, hogy kész az ebéd – mondta könnyednek szánt hangon. Párja nem vette észre a pillantást, ahogy Alicia Greg kezét szorongató ujjaira nézett, de a lány annál inkább. Gúnyosan elhúzta a száját.

- Én még nem vagyok éhes. Greg, menjünk el a régi helyünkre! – kérlelte őt ártatlan szemekkel.

- Ne most prücsök, én ma még szinte semmit sem ettem, úgyhogy irány vissza a házba. Amúgy is meg fogsz fázni ebben a lenge ruhában.

A lány duzzogva szakadt el tőle, és sietett előre a ház felé. Jen látta rajta, hogy legszívesebben megfojtaná őt egy kanál vízben amiért megzavarta őket. Most már tudta. Látta, ahogy a párja szemébe nézett. Nem csak egyszerűen szerette Greget, hanem szerelmes is volt belé valamilyen szinten. De hát tudnia kellett, hogy a fiú nem kezdene ki egy rokonával, aki ráadásul még kiskorú is… Greg nem tenne ilyet… „Ugye nem?" – kérdezte magától a kezét megragadó szerelmére nézve.

- Szeleburdi egy lány – nézett a már messze járó karcsú alak után.

- Az.

Semmit sem észre véve nagyot szippantott a friss levegőből.

- Ezer éve nem voltam itt. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott a tenger hangja és a látványa. Ebéd után nincs kedved visszajönni sétálni? Megmutogathatnám, hogy merrefelé építgettem a homokváraimat, ahol gonosz géntudósok mutáns sáskákat hoztak létre a világuralom megszerzésének céljából…

Jen nem tehetett róla, akármennyire is neheztelt rá, nem bírta ki ezt a megjegyzést nevetés nélkül.

- És félig kakas-félig mókus szörnyet nem találtak fel?

- Aki jártas az algebrában is?

- Igen, pont olyanra gondoltam – nevetett.

- Nem, sajnos akkor a géntechnológia még gyerekcipőben járt – ölelte át a derekát.

Jen kicsit könnyebb szívvel lépkedett mellette a meleg ház felé.

Mikor Greg ebéd után látta kedvesén, hogy a feje kezd zsongani az érdeklődő rokonok kérdéseitől, kimentette magukat azzal az indokkal, hogy meg szeretné mutatni neki a környéket, ha már itt vannak. Mindenki megértően bólogatott, kivéve Aliciát, aki merev arccal ült a férfi balján, illetve Andreast, aki még szívesen beszélgetett volna Jennel.

Greg ismerte őt annyira, hogy magában félteni kezdje Jent, aki úgy tűnt, még nem vette észre a mások számára mesterien álcázott jelzéseket. De Greg látta. Andreasnak ezer arca volt. Alapjában véve jóindulatú, de törtető. Az a típusú férfi volt, aki megszerezte magának, amit akart. A beszélgetések közben, ha olyanra terelődött a szó, Greg birtoklón átkarolta a nőt, vagy a másik férfi számára egyértelmű pillantásokat küldött felé. Ahogy kimentek a nappaliból, még hátrasandított rá. Tekintetük egy pillanatra összevillant.

A kiadós csatangolás és egy zuhany után Jen fáradtan zuhant a matracra, és húzta a fejére a takarót. Greg mosolyogva, ráérősen vetkőzött ruháit egykori ágyára dobálva.

- Nem zavar, ha halkan zenét kapcsolok?

- Nem – hallatszott tompán a takaró alól. – Én se bírom ki egy napnál tovább nélküle.

- Hogy mondod? Nélkülem? – hajolt közelebb egyik kezét a füléhez tartva.

Jen félig lerúgta magáról a takarót, hogy rámosolyoghasson.

- Te! Mindig kiforgatod a szavaimat! – ült fel, hogy félmeztelen vőlegénye alsónadrágjának felső szegélyébe akasztva ujjait magához húzhassa. Greg engedelmesen ült a sarkaira kócos szerelme előtt.

- De csak ha kétértelműen fogalmazol – hajolt egészen közel a szájához, de nem csókolta meg. – Minek vetted fel ezeket a felesleges ruhadarabokat? – nézett végig a szűk rövid ujjúba és a fekete bugyiba bújtatott formás testen.

- Gondoltam, nem akarod a gyerekkori szobádban csinálni. Kicsit bizarr lenne, nem?

- Szerintem nem. Engem nagyon nem zavarna.

- Te kis perverz! – nevetett fel, de hagyta, hogy hátradöntse a párnák közé – Imádom, ha ilyen vagy…

Greg nem válaszolt, inkább lassan kóstolgatni kezdte a lány ajkait, miközben egyik keze már a póló alatt járt.

