2. fejezet
Dean a felismeréssel együtt az ültéből is egyből felpattant. A széke azzal a lendülettel felborult mögötte.
A körülöttük ülők dühösen pisszegtek feléjük.
Cas is talpra ugrott és pont olyan elképedt arcot vágott, mint Dean.
- Ez lehetetlen… - morogta Castiel.
- Ha ez nem ő, akkor az ikertestvére - dühöngött a vadász - Rohadt kis szemét! Végig életben volt. Végig! És itt bujkált! A világ romokban hever, polgárháború dúlt az angyalok között, leviatánok szállták meg a világunkat, egy évet rohadtunk a Purgatóriumban, majd mostanra minden angyalt kiűztek a Paradicsomból, ez meg itt bámulja a táncoslányokat!
- Dean nyugodj meg - suttogta Castiel.
- Hogy-hogy nyugodjak meg? Segíthetett volna! Segítenie kellett volna! - a magasabb férfi szinte reszketett a dühtől.
Castiel megragadta a társa karját és továbbra is próbálta rávenni, hogy üljön vissza a helyére.
- Ne csinálj semmi ostobaságot. Gabrielnek biztos megvolt az oka rá, hogy egészen eddig a háttérben húzta meg magát.
- Persze, az hogy egy gyáva patkány!
- A testvéremről beszélsz - szűrte a fogai között az angyal veszélyes éllel a hangjában.
Dean lerázta magáról Cas kezét és még mindig pattanásig feszült idegekkel felállította a székét és visszaült az asztalához.
- Sajnálom Cas, de a családod nem igazán lopta be magát a szívembe. Ez a te bátyád például több ezerszer ölt meg csak viccből. Bocsáss meg, ha épp nem rajongom érte, hogy viszontlátom.
- Talán segíthet.
- Segíthet? Ha annyira segíteni akart volna, hol volt eddig?
- Dean! Az most mindegy. A lényeg, hogy sokkal nagyobb hatalma van, mint nekem és idősebb is. Talán ismeri a varázslatot is, és lehet, hogy Samen is tud segíteni. Most nem az a kérdés, hogy hol volt eddig, hanem hogy hátha tud megoldást a problémáinkra.
Dean egy ideig még farkasszemet nézet Castiellel, majd megadóan felsóhajtott.
- Rendben. Akkor most mi lesz? Odamegyünk elsírjuk a bánatunk és meglátjuk van-e bármi ötlete, amit tudunk hasznosítani.
Úgy tűnt az angyal komolyan megfontolja ezt a lehetőséget, majd lassan megrázta a fejét.
- Nem hiszem, hogy tanácsos lenne most rögtön, ahogy te fogalmaztad elsírnunk a bánatunkat neki. Hamarosan vége az előadásnak, és az emberek hazamennek, vagy ő megy el. Ha csak hárman leszünk, lehet, hogy többet tudunk elérni.
- Ez igazán remek ötlet, Cas. De mi van, ha egyszer csak elröppen innen valahova, és sohase találjuk ismét meg?
- Ha elröppenne, akkor utánamegyek - közölte szárazon az angyal.
Dean ezzel nem tudott vitatkozni. Szíve szerint két keze közé kapta volna az alacsony angyalt és addig rázta volna, amíg nem segít nekik. De tudta, hogy Gabriel nagyhatalmú lény, egy arkangyal egész pontosan. Nem szívesen ismerte el, de tényleg nem lenne jó ötlet, ha felidegesítenék az extrükköst.
Innentől kezdve egyikük sem figyelte az előadást. A figyelmüket kizárólag az asztalnál ülő, vígan iszogató férfi kötötte le.
Végtelenül normálisan viselkedett. Semmi csettintgetés, semmi varázslat, semmi trükk. Pont úgy nézett ki, mint mindenki más a teremben.
Mire véget ért az előadás megivott további egy korsó sört és elfogyasztott némi sósmogyorót is, amit szintén kérés nélkül megkapott a pincérektől.
Egész idő alatt a színpadon éneklő lányokat figyelte. Senkivel sem beszélgetett és senki sem ült oda az asztalához. Még csak a mosdóba se ment ki.
