13. fejezet

Még mindig senki nem mozdult. A megmaradt két katonaruhás démon tágranyílt szemmel, megbabonázva bámulták Gabrielt. Dean még mindig a földön négykézláb figyelte az arkangyalt, ahogy megigazítja a kabátját, lerázza magáról a port és a különböző törmelékdarabokat.

Gabriel lehajolt és talpra húzta az eléggé megviselt külsejű Castielt. A magasabb angyal arcát rengeteg karcolás és vér borította, de egyik seb sem tűnt súlyosnak.

- Pihenj, öcskös - duruzsolta az arkangyal, és lenyomta Castielt egy székre, ami az előző pillanatban még sehol sem volt.

- Hát ez meg mi a franc? - dohogta Abaddon, de azért hátrált pár lépést az arkangyaltól.

- Ez? - mutatott magára vészjósló hangon Gabriel - Ez bizony az az oroszlán, akit hagyni kellett volna aludni, drágám.

A Deant szorító démon gyorsan elengedte a sérült vadászt és rettegő fekete szemekkel az életben maradt egyenruhás társa mellé lépett.

- Hova-hova? - kérdezte ravaszkás mosollyal Gabriel a két megszeppent egyenruhás démon felé fordulva - Még csak most kezdődik a buli.

Meglendítette a bal karját, mintha csak egy legyet vagy szúnyogot hessegetne el és a két férfi véres masszaként kenődőt fel a falra, még sikítani se maradt idejük.

Dean még időben védekezően emelte maga fölé mindkét karját, hogy elkerülje azt, hogy a démonok maradványai beterítsék az arcát.

Amikor felnézett, Gabriel állt előtte széles mosollyal az arcán. Dean soha nem hitte volna, hogy valaha örülni fog ennek az önelégült vigyornak életében.

Az arkangyal a vállára tette a kezét és Dean testéből minden fájdalom elszállt, és már nem érezte a vér fémes ízét sem a szájában.

- Kösz. Végszóra - mondta Dean és felegyenesedett.

- Ismersz, imádom megmenteni a formás kis hátsótokat az utolsó pillanatban - vonta meg a vállát az angyal.

- Alkut kötöttünk Dean Winchester - szólalt meg hirtelen Abaddon - Visszakapod a nőt, ha megkapom Crowley-t. Akárhány angyal is vigyáz rád, mire hozzámérnek, kicsi Emma meghal.

Gabriel arcán egy pillanatra megremegett a hamiskás mosoly. Mire a démon felé fordult már nyoma sem volt az egésznek, de Dean látta, és tudta, hogy az arkangyal több mint dühös. Nem tudta megmondani miért, de futhatnéka volt, minden porcikája azért kiáltott, hogy fusson olyan messzire, amennyire csak tud, olyan hamar amilyen hamar csak teheti.

- Javíts ki, ha tévednék, de nem láttam a nagy csók jelenetet. És lehet, hogy nem voltam teljesen önmagam az elmúlt pár évben, de egy ilyen romantikus pillanatot biztos nem hagytam volna ki.

- Azt hiszed, hogy egy közönséges angyal megállíthat engem? Egy közönséges angyal nem ölheti meg a pokol egyik lovagját - köpte vicsorogva a démon - Rajta vedd csak fel azt a kacatot - mutatott a földön heverő pengére, amit Gabriel dobott el, amikor a lekötözött feleségéhez rohant.

Az angyal pár másodpercig elgondolkozva nézte a pengét, mintha mérlegelné az ajánlatott.

- Megható az ajánlat, de köszönöm nem - mondta könnyedén, mintha csak teát utasított volna vissza, de a szeme sarkában ott csillogott az a ravaszkás kis fény, amire Dean túlságosan jól emlékezett - Van sajátom.

És ezzel Gabriel előhúzta az övéből a saját pengéjét.

A hatás nem maradt el. Abaddon újdonsült félelemmel figyelte a vele szemben álló angyalt.

- Azt mesélik, hogy egy lovagot csak egy arkangyal pengéje képes megölni. Szeretnéd kipróbálni?

A férfi egyik kezéből a másikba dobálta a pengét, és közben végig fogva tartotta a tekintetével a démont.

- Nem tennéd - mondta Abaddon, de feleannyira se volt határozott a hangja, mint korábban - Ha megölsz, őt is megölöd - mutatott saját magára Emmára utalva.

- Igaz-igaz - bólogatott az arkangyal - És pontosan emiatt elmondom, hogy mi fog történni. Ajánlom, hogy hegyezd a füled, mert nem fogom kétszer elmondani.

Gabriel Dean meglátása szerint idegesítően lassan odasétált Abaddonhoz és egy laza mozdulattal megigazított egy kósza tincset, ami a démon szemébe lógott.