- Greg… - szólalt meg, mikor már a nyakát harapdálta – Greg, talán ezt most nem kéne…

- Mi van? – nézett fel elhomályosult tekintettel.

- Ismerem magunkat… - megpróbált nem odafigyelni a még mindig a melléhez közelítő kézre - … ha ezt most elkezdjük, akkor annak több felvonása lesz…

- És? Az olyan nagy baj? – simított végig jobb melle alatt.

- Nem… bajnak nem baj, csak ezek a felvonások órákig is elhúzódhatnak, és akkor holnap az esküvőn el fogunk aludni…

- Vállalom a kockázat! – jelentette ki picit följebb kalandozva.

- Te ezt most komolyan mondtad? Tényleg egy fáradt, nyűgös és álmos Jennifer Ferrellel akarsz a többi rokonod közé menni? Így akarod bejelenteni az eljegyzésünket? Tudod, milyen kiállhatatlan vagyok ilyenkor!

- Én így is imádlak.

- Az lehet, hogy te igen, de a többiek… Nem akarok senkit megbántani.

- Majd jobban odafigyelsz. Ez elég gyenge kifogás volt… - indult el lefele az a bizonyos kéz.

- Gregory Sanders, el a kezekkel! – nézett szúrósan a szemébe, és megállította a hasán araszoló kezet.

- Most miért?? – ült fel durcásan karba tett kézzel.

- Mert.

- Ne legyél ilyen rejtélyes!

- Azt hittem, szereted megoldani a rejtélyeket… - ült fel ő is kezeit a törökülésben ülő értetlenkedő fiú térdeire téve.

- Az más, az a munkám. Azok gyilkosságok.

- Nem te mondtad egyszer, hogy azért is szeretsz, mert mindig találsz bennem valami újat?

- De igen, de…

- Na látod! Vegyük úgy, hogy ez az új dolog arra megy ki, hogy meddig bírom ki veled szex nélkül.

- Megőrültél?!?!?!?!?! – kiáltott fel elkerekedett szemekkel.

- Pszt, felvered az egész házat…

- Nem érdekel. Mondd, hogy amit mondtál az előbb, az csak vicc! Épp elég nagy nehezen kibírnom havonta azt az egy hetet!

- Ami egyébként max. csak 6 nap a pontosság kedvéért…

- Egál. Sok és kész!

- Már elnézést, de emlékeim szerint ilyenkor azért előfordul, hogy segítek rajtad, ha már nagyon nem bírsz magaddal…

- Na jó, de Jen! Ezt nem gondolhatod komolyan!

- Higgadj le kicsim, és barátkozz a gondolattal, addig én lemegyek a konyhába egy pohár tejért.

Azzal gyorsan magára kapott egy fekete melegítőnadrágot, és a földön döbbenten ülő párjára mosolyogva kilépett a szobából.

- Ez a nő megőrült! – suttogta maga elé Greg az ajtót bámulva.

Ahogy kilépett a szobából szemei előtt a döbbent tekintettel, a mosoly rögtön lehervadt az ajkáról. Borús gondolatokkal indult ténylegesen a konyha felé. Igazából azért is állította le őt, mert eszébe jutott az a jelenet a tengerpartról, illetve valahogy az édesanyja is. Nem tehetett róla, de ha fáradt volt, mindig össze-vissza csapongtak a gondolatai, néha még ilyen szituációkban is, és ilyenkor a hangulata nagyon változékonnyá tudott válni. Meg ha Európába sodorta az élet, akkor amúgy is mindig az eszébe jutott anyja halála.

Rosszkedvűen lépett a hűtőhöz, és töltött magának tejet. Mikor megfordult, a nappaliban észrevette a kislámpa melletti fotelban olvasgató Andreast.

- Szia. Te se tudsz aludni? – állt meg mellette a bögrét szorongatva.

- Nem. Nem vagyok túl jó alvó – mosolygott rá letéve az újságot.

- Leülhetek? – intett a kanapé felé.

- Persze. Tej?

- Igen.

- Téged is mindig megnyugtat? – Jen bólintott. – Nocsak, még egy egyezés…

Jen erre nem tudott mit mondani, így csak rámosolygott.

- Összevesztetek? – intett fejével az emelet felé. – Jaj, bocs, ha indiszkrét voltam, nem kell válaszolnod!

- Semmi baj, nem voltál az. Csak vitatkoztunk, de hosszú. Megesik az ilyen.

- Hát persze. Bocsánat, nem akartalak elkedvteleníteni. Beszéljünk inkább másról!

- Rendben.

- Találjuk ki, hogy még mik közösek bennünk!

- Benne vagyok! – mosolyodott el Jen.

Andreas lehuppant mellé a kanapéra és kérdezni kezdte.