Deanben ez idő alatt annyi feszültség gyűlt össze, hogy úgy érezte, menten felrobban. Ennél jobban még életébe nem várta azt, hogy véget érjen egy este. Szerencsére az imái meghallgatásra találtak, mert lassan elérkezett az utolsó dal, aminek a végén minden fellépő meghajolt a közönségnek, majd a színpad végleg elsötétül, ugyanakkor a bár többi részébe megszűnt a félhomály, és átadta a helyet a fénynek.
A vendégek többsége szinte azonnal készülődni kezdett és elhagyta a helyiséget.
Az első asztalnál Gabriel is fáradtan nyújtózkodott, majd visszavette a baseball sapkáját és a pulthoz sétált.
A pincérrel váltott pár szót, majd eltűnt a bárpult mögötti ajtón keresztül.
Dean kétségbeesetten Cas felé fordult.
- Szerinted észrevett minket?
- Nem tudom. Lehet.
- Mennyi esélyünk van, hogy minket is beengedjenek azon az ajtón? Véleményem szerint nulla - túrt idegesen a rövid tincsei közé.
Gyorsan az asztalra dobták a pénzt azért, amit egész este fogyasztottak és elhagyták az épületet.
- Most bárhol lehet! A francba. Az is lehet, hogy már a világ másik felén van!
- Nem. Még mindig a közelben van - közölte az angyal.
- Ezt miből gondolod?
- Nem láttam, hogy elrepült volna. Itt kell lennie valahol.
Megkerülték az épületet. Mivel az egyik személyzeti ajtóban tűnt el, abban reménykedtek, hogy a személyzeti bejáraton fog távozni. Dean nem nagyon bízott a sikerben, de hinni akart Castielnek. Ha azt mondta, hogy Gabriel még nem ment el, akkor nem ment el.
Bár továbbra se volt fogalma róla, hogy mit kereshet itt az angyal, viszont hosszú napok óta ez volt az első jó hírnek nevezhető esemény.
Azt már rég elhatározta, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy együttműködésre bírja Gabrielt, bár arra nem voltak konkrét ötletei, hogy miként fogják ezt kivitelezni, ha az nem akar nekik segíteni. És sajnos erre igen nagy volt az esély.
Idegőrlő percek teltek el, de nem hogy Gabriel, egy teremtett lélek sem hagyta el a szórakozóhelyet. Legalábbis a személyzet vagy a táncosok közül nem.
Amikor végül kinyílt az ajtó Dean úgy érezte, hogy megáll a szíve.
Legnagyobb bánatukra csak pár táncos lány távozott a szórakozóhelyről.
Minden végtelenül normális volt. Vidáman csevegtek teljesen egyszerű dolgokról. Egy percig Dean azt tervezte, hogy a következő távozók mögött be fog osonni az épületbe. Nem volt türelme megvárni, amíg az arkangyal kisétál az ajtón. Ha egyáltalán az ajtót kívánja használni.
Castiel ugyanakkor nagyon is türelmes volt. Némán állt Dean mellett és rezzenéstelen tekintettel figyelte az ismét zárt személyzeti bejáratot.
- Még mindig odabent van - válaszolta meg Cas szokásos hangnemében Dean ki nem mondott kérdését.
- Egészen biztos vagy benne?
Az angyal elszakította a tekintetét az ajtótól és a mellette álló vadászra nézet. Dean érezte, hogy a tarkóján feláll a szőr attól, ahogy a barátja rá nézett.
- Oké… - nyögte megadóan - bent van. Értem.
Castiel minden további nélkül ismét az ajtónak szentelte minden figyelmét.
- Ez a te nézésed, Cas, komolyan mondom, rosszabb, mintha üvöltöznél velem.
- Nem látom okát, amiért üvöltenem kéne veled, Dean.
Éppen egy epés visszavágáson törte a fejét a férfi, amikor ismét kinyílt az ajtó, és érezte, ahogy a mellette álló angyal teste megfeszül.
Hihetetlen volt, de valóban Gabriel sétált ki az ajtón. Még az éjszaka közepén is könnyen fel lehetett ismerni az apró termetű arkangyalt. Pont úgy nézett ki, mint évekkel ezelőtt. A kopott baseball sapka alatt ugyanazok az aranybarna fürtök bújtak meg, és az arca is tökéletesen megegyezett azzal, amit Dean utoljára látott a Muncie-ben a pogány istenek szállodájában. Kétség sem fért hozzá, hogy ő az.
