7. fejezet

- Tehát ha jól értem, vagyis ha egy pillanatra úgy tennék, hogy hiszek neked, akkor néhány évvel ezelőtt egyszerűen csak megjelentél itt egy hatalmas szúrt sebbel? - összegezte Dean a hallottakat.

- Igen - válaszolta még mindig félelemmel a szemében Gabriel.

- És azelőttről semmire sem emlékszel?

- Semmire. Minden, amit a múltamról tudok, azt a kórházban mondták. Volt egy orvosi kartonom, valahol és az alapján pótoltam minden iratom.

- Egy orvosi karton alapján - húzta fel gyanakodva az egyik szemöldökét Dean.

- Hát Emma segített. Nem teljesen legális módon. De kellett valami papír, hogy találjak valami munkát.

- Szóval csak és kizárólag onnan tudod, hogy annak idején hol és mit csináltál, illetve, hogy mi a neved, mert ezt dobta ki a rendszer a kórházban?

Dean egyáltalán nem tűnt meggyőzöttnek. Az tény, hogy nem ismerte annyira Gabrielt, de amennyit tudott róla, az pont elég volt ahhoz, hogy minden porcikája átverés után kiáltson.

- Miért kellett volna kételkednem?

- És kicsit sem zavart, hogy semmire sem emlékszel? A múltadról? Hogy ki is vagy valójában?

- Mégis mit tehettem ellene? Addig verjem a fejem a falba, míg nem emlékszem mindenre?! Nézzék, nem tudom, hogy mit ártottam maguknak annak idején, de sajnálom. Jó? Csak haza akarok menni!

- Dean, talán…

- Nem, Cas! Szükségünk van rá! Lehet, hogy nem emlékszik semmire, de majd fog! És eszemben sincs elszalasztani egy ilyen lehetőséget. Samről van szó, érted? Hosszú hetek óta Ő az első említésre való lehetőség, nem fogom hagyni, hogy simán elsétáljon! Világos?

Cas beletörődötten bólintott.

- Jól van, Dean. És mi a terved?

- Elnézést…

Dean és Cas egyszerre fordultak Gabriel felé, aki enyhén feltartott kézzel jelezte, hogy ő is jelen van még a szobában.

- Elhiszem, hogy volt egy életem, aminek talán maguk is a részei voltak, de szeretném jelezni, hogy nekem most is van egy – Gabriel láthatóan felbátorodott azon, hogy az elrablói nem tervezik megölni vagy bebörtönözni a közeljövőben és egy fokkal határozottam hangnemet ütött meg a másik kettővel szemben. - És szeretném tovább élni ezt az életet. Fogalmam sincs ki voltam korábban, de ahogy elnézem magukat nekem jó így, ahogy van. Emlékek nélkül.

- Talán igaza van – mondta egyszerűen Cas.

- Hogy mi? Úgy érted engedjük el? – csattant fel Dean idegesen.

- Igen, Dean, véleményem szerint ez az egyetlen megoldás, jelenleg.

Dean, hol az egyik hol a másik angyalra nézett. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy egyedül maradt a saját meggyőződésével. Gabriel láthatóan haszontalanabb volt, mint valaha, és Castiel egyáltalán nem hajlott arra, hogy segítsen neki helyrehozni az arkangyalt. Gadriel pedig még mindig ott volt Sam testében és Dean semmit sem tehetett, hogy ezen változtasson.

Tehetetlen dühében belerúgott a legközelebbi székbe és otthagyta a két angyalt a szobában.

Amint Dean elhagyta a szobát Gabriel felkelt, és kissé bátortalanul odasétál Castielhez.

- Szóval, akkor… most mi lesz?

- Visszaviszlek, Gabriel.

Gabriel megkönnyebbülten felsóhajtott. Mire kifújta a levegőt ismét a sötét lakásban találta magát. Egy egészen rövid pillanatig azt hitte, hogy az egészet csak képtelte, de a még mindig mellette álló ballonkabátos férfi jelenléte emlékeztette, hogy ez az egész abszurd este megtörtént.

Nem tudta, hogy megköszönje-e vagy sem Castielnek, amiért visszarepítette a lakásába. De mire eldönthette volna a másik egyszerűen eltűnt mellőle.