Eközben Greg a zenét hallgatva egyre csak várta őt az ágy oldalának vetve hátát. Még mindig fenn volt akadva azon, amit Jen mondott.

„You take the breath right out of me, You left the hole where my heart should be…"

(Breaking Benjamin: Breath)

Csak fél füllel hallgatta a zenét, mikor halk kopogás szakította ki értetlenkedéséből. Miután egy „Szabad!"-ot kiáltott, Alicia lépett be. A lány egy fekete kardigánban és topban, valamint egy olajzöld melegítőnadrágban támaszkodott belülről az ajtónak.

- Zavarok?

- Amint látod, nem… Mi járatban?

- Csak veled akarok lenni. Ritkán látlak.

- Sajnálom.

- Ne sajnáld, te Amerikában élsz, én itt. Ez ennyire egyszerű. Megvan a saját életünk. Így van rendjén.

- És akkor miért érzem a keserűséget a hangodban?

A lány szomorúan elhúzta a száját, de nem válaszolt, inkább leült mellé, hogy ő is az ágynak vethesse a hátát.

- Elmeséled, hogy lettél helyszínelő?

- Csak nem érdekel ez a munka?

- Még az is lehet.

- Nos, nem egy könnyű foglalkozás. Több év és még több tanulás kell hozzá. A rengeteg vizsgáról nem is beszélve. Én is folyamatosan képezem magam.

- Azt gondolom.

- Mint tudod, először a DNS-ekkel foglalkoztam a laborban. Aztán többet akartam, és a főnököm beleegyezésével elkezdtem tanulni, és segítettem a nyomozásokban. Aztán három nagy vizsga és egy csomó gyakorlat után helyszínelő lettem.

- Élvezed?

- Nagyon!

- Izgalmas?

- Az nem kifejezés! Imádok bizonyítékokat gyűjteni, és azokból megpróbálni kitalálni, hogy hogyan is történhettek a bűntények. Minden eset más.

- És Jen hogy áll az egészhez? Gondolom nem veszélytelen…

- Elég jól tűri.

- Én halálra aggódnám magam érted.

- Hát neki is voltak rázósabb időszakai, mikor pl. egy banda majdnem halálra vert…

- Jézus! De ugye semmi maradandót nem szenvedtél? – nézett rá aggódva, miközben megszorította a karját.

- Szerencsére nem. Édes, hogy így féltesz – mosolygott rá.

- Ugyan, ez természetes, hisz szeretlek – nézett mélyen a szemébe.

- Én is téged, de ezt tudod. – Alicia már épp mondani akarta, hogy ő másképp, mikor a szavába vágott: - Ha már itt tartunk, te milyennek találod Jent?

- Hát… nem igazán tudtam még beszélni vele, de egész jó fejnek tartom – hazudta.

- Akkor jó. Szerintem a többség így van vele.

- Főleg Andreas…

- Ezt hogy érted?

- Sehogy – vágta rá gyorsan.

- Ugyan, prücsök! Hogy érted? – szorította meg a kezét.

- Ismered Andreast…

- Igen, azt hiszem. Hallottál valamit?

- Szerintem bejön neki.

- Francba, te is így látod?

- Aha. Csak nem attól félsz, hogy elcsábul a barátnőd? Ha így van, akkor nem érdemel meg téged!

- Ezt miből veszed?

- Hát nem tudom, de az előbb eléggé egy húron pendültek…

- Hol?

- A nappaliban a kanapén…

Mikor Greg felpattant és az ajtó felé akart indulni, már tudta, hogy hibát követett el azzal, hogy szóba hozta a dolgot. Épp ezért a keze után nyúlt, hogy megállítsa.

- Várj! Hova mész?

- Jenért.

- Hagyd őket, nem lesz semmi!

- Ha Jenről van szó, ebben nem kételkedem, de Andreasban már nem bízom ennyire.

Alicia magában szitkozódva indult a már a lépcsőnél járó férfi után.

- És akkor azt mondta, hogy soha többé ne mondjam ki hangosan, hogy… - a folytatást a füléhez hajolva suttogta el.

Greg pont ekkor állt meg mögöttük a nappali ajtajában félreértve a helyzetet. A féltékenység fellángolt benne, de visszafogta magát.

- Látom, jól kijöttök… - hangja szinte hasította a levegőt.

Andreas elkomoruló tekintettel nézett hátra a válla felett.

- Áh, Greg. Épp rólad beszéltünk.

- Sejtem, miket hordtál össze rólam – nézett végig a férfi kanapé háttámláján végigfektetett karján, ami finoman hozzáért Jen vállához. – Jen, nem kéne lassan aludni jönnöd? Holnap fáradt leszel – nyomta meg az utolsó mondatot enyhe gúnnyal.

