~Figyelem, az A vágányon korhatáros Franada jelenet közlekedik, a vágány mellett kérem, vigyázzanak~

IV. Fejezet

- Anyu, annak a fiúnak miért van bekötve a szeme? – hallotta Matthew a gyerekhangot, mire megszorította Francis kezét.
- Az apukája biztos ajándékot ad neki – hangzott a válasz, mire a kanadai felkacagott, és bármit megtett volna, hogy láthassa kedvese arcát ebben a pillanatban. A férfi szinte azonnal felfortyant:
- Nem lát a szemétől?! Hány évesnek tűnök, most komolyan, negyvennek?
- Huszonkettőnek sem, nyugodj meg – felelte halkan, mosolyra ránduló szájjal a fiatalabb. – Inkább az a kérdés, hogy engem mennyinek saccolt... Ha engem tizenötnek, téged meg úgy harmincötnek... végül is, össze is jöhetne – vigyorodott el.
- Köszönöm, kicsim, igazán – morogta maga elé a francia.
- Jaj, ne sértődj meg – kérte halkan, és még erősebben kapaszkodott a kezébe, mint eddig. – Nem akartam.
- Nem sértődtem meg, nyugalom – válaszolta Francis, megszorítva a kezét. – Semmi baj. Végül is, ez a te napod, úgyhogy...
- Igazán megmondhatnád, hol vagyunk – vágott közbe.
- Már csak pár lépés. – Hangos gyerekzsivaly ütötte meg a fülét, a sok vékony, sipítozó, vagy épp kissé pösze hangból nem tudta egyértelműen eldönteni, miről van szó, úgyhogy csak nagyjából sejtette, hogy állatkertben vannak. Francis hirtelen megállította, és mögé lépett, érezte a teste közelségét, ami megnyugtató volt, mert semmit nem látott, és emiatt kényelmetlenül érezte magát. Aztán érezte, hogy a szemeit fedő kendő végre lekerül, pislogott és hunyorgott egy fa árnyékában, majd visszakapta a szemüvegét, és körül tudott nézni. - Boldog születésnapot, kicsim – hallotta Francis hangját, aki átkarolta hátulról, és a hasánál összefonta ujjait, majd a vállára támasztotta az állát. - Ő ott, az a kis fehér, az ajándékod.
Matthew pislogott, tényleg állatkert, egy szépen kiépített kifutó, üvegfal, mögötte medence, néhány szikla, és... elakadt lélegzete egy pillanatra. Látott már jegesmedvét korábban is, de valami megmagyarázhatatlan rajongás fűzte ezekhez az állatokhoz, és teljesen elbűvölték. Ráadásul az anyaállat mellet egy csöpp kölyök is érdeklődve figyelt az üveg túloldalán összesereglett gyerekek felé, akik csak úgy, mint Matthew, odáig voltak érte.
- Szóval nagyon sokat gondolkodtam, mit adhatnék, aminek tényleg örülsz... Úgyhogy örökbe fogadtam a nevedben a kölyköt. Lehetsz az apukája vagy a nagy testvére, és néha el kell majd jönnöd szülői értekezletre is. Na, mit szólsz?
Matthew tényleg szóhoz sem jutott.

~*CrossRoads*~

- De kis bundás! Tök jó pofa! – Alfred legalább annyira lelkesen tapadt az üvegre, mint ő.
Szeptember első hétvégéje volt, a testvére most utazott át hozzá Párizsba, a következő hétvégét külön töltik, az azutánin pedig Matthew fog hazamenni Londonba. Jó megoldásnak tűnt.
- Kumajirou – puskázta le a bocs nevét a tájékoztatóról. – Francis rendezi a támogatást az állatkertnek, nekem meg ideadta a kártyát, amivel bejöhetek kedvezménnyel meg minden.
Alfred rávigyorgott.
- Jól kifogtad ezt a fazont magadnak – jegyezte meg. Matthew elpirult kicsit, de mosolygott, és a szemei boldogan ragyogtak.
- Inkább ő fogott engem – vont vállat.
- Szóval rendben vagytok – vonta le.
- Persze, minden a legnagyobb rendben – bólintott. – Minden... minden nagyon jó.
- Mi minden? – kérdezett rá olyan arccal, hogy pontosan tudta, mire gondol. Ő viszont elhatározta, hogy nem hagyja magát zavarba hozni.
- Képzeld, bármennyire is hihetetlen, az is jó – válaszolta nyugodtan.
- Tényleg?
- Tényleg.
- De nem... fáj? – halkult el kissé a hangja, és meglepődött egy kicsit, aztán rájött, Alfred biztosan csak aggódik érte, úgyhogy úgy döntött nem berzenkedik a kérdésen.
- De igen, de meg lehet szokni. Úgy értem, az érzést. Meg hát kellő türelemmel sokat lehet javítani rajta, és Francis mindig nagyon türelmes velem, szóval nem kell aggódnod, rendben?
- Jó-jó, mégiscsak az én dolgom aggódni, nem? Meg amúgy is, mennyi szeretője lehetett, ki tudja, milyen perverz dolgai vannak, na. Te meg olyan kis mulya tudsz lenni. – Matthew egyszerre jött zavarba és lett kissé mérges.
- Először is, a hálószobadolgaink nem tartoznak rád, másodszor Francis mindig megkérdez, ha valami olyasmit szeretne, ami még nem volt, harmadszor, lazán megmondom neki, ha nem tetszik az ötlet. Úgyhogy inkább ne ezen túráztasd magad, jó?
- Hé, ne kapd már fel a vizet, nyugi – csitította. – Tényleg csak aggódom!
Matthew sóhajtott, nem akart veszekedni, főleg nem Alfreddel. Örülni akart, hogy láthatja, hogy itt van vele megint, és nem kell hónapokat várnia egy találkozóra.
- Jól van – adta meg magát. – Ezt inkább fejezzük be majd otthon – kérte inkább, és a másik bólintott.

