8. fejezet

Castiel a szobájában találta meg Deant. A berendezés állapotából és a szanaszét heverő tárgyakból úgy ítélte meg, hogy a vadász még mindig eléggé feldúlt állapotban van.

- Elengedted – nyögte a férfi, amint észrevette, hogy az angyal megjelent a szobában.

- El.

- Remek. Végre volt egy halvány remény, egy apró fénysugár a sötétségben, hogy talán, TALÁN kiűzhetjük a tollas kis testvérkédet az öcsémből! Velem vagy te egyáltalán, Cas?

- Ezt nem értem. Itt vagyok veled – válaszolta zavartan az angyal.

- Úgy értem, az én oldalamon állsz, vagy azén ott lenn? – mutatott egyértelműen az alagsor felé.

- Persze, hogy a te oldaladon állok, Dean – fortyant fel Castiel – Nem volt értelme itt tartani Gabrielt. Gondolj csak bele, Dean. Ha nem nyeri vissza az emlékeit és fogva tartjuk, akkor jártunk volna a legjobban.

- Mégis miről beszélsz?

- Már mondtam. Gabriel egy arkangyal. Hatalmas az ereje. Jóval nagyobb az enyémnél. Szerinted mégis, hogy reagált volna arra, hogy ha úgy nyeri vissza az emlékeit, hogy kárt teszünk benne? A legjobb esetben is csak szó nélkül eltűnik úgy, hogy sose találjuk meg.

- Egy próbát akkor is megért volna – dünnyögte Dean, de a szíve mélyén tudta, hogy az angyalnak igaza van.

Volt szerencséje már ingerült angyalokhoz és nem kívánt egy újabbal összetalálkozni. Akármennyire is dühítette, tudta, hogy Castiel azt tette, amit tennie kellett.

Ledobta magát az ágyára és fáradtan elnyúlt a takarón. Csak egy normális estét akart, egy kis pihenőt. Mégis most úgy érezte magát, hogy fáradtabb, mint az elmúlt napokban bármikor. Hihetetlen szerencse volt, hogy Gabriel csak így az ölükbe hullott. Mondhatni túl szép, hogy igaz legyen. És ahogy a dolgok álltak valóban csak egy hamis remény volt.

Még ha az arkangyal teljes erejében is lett volna, akkor se volt biztos, hogy tud, vagy akar segíteni nekik. De így, amnéziásan végképp haszontalan volt a számukra.

Dean végigfutatta az ujjait rövid tincsein, majd nagyot nyújtózva felkelt az ágyról.

- Akkor most hogyan tovább, Cas?

- Tovább kutatunk valamilyen megoldás után.

- És reméljük, hogy Sam talán magától felülkerekedik rajta? – sóhajtott elkeseredetten a vadász.

- Ez is egy lehetőség. Nem adjuk fel, Dean, bíz…

Castiel hirtelen elhallgatott és a ragyogóan kék szemei elsötétedtek. Egészen olyanná vált, mint egy szobor és Dean ebből rögtön tudta, hogy valami nincs rendben. Bár Castiel ott állt vele szemben, mégis valahol máshol járt. Hosszú másodpercek teltek el, de az angyal még mindig csak maga elé bámult némán, és ettől Deannek felállt a hátán a szőr. Nem hallott semmilyen motozást a pincéből, így biztos, hogy nem a „vendégeik" miatt kellett aggódnia.

- Cas. Cas. Cas! A frászt hozod rám, haver, mi történt? Timi beleesett a kútba?

- Gabriel.

Dean várt egy kicsit, hátha a barátja folytatja, de Castiel csak csöndben állt, és maga elé bámult.

- Mi van vele?

- Valami nincs rendben. Mennünk kell – ezzel megfogta a mellette álló vállát és a következő pillanatban eltűntek a bunkerből.

Dean, amikor ismét talajt érzett a talpa alatt egy számára ismeretlen helyen voltak. Egy kis lakásban, ahol egy igen ideges Gabriel fogadta őket.

- Hát itt vagy! Hol van? – kérdezte Gabriel, félelemmel vegyes dühvel a hangjában Deantől.

- Mi hol van? Mi történt? Mit keresünk itt egyáltalán? – az utolsó kérdést egyértelműen Castielnek címezte.

Arra már rájött, hogy valószínűleg Gabriel lakásában vannak, de fogalma sem volt róla, hogy miért. Az alacsony férfi láthatóan nagyon ideges volt valamiért, de amennyire Dean meg tudta állapítani még mindig emberként állt velük szemben.

- Miért hívtál ide, Gabriel? – kérdezte az angyal figyelmen kívül hagyva Dean kérdéseit.

- Te csináltál vele valamit! Amikor magaddal hurcoltál! És most nincs sehol! – kiabált válaszképp Gabriel. Mindkét kezével beletúrt az aranybarna tincseibe és Dean úgy látta, hogy egy pár könnycsepp gördül végig a férfi arcán.

- Mindenki fogja be! – fakadt ki Dean – Miért van az, hogy még egy amnéziás angyal is képes úgy beszélni, hogy egy büdös szót se fogjak fel belőle! Mi az, hogy idehívott? Ki nincs sehol? Miért vagyunk itt? Valaki válaszoljon nekem, vagy esküszöm, hogy nem állok jót magamért!

Castiel körbenézett a lakásban. Minden pont úgy nézett ki, mint amikor legutoljára itt járt, hogy magával vigye Gabrielt. Egyetlen egy dolog hibázott csak.

- Nincs nálunk a feleséged – közölte szárazon.

- A felesége? Azért vagyunk itt, mert eltűnt az asszony? Remélem ez csak valami vicc! Biztos megijedt vagy valami, hogy eltűntél…

- Elaltattam. Aludnia kéne ott, ahol hagytam – nézett az üres ágyra a ballonkabátos angyal.

Mindhárman az üres ágy felé fordultak. Nem volt nehéz észrevenni, hogy üres volt. Ugyanakkor semmi nyoma nem volt annak, hogy bármilyen dulakodás lett volna a lakásban. Leszámítva a törött pohár szilánkokat, amik akkor keletkeztek, mikor Castiel magával vitte Gabrielt a bunkerbe.

Castiel enyhén félrefordított fejjel közelebb hajolt az ágyhoz, majd szinte ugyanabban a pillanatban felegyenesedett és undor ült ki az arcára.

- Démonok.