- Nyugi, Greg – suttogta, de mikor látta, hogy pillantása nem enyhül, felállt. – Bocs Andreas, azt hiszem, most már tényleg ideje, hogy lefeküdjünk – az utolsó szónál nem értette, hogy párja szeme miért villan egyet.

- Semmi gond. Úgyis kimerítettél – mosolygott rá. A férfi a háttérben észrevette az elégedetten mosolygó Aliciát eltűnni.

- Ez meg mi a fene volt? – szegezte neki a kérdést Greg amint bezárta az ajtót maga mögött.

- Na látod, ezt én is kérdezhetném! – suttogta, nehogy felébressze a már alvókat. – Miért viselkedtél így Andreasszal? Csak beszélgettünk.

- Na persze. És milyen disznóságokat sugdosott a füledbe? – állt meg vele szemben.

- Miről beszélsz? Csak azt mondta el, hogy hogyan csúfolt téged kiskorotokban a füleid miatt. Ha jól tudom, pont te tiltottad meg neki, hogy ezt hangosan is kimondja!

- Ó, milyen becsületes rokonom van – ironizált.

- Greg, te féltékeny vagy? – mosolyodott el meglepetten.

A férfi nem válaszolt rögtön, előbb összefonta melle előtt a karjait. – Kéne?

- Nem, nem kéne. Greg, ő a családtagod! Ne legyél paranoiás!

- És attól, hogy a rokonom? Ez megakadályozna? Te nem vagy a rokona, te csak egy idegen, kívánatos nő vagy neki, akit meg akar szerezni.

- Megbolondultál?! Csak beszélgettünk, értsd már meg, kérlek!

- Akkor úgy tűnik még nem esett le, hogy bejössz neki.

- Hülyeségeket beszélsz – de ahogy kimondta, már helyére került a férfi pár gesztusa.

- Tényleg?

- Ha már a féltékenykedésnél tartunk, szerinted nekem nem kéne annak lennem? – pillantott az ágyon heverő sötét kardigánra.

- Mi? Ugyan kire?

- Rá – emelte fel két ujja közé csippentve a ruhadarabot.

- Egy kardigánra? – lepődött meg.

- Ne vicceld el, tudod, hogy arra a fruskára gondolok, aki gondolom nem is olyan rég hagyhatta itt… A többi ruhadarabja is megjárta az ágyat?

- Nem ártott meg az a tej? Hogy feltételezhetsz rólam ilyet?! Alicia a családtagom!

- Igen, ráadásul kiskorú – súgta hidegen.

- Tisztában vagyok vele. De még a feltételezés is sértő, hogy a rokonommal akarsz összeboronálni!

- Én nem akarlak senkivel összeboronálni, de látom, amit látok. Odavan érted. Csüng minden szavadon.

- Mert szeret. Mindig is ilyen volt.

- Igen, szeret. De nem úgy, ahogy te azt képzeled… - ült le szomorúan az ágyra. Nem szeretett veszekedni Greggel. Ritkán fordul elő, de mindig rettenetesen leszívja az erejét. – Láttalak titeket a parton. Nem volt véletlen, hogy magára rántott, nem volt véletlen az a puszi a szád mellé. Látom rajta. Tudom, hogy néz rád egy nő, ha tetszel neki. Nem egyszer láttam. Sara is nézett már így rád!

- Sarát most hagyjuk ki ebből!

- Rendben, igazad van, őróla majd máskor.

- De Jen, Alicia még kislány – lépett egyet közelebb a csupasz ujjait bámuló nőhöz.

- Nem, Greg, már nem az. Csak te ezt nem vetted észre.

- Jól van, tegyük föl, hogy többet érez irántam, min szabadna…

- Ez nem csak feltételezés kérdése…

- Tegyük föl! És akkor mi van? Mit kezdenék vele? Az előbb is mondtam, hogy ő még gyerek a számomra. Nem tudok másképp nézni rá. Miért kellene nekem ő, ha itt vagy te? Ez az egész szituáció… áh…

Idegesen kezdett járkálni a szobában. Tekintete meg-megakadt a tárgyakon, de fel se fogta, hogy mit néz éppen. A magába roskadt nőt figyelte a szeme sarkából. Gyűlölte, ha így látta. Hiányzott neki az a bűvös mosoly, amitől minden borzalmat el tudott felejteni, akármit is látott egy műszak alatt.

- Figyelj Jen! Kicsim, nézz rám! Nézz rám! – guggolt le elé megfogva a hideg kezeket. – Nézzük racionálisan a dolgokat! Próbáljuk elfogadni, hogy Andreasnak bejössz, Alicia meg belém esett, és próbáljunk meg túllépni ezen! Ne foglalkozzunk velük! Nem ezért vagyunk itt.