~*CrossRoads*~

- Szóval jó napunk volt, meglátogattuk a macit, aztán beültünk moziba, tudod, Alfrednek ez a hobbija, úgyhogy minden oké – ecsetelte a telefonba Francisnak az ágyán fekve, a macskát cirógatva. – És te mit csináltál? – Mosolyogva hallgatta a választ, és biccentett a testvérének, aki most lépett be a helyiségbe, és csukta be maga után az ajtót. – Az jó, akkor folytasd csak. Most leteszem, mi lassan alszunk. Neked is jó éjszakát. Szeretlek. – Lenémította a telefont és az éjjeliszekrényére tette, majd kényelmesen elnyúlt az ágyon.
- Telefonszex? – kérdezte Alfred vigyorogva.
- Hülye vagy – közölte félig nevetve. – Képzeld, a világ nem csak ebből áll.
- Ajj Matt, te nem tudod élvezni a dolgokat – csóválta a fejét.
- Dehogynem.
- Na mesélj! – vetődött mellé az ágyba.
- Megmondtam, hogy nem tartozik rád – válaszolta azonnal. – Már ne is haragudj, de ha ennyire érdekel a téma, feltételeznem kell, hogy valami hiányzik az életedből.
- Ez gonosz volt – közölte Alfred sértődötten.
- Kiharcoltad – vágta rá.
- Ez nem ér – nyűglődött.
- Tudod... mindig nagyon vigyáz rám, és gyengéd velem, és türelmes, odafigyel, hogy nekem is jó legyen, és én is azt szeretném, hogy ő kapjon meg mindent... – Egy kicsit csendben volt, szünetet tartott. – Ezt... nem lehet csak úgy körülírni – szólalt meg egy perc múlva suttogva. – Számomra... ez az egész sokkal mélyebb annál. Szeretem, és szeret engem, és ezt nem csak onnan tudom, hogy mindig elmondja, hanem mert megmutatja... a teste... – elhalkult, majd elhallgatott, nem tudta, mit mondhatna még, kell-e egyáltalán, hogy mondjon még valamit, vagy a másik ennyiből is érti, mit akart.
Alfred nem kérdezett semmit, csak lekapcsolta a lámpát, és mindketten helyezkedtek egy kicsit. Nem tudta, mit kellene éreznie ezzel kapcsolatban, a csipkelődő beszélgetés hirtelen komolyabbra fordult, mint várta (vagy akarta) volna, és pontosan tudta, hogy Matt őszinte, azért keresi a szavakat, hogy átadjon valamit abból, amit érez, mert nem akarja kihagyni belőle, mégis... Mielőtt megkörnyékezhette volna valami kellemetlen érzés, azzal kapcsolatban, hogy a testvére mennyire szereti Francist, az a vállához hajtotta a fejét, és suttogva jó éjszakát kívánt neki.
Nem lehet féltékeny vagy irigy, mikor Matt mindkettejüket ennyire szereti, igaz?