Egy lépést tett a férfi felé, de Cas kitárt karjába ütközött.
- Mi a franc? - fordult idegesen az angyal felé.
- Nincs egyedül.
- Kit érdekel? Nem fogom hagyni, hogy eltűnjön a szemünk elől. Jelenleg ő az egyetlen esélyünk, hogy visszakapjam Sammyt. Leszarom, ha nincs egyedül!
Kikerülte Castiel karját és folytatta az útját Gabriel felé. Alig tett meg egy lépést, mikor az angyal megragadta a dzsekijét a nyakánál és visszarántotta maga mellé.
- Gabriel mindig is kiszámíthatatlan volt. Az ott egy ártatlan ember vele. Ha lerohanod, akkor lehet, hogy az a nő ott megsérül. Követjük őt. Amint egyedül lesz, ígérem, hogy megpróbáljuk rávenni, hogy segítsen nekünk.
- Nem tetszik ez az új Cas - morogta Dean. Megpróbált kitörni az angyal szorításából, de Castiel jóval erősebb volt nála.
Megadóan emelte fel a kezeit.
- Jól van! Nem rohanom le, a szentségit.
A szorítás rögtön enyhült a nyakánál. Most, hogy kissé lenyugodott, vagy legalábbis nyugalmat erőltetett magára Dean ismét Gabriel felé fordult.
Valóban nem volt egyedül. Egy lánnyal sétált lassan végig a sötét utcán. Dean felismerte benne az énekesek egyikét. Hosszú haja volt, talán barna. A sötétben nem igazán lehetett megmondani, a színpadon pedig szinte minden dalban másik parókát viselt. El nem tudta képzelni, hogy mit akarhat tőle az angyal.
Szinte várta, hogy egyik pillanatról a másikra egy csettintés után eltűnnek a szemük elől, de nem ez történt.
Gabriel felajánlotta a karját a nőnek és nyugodt tempóban sétáltak tovább az éjszakába. Dean és Castiel biztos távolból követték őket, ugrásra készen, ha az angyal el akarna tűnni előlük.
Ám úgy nézett ki, hogy semmi ehhez hasonló nem fog történni.
Legalább húsz perce követték a párost és még mindig semmi nyoma nem volt annak, hogy ez a férfi egy kicsit is hasonlítana viselkedésében a Trükköshöz vagy egy arkangyalhoz.
Néhány sarokkal később minden furcsaságot mellőzve, Gabriel besétált egy lépcsőházba.
Nem sokkal ezután Dean és Castiel is odaértek az épülethez. Egy négyemeletes olcsó bérház előtt álltak. Nem volt tökéletes állapotban az épület, de nem is volt teljesen lerobbant. A környék is teljesen átlagos volt, olyan hely ahol az alsó középosztálybeli emberek laknak. A ház előtt néhány öregebb autó parkolt.
- Ez meg mi a jó fene? - szakad ki Deanből - Miért jött ide? Lehet, hogy ez valami álca? Vagy trükk? Észrevett minket és direkt idecsalt, hogy lerázzon minket, vagy valami sokkal rosszabb?
- Nem tudom.
- Nem tudod? Pedig a te fivéred. Nekem itt valami nagyon bűzlik. Ez baromira nem stimmel.
- Mire gondolsz?
- Nézd ezt meg Cas. Ez egy lakóház. Mi a fészkes francért jött ide? Egy csinos kis táncossal távozik és idejön? Egy motel ezerszer ésszerűbb lett volna. Hacsak ez nem egy álca.
- Álca? - fordult érdeklődve az angyal a ház felé.
Pár pillanatig némán fürkészte az épületet.
- Ez egy sima lakóház. Nem érzek semmi természetfelettit odabenn. Leszámítva a fivéremet.
- Semmi csapda? Semmi mágikus trükk? Nem fogunk TV országban ébredni odabenn?
- Nem tartom valószínűnek egyik lehetőséget sem. Mint, ahogy mondtam ez egy átlagos épület.
- Akkor most mi lesz, Cas? Megvárjuk, míg kijön?
- Talán itt az ideje, hogy mi lépjünk.
- Végre! Hála az égnek! - sóhajtotta megkönnyebbülten Dean.