- Tudom. De beszélnünk kell velük erről. Tisztáznunk kell előttük a helyzetet.

- Így van. De majd csak holnap reggel. Most gyere, késő van. Aludnunk kell!

Jen szó nélkül, gépiesen vette le a nadrágját, és bújt be a takaró alá. Kivételesen nem Greg felé fordult, hanem a fal irányába. Ez fájt a férfinek, de nem szólt semmit, csak hátulról bújt hozzá, karjával pedig magához ölelte a derekánál fogva.

- Haragszol rám? – suttogta a fülébe halkan.

- Dehogy. – Ebből az egy szóból tudta, hogy a nő hangtalanul sír. A rekedtsége elárulta.

- Ne sírj, kicsim… - csókolt a hajába gyengéden. Jen szipogott egyet.

- De ez az egész az én hibám! Ha nem jövök el, nem alakul ki feszültség Andreas és közted, és nem provokálom a jelenlétemmel Aliciát, aki a bosszantásom végett is mászott rád. És mi se vitatkoznánk…

- Ne beszélj csacsiságokat! Andreas és köztem mindig is ott volt a feszültség. Alicia meg gondolod, hogy nem próbálkozott volna a te jelenlétedtől függetlenül is?

- Igazad lehet.

- Naná!

- Greg…

- Igen?

- Hanyagolhatnánk a témát?

- Persze.

- Akkor jó.

Pár percig csöndben hallgatták a szél zúgását odakint. De Greg nem bírta okáig:

- Kérdezhetek valamit?

- Aha… - morogta álomittasan. – Feltéve, ha nem fog fájni.

- Remélem, nem… Azóta motoszkál bennem, hogy mondtad…

- Mi?

- Komolyan gondoltad azt, amit azelőtt mondtál, hogy lementél volna tejért?! – kérdezte kétségbeesetten.

- Hogy nincs szex?

- Arra.

- Betojtál, mi? – mosolyodott el a sötétben.

- De be ám! Ugye, nem gondoltad komolyan?!

- És ha azt mondom, hogy de igen, akkor mit csinálsz? Megerőszakolsz? Vagy megcsalsz?

- Egyik sem. Akkor gyakran fogok elvonulni a mosdóba az egyik szexisebb képeddel… - húzta össze komolyan szemöldökét. Jen felkuncogott.

- Ezt komolyan mondtad?

- Halál komolyan! Viccelsz? Velem élsz, minden nap látlak, és nem érhetek úgy hozzád? Ezt én nem bírnám ki segítség nélkül!

- Nyugi, Greg. Az első pár nap lenne csak nehéz…

- Ezt erősen vitatom – kotyogta közbe.

- Gondolj másra! – simogatta meg az őt ölelő kart.

- Ha az olyan könnyű lenne… - morogta nagyot sóhajtva.

- Például, mikor kapom vissza a gyűrűmet? Már nagyon hiányzik! Nem értem, hogy miért kell ennyire titkolóznod. Én tuti nem bírnám ki a helyedben, hogy ne mondjam el rögtön a szüleimnek. Hogy voltál képes eddig titokban tartani az eljegyzésünket?

- Vártam a megfelelő alkalomra. Pont múlt héten akartam elmondani nekik, de ez az esküvőmeghívás kapóra jött. Majd miután páran már elmondták a maguk köszöntőjét a vendéglőben, akkor jelentjük be, jó?

- Felőlem. Szóval még mindig feleségül akarsz venni…

- Naná! Egy kis féltékenység még nem akadály. Legalább látjuk, hogy szeretjük egymást.

- Ez igaz.

- Visszatérve… sikerült apudnak utolérnie téged?

- Igen, bevallotta az utazás előtt, hogy ő már tudott az eljegyzésről, mert először tőle kérted meg a kezem. Ez igazán lovagias volt a részedről. Bazi nagy piros pont a neved mellé. Tudom, hogy imponált neki ez a gesztus. De hogy ő is benne volt ebben a titkolózásban… Én meg azt hittem, majd jól meglepődik mikor elmondom neki…

- Bocs.

- Ugyan. Tudom, hogy örült neki. Valamikor hozzá is el kéne mennem. Rég láttam. Hiányzik. Ha belegondolok, hogy ő most épp egy másik kontinensen dolgozik több ezer kilométerre.. Furcsa érzés.

- Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy az emberiség mi mindent elért már a tudomány felhasználásával… Régen még a másik kontinensekről sem tudtak, ma meg már pár óra alatt megkerülhetik a világot. Fantasztikus.

- Pontosan erre gondoltam én is! Olyan jól meg tudod néha fogalmazni amire épp gondolok…

- Ne dicsérj, mert elpirulok! – fúrta a fejét a vállába.