~*CrossRoads*~

Francis mosolyogva figyelte kedvesét, aki odaosont a szekrényéhez és magára kapott egyet az ingei közül, amik, lévén, hogy Matthew vékonyabb alkatú, mint ő, egytől egyig a feneke alá értek, ha nem gombolta be őket. Ő maga kényelmesen feküdt a paplanja alatt, és csak jólesően nézte a másik mozdulatait, kócosságát, ásítozását, hogy milyen jól áll rajta azaz egyetlen ruhadarab.
- Remélem – szólalt meg szándékosan elmélyítve a hangját –, tisztában vagy vele, hogy maga vagy a szexuális frusztráció – jegyezte meg. A fiú felé nézett, a homlokát ráncolta és felegyenesedett a csomagja mellől.
- Még, hogy én vagyok frusztráló – szusszantott. – Mikor te rejted el mindig a pizsamámat! Viseld a következményeket!
- Most nem én voltam – védekezett mosolyogva. – Tényleg. – Matthew egy pillanatra elgondolkodott, vajon tényleg ő nem rakta-e el az általában teljesen felesleges ruhadarabokat. Fogalma sem volt, de az biztos, hogy a holmija között nincs.
- Ez egyszer hiszek neked, de akkor is mindig elpakolod – morogta maga elé, és elindult az ágy felé, hogy felvegye a szemüvegét. Francis csak erre várt: villámgyorsan felemelkedett, átkarolta, és magához húzva óvatosan lefektette az ágyra, majd finoman rá feküdt, hogy ne tudjon megszökni. Szerelme meglepetten nyikkant egyet, aztán halkan sóhajtott, mikor a nyakába csókolt. – Ne, Francis, kérlek... el fogok késni... – suttogta erőtlenül. Tudta, hogy már megnyerte a reggelt.
- Beviszlek – válaszolta két csók között, ahogy finoman arrébb húzta az inget, majd lesimította kedvese válláról, hogy finoman belé haraphasson, megízlelve a bőrét. A fiatalabb megfeszült alatta, halkan felnyögött, és már eszében sem volt tiltakozni, vagy amiatt aggódni, hogy elkésik a reggeli órájáról. Felemelte a fejét, odahajolt az arcához, hogy ajkaik találkozhassanak, és forrón, szenvedélyesen csókolták egymást, Matthew átkarolta a nyakát, beletúrt a hajába, végigsimított a hátán és az oldalán. Francis akaratlanul lökött egyet a csípőjével, ágyékuk összesimult, a fiatalabb hátravetett fejjel, hunyt szemekkel kapkodott levegőért és nyögött fel, körmei a hátát szántották. Annyira gyönyörű volt ilyenkor, ahogy a vágy pírba vonta az arcát, elhomályosította a tekintetét, az apró izzadságcseppek a bőrén, elnyíló ajkai, megfeszülő teste, kéjes hangjai. Egy újabb hosszú csók után megállt, kissé fel kellett támaszkodnia, hogy elérjen az éjjeliszekrényéig, közben nem vette le a tekintetét a fiúról, aki remegve-zihálva feküdt alatta, az ing legyűrve a két oldalára, egyik kezét odahúzta a homlokára, és alóla pillantott fel.
- Ha emiatt nem tudok ma koncentrálni... – suttogta rekedten, ráadásul angolul, mire közelebb hajolt hozzá, hogy incselkedve végighúzza nyelvét az ajkain, és megkérdezze:
- Mi lesz akkor?
- Ki kell engesztelned – mormogta, és áthidalta ajkaik között a távolságot, hogy kaphasson egy csókot.
- Tudod, hogy bármikor szívesen kényeztetlek – dorombolta a fülébe, ahogy végigsimított a testén. Érezte összerándulni az izmokat, egészen megfeszülni minden porcikáját, világos bőre ragyogott, és mindene megremegett. Őrjítő volt, hogy mi mindent képes kihozni belőle, mennyire önátadó állapotba hozza, és mennyire elveszíti tőle a fejét maga is.
Óvatosan érintette a krémmel, megvárta, míg a másik jelét adja, hogy csinálhatja. Matthew felszisszent kicsit, ő odahajolt hozzá, és megcirógatta az arcát.
- Próbálj lazítani – suttogta a haját simítva.
- Könnyű mondani – válaszolta feszelegve, ismét felszisszent, és fogait összeszorítva, arcát oldalra döntve próbált a tenyerének dörgölőzni, és Francis kedveskedve simogatta, hogy legalább egy kicsit elterelje a figyelmét. Kedvese kipislogta szemeiből a fájdalomkönnyeket, ő letörölte őket az arcáról, mire rámosolygott, kedves, békés mosollyal, és Francis a fülébe suttogta, mennyire szereti, mennyire gyönyörű, mennyire vágyik rá.
Felnyögött, ezúttal nem fájdalmasan, és egy pillanatra megremegett, Francisnak ezúttal muszáj volt egy kis ideig levenni a szemeit róla, de utána megint minden figyelme az övé volt. A forróságé, ami átjárta és körülölelte, a szerelme szorító öleléséé, a hangjaié, amikkel a nevét ismételgette minden lökésére, a hátán végigszaladó körmöké, a heves lélegzeteké, és a csóké, amibe belenyögve Matthew végleg átadta magát a gyönyörnek, ami után neki sem kellett sok, hogy elérje.
Zihálva bújtak össze, lustán elnyugvó csókkal lopták el egymás lélegzetét, hevertek egymást ölelve, cirógatva, aztán kedvese folytatásért incselkedett vele, és aznap nem ment be a reggeli órájára.

Matthew-nak az volt a benyomása az első hét után, hogy amikor reggel órája van, nem szabad Francisnál aludnia, különben nem jut el az egyetemig.