- Amint befejeztem ezt a mondatot - folytatta még mindig kedélyesen - te eltakarodsz Emma testéből anélkül, hogy egy haja szála is meggörbülne, és vissza se nézel, vagy kipróbáljuk a lovag-penge teóriát itt helyben.

Az angyal és a démon egy végtelennek tűnő percig némán figyelték egymást, majd Emma szájából fekete füst tört elő, ahogy Abaddon elmenekült az irodából, és ahogy Dean sejtette az egész államból is.

Emma ájultan omlott össze, de Gabriel elkapta és gyengéden a karjába vette az alélt testet.

Dean körbenézett, de nyoma sem volt démonoknak, így gyorsan a még mindig széken ülő Castielhez sietett. A ballonkabátos angyal nehezen lélegzett, és még mindig több felszíni sebből vérzett, de ezen kívül semmilyen komolyabb sérülés nem látszott rajta.

A vadász megfordult, és Gabriel alakjával találta szembe magát. Az angyal még mindig az ájult nőt tartotta a karjaiban.

- Én elbírom az enyémet, de gondolom neked nem ártana egy kis segítség - kacsintott ravaszkásan.

Ha nem most mentette volna meg az életüket, Dean biztosan megpróbált volna behúzni egyet az arkangyalnak, de most csak egy fáradt bólintásra tellett tőle.

Gabriel a vállára hajtotta a karjaiban fekvő nő fejét, így az egyik keze felszabadult. Dean megkönnyebbülten figyelte, ahogy az angyal saját magára oly jellemzően csettintett egyet az ujjaival.

Dean egészen megkönnyebbült, amikor ismét a bunkerben találta magát. Azonban ez a pillanatnyi nyugalom rögtön elszállt, amikor körbenézve csak Castielt látta a szobában, aki a karosszékben szuszogott halkan, mintha csak aludna.

- Ezt nem hiszem el! - fakadt ki Dean.

- Egyetértek - szólalt meg egy ismerősen nyűgös hang a háta mögött - A hűtőben nincs semmi ehető. Se egy torta, se egy sütemény, de még csak egy nyamvadt puding se!

Gabriel az ajtónak dőlve babrált egy doboz kockacukorral. Miután sikerült feltépnie a dobozt sorban dobálta a szájába a fehér kis kockákat.

- Nyúzottan nézel ki, kölyök - folytatta cukorral a szájában az angyal - talán aludnod kéne kicsit.

Ezzel Dean homlokához érintette két ujját, és mielőtt a vadász ellenkezhetett volna már az igazak álmát aludta.

Amikor Dean magához tért meglepően kipihentnek érezte magát. Mintha egy hétig aludt volna. Miután visszaemlékezett rá, hogy miért is aludt el, hirtelen megrémült a gondolattól, hogy talán tényleg egy hétig aludt.

Még mindig a szobájában volt, de a szék, amiben legutoljára Castielt látta már üres volt. Felkelt az ágyból és végignézett minden szobában. Miután meggyőződött róla, hogy Gabriel nincs a konyhában sem, a nappalinak kinevezett helyiségbe sietett.

Castiel a kanapén ülve nézte a késő esti híreket, egyedül.

- Hol van?! - követelte Dean.

- Felébredtél - állapította meg az angyal még mindig a tv-t nézve.

- Hol van, Cas?

- Elment.

- Mi az, hogy elment? Hagytad, hogy ennyi szenvedés után lelépjen?

- Természetesen nem - fordult sértett arckifejezéssel a vadász felé az angyal - Ahogy ő mondta, "elintéz pár dolgot" és utána visszajön. Kérte, hogy addigra legyen csokoládéfagylalt a mélyhűtőben.

- Hogy micsoda? Mikor ment el? Mennyi egyáltalán az idő?

Castiel elszakította a tekintetét a hírektől és üres tekintettel Deanre nézett.

- Csokoládéfagylalt. Häagen-Dazs féle. Elment, amint kifogytunk a kockacukorból. Nagyjából egy napja. Most este tizenegy van. Azt mondta, éjfélre itt lesz, ez volt a fagylalt szerzés határideje is.

Dean pár pillanatig csak hápogni tudott a tehetetlen dühtől. Castiel olyan nyugalommal ült a kanapén, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig nem így volt. Gabriel elment és csakis a szavában hihettek, hogy vissza is fog jönni. Dean korábbi tapasztalatai alapján pedig nem igazán tudott hinni az arkangyalnak.

- Vissza fog jönni, Dean - nyugtatta Castiel, mintha csak olvasott volna a vadász gondolataiban - Szereztem fagylaltot.

- Fagylaltot. Hogyne - morogta Dean az orra alatt - Azt mondta éjfélre?