- De tényleg! Félek, hogy ennek a tündérmesének egyszer vége szakad valami hülyeség miatt… - suttogta lehunyt szemmel.

- Ne izgulj, minden rendben lesz – mormogta álmosan. - Majd vigyázunk…

- Jó – szorította meg a kezét. – Greg…

- Hmm?

- Sajnálom.

- Mit?

- Ezt az egészet. A viselkedésemet, meg a feltételezéseimet. Nem akartalak megbántani.

- Én se téged – simította ki a hullámos barna tincseket a nyakából. – Kiegyezünk egy döntetlenben most, hogy már mindketten bocsánatot kértünk?

- Rendben.

Jen szívéről egy jókora darab kő gördült le lassan, ahogy a férfi egyenletessé váló lélegzetét hallgatta. Jóleső érzés töltötte el, ahogy érezte maga mögött a hozzásimuló testet, és a védelmezőn melegítő kart a hasánál. A nyakát finoman csiklandozó lélegzet emlékével aludt végre el.

Reggel korán keltek. Mielőtt összekészülődtek volna, még segítettek az előkészületekben, és egy-egy gondosan kivárt pillanatban valamilyen ürüggyel külön-külön tisztázták Aliciával és Andreasszal a helyzetet. Mikor ketten maradtak szobájukban, beszámoltak egymásnak róla, hogy míg Andreas megpróbálta úgy beállítani, hogy nem voltak komolyak a szándékai, és esküdözött, hogy nem akarta lecsapni őt az unokaöccse kezéről, addig Alicia némaságba burkolódzott, hogy végiggondolhassa a dolgokat. Greg és Jenny megkönnyebbülten pillantgattak egymásra készülődés közben. Míg a nő zuhanyozott, addig ő emlékeibe merülve kezdte lapozgatni régi könyveit.

- Gyönyörű vagy! – nézett tátott szájjal az elegáns fekete pántos ruhát viselő nőre. A haját lazán feltűzte, és épp egy kis fekete csipkeberakásos kabátkát vett fel, hogy ne fázzon a számára kicsit hűvös levegőn.

- Köszönöm – mosolygott rá végigsimítva öltönyének elején. – Te se panaszkodhatsz… De most menjünk mielőtt egymásnak esnénk! – válaszolta sötéten csillogó szemmel.

Az esküvői szertartás gyönyörű és megható volt. Jen a templomban ülve elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, miközben érezte, hogy Greg figyeli őt. Eszébe jutott, hogy nem sokára az ő esküvője is elérkezik. „Azt tuti, végig fogom bőgni…" – sóhajtott halkan.

A házasságkötő terem után rögtön a vendéglőbe vonult a násznép a hosszú dudáló kocsisorral. Jen úgy érezte, rengetegen vannak. Persze az ifjú párnak számos barátja és kollégája is eljött, így a Sanders család a maga kb. 50 főjével nem is volt olyan feltűnő.

Mariella és Sven ragyogott a boldogságtól. Mindketten mellőzték a giccses öltözködést, egyszerű, mégis csodaszép ruhákban ültek az asztalfőn, és hallgatták az egybegyűltek közül felemelkedők köszöntőbeszédeit, melyek javarészt meg voltak tűzdelve vicces anekdotákkal, így nem váltak unalmassá. Jennek folyamatosan fordította Greg, ha valamit nem értett. Aztán az asztal alatt egy idő után megfogta a kezét, és újra felcsúsztatta az eddig eldugott gyűrűt jelezve, hogy nem sokára ők jönnek. A lány boldogan mosolygott rá, és szorította meg a kezét.

Miután az épp beszélő férfi befejezte mondandóját, Greg emelkedett szólásra magával húzva őt is. Először angolul szólalt meg.

- Kedves Mariella és Sven, először is sok boldogságot szeretnék kívánni nektek! Másodszor… mi ugyan nem készültünk szórakoztató emlékekkel, és kedves viccekkel, de úgy gondoltuk, hogy ha már ilyen szépen összegyűltünk, hogy titeket ünnepeljünk, talán belefér a mi kis bejelentésünk is, és ti is velünk fogtok örülni, mint ahogyan most mi is tesszük. Tisztelt ifjú pár, anya és apa, és az egybegyűltek, ezúton szeretnénk bejelenteni az eljegyzésünket, és sok szeretettel látunk majd titeket jövőre a mi esküvőnkön is! – emelte meg pezsgőspoharát, és átölelte az elpirult Jen derekát.

A pillanatnyi csönd után a fiatal pár, és Greg szülei voltak az elsők, akik mosolyogva emelték rájuk a poharukat és hangosan éljeneztek. Miután a különféle nyelveken is körbefutott a hír, a többiek is gratuláltak, egyedül a két kikosarazott személy arcán lehetett látni valamennyi döbbent csalódottságot.

A vacsora után aztán elszabadult a „pokol". Mindenki hajnalig ropta a táncparketten. Jen alig bírt lépést tartani az alkoholtól már igencsak felszabadult Greggel, de mind a ketten jól érezték magukat. A férfi kicsit akadozó nyelvvel próbálta őt pár egyszerűbb norvég nyelvű dalra megtanítani, de sehogy se tudta jól kimondani a nyelvtörő szavakat.

- Gyere, menjünk ki egy kicsit a levegőre! – intett fejével a kijárat felé. – Zúg a fejem.

A férfi táncos lépésekkel követte az udvarra, ahol a didergő nő vállára terítette a zakóját.

- Meg fogsz fázni… - dőlt a mellkasának.

- Majd te felmelegítesz – csúsztatta be kezeit a zakó alá, majd megcsókolta. Hamar el akarta engedni a piros ajkakat, de Jen nem hagyta, inkább elmélyítette a csókot teljesen hozzásimulva kedveséhez.

- Ez mi? Nem arról volt szó, hogy próbára teszed magad? – suttogta a fülébe, mikor a finom kezek már az inge alatt a derekát simogatták.

- Hamar meg tudom magam gondolni…

- Veszem észre… Jen…

- Hmm? – dünnyögte mialatt finoman a nyakát harapdálta.

- Hidegek a kezeid – sóhajtotta.

- Tudom. Neked meg forró a bőröd.

- Csodálkozol? Gyere, menjünk be. Kezdek átfagyni.

- De Greg…

- Nem, nem, majd otthon – fogta meg a csintalan kezeket, és felhevült tulajdonosukat az ajtó felé kezdte húzni.

De odabent se bírt egy könnyen vele, ugyanis amint leültek az asztalhoz, miután a nő magához ragadott egy pezsgőspoharat a pincértől, a terítő takarásában bal keze máris elindult felfelé Greg combján. Érezte, hogy a finom simogatások el fognak fajulni még az est folyamán.

- Drágám, menjünk haza – hajolt a füléhez mikor a férfi megállította a kezét.

- Hagyjuk itt a násznépet?

- Ühüm – szabadította ki a kezét, és finoman rátapintott a lényegre – Nem bánnád meg…

- Azt mondod?

- Igen – nézett rá forró tekintettel. Greg érezte kedvesén, hogy kicsit sokat ivott, de ő sem panaszkodhatott, és eszében sem volt ellent mondani a begerjedt szépségnek. Tekintetével keresni kezdte az anyját, akiről tudta, hogy biztosan nem ivott.

- Mindjárt jövök, keresek valakit, aki haza tud fuvarozni.

- Remek – húzta vissza a kezét.

Miután összeszedték Greg apját is, végre elindultak. Pár perc csönd után Mrs. Sanders nem bírta tovább, a visszapillantó tükörbe nézve megszólította a szorosan egymáshoz bújó párt.

- Ezzel a bejelentéssel nagy meglepetést okoztatok nekünk.

- Igen, igen – helyeselt jókedvűen Mr. Sanders az anyósülésről.

- Tudom, ez volt a cél – szakadt el a perzselő tekintettől, hogy anyjára nézhessen – Azért remélem, hogy örültök neki.

- Persze, hogy örülünk, csak váratlanul ért. Rendesen átgondoltátok? A házasság nem játék…

- Mary, ne problémázd túl. Én bízom bennük, tudják, mit csinálnak.

- Jól van na! Egy anya nem aggódhat egy kicsit?

- Nem kell félnie, vigyázok a fiára – nyomott egy cuppanós csókot Greg vigyorgó arcára.

Jen nem bírt magával tovább. Amint a szülők ajtaja becsukódott, rögtön letámadta Greget. Ajkait nem eresztve irányította őt saját szobájuk felé. A másik persze nem ellenkezett, hagyta, hogy egy óvatlan pillanatban a falhoz lökje csábítója, és türelmetlenül gombolni kezdje ingjét. Teljesen beindította őt is ez a gátlástalan vadság. Ellökte magukat a faltól, majd miután kinyitotta az ajtót, ölébe vette Jent, és vitte be a szobába, hogy aztán a lábával lökje be azt és nekiszorítsa.

Nyelveik vad táncot jártak, kezeik pedig mohón siklottak egymás testén. Lerakta édes terhét, majd a fenekénél fogva kicsit közelebb húzta magához, hogy kényelmesen elérhesse a ruha cipzárját. A finom anyag hangtalanul ért földet zakója mellett. Mire a matrachoz értek, már rég nem volt rajta a sötét ing, és a cipőiket is maguk mögött hagyták. A hűvös kezektől megborzongott, mikor pillanatok alatt kioldották az övét, és lesimogatták róla a nadrágot. Egy perc múlva már a párnák közt találta magát, és ideje se volt felfogni mikor is ült feszülő ágyékára ez a kis bestia. A lány előre hajolva csókolta a nyakát és a száját, mialatt ő kikapcsolta a pánt nélküli fekete melltartót. Ahogy hozzásimult, érezte a vágytól feszessé vált melleket saját bőrén. Hosszan sóhajtott fel a kellemes érzéstől. Jen mocorgott a csípőjén, amitől csak még távolabb került a valóságtól. Feszülten figyelte a testén egyre lejjebb haladó csókokat finoman a lány puha hajába túrva. Mélyeket lélegzett, ahogy egyre közelebb értek alsónadrágjához a telt ajkak.

Jen ördögi mosollyal nézett fel rá miközben lehúzta róla a ruhadarabot. Látta kedvese szemében a perzselő vágyat, és egyértelműen érezte is azt a keze alatt egyre keményebbé váló férfiasságon. Fülét egy perc múlva megütötte Greg mély nyögése, amint sötét tincseivel beborította ágyékát... Az idő múlásával egyre erősödött a férfi ujjainak szorítása a hajában, és a nyögései is megszaporodtak. Mielőtt azonban túlságosan messzire ment volna, elszakította ajkait tőle, és fölé hajolt megtámaszkodva vállai mellett, hogy láthassa a folytatásért könyörgő tekintetet. Csábítóan rámosolygott, majd finoman harapdálni kezdte a hevességtől megduzzadt alsó ajkat. De a következő pillanatban már ő nyögött fel artikulálatlanul, mikor Greg ujjai váratlanul eltűntek fekete bugyijában. Majdnem ráesett elgyengült karjai miatt, ahogy megérezte magában az ujjait.

- Úristen… - suttogta elhalón.

- Látod… én is tudlak kínozni… - lehelte rekedten.

- De még mennyire!

Elakadó lélegzettel sóhajtott fel újra, amint az ujjak kicsúsztak belőle, hogy tulajdonosuk átfordítva a lepedőnek szegezhesse őt, miközben egyetlen gyakorlott mozdulattal megszabadította az utolsó akadályozó anyagtól. Finoman mégis határozottan hatolt belé. Mindketten elégedetten nyögtek fel. Jen kezei finoman siklottak Greg széles hátán, homlokát pedig bal vállának támasztotta. A kezdeti vadság megint valami sokkal mélyebbe csapott át. Mozdulataik egyszerre erőteljesek és gyengédek voltak. Mikor már mindketten tudták, hogy nincs sok hátra, Jen felemelte a fejét, és a szemébe nézett. Mindkettejük tekintete a vággyal fűszerezett szerelemtől csillogott. Greg mozdulatainak ritmusát továbbra is tartva hajolt közelebb Jen arcához, hogy finom csókokkal kényeztethessék egymás szomjazó száját.

Greg szerelme homlokának támasztotta sajátját az utolsó előtti pillanatban elszakadva ajkától, és zihálva nyögött fel, amikor elélvezett kicsit félrekapva fejét. Jen halántékát az állához szorítva követte őt. A csodálatos érzés egy-egy könnycseppet csalt a szemeibe, melyek lehunyt szemhéjai alól törtek utat maguknak. Tudta nagyon jól, hogy eleve hamvában holt próbálkozás lenne megkísérelni Greget távol tartania magától. Ezt tudta már akkor, amikor kimondta tegnap azt a mondatot, de jól esett látnia az ijedt zavarodottságot a szemében. Tudta, hogy kívánja, tudta, hogy szereti, és ez többet ért mindennél. Kedvese karjaiban és imádott illatába burkolódzva szenderedett el. Szívében túlcsordult a szerelem iránta. Attól tartott, egyszer ebbe fog belehalni, de vállalta a kockázatot.

Boldogan mosolyogva búcsúztak el a többiektől, és siettek a kora reggeli géphez, mert Gregnek ha hazaérnek, még be kell ugrania a laborba valamit elintézni. A repülőn a férfi vállára hajtva fejét gondolkodtak az elmúlt pár napon, majd elégedetten aludt el, hogy aztán már csak a jól ismert Las Vegas fölött ébredjen fel. Hazaértek. Kellemes érzéssel figyelte a taxiból a megszokott utcákat. Holnaptól újra dolgozniuk kell, de azelőtt még előttük áll egy fél nap, és egy meghitt éjszaka. Minden visszatér a régi kerékvágásba, de már semmi sem lesz ugyanaz. Most már hivatalosan is menyasszony lett, mégpedig Greg Sandersé. Úgy érezte, ez az álom hosszúra fog nyúlni, de ezt egyáltalán nem bánta.

By: Useless-girl

2007. 01. 18-27.